Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)
1992-08-27 / 202. szám, csütörtök
HAZAI KÖRKÉP ELESZTGETIK AZ ÓRIÁST... KÉT KÉZZEL A HALÁLIG 1992. AUGUSZTUS 27. AUGUSZTUSTÓL INGYEN ÖNTÖZZENEK! A szaharai tikkasztó hőség, a hosszan tartó szárazság alaposan megviseli a mezei növénykultúrákat, kihat fejlődésükre, terméshozamuk alakulására. A határ képe Szlová' kia-szerte tükrözi a siralmas állapotokat. A tarlóhántó erőgépek óriási porfelhőbe burkolózva végzik munkájukat. Néhol a cukorrépa levelei is megsárgulva, elfonnyadva simulnak a répatőhöz. Másutt a kukorica becsavarodott levéllel védekezik az erős kipárplgás ellen. Akad olyan kukoricaföld is, ahol már leégett, elsárgult a levél, jelezve a növény kiszáradásának közeledtét. Itt talán már az azonnali csapadék sem segít, egyedüli megoldás: a lesilózás. Vannak azonban táblák, határrészek, amelyeknek még segítene az azonnali csapadék, akár eső, akár öntözés formájában. Mivel az előbbi csapadékforma - minden jel szerint - még várat magára, az öntözési lehetőségekről beszélgettünk Hurtony Istvánnal, a 47 175 hektáron kiépített csallóközi öntözőrendszer üzemeltetését szervező és irányító nagymagyari Agropprogres mezőgazdasági vállalat öntözési részlegének vezetőjével. Elöljáróban leszögezi, ne is csodálkozzunk a határszemlén látottakon, hiszen a növények vegetációs időszakában mindössze 192 milliméter csapadék hullott, ez is eltérő területi eloszlásban. Megtudtam még tőle, hogy az üzemek az idén később fogtak hozzá az öntözéshez, s igy a gabonák úgyszólván alig részesültek mesterséges csapadékutánpótlásban. Az üzemek öntözési kedve csökkenésének az oka viszont a pénztelenség, hiszen jó néhány üzem csak késő tavasszal rendezte tavalyi villanyszámla-dijának törlesztését. Aztán belejátszhatnak a mezőgazdaság átalakulásával járó bizonytalansági és egyéb külső tényezők is. Tény viszont, hogy az állam a lehetőségeihez mérten igyekszik támogatni az öntözést. Az öntözési idény kezdetétől a vizet ingyenesen bocsátották az igénylők rendelkezésére, csupán az e célra fogyasztott villanyáram díjának a felét kellett az üzemeknek fizetniük. Augusztus elsejétől pedig ezt a tételt teljes egészében a mezőgazdasági minisztérium téríti, tehát az üzemek valójában ingyen öntözhetnek. Hogy mégis vannak, akik spekulálnak, kivárnak az öntözéssel, s közben rámegy a termésük, az egyszerűen érthetetlen magatartás részükről. A gyengébben öntöző üzemek közül vendéglátóm az alsó-csallóközi ekecsi szövetkezetet, illetve a somorjai törzstenyésztő vállalatot és az úszori magtermesztő gazdaságot említette meg. Ez utóbbi két üzem július utolsó harmadában, illetve augusztus elején látott hozzá öntözőberendezéseinek működtetéséhez. Az öntözési lehetőségeket legjobban kihasználók sorába a Gombai ÁG mellett a csenkei, az illésházi és a somorjai szövetkezet tartozik. Ugyanakkor meglepő, hogy az előző évek aktivitásához viszonyítva valahogy visszaesett a légi szövetkezet öntözési kedve, az idén későn kezdték meg növénykultúráik öntözését. Egyébként a Felső-Csallóközben az öntözőrendszer kihasználtsági foka már most eléri a 80-90 százalékot, átlagban napi 20 órát öntöznek, míg ez az arány az Alsó-Csallóközben még mindig csak 30^10 százalék körül mozog. Ezt tükrözi az augusztus közepéig kiadott vízmennyiség is, ahol a felső-csallóközi üzemek földjeire 16 millió 965 ezer köbméter, mig az alsó-csallóközi földekre csak 6 millió 813 ezer köbméter