Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-01 / 153. szám, szerda

PUBLICISZTIKA FÚJSZÓM 1992. JULIUS 1. „MAGYARKÉNT ÉLNI, BÉKESSÉGBEN, A JOGAIM CSORBÍTÁSA NÉLKÜL" ITT ÉS NEM MÁSHOI Aligha vitatható: nemzetiségtől, politikai meggyőződéstől, foglalkozástól, tájékozottságtól függően, valamilyen formában, mindannyian megéljük az ország kritikus napjait. S hogy valójában hogyan - nos, erre a kérdésre nem is olyan egyszerű a válasz. Más ugyanis egy néhány mondatos,"prognózisszerű, lecsupaszított vélemény és más - nehezebben kinyomozható - az, ami mögötte van. Az előbbihez elégséges egy vagy legfeljebb két sablonszerűén megfogalmazott kérdés, amelyeket óhatatlanul ugyancsak kissé sztereotip, ráadásul az esetek túlnyomó többségében egymást többszörösen átfedő válaszok követnek. A másik esetben viszont általában olyasmiről kell kíváncsiskodnunk, amit a megkérdezett nem biztos, hogy feldolgozott magában. Vagy esetleg csak nem szívesen beszél róla, s ismerjük el: ezer oka lehet rá. Nemzetiségi állampolgárként - a jelen helyzetben - különösképpen. Nem tudhatni, melyik szó fordulhat ellenünk néhány hét vagy hónap múlva, akár a közvetlen egzisztenciánkat sújtva, akár az egész itt élő'nemzetiségnek ártva. A magyarnak, természetesen. S éppen ezért csak tisztelni lehet azt, aki ilyen körülmények között is vállalja a véleményét, a kicsiben és nagyban mérhető következményeivel egyaránt. Ilyen ember Korpás András mérnök, aki egyrészt a fűri és a kürti szövetkezet Szlovákiaszerte ismert szőlészetének vezetője, országosan elismert borászati szakember, szlovák, cseh és morva szakmai berkekben egyaránt tiszteletnek örvendő munkatárs, tanácsadó, rendszeresen jelentkező publicista - másfelől pedig egy csaknem színmagyar faluban élő, három kiskorú gyermekét óvónő feleségével magyarul tanító és nevelő családapa, Csemadok-tisztségviselő, egyszóval - nemzetiségi. Azok közül, akik ezt nemcsak vállalják, de tesznek is érte valamit. - Félek az ország kettészakadásától, éspedig több oknál fogva is. Hadd soroljam először a mezőgazdasági vagy ha úgy tetszik, a gazdasági szakember aggályait. Ez a három országrész - Morvaországot is beleértve - egységesen, kölcsönös kötődésekkel épült a mai napig. Ismétlem: most nem a közös történelemre gondolok, hanem a gazdaságra. Már csak azért is, mert a jövőben ennek színvonalán, fejlettségén áll vagy bukik mindhárom régió jövője. Kettéválás esetén akarva-akaratlanul meggyengülnének, esetenként teljesen megszakadnának ezek a szálak. Akár saját magunkat is felhozhatom példaként: a zöldség-, gyümölcs-, illetve szőlőtermesztésre szakosodott dél-szlovákiai szövetkezetek elveszítenék jelenlegi legnagyobb - csehországi - piacukat. Mert biztos vagyok abban, hogy elveszítenék, éspedig távolról sem csupán gazdasági megfontolások alapján! A várható következmények, mármint ránk nézve? Amúgy is nehéz helyzetben vagyunk, hiszen közismertek a szlovákiai mezőgazdaság gondjai; mindez csak még inkább visszavetne bennünket. Kénytelenek lennénk csökkenteni a termelést, mindennel együtt, amivel ez jár: létbizonytalansággal, tovább növekvő munkanélküliséggel... Ez az, amivel a különválás esetén nekünk akarva-akaratlan számolnunk kellene, éspedig nem is rövid időre. Mert azt ma már az önállósulás legelszántabb hívei is elismerik, hogy gazdasági visszaeséssel járna; bennünket pedig - újra csak azt mondhatom - kétszeresen is sújtana. S hogy szlovákiai magyarként hogyan nézek a jövőbe? Mitől félek a legjobban? - Beszélgetőpartnerem szavai néhány másodperces hallgatás után érezhetően vontatóttabbá váltak, és hangjában azonnal felismerhető más szorongás, más színű komorság jelent meg. - Vagy éppenséggel: mit szeretnék? Talán erre a legkönnyebb a válasz: magyarként élni, békességben,'a jogaim csorbítása nélkül. Itt és nem máshol! Magyarul taníttatni, magyarnak nevelni a gyerekeimet, anélkül, hogy abból bármikor bármilyen hátrányuk legyen. És őszintén megmondom: ezen a téren félek a jövőtől. Az új politika első lépései' nem sok jóval biztatnak, s félő, hogy a várható gazdasági nehézségek okozta feszültség is a nemzetiségi ellentétek további éleződéséhez vezet. Ezt már ismerjük, sajnos, ez az a bizonyos szelepjelenség. S hogy mit tehetünk? ErrőJ nekem szilárd és egyértelmű véleményem van, amely akár közhelyszerűnek tűnhet, de állítom, hogy a jelenlegi helyzetben' - még inkább a jövőnket latolgatva - nem az: fenn kell maradnunk, minden körülmények között. - Előrehajol, hangjából eltűnik a komorság, szavai fűtöttebbé, szenvedélyesebbé válnak. - Meg kell őriznünk intézményeinket, elsősorban és legfőképpen az iskoláinkat! Ez ott kezdődik - számtalanszor elmondták már mások is, jómagam is, de ezt nem lehet elégszer -, hogy magyar szülők gyermekei magyar iskolába járjanak! És persze ott folytatódik, hogy nincs megállás: dolgoznunk, termelnünk kell, mert dőljön el bárhogyan az ország sorsa, mi itt, Dél-Szlovákiában számottevő, értékteremtő gazdasági tényező maradunk. Akiket a nemzetiségünk irritál, azok is rájönnek majd, hogy nem az a fontos, magyar, szlovák vagy akár héber nyelvű az üzlet felirata, hanem az, hogy mit és főleg mennyiért vásárolhat ott. Én ezt szlovákiai magyarként és szövetkezeti vezetőként egyaránt így látom, és támogatni fogok minden olyan törekvést, lépést, szándékot, amely efelé vezet, ennek biztosítására irányul. Félreértés ne essék: a reális lehetőségek keretein belül. Ott viszont mindenképpen, mert bárhogyan alakul is a jövő, bármilyen országban is, de itt fogunk élni, és MAGYAROKKÉNT szeretnénk teljes jogú, teljes értékű állampolgárok maradni! Ha egy kissé általánosítottam, az legfeljebb annak tulajdonítható, hogy én személy szerint ezt tartom a jövőnk zálogának és a fennmaradásunk biztosítékának. Hát - talán ennyit azokról a bizonyos félelmekről és reményekről, amelyek között most élünk... VAS GYULA M

9 MOLDOVA GYÖRGY félelem kapt#a

e - Dél felé el kellett hagynia az irodát - ilyen idö tájt szokott megérkezni az íróasztal gazdája; elrakta a könyveit és füzeteit. Ritkán ült be a menzára, ha tehette, kiment a városba ebédelni. Valamelyik önkiszolgáló büfében vagy a piaci etkezőbódékban evett, szerette az erős, fűszeres ízeket, két-három adag füstölt csülköt vagy pacalt is megevett. Piaci rakodótársai is ott támasztották a pultot a bódé előtt, ebéd után elhívták magukkal; hátul a raktárban a ládatornyok mögött meghúzódva iszogattak. A közeli autóbusz-pályaudvarról átcsábítottak egy-egy csellengő cigánylányt, és az egész társaság végigment rajta, de Borsos, fertőzéstől tartva, igyekezett kimaradni a partiból. Ebéd után sétálgatott, nézegette a kirakatokat, megengedhette magának, hogy divatos holmikat vásároljon, ruhái lassan már alig fértek el a szekrényben. Négy óra felé hazatért, beült a tanulószobába, évfolyamtársaitól elkérte a füzeteket, és megpróbálta bepótolni a mulasztásait. Néha látta azt a vörös hajú fiút, akivel érkezése napján összeverekedett. Megtudta róla, hogy Hoffmannak hívják, a negyedik osztályba jár, ifjúgárdista és tagja az iskolai diáktanácsnak. Ha véletlenül egyszerre emelték fel fejüket, tekintetük összeakadt, és mereven néztek farkasszemet egymással. MÁSODIK FEJEZET Martin a telefon