Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-04 / 182. szám, kedd

GAZDASÁG ÍÚJSZÓM 1992. AUGUSZTUS 4. PÁLYÁZATOKRA ÖSSZPONTOSÍTVA ĽUBOMÍR DOLGOSSAL A PRIVATIZÁCIÓRÓL, A MONOPÓLIUMOKRÓL, A PISZKOS PÉNZEKRŐL ÉS EGYEBEKRŐL Ľubomír Dolgoš, az SZK privatizációs minisztere már a Szlovák Monopóliumellenes Hivatal elnökeként kifogásolta a privatizáció adminisztratív jellegét, a terminusok diktátumának nevezve azt. Vajon megváltozik a minisztérium viszonyulása ehhez a kérdéshez, vagy az új miniszter magáévá teszi az érvet, miszerint a privatizáció adminisztrációigényessége a vállalatok vagyonjogi viszonyai „megtisztításának" igényébó'l fakadt? Ezt az érvet — mondja Ľubomír Dolgoš miniszter — elismerem, és nagy jelentőséget tulajdonítok neki. Sőt, azt gondolom, jó, hogy a minisztérium következetesen a vagyonjogi kérdések rendezéséért szállt síkra, sok vitás kérdést megelőzve ezzel, Kérdéses azonban, hogy az eddig alkalmazott módszer jó volt-e. Logikátlannak tartom, hogy az, aki vásárol, bizonyítsa, hogy a vagyon azé, aki eladja. Ez az állam feladata kellene hogy legyen, tehát az egyes reszortoknak kellene ezt megtenni. Ugyanis ha nem bizonyítanák be, hogy a vállalat vagyona valóban állami, akkor nem lenne joguk a vállala. tok igazgatására, irányítására. Persze, fölösleges a siránkozás, és főleg nem akarok a csata után okos szerepében tetszelegni. t Megpróbálkozik valamilyen módosításokkal? -• Fontolgatjuk, miként lehetne néhány kérdésben könnyítést elérni. Szerintem például a restitúciő alá eső vagyont is privatizálni lehetne. Az Ilyen vagyonokkal kapcsolatos bizonyítási eljárás és vagyonjogi rendezés gyakran túl sok időt vesz igénybe, és így az egész vállalat privatizálását blokkolja. Arról lenne tehát szó, hogy az ilyen esetekben se késlekedjünk a privatizációval. I Csakhogy... —... tudom, főleg arra gondol, hogy megkárosíthatnánk a volt tulajdonosi, vagy annak örökösét. Javasoljuk, hogy az összes ilyen kötelezettséget az új tulajdonos oldja meg a privatizációt követően." t Önkéntesen? - Ez megoldható szerződéssel, egyezménnyel, és nem gondolunk arra, hogy a restitúciós igények terheit is viselje. Ezeket teljes terjedelmükben a Nemzeti Vagyon Alap térítené. Az ilyen javaslatnak természetesen rendes jogi alapjának kell lennie, ezért kezdeményezni akarjuk az' idevágó rendeletek módosítását.. I Milyen további változtatásokra készülnek? - Hasznosnak tartom, hogy levonjuk a privatizáció eddigi folyamatából a tanulságokat. Tudjuk, hogy számos gyanúsítgatás, szóbeszéd volt a kísérőjelensége. Tehát személy szerint arra törekszem majd, hogy a privatizáció a lehető legIranszparensebb lehet. I Ez mit jelent? - Főleg a versenyelv kihangsúlyozását. A pályázatokat helyezzük majd előnybe. Szerintem a döntéshozatalba a lehető legnagyobb mértékű objektivitást kell belevinni. Tehát a lehelő legtöbb érdekeltet meghívjuk konzultációra, vállalkozóktól kezdve a pénzintézeti képviselőkig. t Az objektivitás azonban ingatag.., • - Tudom, hogy minden döntésnek lesznek ellenzői, soha nem lesz mindenki elégedett. A privatizációs tarvezetek közül azonban végső soron csak egy választható ki, tehát az összes többi abban a pillanatban lehetséges bírálóvá válik. Ezért tartom fontosnak a döntések nyilvános indoklását. Persze, fizikailag is lehetetlenség lenne valamennyi privatizációs tervezet, minden eladás megmagyarázása, de a jelentősebb esetekben ezt szabályként