Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-25 / 200. szám, kedd

UNIÓ: HATASKÖRÖK - JOGOK NÉLKÜL A cseh partnerek nem voltak elragadtatva a fent ismertetett szerződéstervezettől. A< nemzetközi szerződések rendelkezéseinek összefüggéstelen idézgetésének minősítették, amely nézetük szerint ,,a jelenlegi föderációnál is szorosabb köteléket jelentene". (4. oldal) FÜGGETLEN NAP ILAP Kedd, 1992. augusztus 25. • Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 200. szám MENNYIERT BALLAG A KATONA? A tizedes 250,-, a szakaszvezető 320,­koronát kap, ha ehhez hozzászámítom a speciális alakulatok pótlékait, ez az összeg katonánként évente 1500 és 2000 korona között mozog. (8. oldal) NÉGYPÁRTI TALALKOZO (Munkatársunktól) - Tegnap dél­után a Csemadok székházában ült össze a négy szlovákiai kisebbségi mozgalom (az Együttélés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, a Magyar Néppárt és a Magyar Pol­gári Párt). Céljuk a szlovák parla­mentben éppen vitatott alkot­mánytervezettel kapcsolatos közös állásfoglalás kialakítása volt. Ennek kapcsán elhangzott több ízben is az a vélemény, hogy a kisebbségi moz­galmak képviselőinek az alkot­mánytervezetről szóló végső szava­zás előtt kellene a parlamentből ki­vonulniuk. További fontos állásfogla­lások hangzottak el egyes mozgal­mak részéről az államnyelv, illetve a hivatalos nyelv kérdésében (a Ma­gyar Néppárt az egyik fogalommal sem ért egyet), valamint a kormány és a parlament, illetve a hatalmi ágazatok közötti egyensúly kérdé­seit illetően. A négy mozgalom kö­zös nyilatkozatát lapunk 2. oldalán közöljük. (f- m.) AMERIKÁNAK CSAK A PIAC KELL A Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, Ján Čamogurský tegnapi sajtóértekezletén úgy nyilatkozott, hogy ha Bili Clinton lesz is az Egyesült Államok elnöke, Amerikát Európa továbbra is csak gazdasági szempontból fogja érdekelni. Ezt azután mondta, hogy mint országunk egyetlen képvise­lője részt vett a Republikánus Párt kongresszusán. Čamogurský szerint a Szovjetunió szétesése után az Államok más irányba orientálódik: Európa helyett inkább a Közép-Kelet felé. HOLNAP KEZDŐDIK A LONDONI KONFERENCIA IZETBEGOVIC BÉKETERVE PANICSNAK NEM TETSZIK A BOSZNIAI KORMÁNY • NÉMET TILTAKOZÁS Brüsszelben a NATO szóvivője közölte, hogy a szövetség szakértői­nek csoportja kidolgozta, s már át is adta Manfred Wörnernek, a NATO főtitkárának azt a jelentést, amely a volt Jugoszláviába történő esetle­ges idegen katonai beavatkozás variánsairól szól. A jelentésről a szóvivő nem közölt részleteket, azt azonban elmondta, hogy a jelentést ma nagyköveti szin­ten fogja megvitatni az Észak-atlanti Tanács, amely ülését kizárólag a ju­goszláviai helyzetnek szenteli. Konkrét intézkedéseket azonban nem lehet várni ettől az üléstől, dip­lomáciai források szerint meg akar­ják várni a Londonban holnap kez­dődő Jugoszlávia-konferencia ered­ményeit. Viszonylag nyugalmas éjszaka után tegnap reggel Szarajevó köz­pontjában ismét kiújultak a harcok. A szerb és a muzulmán erők a legin­tenzívebben a városközpontban, a Holiday Inn Szálloda közelében lőtték egymást. A Tanjug belgrádi hírügynökség jelentése szerint az elmúlt 24 órában több mint 1700 tüzérségi gránát hullott Szarajevóra. Legkevesebb 20 ember vesztette életét, vannak köztük katonák, de polgári személyek, nők és gyerekek is. Útban a londoni konferenciára Milan Panics jugoszláv kormányfő vasárnap egy rövid időre megállt (Folytatás a 2. oldalon) AZ ALKOTMÁNYRÓL (CSAK) HÉTFŐN • •> Az • • ge az alkotm- i ügyi bizottság két tagjának, Mi­Ľubomír Fogasnak (DBP) a nv ása után arra a döntésre jutott, hogy a szlovák aÉÉWfe^ervežÄísk' :::' őniii$ ütést szentelnek ameiy ^i-^t.o" újságíróknak nyilatkozva ama - ' íc;' Oí. hogy hétfőig az ülést úgy elő lehet készíteni, hogy a vita az »< ixr, o~ .nezeí te­• Í • ui­jon veszekadóssá. A ma kezdő­; <•' plfri -is uiésort óz uj bírák kinevezéséről és & központi k íeepíté­jj|ről döntf >i»0.d a kepvi­seíQk. .Mife -gyctí SZÖRNYŰ SZEZONVÉG A ZEMPLENI-TAVON A SZOMBATI VIHART KÖVETŐEN EDDIG HÉT EMBER HOLTTESTÉT EMELTÉK