Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-14 / 191. szám, péntek

MOZAIK . ÚJ SZÓ. SZERETETISKOLA-ALAPÍTÓK (Folytatás az 1. oldalról) A katolikus egyház és a szülők egyetértésének eredményeként az iskola igazgatója Csáky Károly lett. Neve elsősorban helytörténeti és irodalomtörténeti kötetek szerzőjeként ismert. - Sokan azt gondolják, hogy én kezdeményeztem az ipolysági katolikus alapiskolát. Az igazság az, hogy a helybeli plébános, - Borbély Péter atya - aki sajnos azóta Naszvadra került - tavaly szeptemberben a gyerekeiket hittanra járató szülőkkel beszélte meg a dolgot. Felhívást tett közzé, aminek alapján egy előzetes jelentkezési lapot töltöttek ki. Igy jelezték, milyen az igény az egyházi iskola iránt. Akkor megközelítőleg 280 jelentkező volt, ami időközben a bizonytalansági tényezők függvényében változott. Kisebb erejű ellenpropaganda is működni kezdett, amit én természetesnek is tartok. Ehhez hozzájárult, hogy az előkészítési fázisban nem vázolták fel pontosan a képet, milyen is az egyházi iskola. Végül is 238 jelentkező maradt. Az egykori városháza épületét kaptuk meg, amely volt Honti Kaszinó, de legutóbb a gimnázium költözött ki belőle, majd évekig elhagyatottan állt. Most az egykori járási épitővállalat utódja, egy magáncég dolgozik a felújításán. Mi bizakodunk, ők meg ígérik, hogy elkészülnek a tanévnyitóig. Csáky Károly szavaiból a bizonyosság árad, pedig talán neki is lenne oka a bizonytalanságra, hiszen 1989 előtt is pedagógusként dolgozott. Hívő ember volt addig is, s a fordulat után ismét templomjáró lett. Ennél azonban sokkal több kellelt ahhoz, hogy jelöljék az új egyházi iskola igazgatójának. -Talán az billentette felém a mérleg nyelvét, hogy néprajzi, egyháztörténeti publikációim révén egyházi körökben is ismertek. 1973 óta élek családommal ebben a városban, de tizennyolc évig Ipolybalogon tanítottam. Akkor nagyon sokan feltették a kérdést, hogy miért is nem tanítok Ipolyságon. Művelődési klubotvezettem, aktív csemadokos voltam, de csak 1989-ben adódott itt' lehetőség, amikor az angol és az idegen nyelvek osztott tanítására áttértek. A régi rendszer alatt bizonyos mértékig nem voltam kívánatos egyén. Akit „izgágának" tartottak, azt egy iskolában aligha látták volna szívesen. Mondhatnám azt is, hogy a változások után következett be életemben az, amire vártam. Ráadásul ez a megbízatás feladatot is adott számomra. Mindenekelőtt a tévhiteket és az előítéleteket kellett legyőznöm. Nemcsak az egyházi iskola szervezésével kapcsolatban, de minden újjal, változással kapcsolatban az embereknek aggályaik vannak. Felhozzák, hogy nincsenek hagyományai, holott 1948-ig a környék valamennyi iskolájának a fenntartója az egyház volt. Igaz, a negyven év annyira megrettentette az embereket, hogy ma is szoronganak. Elsősorban az érdekelte őket, kell-e majd itt fizetni, lesz-e tandíj. Legkevésbé a tanítási nyelvvel volt gond, mivel kezdettől fogva magyar és szlovák tagozatosnak szerveződött az iskola. Mivel azonban az első körben a 280 magyar szülő mellett csak mintegy 40 szlovák jelentkezett, szlovák tagozat nem indulhatott. Az egyházi iskola mindenekelőtt katolikus, hívő embereket vár, de nem zárja ki a más felekezethez tartozókat sem, bár a városban ilyen gondunk nincs, mivel az itt élők többsége római katolikus vallású. Aligha hiheti bárki is, hogy a szülők érdeklődése elegendő egy-egy egyházi iskola elindításához. Talán