Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-07 / 185. szám, péntek

1992. AUGUSZTUS 7. «Ú

/

SZÓI HÍREK - VÉLEMÉNYEK KULTÚRA MAGÁNVÁLLALKOZÁSBAN ZSELIZI NYOMOZÁS ÜGYES MŰVELŐDÉSI-HÁZ IGAZGATÓK ÜGYÉBEN ' Hét,.kétségekkel teli szempár szegeződött rám a kultúrház meglehetősen lepusztult irodahelyiségében. Hiányzott a szőnyeg, a fénytelen, kopottas parkett jelképezte kissé az épület általános állapotát. A zselizi kultúrházat, vagyis a művelődési központot 1956-ban átépítették, nagyobb javításokat még nem igényelt, kivéve a villanyhálózat teljes felújítását, melyet tavaly el is végeztek. A hely kedélytelen szelleméhez talán az is hozzájárult, hogy most, a nyári hónapokban bútorraktárrá változott a háromszáz férőhelyes színházterem és az előcsarnok; egy dunaszerdahelyi cég bérelte ki, mint kiderült, mindkét fél legnagyobb megelégedésére. Látványnak, mondom, kevéssé épületes a zűrzavar. Tombol a hőség, pohár hideg vizet kérek. Zavart mászkálás kezdődik. Víz nincs. Zse. lizen a nap bizonyos óráiban folyik csak csapvíz. Beletörődöm, hogy forró kávét és langyos kólát igyam. Fejük fölül a tetőt Az igazgató részletesen ismerteti a tényállást. Drobný Vladimír hat alkalmazottja éberen lesi szavait, sűrűn bólogatnak, készültek is, kapásból bemondják á hiányzó adatokat, érzem, egy kollektíva beszél voltaképpen. Egy kollektíva félti munkáját, állását, feladatkörének megszűnését, munkájuk értelmét: a kultúrát. Bizony, komoly a tét. Az önkormányzat megszavazta a városi tanács javaslatát: bérbe kell adni a kultúrházat. Ha a terv megvalósul, a hét dolgozó januártól más állás után nézhet. Csakhogy nem csupán hét ember állásáról van szó. A művelődési központ félévente beszámolással tartozik a városnak. Januárban kaptak a polgármesteri hivataltól egy feladatot, dolgozzák ki az intézmény önfenntartásának tervezetét. Az igazgató, a közgazdász, a két kulturális előadó összesítést készített; elemzett az elmúlt három év költségvetéséből, s fölmérve minden lehetőséget, arra a megállapításra jutott, hogy az intézmény működtetéséhez legalább évi félmilliós dotációra van szükség. Enélkül a mostani színvonalon dolgozni nem tudnak. Az összegben nincs belefoglalva semminemű felújítással és karbantartással kapcsolatos kiadás, amire azonban mégiscsak szükség van és lesz, most például a színpadi világítástechnika kicserélése esedékes. Hogyan csinálnak kultúrát? Mivel a művelődési házhoz tartozik a szabadtéri színpad is, nyáron, jó időben, jó műsorral sok látogatót vonzanak a rendezvények. Ottjártamkor sűrűn adták egymásnak a kilincset a Szandi-rajongók, akik az esti előadásra jöttek engedményes elővételi áron jegyet venni. Telt ház lesz, ez máris látszik. De a közönség, persze, picit mindig kiszámíthatatlan. Tavaly például kudarc volt Soltész Rezső estje, a népszerű énekesre alig voltak kíváncsiak. És nem érdekelte a zselizieket a Cigánybáró sem, mondhatni, több szereplő volt jelen a nyitrai színház részéről a színpadon, mint amennyi érdeklődő a nézőtéren. Ezt hívják ráfizetéses előadásnak. A komáromi Jókai Színház rendszeresen elhozza műsorait, olykor a kassai Thália is, a közönség pedig a szokásos száz-százötven fős számban kíváncsi rájuk. Némi bevételhez jutnak a különféle tanfolyamokból