csöngésére ébredt, csukott szemmel tapogatódzva kereste az ágy mellé készített készüléket: - Tessék, Martin György. Egy hisztérikus női hang szólt bele: - Azt hiszed, hogy hős vagy, Gyurikám? Te egy geci vagy! - mondta, és á vonal megszakadt. Martin lerakta a kagylót, és sóhajtva felkelt, igyekezett visszafojtani magába az idegességet, de tudta, hogy egész napját végig fogja kísérni. Feltette a szemüvegét, és az órára nézett: már dél is elmúlt, kiment a fürdőszobába. A szűk lakótelepi helyiségben anyja minden tenyérnyi felületet igyekezett kihasználni, a tükör alá is szereltetett egy polcot a fogmosó poharaknak és a pipereszereknek, a polc kiugrott a fal síkjából, a kényelmesnél kicsit távolabb lehetett csak a tükör elé állni. Martin rátámaszkodott a mosdókagylóra, és kissé előredőlve, lassan nézte magát. Az éles neonfényben látta, hogy arca az utóbbi időben erősen megtelt, sőt az álla alatt tokaszerűen meg is ereszkedett, a bőre is bezsírosodott az orra körül - csak hibátlan fehér fogsorával volt megelégedve. Tekintete lejjebb futott a testén, úgy tűnt neki, mellkasa még a szokásosnál is mélyebben behorpadt, kihúzta a vállát, de a bordák találkozásánál így is alig takarta izom a csontokat. - Újra úsznom kellene - gondolta, és lehúzta a cipzárat piperetáskáján. Kint a lakásajtóban elfordult a kulcs, anyja hazatért. Martin gyomra összehúzódott, tudta, hogy nem kerülheti el a szokásos összecsapást. Kisvártatva kopogtak az ajtón, kiszólt: - Tessék, gyere be. A magas termetű, de egyenes testtartási!, szemüveges öregasszony elhúzott szájjal nézett körül: - Ezek szerint megint elaludtál? - Úgy látszik: - Szerintem te merő mazochizmusból késel el a munkából, élvezed, ha leszidnak. Előbb-utóbb kirúgnak a kiadótól. - Azt a pár hetet, amit még itthon vagyok, már kibírhatnád megjegyzések nélkül. - Én nem vágnék fel az új lakásomra, ha az anyámtól kérnék rá kölcsönt. Martin legyintett: - Nem nekem adod, hanem a jövendő unokáidnak, öreg Living Dead! - Siess, addig főzök egy kávét. Martin befejezte a borotválkozást, fogselyemmel kitisztította fogsorának Közeit, megnyugodva látta, hogy a fehér szálra sehol sem tapad ínysorvadást jelző vöröses folt. Mire végzett, anyja már a konyhaajtóban várta, Martinné idegességtől remegő kezét az ajtófélfához ^szorította: - Csodálom a türelmedet, illetve nem is a tiédet, hanem a főnökeidét. Tizenkettőre sem tudsz beérni. - Viszont este tizkor még bent vagyok. Fejezzük be már ezt a témát. Légy szíves, hívj egy taxit. - Mindig taxi, egy vagyont költesz rá. - Már nem sokáig, a jövő hónap elejére jelezték a kocsit. Legföljebb egy-két hetet készik. - Nagyon jól megy neked, egyszerre tudsz építkezni és kocsit venni. Szeretném tudni, hogy miből. - Már mondtam: szerencsére van egy anyám. - Martin szájával megérintette az öregasszony arcát és felhajtotta a kihűlt kávét. - Mi lesz ma? - Délután lehet, hogy hoznak egy pár köteg papírt, tedd majd be a szobámba. - Nem szeretem ezeket a papírügyeket. - Nincs semmi szabálytalanság, közületi megrendelést mellékelnek hozzá. - Szerintem hamisítvány. - Akkor is megnyugtathatod öreg bolsevik lelkedet; a papír önmagában ideológiasemleges. - Egész addig, amíg nem írnak rá, de ti teleírjátok, és nekem egyáltalán nem tetszik, hogy mivel. Nem akarok ,,élö postaláda" lenni közted és az elvbarátaid között. - Mi a kifogásod? - Túl azon, hogy méltatlan hozzám egy ilyen szerep, abban is biztos vagyok, hogy egyszer lebukás lesz a vége. Martin vállat vont: - Te mindenképpen kivül maradsz az ügyön. Lemegyek, már biztos ideért a taxi. - Mikor jössz haza? - Nem tudom, ne