Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-08 / 108. szám, péntek

5 MOZAIK ŰJSZÓi 1992. MÁJUS 8. POZSONYI MAGYAR KÖNYVESBOLT CSAK ADJUNK...? Nem vagyok gazdasági szakember, sem jogász, csak egy tollforgató, ezért a Madách és az óvárosi polgármesternő vitájához egyetlen szempontból kívánok hozzászólni. Gyanítom, hogy a Madách csapnivaló megállapodást kötött az adósává lett szlovák könyvterjesztővel, amelyből semmi haszna, még akkor sem, ha a könyvesbolt bérleti jogáta várostól mégis elnyeri, de a vita szempontjából nem ez a fontos. A fontos szerintem az, hogy a város a kiadó jóhiszemű kereskedelmi dilettantizmusát rosszhiszeműen használja ki, s még inkább az, hogy alapvetően rossz, politikailag is hibás megoldást kínálgat a sajtó közvetítésével Dobosnak, a kiadó igazgatójának s a szlovák parlament képviselőjének. A majdani Magyar Kulturális Központ épületét ajánlgatja figyelmébe mondván, hogy az lenne a legméltóbb helye egy pozsonyi magyar könyvesboltnak. Ez így tetszetősen hangzik, csak alapvetően elhibázott érvelés, mert nyilván működtet majd ott a magyar állam egy könyvesboltot, ámde az a Magyar Köztársaság boltja lesz, s elsősorban a Magyarország hatá. rain belül születő kultúrát fogja közvetíteni, a Madách bérleti díjának pedig a Magyar Köztársaság kincstárkezelői örvendeznének. Azért is rossz ez az ajánlat, mert Pozsonyban sem lengyel, sem bolgár, sem számottevő német nemzeti kisebbség nem él, s ezek a kulturális központok nem az itt élő nemzetiségi kultúrákat, hanem az őket működtető államok nemzeti művelődését szolgálják. A Madách viszont csehszlovákiai vállalat, nem Szerdán délután, kilencvenesztendős korában, a világtól elzárkózva, önként vállalt magányban eltöltött két ' évtized után, párizsi lakásán elhunyt Marlene Dietrich, eredeti nevén Maria Magdalene von Losch. Elment tehát,a Kék Angyal, a végzet asszonya, kimúlt a fény a híres szemekből, az egykoron oly elbűvölően fátyolos tekintetből. Akárcsak Greta Garbó, Marlene Dietrich is felejthetetlen csillaga az egyetemes filmművészetnek, s talán egy kicsit szimbóluma is századunknak.„Rendkívüli asszony" volt, „kifinomult intelligencia és gyermeki naivitás jellemezte egyszerre" - írodaáti, az adót állami s ha majd privatizálják, magánkiadóként a csehszlovák állampénztárba csorgatja, a csehszlovák állami könyvterjesztő jutott csődbe és vált adósává, a könyveket elősorban Pozsony és a környék csehszlovák állampolgárságú lakosainak árusítja, akik csehszlovák intézményekben, vállalatoknál és termőföldeken dolgoznak, Csehszlovákiáért, adójukat, amelyből nem kis hányad a város kasszájába folyik, a csehszlovák adóhivatalnak fizetik be, nem pedig Budapestre ... Hogy is van ez? - kérdezem hát Miloslava Zemkovátó\. Dolgozzatok, magyar ajkú nők és férfiak, polgártársaim, s ti, magyar nemzetiségű fiúk, akik mundérba bújtok, szolgáljátok a csehszlovák hazát, véretek érte, aztán ide a mindenféle adókkal, de rögtön, ám a kultúrátokat vigyétek a város tulajdonát képező házakból, mert a könyveiteket még bérlet fejében sem árulhatjátok bennük, vigyétek őket a magyar állam házába, ki az ódon, előkelő, nem-kalmár szellemű célokra kiszemelt Mihály utcából. Volna még néhány kérdésem, például a Nem Kommersz Kultúra Szövetségével kapcsolatban, amely előtt programjuk nem ismeretében is mélyen fejet hajtok, hisz neve olyan idealizmust sugall, amelyben maradéktalanul osztozom velük, ám ő szemeltetett ki az óvárosi atyák által arra, hogy a nyilván iszonyúan kommersz magyar könyvesboltot kiüsse a szorítóból. Nem a vele szemben működő szlovákot, pedig mellette ott a másik s a sarkon mindjárt a harmadik, hanem a város ta róla Joseph von Sternberg, az osztrák származású amerikai rendező, aki a varieték, kabarék világából kiemelte a névtelen kis színésznőt és formált belőle művészt, egyszersmind világsztárt. Sternberg jó érzékkel szemelte ki Maria Magdalene von Losch kisasszonyt A Kék Angyal női főszerepére. A Heinrich Mann Ronda tanár úr című regénye nyomán készült filmet 1930-ban mutatták be Berlinben, és