Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-25 / 200. szám, kedd

1992. AUGUSZTUS 25. HAZAI KÖRKÉP 4 NÉPSZAVAZÁST, POLGÁRI EMANCIPÁCIÓT (Munkatársunktól) - A Prosperáló Csehszlovákiáért Polgári Kezdeményezés, a Human mozgalom s a Politikai Pártok és Mozgalmak Demokratikus Csehszlovákiáért Társulása tegnap Pozsonyban sajtótájékoztatón számolt be az utóbbi hetekben megvalósított több kezdeményezésről és néhány tervezett rendezvényről. Branislav Líška, a Prosperáló Csehszlovákiáért Polgári Kezdeményezés egyik elindítója arról tájékoztatott, hogy a Politikai Pártok és Mozgalmak Demokratikus Csehszlovákiáért Társulásával egyetemben a szlovák és a cseh miniszterelnöknek egyidőben nyílt levelet küldtek. Benne figyelmeztetik mindkét kormányt, hogy még nem kerültek nyilvánosságra a két köztársaság szétválásának következményeiről készült szakértői elemzések, amelyek az állampolgár számára is elengedhetetlenek ahhoz, hogy a népszavazás során felelősséggel tudjon dönteni. A levél aláírói (a polgári kezdeményezésen kívül például Ján Holčik - Demokrata Párt -, Vladimír Čech - Csehszlovák Egyetértési Mozgalom - és Ľubica Lacinová - Zöldek Pártja -) szeptember 29-ét jelölték meg az elemzések közzétételének határidejeként. Megtudtuk, hogy a kezdeményezés tiltakozást juttatott el mind az SZNT, mind a CSNT képviselőinek, amelyben figyelmeztetnek, hogy hazánk nemzeteinek, nemzeti kisebbségeinek (a petíció a nemzeti kisebbség fogalmát használja) közös történelme világosan bizonyltja, hogy Csehszlovákia jövőjéről csak a polgárok dönthetnek saját voksukkal. Ezért követelik a népszavazás mihamarabbi kiírását. Arra is felhívják a honatyák figyelmét, hogy népszavazás nélkül e kérdésben csak alkotmányellenes módon dönthetnek, és hogy Csehszlovákiának esküdtek hűséget. Peter Mariánek, a Human mozgalom ismert vezetője működőképes polgári kezdeményezések hálózata kiépítésének első lépéseiről tájékoztatott. Céljuk a hatalomnak s a demokratikus alapelvek, az emberi jogok következetes érvényesülésének ellenőrzése lenne. Hangsúlyozta, hogy a szlovák népet nem diszkriminálták, tehát indokolatlanok az emancipációs törekvések. Polgári emancipációra van szükség! Ezt kellene a kormánypárti politikusoknak megérteniük. Mariánek elmondta, hogy első rendezvényük az 1992. augusztus 29-én Besztercebányán, a szlovák nemzeti felkelés emlékművénél 11 óra 55 perckor (mielőtt ütne az óra) tartandó polgárok nemzetközi találkozója lenne, melyet annak tudatában szerveznek, hogy a felkelés egykor a demokrácia és a polgári jogok védelmében tört ki, és a Tiso-féle szlovák állam egyértelmű elutasítását jelentette. Arra is figyelmeztetni akarnak, hogy semmilyen demokratikus politikai intézmény nem képes a szabad fejlődést biztosítani, ha nem támaszkodik a polgárokkal való együttműködésre. Nem szabad megengedni, hogy Közép-Európában a polgárokat megkerülő, a kisebbségeket fenyegető állam keletkezzen, amely a demokráciát a „többség" hatalmi diktátumaként értelmezi. Az Új Szó kérdésére, hogyan értékelik a szlovákiai magyar pártok, mozgalmak álláspontját a közös állam megőrzése kérdésében, Branislav Líška így válaszolt: - Kezdeményezésünk formálódásakor találkoztunk minden demokratikus párt, köztük a szlovákiai magyar pártok és mozgalmak képviselőivel is. Nagyra értékeljük, hogy bizonyos nemzetiségi bezártságuk mellett következetesen védelmezik a közös állam polgári elvét. Nekünk is egyértelmű érdekünk a polgári alapelv megőrzése, egyforma jogok biztosítása az ország minden állampolgárának. Csak így előzhetők meg az esetleges konfliktusok. (mázsár) UNIÓ: HATÁSKÖRÖK-JOGOK NÉLKÜL Végnapjait éli a föderáció. Szlovákia választópolgárai közül nem kevesen elégedetlenek a szakadás felé tartó, a népszavazást megkérdőjelező politikával. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak ilyen helyzetben nem marad más választása, csak az, hogy valamilyen formában megpróbálkozzon az államszövetség megtartásával. Gondolniuk kell például arra a több tízezer szlovák állampolgárra, potencionális választóra, akiknek rokonai a cseh országrészekben élnek. Tudatosítaniuk kellett már azt is, hogy Vladimír Mečiar egyoldalú előnyökre törekvő taktikája nem vált be. Cseh partnerei nem kezdték lealkudni túlzott követeléseit, mint ahogy azt várta. Éppen ellenkezőleg, talán még magasabbra is emelték a mércét. Klaus merev csoportjával szemben aztán hiába próbálták visszaszívni korábbi kijelentéseiket, követeléseiket (például az önálló szlovák jegybankkal kapcsolatban). A Polgári Demokrata Párt megunta azt, hogy a túlzott követelésekből örökkön örökké lealkudjon; mindig a „vásárló" szerepét játssza a csehszlovák színtéren. Az együttélés valamilyen formájának fenntartása a DSZM számára azonban mégiscsak létkérdés. Nem csoda hát, hogy ; kiszivárogtattak egy, a Cseh és a Szlovák Unióról szóló szerződéstervezetet, amellyel kitapogatható, mire hajlandó a Klaus vezette PDP. Az Unióról szóló szerződéstervezet megközelítőleg 35 cikkben foglalkozik a két függetlenné váló köztársaságot érintő közös kérdésekkel. Rendezi a két ország közötti államhatár kérdését, s ugyanakkor nagy teret szentel az állampolgárság kérdésének. A CSK és az SZK minden egyes állampolgára egyben az Unió állampolgára lenne, következésképpen pedig az Unió egyik tagköztársaságának állampolgára ugyanazon jogokkal rendelkezne a másik tagköztársaság területén, mint amelyeket az utóbbi tagköztársaság a saját polgárai számára elismer. A nemzetközi szerződésekből eredő jogokat és kötelességeket az új független tagköztársaságok is átvennék, hacsak az adott nemzetközi szerződés nem kizárólagosan a tagköztársaságok valamelyikére vonatkozott; a továbbiakban pedig a szerződések jogára vonatkozó bécsi egyezmény rendelkezéseit veszi át. A föderáció vagyonának és adósságainak megosztására vonatkozó rendelkezések meglehetősen zavarosak; „igazságos és valamennyi vonatkozó körülmény figyelembevételével történő megosztásról" szólnak. Külön rendelkezések vonatkoznak az EBEÉ dokumentumaiból eredő kötelezettségekre. A Cseh és a Szlovák Köztársaság között a nemzetközi emberjogi szerződésekből eredő kötelezettségeket minimális nemzetközi szintnek tekintik (holott a szlovákiai magyar kisebbséggel szemben szinte már tűrhetetlen maximumnak tartják). Ezzel összhangban rögzíti a tervezet azt is, hogy a szlovák és a cseh nyelv használata mindkét köztársaság területén egyenjogú, habár a Szlovák Köztársaság megtagadja a saját területén élő magyar kisebbségtől a magyar és a szlovák nyelv egyenjogú használatát. Azaz, az ide látogató cseh polgárnak gyakorlatilag több joga lenne, mint az itt adót fizető magyar nemzetiségű lakosoknak. A tervedet a továbbiakban főként a külpolitika és a biztonsági politika területén történő együttműködést taglalja. A közös