Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-08 / 186. szám, szombat

PUBLICISZTIKA . ÚJ SZÓ* 1992. AUGUSZTUS 8. SAMARIA MUZSIKÁJA RÉGI ZENEI NAPOK SOMORJÁN Lakik egy zenész Somorján, Németh Imrének hívják, a Szlovák Filharmónia tagja Pozsonyban. Megszállott ember. Fesztivált rendez - magánvállalkozásban. Több mint egyhetes fesztivált Régi Zenei Napok címen. ,,Ez a rendezvény az alkotói ákarat szimbóluma - vélekedik Ján Albrecht professzor, a Samaria '92 elnöke, - ,,amely azt a megyőződést tükrözi, hogy a kultúra, a zene, a művészet, az emberek közti párbeszéd legnemesebb eszköze, s az a feladata, hogy teljessé tegye életüket." Németh Imre tehát ezt szorgalmazza. Ezért tett meg mindent, hogy mától 16-áig nyári zenei tábor legyen Somorján Jozef Kopelman, Izsák Judit, Ferien' čík Ágnes, Czibra László, Csiba Péter, Juraj Struhárik, Marta Beňačková, Kócsó Mária, Smuta Attila, Ladislav Kyselák, Aranyos Ágnes, és Pálenyik József vezetésével. A Régi Zenei Napok ma este kezdődik a Gaudium koncertjével, de előtte, a múzeumban Tóthpál Gyula fotóművész tárlatát nyitják meg. Vasárnap reggel, a katolikus templomban Csiba Júlia orgonajáté

: kát hallhatják az érdeklődők, este pedig, a zeneiskolában a Capella Istropolitana ad hangversenyt. Somorja főterén kirakodóvásár, lovagi torna, Mátyás király korabeli lakodalom, hangszerkiállítás és utcabál is lesz majd, fellép a Három Kalap, a Csibészek, a Csali, a Csalló, a Varsányi együttes, a myjavai Kyčer folklóregyüttes, Bodza Klára népdalénekes és a kecskeméti Renaissance Consor. Csak tessék, tessék, a zene mindenkié! -szóA GÚTAIAK VÉLEMÉNYE A KORMÁNY DÖNTÉSÉRŐL NEM SZABAD FELADNI A július végi forróságban valóságos hideg zuhanyként érte a hír a gútaiakat: a szlovák kormány Párkány, Köbölkút és Tardoskedd mellett az ő helységnévváltoztatási igényüket is elutasította. Hiába volt tehát a népszavazás, hiába voksolt a lakosság 93 százaléka az eredeti név visszaállítása mellett, Gúta továbbra is Kolárovo marad. „Az össztársadalmi igények előbbre valóak a helyi érdekeknél" - így szólt a nem is olyan régmúlt hangulatát idéző indoklás. De vajon mit szólnak mindehhez a gútaiak? - Mi ezt már előre sejtettük - mondja derűs nyugalommal Rigó Pál gépkocsivezető. - Tulajdonképpen nem is bíztunk abban, hogy a kormány jóváhagyja a népszavazás eredményét. Hiába, úgy látszik, ebben az országban ez így megy. Tény, hogy Kér, jlletve Kéty visszakapta az eredeti nevét, de szerintem a kormány ezzel csak alibit akart magának biztosítani, hogy az emberek ne mondhassák: azért nem hagyta jóvá a névváltoztatási kérelmeket, mert többségében magyarok lakta településekről van szó. Pedig akkor is ez az igazság. S azzal, hogy a döntéskor nem vették figyelembe a népszavazás eredményét, a demokrácia alapvető szabályát sértették meg. Ez pedig nem sok jót jelez a szlovákiai magyarság számára. Egy magát megnevezni nem akaró fiatalasszony kifejezetten politikai motivációkat gyanít a döntés hátterében, melyből egyértelműen következtetni lehet az új politikai garnitúra jövőbéli nemzetiségi politikájára. - Sajnálom, hogy így történt, de ez várható volt - mondja. - Szerintem ezek után már nincs értelme tovább bolygatni ezt az ügyet. Ez van, el kell fogadni... - A gútaiak sztoikus nyugalommal fogadták a döntést, ettől a kormánytól ezt várták - jellemzi a lakosság hangulatát a város polgármestere, Harsány i Imre. - Az emberek ezzel lezártnak tekintik az ügyet, ügy érzik, nincs értelme tovább harcolni. Belefásultak már a hosszú huzavonába, hiszen mi ezzel a beadvánnyal valóságos kálváriát járatunk. Most, hogy a kormány végleg elutasította névváltoztatási kérelmünket, újra bebizonyosodott: a magyarokat ebben az -országban továbbra sem fogják egyenrangú polgároknak tekinteni. Ez a kabinet Harsányi Imre, Gúta polgármestere: „ Ezúttal a demokrácia kapott egy nagy pofont...'