befolyó részvételi díjakból. A város Schubertről elnevezett, immár tízéves hagyományra visszatekintő vegyeskarát a kultúrház a Csemadokkal közösen működteti. Képzőművészek ha kiállítanak, hiszen évente előfordul, nem kimondottan bevételcentrikus rendezvénynek számítanak tárlataik. Pénzt inkább visz, mint hoz az is, ha például járási vers- és prózamondó versenynek ad otthont a művelődési ház. A hagyományos országos folklórfesztivált a Csemadok pénzszűke miatt idén nem rendezte meg, helyette regionális népművészeti találkozó lett, járási összefogással. A Majális közkedvelt produkció, évente bevételhez juttatja a rendezőket. Ami igazán üzlet, azok a nagy műsorok a szabadtéri színpadon. Márpedig oda szinte kizárólag kommersz program kerül, rockegyüttesek, popénekesek, sztárok. Nem kis gázsiért, persze. Ilyenkor már egyre több szponzor veti be magát, pénzzel, tárgyi díjakkal honorálják a reklámozást. A művelődési ház költségvetésében nem kis tétel — sokaknak szemet is szúrt — a dolgozók bére. Nemrégiben emelték, a bérrendezésre vonatkozó irányelvek szerint. Végre megbecsülik a kulturális munkát, véli az igazgató. Évekig gyalázatos fizetésért dolgoztak. A héttagú alkalmazotti gárda tiltakozik az ellen, hogy bérbe adják a kultúrházat. Érveik szerint, a város kulturális igényeire tekintettel, többet nem lehet tenni. Drobný igazgató méltánytalannak tartja a módot, ahogyan az ő előzetes felvilágosítása nélkül döntött a városi tanács, majd az önkormányzat. A templomot is bérbe adják? Horváth Géza pedagógus a városi önkormányzat képviselője. A Schubert-kórus vezetője. Nyári szünetben ugyan mit csinál egy pedagógus? Melózik. Maltert kever, vakol, vés, homokot szitál. Házat épít. A művelődési házról kérdezem. Nem titkolja aggodalmait. Arról beszél, hogy bizonyos kijelentések alapján félő, a kultúrház leendő bérlője nem kizárólag kultúrával fog benne foglalkozni. Vagy nem elsősorban azzal. — Mint negyven évvel ezelőtt a templomokat sajátították ki különféle célokra, most úgy látszik, elkezdődött a kultúra kiszorítása is az őt megillető helyekről. Itt más a helyzet, mint Érsekújvárott. Ott ugyancsak bérbe adták az intézményt, ámde a városnak van egy mozija, ahol le lehet bonyolítani a kulturális rendezvényeket. Ilyen viszont Zselizen nincs. Ismerem a város kulturális keresztmetszetét, az emberek érdeklődését. Aminek a befogadására Zseliz közönsége képes, azt ez a ház nyújtani tudja. Itt többet nehéz lenne csinálni. Jómagam nem voltam jelen a javaslat megszavazásakor. A karnagy Kodályról beszél, a kultúra válságáról, s arról, ahogy a közönséget a saját nívója alá fogják zülleszteni. A kultúra mindenütt a világon veszteséges. Ahol mégsem, ott talán nem is a kultúra van jelen. Szlovák műsor, magyar műsor Sikerült beszélnem még egy képviselővel, Mihók Mihállyal. Mint az MKDM helyi szervezetének elnöke, néhány katolikus rendezvényt Drobnýékkal együtt rendeztek. — Dolgoznak, nem lehet a munkájuk ellen panasz. Lehet, hogy kevés a szlovák rendezvény, de tudomásom szerint arra nem jön be a nép. Magdaléna Holková a művelődési ház szlovák kulturális előadója. Megerősíti a tényt, szlovák előadásokra kevesen járnak. Még a szlovák popsztárok fellépései is veszteségesek voltak. A tanfolyamok" látogatói