amikor Marlene Dietrich meghajolt a közönség előtt „olyan ünneplésben részesült, mint egy befutott filmsztár. Fergeteges tapsvihar fogadta. Útjának kezdete a sztratoszférába jól volt időzítve" egyetlen magyar könyvesboltját. (Ne értsenek félre: egyetlen könyvesboltot sem volna szabad fölszámolni, s ha a Nem Kommersz Kultúra Szövetsége valóban a kultúrát óhajtja szolgálni, bele sem menne ilyen barbár ajánlatba. Kultúrát könyvek nélkül...? Kulturált polgárokat könyvesbolt nélkül...? Kiadót - erre még visszatérünk - a terjesztés lehetősége nélkül...? Könyvesbolt nélkül miként jutnak el a Szövetség ezoterikus művelődési eszméi az emberek lassú, az átalakulás gondjaival terhelt tudatába?) Másfelől: az ötezer kérvény közt a Madáché is ott lapul, s a kiadónak mint korábbi bérlőnek helyzeti előnyt kellene élveznie. Harmadrészt: a Szövetség is bérelni fogja a helyiségeket a várostól, miért jó hát az ő árendája, s miért nem ízlik a Madáché? Pecunia tamen olet...? Azt sem értem, milyen jogon óhajt a polgármesternő egy másik ország tulajdonát képező kulturális központnak helyiségeiről kávé mellett tárgyalni Dobossal, aki szintén csehszlovák állampolgár, és semmi köze a Központhoz? A szobák és termek hasznosítása a tulajdonos dolga, s a magyar kultúra szolid, bár korántsem teljes ismeretében meg merem kockáztatni az állítást, hogy az MKK vezetői és tanácsadói bőven meg tudják majd rakni a sarki épületet magyar nem-kommersz (és persze kommersz) kultúrával. Nem tudom, mit tanult a polgármesternő, milyen a viszonya az egyetemes kultúrához, mit tud a Madáchról, a csehszlovákiai magyarokról és kultúránkról, mit tud arról az emberfeletti áldozatról, amelyet például íróink elsősorban a Madách - írta ugyancsak Joseph von Sternberg, akivel ezután Marlene Dietrich az Egyesült Államokba távozik, ahol további filmeket forgatnak együtt, például a Marokkót, a Sanghaj Expresst. Később más világhírű rendezőkkel dolgozik együtt az antifasiszta magatartásból is magas fokon példát adó színésznő, többek között René Clair-rel, Korda Sándorral, Alfred Hitchcock-kal. 1957-ben készül el A vád tanúja, négy évvel később az ítélet Nürnbergben. Akik láttuk ezeket a filmeket, aligha felejtjük el őket, Marlene Dietrichnek köszönhetőn is. És aligha felejtjük el őt magát. (b.gy.) szervezésében és közvetítésével a cseh és szlovák kultúra magyarországi megismertetéséért az elmúlt negyven év során hoztak, de hogy rossz politikus, az biztos, mert egy kétes értékű, módszereit tekintve (ha Dobos igazat írt) ügyes, ám kisszerű taktikázgatásnak a szlovák nemzet stratégiai érdekét áldozza föl. - Ugyan mit szólnak mindehhez szlovák író kollégáink és barátaink, akiket fordítottunk, kiadtunk és terjesztettünk? Nekem mint csehszlovákiai magyar írónak hízelegne, ha könyveimet és műfordításaimat (Nezvalt, Havlíčeket, Johanidest, Rúfust vagy Tatarkát) a Magyar Kulturális Központban, mintegy a legmagasabb magyar színvonal fémjelével pecsételten árusítanák (egyébként remélem, ezek a művek ott is vásárolhatók lesznek, ha van még belőlük valahol), de az más cég, más ország, s az odaáti adófizetők pénzén, saját szuverén szempontjaik szerint fogják működtetni, amelybe aligha fér bele egy ugyanott árusító pozsonyi versenytárs, és viszont. A húszezres pozsonyi magyarság, a sok itteni középiskolai és egyetemi diák, a Pozsonyba látogató vidéki magyarok és a külföldi magyar turisták napi százai s nem utolsósorban azok a szlovákok, akiket a csehszlovákiai magyar és az általa közvetített cseh és szlovák kultúra érdekel - ők mind pozsonyi magyar könyvesboltot óhajtanak, Pozsony díszére s a szlovák polgári demokrácia dicsőségére. így óhajtom magam is, mert így helyes és igazságos. KONCSOL LÁSZLÓ SEGÍTSÜNK Henry Dunant, a Vöröskereszt megalapítója nem sejthette, mennyire aktuálissá válik a közel 130 éwel ezelőtt megfogalmazott üzenete kortársaihoz, amikor a nélkülözők megsegítésére szólított fel, könyörületért esedezve a betegek, a szenvedők érdekében. A Csehszlovák Vöröskereszt szlovákiai szervezeteiben