Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-24 / 173. szám, péntek

1992. JULIUS 24. PUBLICISZTIKA 6 Az elmúlt hetek egyik leggyakrabban használt és legkülönfélébb visszhangot kiváltott fogalma kétségtelenül az autonómia volt. Teljesen nyilvánvaló: bizonyos politikai erőket már önmagában a szó puszta említése is felbőszít, ám nem hunyhatunk szemet afölött sem, hogy néhány közéleti személyiség megnyilvánulásait olykor bizonyos fogalomzavar jellemzi, amelyre többek között néhány olvasói levél is figyelmeztet. Ezek és más tények ösztönöztek bennünket arra, hogy meghívott szakemberek segítségével tisztázzuk az autonómia fogalmát, különféle típusait, s ezek ismeretében szóljunk majd a szlovákiai magyarság igényeiről. Első kerekasztal-beszélgetésünkön Ďurdík László, Gyurcsík Iván és Öllős László vett részt. Szerkesztőségünket Szilvássy József képviselte. KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS TISZTA KÉPET ÚJ SZÓ: Kezdjük az alapvető kérdéssel. Próbáljuk meg röviden tisztázni, mi is az autonómia, milyenek e fogalom történelmi gyökerei és időszerű vonatkozásai? Gyurcsík Iván: Az autonómia köztudottan görög eredetű szó, amely önkormányzatot jelent, és az államon belül sajátos, jogilag pontosan meghatározott önigazgatási funkciót tölt be. Ha régiónk történelmét elevenítjük fel, akkor a történelmi Magyarországon ilyen önkormányzata volt bizonyos földrajzi egységeknek, például Horvátországnak vagy Erdélynek. Voltak helyi kormányzati területek is, például a jászoknak, a kunoknak voltak önkormányzati jogaik. Más közösségek, és települések is rendelkeztek ilyen jogokkal. Megemlíthetjük az oktatási és vallási intézményeket, más területen á céheket. Ezeknek az önkormányzatoknak egyrészt volt egy belső hierarchiájuk, a már példaként említett Erdélyben megtalálhattuk a székeket, a szabad királyi városokat és a vármegyéket, amelyek sokrétű önkormányzati mechanizmus révén működtek. Másrészt pedig különbséget kell tenni a feudális és a polgári önkormányzatok között, amelyek az államigazgatás központosítási fokainak megfelelően különböztek egymástól. Ez a modell egészen az abszolutizmus koráig viszonylag eredményesen működött, ekkor kezdték el korlátozni, megnyirbálni sajátos jogaikat. A másik fontos problémakör a kulturális autonómia, amelynek az igénye az Osztrák-Magyar Monarchiában merült fel. Lényege az volt, hogy ebben a soknemzetiségű államalakulatban az adott terület nemzeti kisebbségeinek, indentitásuk megőrzése érdekében, joguk volt autonóm kulturális és oktatási intézményeik létrehozására, anyanyelvük szabad használatára és egyenjogúsítására, továbbá saját kultúrájuk ápolására. Öllős László: Én úgy válaszolnék a feltett kérdésre, hogy autonómiáról akkor beszélünk, ha az emberek egy csoportját olyan közhatalmi jogosítványokkal ruházzák fel, amelyek egyébként az államot illetnék meg. Az autonómiának több típusa van, attól függően, hogy milyen igényeket kívánnak kielégíteni. Ha nemzetiségi szempontból vizsgáljuk a kérdést — s bennünket elsősorban ez érdekel —, akkor egyértelmű, hogy a nemzeti kisebbségek azokat a területeket kívánják autonóm módon igazgatni, amelyek önazonosságuk megőrzéséhez és fejlesztéséhez feltétlenül szükségesek. Gyurcsík Iván: Abból az elvből indulnék ki, hogy egy adott ország állampolgárai szabadok, minden téren jogegyenlőséget élveznek. Identitásuk, nemzeti kultúrájuk, anyanyelvük a soknemzetiségű országban azonban különböző, s azért van szükség különböző mechanizmusokra, hogy ezeket a nemzeti sajátosságokat és értékeket megőrizzék. Ezért kell olyan mechanizmusokat kiépíteni, amelyek lehetővé teszik, hogy az önazonosságukat