Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-25 / 148. szám, csütörtök

9 KULTÚRA ÚJ szói 1992. JÚNIUS 25. EGYSÉGBEN LÁTNI AZ ÉRETTSÉGI NEM EVZARO VIZSGA Arról, hogy a tanuló mennyire van birtokában a tananyagnak, mennyire ismeri azt, például fel tudja-e sorolni Móricz, Mikszáth elbeszéléseit és regényeit, arról a tanárnak az iskolaév végén (illetve évközben) kell meggyőződnie, nem az érettségin. Az érettségi vizsga a tanuló ismereteit, jártasságát és készségét, azaz érettségét egy bizonyos felülnézetből, összesített szempontok alapján, magasabb szinten vizsgálja. Az idei érettségik a közoktatási rendszer tartalmi és módszerbeli megújulásának következtében (erre a nyolcvanas évek második felétől került sor) változatos képet mutattak. Azt mondhatjuk, hogy tovább kórszerűsődtek, de bizonyos kifulladástól és elbizonytalanodástól is tartani kell. .Az iskolák megnövekedett önállósága és szabadsága e tekintetben is több és nagyobb felelősséget ró az érettségiért felelős pedagógusokra, és hát a diákokra is. Mind az írásbeli, mind pedig a szóbeli tételeket az idén is az iskolák tantárgybizottságai állították össze. Ez, ha nem is mindenütt, de általában nagyobb változatosságot jelentett a tételek megfogalmazásában, különösen ami az írásbeli vizsgákat illeti. Úgy tűnik, a pedagógusok éltek is a szabadabb témaválasztás lehetőségével. (Például: Ady: Góg és Magóg fia vagyok én — verselemzés; Abszurd és groteszk Örkény István novelláiban; Emberség Lengyel József Igéző című kisregényében; A művészet és én stb.) A dolgozatokból kitűnik, hogy a korábbi évekhez viszonyítva egyre több tanuló választott olyan irodalmi tételt, amelyiknél irodalmi szöveget is felhasználhatott. A szóbeli érettségi vizsga idén is a diákok ismereteinek és képességeinek a komplex vizsgálatára irányult. A tanulók 25 (volt, ahol 30) tétel közül húztak, amelyeket szintén az iskola magyar nyelvi és irodalmi tantárgybizottsága állított össze, nagyrészt felhasználva, illetve módosítva a korábbi központi mintákat. Ezek a tételek most is, mint korábban, két vonatkozásban segítették és igazították el a tanulót: néhány mondatban megadták a tétel vezérfonalát, illetve irodalmi szöveget tartalmaztak. A feleletek ezáltal szorosabban kötődhettek a megadott témához, jobban tükrözhették a tanuló értőértelmező készségét — már ahol ezeket komolyan vették. Az irodalomtanítás új koncepciójának egyik alapvető vonása arra irányul, hogy az irodalomról, az irodalmi alkotásokról nem beszélni kell, nem a tartalmukat kell ismerni és elmondani, hanem kötődve a tételhez és szemelvényhez, olvasási élmények alapján kell róluk számnot adni, véleményt nyilvánítani. Ezt az érvényben lévő érettségi előírások is így kívánják: „A szóbeli vizsga általában két részből áll. Az első részben a tanuló önállóan felel, majd a pedagógussal (szakszerű) beszélgetést folytat a témáról." (I987) Olykor igazán élvezet volt hallgatni az érettségiző hozzáértő és a témában jártasságról, olvasottságról tanúskodó válaszait. Persze nem mindig és nem mindenütt sikerült ez még így. Megítélésünk szerint, a felmutatott ismeretek mellett a feleletek a jövőben, bizonyos biztató jelek ellenére, még sokkal egyénibbek, személyesebbek, a tanult tananyagon tulmutatóbbak lehetnének, hiszen a tanulásnak is csak akkor és úgy van értelme, ha az elsajátított ismeretek a tanulónál minőségi változást eredményeznek és kinek-kinek sajátjává válnak. Jó lett volna a tanulóktól hallani például az ókori emberi ideál, embereszmény megválaszolása mellett: mi a véleménye a ma emberéről, s milyen emberi, személyes ideál lebeg előtte; Madách Az,ember tragédiája kapcsán kár volt meg nem kérdezni: miben látja ő az élet célját, vállalja-e majd ő a küzdést, a harcot, ha kell? Mi" a véleménye Tatjána Anyeginhez írott leveléről? Elítéli-e, ha mondjuk egy lány kimutatja a fiú iránti szimpátiáját? A falu életének az ábrázolása a népi írók műveiben című tétel kapcsán kíváncsiak lettünk volna: milyennek látja a tanuló a mai falu életét, s mi arról a véleménye? Az ilyen ós hasonló (pót)kérdések szinte minden érettségi tételnél magától adódtak. Kár volt ezeket nem kihasználni, sajnálatos, hogy a párbeszéd ezekre az egyáltalán nem mellékes szempontokra nem terjedt ki. Az irodalom és a tanítás hatása, eredményessége itt lett volna igazából lemérhető, és gondolom a tanuló számára is meghatározó. A tételek komplex megfogalmazása — általában nem egyetlen íróra irányultak (vagy csak nagyritkán) — ezúttal is lehetőséget nyújtottak a kapcsolatok, asszociációk keresésére, feltárására, egyegy korszak vagy jelenség szélesebb körű bemutatására. A társművészetekkel való kapcsolat (általában a festészet és szobrászat szerepelt; a zene és építészet ritkábban) szinte mindenütt továbbra is jelen volt, ha nem is mindig egyforma intenzitással. Ezekről általában nem elvontan, hanem kónkrét szemléltető anyag segítségével beszéltek. A román és a gót stílus, a timpanon, egy-egy jeles alkotó és tipikus műve nem ismeretlen a mai érettségiző előtt. E tekintetben követésre ösztönző a pozsonyi gimnázium gyakorlata, ahol az érettségin a szemléltető segédanyagot diapozitívok felhasználásával kivetítik, s így az esztétikai hatás is jelentősen megnövekszik, nemcsak hallani, de látni is lehet, miről beszél a vizsgázó. BÁRMELYIK SZÜLETETI SZLOVÁKKAL FÖLVEHETIK A VERSENYT EGY NYELVI VETELKEDO TAPASZTALATAIRÓL „A falusi iskolák nincsenek lemaradva, ismerjk és beszélik az államnyelvet — jelentette ki Bartanusz Attila, a komáromi Tanügyi Hivatal módszertani osztályának vezetője, s hozzátette —, tiszta magyar környezetben a konverzáció talán nehézkesebb, de ez természetes." A megállapítás Komáromban hangzott el, s abból az alkalomból beszélgettünk, hogy országos versenye zajlott ott a magyar iskolák szlovákul kiválóan tudó diákjainak, Ismerd meg a szlovák nyelvet, Poznaj slovenskú reč néven. Az immár tizedszer megrendezett versenyt a zsűri elnöke, dr. Rudolf Trutz, a pozsonyi Pedagógiai Kutató Intézet szakelőadója is nagyrá méltatta, nem kerülve meg azt a megjegyzést sem, hogy jövőre színvonalasabbá kell tenni a versenyt, hiszen a diákok fölkészültsége lassan „kinövi" a megadott kereteket, tudásuk, talpraesettségük, alkotókedvük jóval nagyobb, mint amennyit a verseny szorító határai megnyilvánulni engedtek. „A szép és jó szó, megfelelő időben kimondva szívtől szívig hatol"! — mondta a zsűri elnöke, s talán arra is gondolt ezzel, hogy a versenyt, a szép szó ünnepét esetleg méltóbb környezetben, esetleg érdeklődő közönség előtt is le lehetne bonyolítani, mondjuk olyan körülmények között, mint amilyenek az eredményhirdetést tették ünnepivé. A Jókai Színház kistérrmében adták át könyvajándékaikat a helyzetieknek a minisztérium, a Priateľ című szlovák nyelvű módszertani lap és a Matica slovenská munkatársai. A nyelv elsajátíthatóságának feltételeiről beszélgettünk a szünetben alapiskolás tanulókkal, tanáraikkal, sőt a Matica komáromi igazgatónőjével is. Máday Éva, a kassai magyar alapiskola szlovák szakos pedagógusa: — Kell ez a verseny, hogy megmutathassuk egymásnak és bárkinek, dolgozunk a magyar iskolákban, mégpedig nem is akárhogyan. Jó alapot adunk, sokszor helyesebb, irodalmi nyelvet sajátítanak el tanulóink, mint némely községi szlovák iskolában. Nem rosszabb a gyerekek általános szlovák nyelvi készsége, mint máskor, csak mintha most többet beszélnének róla, megalapozatlanul. A magam részéről támogatnám a vegyes táborozások megszervezését, hogy olyan gyerekek is megismerkedjenek a szlovák környezettel, akiknek egyébként ritkán adódik rá alkalmuk. Iván Lászlóné, a tornaijai magyar alapiskola szlovák szakos pedagógusa: — Akiben kitartás van, annak nem okozhat a továbbtanuláskor sem gondot a szlovák nyelv. Megtanulja, ahogyan megtanulja és jeles lesz matematikából vagy földrajzból. Aki rossz tanuló, az magyarul, magyar nyelvből is bukásra áll. Én nem helyeslem azt, ha szlovák óvodába adják a szülők gyermekeiket. Annyi alapvető nyelvi — irodalmi élményről maradnak le, gondolok mesékre, rriondókákra, szólásmondásokra, hogy azt nehéz később pótolni. A családban pedig legtöbbször nincs idő rá, hogy a kisgyermekkel foglalkozzanak. Ugyancsak nem tartom helyesnek, hogy szlovák anyanyelvű pedagógus tanítsa a magyar iskolákban a szlovák nyelvet. Nem ismerheti ugyanis úgy a magyar gondolkodás és nyelv sajátosságait, hogy ez megkönnyítené neki a tanár—diák kontaktus kialakítását. A felső tagozatos alapiskolások, így a hetedikesek közül sokkal beszélgettünk arról, milyen körülmények között van módjuk szlovákul beszélgetni. Váčzi Péter Léván, noha a szülei tudnak szlovákul, inkább barátaival beszéli a nyelvet, s így van ezzel a kassai Antony Tamás is, aki ráadásul sokat olvas szlovákul, sőt már csehül is, mert a történelem érdekli. Szeles Annamária Sellyéről jött, neki is sok szlovák barátnője van, de inkább magyarul szeret olvasni. A nyárasdi Lőrincz Ildikó édesanyja szlovák szakos pedagógus, de a szlovák környezetet az jelenti a számára, ha gyógyfürdőbe kerül, ami betegsége miatt gyakran előfordul. Ő azt is észrevette magán, hogy nemegyszer választékosabbann fejez ki némely cselekvési módot, mint szlovák beszélgetőpartnere, különösen az igekötők változatos használatával. Könyvet és a Krásy Slovenska című folyóirat gazdagon illusztrált, Komáromról szóló tematikus számát ajándékozta néhány kiváló teljesítményt nyújtó versenyzőnek dr. Zdenka Anettová, a Matica komáromi igazgatónője. — Sajnos, a zsűriben ezúttal nem tudtam részt venni, de beszélgettem a gyerekekkel, és elmondhatom, nagyon jó szinten ismerik a nyelvet, bármelyik született A feleletek egészében véve komplexebbek és színesebbek voltak, mint a korábbi években. Látszik, hogy a nyolcvanas évek végén megkezdett új irányzat, új koncepció tovább él. Természetesen, az érettségin voltak gyengébb és kusza feleletek is, s leginkább az egyik íróról vagy műről való átmenet a másikra jelentett problémát, mert azokat a diákok nem a témának megfelelően építették bele feleletükbe. Valahogy mindig hiányzott egy áthidaló, a témához kapcsolódó mondat, miért is beszél most erről vagy arról az íróról, illetve műről. Ezek helyett a leggyakrabban azt hallottuk: most rátérek X. Y. íróra; vagy: következik ez meg az; de hogy miért, az általában elmaradt. A tekintetben tapasztalhatók mindig a legnagyobbk hiányosságok, hogy a vizsgázók nem a tételnek megfelelően szemlélik az írót és irodalmi művet, nem tudnak szelektálni, nem tudják a témát és az írót, illetve műveit egységben látni. Ha a tétel például úgy szól, hogy: A szabadságharc eszméinek továbbélése a XIX. század második felének magyar irodalmában vagy A társadalom ábrázolása és bírálata Mikszáth Kálmán ós Móricz Zsigmond műveiben stb., akkor nem kell Arany meg Tompa (esetleg mások), illetve Mikszáth és Móricz összes ismert és tanult művét (netán az író egész életét) felsorolni, sorravenni és bemutatni, elég csak a jelzett szempontnak megfelelően szelektálni, válogatni az író művei közül. Egyszóval tudni kell a tanulónak: miről vagy kiről miért beszél! Itt tér el és ebben különbözik az érettségi vizsga az osztályvizsgától. Míg az utóbbi részletesebb és aprólékosabb ismeretekre irányul, az érettségin a címben megadott szempontokra, nagyobb összefüggésekre helyezzük a hangsúlyt; az érettségi a tanuló asszociációs képességére, önálló gondolkodására és értékítéletére épül. Csak így válhat az érettségi az érettség mércéjévé, a felnőtté válás fokmérőjévé. Dr. TANKÓ LÁSZLÓ, kandidátus szlovákkal fölvehetik a versenyt. Persze, ide a legfölkészültebb tanulók jönnek, s a magyar iskolákban, ugyanúgy, mint másutt, egyaránt akadnak kitűnő eredményű tanulók és gyöngébbek is. A Matica igyekszik kapcsolatokat közvetíteni, például a szentpéteri magyar alapiskolával vannak jó kapcsolataink, ők egy liptószentmiklósi iskolával kötöttek barátságot, sőt Bajmóccal is. Cseretáborokat szeretnénk szervezni, részben mert a Szlovákia északi részén élők nem ismerik Dél-Szlovákiát, részben mert az ittenieknek segítenénk a nyelvtanulásban, és nem utolsósorban azért is, mert ha egymást jobban ismerjük, még a politikusok közt is nagyobb egyetértés lehetne. Az elhangzottak, különösen Anettová asszony szavai megnyugtathatják mindazokat, akik gyermekeink szlovák nyelvtudása miatt kongatják a vészharangot. Természetesen szélsőségek mindig akadnak, de nem mindig azoknak van igazuk, akik e szélsőségeken lovagolva általánosításokra ragadtatják el magukat. Ismerni kell a helyzetet, s iskoláink erőfeszítéseiről lehetőleg objektív képet alkotni. Semmi értelme azokra mutogatni, akik olyan életkörülményeket választanak, ahol esetleg valóban nem szükséges a konyhanyelvnél bővebb nyelvismeret. Ugyanakkor evidens, hogy aki miniszternek készül, annak vágjon az esze, s úgy peregjen a nyelve államnyelven is, mintha az anyatejjel szívta volna magába. (brogyányi) Kis NYELVŐR „Megérezte a levét" A hosszabb elemzést kívánó súlyosabb hibák mellett több olyan baklövés is akad lapjainkban, amelyekre nem érdemes sok szót vesztegetni, de azért figyelmen kívül sem ajánlatos hagynunk őket, már csak azért sem, nehogy valaki más is kedvet kapjon a szerzőn kívül a