szerencséjük is volt az ipolyságiaknak, hogy kényszermegoldások nélkül osztódhatott az eddig több mint hétszáz fős magyar alapiskola. Több épületből ennek nyomán az állami iskola is egy épületbe költözhet. Bár a helyreállítás után két osztályát az egyházi iskola még mindig egy régi épületben kénytelen elhelyezni, az ott is hamarosan elkezdődő felújítás sem okoz majd különösebb gondot. Mindezzel együtt a legfontosabbak a pedagógusok. Nemcsak a szülők, nemcsak a gyerekek, de ők is sajátosan új helyzetbe kerülnek. Csáky Károly szerint ezzel sem lesz gondjuk: - A tanári kar nyolcvan százaléka az itteni magyar tanítási nyelvű alapiskolából lépett át hozzánk. A pedagógiai munka szempontjából előnyt jelent, hogy az eddigi huszonhét osztály helyett a két iskolában összesen harmincegy osztályt indítunk. Különösebb megkötéseim, mint kinevezett igazgatónak, nem voltak. Emberi tisztességet, szakmai önbecsülést és mindenekelőtt hitet várok el. Nem izolálódunk, hiszen magam is tanítok majd angol nyelvet a régi iskolánkban. xxx Helyi kezdeményezések, szülők, minisztériumok, érsekség, szervezés, pedagógusok, épületfelújítás, taneszközök, egymástól függő engedélyeztetési procedúrák, pedagógiai alapfeltételek megteremtése, s amikor mindez megvan, jöhetnek az építők... Az egykori kaszinó, városháza, majd állami gimnázium épületének alsó szintjét látva július utolsó hetében még kevesen hiszik, hogy elkészülnek. Csak az igazgató, az építők, a már az épület felső szintjén takarító szülők és pedagógusok bizakodóak. S természetesen Mészáros György igazgatóhelyettes, aki a Norostav Rt. szakmunkásainak munkáját ellenőrzi. Magánvállalatról lévén szó, maguk a munkások is fontosnak tartják, hogy ne essen csorba a cég hírnevén. Meg aztán az sem mellékes, ők maguk megkapják-e a határidő betartásáért járó bérüket. Mészáros György szerint igyekeznek visszaadni az épületnek azt az építészeti formáját, amely az évekkel ezelőtti eléggé durva helyreállítás nyomán eltűnt. Az új ablakok is a régieket idézik, s bár központi fűtést kap az épület, a lépcső díszes vaskorlátja és nem utolsósorban az utcai homlokzat a régi módon születik újjá. Mészáros Görgy szerint az iskola zavartalan beindulása most már szinte csak az építőkön múlik, mert a szülők és pedagógus kollégái szinte készenlétben várják, mikor jöhetnek takarítani. Ő az egyike azoknak, akik az új tanári karban kisebbségben vannak. Ugyanis nem a magyar alapiskolából, hanem a mezőgazdasági szakiskolából „szerződött át". - Számomra a kihívás és a lehetőség volt a vonzó. Biztos vagyok benne, hogy minden sikerülni fog, és jobb körülményeket hozunk létre, mint a már nagyon zsúfolt állami iskolában. Elsődlegesen a gyerekek lesznek fontosak, nem a beléjük erőszakolandó tudás. A szülők általában abban a tévhitben élnek, hogy ebben az iskolában valamifajta redukált, egyirányúsított tudást kapnak majd a gyerekek. Ez tévedés, hiszen éppen az iskola egyházi jellegéből adódóan minden, amit az állami tanterv szerint el kell sajátítaniuk, jelentős többlettel is gazdagodik. Elsősorban az erkölcsi nevelés, a hitoktatás és a tanítás egészén meglátszó művelődéstörténeti ismeretek tanítása révén. Amikor alapműveltségről beszéltünk, nem mondta ki senki, hogy az állami iskolákban a világ egész szemléletének a tanítása eléggé egyoldalúan elkorcsosított volt. Ma sokkal nagyobb a pedagógusok szabadsága, eléggé nehezen oldódnak a belénk