Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-13 / 190. szám, csütörtök

1992. AUGUSZTUS 13. IÚJSZÓ* LAPOZGATÓ 8 NE OSSZUK EL, AMIT NEM MUSZÁJ Jiŕí Vlach, a Cseh Nemzeti Tanács első alelnöke (PDP) tegnapelőtt az új államjogi elrendezés megalkotását a „legnagyobb,közös nevező" keresésének nevezte. A PDP is, amely eddig látszatra következetesen azt hirdeti, hogy a föderáció vagy semmi, egyre inkább hajlik ahhoz a józan politikához, hogy „szétosztani igen, de a lehető legkevesebbel". A DSZM elöljárósága a hét végén nyilván elfogadta Rudolf Filkus nézetét, hogy tárgyalni kell a PDP-vel a közös pénzérték megőrzéséről, s ebből a közgazdaság terén további közös megoldások következnek. Söt még Jozef Moravčik külügyminiszter is, aki azzal a programmal lépett tisztségébe, hogy fel kell készíteni a külföldet az ország szétválásának a realitására, most azt mondja, hogy nem haladhatunk a saját államunkban az európai integráció irányával szemben. , Az erős hangok arról, hogy szét kell válnunk, mert ez felel meg a nemzetek természetes fejlődésének, új helyzetbe kerülnek: az önrendelkezési jogokat nyílván a kölcsönösen előnyös szövetség megtartása esetében is érvényesíteni lehet, nevezzük azt bárhogy is. Egyes szlovák politikai körök kiindulópontját, hogy láthatóvá kell magunkat tennünk a világ előtt, kedvem kerekedett kivetíteni az olimpiai játékok képébe: hiába viszszük a megnyitó ünnepségen egy maroknyi szlovák sportoló élén a . szlovák zászlót, ha nem tesszük láthatóvá magunkat érmekkel. Nem azt kellene elemezgetnünk, van-e fedezetünk a zászlóra, de azt, hogy vane az érmekre. Elhagyjuk a föderáció gondolatát, de az együttélését nem. Ha látszólag csupán szójáték, de a valódi föderalizmus szétválással, a részek önrendelkezésével jön létre. A kommunista rezsim időszakából átmentettük a megbélyegzési mániát. Ha a szovjet blokk integrálódott, azt internacionalizmusnak neveztük, ha a Nyugat, azt imperializmusként bélyegeztük meg, ilyen példa százszámra található. A népszavazás híveit Klausék a baloldaliak egy fajtájának tartják, akik visszájára akarják fordítani a visszafordíthatatlant; azokból, akik azt vallják, hogy a közös államot meg lehet valamilyen formában menteni, automatikusan Mečiar-féle konföderalisták váltak. Amikor a Csehszlovák Helsinki Bizottság felkérte különböző országok államjogi szakértőit annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy az ország szétválasztására a Szövetségi Gyűlésnek vagy a népszavazásnak van mandátuma, számos, egymással szöges ellentétben álló választ kapott. A szakértők válaszai megoszlanak a számunkra életbevágóan fontos kérdésekben. Mindebből az következik, hogy az általában érvényes elméleteket a mi konkrét helyzetünkre nem lehet alkalmazni. Olyan megoldásokat kereshetünk, s kell keresnünk, amelyek nem veszélyeztetik a jövőnket. Örvendetes, hogy egyre több politikusunk tudatosítja saját döntéseinek a következményeit. Reméljük, hogy az egyének erőfitogtatása csapatmunkává s a közös érdekek keresésévé változik. JURAJ ALNER Národná obroda, 1992. aug. 4. MOST VAGY SOHA Az az elmélet, hogy az önállóságra egyáltalán nem vagyunk felkészülve, de abba a hideg vízbe be kell ugranunk, s aztán majd meglátjuk — azoknak az elmélete, akiknek vagy nem sok van a fejükben, vagy nagyon kevés idő van hátra az életükből, s álmuk beteljesedését szeretnék látni, s azután jöhet a vízözön. Mit érdekli őket? De a nemzetnek élnie is kell, s valamiből megélnie, sőt azt állítom, hogy méltó módon kell élnie. Erre joga van. Egy karaj kenyér ehhez kevés. Más szóval — a gesztusok csak gesztusok, de a gesztus — ha a kézben nincs kenyér —, üres. S a „most vagy soha" elmélettel ijesztgetni a nemzetet úgyszintén nem valami felelősségteljes cselekedet. JÁN KAMENISTÝ SMENA NA NEDEĽU, 31. szám. AZ ORSZÁGOT IGEN, DE A TÖRTÉNELMET NEM LEHET SZÉTTÉPNI A cseh és szlovák lapokban érthetően vezető' helyen és bő