kellene érvényesíteni. És valamennyi információt hozzáférhetővé kellene tenni. t Nem titok, hogy a privatizáció 11/ koncepcióját készítik elő. - Nyilvánvalóvá akarjuk tenni, hogy mi a célja a privatizációnak. I De hiszen ez már régen világos, nem? - Persze, elfogadható az általános cél, vagyis hogy az állami tulajdoni magántulajdonná transzformáljuk, Ez azonban túlságosan általános megfogalmazás, melyet — szerintem - konkretizálni kell. Véleményem szerint ugyanis a privatizációnak a fő leiadata a versenykörnyezet megteremlése, a továbbiakban pedig a hazai vállalkozói réteg kialakításáról kellene gondoskodnia. Ebben az értelemben akarjuk folytatni a privatizációt. A monopóliumellenesség érvényesítésére törekszünk majd, s a jövőben jobban együttműködünk majd a vállalkozókkal. • Csakhogy ez is eléggé általánosan megfogalmazott elképzelés. — A kis- és középvállalkozás fejlesztésével és koordinálásával foglalkozó kormánymegbízotti hivatalt minisztériumunkhoz csatoljuk. Ez, gondolom, talán már konkrét lépésnek nevezhető. A vállalkozókkal mindenképpen szoros együttműködésre törekszünk, hallani akarjuk véleményüket és főleg azt, hogy megkönnyítsük a vállalkozók hozzájutását a privatizálásra kerülő vagyonhoz. • Hogyan? — Nem ragaszkodunk majd a piaci árhoz. A hazai vállalkozóknak lehetőséget kellene kapniuk a vagyon megvásárlására a mérlegértékelésből kapott áron. • Nem akadályozzák így saját maguk a versenyelv érvényesülését? — Gondolom, nem. Igaz, az egész mechanizmust át kell gondolni. Tanácskozunk a vállalkozókkal, de még csak keressük a jövőbeni együttműködés modelljét. A gondot az jelenti, hogy a vállalkozói szféra most nagyon szétszabdalt és intézményesített. Ennek ellenére szándékunk a vállalkozók potenciáljának kihasználása, szeretnénk őket meghívni a különböző bizottságokba, tanácsadó szervekbe. Egyszerűen azért, mert bizonyos dolgokban jobban kiismerik magukat-az állami szerveknél. • Minisztériumukban számolnak valamilyen személyi, illetve szervezési változásokkal? — A legfontosabb személyi változtatásokat már megtettem. Ezzel, természetesen, nem zárom ki további változások lehetőségét, hiszen még csak most ismerkedem az emberekkel, nem tudom, kinek milyen a szaktudása. • A kulisszák mögött tisztogatásokról is beszélnek. — Semmi ilyesmire nem készülök. Saját magam ellen dolgoznék, ha ilyet tennék. A minisztériumnak normálisan kell, működnie. • És a szervezési változások? — Eddig még semmi ilyesmire nem került sor, de lehetséges, hogy az új -koncepcióból következően lesznek ilyenek. • A vállalkozókkal összefüggésben, illetve a vállalkozók privatizációban való részvételével kapcsolatban néhány közgazdász kacérkodott a lízing alkalmazásának gondolatával... — Lízingről sohasem beszéltünk. Nem tartom privatizációs módszernek, és főleg gazdaságilag előnyösnek nem tartom. Lehetséges, hogy valaki összekeveri a részletre való eladással. Eddig is éltünk ezzel a módszerrel, és a jövőben is fogunk. Ezt a módszert úgy szeretnénk módosítani, hogy csökkenjen az első törlesztési összeg. Egy olyan rendszer kihasználását is fontolgatjuk, melyet opciós szerződésnek nevezhetnénk. A vállalkozó megszerzi bizonyos vagyonra az elővásárlási jogot, majd fokozatosan a nyereségből törleszti a részleteket. • Csakhogy ez nem a szó valódi édelmében vett privatizáció. — Ez a kifogás racionális. Nem tudom azonban, hogy ortodox módon ragaszkodni kell-e a tulajdonos azonnali megváltoztatásához. • Ön már korábban, még a szlovák Monopolellenes Hivatal elnöki funkciójában gyakran hangsúlyozta a konkurens környezet és a privatizáció egyidejű megteremtésének gondolatát. Nem fetisizálják ezt az állítást? Nem tenne ésszerűbb a versenykörnyezet megteremtését ráhagyni a magántulajdonosokra, akik számára ez tulajdonképpen természetes folyamat lenne? — Abból indulok ki, hogy a magánmonopólium rosszabb, károsabb az állami monopóliumnál. • Az egyik is monopólium, a másik is. Ön szerint miben különböznek? — Az állami monopólium legalább szabályozható. Természetellenes ugyanis, hogy az, aki uralja a piacot, önkéntesen lemondjon erről az előnyről. • A külföldi konkurencia azonban ezt a problémát is megoldaná. Nem? . — Jó érv. Persze, nem vagyunk olyan helyzetben, amikor megengedhetjük vállalataink felszámolását. Jóllehet ez talán közgazdaságilag nem egészen „tiszta", figyelembe kell vennünk bizonyos szociális korlátozásokat is. Talán senki sem vágyakozik a perfekt konkurencia után aránytalanul nagy munkanélküliség árán. Ezért úgy gondolom, hogy egy nagyfokú koncentráltságú gazdaságból startolva a privatizációt a gazdasági szerkezet egészségesebbé tételére is ki kellene használnunk. A piac nem csupán magántulajdon, konkurenciát is jelent. Éppen ezért nem akarom hangsúlyozni csupán a tulajdonosváltást, éppen ezért tartom rendkívül fontosnak a konkurenciát is. • Sok vita alakult ki a privatizációba lépő piszkos pénzekről is. Ön szerint hasznos lenne, ha bizonyítani kellene a pénz eredetét? — Amennyiben a privatizációra csak úgy tekintenénk, mint a tulajdonosváltás eszközére, akkor a pénzek eredete nem lenne lényeges, pontosabban fogalmazva: nem kellene, hogy érdekeljen bennünket. Ha viszont a konkurenciára is gondolunk, akkor már fölöttébb hasznos lenne megvizsgálni a pénzek eredetét. • E vonatkozásban készülnek valamire? — Ez nem a minisztériumokon múlik. Főleg a technika, az eszközök kérdése ez. Ehhez nyilvánvalóan szükség lenne a kereskedelmi regiszter új szervezésére is. Változtatásokat kellene eszközölnünk a banktitkok megőrzésének elvét illetően is. • Ez viszont azt jelentené... — Persze, a bankok bizonyos információkat csak bizonyos feltételek mellett és csak bizonyos esetekben nyújtanának. Eddig abban egyeztünk meg, hogy azt kísérjük figyelemmel, hogy a privatizációba belépő pénzeket megadóztatták-e. Szerintem ez még mind kevés. • Számolnak a vagyonjegyes privatizáció módosításával? — Feltételezzük, hogy az első hullám változatlan marad, eredményeit akceptáljuk majd. Ezt a kormány programnyilatkozatában is kimondtuk. • És azután? — A további lépések számos tényezőtől függnek majd, valószínűleg a leginkább attól, miként rendeződnek az államjogi kérdések. Azt fontolgatjuk többek között, hogy az egyes fordulókat miként lehetne lerövidíteni. Persze, ezek még csak mind elméletek. Az egyik ilyen szerint például a részvények bizonyos fajta sorsolását alkalmaznánk. Ez gyorsabb lenne a jelenleginél, de a résztvevőket megfosztanánk a játék érzésétől. • Talán mégsem csupán játékról van szó, hiszen nagyon sok ember éppen a kuponos privatizáció révén kezdett el jobban odafigyelni a gazdaságra, kezdett ökonomikusán gondolkodni. — Nehezen feltételezhető, hogy most egyszeriben mindenki befektetési szakemberré válik. Igaz, megvannak a lehetőségei annak, hogy az ön által említett érdekeltséget kihasználjuk és