nemkívánatos „nyelvi lelemények" használatához. Ezeknek egyike-másika még meg is mosolyogtatja az olvasót, sőt a szigorúbb tollú nyelvművelőt is fanyar mosolyra készteti. Ezekből a hibákból nyújtunk át most az olvasónak egy csokorra valót. „Hatékony berendezéssel védik a folyó vizének szennyeződését" — tájékoztatná a rádióhallgatót az egyik riporter, ha a szigorú szerkesztő engedné. De nem engedi, mert szerinte a szennyre semmi szükség nincs a vízben. Inkább a folyó vizét kellene védeni a szennyeződéstől. „Hét személy nehezen, tíz kűnynyebben sérült meg" — olvastam egy balesetről szóló beszámolóban. Hát igen, ilyenkor nyilván nemcsak az számít, ki hol ült a balesetet szenvedők közül a buszban, hanem talán a szerencse is közrejátszik. Vannak, akiknek még ebben is szerencséjük van: nem kerül nagy fáradságukba a megsérülés, míg másoknak csak nagy nehezen sikerül elérniük, hogy mentőautó szállítsa őket a kórházba, s ott elpihengessenek néhány napot. Vagy talán nem ezt akarta kifejezni a szerző? Ha ezt íria: Hét személv súlyosan, tíz könnyebben sérült meg, bizony egész mást értettük volna a közlésből, s talán sokkal szomorúbbak lettünk volna az eset miatt. A lapkézbesítéssel sok gond van: nem minden szám érkezik meg, illetve egyik-másik csak késve kerül az előfizetőhöz. Az egyik arról panaszkodik a szóban forgó lapban, hogy „a postás is vélni tudta, hogy a szombati Új Szóra sincs kilátás". Az nem baj — üzenjük neki —, ha a postás vélni is tud, de ez esetben in-, kább tudni vélte, hogy a szombati Új Szó sem érkezik meg. A vélni tudás az a képesség, amely az embert alkalmassá teszi arra, hogy valamit lehetségesnek tartson, a tudni vélés meg annak az embernek a magatartása, aki nem tud valamit biztosan, de úgy tesz, mintha tudná. „A fütekieket kemény dióból faragták"— írta le nem kevés lokálpatriotizmussal egy hölgy. Sajnos, a szerkesztő itt is kukacoskodott, mert nem derült ki, hogy a dió héja vagy bele volt-e kemény, illetve tulajdonképpen a diónak melyik alkotórészét használták fel faragásukra. Mindjárt más lett volna a dolog, ha kemény dió helyett keményfából faragták volna őket. „Az állandóan bővülő dinnyetermesztők és a nagyszámú dinnyefogyasztó örömére érik a dinnye" — • írta az elmúlt nyáron az egyik riporter. Ilyen dinnyeárak mellett nem csoda, ha bővülnek a dinnyetermesztők. Örömük tehát indokolt. No de a szegény dinnyefogyasztóké...? „A gyerek az anyja eifoglaitaságának megérezte a levét" — olvastam egy másik riportertől. Jó szagló-, szerve lehetett — állapítottam meg, mert bár vannak dolgok, amelyeknek megihatja az ember a levét, de ezt a levet nem szokás szagolgatni. Csak úgy megisszuk. Sőt eddig még nem is hallottam arról, hogy ennek (akárcsak az elfoglaltságnak) szaga lett volna. „Sokan tartanák mostanság két vagy annál több vasat a tűzben, kőztük buzogányt, kiegyenesített kaszát, de talán csőre töltött mordályt is" — írja az egyik hetilapunk jegyzetírója. Hm — mondom —, azt még értem, hogy valaki több vasat tart a tűzben, no de nem tudom, jót tesz-e a tűz a buzogánynak, kiegyenesített kaszának: nem lágyulnak-e meg. Vagy netalán így edzik őket? Azt azonban nem ajánlom még a szerzőnek sem (annak ellenére sem, hogy ilyesmit leírt), hogy csőre töltött mordályt tegyen a tűzbe, hiszen az felrobban. JAKAB ISTVÁN