terjedelemben jelennek meg azok az írások, amelyek a két nemzet különválásának és (vagy) további együttélésének a kérdésével foglalkoznak. A Mosty című lap programszerűen a két nemzet közötti kapcsolatok fejlesztését, vagy ahogy címében is jelzi, a híd szerepét vállalta fel. E lapból vettük át az alábbi, figyelmet érdemlő eszmefuttatást, amelynek külön érdekessége, hogy szerzője a volt kormány egykori iskolaügyi minisztere. Mináč szerint a mi fő történelmi érdemünk az, hogy megmaradtunk. Hát ez bizony elég kicsi ök a nemzeti öntudatra. Politikai múlttal nem rendelkező nemzet önbizalom nélküli nemzet, amelynek állandóan arra van szüksége, hogy bizonygassa önazonosságát, specifikumát, autonómiáját, jogait. Hogyan másképp, mint más nemzetekhez való agresszív viszonyulással? Az a tény, hogy ma azok szenvedélyes nacionalisták, akik elvitatják tőlünk nemzeti történelmünket, nem paradox helyzet; ellenkezőleg, a bizonytalanság és az alacsonyabbrendűség komplexusainak logikus következménye. A csehek és a szlovákok politikai történelme különböző, egyszersmind nagyon hasonló. Hogy az egyenrangúság ne váljon politikai viták tárgyává, s ne maradjon csak jámbor szándék, látnunk kell e történelem csodálatra méltó szimmetriáját Az utóbbi ezer esztendőben a csehek a Cseh Királyság (Regnum Bohemicum), a szlovákok a Magyar Királyság (Regnum Hungaricum) részét képezték. Egyik állam sem volt etnikai szempontból homogén. A Cseh Királyságot két etnikum alkotta, a csehek és a németek. E két etnikum közösen alkotta meg a Cseh Királyság anyagi és szellemi gazdagságát. Ugyanebben az időben a szlovákok a magyarokkal, a románokkal, a horvátokkal, a németekkel és a ruszinokkal együtt a Magyar Királysághoz tartoztak. Mindaz az anyagi és szellemi kultúra, amely Magyarország területén keletkezett, ezeknek az etnikumoknak a közös műve. A 18. század végén s a 19. század elején az európai etnikumokból modern nemzetek jönnek létre. Két különböző indítóok hatására. A francia forradaloméra, amelynek a koncepciója szerint a szuverén nép azonos a politikai nemzet fogalmával. Másrészt a német romanticizmus hatására, a nép biológiai és nyelvi értelmezése szerint. A cseh nemzet sajátjának vallotta a Cseh Királyság államiságát, s politikai és kulturális örökösének tekintette magát. Magyarországon hasonló fejlődés ment végbe. Egyetlen etnikum, a magyar kiáltotta ki magát a magyar állam legitim tulajdonosának s a magyar kultúra örökösének. A magyarok következetesen a politikai nemzet jakobinus koncepciójára tápokra visszavezethető zűrzavar. A magyar nyelvben ugyanis nem létezik a (pl. szlovákban létező) „uhorský" és „maďarský" fogalmak megkülönböztetése. Minden, ami a szlovákok számára „uhorský", ezáltal a magyar nyelvben automatikusan „magyar". Tudatosítanunk kell viszont, hogy a cseh nyelvben is hasonló a helyzet. A cseh nyelv nem ismeri a megkülönböztetést, amelyet pl. a német nyelvben a „böhmisch", illetve a „tschechisch" fogalom fejez ki. S ez a megkülönböztetés rendkívül fontos a Cseh KirálySág történelmének igazságos értelmezéséhez. Önkritikusan tisztáznunk kell, hogy milyen mértékben volt könnyebb a 19. században a szlovákok elmagyarosítása azáltal, hogy a szlovák romantikusok hagyták magukra erőltetni a magyar államiság 1 1 \uw Marie Ploténá rajza (Lidová demokracie) maszkodtak. Az egyetlen politikai nemzetnek tekintették magukat Magyarországon, a magyar nyelv államnyelvvé vált. Ebben következetesebbek voltak a cseheknél. A többi nemzet az etnikai kisebbség megnevezést kapta, akikre az erőszakos asszimilálás várt. Ismert tény, hogy ezt a folyamatot Magyarországon elősegítette a nyelvi alamagyar felfogását s az ország történelmének ilyen szellemű magyarázatát. Azáltal, hogy az elmagyarosítás a nyelvre támadt, a nyelv vált számukra az önazonosítás legfőbb jelévé. Máig is az. Ezért sok szlovák számára elsődleges nemzeti ügy egy szigorú nyelvtörvény