között pedig alig találni szlovák résztvevőt. Nehéz a Maticával együttműködni. Ugyanígy vélekedik Farkas János is, aki jó két évtizede ä Csemadok elnöke itt, Zselizen. Egy magánvállalkozású építőipari cég ügyvezetője, a cég udvarán deszkákat rakodnak, őt az irodájában találom. Tagja a városi tanácsnak, határozott véleménye van a művelődési ház működéséről. — Az épület a szabadtéri színpaddal együtt a város tulajdona. Januártól tervezzük a bérbeadást, de ez nem azt jelentené, hogy a város bizonyos rendezvényeket ne támogatna. Olyanokat, amelyek a városnak fontosak, például a népművészeti fesztivál, a Majális. Nem támogatnánk viszont a könnyű műfaj koncertjeit. A nagyobb javításokat az épületen a városi költségvetés fedezné. A bérlet eleinte esetleg szimbolikus összeg lehetne, hogy a vállalkozót ne érje nagy terhelés, hiszen a kultúra nem sok hasznot hoz. Az amatőr mozgalmat is a város támogatná. Ki kell szélesíteni a kultúrán belül a működési kört, hogy a városnak hasznára legyen. Gálán Géza például már meg is akarta venni a szabadtéri színpadot, de nem lehet szó róla, mert azt a város hetven százalékban maga építette, sajátkezűleg. És esetleg teljesen kiszorulnánk onnan. Ilyet nem engedhetünk meg. Tavaly kifogásoltuk a művelődési ház tevékenységét. 1989 óta nem lehet a régi módszerekkel dolgozni. A kudarcokban én rossz műsorpolitikát látok. Béreljünk művelődési házat A városháza előcsarnokában kifüggesztve a közlemény, bárki bérbe veheti a kultúrházat. Meg a mozit, a szabadtéri színpadot és a strandfürdőt. Dobrovický László polgármester fogad. Tudja, mi járatban vagyok. — Egyik városi tanácstagunk jött az ötlettel, márciusban. Előzőleg fölkértük a mozit is, a művelődési házat is, nyilatkozzanak arról, hogy önerőből fönn tudják-e tartani magukat. Mindkét intézmény vezetője elutasította. Az önkormányzat június 25-én elfogadta a javaslatot a bérbeadásról. Azóta érkezett egy kérvény. Négysoros, szűkszavú, így nem fogadhatjuk el. Kértük, részletezze az illető, mit ért azon, hogy szeretné bérbe venni a kultúrházat a kultúra fejlesztése és a magánvállalkozás fejlesztése céljából. Ismerem az illetőt. Nyolc évig dolgozott a kultúrházban, karbantartóként. Érettségije ugyan nincs, de nagyon ügyesen fest. Majd meglátjuk. Amennyiben a kulturális tevékenységnek legalább a mai szintjét megüti a tervezet, és nem igényel a várostól dotációt a házra, én a javaslatát támogatni fogom. Augusztus 13-án döntünk. kozás. Diszkó, mondjuk, lehetne benne. A fiatalok legalább nem kocsmába járnának. A fejlődés azt diktálja, a kultúra tartsa el magát, ha kell, magánvállalkozással. Ennek akarunk mi teret adni. A dotáció kérdése sem dőlt még el. Drobný úrék túl sokat kérnek. Még 2-300 ezer koronáig hajlandóak vagyunk beszállni. De nem tűrhetjük, hogy még a szabadtéri előadások is ráfizetésesek legyenek. Drobný úrék is vállalkozhatnak, ha akarnak. Ellentmondásokat szeretnék tisztázni. Hogy lehet nyilvános kiírást hirdetni a bérletre, ha nincsenek konkrét feltételek szabva? A karbantartás végül is ki dolga lenne? Támogat-e a város, vagy sem? Általában, vagy egy-egy rendezvényt? A Majálist? Hiszen az mindig nyereséges! Nem kapok konkrét választ. Majd eldől, mondja a polgármester, meghallgatjuk