víz került az öntözőrendszerből. Az öntözési részleg 45 fős kollektívája egyébként éjt nappallá téve igyekszik ezekben a forró napokban is biztosítani az üzemvitelt. Most az okoz gondot, hogy alacsony a KisDuna vízállása, így a folyóra telepített 4 szivattyútelep csak csökkentett üzemelési időben működik. A .pozsonyi öntözési Kutatóintézettől folyamatosan kapják a növények vízigényére vonatkozó adatokat, melyek továbbra is riasztóak, pontosabban figyelmeztetöek: ahol csak lehet, öntözzenek! MÉRI ISTVÁN (Folytatás az 1. oldalról) esetén elvégzik az ilyen különleges berendezéseknél szükséges típuspróbákat. A hetesen tehát, amely már közel egy éve előkészítve áll, feltöltötték a hűtőberendezéseket és eltávolították a kényszerpihenő során keletkezett apróbb hibákat. Szerdán azután sor került az ünnepélyes pillanatra, amikor is a nyílásokon beömlő víz először forgatta meg a lapátokat. A jelenlévők meglepetésére a gép csendben és tökéletesen működött. Azután leállították, majd újraindították, ezúttal teljes fordulatszámon. Ez a sorozat egészen a mai napig folytatódik, fokozatosan kipróbálták az összes fontos részt, napjainkan pedig az automatikus irányítórendszer felélesztése folyik. Arról, hogy egy ilyen 500 tonnás óriás beüzemelése egyáltalában nem gyerekjáték, a helyszínen is meggyőződhettünk. A hetes turbina legalább 10 méter széles műszerfalánál öt vállalat szakembereiből álló csapat igyekszik összehangolni lépéseit. Az automatikus rendszer négy lépcsőn keresztül indítja a turbinából és generátorból álló áramtermelő rendszert. Egy-egy túlhaladásához viszont több feltételnek is teljesülnie kell, ezeket az irányítópulton kis lámpák jelzik. Az élesztgetés lassan halad, hiszen egyetlen vezeték rossz kontaktusa esetén is az egészet le kell állítani és hozzákezdeni a hiba kereséséhez. Ottjártunkkor éppen újraindították az egészet. Hatalmas csattanást hallunk, de a turbinaház tetején ülő technikus nem zavartatja magát, a hirtelen összeszoruló levegőre hivatkozik: „Ha majd mindent beállítunk, ezt könnyen kiküszöböljük" - mondja. Valóban, néhány másodperc múltán a turbina teljes fordulatszámmal, csendben forog. Maguk is meglepődtek, amikor a mérések szerint a motor kilengése mindössze 1,28 mikront ért el. A szerelők ezt ráadásul úgy érték el, hogy a hatalmas méretek miatt Pilzenből részenként szállították Bősre, és itt szerelték össze. Az egész energiatermelő egység egyébként a csehszlovák energetikai ipar hagyományos jó színvonalát dicséri. Eredetileg ugyanis a pilzeni és a blanskói gyár kapacitáshiánya miatt mindent a Szovjetunióban gyártottak volna. A nyolcvanas évek közepén azután Magyarország ellenállása miatt a határidők csúsztak és lehetőség nyílt a hazai gyártásra. Gondok végül a magyar partnerrel kapcsolatban merültek fel. Bármilyen hihetetlen ugyanis, 1984-ben hallani sem akart a szovjet szállítások lemondásáról. Végül azonban beadta a derekát, így az eredetinél jóval modernebb gépek kerültek Bősre. A gépteremben tehát folyik az automatika próbája, de alig telik el egy perc, a műszerfal hibát jelez, bekapcsolnak a turbina fékei és rövid dörömbölés után az egész leáll. A szakemberek pedig műszerekkel és adóvevővel a kezükben elindulnak megkeresni a hibát. Különösebb izgalom nincs, láthatóan összeszokott csoport dolgozik, ők is maguk mögött tudják már a Vágón létesült erőműveket. A nagyobbak esetében ott ez a folyamat három hónapig tartott, és azóta