rögzült lelki görcsök. Az egyház elsősorban azt várja el tőlünk, hogy a hitoktatás és az erkölcsi nevelés terén erőteljesebben dolgozzunk. Tévedés azt hinni, hogy tudásban mást vagy kevesebbet kapnak majd a gyerekek. Anyagi ellátottságában sem lesz szegényebb ez az iskola. Amiben különbözni szeretne, az az említett nevelési többleten kívül a hit lelket építő ereje. Ez pedig kifog hatni a gyerekekre, rajtuk keresztül a szülőkre, a családokra, a környezetre. Mészáros György szavaiból is kitetszik, hogy formálódóban van egy közösség, amelyben gyerekek, szülők, pedagógusok és lelki atyák találják meg egymást. Lehet, sokan vannak még, akikben az évtizedeken át szított előítélet az egyház kisajátító magatartásáról még mindig elevenen él. Mellettük azonban már teljes életet élnek azok, akik hitük erejét életük minden területén, így az iskolában is szeretnék érezni. Biztosak abban, hogy szakmai tudásuk, tárgyismeretük mellé társítva a hitet, keresztény erkölcsöt és a munkájukat eleve meghatározó szeretetet, minden gyereket eredményesebben oktatnak majd. DUSZA ISTVÁN 1992. AUGUSZTUS 14. EGY LEVÉL NYOMÁBAN UGYE, MEGTESZIK?! Ny. Terézia zsigárdi olvasónk panaszlevelében arról számolt be, hogy jogtalanság érte, s tanácsot kért, mitévő legyen. Leveléből kiderül, hogy egyedülálló özvegyasszony, s cukorbetegségben szenved. Diétázásra szorul, s ezért létfenntartási költségei nagyon magasak. A diétázó cukorbetegek segélyre jogosultak, s a múltban a levélíró is megkapta a havi 150 korona hozzájárulást. Nemrégiben viszont özvegyi és öregségi nyugdíját 190 koronával emelték, s a Vágsellyei Körzeti Hivatal írásban értesítette, hogy a segély folyósítását azonnali (1992. július 1.) hatállyal megszüntetik. A nyugdíjas olvasónk méltatlannak tartja a megvonást, mert mint írja, nemcsak az élelmiszer drágult meg, hanem az egyéb költségek is. „Éppen a betegek és a rászorultak érdemlik az ilyen bánásmódot?" kérdezi levelében. Ellátogattunk a Vágsellyei Körzeti Hivatal szociális Osztályára, hogy megállapítsuk, minek alapján szüntették be Ny. Terézia segélyének folyósítását. Az osztály alkalmazottai kissé csodálkoztak azon, hogy a nyugdíjas néni miért a szerkesztőségtől kért-tanácsot, mert mint mondották, részletesen megmagyarázták neki, mit, miért tettek. - A 66 éves néninek tulajdonképpen kezdettől fogva nem járt volna a támogatás. Ugyanis - arról biztosan nem számolt be - van három gyermeke, akiknek édesanyjukkal szemben eltartási kötelezettségük van. Ny. Terézia a múltban a legfiatalabb fiával élt egy háztartásban, akinek keresetéből és rokkantsági nyugdíjából kiszámítottuk a szülőtartás összegét. Mivel figyelembe vettük a fiatalember egészségi állapotát, szemet hunytunk (592 korona felett) - és jóváhagytuk a 150 korona segélyt. Júniusban emelkedtek a nyugdíjak, s így Ny. Terézia már 1980 koronát kap kézhez. Ám a fia bére is nőtt, (4117 koronára) s ezzel eltartási kötelezettsége 712 koronára emelkedett. - Ez mind igaz lehet - érveltünk -, de a néni fia már megnősült, s nem él édesanyjával egy háztartásban. - Az 1953-ban született fiú gyer-. mektelen, míg testvérei több gyereket nevelnek. Ezért tartjuk méltányosnak azt, hogy a legfiatalabb gyermek béréből számítottuk ki a szülőtartás összegét. Van ugyanis egy szabály, amely meghatározza az egyén úgynevezett létfenntartási' minimumát, s ez az összeg 3400 koronát tesz ki. A dolognak erkölcsi oldala is van, de