a jelentkezőket. Ha nem sikerül, marad minden a régiben, persze, kisebb támogatással. Meg akarom próbálni! Az egyetlen jelentkező fiatal ember, éppen munkanélküli, egy építkezésen találom, fusizik. Harapófogóval kell kihúzni belőle a szót. Ő másképp csinálná a kultúrát. Jobban. Lenne fényképezés meg festés. Ahogy régen, az előző igazgató idején. Az emlékektől bepárásodik a szeme. Most csak koncertek, folyton csak koncertek. Meg szeretné próbálni. Ha nem sikerül, nem baj. Majd csinál mást. A vállalkozás? Hát a pincében lehetne műhelyt berendezni. Abból telne mindenre. Csak fűtő kell meg takarítónő. A többit egymaga elvégzi. Hallgatom a nehezen fölbukó szavakat. Egy leendő kultúrház igazgatója állna előttem? Végeredményben foghíjasan, borostásan, -érettségi nélkül is lehet kultúrát csinálni. Zselizen. S míg a színpadon A kassai polgárok előadása zajlik majd, a pincében vasúti talpfákat fűrészelnek. Nem tudom, bosszankodjak-, vagy nevessek. Vajon végiggondolatlan, találomra fölbukkant ötlet volt-e a városi tanács részéről a bérbeadás gondolata, konkrét feltételek tisztázása híján, vagy pedig egy kész terv bújik meg az ötlet mögött, valamely Tóthpál Gyula felvétele — Adtak valamilyen előzetes feltételeket a bérbeadással kapcsolatban? Ki és meddig pályázhat? Egyáltalán pályázat ez? — Nem írtunk ki pályázatot, mert azzal a mostani kollektíva ellen dolgoznánk. Akkor jöttek volna az érdeklődők, akár más vidékről is. Bárki jelentkezhet. A konkrét feltételekről később határozunk. Arról, kérjünk-e eleinte bérletet, vagy hagyjuk, csináljon a bérlő, amit akar, csak a kultúra maradjon a mostani szinten. Az amatőr mozgalom és a kórus, annak muszáj maradnia. — Milyen magánvállalkozás képzelhető el a kultúrházban? Azt is hallottam, raktáráruházat vagy diszkót nyitnának benne, a kultúra pedig csak nyárra és csak a szabadtéri színpadra korlátozódna. — Ezt nem én döntöm el, hanem a képviselők. Én amellett vagyok, hogy a kultúra legyen magánvállalélelmes városi vállalkozó terjeszkedési kísérlete, s az egész bérbeadási história kvázi-nyilvánossága és egyetlen jelentkezője csupán alibi, fal, hogy majd leszavazzák, és jöhessen a másik javaslat, mely fél százalékkal jobb kultúrát ígér, és sok pénzt a vállalkozónak, a várost meg terhermentesíti. Az ember hajlamos ott is rémeket látni, ahol pedig nincsenek. Viszont a tűz körül ülőknek jutnak mindig a jobb falatok. Augusztusban eldől a kérdés, tisztábban láthatunk majd. A városatyák szavaznak, mert övék a hatalom. A döntés hatalma. És januártól talán fantasztikus kulturális élet kezdődik Zselizen. Dől majd a pénz a városi kasszába, és végre ömlik majd a csapokból a víz. Naponta huszonnégy órán keresztül, és a hetedik emeleten is. Mert azért a városnak mégis ez a legégetőbb gondja. BROGYÁNYI JUDIT NAGYKÉR MÁR NEM MILANOVCE Mint ismeretes, a szlovák kormány július 28-ai ülésén megvitatta hét szlovákiai község névváltoztatására — pontosabban az eredeti név viszszaállítására — irányuló kérelmét. A hétből mindössze kettőt fogadott el; egyik közülük az Érsekújvári járás északi csücskében fekvő Nagykér volt, amely így megszűnt Milanovcének lenni, és szlovák fordításban Veľký Kýr — is felvette régi nevét. Ottjártunkkor — a kormánydöntés másnapján — még tulajdonképpen Bátora Béla polgármester számára is újdonságnak számított a hír, hiszen az aznap reggeli sajtóból szerzett róla tudomást. Természetesen elégedett volt: — Több enciklopédiát, krónikái és más forrást áttanulmányoztam az évek során a falunk történetével kapcsolatban. A legtöbbje az 1100as évekből említi Kiar, Kér, majd Nyitrakér, Nyitranagykér néven. Az első szlovák fordítás is alkalmazkodott ehhez a formához, pontosabban ebből indult ki. A második világháború után, konkrétan 1947-ben aztán^ bennünket is elért az „átkeresztelési"' hullám; azóta vagyunk hivatalosan Milanovce. Tafán mondanom sem kell, hogy a lakosság — legalábbis a magyar nemzetiségű része, tehát a túlnyomó többség — soha nem használta ezt a nevet, és a falu röviden csak Kér maradt a számukra... Ezért gondolom, jogosan érezzük, hogy a szlovák név megváltoztatásával az eredeti, magyar névhez kerültünk ismét közelebb. A továbbiakban röviden összefoglalta a névváltoztatás történetét: — Még 1990-ben, egy járási körlevélből szereztünk tudomást arról, hogy a változások eredményeképpen van egy ilyen lehetőség is. Az akkor még helyi nemzeti bizottság képviselőtestületének ülésén úgy döntöttünk, hogy élünk vele. Miután megszereztük a lakosság többségének hozzájárulását — ez fellétel voll -, hivatalosan is benyújtottuk kérvényünket a járási terminológiai bizottsághoz. Némiképp meglepődtünk, hogy nem javasolták az elfogadását. Ennek ellenére továbbítaniuk keltett a belügyminisztérium mellett működi helységnévtani bizottság elé. Annak tagjai, minthogy nem tudták kideríteni a „Milanovce" név eredetét, elvileg a hozzájárulásukat adták. Aztán az ismert politikai változások következtében sokáig holtvágányra álll az ügy, ekkor már több más község (Gúta, Köbölkút, Párkány, Tardoskedd stb.) kérvényével együtt. Azon a bizonyos július 28-ai kormányülésén végül a miénket — a kétyiekével együtt — elfogadták. Ennek természetesen nagyon örülök, mindamellett bosszant és igazságtalannak tartom, hogy a többiekét elutasították. Kérdésünkre, mikor válik láthatóvá a változás, pl. az új falunévtáblák, formájában, a polgármester elmondta, hogy előbb természetesen meg kell várniuk a határozat hivatalos kézbesítését, illetve jogerőre emelkedését. Mint mondotta, nekik tulajdonképpen sok dolguk nem lesz, Igy indokolatlan annak a néhány embernek- az aggálya, akik szerinl drága mulatság lesz ez a falunak. - Mi gyakorlatilag valóban csak a helységnévtáblákat cseréljük majd ki, de pl. a vasútállomosé már az államvasutak reszortjába tartozik, az iskoláé az iskolaügyébe, a menetrendeké szintén a vasútéba, az autóbuszkflzlekedési vállalatéba, és így tovább. Ugyanez a helyzet szinte minden nyomtatvánnyal is: mindegyiknek megvan a maga gazdája, A mieinkről természetesen magunk gondoskodunk, csakúgy, mint a községi hivatal új táblájáról is. Végezetül az iránt érdeklődtünk, hogy — ha már egyszer új helységnévtáblákat kell csináltatni - nem (érné be a költségvetésbe két kék színű is, „Nagykér" felirattal? Bálim Béla elmosolyodott: — Már meg vannak rendelve mondta. — A „Veľký Kýl" alalt mégiscsak másként fognak mulatni, mint a „Milanovce" mutattak volna... Abban maradtunk, hogy majd ielotózzuk. Komjatice felől érkezve, VAS GYULA