Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-30 / 178. szám, csütörtök

MOZAIK IÚJSZÓÄ 1992. JÚLIUS 30. A nacionalizmus olcsónak látszó trükkökkel, ám megfontolt szándékkal Nyitrán, a püspöki városban is kezd éledezni. Teret ad ennek a sajtó is, nagyon rosszul értelmezvén a sajtószabadságot a demokráciában. A járási lap (Nový nitrianský hlas) 27. számában a - magyar nyelven is (FIGYELEM! Mérgezés veszélye) - figyelmeztető táblán a magyar szöveget kifogásolja. Nincs szándékomban kommentálni az esetet, önmagáért beszél. megalázások követték. Erre mondaná a történelemmel tisztában lévő szlovák is, hogy mese habbal, vagy pontosabban: Laco Zrubec enyhén szólva füllentett. Ugyanis a Magyarországhoz csatolt szlovák községekben - Tajnasárin, Verebélyen és végig a Zsitva völgyében - megmaradtak a szlovák iskolák. Nem tiltotta be, nem záratta be és nem építette le őket senki. Sőt, Nagysurányban nemcsak alapiskola, hanem szlovák gimnázium FIGYELEM! Ám a második cikk, amely a Nitra kultúrno-spoločenský mesačník júliusi számában jelent meg, már több figyelmet érdemel. A címe igencsak is volt. Beszéltem a Tajnasáriban tanító, még élő egyetlen szlovák tanítóval, aki elmondta, hogy a községben nyílt magyar iskola is, de megkapó: „Boh rozumie iba po maďarsky" (Az Isten csak magyarul ért), Laco Zrubec hírhedt mondását idézi, abból az alkalomból, hogy a Nagysurányban született író az 1938-45-ös évek rossz emlékeit eleveníti fel. Ugyanis magyar tanító nénije a fentieket állította és állítását testi fenyítések, fenyegetések és tanulók hiányában megszűnt. Fennmaradását senki nem erőltette - még Révay István sem, a falu és a környék birtokosa. Ezek után nem tudom felfogni, hogy Laco Zrubec, a hű és rettenthetetlen hazafi mit keresett a magyar iskola padsoraiban? MOTESIKY ÁRPÁD /§ MOLDOVA ^JJb GYÖRGY félelem kapuga Az éjjeliőr zsebrevágott egy üres üveget, aztán beengedte őket. Kívülről rárakta a lakatot a biztosltó láncra és elsietett a város felé. Zsóka borzongva nézett körül az üres piactéren: -Mi lesz, ha berúg az ismerőse, és nem talál vissza? -Akkor is kijutunk valahogy. Ide járok dolgozni, Menjünk be, mert megfázik. A bódét egy kis teljesítményű villanykályha fűtötte. Borsos odatolta az asszony székét, önmaga a húzatlan paplannal letakart ágyra ült le. Az agyonfaragott asztallapra és a mindenféle kacattal megrakott ládákra mutatott: -Ugye mondtam, hogy nem elsó osztályú tely. Nem tudom megkínálni semmivel. Zsóka a fiúra nézett: -Haragszol rám? Borsos nem emelte fel tekintetét az asztalról, ujai között egy golyóstollat forgatott. -Miért haragudnék? -Hidd el, nekem se könnyű. Viktor még karáosonykor visszajött, azt mondta, hogy örült volt, amikor szakított'velem. Könyörgött, hogy bocsássak meg neki, és én nem tudtam elküldeni. Azóta folyton ott ül a lábaimnál, most is biztos lesi a telefont, hogy mikor szólok haza. -Akkor minden rendben van, nem? Mit akarsz Öem? -Te még nem ismered az életet, hogy él végig két ember nyolc-tíz évet. Nem tudod, hogy minden szerelem a rabszolgalázadások sorozata, mindig az a fél támad, amelyik éppen akkor megengedheti magának, hogy kilépjen a kapcsolatból. A másik hallgat, de megjegyzi a sértést, és mikor ő kerül sorra, még nagyobb dühvel törleszt. És a mi kapcsolatunk Viktorral még csak nem is szerelem. Az egészben egy órára való érzelem sem maradt, amivel most folytathatnánk. Meg fog ismétlődni a botrány, még kegyetlenebbül, mint a múltkor, és nem tudom, hogy mit csináljak. Te mit gondolsz? - Mindenkinek a saját életével kell törődni. - De én nem bírom elviselni a tudatot, hogy öngyilkos lesz miattam, akkor az én életem is befejeződik. Én nem tudok harcolni és utálok győzni. - Ismered a mesebeli békát? - Nem, miről szól az a mese? - Egy béka beleesett a tejesüvegbe, és ott bent addig kapálódzott a lábával, amíg a tejből vajat köpült, ráállt, és ki tudott kapaszkodni. - Szép történet, de én erre képtelen vagyok. Szép csendesen belefulladnék a tejbe. Csend állt be, Zsóka megtörölte a szemét: - És veled mi van? Láttam, hogy halmokban állt előtted a papír a könyvtárban. írsz mostanában, vagy tanulsz? - Tulajdonképpen csak próbálkozom, nem sikerül semmi mostanában. El kell mennem innen. - Hová? - Fel Pestre. Ott könnyebb lesz, mindenhez közelebb kerülök. - Ne menj el! - mondta Zsóka, és átült az ágyra a fiú mellé. - Haragszol rám? Hidd el, én már százszor megbántam, hogy szakítottam veled, de akkor azt éreztem, hogy úgy tisztességes. Ha most nem futunk össze, én akkor is megkerestelek volna. Azért örültem annyira, hogy megláttalak. Csókolóztak, Borsos hanyatt akarta fektetni a keshedt paplanon, de a nő kibontakozott az ölelésből: - Nem, ilyen helyen én nem tudok. Mondtam, hogy én a szerelemben is imádom a higiéniát. Majd nálam találkozunk. - Mikor? - Hívjál fel a jövő hét elején. Lehet, hogy a férjem veszi fel a kagylót, de akkor se csapd le, mert gyanút fog. Aztán hívjál fel újra egy-két óra múlva, figyelni fogok. A bejárat felől lánccsörgés hallatszott, Zsóka felkelt az ágyról: - Úgy látszik, megérkezett az ismerősöd. Induljunk, jó? Az asszony felgyűrte kabátja gallérját, és kilépett a bódéból, alig észrevehető biccentéssel sietett el az éjjeliőr mellett. Kint a piactér sarkán megcsókolta a fiút: - Ne kísérj tovább. Akkor a jövő héten jelentkezzél. Az idő érezhetőleg megenyhült, az olvadó hó vékony sugarakban folyt le a lyukas ereszekből a járdára. Borsos az út közepére húzódott, arra gondolt, hogy hamarosan újra elindulnak a zöldségszállító teherautók, elhatározta, hogy másnap reggel megint lenéz a piacra. A kollégium portáján megnézte az ablakba kirakott leveleket, az egyik az ő nevére szólt, feltépte: a Csatornázási Vállalat elfogadta a jelentkezését, és kérték, hogy keresse fel a munkaügyi osztályt, alkalmazás esetén szállóbeli elhelyezést ígértek. Bár ezt a vállalatot ö maga választotta ki az álláshirdetések közül, most mégis összeborzongott arra a gondolatra, hogy leszálljon a csatornába. Zsebre gyűrte a levelet, és a szobája elé indult, de a portás utánaszólt: -Egy távirata is érkezett, Feri, két forintot adtam a kézbesítőnek. Borsos pénzt keresett elö, aztán kinyitotta az összehajtogatott lapot, arra gondolt, hogy egy másik cég is válaszolt a jelentkezésére. A táviratot Kerkahidasról küldték, az a szomszédasszony adta fel, akinél az anyja télire meghúzódott.A fiú átfutotta a szöveget: - „Édesanyád meghalt, február 22-én temetjük. Várunk haza..." Sokáig dermedten állt, nem jutott eszébe az aznapi dátum, a portás mondta meg, hogy huszadika van. (folytatjuk) SZELLEMI HÍDVERÉS AZ ÉL£T ÉS IRODALOM MELLÉKLETE A LITERÁRNY TÝŽDENNÍKBEN A nemzetek közti hidakról sokan és sokat beszéltek az elmúlt évtizedek során. Az igazi szellemi hídverés azonban többnyire néhány magányos lovas ügye volt, néhány „megszállotté", akik valóban komolyan gondoiták a szellemi értékek határokat leküzdő erejét és fontosságát, s a sokat (és olykor pejoratív felhangoktól kísért) emlegetett és hangoztatott hídszerepet valós tartalommal töltötték meg. Ezúttal azonban, úgy tűnik, kultúrtörténeti eseménynek lehetünk tanúi. A Literárny týždenník című szlovák kulturális hetilap olvasói valószínűleg nem kis meglepetéssel nyitják ki kedvelt lapjuk legújabb, 31. számát, amelyben az Élet és Irodalom vendégoldalaival találkoznak. A Kultúrny život mellett a legjelentősebb szlovák kulturális hetilap, amely két évvel a „bársonyos forradalom" előtt indult, régen várt és óhajtott szerepet vállalt: a kortárs magyarországi széppróza és publicisztika ÉSben megjelenő keresztmetszetét nyújtja át a szlovák olvasónak. Többek közt Oravecz Imre, Utassy József és Simonyi Imre egy-egy költeményét, Bertha Bulcsu, Molnár Miklós, Kovács Zoltán, Pataki Kálmán, Váncsa István, Megy esi Gusztáv, Györe Balázs, Dippoid Pál, Csajka Gábor Cyprián és Könczöl Csaba írásait. Mint Pavol Števček, a lap főszerkesztője írja a nyolcoldalas melléklet bevezetőjében, a „kezdetben, vala az ige" helyett ezúttal nem az ige volt kezdetben, hanem az ember: nevezetesen Karol Wlachovský, a magyar irodalom jól ismert szlovák tolmácsolója, aki jelenleg a budapesti Csehszlovák Kulturális Központ igazgatója. Az ő kezdeményezésére látogattak el budapesti íróolvasó találkozóra e tavaszon a Literárny týždenník szerzői, s léptek kapcsolatba az ÉS szerkesztőségével. E találkozó gyümölcseként jelent meg a lap magyar melléklete, amelyet augusztusban egy szlovák melléklet követ majd az Elet és Irodalomban. „A szellemi kapcsolatok Ilyen hidjai, reméljük, sokkal tartósabbak és kevésbé kétségbe vonhatók, mint a betonnal megzabolázott Duna vize. Mert a vizet az idő elsodorja, a szó azonban megmarad." - irja Pavol Števček az említett bevezetőben, kihangsúlyozva a két hetilap rokonságról árulkodó arculatát, s az . immár sürgetően érezhető igényt: a politikusok üzenetváltásai helyett (és mellett) szükség van az irodalom, a szellem párbeszédére, egymásértékeinekmegismerésére. Mert ha már történelmi időket élünk, ki-ki a maga módján és a rendelkezésére álló eszközökkel „súghat" a történelemnek. S ennek talán egyik leghite-" lesebb eszköze a kultúra, az írott szó ereje. (k-y) A víz mellett is lehet dolgozni... Méry Gábor felvétele AMI JÓ, AZ NEM JÓ AVAGY DEMOKRATIKUS OKTATÁSÜGY PÁRTÁLLAMI DIREKTÍVÁKKAL? TJ valami kevés örömünk volt az elmúlt két év kisebbségi oktatásrid ügyében, az a magániskolák keserves, sokak által gáncsolt és gátolt koldulásához fűződik. Pedig sokan tévhitben éltek, és feszítsdmeget kiáltottak a bátor vállalkozókra. Minek szétverni az állami iskolahálózatot, mondták, minek nekünk egyházi iskola, magániskola, amikor olyan jól megvoltunk i pártállam mindentudó emlőin, amikor félanalfabéta szellemiségünk kicsiny tócsájában üldögélhetünk? Minek a kockázat, amikor negyven évig megfelelt l biztos, szürke középszer? Hála istennek, akadnak még megnyomorított létünkben tóthlajosok, akik a szél ellen is, a prófétai bélyegek ellen is. A gyerekekért, a gyerekeinkért. A tudásért. S ez korántsem József Attila-i klpmaszolás, ez a sokszínűség pluralizmusa és értékrendje. Merthogy melldöngetésre semmi okunk. Sorolhatnánk a kétéves kérészéletű demokrácia kudarcait: közös igazgatású iskoláinkat nem sikerült szétválasztani, egyetemünk ügyéből pártvitát és presztízskérdést csináltak politikusaink, tankönyveink, tanrendünk jórészt a régi, a fokozottabb kreativi

tasí és a szabadabb szellemet ugyanaz a pedagógusgárda kellene, hogy megvalósítsa, amely, az ismert okokból eredően, negyven évig képtelen volt rí. Cirka kétezer pedagógus kellene az ezredfordulóig, hogy ne dögöljön be a mgyar iskolák hálózata, s még csak egy magyar kart sem sikerült létrehozni Nyitrán. Az európai normát meghaladó jogaink papíron fekszenek, deklarálva, kiböfögve nemzetközi fórumokon. Mert, ugye, az a lényeg, átgondol az országról a külföld, nem az, milyen érzéssel él a polgár, ha történetesen magyar, és van olyan marha, hogy kisebbségben tetszik neki tíedzeni. Aztán volt még egy kicsinyke öröm ünk, ami jórészt a sóhiva talnak kikiáltott pedagógusszövetség érdeme: hozzánk is beszivárgott a Tolnai- és a Zsolnaimódszer. Beszivárgott a határokon túlról, és itt garázdálkodott felelőtlenüL Eredményeképpen a legretardáltabb gyerek is megtanult négy hónap alatt folyékonyan olvasni. Ahol bevezették, ahol ezzel a módszerrel tanítottak, tisebb csodát értek el: a gyerekek játékosan, könnyedén sajátították el azt, mit egyébként egy év alatt, vagy úgy sem. Vagy nyögve. Gyakorló pedagógusok szuperlatívuszokban beszéltek róla. Ideje, volt hát, hogy letiltsák. Demokratikus kormányunk demokrata oktatási minisztere úgy döntött, demokratikus módon eltörli ezt a módszert, amely annyi fejfájást okoz a demokráciának. Gátolja a kisebbségi nebulók agysejtjeinek a szlovák nyelv elsajátítására irányuló aktivitását. Külföldi tetozaía/, import. Ráadásul magyar. Ne tessék ilyen naivnak lenni, nem erről raj szó. Demokrata miniszterünk egészen gyakorlatias okból találta veszélyesnek a Tolnai-módszert: sok magyar iskolából kiábrándult szülő éppen ennek a módszernek köszönhetően íratta magyar iskolába a gyerekét. Mert melyik hátrányos helyzetű szülő számára ne lett volna vonzó a dolog, hogy hátrányos helyzetű csemetéje számtalan hátránya ellenére hatévesen és négy hónaposan lecsüccsen a karácsonyfa alá, s úgy olvas mesét, mint a vízfolyás? Hit nem elképesztő? Hogyan lesz az ilyen gyerekből a szuverén Szlovákia szuverén szlovák polgára? Hiszen megmarad magyarnak, a szerencsétlen! ľ

udom, illenék megkérdezni a miniszter urat, adjon magyarázatot. Tartok azonban tőle, hogy mindent meg lehet magyarázni, természetesen demokratikusan és kimerítően. Még azt is, miért piros vagy sárga a hó, Iliikor fehér, és miért nem jó, ami egyértelműen jó. Autonómia1 Önrendelkezés? Kulturális és oktatási önigazgatás? Talán, esetleg a sokat megkérdőjelezett magán- és egyházi iskolákban. Igaz, egy-két jóírányzott rendelettel azokat is meg lehet szüntetni. Természetesen demoklítikus módszerekkel, a pártállamból oly jól ismert utasításokkal és rendeletekkel KÖVESDI KÁROLY