Kl A MENTŐK, S TOVÁBBI KÉT (?) SZEMÉLY UTÁN KUTATNAK . Nyári kánikula idején talán még sohasem volt olyan szomorkás a hangulat a 33 négyzetkilométer kiterjedésű „szlovák tenger" körül, talán még sohasem volt ott olyan riadt az üdülők többezres tábora, mint a legutóbbi vasárnap és még tegnap is. Vidám vízibiciklizők, a napfényt élvező csónakázók s bá­tor úszók helyett ezúttal mentőcso­portok pásztázták a nyugodt, hatal­mas vízfelületet, a mélyben búvárok kutattak, a levegőben pedig helikop­ter körözött. Mindezt a partról, illetve a partközeli sekély vízből a kitűnő idő ellenére nagyon kevesen látták, kevesen nézték, mert szombat óta alaposan megcsappant az üdülő­vendégek száma. - Rettenetes vihar tombolt itt szombat délután... Ilyet még nem éltem meg, pedig rendszeresen já­rok ide a családommal, s most is már a harmadik hetet töltjük ezen a helyen - újságolta remegő hangon kérdésemre a kameneci üdülőtele­pen egy vízközeli sátor háziasszo­nya. Beszélgetésünk közben több­ször is magához ölelte mellette téb­láboló két gyermekét. - Napoztunk, mint máskor a délutáni kávézás után. A gyermekek valahol a közel­ben lubickoltak. Hirtelen olyan erős szél kerekedett, hogy a sátor elő­szobájának tartóléceit is kicsavarta a helyükből. Azt hittük, elviszi az egész kvártélyunkat. A közelben az úszómesterek bekapcsolták a figyel­meztető szirénát, ki-ki a hozzátarto­zóját kereste a vízben és a parton. Szörnyű pillanatok voltak... Tegnap délután a két helyi úszó­mesternek s egyben vízibicikli-köl­csönzönek alig akadt munkája. Is­merősök-ismeretlenek álltak meg mellettük. Általában a szombat dél­utáni tragédiáról kezdtek beszélni, s fél szemmel a 10-15 fürdőzőt, valamint a bójákon túl cirkáló mentő­csónakokat figyelték. - Sokan voltak ezen a strandon azon a délután is, élvezték a sze­zonvégi kitűnő időt. Nem fenyegetett semmilyen zivatar. Hirtelen jött a szélvihar, s mire kitűztük a figyel­meztető piros zászlót, és megszólal­tattuk a szirénákat, elszabadult a pokol. Amikor láttuk, hogy a távolban tartózkodó vízibiciklizők veszélybe kerül­tek, csónakba ültünk, mert csak ez áll rendelkezésünkre - mutatott a fehér pó­lós fiatalemberek egyike a közeli ladikra -, s beeveztünk. Néhány bajba jutotton még tudtunk segíteni, de... Társa szerint a horkai központból se­(Folytatás a 2. oldalon) JUGOSZLÁVIA NEM VÁRHATÓ JAVULÁS (Munkatársunktól) - A volt Ju­goszlávia utódállamainak vezetőivel folytatott tárgyalásaink során nyil­vánvalóvá vált, hogy a konfliktus gyújtópontjaiban a közeljövőben nem fog radikálisan javulni a helyzet, ezért mindenekelőtt az emberi dimenzióra, azaz a válság­övezetekben élő lakosságnak nyúj­tandó humanitárius segélyre kell összpontosítanunk a figyelmünket - jelentette ki tegnap Prágában Jo­zef Moravčík szövetségi külügymi­niszter. Az Európai Biztonsági és Együtt­működési Értekezlet minisztertaná­csának soros elnöke, aki tegnap érkezett haza az „új" Jugoszláviá­ból, a továbbiakban elmondta: az e héten Londonban sorra kerülő, a délszláv válsággal foglalkozó kon­ferencián javasolni fogja, hogy az EBEÉ Londonban létrehozandó ál­landó végrehajtó bizottsága - a ju­goszláv válság megoldásával kap­csolatos lépéseiket összehangolan­dó - töltsön be koordinációs szere­pet is az ENSZ, az Európai Közös­ség, a Nyugat-európai Unió és (esetleg) a NATO között, főleg ami az emberi jogokkal és a válságöve­zetekben élő kisebbségek problé­máival kapcsolatos kérdéseket illeti. Hangsúlyozta, hogy diplomáciai erő­feszítésekkel mielőbb érvényt kell szerezni a Biztonsági Tanács vonat­kozó határozatainak is. (kajó) HOl J < ' * Árak és szolgáltatási. : • A Tavria volánja mögött ... : :; iból­NEM POLITIKAI TISZTOGATÁS... BESZÉLGETÉS DR. VILIAM SOBOŇA EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTERREL AZ ELBOCSÁTÁSOKRÓL, KINEVEZÉSEKRŐL, ELKÉPZELÉSEKRŐL • Bemutatkozó sajtótájékozta­tóján, miniszter úr, rákérdeztem arra, hogy ismét - végigsöpör-e a kórházakban, egészségügyi in­tézetekben a visszahívási-kineve­zési hullám, ön akkor azt vála­szolta, ilyen lépéseket nem tesz, egyrészt mert ez