Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-05 / 183. szám, szerda

PUBLICISZTIKA iÚJSZÓi TÁVKAPCSOLÓ DOGLODOM... SZÜLETÉSRŐL, AGÓNIÁBAN GYÖNYÖR JÓZSEF: HATÁROK SZÜLETTEK Majdnem úgy, mint ama újkeletű röklámban a légykisasszony, aki egy mostanság megjelenő új laptól döglik. Mit tesz velem A reggel szerkesztősége, mit nem, elég az hozzá, hogy pénteken szokásosan nagyméretű kávésbögrémet majdnem elejtettem, annyira elcsodálkoztam azon, amit hallottam és láttam. Jött a légy, illetve a légykisasszony, aki tudja jnár, hogy mitől dögöljön meg. Annak rendje és módja szerint hanyatt esett, és elrebegte a reklámszlogent, ama dögledezésről. Nesze neked tévénéző! Csakhogy a reklám után hírek következtek, ami nem lenne baj, ha a hírolvasó személy nem kezdene szellemeskedni reggel nyolckor ekképpen: — Most pedig azok ügyeljenek, akik döglenek az információtól! Hardy Mihály csak tudja, hogy mitől kap a szerencsétlen tévénéző szívinfarktust. A hírektől, amelyekhez még képeket is mutatnak. Nem a fülledt, nyári erotikától, nem kolléganői miniszoknyái alól a kamerába villanó csupasz comboktól. Azt már megszoktuk. Mi, férfiak. A nőket meg egye a sárga irigység. Különösen akkor, amikor A reggel zárópercében azt olvassák, hogy a bemondók és műsorvezetők ríaháját ez és az a butik kölcsönözte, (gy könnyű. Ingyen ruha, ingyen hír. Azért mi sem panaszkodhatunk, mert döglünk mi néhányan az ingyen hírektől is. Az meg egyenesen szívdöglesztően temetői, ha Hardy Mihály kollégája, Bárdos András is szellemeskedni kezd: — Most pedig azoknak szólnak Lavicska doktor úr tanácsai; akik döglenek. — Talán dögledeznek — mondom magamban, ha már ennyire megtisztelnek, mint éppen most született hipochondert. De nem, Bárdos úr szerint az orvosi tanácsot kérő és váró tévénézők döglenek. Aztán már nem jöhetett más, minthogy a becsületes és pontosan fogalmazó Lavicska Kálmán higgadtan válaszolt annak a nézőnek a kérdésére, aki férje halálának az okát firtatta. Remélem, meg... meg... megnyugodott. Mit mondjak még? Tényleg döglődöm. Az ilyen műsorvezetéstől. DUSZA ISTVÁN Gyönyör Józsefei, a szerénységéről és hangyaszorgalmáról ismert államjogászt, kutatót, több tanulmány és monográfia szerzőjét nem kell a hazai olvasónak külön bemutatni. Most megjelent könyve (Határok születtek — A csehszlovák állam megalakulása és első törvénye, Pozsony, Madách 1992.), mint eddigi művei, szintén élő, aktuális problémákat elemez nagy precizitással és jelentős forrásismerettel. Ez a megállapítás teljes mértékben érvényes első hosszabb lélegzetű monográfiájára is, amely néhány hónappal a gyengéd forradalom előtt jelent meg (Államalkotó nemzetiségek — Tények és adatok a csehszlovákiai nemzetiségekről, Pozsony, Madách 1989.). E könyv megjelenésekor hazai magyar és külföldi berkekben igen élénk érdeklődés mutatkozott a nemzetiségi adatok iránt. Gyönyör József ezt akkor szinte maradéktalanul kielégítette. Az első kiadás pár hét alatt elfogyott. Az azóta megjelent második kiadás példányai is elkelnek lassan. Ehhez hasonló aktualitása volt a szerző következő monográfiájának, amelybe részben az 1968-69-ben megjelent államjogi és kisebbségvédelmi írásait gyűjtötte egybe, részben pedig egy éppen elkészült hosszabb elemző tanulmányt közölt az 1945-1948-as időszak nemzetiségeket sújtó csehszlovákiai törvényalkotásról (Mi lesz velünk, magyarokkal? Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig, Pozsony, Madách 1990.). E könyv éppen akkor látott napvilágot, amikor elkezdődött a háború utáni sérelmek törvényes rehabilitálása, illetve jelentkeztek e folyamat problémái. Gyönyör József pontos áttekintést nyújtott könyvében valamennyi magyarságot sújtó törvényről és rendeletről. A Határok születtek című, most megjelent könyv Csehszlovákia megalakulásának körülményeit és közvetlenül a megalakulást követő alkotmányozási folyamatot elemzi. A kívülálló szemlélő azt mondhatná: ez aztán a naprakész könyvkiadás! Hiszen mi lehet manapság aktuálisabb a végnapjait élő állam születésénél? A látszat azonban csal. Gyönyör József hosszú évek során végzett kutatás eredményeként írta meg munkáját, még 1988-ban. A kiadó 1989 szeptemberében vette át és 1992 júniusában jelentette meg. Könyvének első száz oldalán a szerző Csehszlovákia létrejöttének előzményeit ismerteti és elemzi az első világháború kitörésétől 1918 Októberéig. Külön alfejezetekben foglalkozik a külföldi ellenállási mozgalommal, T. G. Masaryk és Eduard Beneš Párizsban, Londonban és az Egyesült Államokban kifejtett agitációjával. Főbb vonásaiban ismerteti a csehországi szervezkedéseket és a Csehszlovák Nemzeti Tanács megalakulását. Foglalkozik a szlovák politikusok állásfoglalásaival és az ideiglenes csehszlovák kormány párizsi tevékenységével. A szerző számtalanszor dokumentumokkal bizonyítja, hogy a cseh politikusok hogyan használták ki a nagyhatalmak tájékozatlanságát a közép-európai térség viszonyai között. Erre kitűnő példa az az eset, amikor a francia kormány 1918. szeptember 28-án nyilatkozatban ismerte el a csehszlovák nemzetet, és a csehszlovák állam függetlenségének visszaállításáról szól. Tudvalevő, hogy a történelem folyamán ilyen állam addig nem létezett. Visszaállítani csak a történelmi tartományokat lehetne s ide csak Csehország, Morvaország és Szilézia tartozott, Szlovákia nem. Ennek az esetnek is megvan a mai aktualitása. A napokban felmerült az egyik prágai újság cikkében a kérdés, hugyan kell majd nevezni a szétválás után a cseh-morva országrészt. Létezik is már egy javaslat: Czechoslavia. Mindenképpen érdekes, de aki ehhez a kérdéshez hozzá akar szólni, az nézze meg Gyönyör József könyvének 70-71. oldalát. A szerző különös figyelemmel kíséri a magyar vonatkozású eseményeket és azok dokumentumait. Ebben a rövid írásban nem lehet kiiérni a részletek ismertetésére, de illusztrációként idézzütik egy részletet Gyönyör eszmefuttatásából: „Áttanulmányozván á korabeli dokumentumokat, felelős államférfiak és közéleti személyek megnyilatkozásait, politikai tartalmú könyveket, tanulmányokat és újságcikkeket, arra a következtetésre jutunk, hogy a magyarellenes kirohanások sokszor túllépték a jóízlés határát. A valóság rosszindulatú elferdítéséről nem is beszélve. Mindez azt a meggyőződést alakítja ki az emberben, hogy a magyarellenes demagóg megnyilvánulások szinte divattá váltak, s gyakran a csehszlovák hazafiság fokmérőjévé magasztosultak." (117. oldal) A jelenség ismerős. A fenti mondatok kis változtatással ma is érvényesek. Sajnos! Könyvének második részében a szerző a Csehszlovákia megalakulása utáni első törvényt elemzi, amely a csehszlovák állam létrejöttét nyilatkoztatja ki és megállapítja, hogy az állami szuverenitás megvalósítója a csehszlovák nemzet. A második cikkelyében azonban kimondja, hogy egyelőre az összes eddigi tartományi és birodalmi törvény és rendelet hatályban marad. Ezzel biztosították az élet folytonosságát az új államalakulaton belül. Sokat vitatott kérdés a határok kialakítása. Tulajdonképpen ez a párizsi békerendszer máig hatóan legérzékenyebb pontja. Gyönyör József részletesen ismerteti azokat az eseményeket és mozgatórugókat, amelyek a végleges határok kialakulásához vezettek. Eszmefuttatásait számos idézet, statisztika és térképvázlat illusztrálja. Ezeket részben a lábjegyzetekbefi, részben pedig a függelékében találjuk meg. A szerző dicséretére el kell mondani, hogy — a temérdek idézet és adat ellenére — olvasmányos, könynyen érthető módon íródott munka. Bizonyára nagyban hozzájárul a csehszlovákiai magyarok önismeretének gyarapításához. VARGA SÁNDOR 1992. AUGUSZTUS 5. A BOLDOGTALAN HERCEGNŐ Dianát, az angol trónörökös feleségét sok nő irigyli. Nincs más dolga, mint mosolyogni, szebbnél szebb toalettekben mutogatja kifogástalan alakját, két szép gyereke van, rengeteget utazik, mindenki körülrajongja. Cikkeket írnak ruhái, cipő és kalapjai számáról: közhírré tétetett, hogy két titkárnő őrködik ruhatára, valamint afelett, hogy a lady kétszer ugyanarra az alkalomra ne vegye fel ugyanazt a ruhát, s az ellenőrzést számítógéppel végzik... Tudják, hogy a trónörökösné fegyelmezetten diétázik, hetente egy nap Mit rejt a mosoly? csak ásványvizet iszik — óránként egy decit... Andrew Morion újságíró könyvéből — aki korábban udvari krónikás volt — most azt is megtudhatják az alattvJók, hogy Diana boldogtalan. S erre több oka is van. Károly herceg legénykorában — mint bárki más — szeretett udvarolni. A negyvennégy éves trónörököst a mai napig szívélyes barátság fűzi egykori szerelméhez, az egy éwel fiatalabb Camilla Parker Bowles-hez. A hölgy jelenleg a királyi gárda tábornokának a felesége. Állítólag nagyon szerették egymást, de Károly csak akkor döbbent rá, mit jelentett neki a lány, amikor az megunta a várakozást, hogy szerelme nyilatkozzon, és férjhez ment — máshoz. A jó viszony megmaradt köztük, olyannyira, hogy Camilla idősebbik fiának Károly a keresztapja. S állítólag a keresztapa már két ízben Camilla családjához közel töltötte a szabadságát. Sőt, egyszer valami könyvből kihullott Camilla fényképe. Diana pedig ezt meglátta, botrányt csapott, sírt, fenyegetőzött. Öngyilkossággal is. Ötször tett sikertelen kísérletet. Először 82 januárjában fenyegette meg királyi urát azzal, hogy megöli magát, de a herceg kinevette és lovagolni indult. Diana levetette magát a lépcsőkről. Szerencsére nem történt baja, sem a mai tízéves Williemnek, akivel éppen terhes volt. öngyilkossági szándékai nem voltak komolyak, segítségért kiáltott — állítják a pszichológusok. Férje nem hallotta a segélykérést... Minden öngyilkossági kísérlettel távolabb kerüllek egymástól. A könyv szerzője nyíltan Károlyt hibáztatja, meri benne Diana sem támaszt, sem társat nem talált. Azt sejteti, hogy Károly kiábrándult a feleségéből, az asszony segítségre szoruló lénye kifejezetten ingerli, s már csak közönyt érez iránta. Kiszivárgott hírek szerint a múlt hónapban négyes találkozó zajlott le a királyi és a trónörökös pár között, s a záróokmány szerint Diana és Károly élheti a maga életét, de kifelé meg kell őrizniük a boldog házaspár látszatát... A könyv megjelenését maga Diana óhajtotta, s felhatalmazta azokat a barátait, akiknek szíve legrejtettebb bánatát is kiöntötte, hogy beszéljenek az írónak; tehát az öngyilkossági esetek és a féltékenységről szóló történetek hitelesnek mondhatók. A könyvet nem fogadták egyértelmű lelkesedéssel. Az egyik kritikus (nő!) a férjet és feleséget egyaránt hibáztatja a házasságuk megromlásáért, de Dianát ezért valamivel jobban. Azt írja, nem szép dolog nyilvánosan megvádolni egy férjet: kicsinyesnek, hisztérikusnak, bosszúállónak, gyerekesnek tartja lady Di viselkedését. Túl fiatal volt ahhoz, hogy férjhez menjen, arról már nem is beszélve, hogy trónörökösné legyen... Irigység, asszony a neved! (kop) y

y MOLDOVA GYÖRGY féielem. A

af>

uj

a» Martin úgy gondolta, taktikailag helytelen volna, ha ilyen fáradtan tovább tárgyalna: — Megbocsát, de nem vagyok olyan állapotban, hogy végig tudjam gondolni a helyzetet. Különben is ez az ügy nemcsak engem érint, Vojtekovszkyt is elengedték? — Ő már tegnap este szabadult. — Majd később visszatérhetünk az ügyre. — Szóval nem hajlandó tárgyalni velünk? — Most szeretnék hazamenni. — Rendben van, csak annyit mondhatok: rosszul teszi, ha lebecsüli a jóindulatunkat és gyengeségnek tartja — felkelt ós átszólt a másik szobába. — Százados elvtárs, kísérje le az urat, kórjen neki kocsit. — Nincs szükségem rá. Gyalog szeretnék menni. — Ahogy óhajtja. A viszontlátásra, majd jelentkezünk még. Osváth végigkísérte Martint az elbocsátás állomásain. Visszakapta minden holmiját — az elkobzott kéziratokat kivéve. A százados a kapunál leadta a kilépőt a posztos őrnek, aztán