Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-07 / 185. szám, péntek

1992. AUGUSZTUS 7. , ÚJ SZÓ. FOGYASZTÓI FIGYELŐ A KÍNALAT BO, AZ ÁRAK VÁLTOZATOSAK Pozsonyban — de nemcsak itt — gombamód .megnőtt a különböző stan­dok, bódék száma. Ahány annyi féle, szokatlannál szokatlanabb felirattal, változatos kínálattal és eltérő árakkal: A várost járva sokan vásárolnak ezek­ben harapnivalót, üdítőt, gyümölcsöt. A Szlovákiai Kereskedelmi Felügyelőség munkatársai a legforgalmasabb helye­ken levőket vették szemügyre, hogy megállapítsák, Tiol, mit, mennyiért kí­nálnak. A vasútállomásra érkezők öt stand kínálatából választhatnak, pédául két­féle hot-dogot (6-tól 12 koronáig), négyféle hamburgert (12—14 koroná­ért), de vehetnek rántott sajtot 14-ért, pizzát 13-ért. Lángosból különösen bő a kínálat, kérésre nyolcféleképpen íze­sítik, 5,50-től 9,50 koronáig adják. Az üdítők skálája is széles; legalább 10 fajta hazai, külföldi, kisebb-nagyobb _ csomagolású, az áruk általában 2 de­' ciért 5 korona. A kávé is ugyanennyibe kerül. Itt úgy látszik, már alkalmazkod­nak a fogyasztókhoz, az utasokhoz, két stand megszakítás nélkül üzemel, a többi is késő estig, sőt vasárnap is nyitva tart. A Mlynské Nivy-i buszállomásra ér­kezőknek, illetve az innen utazóknak sem kell éhezniük—szomjazniuk. A virslis kifli ugyan itt 50 fillérrel drágább, de a többi étel valamivel olcsóbb, mint a vasútállomás környékén. A stando­kon kívül említésre méltó az első eme­leten levő Metros büfé kínálata: itt vi­szonylag olcsón készítenek csomagot a hosszabb útra indulóknak. A buszpá­lyaudvaron csak egy stand üzemel éj­jel-nappal és vasárnap délután is csak egyben vásárálhatnak az utasok. A forgalmas városközpontban sem kell éhezniük a vásárlóknak, a turisták­nak. A Prior előtt 4,50-ért vehetnek lángost, s bár viszonylag olcsó, a mi­nőségét a hosszú sor bizonyítja. Akik komolyabb ételre vágynak, nem mes­szire kolbászt, rántott húst, grillcsirkét vehetnek. Ezek 10 dekagrammonként 10-től 16 koronába kerülnek. Az Sznf téren és a Széplak utcában a talponál­lókban meleg ételeket kínálnak, ezek­ben viszont az árak valamivel maga­sabbak. Aki kényelmesebben, ülve akar jóllakni, a Kórház utcai standokat keresse fel, ezek mellett ugyanis ár­nyékban levő asztalok, székek állnak a fogyasztók rendelkezésére. Az itteni kí­nálat árát is eláruljuk: házi kolbász — 14,90, rántott szelet — 16,90, cigány­pecsenye — 18,40 tíz dekánként. A nyári hőségben még az ételeknél is nagyobb az érdeklődés a fagylalt iránt, A belváros legforgalmasabb he­lyein 11 magánkereskedő 22 fajtát kí­nál. Az árak különbözőek: 2, 2,50 és 3 korona egy-egy gombóc. Persze, az sem mindegy, milyen nagy az adag: 0,35, 0,4 vagy 0,5 deciliternyi. A legol­csóbb fagyi a Duna utcai Galeto fagy­laltozóban (0,5 dl 2 koronáért), a leg­drágább a Széplak utcai Timeánál (ugyanezért a mennyiségért 3,57 koro­na) kapható. Tehát nem kell éheznünk—szomjaz­nunk, nyalánkságokból