sincs velük gond. A bősi terv erre négy hónapot irányoz elő, ráadásul kényszerhelyzetben vannak, takarékoskodniuk kell a vízzel, hiszen a felvízcsatorna végétől már távozott a szivattyúhajó, így újabb mennyiséggel csak az októberre tervezett föltöltés után számíthatnak. Emiatt azután el kell tekintenünk a főpróba utolsó fázisától, a teljes terhelési próbától. Erre ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha a pilzeniek végeztek a nyolcas turbinán előkészített típuspróbával. Ennek ellenére a hetes októberre tulajdonképpen bevetésre készen fog állni, és elegendő víz esetén azonnal megkezdheti a munkát 90 MW-os teljesítménnyel. Azt viszont, hogy végül is mennyi turbinának lesz munkája Bősön, még maguk az energetikusok sem tudják megmondani. Ez attól függ, hogy a jelenleg is folyó vizsgálatok mennyi vizet ítélnek az Öreg-Duna javára. Számukra kedvező esetben öt turbina működtetésével számolnak, a hatodik pedig tartalékként szolgálna. Az eredtileg tervezett további kettő építését félbehagyták, tulajdonképpen le is mondtak róluk, a még nem kész alkatrészek gyártását is visszarendelték. TUBA LAJOS Újabb festőállvány lett árva-Kassán. A nagy elődök: Jasszush Antal, Jakoby Gyula, Löffler Béla, Feld Lajos után Eckerdt Sándor is befejezte életművét. (Elnézést kérünk a hozzátartozóktól, valamint olvasóinktól, hogy tegnapi számunkban helytelenül írtuk a művész nevét - a szerk.) Tisztelői, művészetének ismerői ma vesznek tőle végső búcsút a kassai krematóriumban. Hatvan évet élt. Az ő esetében is kegyetlen volt a halál. Rengeteg terve volt még, sok mindent meg akart valósítani. Itt persze most senki ne gondoljon festményekre, grafikákra. Nem, ilyen értelemben nem voltak tervei, ugyanis nem program szerint alkotott. Meghitt beszélgetésen vallotta be nekem, hogy nem ő választja a témákat, hanem a témák szemelik ki őt. Akkoriban, mikor ezt mondta, 1987-et írtunk, és a kassai esketőteremben fejezett be egy festményt. Este, amikor hazament, leült a konyhában és rajzlapokat tett maga elé. Két héten át minden este ezt csinálta. Néha hajnali háromig is rajzolt. A „lavina" megindult és spontán módon 44 rajz szakadt ki belőle. E műveiből, a keletkezés sorrendjében összeállítva, nagy figyelmet és szakmai elismerést hozó kiállítást rendezett 1989 februárjában Pozsonyban, majd szeptemberben Kassán. Akik látták a rajzokat, megdöbbentek, és biztos, nem hitték volna, hogy tovább lehet még fokozni ezt a hatást. Most utólag tudjuk, hogy lehetett. És erről a 21. rajz már előre árulkodott. Mikor a 20. rajzával, A kopasz énekesnő látogatása Raffaellónál a Vatikánban cíművel elkészült, eléggé elfáradt, de tovább akart dolgozni, ezért mind a két kezébe ceruzát vett és úgy rajzolta meg a 21. képet, az első kétkezes rajzot, melynek A festő és modellje címet adta. A fiatalság és az öregség szembeállításának döbbenete van ebben a rajzban. Ekkor döntötte el, hogy ha két kézzel lehet zongorázni, ha két kézzel lehet bokszolni - akkor a képzőművészetben is meg kell próbálni. Tréningezni kezdett. Először az ábécé betűit vette párosával. Egyik kezével az a, a másikkal a b betűt írta le egyszerre, és így tovább. Mikor ez már ment, két különböző szó, majd mondat egyidejű leírását gyakorolta be. Csak ezután ült a rajzlapok elé. Harc, küzdelem volt ez a javából, ráadásul úgy indult neki, hogy tízmenetes ütközeteket szabott meg magának. Gondoljunk csak bele: odaülni a tiszta rajzlap elé, ceruzát