erről talán nem nekünk kell beszélni - közölték az osztály dolgozói. Megtudtuk azt is, hogy ha Ny. Terézia fia keresete alacsonyabb volna, a néni 220 korona segélyben részesülhetne. - Tulajdonképpen a gyerekek édesanyjuk megsegítésére összeadhatnák ezt az igazán nem magas összeget. Nem ártana az sem, ha tudatosodna bennük, hogy kötelességük támogatni édesanyjukat. A hölgyek elmondták, hogy ezekben a pénzszegény időkben jól utána kell nézniük és számolniuk annak, ki a segélyre jogosult, s ki nem. Mert sajnos, a körzetbe olyan idős, magányos nyugdíjasok is tartoznak, akiket nincs ki segítsen. Ilyenkor az államnak kell gondoskodnia a rászorulókról. Mindezek ellenére megértjük levélírónk kesergését, hiszen valamennyien pénzből éflink. Nem érijük viszont gyermekeit, akik valahogy megfeledkeznek arról, hogy erkölcsi kötelességeik is vannak. Nem akarunk utalni arra, hogy a szülői házban mennyi minden jóban és szépben volt részük és nem akarjuk kiemelni édesanyjuk áldozatvállalását sem. Arra szeretnénk kérni az érintett feleket, újra gondolják végig saját és édesanyjuk anyagi .helyzetét, illetve értékeljék át családi költségvetésüket. Gondoljanak arra, hogy édesanyjuknak biztosan kellemetlen lenne (talán megalázó is), há kérnie kellene a neki járó támogatás összegét. És ne feledkezzenek meg arról sem, hogy pénzhiány miatt édesanyjuk egészségi állapota netán megromolhatna! Ugye, megteszik?! PÉTERFI SZONYA ^ MOLDOVA GYÖRGY félelem kapuga A talakon labdarúgó-mérkőzésekből vett jelenetek és különböző csapatfotók lógtak. A kocsmát Orsós Béla, egy régi válogatott futballista bérelte, sportpályafutását gyerekkorában Borsos is követte, büszke volt rá, hogy a csatár cigány származású. Miközben blokkot váltott a pénztárnál, körbeforgatta a fejét, abban reménykedett, hogy meglátja Orsóst, de az egykori híres játékos nem tartózkodott a helyiségben. Kezébe a söröskorsóval és a konyakos pohárral az ivópulthoz lépett, alig helyezkedett el, mikor valaki rászólt: -Na, mi van, fiatal barátom? Járt fenn az Olümposzon? Borsos a hang irányába fordult; nem tudta hová tenni ezt a bajuszos, idősebb férfit, aki az ivópulton mellé rakta le a poharát. - Nem ismer meg? - Nem, hol találkoztunk? - Az előbb, fenn Martinéknél - kezet nyújtott -, Káplár Jenő vagyok, talán hallotta már a nevemet. Valaha még Móricz Zsiga bácsinál kezdtem, a „Kelet népé"-ben jelentek meg az első írásaim. Annyi idős lehettem, mint most maga, és egy egész ország beszélt rólam. Borsosnak úgy rémlett, hogy látta ezt a nevet abban a háború előtti antológiában, melyet a népi írók müveiből állítottak össze: -„A bodzafa tinta" - idézte" fel a novella címét. Káplár felkapta a fejét: -Nem bodzafa, hanem bodzatinta, de nem érdekes. Maga olvasta ezt a novellát? Hihetetlen, úgy látszik, csakugyan semmi sem veszik el ebben a világban. Szabad megkérdeznem, mikor született? - 1968-ban. - Én 1948-ban teljes szilenciumot kaptam, azóta egy soromat sem engedték megjelenni. Szellemi segédmunkás lettem, tanyasi iskolában tanítottam, négerként dolgoztam újságokban, most is utolsónak térhettem vissza az irodalomba, mikor már mindenki publikálhat. Na de hagyjuk, aki panaszkodik, annak sohasincs igaza - koccintásra emelte a poharát -, az idősebb jogán, ha megengeded: szervusz. Én már bemutatkoztam, megmondod te is a nevedet? - Borsos Ferenc. - Isten éltessen, Feri. Hová valósi vagy? - Zalába. - Ott főzik a legjobb