Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-02 / 128. szám, kedd

1992. JUNIUS 2. VELEMENYEK LAPSZÉLEN KORTESPATRONOK Napok, sőt hetek óta a kortesfogások időszakát éljük. Ebben a választási hejehujában csak úgy záporoznak felénk az ilyen-olyan nyilatkozatok, beleértve a szélsőségeseket is; miközben a jövőnk - jó és rossz értelemben egyaránt - képlékeny. Újságíróként pedig mindeközben enyhén zavarban vagyok. Zavarban, meri, távol áll tőlem, hogy jómagam is szélsőséges gondolatoknak adjak hangot, amikor szélsőséges dolgokon kívánok elmélkedni. Bonyolítja a helyzetet, hogy értékét vesztett, átértékelődő valóságunkban könnyű szinte bármire kockázat nélkül rásütni a bélyeget, hogy szélsőséges. Aztán ugyanis pörösködhet, támadhat-védekezhet az ember, hogyan is gondolta az egészet. Igaz, lenne megalkuvó megoldás is: jó mélyen hallgatni - csakhogy az újságíró számára talán ez az egyik legnagyobb szélsőség. Az érem másik oldalát tekintve viszont látni kell, hogy a szélsőségek listája önkényes, napról napra bővíthető, kusza állapotainkat rendezetlenül körülölelő. Ki-ki hozzáteheti saját háborgását ... Vidáman durrognak hát a kortespatronok, s eközben az egyéni ambíciók is látványos kortesmanőverekkel jutnak kifejezésre. Persze, a legjobban azok háborognak - és háborgatnak másokat -, akik nyíltan hirdetik, hogy nemcsak a múlttal van problémájuk, hanem a jelennel is. Akik csak a saját igazukat ismerik, akik demagóg jelszavakat hirdetnek, akik a trikolórok színeivel kacérkodó populista szólamokat harsognak, s eközben elfelejtik, hogy kisebbnagyobb szimpatizáns táboruk mégsem állhat szemben a demokratikusan gondolkodó többséggel, netán a világgal. Még akkor sem, ha napjainkban az egyik legkönnyebb, ám egyben legveszélyesebb dolog a látszólag csendes tömegek feltüzeíése. Külföldön járva, vagy külföldieket fogadva, sokan kérdezgetik tőlem mostanában: Csehszlovákiában van-e vevő a szélsőséges nézetekre? Erre azt szoktam válaszolgatni, hogy egyelőre - szerencsére - a józan többség súlya a mérvadó. Ez nemcsak a közhangulat miatt lényeges, hanem azért is, mert nyilvánvaló, hogy aki manapság lazít és uszít, az részint törvényeket sért, részint egy reálisan körvonalazódó demokratikus jövőképet ködösít el. A hordószónokok okoskodásait, tetszetős szólamait hallgatva azon (is) eltöprenghetünk: vajon hol a köpködősdi határa; vajon meddig feszíthető a húr, mennyit bírunk el. Őszintén szólva, ha valamire, akkor egyesegyedül arra voltak jók a korábbi rendszer évtizedei, hogy megerősítették bennünk a nagyobb tűrőképességre való hajlamot; bár sietek hozzáfűzni: ez nem jelent egyet a megalkuvással. Viszont épp ez adhat reményt arra, hogy a kirívót legfeljebb meghallgatjuk, elolvassuk, de nem kell azt befogadnunk. Tény és való, hogy a jelenlegi közállapotok, az egyre vékonyodó pénztárcák - persze - sokkal több alkalmat teremtenek a szélsőségek szítására, mint a radikálisnak ugyan radikális, de voltaképpen békés reformlépésekre. És ha valaki ebben a helyzetben szemérmetlenül, saját pozícióit erősítgetve, pusztán nemzeti húrokat pengetve bujtogat, az árt a legtöbbet, az a legveszélyesebb, az a legszélsőségesebb. Öt, illetve őket hallgatva veszítik el sokan olyannyira az önuralmukat, hogy szájukból már a második szóra zúdul a zsidózás, a cigányozás, a magyarozás, a csehgyalázás... Jó lenne hát, ha elfogynának, kikopnának életünkből a szélóségek. Persze, ehhez miniszter(elnök)i bársonyszéket remélő politikusnak és egyszerű halandónak egyaránt fékezni kell tudnia magát. Nehogy a kortespatronok elpufogtatásával a reményteljes optimizmus is - a szélsőségek közé tartozzék. MIKLÓSI PÉTER ELŐTTÜNK A...? DURAY MIKLÓS (Együttélés) 1