alapvetően meghatározó területeken — például az oktatás, művelődés, tájékoztatás — saját döntéseket hozhassanak, s ezeket senki és semmilyen intézmény sem szavazhassa le. ÚJ SZÓ: Általánosságban elmondható, hogy az autonómia igénye területi, nemzeti vagy etnikai elvek alapján merült és merül fel? Öllős László: A lényeg mindig az, hogy mely qsoport kíván speciális önkormányzatot létrehozni és milyen sajátos igények alapján. Az autonómia igénye sajátosan európai jelenség volt, s az antik világ óta napjainkig sokféleképpen fejlődött. Akadtak területi szerveződések, például a német császárságban, ahol a hűbéri viszony volt a meghatározó. A történelmi Magyarországon találhatunk etnikai jellegű autonóm jogosítványokat, például a kunokét, az erdélyi szászokét, vagy a mai Szlovákia területén a javarészt németek alapította városokat. A legfontosabb kritérium tehát az, hogy az adott közösség milyen elv alapján szerveződik meg. ÚJ SZÓ: Napjainkban tanúi vagyunk annak, hogy egyes politikusok és mások is nemcsak bizonyos fogalmakat mosnak össze, hanem arról sem beszélnek egyértelműen, hogy milyen autonómiára gondolnak. Nem árt tehát tisztázni, hogy a tudomány jelenleg milyen autonómiatípusokat isÖllős László: Legismertebb a kulturális és oktatásügyi autonómia, amely a nemzeti kisebbség megmaradásának és fejlődésének egyik döntő fontosságú területét kívánja szuverén módon irányítani. A kulturális és oktatásügyi autonómia megalakításában és gyakorlásában azok a polgárok vehetnek részt — világosan elválaszthatóan a többitől —, akik egy adott nemzetet vagy nemzeti kisebbséget alkotnak. A másik gyakori autonómiatí-, pus a területi, amely földrajzilag meghatározott határon belül minden polgárra vonatkozik, nemzeti hovatartozástól függetlenül. Ez a típusú autonómia ak-JI kor old meg nemzetiségi problé- J mákat, ha az adott terület nem- j zetiségi szempontból viszony- j lag homogén, és a határok így! nemzetiségi határok is. Fontos elem a középszintű közigazgatási területi egység, amely nem azonos a területi autonómiával. Ez a terület ugyanis az államigazgatás része és alapvetően közigazgatási funkciót lát el. A nemzeti kisebbség számára azonban nagyon fontos, hogy hol húzzák meg az ilyen területi egységek határait. A negyedik szféra a nyelvi jogok kérdése, amelyek formálisan nem is kötődnek az autonómiához. Ugyanakkor fontos erről is szólni, hiszen Európa több országában működnek olyan kétnyelvű zónák, ahol két egyenrangú hivatalos nyelv van. Általában az a gyakorlat, tiogy ha a nemzeti kisebbség arányszáma az adott területen vagy településen eléri az öt százalékot, akkor ott az anyanyelvük is hivatalos nyelvnek minősül Azért tartottam fontosnak ezt a négy elemet konkretizálni, mert a szlovákiai magyarság esetében ezek észszerű összekapcsolásával megnyugtatóan rendezhetnénk sorskérdéseinket. Természetesen ugyanez vonatkozik más szlovákiai nemzeti kisebbségre is. Gyurcsík Iván: Még mielőtt tovább lépnénk, úgy vélem, nem árt hangsúlyozni a területi és a személyi elv fontosságát, hiszen a nemzetiségi szempontból rendkívül heterogén Közép-Európában e két elem ésszerű összekapcsolásával lehet hosszú távon rendezni a felmerült problémákat. ÚJ SZÓ: A legtöbb félreértést és zavart a régiók és a területi autonómia fogalmának az összekeverése okozza. Mi tehát a különbség? Öllős László: A régiót semmiképpen sem szabadna összekeverni a területi autonómiával, sem a közigazgatással. A régiókba a modern európai szokások szerint a települések szabadon, saját jól fölfogott és megfogalmazott érdekeik, szuverén döntéseik alapján tömörülhetnek. Egy település elvileg több régióba is