is bő a, kínálat a fővárosban, csak a pénztárcánk győzze... A pénztárgép működik, de ez még nem jelenti, hogy az eladó pontosan számláz (Prikler László felvétele) Az oldalt összeállította; Deák Teréz CSODATERMEK A SISAN? A VASALÓT NEM HELYETTESÍTI • LUXUSCIKK — IGÉNYESEKNEK Ránk zúdult a reklámok özöne. Bár lassan már elviseljük — bár­mennyire is az idegeinkre megy — a naponta többször ismétlődő szö­vegeket, képsorokat, mégis úgy érezzük, nem tudunk eligazodni, valóban melyik termék „az európai első", melyik mosópor mossa ázta­tás nélkül is hófehérre a ruhánkat, ós valljuk be, amikor vasaló he­lyett valaki csodát emleget, nem­igen hiszünk a fülünknek. A képer­nyőn ugyan látjuk, hogy a Sisan nevű „csoda" pillanatokon belül ki­simítja a gyűrött pulóvert, füg­gönyt, de az ilyesmit inkább látni szeretnénk. Főképp azok, akik a vásárlás gondolatát fontolgatják. Szerencsére a szakemberek fi­gyelmét is felkeltette a „csoda" ós szerettek volna meggyőződni hatá­sáról. A kereskedelmi felügyelőség munkatársainak több lehetősége is volt, hogyan jussanak hozzá az áruhoz. Végül a fogyasztók leg­szélesebb rétegeihez szóló, ház­hoz küldött kínálatot használták ki: a FOLD IT cég valamennyi tele­fontulajdonosnak a számlával együtt a kezébe adta a megrende­lőlapot. Nem tudni, hogy a többi érdeklődő megrendelésének is ilyen, meglehetősen hosszú idő — közel öt hét — alatt tettek eleget, de a 990 koronás cikk vásárlása talán rugalmasabb szállítást érde­melne. A termékek tesztelésével ós el­lenőrzésével foglalkozók is megle­pődtek, amikor a csomagból elő­került a „csoda". Kételkedtek, va­jon tud-e mindent, amit a reklá­mokban ígértek. Aztán kezdődött a hét próba. Gyűrött férfi inget, női blúzt, szoknyát, zakót, nadrágot, felöltőt, pulóvert próbáltak vasalni. A ruhadarabok különböző alap­anyagúak voltak: pamut, pamut-mű­szál keverék, len és pamutszálból készült, de a viszkózán és a ter­mészetes selymen is megnézték, milyen csodát művel a párával va­saló műszer. És az eredmény? Akkor a leg­jobb, ha a gyártó utasítását meg­tartva függőleges helyzetben alkal­mazzuk. Vízszintisen — tehát pl. asztalra vagy vasalódeszkára fek­tetve a ruhát — a vasalás nem­csak igényesebb, hanem arra is ügyelni kell, hogy munka közben csak egy irányba mozgassuk, mert egyébként ráncok keletkeznek a kelmén. Az anyagok közül a viszkózból készült kreppek, a gyűrött felületű­ek, a gyapjú, a gyapjú- és műszál­keverék, valamint a PAN és a PES jelzésűek símíhatóak ki a legjob­ban. A viszkózból és lenvászonból készült ruhadarabok ugyan kisi­multak, de a száradás után „előjöt­tek" a gyűrődés jelei. A pamuthol­mi még ennyire sikeresen sem va­salható, a természetes selyemru­hát viszont csupán a hagyomá­nyos vasalóval lehet gyűrődés­mentessé tenni. Melyek tehát a Sisan hátrányai ós előnyei? Az egyik hátránya, hogy a ruha­darabot a párolás után meg kell szárítani. Vízszintes helyzetben csupán „egy irányban" vasalhatunk vele. Ha