elfogadtatása, ahelyett, hogy a történelmi szemlélet revíziója volna a legfontosabb. Annak a szemléletnek, amely bennünket kulturális szempontból nagyon elszegényít, mivel a közös magyar (=uhorský) kultúrából csak azt a kis részt szabja ki számunkra, amely bizonyíthatóan a szlovák nyelvhez kötődik. A csehszlovák államnak olyan értelmű felfogása, hogy az olyan nemzetközi jogi alany, amely két egyenjogú és egyenrangú köztársaságból tevődik össze, két hamis nézet elhagyását tételezi fel: hogy a csehszlovák állam a cseh államiság folytatását jelenti, amelyet a múltban a Cseh Királyság képviselt; s hogy a szlovákság olyan nemzet, amelynek saját államisága nem volt. A cseheknek és a szlovákoknak megvolt a saját, egymástól különböző államisága, de sem az egyik, sem a másik nemzetnek nem volt nemzeti állama. Mindig többnemzetiségű államok részei voltunk, s nincs rá ok, miért ne lehetnénk továbbra is. Ha politikai történelmünk párhuzamos, de különböző volt, kultúránk történelme egymáshoz közeli, egymásbafonódó, sőt gyakran talán közös is. A huszita reformmozgalom erősen befolyásolta Magyarország (=Uhorsko) kulturális fejlődését. Számos szlovák tudós férfiú volt részese a Cseh Királyság kulturális fejlődésének: J. Silván, V. Benedicti, J. Jesenius. A cseh nyelv volt évszázadokon át a szlovákok irodalmi nyelve; a sziléziai J. Tranovskýt szokták nevezni az újabbkori szlovák irodalom megalapítójának, a szlovák J. Kollár és P. J. Šafárik a cseh irodalom pillérei maradnak. Kultúrtörténelmünk nagy személyiségei, J. A. Komenský és T. G. Masaryk egyszersmind csehek és szlovákok voltak. A cseh és a szlovák kultúra, amely a közös állam létezése idején jött létre, alkotja az egységes csehszlovák kultúrát. Különböző politikai történelmünk két önálló, egyenrangú nemzetet hozott létre. Kultúrtörténelmünk szempontjából évszázadokon át egy kulturális közösséget alkottunk, s ez akkor is így lesz, ha a politikai közösség átmeneti időre szétesik. S nem csupán a racionális politikai számítás, de elsősorban a lelki rokonság vezetett minket, szlovákokat ahhoz, hogy a vazallusi „önálló" állam fájdalmas tapasztalatai után újra kivívtuk a politikai együttélést a csehekkel. LADISLAV KOVÁČ, Mosty, 14. sz. AUTONOMIA VAGY ÖNIGAZGATAS Három oldalnyi terjedelmes riportot közöl a PLUS 7 DNÍ c. szlovák hetilap a szlovák-magyar együttélésről. Bevezető részében a Szlovákiát fenyegető „magyar veszélyről" szóló híreket veszi sorba, s felteszi a kérdést: van-e rá valóban okunk (mármint a szlovákoknak), hogy féljünk? Megállapítja, hogy nem egészen helyénvaló a szlovákok meglepődése, hiszen a kulturális és iskolaügyi önigazgatás a magyar politikai pártok programjában szerepelt már az előző választások idején is. Külön fejezetet szentel az autonómia és az önigazgatás fogalmának, illetve e fogalmak helyes értelmezésének. Dr. Viera Valentová, a Szlovák Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete munkatársának véleménye szerint az autonómia államjogi, az önigazgatás adminisztratív-közigazgatási fogalom. Az autonómia az önrendelkezési jog kifejezése, mindig egy nemzet vagy nemzetiség államjogi helyzetével kapcsolatos s egy konkrétan körülhatárolt területhez kötődik. Maga a szó a középkorból származik, s a hűbérúr korlátlan hatalmát fejezte ki egy bizonyos területen. A lap munkatársa az autonómia, illetve az önigazgatás kérdésével kapcsolatban számos riportalanyt szólaltat meg. Bauer Győzőtől, a Csemadok Országos Választmánya elnökétől kezdve népművelők, pedagógusok, a Csemadok és a Matica slovenská járási és helyi tisztségviselői nyilatkoznak Dunaszerdahelyről, Farkasdról és Peredről. A riport megállapítja, hogy az említett településeken a szlovákmagyar (vagy a magyar-szlovák) együttélés általában jónak mondható, a területi autonómiára nincs szükség, a kulturális és iskolaügyire viszont igen. A szlovák sajtóban inkább kivételnek számító, nem a