• képtelen arra, hogy átlépje a saját árnyékát. A kormány elfogult döntést hozott, ráadásul nem is volt követke^ zetes. Nem értem ugyanis, a kériek kérelmét például miért hagyta jóvá, s a gútaiakét miért nem? Ne tessék félreérteni: én őszintén örülök, hogy nekik legalább sikerült. De akkor sem értem. Az az érzésem, újra csak a kicsinyes nemzeti szempontok érvényesültek. Ráadásul ezúttal a demokrácia is kapott egy nagy pofont, hiszen a nép akaratát nem vették figyelembe, ami nem vall arra, hogy demokratikus jogállam felé fejlődünk. A polgármester gondterhelten ráncolja a homlokát. Érthetően elkeseríti az elutasító döntés, hiszen kétéves igyekezetük vált egyszeriben hiábavalóvá. De úgy érzi: nem hagyhatják ennyiben, tenniük kell valamit. - Hogyan tovább, polgármester úr? - A kormánytól ugyan még mindig nem kaptuk meg a hivatalos állásfoglalást; de mihelyt megérkezjk, alaposan át fogjuk vizsgálni jogi szempontból. Valószínűleg az alkotmánybírósághoz fogunk fordulni és mivel köztársasági elnökünk nincs, a jogköreit ideiglenesen gyakorló szövetségi kormányhoz. Később, ha kell, nemzetközi fórumokhoz is elmegyünk. Úgy vélem, ha külföldön is tudomást szereznek erről az ügyről, a nemzetközi közvélemény is másképp fog viszonyulni az új szlovák kormányhoz, ami befolyással lehet a belpolitikai viszonyokra. Mert ez nemcsak Gúta problémája, nemcsak Párkányé vagy Köbölkúté, hanem az egész szlovákiai magyarságé. Ez a névváltoztatási ügy nem puszta nosztalgia, sokkal több annál. Elfogadása bizonyítéka lehetett volna a megbecsülésnek, az egyenjogúságnak. Ezzel szemben újra azt kellett tapasztalnunk, azt éreztetik vélünk, ez a föld nem a mi hazánk, mi itt csak vendégek vagyunk. Mégis ammondó vagyok, hogy nem szabad feladnunk. Még ha nincs is sok remény arra, hogy a döntés megmásítását elérjük, az a kötelességünk, hogy az ügyet a végsőkig vigyük. Élni kell alkotmányos jogainkkal - amíg lehet. S. FORGON SZILVIA Méry Gábor felvétele MOLDOVA GYÖRGY ^e/e/em kapuga Borsos már reggel nyolc óra előtt bement az iskolába és megkereste Kunt. Attól tartott, hogy Keresztes valamilyen módon már akcióba lépett ellene, megnyugodva látta, hogy az igazgatóhelyettes közömbös arccal néz fel kopogására: - Mi van? Történt valami? Borsos letette az asztalra anyja halotti levelét, Kun átfutotta: - Őszinte részvétem, öregem, és most mihez kezdesz? A fiú megpróbálta álcázni valódi szándékait, úgy gondolta, Keresztes megtudhatja Kuntól, hogy ő Budapestre készül: - Hazamegyek Kerkahidasra. - Mit csinálsz ott? - Egy kisállattenyésztő ajánlott munkát, most nutriákkal foglalkozik. Ha otthon leszek, megpróbálom helyrehozni a régi házunkat, és hazahozom a testvéreimet. - Nagyon szép tőled. Mit tehetek érted? - Azt szeretném kérni, hogy engedjenek el a iskolából. - Mennyi időre? Évhalasztást akarsz? - Nem, végleg kijelentkeznék. Ha lehet, még ma szeretnék elmenni. Kun érezhetöleg megkönnyebbült a bejelentéstől: - Hát akkor nem tartóztatlak, sok szerencsét! Gondolom, most nem vet fel a pénz, megpróbálok segíteni. Az igazgatóhelyettes kiszólt a titkárnőjének, hogy utaljon ki Borsosnak ötszáz forint segélyt, és indítsa el a kilépéssel kapcsolatos procedúrát. A fiú leadta a könyveit, a személyes használatra kapott eszközöket és szerszámokat, majd a kollégiumban is leszámolt. Dél körül járt, amikor megkapta a papírokat. Kiment a pályaudvarra, és a menetrendi táblázatok előtt állva próbálta megtervezni a következő napját. Éjszaka még aludhatott volna a régi helyén, de a hajnali vonattal csak tíz óra után ért volna el Pestre, és nem tudta, mennyi időbe telik, amíg megtalálja kiszemelt