felemésztené, felaprózná, másrészt azért sem, mert ennél sokkal fontosabb fela­datok elvégzése vár önre. Eltelt néhány nap s arról értesülhet­tünk, hogy visszahívta tisztségé­ből a besztercebányai Roosevelt kórház igazgatóját, őt követte a ri­maszombati, az ipolysági, a kas­sai, a pöstyéni, a svidníky, s he­lyükre nem pályázat útján, hanem kinevezéssel kerültek új igazga­tók. Fócsere történt egyéb fontos intézmény élén, s közben a szlo­vák egészségügyi minisztérium­ban közel 80 alkalmazott szinte egyik napról a másikra az utcára került. Szólna erről bővebben? - Nem azt mondtam, hogy nem fogok ezekkel a kérdésekkel foglal­kozni, hanem azt, hogy keresem az igazságos megoldásokat. Ez azt je­lenti, hogy olyan pályázati metodikai útmutatót dolgozunk ki, mely szerint igazodhatnának az egészségügyi intézmények. • Bocsánat, de erről nem volt szó... - Én a kezdettől fogva elfogad­tam bizonyos elveket, s ezek szerint igazodom. Azt mondtam, kidolgo­zunk egy metodikai útmutatót, mely alapján igazságosan dönthető el, hogy a pályázók között ki a legjobb. Mert számomra érthetetlen - iratok­kal bizonyíthatom - hogyan történ­hetett, hogy a 10 tagú pályázati bizottságban a minisztérium öt tag­gal képviseltette magát. Ha én a ré­giókban igazságos politikát akarok folytatni, hagynom kell, hogy ők vá­lasszanak, ők döntsenek. De hadd mondjam el, miért tettem meg azt, amit meg kellett tennem. Mindenhol magyarázom, hogy a múltban 302 egészségügyi intézmény élére 20 igazgató került pályázat útján és 20­at visszahívtak anélkül, hogy pályá­zatot hirdettek volna. A változtatá­sokra a lökést lentről kaptam. A régi­ókban panaszkodtak, hogy rossz a munkahelyi légkör, a munkának nincs koncepciója... Számomra ért­hetetlen, hogy a volt miniszter, a vá­lasztási időszak lejárta előtt, sze­mélycseréket foganatosított. Tehát a régiók győztek meg arról, hogy szükségesek az igazgatócserék. Ha egy igazgató nem tud jó munkafelté­teleket teremteni, nem maradhat tisztségében. Persze, attól még le­het jó orvos... Ha viszont a dönté­sem hibás, az majd ellenem fordul. • Az új igazgatók miért nem pályázat útján kerültek a kórhá­zak, egészségügyi intézmények élére? A besztercebányai igazga­tó pályázati győztes volt, kollégái szerették, de ön elődjét nevezte ki, akiről köztudott, nomenklatúr káderként lett igazgató... - Hadd tegyek fel én is kérdése­ket. Honnan tudja, ki mondta, hogy a leváltott igazgatót mindenki sze­rette? Az igaz, hogy az orvosi kama­ra tiltakozott, de pl. a lépésemet követően köszönő levelet kaptam az ápolónőktől - az ápolók regionális uniójától. Az értékelésnél valamiből ki kellett indulnom. Az igazság az, hogy sok orvos is egyetértett velem. El kell fogadnom a többség vélemé­nyét. • A köszönő sorok persze utó­lag érkeztek, de talán nem is erről van szó. Ismét kérdezem hát, mi­ért nem irt ki pályázatot a megüre­sedett helyre? - Erre is válaszolok. Mondtam, hogy lesznek pályázatok és szava­mat betartom. Szeptember végére elkészül a már emlegetett metodikai útmutatás, amit nagyon fontosnak tartok. Mert a régiók döntenek majd. A pályázatot ugyan a minisztérium írja ki, de nem fogja befolyásolni a kiválasztást. A metodikai utasítás nem parancs, nem törvény, a régió dolga él-e vele, vagy sem. Lehet, hogy az említett dokumentum tartal­maz majd olyat, hogy (ez is csak ajánlat) hirdessen pályázatot öt­évenként. De ez sem jelenti azt, hogy aki igazgató volt, az a továbbiakban már nem lehet az. Mert itt, a minisz­tériumban eldönteni, ki a pályázók közül a legmegfelelőbb, badarság volna. • Ha lehetne, megválaszolná az eredeti kérdésemet? - Na jó, legyen. Ha rájövök, hogy egyes vezetők „anyagi túlkapások­ra" ragadtatták el magukat, mire várjak? Hogy számolnék el nemze­temnek? Képtelenség hogy egy mi­nisztériumi dolgozót azért fizessek mert Skóciába utazik nyelvtanfo­lyamra (54 ezerért), vagy mást, aki szociológiai kurzusra megy 120 ezerért? A változásoknak gyorsan kellett jönniük. • Tehát ez a besztercebányai igazgató (illetve a leváltottak) esete? (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents