Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-20 / 169. szám, hétfő

AMIT LÉLEGZET­VISSZAFOJTVA NÉZ AZ ORSZÁG .ez a sorrend meghatározza a preferenciát, amiből logikusan következik, hogy polgárok ugyan lehetünk majd szülőföldünkön, de magyarok aligha. 3. oldal FÜGGETLEN NAPILAP Hétfő, 1992. július 20. • Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 169. szám AZ ATALLAS ELKERÜLHETETLEN Az ember azt gondolná, hogy a vidéki vezetők okozzák a számunkra a legtöbb galibát, pedig dehogy! Azok inkább túlságosan is óvatosak... 5. oldal HA JOBBRA FORDULNAK A DOLGOK, Már megszoktuk, hogy vasárnap kora délután Václav Havel köztár­sasági elnök kommentálta az elmúlt hét eseményeit. Tegnap is'ezt tette, lehet, hogy utoljára. Hangsúlyozta, hógy megérti a szlovák nemzet emancipációs törekvéseit és ha ez a választópolgárok óhaja, akkor ô döntésüket tiszteletben tartja. El­mondta, hogy már hosszabb ideje fontolgatta lemondását, mivel előre látta az események alakulását, vi­szont tagadta, hogy lemondása összefügg a Deklarációval. Szerinte az, hogy közös államot proponált, kiváltotta egyes szlovák politikusok haragját és azért nem támogatták újraválasztását. „Most az a legfon­tosabb, hogy az egyes köztársasá­gok minél előbb elfogadják új alkot­mányaikat - mondotta Václav Havel. - Ugyanakkor együttműködési szer­ződést kellene kötniük. Szerintem az lenne a legjobb, ha ugyanazon a na­pon fogadnák el a köztársasági al­kotmányokat és aláírnák a szerző­dést is." Lányból. 99 beszélgetós hangzott­éi és Václav Havel reméli, hogy hallgatóival még „találkozik" - ha jobbra fordulnak a dolgok... Tegnap 18 órakor kellett hatályba lépnie Bosznia-Hercegovinában an­nak a tűzszünetnek, amelyről a köz­társaság muzulmán, horvát és szerb közösségének képviselői lord Car­rington közvetítésével pénteken ál­lapodtak meg Londonban. A tűzszü­net értelmében a nehézfegyvereket, a rakéta- és légitámaszpontokat az ENSZ-egységek felügyelete alá he­lyezik. A felek kötelezték magukat arra, hogy a tűzszünet megsértését célzó esetleges provokációkat nem fogják megtorolni. A harcoló felek közölték, engedélyezik a menekül­tek szabad visszatérését. A három közösség vezetői július 27-én Lon­donban folytatják a tárgyalásokat a köztársasági alkotmány módosítá­sáról. Lord Carrington a megállapodás után közölte, Bosznia-Hercegoviná­ban lényegesen növelni kell az ENSZ-katonák számát a tűzszünet ellenőrzése érdekében. A Biztonsá­(Folytatás a 2. oldalon) UHDE-GAŠPAROVIČ TALÁLKOZÓ BRÜNNBEN SZIGORÚAN ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT (Munkatár­sunktól) - Első al­kalommal találko­zott szombaton Brünnben - parla­menti elnöki mi­nőségben - Milan Uhde és Ivan Gašparovič, a Cseh, illetve a Szlovák Nem- • zeti Tanács első embere. Közel három órát tár­gyaltak zárt ajtók mögött, a találko­zón még sajtótit­káraik sem vettek részt. Hogy meg­beszélésüket az újságírók se za­varhassák, a kor­mányvilla őrei - a biztonság kedvéért - még U ujdiuu napúi i s " lelakatolták. A vendéglátó cseh fél szavai szerint eredetileg nem állt szándékukban sajtótájékoz­tatót tartani. Menet közben született a megegyezés, hogy legalább rög­tönzött találkozón az újságírókkal körvonalazzák megbeszélésük té­máját, eredményét. Megtudtuk, hogy Ivan Gašparovič átadta partnerének Szlovákia szu­verenitási deklarációját és az SZK alkotmánytervezetét, Milan Uhde pedig a CSNT azon határozatát, amelyben kimondja a szlovák féllel SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT KORMÁNYVILLÁBAN Fotó: Méry Gábor való tárgyalások azonnali felvételét és szeptember 30-ig való befejezé­sét. Addig kell(ene) megegyezniük arról, milyen lesz a két ország kap­csolata. Milan Uhde elmondta: a cseh fél megérti, és tiszteletben tartja Szlovákia függetlenségi és önálló nemzetközi jogalanyiság megszerzésére irányuló törekvéseit. Viszont határozott hangon jelentette ki: nem tudja elfogadni a konföderá­ciós elképzeléseket. Véleménye szerint először lét re kon h oznj, <? 7 n náli^'-'" " '' 1 •'inrpTrT^^rffflnr vákiát, s majd azután lehet (kell) tárgyalni a két ország közti kapcso­latról, kooperációról. A találkozón szóba kerültek a gazdasági kérdé­sek is, de ezek részletezése elől a felek kitértek. Elmondták: meg­egyeztek abban, hogy a válással, illetve a lehetséges együttműködés­sel kapcsolatos alapelveket, menet­rendet szakbizottságok dolgozzák gXšMWBMWSŠBE MA ESTÉTŐL : • ELNÖK NÉLKÜL Szombaton Václav Havel a prágai várban találkozott néhány párt tisztségviselőjével. Ján Čarnogurský, a KDM elnöke sajnálkozott lemondása felett és azt mondta, hogy aggódik a jövőnk miatt. Úgy véli, hogy Szlovákiának meg kell találnia a helyét Európában. Peter Weiss szerint az elnökkel való találkozásra történelmi jelentőségű időben került sor. Mint ismeretes, Václav Havel ma este 6 órakor lemond és az alkotmány értelmében a köztársasági elnök minden jogkörét a szö­vetségi kormány és a Szövetségi Gyűlés Elnöksége veszi át. Ezért röviddel hat óra után összeül a szövetségi kormány. ... ÉS IVAN GAŠPAROVIČ ki. Létrehozásukról tárgyal majd Vla­dimír Mečiar és Václav Klaus szer­dán Pozsonyban, illetve július 27-én ugyancsak a szlovák fővárosban a két nemzeti tanács elnöke és alel­nökei. G. A. HOGYAN FOGADTÁK OLVASÓINK AZ ELMÚLT NAPOK TÖRTÉNÉSEIT? Felgyorsultak az események, politikai színterünkön egymást követik a nagy horderejű lépések. Munkatársaink megkérdezték olvasóinkat, hogyan fogadták a legutóbbi napok történéseit. ÖLLŐS ÁRPÁD, Dunaszerda­hely polgármestere: Aggódom, fő­leg a nemzetiségi politika miatt. Az új vezetés sok mindent deklarált, de nem tudom, hogyan alakulnak majd a dolgok, hiszen disszonáns hangok is elhangzottak. Nekem nagyon jók a kapcsolataim a szlovák polgár­mesterekkel, de ugyanakkor olyan kijelentéseket is hallottunk vezető politikusoktól, amelyek nem felelnek meg a kisebbségi kérdés európai szintű kezelésének. Nagyon sajná­lom, hogy Havel elnök távozik tiszt­ségéből. A választások előtt járt vá­rosunkban, a lakosság nagy szere­tettel köszöntötte. Háromszor volt alkalmam beszélni vele, igen köz­vetlen embert ismertem meg benne. Mint könyvgyűjtő nagyra becsülöm irodalmi tevékenységét is. Azt sem felejthetjük el, amit még a kommu­nista rendszer éveiben tett. VOJ TE K LÁSZLÓ, gépészmér­nök, Szene: Egy-két mondattal nem lehet elérni, hogy a világ elismerjen bennünket. A deklaráció az első lé­pés az ország kettéválásában, most majd megteszik azokat a lépéseket is, amelyektől a politikusok eddig ódzkodtak, és valóban bekövetkezik a szakadás. Havei elnök nem mond­ta, hogy döntése összefügg a szlo­vákiai eseményekkel, de valószínű, hogy ezek jelentették az utolsó cseppet a pohárban. Mi, csehszlo­vákiai magyarok nagyon nehéz idők elé nézünk. Úgy vélem, ha valami nem sikerül majd, mi leszünk a bűnbak. KONCSOL LÁSZLÓ, író, Po­zsony: Egyfelől megértem a szlová­kok önállósodási vágyát. Valószínű­leg a mi őseink is ilyen ijesztőek voltak 1848-49-ben, amikor Petőfi szavalta, hogy „esküszünk, eskü­szünk, rabok tovább nem leszünk". Valószínűleg az ő környezetük is értetlenül figyelte, beleértve a nem­zetiségeket is, a függetlenedési tö­rekvéseket, nagy indulatokat. Min­denképpen nehéz a szívem, annak ellenére is, hogy elismerem, ehhez a nemzetnek joga van, mert ha az egész régiót tekintem, akkor tragi­kusnak látom széttöredezését. Per­sze, az élet megy tovább és van ebben a szlovák önállósodásban va­lami reménytkeltő is. Valószínű, hogy az önálló szlovák államban élő nemzet nem lesz többé gátja sem saját, sem környezete demokratikus fejlődésének, mint volt 1848-ban, 1968-ban és máskor. Csak bízha­tunk abban, hogy a szlovák politikai vezetés rádöbben: Szlovákia integri­tását csupán a nemzetiségi |og messzemenő tiszteletben tartása biztosítja. A szlovák politikusokat szeretném figyelmeztetni a jó példá­ra, Svájcra, Finnországra, Belgium­ra. Ha ezeket követik, Szlovákia elv­ben boldog ország lesz. Havel el­nökben nemcsak a kollégát tiszte­lem, hanem egy egészen kiváló em­bert is. Végig nagy rokonszenvvel figyeltem gyötrelmes útját az elmúlt húsz éven át. Olyan elnököt kaptunk benne, akire felnéz az egész világ. Tragikusnak érzem lemondását, egész régiónk szempontjából. BORÁROS IMRE, színművész, Ko­márom: Mi jutott eszembe pénteken? Remény és félelem. Nem tudom, mennyi­re lehet ezt elválasztani. Szeretnék bízni a jóban, optimista maradni, amíg lehet. A szlovákiai magyarságnak ezután hatvá­(Folytatás a 4. oldalon) ELFOGADHATATLAN A SZUVERENITÁSI NYILATKOZAT (Munkatársunktól) - Szombaton először tanácskozott a választások óta a Magyar Polgári Párt Országos Választmánya. Röviden értékelte a választások eredményeit, majd ál­lást foglalt az azóta kialakult belpoli­tikai helyzettel kapcsolatban. Az állásfoglalás kitér a szuvereni­tási nyilatkozatra is, amely az MPP szerint az alkotmánnyal és a szövet­ségi törvények hatályosságával fog­lalkozó részeiben sérti a jelenlegi alkotmányos rendet. A nyilatkozat szövegéből kitűnik, hogy az önálló Szlovákiát szorgalmazó pártok a nemzetállam eszméjét hirdetik s így a polgári társadalom gondola­tát magáénak valló MPP számára az akkor is elfogadhatatlan lenne, ha tartalmazná a kisebbségi jogvéde­lem garanciáit. Az MPP OV állást fogl alt Václav Hau^..4»m»r>eiéeéĽVa\ -kapcSOl^íTŔaP is. vaciav Havel személye, a kom­munista diktatúra idején, majd az azt követő időszakban tanúsított erköl­csi tartása, a demokratikus szabad­ságjogok, köztük a kisebbségek jo­gainak védelmezése a külföld szá­mára biztosítékát jelentette annak, hogy Csehszlovákia nem tér le az 1989-ben megkezdett fejlődés útjá­ról - áll többek közt az állásfoglalás­ban. -lovász­FELHÁBORÍTOTTÁK - MONDTA MICHAL KOVÁČ, A SZÖVETSÉGI GYŰLÉS ELNÖKE - Pénteken, amikor Václav Havel köztársasági elnök magához kére­tett és bejelentette, hogy lemond, ezzel kapcsolatos állásfoglalásomat a szövetségi televízió adásában kí­vántam elmondani. Nyilatkozatomat ugyan felvették, de a szerkesztő azt mondta, nem kezeskedik azért, hogy adásba is kerül, ugyanakkor leginkább az érdekelte, miért voltam a szlovák parlamentben, amikor a képviselők a szuverenitási nyilat­kozatról szavaztak. Aznap este csak az ezzel kapcsolatos válaszaimat sugározta a tévé. Felhasználtam az alkalmat, amelyet a Szlovák Televí­zió Időszerű események című mű­sora kínált, hogy legalább a szlovák körzet polgárainak elmondhassam, amit a Csehszlovák Televízióban szándékoztam. Michal Kováč beszédében többek között kijelentette: „Egyértelműen kijelentem, hogy a Csehszlovák Szövetségi Köztársaságban nem fe­nyegeti veszély a demokráciát, a pol­gárok szabadságát és jogait. Az összes alkotmányos szerv működik. A parlamentben a pártok képviselői demokratikus választások alapján ju­tottak be, de a demokráciát a parla­menten kívüli pártok sem veszélyez­tetik. Ezért semmi okunk sincs az aggodalomra. Havel elnök úrreálisan mérte fel a helyzetet, bölcsen döntött. Lemondása nem függ össze a Dekla­ráció elfogadásával." Holnapi szamunkban Törvény a tájékoztatási rendszerek személyt ada­tainak védelméről

Next

/
Thumbnails
Contents