közben meggyorsítsuk a privatizációs folyamatot is. Például úgy, hogy azonnal minden igényt kielégítünk és ohhez igazodik majd a részvények értéke is... Lehetőség tehát sok van, és még semmi sem eldöntött, mindent alaposan végig kell gondolnunk. Azonban egyértelműen az egész folyamat meggyorsításáról van szó. Tudatosítjuk, hogy minél huzamosabb ideig tartana a transzformáció, ennek annál bomlasztóbb lenne a hatása a gazdaságra. • Mivel magyarázza a szlovák befektetők cseh vállalatok részvényei iránti nagy érdeklődést? — A cseh gazdaságnak vitathatatlanul nagyobb a teljesítőképessége, Az emberek tudatában ez a tény rögződött, és nyilvánvalóan ez áll annak az érdeklődésnek a hátterében, amely a Cseh Köztársaság vállalatainak részvényei iránt nyilvánult meg. • Ez veszélyes jelenség? — Veszélyes? Ez nem rajtunk múlik, hanem a cseh fél érzékenységén, azon, hogy milyen aránytalanságot kezd majd veszélyesnek, illetve elfogadhatatlannak tartani. Beszéltem már érről miniszterkollégámmal, Skalický úrral, és megegyeztünk, hogy ha továbbra is nőne az aránytalanság, akkor keressük a helyzet megoldásának kulcsát. • Hogyan? A részvények nemzeti vagyon alapokon keresztüli átcsoportosításával? — Nem. Szerintem a leghatékonyabb az lenne, ha bizonyos korlátokat szabnánk a következő fordulókban való részvételhez. Ez még mindig jobb, minthogy valamit viszszamenőleg vonjunk kétségbe, próbáljunk megoldani. • Szó volt az alkalmazottak, illetve a menedzsment bizonyos előnyben részesítésének lehetőségéről is. Még nem adta fel ezeket az elképzeléseit? — Ott, ahol a vállalatvezetés bebizonyította rátermettségét — sajnos, nem sok ilyen esetről tudunk —, nem idegenkednék attól, hogy akár könyvviteli értéken eladjuk számukra a vállalati vagyont. Más lenne a helyzet az ún. alkalmazotti részvényekkel. Ez arra az alapelvre épül, hogy az alkalmazott olcsóbb részvényeket kapna. Az államnak azonban erre nincs pénze. Fontolgatjuk, hogy néhány, pontosan megfogalmazott feltételhez igazodó esetben kötelezhető lenne az új tulajdonos, hogy részvényeinek egy részét alkalmazottai kapják. Tehát nem az állam, hanem a tulajdonos oldaná meg ezt a problémát. • Milyen vagyonrészről lenne szó? — Úgy gondolom, hogy az effajta kérdést valóban a tulajdonosokra kellene bíznunk. • Változik a külföldi tőkéhez való viszonyulásuk? — Semmiképpen sem úgy, hogy akadályoznánk beáramlását. A kormány gazdaságpolitikájával összhangban azonban nyilvánvalóan keressük annak a lehetőségét, hogy a külföldről beáramló tőkét bizonyos régiókba irányítsuk. • Dolgoznák a második hullámba besorolt vállalatok privatizációs tervezetein? — A tervezeteket most bírálják el az egyes szakminisztériumok, hozzánk később kerülnek, feltételezésem szerint augusztus végén, szeptember elején. Addig döntenünk kellene valamennyi olyan tervezetről, amely különböző okokból nem került az első hullámba. EDUARD ŽITŇANSKÝ, Hospodárske noviny F