tartozhat, viszont csak egy autonóm területhez. Gyurcsík Iván: A régiók Európája nemcsak divatos, hanem nagyon életképes rendezőelv, mely a gazdasági, kulturális és nyelvi együttműködésnek a megfelelő formációit teremti meg. Ezek nemcsak egy adott ország határain belül, hanem a határokon átnyúló önszerveződésként jönnek létre. A régiók természetes tájegységek vagy azonos érdekeket felismerő és érvényesítő területek. ÚJ SZÓ: Elméleti síkról térjünk néhány percig a gyakorlathoz. Említsünk meg konkrétan ilyen régiókat. Gyurcsík Iván: A regio Basiliensist, tehát a báseli régiót említeném. Svájci kanton és bizonyos németországi és francia terület alkotja ezt a régiót, amely gazdasági téren szorosan együttműködik, összehangolja a turizmust, a közlekedést, más fontos és jövedelmező területet. Öllős László: A regionális önszerveződés a legfejlettebb az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, ahol az említett középszintű közigazgatási egységek jórészt megszűntek, funkciójukat szinte teljes mértékben étvették a régiók. Egy település ott többféle régióba tartozik, gazdasági és más érdekei alapján. ÚJ SZÓ: A régiók létrejöttében csak gazdasági megfontolások játszanak szerepet vagy a nyelvi azonosság alapján is szervezó'dhetnek ilyen egységek? Gyurcsík Iván: Ez a szempont is egyike lehet annak az elvnek, amelynek alapján létrejöhet egyegy régió. Nem csak a nyelvi azonosság jelentheti az alapot, de lehet ez is. Ez a tény a nemzeti kisebbségek számára mindenképpen fontos. Öllős László: Nagyon lényeges kérdés hangzott el az előbb. Jelenleg csupán Közép-Európában és a Balkánon figyelhetők meg olyan, úgynevezett etnoregionáiis szerveződések, amelyek nyelvi hovatartozás alapján igyekeznek régiókat kialakítani. Ennek szerintem nincs, nem lehet jövője, hiszen Nyugat-Európában főleg gazdasági érdekekj alapján alakulnak régiók, s ezek| mindenfajta, úgynevezett nacio-l nális érdekek fölé emelkednek. Mindez egyáltalán nem elvont kérdés, mert bennünket közvetlenül érint. Ha ugyanis bárki meghúzná egy szlovákiai magyar területi autonómia határát, akkor ezt csak a többségi elv alapján tehetné meg. Ez pedig oda vezetne, hogy a szlovákiai magyarság mintegy egyharma-[ da és elég sok jelentős dél-szlovákiai város kívülrekedne ezen a területen. A területi autonómia legfőbb szerve az ott élő valamennyi polgár képviselőjéből áll, tehát nem lehet feljogosítani arra, hogy a területén kívül élő polgárokról döntsön, mondjuk a kulturális autonómia kérdésében. Ezért tartom jobbnak a már említett négy elem összekapcsolását, a kulturális autonómiát, a közigazgatási egységek nemzetiségileg is igazságos kialakítását, a kétnyelvű zónát, továbbá a régiók létrejöttét. A régiók ugyanis szabad érdekek alapján szerveződnek, nemzeti hovatartozás alapján nem választanak el településeket egymástól, s mivel a régiók a központi hatalom több funkcióját átveszik, ez a decentralizáció a nemzeti kisebbségeknek előnyöket is hozhat. UJ SZO: Sok olvasónk tette fel a kérdést, hogy az európai helyzetet elemezve egyáltalán tételesen felsorolható-e, hogy miképpen, milyen társadalmi helyzetben kapja, kaphatja meg egy közösség az autonómiát? Gyurcsík Iván: Nem lehet teljes mértékben általánosítani, de jellemző példákat azért tudunk mondani. Az autonómiák egyrészt jelentős társadalmi változások eredményeképpen jöhetnek létre. Ilyen a dél-tiroli autonómia, amelynek végső formája nemrég alakult ki. A másik modell belső genézis eredményeként jött létre. Ilyen a belgiumi példa. Belgium jellemzője a duális (vallon—flamand) nemzetiségi szerkezet, ha eltekintünk a csekély számú némettől, Belgium unitárius államból fokozatosan