venni mind a két kézbe, nem tudni, hogy mit fogunk rajzolni, de addig nem állhatunk fel, amíg a megszabott tíz rajz a felfokozott szellemi-érzelmi és idegállapotban bensőnk legmélyéről papírra nem ömlik. Ő megcsinálta. Több tízmenetes ütközetben. És még ez sem volt elég. Hogy változtasson, az egyik kezébe ecsetet vett, a másikban meghagyta a ceruzát, és úgy lépett a rajztáblához. Teljesen belefeledkezett az alkotásba, a kifulladásig dolgozott. így tette ő ezt mindig. Kérdezték is tőle néhányan, hogy bír olyan sokáig egyedül lenni, jó-e a remete élet. Ő nem válaszolt ezekre a kérdésekre. Szerette az embereket. Ha pihenni akart, felült az autóbuszra, arra a járatra, amely a város leghoszszabb vonalán közlekedett, és nézte az embereket, a várost. Szerette Kassát. Lett volna módja külföldre menni, ott maradni, de egy percig sem akarta ezt, noha a szocialista ideológia távol állt tőle. Következésképpen a rendszer kegyeltje sem volt. Ami, persze, nem zavarta. A kétkezesek után újra pihenni kellett volna, de nem maradt ereje, s már nem tudott felszállni arra a buszra. Kórházba került, ahol - a kezelés ellenére - nem bírta tovább a szíve... Csodálatos, amire képes volt Ekkerdt Sándor, és fájó, hogy a további terveit - melyek pihentetőül szolgáltak volna az alkotó munka szünetében - már nem valósíthatja meg. örült, hogy kassai szerkesztőségünk szomszédságában visszakapta egykori családi házukat, melyben édesapjának hentesüzlete volt. Hozzá is látott az épület rendbehozatalához, felújításához. Képzőművészeti szabadiskolát akart itt nyitni, a tehetséges fiatalokat rajzra akarta tanítani. „Csinálunk majd príma kamarakiállításokat, baráti beszélgetésekre jövünk össze, szalonnát sütünk a kertben" - mondta nekem nagy lelkesedéssel. Azt terveztük, hogy az első találkozóra a prágai írófejedelmet, Hrabalt, hívjuk meg Szigeti Lacival, Grendel Lajossal és Hrapka Tibivel, de hát... a szalonnasütés elmarad. Sándor azt a tüzet már csak a másik oldalon rakhatjuk meg. SZASZÁK GYÖRGY EGYESEKNEK TETSZIK, MÁSOKNAK NEM... Annak ellenére, hogy a megkérdezettek (1149 néző-hallgató) 91 százaléka nézi a szövetségi tévé, illetve 73 százaléka hallgatja a szövetségi rádió adásait, csupán 11 százalékuk érzi úgy, hogy a híradás objektív. A szövetségi tömegtájékoztatási eszközök híradását és publicisztikáját kedvezőbben értékelik a magyar nemzetiségű nézők és hallgatók, a KeletSzlovákiábn élők, valamint a KDM, a PDU és a Demokrata Párt szimpatizánsai. Az F 1-es csatornát kritikusan értékelik a DSZM és a Szlovák Nemzeti Párt hívei, továbbá a közép-szlovákiai lakosok és részben a pozsonyiak is. AHOGY ÉN LÁTOM A NEM KÍVÁNATOS DEVÁTY Vladimír Mečiar azok közé a politikusok közé tartozik, akik csak akkor nem sértődnek meg, ha nem akarnak. Most, az utóbbi napokban, éppen sértödékeny kedvében volt, és vérig sértődött amiatt, hogy a cseh politikai reprezentáció Stanislav Devátyt közel akarja engedni a Szövetségi Biztonsági Szolgálathoz. Klausék azt javasolták, ő legyen a Szövetségi Gyűlésben az SZBSZ működését felügyelő különleges ellenőrzési szerv elnöke. Mečiaréknak azonban már az sem tetszik, hogy nem az ö emberük, hanem Štefan Bačinský áll a titkosszolgálat élén. Erre Klausék azt mondták: rendben van, váltsuk le Bačinskýt, de akkor Deváty legyen az utóda. Ez még inkább elmérgesítette a helyzetet. Mečiar provokációról beszél, megsértődött, és kijelentette: megszakította a cseh politikai vezetőkkel folyamatban levő tárgyalásokat. Levélváltások következtek, a DSZM elnöke bocsánatkérést követelt, és megmakacsolta magát. Most nem tudjuk, örüljünk-e annak, vagy sírjunk miatta, hogy tegnap végül megérkezett a hír: Brünnben találkozik a szlovák és a cseh politikai vezetés. Némely politikai megfigyelők úgy vélik, a valóságban nem Deváty személye váltotta ki a válságot, hanem a krízis egyébként is bekövetkezett volna. De hogy milyen indítékból, azt még a Mečiarral való tárgyalások terén komoly tapasztalattal rendelkező Klaus sem tudta megmondani. Én úgy vélem, nem biztos, hogy a cseh képviselő személye, a titkosszolgálatba való jelölése nem játszott igen nagy szerepet a szlovák kormányfő „megsértődésében". Az olyan emberek, mint amilyen Deváty, már legalább 1991 tavasza óta úgy ingerlik a Mečiar-csapatot, mint bikát a vörös posztó. Tehát az a helyzet, hogy a mostanában egyébként is sértödékeny kedvében levő Mečiart még inkább felbőszítette a Deváty kinevezése körüli vita. Deváty, a héja! A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom körüli sajtó csak így emlegeti ezt a politikust. Vajon miért? A válasz egyértelmű: mert az elszámoltatás legkövetkezetesebb hívei közé tartozik. Nyilvánvaló, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot felügyelő parlamenti különbizottság elnökeként, netán az SZBSZ igazgatójaként alaposan a körmére nézne azoknak, akiknek nem egészen tiszta a múltjuk. Más szóval: Deváty azt tenné, amit a hivatalából eredően tennie kellene: komolyan venné a lusztrációs törvény előírta rendelkezéseket. Extenzív, tehát semmitmondó tömeges vizsgálatok helyett konkrét személyek viselt dolgaival, szabadon dáridózó ŠtB-besúgókkal, konkrét „beköpéseikkel" és következményeikkel foglalkozna. Mert a levéltárakban nemcsak névsorok vannak, hanem jegyzökönyvek és működési naplók is. Tehát különválaszthatók azok, akiket csak belekényszerítenek a besúgók közé, akik semmit sem követtek el, azoktól, akiknek van miért a felelősségrevonástól tartaniuk. Ez Deváty „héjaságának" a lényege. Márpedig ez teljesen ellentétes Vladimír Mečiarnak a lusztrálásokról vallott felfogásával. A DSZM elnöke - többször is kijelentette már korábban is - határozottan ellenzi az átvilágításokat. Jól tudja, miért teszi. Mečiar nemcsak azért vált hallatlanul népszerűvé Szlovákiában, mert a söröshordón állva azt tudja mondani, amit a bajbajutott nép hallani szeret. Populista szólamaival el tudja kápráztatni az egyszerű embereket. De vajon mivel férkőzött oly sok értelmiséginek is a szívébe? Nem kis mértékben azzal, hogy kijelentette: ellenzi a lusztrálásokat. És kilátásba helyezte: ha hatalomra kerül, egyik első dolga lesz a lusztrációs törvény hatályon kívül helyezése. Hatalomra került. És Szlovákiában sok ezer, a múltjában nem egészen biztos ember szivéről esett le mázsás kő. De hát ki beszél ma már Szlovákiában a lusztrálásokról? Ki az ŠtB volt besúgóinak elszámoltatásáról? Meg a hatalommal egykor visszaélő ŠtB-tisztek felelősségre vonásáról? Ezek az emberek tudják, hogy amíg Mečiar lesz Szlovákia miniszterelnöke, a múltért senkit sem vonnak felelősségre. És ezt Mečiar is nagyon jól tudja, és tisztában van vele, hogy nem kevés emberről van szó. Megsértődése tehát ezúttal nem volt teljesen légbőlkapott. Az olyan személyiségek jelenléte, mint amilyen Stanislav Deváty, mindig nyugtalanítják azokat, akiknek a múltból van rendezetlen számlájuk. TÓTH MIHÁLY