munkahelyét, a Csatornázási Vállalatot. Végül a késő esti, Győrön át közlekedő postavonatot választotta, melyhez egy személykocsit is csatoltak. Visszatérve a kollégiumi szobába, Borsos kirakta holmiját a szekrényből. Az iskolában töltött hónapok alatt annyi ruhát vásárolt, hogy nem fért el a bőröndjében és a sporttáskájában, a portástól vett egy nagyméretű bevásárlószatyrot. Mielőtt elindult volna, még egyszer megfürdött, nem tudta, hogy mikor jut hozzá legközelebb. Poggyászát berakta a pályaudvar ruhatárába, csak a rádiós magnóját tartotta magánál. Előtte állt a hosszú délután, megebédelt a restiben, aztán sétára indult. Hosszan ácsorgott a Megyei Könyvtár előtt, abban reménykedett, hogy Zsóka épp most látogatja meg ismerősét, de belátta, hogy reménytelenül várakozik. Megpróbálta felhívni az asszonyt, de a lakásban senki sem vette fel a kagylót. Elkerült a piac felé, de itt sem látta egykori kollégáit, az egész várost olyan üresnek találta, mint egy lebontásra ítélt, elhagyott házat. A pályaudvar előtti vegyesboltban kenyeret, felvágottat és üdítőitalt vásárolt az útra, majd próbaképpen felhívta Zsókát. Keresztes jelentkezett: - Tessék! Borsos a megdöbbenéstől dermedten nem akasztotta vissza a kagylót a horogra, az ügyvéd hangja felcsattant: - Tudom, hogy te vagy az! Ki fogom törni a nyakad, te szemét csirkefogó! A fiú lógni hagyta a telefont és kilépett a fülkéből. Hét körül járt, még több mint egy óra hiányzott az induláshoz, kis motoros targoncáról csomagokat dobáltak fel a vagonokba. Borsos beült a szerelvény végéhez csatolt személyszállító kocsiba: a kerek kis égők épphogy pislákoltak, a gyenge fényben műszakból hazatérő vasutas kompániák kártyáztak, félrehúzódott tőlük, csomagját felrakta a poggyásztartóba. Bár a hosszú és feszült nap után elálmosodott, addig nem akart elaludni, amíg a vonat el nem indul. Halványan élt benne a remény, hogy Zsóka meghallotta, ahogy férje a telefonba kiabál, és kitalálta, hogy ő akar elbúcsúzni tőle, és talán kinéz a pályaudvarra. Várakozásának a forgalmista sípszava vetett véget, a szerelvény meglódult. A kártyások már a következő állomáson leszálltak, Borsos magára maradt, evett néhány falatot, aztán hátradőlt é\behunyta a szemét. Elelnyomta az álom, de mindig felriadt a megfeszülő és oldódó fékek csikorgására. Budapest felé közeledve Borsos kiment a WC-be és a pumpálós csapnál megmosta az arcát, a hideg víztől kissé felélénkült. Bekapcsolta a rádiót: az éjféli híreket mondták - fél egy körül befutottak a Keleti pályaudvarra. A fiú megfogta a csomagjait és elgémberedett tagokkal kapaszkodott a lépcsőn. Bokája megduzzadt, nehezen indult el a kikopott betonjárdán. Körülnézett: a csarnokot és néhány külső vágányt a különböző irányokból szinte egyszerre érkezett postavonatok foglalták el. Már folyt a küldemények feldolgozása, kézikocsin, targoncákon hurcolták a zsákokat, ládákat, kosarakat a különböző elosztók elé. Borsos meglepődve látta, hogy több rakodómunkás is pisztolytáskát visel az övén. Egyetlen rokona vagy ismerőse sem élt a fővárosban, nem tudta, hol töltse el az éjszaka hátralevő óráit. Töprengve állt meg a szerelvény végénél, de a mellette elsiető postások gyanakvó pillantásokkal méregették, nekiindult, hogy megkeresse a várótermet. A helyiség zsúfolásig megtelt éjszakára. Borsos alig néhány utast látott: egy-két külföldit, katonát, akik átszállásra várakoztak, a padokon többnyire hajléktalanok feküdtek. Ócska paplanés pokrócdarabokkal takarództak, nyomorúságos holmijukkal megtömött reklámszatyraikat tették párna helyett a fejük alá. A fiú nem akart leülni a lábukhoz, attól félt, hogy felszed tőlük valamilyen élősdit. A falhoz húzódott és a bőröndjére telepedett, sporttáskáját és szatyrát