mára szövetségi állammá alakult. Az 1970-es decentralizálás eredményeként három kulturális közösség (flamand, vallon és német), négy nyelvi (holland, francia, német és brüsszeli) és három politikai tájegység (Flandria, Vallónia, Brüsszel) jött létre. A belga jog a franciát, a hollandot és a németet tekinti az állam hivatalos nyelvének (a tízmillió lakos ötven százaléka a holland, negyven a francia és mindössze egy százaléka német ajkú). Az ország területe nyelvi zónákra van felosztva: a brüsszeli tájegység (itt a francia és a holland a hivatalos nyelv), Flandriában a holland, Vallóniában a francia a hivatalos nyelv (kivéve a német nyelvi zónát, ahol a német a hivatalos nyelv). Kilenc, többségében német ajkú község pedig létrehozta a Német Nyelvi Közösség Tanácsát. Ez a tanács az állami költségvetésből juttatott anyagi eszközök fölött rendelkezik, saját törvényei és végrehajtó szerve révén a terület közigazgatási kérdésein kívül minden olyan kérdésben is dönt, amely a belgiumi németség identitásának megőrzésével függ össze. ÚJ SZÓ: Az európai gyakorlat alapján talán körvonalazható az is, hogy milyen társadalmi feltételek nélkülözhetetlenek az autonómia megadásához. Gyurcsík Iván: Az egyik alapvető feltétel a demokrácia, mert ez feltételezi a hatalom megosztását, az emberi jogokat, a sajtószabadságot, a piacgazdasági mechanizmust. Szükséges feltétel a civil társadalom megléte, magyarán azoknak az intézményeknek a működése, amelyek tulajdonképpen az egész mechanizmust valóra váltják. Ugyancsak alapvető fontosságú a többségi szolidaritás is, ami az én értelmezésem szerint azt jelenti, hogy a többségi nemzet közvéleménye és politikusainak jelentős része ismerje fel, hogy az adott ország létérdeke minden állampolgárt bekapcsolni a társadalmi-gazdasági vérkeringésbe, éspedig úgy, hogy mindenkinek hagyják meg az identitását, sajátosságaik megőrzéséhez szükséges jogaikat. A harmadik feltétel az, hogy a nemzeti kisebbség képes legyeh meghatározni önmagát, jelenét és jövőjét illetően rendelkezzék kellő közösségi akarattal és normaalkotási képességgel. ÚJ SZÓ: Az elmúlt napokban több szlovák politikus úgy reagált az autonómia hallatán, hogy mindez csupán néhány szlovákiai magyar politikus rögeszméje, taktikai húzása, semmiképpen sem a szlovákiai magyarság igénye. Öllős László: Ma olyan a politikai helyzet, hogy ha erre a kérdésre pontos, egzakt választ kívánnék adni, akkor ezt egyetlen politikus és más személyiség sem tehetné meg. Meg lehet kérdezni erről a nemzeti kisebbséget alkotó állampolgárokat, s ezután számszerűen ki lehetne mutatni az igeneket és a nemeket. A mai politikai helyzetben ilyesfajta nemzetiségi népszavazást nem lehet szervezni, ez nyilvánvaló. ÚJ SZÓ: Fontosnak tartom, hogy itt és most körülnézzünk Európában is. Ti miképpen ítélitek meg a nemzetközi helyzetet? Gyurcsík Iván: Két irány látható a jelenlegi európai fejlődésben. Egyrészt munkálkodik az integráció igénye, másrészt erősen érződnek a dezintegrációs törekvések is. Az teljesen nyilvánvaló, hogy az európai, sőt a világméretű integrációs folyamatoknak több racionális alapja van. Az emberiség előtt számos egyetemes feladat áll, közülük hadd említsem a környezetvédelmi teendőket, a nyersanyagforrások ésszerű felhasználását és más olyan világméretű problémát, amelyet csak összehangoltan tudunk megoldani. Nem téveszthetjük szem elő! azt sem, hogy eltérő történelmi időben található Európa két része. Kelet-Közép-Európában összeomlott egy totalitárius rendszer, itt súlyos feszültségforrás az elnyomott nemzeti érzelmek kitörése. Ehhez járul még hozzá a szociális és gazdasági válság. Megjegyzem, erő-