híreszteléseken, hanem a tényeken alapuló, józan hangvételű riport néhány érdekes részletét közöljük. A szlovák, illetve a magyar nemzetiségű politikusaink számos kijelentése a kalitkából kiszabadult kanárimadarakat juttatja eszünkbe. Ki tereli azokat oda vissza? Egyelőre zavarosan röpködnek és szaporodnak. Maga az élet kialakított bizonyos Íratlan törvényeket, szabályokat. Egyes újonnan keletkező törvények ezeket megsértik. Hasonlóan, mint a Szlovákia új területi elrendezésére irányuló törekvések, amelyek által megbomlanának a hosszú éveken át kiépített kapcsolatok. A magyar kisebbség ebben olyan törekvést lát, amely a magyarokat úgy szándékszik szétosztani, hogy egy járásban se legyenek többen a 20 %-nál. Igy nem vonatkozna rájuk a nyelvtörvény... S a konfliktus veszélye a biztosnál is biztosabb. A Dunaszerdahelyi járás lakosságának 90 százaléka magyar nemzetiségű. Amikor két évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen a Matica slovenská helyi csoportját szervezték, az emberek kölcsönösen nem tudtak egymásról, hogy ki szlovák és ki nem. S így nem egyszer megtörtént, hogy az utcán két szlovák magyarul beszélt egymással. Annak ellenére, hogy Dunaszerdahelyen kb. háromezer szlovák lakik, a Matica slovenská rendezvényeire eddig legfeljebb ha kétszázan jöttek el. A nemzeti orientációjú szlovákok csalódottak. Állítólag az emberek félnek, kisebbségben érzik magukat. S egyesek közömbösek, nem érzik annak szükségét, hogy kinyilvánítsák szlovákságukat. A demokratikus társadalmakban általában az az alapelv érvényesül, hogy a törvények a kisebbséget védik a többséggel szemben. Olykor azonban a többség is képes szűkkeblűén viselkedni. A nem is oly régi múltban Dél-Szlovákia egyes városait a Štúr-iskola tagjairól nevezték el. Ha a szülő gyermekének nem szlovák nevet akart adni, kénytelen volt ehhez a Szlovák Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének a jóváhagyását kérni. Az anyakönyvi hivatalokban problémák keletkeztek a magyar nevek beírásával. A magyar neveket ma is fonetikusan át kell írni szlovákra. így lesz a Gyöngyiből Ďondi. A szlovák belügyminisztérium a kormány nemzetiségi tanácsa kérésére kidolgozott egy elemzést az államigazgatásban betöltött tisztségek nemzetiségi megoszlásáról. Míg Szlovákiában az összes nemzetiség a lakosság 16-18 %-át képezi, az államigazgatás szerveiben csak 6 százaléknyian dolgoznak. S a központi szervekben csak 3 százalékos a részvételük. Sőt, magában a több mint 30 tagú Nemzetiségi Tanácsban a magyar kisebbségnek csak 5 képviselője van. Talán nem volt jó a szlovák történelemben állandóan az elnyomás időszakait hangsúlyozni. Az a kutya, amelyet kiskorában állandóan vertek, mindig meggörnyedten jár. Szlovákia kivívta nemzeti önállóságát. A nemzetiségi kisebbségek a csehek és szlovákok közös államát támogatták, abban látták az állampolgári jogok nagyobb biztosítékát. Most viszont remélik, hogy a szlovákok végre megértik emancipációs törekvéseiket. Sokan ügy gondolták — ha a szlovákok Csehszlovákia keretében érvényre juttatták a nemzeti elvet, miért ne érvényesíthetnék a magyarok az önálló Szlovákiában? S itt van a kutya elásva. Az autonómia ugyanis a jelenlegi feltételek között valóban a különválás képzetét kelti. Elég figyelemmel kísérni a folyamatok alakulását a posztkommunista Európában. Új nemzeti államok alakulnak, folyik a vér. Új személyes tapasztalataink is gyarapodnak. Két évvel ezelőtt ki mondta volna, hogy a Szlovák Nemzeti Párt szeparatista követelményei ilyen gyorsan valósággá válnak? Azt szokták mondani, hogy a politikusoknak egy lépéssel az állampolgárok előtt kellene járniuk, s messzebbre is kellene látniuk. Ma úgy tűnik, hogy a politikusaink, függetlenül a nemzetiségüktől, eltűntek a láthatáron. S az emberek ott maradtak a dinnyeföldjeiken egyedül a gondjaikkal. IVANA BÁNÓVÁ PLUS 7 DNÍ, 1992. aug. 10. Az oldal anyagát összeállította KULCSÁR TIBOR