kül- és biztonsági politika irányvonalait a köztársasági elnököknek és kormányfőknek kellene egyeztetniük - évente legalább egyszer. Számol azonban a Külpolitikai Miniszterek Tanácsának létrehozásával is, amely havonta legalább egyszer ülésezve, koordináló-szerepet töltene be. Különleges figyelmet érdemelnek a zárórendelkezések változatai. Az első szerint a szerződést nem lehet felmondani. A második változat szerint a szerződés felmondási határideje öt év lenne. A harmadik változat pedig a Varsói Szerződés mintáját veszi át; tíz évre lenne megkötve, s ha az egyik fél sem mondja fel a szerződést, érvényessége további tíz évre hosszabbodik meg. A cseh partnerek nem voltak elragadtatva a fent ismertetett szerződéstervezettől. A nemzetközi szerződések rendelkezéseinek összefüggéstelen idézgetésének minősítették, amely nézetük szerint „a jelenlegi föderációnál is szorosabb köteléket jelentene". Ezért aztán nem csodálkozhatunk azon, hogy Mečiar megtagadta ezt a tervezetet, de azon sem, hogy a DSZM további tagjai beismerték, „a mozgalom elképzelései szerint fogalmazták meg", illetve „a szerződéstervezet finomítása lesz a DSZM és a PDP következő találkozójának legfőbb témája". Kérdés azonban, sor kerül-e következő találkozóra? A cseh partner ugyanis egyes háttérinformációk szerint fölöttébb ragaszkodna ahhoz, hogy az Uniónak hatáskörei is legyenek. S ez nem éppen utolsó érv. Mert hogyan is tudná teljesíteni kötelességeit az Unió bármiféle jogok nélkül. FEKETE MARIAN NYÍLT levél KEDVES ÚJ SZÓ-OLVASÓK, önök Szlovákiában kétségkívül a leghűségesebb olvasók közé tartoznak, s ez a tény kedvezően mutatkozik meg a napilap példányszámában. Igaz, az Új Szónak tulajdonképpen az adott területen semmilyen más lap nem jelent konkurenciát. Megpróbálkozott ezzel a Szabad Újság, történt, ahogy történt. Mi, a Slovakopress, az Új Szó eddigi kiadójának alkalmazottjai a legjobban tudjuk, hogy arról a göröngyös útról, amelyről szerkesztőségi cikkében a főszerkesztő ír (az augusztus 10-i lapszámban), a szerkesztőség tisztességes munkája és elsősorban az önök bizalma és támogatása révén lehetett révbe jutni. A Slovakopress a néhai Pravda kiadótól és az Apollopresstől örökölte az Új Szó megjelentetését és senki sem állíthatja, hogy a lappal mostohán bántunk volna. Éppen ellenkezőleg, a szerkesztőség jelentős előnyöket élvezett. Olyanokat, amelyekre más szerkesztőségek is rámutattak. Látni kell, hogy ezek az előnyök jogosak voltak, a szerkesztőség ezt elsősorban munkájának gazdasági hatásfokával érdemelte ki. Közvetlenül a Slovakopress állami vállalat megalakulását követően, 1991 első felében, amikor először ültünk le közös megbeszélésre az Új Szó vezetőségével, fölmerült a lap privatizálásának a kérdése. A fölvetett tervre azt válaszoltuk (akkor a Vox Nova Részvénytársaság még nem alakult meg), hogy a privatizálása ellen nincs és elvben nem is lehet kifogásunk. Közös érdekünk viszont törvényes úton rendezni az ügyet. Abban az időben más lapok az úgynevezett vadprivatizálás útját választották, amely kedvezőtlenül hatott a szerkesztőségek munkájára. Egyes lapok megszűntek, más esetekben a mai napig ügyészségi vizsgálatok és bírósági perek a kísérőjelenségei ezeknek az ún. vadprivatizálásoknak. A lapkiadáshoz ma már nem elegendő az elhatározás és a jószándék. A lapkiadás és a lapterjesztés korszerűsítése sok pénzt igényel. A tömegtájékoztató