teljesen teletöltjük vízzel a tartályt, akkor ez kb. 10 perces használatra elegendő, mivel vi­szonylag sok vizet párologtat el. A függőleges vasalás nem a legké­nyelmesebb munka. Meglehetősen magas a termék áramfogyasztása ós nem utolsósorban bizonyára sok bosszúságot okoz majd a használónak a rövid csatlakoztató zsinór. Hosszabbltó nélkül aligha lehet vele függönyt vasalni. Kétségtelen előnye, hogy a ne­hezen hozzáférhető helyeken is — összeráncolt részek, fodrok, hajtá­sok stb. — kisimíthatjuk a ruhát. Nem kell tartanunk attól, hogy a vasaló nyomán más árnyalatot kap az anyag és fénylő sem marad. Az is hasznos tulajdonsága, hogy a vasalás következtében nem nyo­módnak át a hajtások vonalai, és végül: semmiképpen sem égethet­jük meg a textíliát. Az érdekesség kedvéért még a gyártó által megadott és tapasztalt adatokat is feltüntetjük: megjelölt mért minimális fogyasztás 110 W 118 W maximális fogyasztás 1500 W 1692 W súlya víz nélkül 255 g vízzel megtöltve 335 g Mindezek után jön a nagy kér­dés: megvenni vagy sem a Sisan csodát? Először is tudatosítsuk, hogy a Sisan nem csodatermék. Semmifé­le boszorkányos műveletet nem tud, a textil kisimítását a 99,7 fo­kos pára végzi el. Azt is vegyük fi­gyelembe, hogy a mosott ruha va­salására nem alkalmas, erre a ha­gyományos vasalót kell használ­nunk. A Sisánnal csupán a kritikus helyeken „tökéletesíthetjük" a kiva­salt ruhadarabot. Inkább csak kie­gészítőnek ajánlható, mégpedig a luxuskategóriába sorolva. S hogy miért neveztük luxusnak? Elsősor­ban az ára miatt. Közel ezer koro­nába kerül. Vigasztalásképp: Ausztriában sem olcsó; 745 schil­linget kérnek érte. Az viszont már kevésbé vigasztaló, hogy a fizeté­sek ott és nálunk eltérőek. Akinek jut rá, ajánljuk: vegye meg! A VÁSÁRLÓÉ A SZÓ SZOMORÚ TAPASZTALATAIM Barátom boldogságát szinte le sem le­het írni, amikor falusi vakációra megérke­zett leánya férjével és a három unokával. Hogy az örömei tetézze, elhatározta, hogy meglepi őket egy-két aprósággal. Együtt mentünk Érsekújvárba egy kis bevásárlás­ra. Először betértünk a kispiac közelében levő, háztartási cikkeket árusító üzletbe, hogy kerékpárra szerelhető gyermekülést vegyünk. Ekkor ért az első kellemetlen megletés. Eléggé udvariasan bár, de tud­tunkra adták, hogy már egy éve nem kap­tak ilyen árut. Sebaj, gondoltuk, majd a város szívében ráakadunk valamelyik üz­letben. A sportfelszereléseket árusító bolt­ban hűvös légkör (nem a hőmérsékletre gondolok, hiszen rekkenő hőség volt) fo­gadolt bennünket. Mire hosszú idő múltán az elárusító hölgy színe elé kerültünk — megjegyzem, egyetlen vevő leiedzett elöl­tünk — kérdésünkre egyetlen nincs volt a válasz. Hiába próbáltam faggatni a höl­gyet, mégis hol lehetne megvenni az emlí­tett ülést, kényszeredett vállvonogatás volt a válasz. Igy hát továbbálltunk. A velünk levő legnagyobb unoka jobban járt. őt a szomszédos könyvesboltban előzékenyen és gyorsan kiszolgálták. Nem adtuk lel