szorosan maga mellé tette, hogy rögtön megérezze, ha valaki el akarja vinni. Elaludt, két óra felé felfriasztotta egy átvonuló razzia. A rendőr sokáig forgatta kezében a Csatornázási Vállalat levelét, melyet Borsos igazolásként felmutatott, végül visszadta, de figyelmeztette, hogy minél hamarabb álljon munkába. (folytatjuk) FAGYLALTOZÁSVESZÉLYEKKEL? (Folytatás az 1. oldalról) A közegészségügyi dolgozókat mégsem a fagyi íze érdekli a legjobban, hanem összetétele, a gyártóhelyiség, a felhasznált víz, az alapanyagok, a tárolóedények csíramentessége. A minap Érsekújvárban járva a közegészségügyi intézet munkatársaitól kérdeztük, milyen minőségű a járásban árusított fagylalt? - Járásunkban gombamódra szaporodtak el a magán fagylaltgyártók, ami nem is volna baj. A gond az, hogy az új vállalkozók nem ismerik az előírásokat, nem ismerik mindazokat a követelményeket, melyek betartása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a fagylalt ne veszélyeztesse a fogyasztó egészségét - avatott a témába Veronika Čviriková mérnöknő, az intézet dolgozója. Megismertetett a legutolsó mintavétel eredményeivel, s nem tagadom, a hallottak alaposan elvették a kedvemet attól, hogy a nagy kánikulában fagylalttal hűsítsem magam. Ugyanis a 134 fagylaltminta mikrobiológiai és kémiai elemzésekor 86 minősült nem megfelelőnek. Miért ez a magas, 64 százalékos arány? - Számos új fagylaltkészítő sajnos, nem ismeri, illetve nem tartja be az alapvető higiéniai követelményeket. Hadd említsek néhány példát - sorolja beszélgetőtársam készségesen. - Nélkülözhetetlen, hogy ha a tartályból kifogy a fagylalt, az árus, mielőtt újratöltené, előbb alaposan kimossa, majd fertőtlenítse. Hogy az adagolókanalat nem elég vízben tartani, hanem a vizet - minél melegebb van, annál gyakrabban - cserélni kell. Hogy a hűtőpultot csak tiszta, gyakran öblített, fertőtlenített törlőronggyal szabad, sőt kell letörölni. Banális dolgok, ugye? - néz kérdőn rám, s én szavába vágok. - Ezt nem tudják a tulajdonosok? Hogy kaphatják meg az engedélyt? - Pontosan ezt kérdezzük mi is. A vállalkozási engedélyt kiállító hivatal nem firtatja, kinek mi a szakmája, ért-e ahhoz, amibe bele akar fogni. Ők beérik az egészségügyi igazolvány felmutatásával. Még szerencse, hogy a végső engedélyeket mi adjuk. Sokan akkor döbbennek rá, hogy a fagylaltkészítés nem csupán könnyű, gyors meggazdagodást jelent, hanem elsősorban felelősségteljes munkát, melynek óriási a tétje: az ember egészsége. Nem tagadom, sok esetben a vállalkozó tőlünk tudja meg, hogy mi minden kell ahhoz, hogy a fagylalt - egészségügyi szempontból elfogadható legyen. Megtudtam, annak ellenére, hogy az osztályon a segédasszisztenssel együtt csak öten vannak (és nem csupán a fagylaltkészítők ellenőrzése a feladatuk), hajlandók lennének tanfolyamokat szervezni mindazoknak a vállalkozóknak, akik élelmiszergyártással kívánnak foglalkozni. Sajnos, ezidáig, bár szorgalmazták már, nem akadt jelentkező! S hogy az érdektelenség szankcionálható-e? Az intézet dolgozói elmondták, nincs akkora jogkörük, hogy a gyakran vétkezőktől megvonhassák a vállalkozási engedélyt. Sőt, ellenőrzéseik során, a maszekok közül sokan felesleges szőrözésnek tartják a mintavételt, amit hangosan szóvá is tesznek. Való igaz, hogy a közegészségügyiek nem a maszekokat védik, hanem bennünket, fogyasztókat. Az újvári intézet dolgozói nem sokat tehetnek annak érdekében, hogy megjavuljön a fagylalt minősége. Viszont hajlandók lennének arra, hogy a krónikus vétkezők névsorát rendszeresen átadják a községi hivataloknak, az ellenőrző szerveknek, hogy azok helyben szemmel tartsák a magánvállalkozókat. Hogy ne keseredjen meg szánkban - banálisnak tűnő hanyagság miatt - a fagylalt édes íze. PÉTERFI SZONYA