pálinkát, ha legközelebb hazamész, hozzál nekem egy literrel, megfizetem. - Nem fogom elfelejteni. - Mit csinálsz? Hogy élsz? - Dolgozom, amellett írogatok. - Derék fiú vagy, benned lesz erő, hogy kiverekedd magadnak azt a helyet az Életben, ami jár neked. Én az ilyesmiben nem tévedek, több mint negyven év tapasztalatom van „csalatásban és fenében". Egészségedre! Ittak, aztán Káplár megtörölte a bajuszát: - Gondolom, te is a „Soroksári Rádió" felhívására jelentkeztél. Milyen anyagot vittél fel Martinnak? - Verseket. - Politikai témájút? - Az életből vettem őket. Nem tudom, mit szól majd hozzá. - Szerintem le fogja hozni. Szüksége van olyan művekre, melyeket munkások írnak, a való életből hoznak üzenetet, most az egész „Jelzőtűz"-et polgárgyerekek petézik tele. A poharak kiürültek, Borsos egy újabb kört hozott ki, Káplár egy bólintással megköszönte: - Adok neked egy tanácsot, Ferikém: akármit is mondanak neked Martinék, egy szavukat se hidd el - az öregember óvatosan körülnézett és csak aztán folytatta. - Te most kerültél bele ebbe a világba, nem ismered ezt a társaságot. Ezek nem olyanok, mint a te falusi cimboráid, akiknek ami a szívükön, a szájukon! Ók mindig egy-egy divatos szerepet alakítanak, most például a forradalmárt játsszák meg, kiállnak a barikádokra: ide lőjetek! Engem nem tudnak becsapni, én már túl sokat láttam ahhoz, túl sok szoborral voltam pertu barátságban. Én tudom, hogy ez az egész ellenzéki társaság a Rákosi-óvodából került ki. Hivatali kocsin hordták-vitték őket, kakaón nőttek fel, amíg a te anyád vagy az én feleségem örült, ha üres levest tudott az asztalra tenni. Mindegyiknek állami vagy pártfőnökök voltak a szülei, Martin mamát láttad; mit gondolsz, hol dolgozott régebben? - Nem tudom. - A pártközpont kulturális osztályán, ítélkezett élők és holtak fölött. Engem is megpróbált a föld alá dugni. Mikor harminc év hallgatás után ki akarták adni az egyik regényemet, ő közbeszólt és visszavonatta az engedélyt - az öregember egy sipító nói hangot utánzott-, „Káplárnakcsak posztumusz kötete jelenhet meg!" - De most olyan szépen beszéltél vele. - Annyit már tanultam tőlük, hogy nem adom ki magam. Majd eljön az idő erre is. Már a párton belül is elindult a bomlás, öt már az első hullámban lapátra tették, de kerül még lejjebb is. Várj, most én hozok ki egy kört. Borsos az italtól lassan elbódult, de igyekezett összeszedni a figyelmét, úgy gondolta, hogy pótolhatatlanul fontos tájékoztatást kap Káplártól. - Xe nem ismered a zsidókat... Borsos megdöbbent: - Zsidók? Hogy lehet az?! A falon ott láttam egy nagy keresztet. -A fiatalúr katolizált, azt nyilatrozta, hogy a kereszténység volt az élete meghatározó élménye, de ezt nem szabad komolyan venni. Ez csak póz nála. Ha valaki magyarul beszél, attól még nem válik magyarrá, gyónhat, áldozhat naponta háromszor, attól még nem keresztény. A zsidóknak mindig is volt érzékük meglovagolni a változásokat. Mit gondolsz, mi a legfontosabb nekik? - A pénz. -Te nagyot tévedsz, azt hiszed, számít nekik egy-két millió?! Kimeríthetetlen tartalékaik vannak, külföldről is ömlik a dollár, ők nem törődnek a pénzzel. A kapcsolatokat építgetik mindenekelőtt, azt akarják, hogy mindenütt őket fogadják el illetékesnek és velük tárgyaljanak. Most is ők indultak el elsőnek. Mi magyarok, még egy plakátot sem tudunk összehozni, az ő ,,Jelzőtüz"-ükről pedig naponta beszélnek a nyugati rádiók. (folytatjuk)