a harcot. Betértünk a Fő téren a Jednota ál­tal üzemeltetett áruházba. A keresett ülést itt sem kaptuk meg. Nem akartunk üres kézzel hazatérni, gondoltuk, veszünk lega­lább a picinek zoknit. Irány a gyermekosz­tály. Hasonló kép fogadolt bennünket, mint a sportszerüzletben. Egy elárusító, egy vevő. Várakozás. Rebegve előadluk óha­junkat. A pultra repült a kért kis zokni. Örültünk, de mire kimondtuk volna, hogy még egy párat, a hölgy máris elfoglalta magát egy kis trécseléssel. A számla ki­töltése után újabb várakozás a pénztárnál, hiszen itt is meg kellett beszélni a teendő­ket, mármint az alkalmazottaknak. Végre a kis csomagocskával távoztunk. Gondoltuk, ennyi procedúra után megérdemlünk egy kis frissítőt a földszinten levő falatozóban. A lassú kiszolgálást látva azonban, keserű szájízzel, de lemondtunk róla. Hazafelé tartva azon morfondíroztam, hogy az üzletekben az ilyen piti dolgok to­vábbra is hiányoznak és még mindig az elárusító az úr, nem a vevő! NAGY ANDRÁS MIELŐTT TÁSKARÁDIÓT VÁSÁROL... ... ajánljuk, nézze át alaposan a mellé­kelt táblázatot. Ott foglaltuk össze a legfon­tosabb tudnivalókat a piacon kapható tran­zisztoros rádiókról. A pozsonyi kereskedőknél meglehetősen jó a kínálat, viszont a polcokon egyetlen hazai gyártmányú rádió sem található. Ez­zel ellentétben az ázsiai importőrök bősé­gesen képviseltetik magukat, Tizenkét fajtá­ból választhatunk — hét Kínából, kettő Taj­vanról egy pedig Hongkongból származik, de a volt Szovjetunióból behozottakból is három típust árusítanak még. És az árak? A műszaki színvonaltól füg­gően 119 koronától 640-ig terjednek, de vannak ezer koronán felüliek, sőt az egyik típusért 2770 koronát kérnek. Az már egyáltalán nem meglepő, hogy az azonos márkájú rádiót más-más boltban különböző összegért adják, tehát a vásárlás előtt nem árt egy kis sétát tenni — talán pár koronát megér, ha összehasonlítjuk az árakat és ott vásárolunk, ahol a cikket a legolcsóbban adják. A táskarádiók nagy része a közép- és rövidhullámon sugárzott adások vételére al­kalmas, de a jobb típusokon a rövidhullám, illetve a hosszúhullámon közvetítő állomá­sok egyaránt foghatók. Komoly fogyatékos­ságnak könyvelhető el, hogy egyetlen ké­szüléken sem fogható az OIRT szabvány szerinti, nagyon rövid hullámhosszon az adás, pedig az itthoni adók ezen sugároz­zák műsoraikat. A rádiók túlnyomó többsége R 6 típusú elemre működik, kivételt képeznek a szov­jet gyártmányúak, amelyekbe 9 voltos ele­met kell tenni. Mivel ezek meglehetősen drágák, ilyen szempontból sem előnyösek ezek a típusok. Ráadásul az ázsiai gyárt­mányúak a hálózatra is csatlakoztathatóak. Valamennyi fajta fülhallgatóval is üzemel­telhető, de csak hármat (SIGNÁL 304, Y0> KO YM R-55, SUPERTECH WE-10S) áru­sítanak ezzel a tartozékkal együtt. Jó szolgálatot tesz az az ötféle rádió, amelyet digitális órával kombináltak, ugyan­is ébresztőkén! is használhatjuk, mert a beállított időpontban vagy bekapcsolja a rá­diót, vagy pedig figyelmeztető jelzést ad. A HZ-8998 típus vízálló, tehát jól bírja a sze­szélyes időjárási is, az ME-929C pedig azonkívül, hogy órával együtt üzemel, még lámpaként is működik. A vásárláskor nem szabad megfeledkez­nünk arról sem, hogy meggyőződjünk: va­jon az eladó gondoskodott-e a garanciális és az azon túli szervizről. Egy kivételével (a Miletič utcai Piro boltban árusította kí­vül) valamennyire legalább a törvényes hat hónapos jótállást nyújtják. Nagyobb gondot okozhat a használati utasítás hiánya: mindössze két típushoz volt szlovák, illetve cseh nyelvű. Annak ellenére, hogy egysze­rű fogyasztási cikkről van szó, a fogyasztó­nak joga van a tájékozódásra, nehogy a helytelen kezelés következtében tönkrete­gye a megvásárolt terméket. Típus Gyártó Ár Méret Hullámhossz A működtető Tulajdonságai Forgalmazó Típus Gyártó korona mm elemek TENTO Szovjetunió 199,­/1 155x75x25 FM (CCIR), SV 3x1,5 V A,H,C,I,R,S OMNIA/1 R-8320 280,­12 26/1, 212/2 DP Špitalská/2 YOKO YW Kína 950,­/1 170x78x38 FM (CCIR), SV 2x1,5 V A,B,C,E,I,P OMNIA/1 R-55 1240,­DV,KV (7x) S, Z6/1, Z12/2 DP Špitálská/2 OLYMPICK Szovjetunió 240,­140x80x38 SV, KV (1 x) 1x9 V A, C, I, S, Z6 OMNIA HZ-8998 Hongkong 298,­160x65x45 FM (CCIR), SV 4x1,5 V C, S,T, Z6 FOTRONIC MA-88 Kína 380,­100x95x80 FM (CCIR), SV 3x1,5 V A, C, S, Z6 EUROCOMP MA-66 Kína 380,­130x110x70 FM (CCIR), SV 3x1,5 V A, C, S, Z6 EUROCOMP SUPERTECH Tajvan 910,­160x78x35 FM (CCIR) SV 2x1,5 V A, B, C, D, E, I PRIOR 10 BAND Tajvan DV, KV (7x) S, Z6 SUPERTECH Tajvan 1750,­154x7x27 FM (CCIR), SV 2x1,5 V A, B, C, D, E, F PRIOR WE-9N Tajvan DV, KV (6x) I, S, Z6 SUPERTECH Tajvan 340,­150x75x27 FM (CCIR), SV 3x1,5 V A, I, S, Z6 PRIOR SUPERTECH Tajvan 2770,­160x78x35 FM (CCIR), SV 2x1,5 V A, B, C, F, G, I PRIOR WE-10S Tajvan KV (8x) N, P, S, Z6 ELIN 0170 Ausztria 590,­/1 195x70 FM (CCIR), SV 4x1,5 V A, C, G, I, S/1 FOTRONIC/1 870,­12 Z6 PIRO Miletičova/2 JUMBO Kína 640,­160x80x30 FM (CCIR), SV 4x1,5 V A, B, I, J, K, L, S, Z6 EUROCOMP SILVER STAR Kína 455,­150x70x35 FM (CCIR), SV 2x1,5 V A, C, I, J, L, S, Z6 EUROCOMP ROADSTAR Kína 1559,­185x100x40 FM (CCIR), SV 4x1,5 V A, B, I, J, K, S, Z6 BODIMEX DV, KV, (6x) ME-929 C Kína 450,­160x90x30 FM (CCIR), SV 2x1,5 V A, C, I, J, K, M, S, Z6 EUROCOMP SIGNÁL Szovjetunió 250,­/1 145x80x39 SV, DV 1x9 V C, I, K, 0, P, R, S, OMNIA/1 Szovjetunió 530,­12 Z6/1, Z12/2 DP Špitálská/2 Magyarázat: A — teleszkópos antenna, B — adaptér csatlakoztatható, C — kézi fogantyú, D — jelzőkapcsolós, E — hangolásjelzős, F — huilámhosszmutatós, G - sztereovélsbsal­kalmas, H — külső antenna csatlakoztatható, I — fülhallgatóval üzemeltethető, J — digitális óra, K — rádióébresztő, L — ébresztőóra, M — elemlámpa, N — bőrtáskában, 0 - mechani­kus óra, P — fülhallgató, R — szlovák nyelvű használati utasítás, S — a javítás biztosítva, T — vízálló, Z6 — hat hónap garancia, Z12 — 12 hónap garancia

Next

/
Thumbnails
Contents