szó nélkül sarkon fordult és bement az épületbe. Kint az utcán Martin keresett egy telefonfülkét és felhívta apósa lakását; bár hosszan hagyta kicsengeni, nem vették fel a kagylót. Utána anyjánál próbálkozott, de őt sem találta otthon, Vojtekovszkyt is hiába kereste — a költő még nem jelentkezett a munkahelyén. Körülnézett; a távolból látszott a Körút nyüzsgő forgataga, arrafelé indult. Menet közben egy Déry-novella jutott az eszébe, mely egy, fegyházból szabadult politikai fogolyról szólt, próbálta felidézni a részleteket, de már alig emlékezett valamire is. Útja egy étkezde mellett vitt el, megállt, megnézte a kifüggesztett, kézzel írott étlapot. Az egyharagú börtönkoszt után valami fűszereset kívánt, belépett, és egy pacalpörköltet rendelt. Mohón belekóstolt, de az ételt zsírosnak és ízetlennek érezte. Újra és újra megsózta, így sem esett jól, szinte érintetlenül hagyta ott az asztalon. A Damjanich utcába ment, apósa lakására, reménykedett benne, hogy már otthon találja a feleségét, de a déli órákban senki sem tartózkodott otthon. Elhagyta a házat és lement az utcára, benyitott a közeli katolikus templom kapuján. A padokban senkit sem látott, keresztet vetett magára, letérdelt és behunyta a szemét. Nem imádkozott, csak egy Appolinaire-verset dünnyögött. — „...Míg az imádandó ametiszt mélység forog tündökölve Krisztus dicsfénye az s forog lobogva mindörökre Liliom ő lelkünkben ápolt hófehér És rőthajú fáklya, melyet nem fojthat el a szél..." A szavak megnyugtatták, ugyanazt a felszabadult megkönnyebbülést érezte, mint a meleg tus alátt. Több mint egy órát töltött a templomban, utána visszatért a Damjanich utcai házba. Fent az emeleten a folyosó korlátjára támaszkodott és lebámult a mélybe. Valahányszor lent a földszinten benyomták a lift hívógombját és a drótkötelek messze hallhatóan megremegtek, Martin mindig felkapta a fejét, de a fülke sohasem jött fel az ötödikre. AZ udvar belső négyszöge fölött fokozatosan elsötétedett az ég, zizegve megeredt a havas eső, a feltámadó szól besodorta a folyosóra. Martin összehúzta magán a kabátot ós elindult lefelé, azt gondolta, hogy leül majd a szomszédos eszpresszóba. A földszinten ott várakozott a liftre Petra, a felesége. A bő irhabundában is látszott, hogy teste mindinkább elnehezedik, terhességének ötödik hónapjában járt, arca viszont megszépült, szinte lányossá változott, Martint megismerkedésük idejére emlékeztette. Mögé osont átölelte, az asszony összerázkódott és hátrafordult: — Istenem! — mondta, és lehúzta magához a férfi fejét. Felfelé a liftben csókolództak, ahogy beléptek a lakásba, Martin ki akarta bontani felesége ruháját, de Petra elhárította: — Most nem lehet. Felhívott Vojtekovszky, tudja, hogy kiszabadultál, feljön hozzánk, meg akar beszélni valamit veled. A telefonban azt mondta, hogy három óra felé ér ide. De itt maradsz éjszakára, nem engedlek el A konyhában ültek le. — Kérsz valamit enni? — Ettem egy pacalt, még mindig itt van az íze a torkomban. Van itthon valami tömény? —• Apu hozott szilvapálinkát vidékről — a mélyhűtőből egy, zúzmarával belepett üveget vett elő —, tölts magadnak. A pálinka szesztartalma elérhette az ötven fokot, mert a felületén nem csapódott ki vékony jégrétegben a víz, olajos sűrűséggel, lassan folyt ki az üvegből, a konyhában édes szilvaillat terjengett, mitha érett gyümölcsre taposott volna rá valaki. Martin mohón ivott, torkából eltűnt a zsíros lepedék. * Petra beszámolt arról, hogy megpróbáltak kapcsolatot teremteni a letartóztatottakkal, de a rendőrség semmilyen felvilágosítást nem adott, ós az ügyvédek közbenjárását is elutasították. Úgy, ahogy Martin eleve feltételezte, az ügy mégis nyilvánosságra került, több nemzetközi szervezet is tiltakozott, sőt maga Reagan, az Egyesült Államok elnöke is nyilatkozott, korrekt bánásmódot ós elbírálást kért a számukra Martint a sírás fojtogatta a meghatottságtól. (folytatjuk)