eszközök esetében is széles körű lehetőség nyílik a külföldi tőke beruházásaira. Nem egyszerű dolog eligazodni a sokféle külföldi ajánlatok között. Meggyőződésünk, hogy a Vox Nova Részvénytársasággal együtt szerencsés kezünk volt, amikor a Hersant csoport SOCPRESSE vállalata mellett döntöttünk. A Slovakopress állami vállalat vezetősége leszögezte, hogy amint teljesítik a szerződés feltételeit, lemond az Új Szó kiadási jogáról. Eljött az ideje annak, hogy kiadóként elbúcsúzzunk a kedves Új Szó-olvasóktól. Az új kiadóval, a Vox Nova Részvénytársasággal továbbra is szorosan együttműködünk majd, hiszen a szerződés bizonyos területeken ötéves együttműködési távlatot rögzít, úgy, ahogy az a lap impresszumában szerepel. Kissé bánt bennünket az említett szerkesztőségi cikk néhány polemizáló kitétele. Nem szeretnék ilyen hangnemben válaszolni, ám kötelességem elhatárolni magam attól az állítástól, hogy végre szabadon írhatnak és szerkeszthetik a lapot. A búcsú alkalmából méltatlannak tartom, hogy más, hajuknál fogva előrángatott érvekre válaszoljunk, hiszen a főszerkesztő is több alkalommal állapította meg, hogy kapcsolataink korrektek. Ha valaki tovább akarja szítani a vitát, mi tartózkodunk a további kommentártól. Végezetül engedjék meg, hogy az új kiadó, a Vox Nova által jegyzett Új Szónak friss és tartalmas új szót kívánjak. Munkálkodjanak Szlovákia és Magyarország jószomszédi kapcsolatai, s főleg a Szlovák Köztársaságban élö magyarok és szlovákok békés együttélése érdekében. Meggyőződésem, hogy az Új Szó továbbra is kiérdemli majd a tisztelt olvasók bizalmát. PAVEL GAVORA mérnök, a Slovakopress vezérigazgatója * * * Búcsúzni higgadtan, szépen ildomos, ezért tartózkodunk az érdemi választól és vitától. Csak annyit jegyzünk meg, hogy el nem tudjuk képzelni, milyen anyagi előnyökről ír az igazgató úr. Az Új Szó eladásából és reklámjából származó bevétel kisebbik részét - főleg az adminisztratív munkaerők esetében - viszonylag alacsony bérek, honoráriumok és más törvényes juttatások formájában fizette a vállalat. A többi pénzt nem mi kaptuk. A szerkesztőségi cikkben említett további - az igazgató szerint hajuknál fogva előrángatott - állításaink igazát, a birtokunkban lévő dokumentumok bizonyítják. Ezeket egyelőre megtartjuk magunknak, hiszen búcsúzni higgadtan, szépen ildomos. A szerkesztőség AHOGY ÉN LÁTOM SAJTÓSZABADSÁG-JELZŐVEL? Szeretem Hemingwaynek ezt a megállapítását: „Aki két jelzőt használ ott, ahol egy is megtenné, az nagyobb gazemberségekre is képes." És most tessék, kerek-perec azt ajánlja nekem Vladimír Mečiar kormányának sajtóügyekben illetékes miniszterhelyettese, hogy azt a kifejezést, hogy „újságírás", meg hogy „sajtószabadság", mindig gondoljam, értelmezzem és írjam jelzővel. Igaz, csak egy jelzőt javall és nem kettőt, ahányról annak idején Hemingway oly nekem tetszően értekezett, de hát vannak fogalmak, amelyek elé egyetlen jelző is sok. A miniszterhelyettes úr intelmeiben csak egyetlen jelző szerepel. Mert azt mondja: a sajtó, az újságírás legyen konstruktív. A „konstruktív" jelző, akárhogy számolom, csak egyetlen jelző, és így nagyjából minden rendben van: engem nem fenyeget az a veszély, hogy hitelrontás címén sajtópert akasztanak a nyakamba, és a miniszterhelyettes úr is örülhet, mert nem vonatkozik rá Hemingwaynek a két jelzővel kapcsolatos megállapítása. De azért engem ez az egyetlen