Véleményem szerint a válasz. tópolgárokat és egyáltalán mindazokat, akik békében és nyugalomban akarnak élni, nem elsősorban az érdekli, hogy milyen az adott államforma; hanem elsősorban az, hogy az állam, a jogrend, amelyben élnek, milyen biztonságot, milyen általános lét- és anyagi biztonságot nyújt számukra. Ha ilyen megközelítésből próbáljuk megválaszolni a kérdést, akkor teljesen egyértelmű, hogy nem csak mozgalmunknak és nem csak személyesen nekem ez a véleményem, hanem azok túlnyomó többségének is, akikkel eddig találkoztam. Ezek az emberek úgy vélekednek, mint ahogy azok vélekedtek volna, akiknek több mint hetven esztendeje nem tették fel ezt a kérdést. Az emberek túlnyomó többsége olyan helyzetet kíván és BUGAR BELA (MKDM) 1

Mozgalmunk másfél éwel . ezelőtt hozta először nyilvánosságra véleményét az államjogi elrendezéssel kapcsolatban, ezt a véleményt azóta kül- és belföldön, magyar, szlovák, angol és német nyelven eljuttattuk számos politikai fórumhoz, a jelentősebb kereszténydemokrata pártokhoz és az Európai Kereszténydemokrata Unióhoz. Mozgalmunk változatlanul a működőképes föderáció fennmaradását támogatja. A. NAGY LASZLO (MPP) 1

A Magyar Polgári Párt mega• lakulásától a szövetségi államforma támogatója, mert úgy látjuk, hogy a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság" között valóságosan létező problémákat tárgyalások útján orvosolni lehet, mint ahogy az elmúlt két év során sok közülük orvoslást is nyert. Ma is ez az álláspontunk. Csehszlovákia mint szövetségi állam lett tagja az Európa Tanácsnak, társult tagja az Európai Közösségeknek, szövetségi államolyan helyzetben szeretne élni, amelyben nincsenek lényeges, a társadalmat megrázkódtató változások. Ebből egyértelműen következik: összhangban a választóinkkal mi azt szeretnénk, hogy maradjon fenn a közép-európai stabilitás. Ennek a megőrzésére vagy a jelenlegi államok megmaradása a biztosíték, vagy egy olyan békés átmenet, amely során betartják az emberi jogokat, a szabadságjogokat, a törvényességet és amelyben a többség tiszteletben tartja a kisebbségek jogait. 2

A Vladimír Mečiar pártja által . felvázolt forgatókönyv - amely szerint a választások után cselekedni szeretnének - politológiailag rossz. Viszont azt is tudatosítani kell, ha egy erős párt befolyása alatt áll a kormány, akkor több mint valószínű, hogy ez a párt érvényesíteni tudja elképzelését. Feltéve, ha ettől nem áll el, és nem választ egy politikailag helyesebb és végrehajthatóbb, békésebb változatot. Mozgalmunk nincs és nem is lesz abban a helyzetben, hogy ezt a forgatókönyvet átírja. Amennyiben hát így kerülne megvalósításra - vagyis úgy, ahogy azt Mečiar nemrégiben egy sajtóértekezleten felvázolta -, akkor az utolsó pont: a népszavazás tulajdonképpen teljesen feleslegessé válna. Viszont arra is figyelmeztetni kell, hogy a jelenlegi parlament, tehát a leköszönő SZNT lényegében elfogadta a szuverenitásról szóló nyilatkozatot. Igaz, hogy háromötöd kellett volna az elfogadásához, de a jelenlévő képviselők több mint fele megszavazta Oberhauser képviselő javaslatát a szuverenitási nyilatkozatról. Mint mondtam: igaz, hogy az egyszerű többség a parlament döntése értelmében nem volt elegendő, ám önmagában az a tény, hogy a jelenlévő képviselők túlnyomó többsége a szuverenitási nyilatkozat mellett szavazott, már előre jelzi, hogy a választásokból kikerülő parlament - tehát az, amely esetleg a Mečiar-féle forgatókönyvet akarja majd megvalósítani - tulajdonképpen kapcsolódhat a mostani, a még hivatalban lévő SZNT-ben így kifejezett óhajra, hogy Szlovákia legyen szuverén. Amennyiben a nemzeti szuverenitás mellett megnyilvánul a polgári szuverenitás és a polgári egyenlőség, mozgalmunk ezt nem fogja elutasítani, mert akkor megsértenénk az alapvető jogokat. Ugyanis a 19. század vége óta az önrendelkezés az egyik fő rendező elve az európai politikának. Ez az elv hozta létre az önálló Csehszlovákiát, és ezt az elvet tagadták meg a kisebbségektől akkor, amikor Csehszlovákia részévé váltunk. Nekünk tehát két okunk is van arra, hogy ezzel az elvvel ne szegüljünk szembe. Viszont legalább ennyi okunk van, ha nem több, arra, hogy elutasítsunk egy olyan megvalósítási formát, amely bennünket a jogainktól megfoszt. 3

Egy autonómia-tervezet, en. nek gyakorlati és elméleti leírása lényegesen terjedelmesebb helyet igényelne, mint amennyire itt és most lehetőségem van. Engedtessék meg talán azt elmondani, hogy az autonómia igénye csak akkor reális, ha az önigazgatás, az önkormányzat igényéből és lehetőségeiből indul ki. Európában eddig csak ott sikerült autonómiát létrehozni, ahol ezt megelőzően erős önkormányzatok - voltak. Érvényes ez Spanyolországra, Dél-Tirolra, stb. Ha mi nem tudjuk összekapcsolni az autonómia gondolatát az önkormányzati rendszerrel, akkor egy életképtelen elképzelést próbálnánk megvalósítani. Ha autonómiában gondolkodunk - és legyen szó akár személyi, kulturális vagy területi autonómiáról - az csak egy önkormányzati rendszerben képzelhető el. A kulturális csak akkor jöhet létre, ha például az iskolák számára a törvények biztosítják az önigazgatás jogát; a területi autonómia pedig csak akkor képzelhető el, ha az önkormányzatoknak olyan hatáskörük van, hogy dönthetnek saját érdekeiknek a megvalósításáról. Tehát: ha annyi község szerveződik egy régióba, egy érdekszövetségbe, amennyi akar. Csak így látom a realitását az autonómia megteremtésének. És talán még egy megjegyzés azok címére, akik az autonómiát ún. kisebbségi autonómiaként képzelik el, kiragadva azt az önkormányzati szerkezetből, és valamilyen mankórendszerként alkalmaznák azt a kisebbségek számára: ez helytelen elképzelés. A kisebbségi autonómia akkor lenne megfelelő számunkra, ha olyan szórványként élnénk Szlovákiában, mint például a románok élnek Magyarországon. Tehát a szórványokban élők gondolkodhatnak, szerintem, ún. kisebbségi autonómiában. Azok, akiknek nincs saját önkormányzati rendszerük. Nekünk viszont erős önkormányzataink településszerkezetünk, történelmi hagyományaink, gazdasági szervezeteink vannak, így hát olyan autonómiában gondolkodhatunk, amely ezekre támaszkodik. 2

A szuverenitási nyilatkozat • egyoldalú kinyilatkoztatását, csakúgy, mint az ún. teljes szlovák alkotmány elfogadását mozgalmunk nem támogatja. Egy ilyen lépésben az ország politikai, jogi és gazdasági stabilitásának megbontását látnánk, amely szükségszerűen komoly belés külpolitikai megrázkódtatásokkal járna. A jogfolytonosság fennmaradását támogatjuk, ennek megszűnése esetére mozgalmunk alternatív válságkezelő programokkal rendelkezik. 3

Mozgalmunk parlamenti képvi. selői ezt a kérdést tavaly, az Együttélés Politikai Mozgalommal közösen kidolgozott és benyújtott alkotmánykiegészítő javaslatban körvonalazták. Ez a kérdés hangsúlyosan helyet kapott az idei választási programunkban is. Mozgalmunk mindenekelőtt teljes kulturális és oktatásügyi önigazgatás megteremtését tartja a legfontosabbnak. Ennek elképzeléseink szerint három alappilléren kell nyugodnia. Az első a DÖNTÉSHOZATAL, amely kisebbségünk demokratikusan megfogalmazott akaratát hivatott tükrözni, s csakis a közülünk való, demokratikusan megválasztott képviselők gyakorolhatnák. Ezeket a képviselőket elképzeléseink szerint a parlamenti választásokkal egyidőben választanák meg egy külön listán; ebben az esetben választójoguk csak azoknak az állampolgároknak lenne, akik ezt külön kérnék, s akik bizonyíthatóan nemzeti kisebbségünkhöz tartoznak. Az így megválasztott képviselőkből jöhetne létre a Csehszlovákiai Magyar Regionális Parlament, amely azon az alkotmányos alapelven működne, amely szerint joga van arányosan beleszólni az őt érintő kérdések eldöntésébe. Ezek a képviselők - akiknek egy része rendes parlamenti képviselő is lehetne lennének hivatottak meghozni a kultúránkat és oktatásügyünket érintő alapvető döntéseket. Eme politikai testület mellett létezne egy kulturális kamara, amelynek feladata elsősorban az elméleti feladatok megoldása lenne. Ez a kamara bizonyos esetekben vétójoggal rendelkezne a politikai testület döntéseit illetően. A második fontos pillére ennek a rendszernek a VÉGREHAJTÁS. Ezt egy nemzetiségi minisztérium felállításával, illetve az oktatásügy és kulturális minisztériumokban önálló jogkörökkel rendelkező miniszterhelyettesi posztok megteremtésével lehetne biztosítani, ehhez kapcsolódna a végrehajtás biztosítása a helyi szintekig. Nyilvánvaló, a rendszer működtetéséhez elengedhetetlen, hogy az állam lemondjon centralizációs igyekezetéről és szuverenitásának egy részét a fentebb vázolt rendszerre helyezze át. A rendszer harmadik eleme a megfelelő KÖLTSÉGVETÉS biztosítása. Mozgalmunk programja egy későbbi fázist illetően ném zárja ki más autonómia-formák bevezetését sem, konkrétan a területi és a személyi elven alapuló önigazgatási formákat. Itt az egyik oldalon az önkormányzatok jogkörének kiszélesítésére gondolunk, majd regionális önkormányzati szerveződések létrehozatalára, s ezek együttműködésére az államigazgatás szerveivel. A másik oldalon elengedhetetlennek tartjuk az egyes régiókon belüli regionális kisebbséghez tartozó állampolgárok egyéni és kollektív jogainak védelmét. Ez a paritás elvére alapozva biztosítaná a szlovák többségű vidéken élő magyarok és egyéb nemzetiségek és a magyar vagy rutén többségű vidékeken élő szlovák vagy más nemzetiségű állampolgárok jogainak megfelelő védelmét és a kassai vagy szenei magyar nemzetiségű lakos is ugyanolyan jogokat élvezne, mint a tömbben élő, pl. csallóközi magyar. ként írt alá nemzetközi egyezményeket, nyerte el a Nyugat támogatását a gazdasági reform megvalósításához. A felbomlás mindezeket az eredményeket semmissé tenné. Minden elemzés azt mutatja, hogy az ország szétesése gazdasági összeomlást, a piacok beszűkülését, hatalmas munkanélküliséget, általános bizonytalanságot eredményezne. És nemcsak azt: mivel Szlovákia azonnali önállósulását olyan politikai pártok szorgalmazzák, amelyekről bebizonyosodott, hogy a demokrácia játékszabályait, ha érdekeik úgy kívánják, bármikor semmibe veszik, jogos az a félelem is, hogy Szlovákiában a demokrácia is veszélybe kerülne. Az ilyen irányú fejlődést a kisebbségi pártok, illetve a kisebbségek sem nézhetik ölbe tett kézzel, tétlenül, hiszen a gazdasági hanyatlás őket is sújtja majd, a demokrácia veszélybe kerülése pedig elsősorban őket sújtja. 2

Ma az Alkotmány már szabá• lyozza a két tagköztársaság különválásának módját: ez a mód a népszavazás kiírása. A DSZM és az SZKDM által választási programként ismertetett forgatókönyv egyértelműen alkotmányellenes. Amenynyiben ezek az erők a szlovákiai parlamentben abszolút többséget szerezve valósítják meg ezt a forgatókönyvet, természetesen az alkotmánybírósághoz fordulunk. Ha nem lesz meg az abszolút parlamenti többségük, és ezeket a lépéseket mégis végrehajtják, illetve ha nem hajlandók majd respektálni az alkotmánybíróság döntését - az ilyen állapotot diktatúrának szokták nevezni, amelyben azoknak a pártoknak sem lesz helyük, amelyek valamiféle engedmények kedvéért hajlandók asszisztálni egy ilyen fejlődéshez. 3

Kétségtelen, a kisebbségek • önigazgatását illetően sok zavaros elképzelés van forgalomban. Ki a helyi önkormányzatokat, vagy azok régióiba szerveződött csoportjait, ki a parlament kisebbségi képviselőit óhajtja kikiáltani az önigazgatás hordozójának. A Magyar Polgári Párt kisebbségi programjának kidolgozásakor két alapelvből indult ki: annak elismeréséből, hogy a kisebbségek életének vannak területei, amelyeket azok jogosultak állami befolyástól mentesen, maguk igazgatni, a kisebbségi identitáshoz szorosan kapcsolódó ügyek intézésére létrehozandó szervek is demokratikusak, választottak kell, hogy legyenek. Ennek a kritériumnak véleményünk szerint a mind helyi, mind országos szinten létrehozandó kisebbségi önkormányzatok tesznek eleget. Ezek a megfelelő jogkörökkel felruházott kisebbségi önkormányzatok képviselnék a specifikusan kisebbségi érdekeket helyi szinten a helyi önkormányzatokkal, országos szinten a kormánnyal, a parlamenttel szemben. A kisebbségi önkormányzati rendszer van leginkább összhangban a parlamentarizmus általános elveivel, illeszthető be leginkább egy demokratikus államszerkezetbe. A helyi és országos szintű önkormányzatok létrehozásához. való jog nem függhet egyégy kisebbség lélekszámától és önszerveződési képességétől. Azon kisebbségek tagjainak, amelyek az önkormányzatok létrehozására egyelőre nem képesek, alanyi jogon kell bebiztosítani az identitásuk megőrzéséhez szükséges alapjogokat. (Méry Gábor felvételei)