várj. Ajkával újra megérintette anyja arcát, és lement a ház elé. A kapuban megállva szeme sarkából körülnézett, de sehol sem látta a már szinte megszokott, kutyát sétáltató férfit. - Úgy látszik, már lejárt a műszakja - dünynyögte magában. Idegesen forgatta a fejét, a szél épp az arcába sodorta a járdán felhalmozott szemétgyűjtő konténerekből áradó bűzt. Gondolatait megpróbálta születendő gyerekére és készülő új lakására terelni, de egy pillanatra sem oldódott fel benne a feszültség. Megkönnyebbült, mikor az érkező taxi lefékezett mellette. (folytatjuk) H

azai gazdasági szakembereink nagy része lerobbant vállalataink talpra állításához elengedhetetlennek tartja a külföldi tőke bevonását. Az utóbbi két év hazai fejlődésének következtében tömegesen indulnak meg az ilyen irányú tárgyalások (igaz, június 6. óta az eddigi információink szerint ebben a tekintetben különösen Szlovákiában kedvezőtlen fordulat következett be). A hazai és külföldi partnerek közötti legnagyobb volumenű társulásokat a gazdasági versenyről szóló törvény értelmében jóvá kell hagynia KÜLFÖLDI FRIGYHATÓSÁGI ÁLDÁSSAL a Szövetségi Gazdasági Versenyellenőrző Hivatalnak, így évi jelentésükből sok, a hazai fogyasztó számára is érdekes együttműködésről értesülhetünk. Korábban már többször szó esett a Škoda-Volkswagen által gyártott autók árának emelése körüli vitákról, amely első figyelmeztetésként hatmillió koronás büntetést eredményezett a gyártónak. Mint kiderült, ez a vita korábbi keletű, mert a Škoda már azt a törvényből eredő kötelezettségét sem teljesítette, hogy kikérje a hivatal véleményét tervezett házasságáról. Ezt csak azután tették meg, amikor figyelmeztették őket, hogy enélkül ez a világraszóló fúzió érvénytelen. Ez a vita teljesen feleslegesen pattant ki, hiszen az együttműködés előnyei kézzelfoghatóak, így a hivatalnak sem volt semmiféle ellenvetése. Úgy tűnik, megoldódnak az aranyosmaróti Calex gondjai is. Ök a híres szöuli Samsung Electricsszel alapítottak közös vállalatot, amely továbbra is hűtőgépeket és fagyasztókat fog gyártani. A tőkebehozatalon és a tapasztalatok legalább enynyire értékes átadásán kívül a Samsung külföldön is terjeszteni fogja a gyár termékeit. Az együttműködés legfontosabb eleme egy környezetkímélő kompresszor gyártásának megszervezése. Az ellen viszont az eddigi gyártónak, az érsekújvári Elektrosvitnek voltak kifogásai, ezért a Calex vállalta, hogy 1994-ig átveszi az általuk gyártott kompresszorokat is. Társat talált a Veverská Bytišká-í RICO kötszergyár is, mégpedig a német HARTMANN AG személyében. Ennek köszönhetően a hazai piacon nemsokára több új jó minőségű termék is megjelenik. Megindult az együttműködés a korábbi nagy rivális belga és cseh üvegipar között is. A teplicei Sklounion Rt. azért vette fel a kapcsolatot a brüsszeli Glaverbellel, mert tartott tőle, hogy nem fogja bírni a Magyarországon megjelent amerikai Gvardian által támasztott konkurenciát. A Sklounion és az újonnan létrejött Glavunion egyébként vállalta, hogy 10 évig nem fog egymás konkurenseként fellépni a piacon. Hasonlóan érdekes a déőini Kovohuté és a svájci Alusuisse-Lonza Holding együttműködése. A közösen alapított Alumínium Rt. jó minőségű végtermékeket fog gyártani. A déőini vállalat az együttműködésnek köszönhetően nemcsak a piacon válik versenyképessé, hanem kihasználhatja partnere kereskedelmi hálózatát is. Számításaik szerint 1995-ig megtízszerezik nyugat-európai exportjukat. A svájci partner pedig az együttműködéstől azt várja, hogy ily módon sikerül bejutnia a kelet- és közép-európai piacra. -tl11111111111111111111111111