jelző sem hagy nyugton. Mondom, ez is sok. Mert az isten engem akárhová tegyen, de arra a napra emlékeztet, amikor 1968 őszén az Új Szó egyik főszerkesztőhelyettese a szokásosnál kissé sápadtabban érkezett vissza a pártközponti eligazításról. Roszszat sejtve azt kérdeztem: Csak nem vezették be a cenzúrát? Mire ó: Ugyan, hova gondolsz! Egyszerűen csak arra kérik a lapokat, hogy konstruktívan és konszolidáltan írjanak. Már akkor is ismertem és kedveltem a két jelzőről és a gazemberségröl szóló Hemingwaypéldázatot, de lassan esett le a fatantusz, mert nem tudatosítottam nyomban, hogy a „konstruktív" és a „konszolidált" kifejezés az összesen két jelző. Csak hónapokkal később kezdtem sejteni, miről van szó tulajdonképpen. És még később, 1970 nyarán már azt is megtudtuk, hol lakik az isten. Most valahogy úgy vagyok az újságírás és a sajtószabadság jelzősítésével, mint az a fiatal, karcsú és szexuális szempontból makkegészséges férfi, akit vagy tévedésből, vagy szándékosan meghívtak egy estélyre, amelyen - videóvetítéssel egybekötve - a homoszexualitás szépségeiről tartottak előadást. A fiúkák fergeteges tapssal honorálták az előadást, majd a főrendező így szólt a fiatalemberhez: No, kisköcsögkém, mit szólsz az elhangzottakhoz és a látottakhoz? Mire ő: Úgy általában megértem az elmondottakat, csak ne tegyék kötelezővé. Én nem értek egyet a miniszterhelyettesnek egyetlen, a sajtó jelzősítésére irányuló törekvésével sem, sőt, még a szavai közötti légzési szünetekkel sem értek egyet, de realista vagyok, így tudomásul veszem, hogy: ez van. Ez a stílus, ez a politikai irányzat győzedelmeskedett a választásokon, a Mozgalomnak ilyen a sajtóról vallott felfogása. Csak egy kikötésem van, ami ugyanaz, ami annak az anekdotabeli fiatalembernek is volt: Ne tegyék kötelezővé. Egyszerűen elégedjenek meg azzal, hogy az újságírók egy része jelzősen értelmezi a szakmát, hogy nemzeti és még nemzetibb szellemben ír, hogy vannak zsurnaliszták, akikből csak a föld nyomja ki azt, amit Pezlár és Fojtík elvtárstól tanultak. Elégedjenek meg azzal, hogy vannak tollforgatók, akik alig várják, hogy irányítsák őket. Ugyanakkor - talán éppen Szlovákia nemzetközi jóhíre érdekében - azokat is hagyják írni, azokat a lapokat se támadják, akik és amelyek levonták a sajtó utóbbi évtizedek alatti elzülléséből a tanulságokat. Jelzősitsék csak a sajtót, dolgozzák csak ki a sajtópolitikai irányelveket, de csak azok számára, akik azt óhajtják. A többit hagyják az újságírókra és az olvasók majd eldöntik, melyik hírközlési és közvéleményformálási stílust részesítik előnyben. Még három év sem telt el a bolsevizmus összeomlása óta, így számos újságíró és még több politikus hajlamos arra, hogy központilag kapja, kérje, illetve adja és értelmezze az információkat. Az én értelmezésem szerint ez a legbiztosabb útja az újságírás újbóli elzüllésének. Rengeteget lehet filozofálni a médiák és általában az újságírás szerepéről, etikájáról, a sajtószabadság határairól. Egy-egy társadalmi kataklizma után azonban újból és újból mindig rádöbbennek az emberek, hogy szabad és irányítatlan sajtó nélkül elképzelhetetlen a demokrácia. Negyven év alatt volt időnk megtapasztalni, hogy ott, ahol jelzősítik a sajtószabadságot, ott a demokrácia is csak jelzős formában, tehát nemdemokráciaként működik. És mi nagyon megtapasztaltuk, hogy milyen is a szocialista demokrácia TÓTH MIHÁLY