ejünkre nőnek a palackhegyek, a visszaváltatlan sörös-; boros-, tejesüvegek — olvasom az újságban és tapasztalom saját otthonomban. Az illetékes tárca felügyelő szerve szerint minden bajnak az okozója a palackokat gyártó, monopolhelyzetben levő nemšovái Skloobal állami vállalat, mely eleget tesz szerző. déses kötelezettségeinek, és csak gyártja, gyártja a palackokat. Meg az is baj, hogy például a konzervgyárak is szívesebben töltenek a még használatlan üvegekbe, megtakarítva ezzel a mosásukkal és szállításukkal járó fáradságot, költségeket. Javaslatot is tesz a kereskedelmi felügyelőség dolgozója, miszerint az államnak kellene beavatkoznia az egész folyamatba, segítenie azokat, akik hajlandók vállalni a visszaváltott palackok tárolását; jómaga a gyártó helyébe exportálná az újonnan gyártott palackokat, ezzel kényszerítve hazai leihasználóikat, hogy árujukat töltsék a viszA SZALONKÉPESSÉG KELEPCÉJÉBEN szaváltottakba. Nos, engem főleg az hökkentett meg a cikket olvasva, hogy a „palackügy" valamennyi szereplője a régi, jól „bevált" módszerekhez igazodva dolgozik, mintha meg sem próbálna kitömi a bűvös körből. Magatartásukon modondírozva került kezembe a Ľubomír Dolgoš privatizációs miniszterrel készített mellékelt interjú. Végigolvasva majdhogynem megnyugodtam, hiszen szinte minden második mondatában ígéretet tesz valamilyen formában arra, hogy az állam a piacgazdaság jegyében szorgalmazza a nagy átalakítás folytatását, így e folyamat befejeztével bizonyára megoldódik ez az ügy is — valaki ebben is észreveszi az üzletet. Mondom, majdnem megnyugodtam, csahogy ellentmondásokkal teli válaszai még idejében megemelték vérnyomásomat. Ugyanis nem kell különösebb közgazdasági képzettség és gyakorlat sem ahhoz, hogy az olvasó azonnal felfedezze: a válaszadó szüntelenül mellébeszél, ha pedig nem azt teszi, akkor meg úgyszólván egyértelműen utal rá, a szlovák kormánynak esze ágában sincs kivonulni a gazdaságból. Sőt! Hacsak lehet, minden téren erősíteni szeretné benne szerepét. Igaz, a nyilatkozó azt is lépten-nyomon leszögezi, hogy piacgazdaságot, versenykörnyezetet, meg külföldi tőkét szeretne látni Szlovákiában, és ezért síkra száll a következetes privatizáció- ' ért. Csak azt nem értem, miként akar e vonatkozásban a piacgazdasági követelményeknek megfelelően következetes lenni, ha a jelenlegi vállalatvezetésnek — divatos kifejezéssel élve vállalati menedzsmentnek — igyekszik majd a kezére juttatni egy-egy vállalatot. Igaz, azt is többször hangsúlyozza, hogy privatizációs döntéseiket minden esetben nyilvánosan megindokolják (azt ugyan nem értem, ha a törvény szellemében járnak el, minek a nyilvános indoklás), de azt is hozzáteszi, hogy mivel ez fizikái kép-' telenség lenne, a leglényegesebb esetekben biztosan így járnak majd el. Azt már ugyancsak én kérdezem, hogy milyen kritériumok szerint döntik el, ki a vállalati vagyon olcsó áron való megszerzésére jogosult személy, és arra is kíváncsi lennék, milyen kritériumok szerint járnak el a privatizációs döntések nyilvános indoklását illetően. Igaz, a miniszter hangsúlyozza a pályázati módszer.alkalmazásának előtérbe helyezését, . de minduntalan visszatér az állami tulajdon létjogosultságának bizonygatásához. Azzal a megállapításával meg végképp nem tudok mit kezdeni, hogy az állami monopólium jobb mint a magánkézben lévő monopólium, hiszen számomra világos, hogy az, aki monopolhelyzetben van, uralja a piacot, diktálja a feltételeket. Az állami monopóliumról meg ezenkívül az is eszembe jut, hogy vészesen közel áll a szocialista tervgazdálkodáshoz, ami, ugye, bebizonyította életképtelenségét. A szalonképesség kelepcéjébe ÁA került privatizációs miniszterünk is, akárcsak az összes többi. Hiszen kifelé mindenképpen azt bizonygatja, hogy szorgalmazza a piacgazdaság fejlesztését, intézkedései, nyilatkozatai viszont mintha ennek éppen az ellenkezőjéről tanúskodnának... PÁKOZDI GERTRÚD