dolgozók, de valamennyiünk kötelessége is valóra váltani Henry Dunant elképzeléseit, tudatosítva, hogy már nem a csatamezőkön sérülteket ápolva, a háborúban elpusztult szülők árváit gondozva kell helyt állniuk, hanem ma nehéz körülmények között élőkön kell segíteniük, segítenünk. A Vöröskereszt tudatosítja küldetésének súlyát s igyekszik mindazokon segíteni, akik - gyakran rajtuk kívülálló okok miatt - nem tudnának boldogulni a humanitárius segítség „mankója" nélkül. Eltökélt szándéka támogatni a rászorulókat úgy, hogy tetőt ad a hontalanok feje fölé, gondos ápolókat a magányos öregek mellé, meleg ételt a lakás négy fala közül kimozdulni nem tudó betegeknek, ruhát a szegénység határán élő családoknak, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. És nem utasítja el a menekültek megsegítését sem, akiket a nincstelenség, az éhínség, a túlélés ösztöne indított útnak... Szlovákia lakossága az elmúlt hónapokban példamutatóan, önfeláldozóan több hónapon keresztül segítette a volt kommunista országok szenvedő, éhező polgárait. Most viszont a szűkebb pátrián belül élőknek is kell a kenyér, a cipő... A társadalmi változások következtében nemcsak jogokat, szabadságokat kaptunk. A rendszerváltás után nem lehet(ett) azonnal orvosolni a múlt hibáit, aminek következtében hazánkban egyre több a rossz körülmények között, nehezen élők száma. /4 Vöröskereszt most rájuk gondol elsősorban, habár nem vállalhatja az állami szervek védőhálójának szerepét. És mégis... A Vöröskeresztbe tömörülők a szűk anyagiak, a nehézségek ellenére bíznak abban, hogy közös erőfeszítéssel, anyagi és tárgyi adományok gyűjtésével a leginkább rászorulókat a jövőben is támogatni tudják majd. Hogy felülkerekedik bennünk a szeretet, a segítő szándék, s hogy lehetőségeinkhez mérten ki-ki hozzájárul a nélkülözők gondjainak enyhítéséhez. A Vöröskereszt Világnapja jó alkalom arra, hogy tudatosítsuk, egy nemzet kulturáltsága lemérhető azon is, mennyire képes gondoskodni a betegekről, az öregekről, az elesettekről. S a nemzetet emberek alkotják. Érzők, érzéketlenek mások bajai iránt. Kikből van több? Segítsünk egymáson! ELMENT A KÉK ANGYAL John Lunddal a Külügyi szívügyek című filmben. Rendező: Billy Wilder. PRÁGA, '92 MÁJUSA MIRŐL ÁLMODIK (ÁLMODNA) EGY PRÁGAI (MAGYAR, SZLOVÁK, CSEH)? Azt akartam álmodni a minap, pontosabban a minap is, hogy turista vagyok. Gazdag (naná, majd szegény), azaz nyugati (mondjuk német, de nem D-s Trabanton vagy Wartburgon büszkén száguldozó) turista. Természetesen Prágában, hol máshol... ... többtucat- (század-, ezred-) magammal, hónom alatt videokamerával, rövidnadrágban, szandálban, tarka-barka ingben ballagok lefelé a Vencel téren. Unottan megállok Szent Vencel erősen korrodáló (ezek a csehek, ezek a csehek, ejnye-bejnye) lovasszobra előtt, kötelességtudóan videóra veszem, majd belelapozok a bedekkerbe. Ilyesmiket olvasok benne: „A Václavské náméstí (Vencel tér) Prága szive. Ami Párizsnak a Champs Elysées, Rómának a Via Veneto, Bécsnek a Kártner Strasse, Pestnek a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út, az Prágának a Vencel tér. A kereskedelmi, művelődési és társas élet központja. Jó szállodák, kitűnő éttermek, olcsó bisztrók. .. A Vencel tér tulajdonképpen nem is tér, hanem egy hosszú és széles útvonal. Hossza 750 m, szélessége 60 m. Nagyon érdekes, színes kockakőburkolata van...". Továbbindulok a „nagyon érdekes", színes kockakövekre szegezve tekintetem. Nem is olyan érdekes. A kameraa hónom alatt, a pénztárca a kezemben: iszom egy sört. Nem ázért, mert itt olcsóbb (csak 25 korona), mint a,szállodában (Fórum, 85 korona). Meleg van, eltikkadtam. Meg hát különben is: szeretem. A nap bármelyik órájában képes vagyok meginni egyet-kettőt. (De kinek mi köze hozzá?) A tér, illetve a „hosszú és széles útvonal" alján (bagóért) veszek egy CAváll-lapos katonai zubbonyt és egy vöröscsillagos usankát (matrioskát nem, minek). Azon melegében fel is veszem mindkettőt, sfapofával, de belül kuncogva elindulok az Óvárosi tér felé (ha nem német, akkor ,,csak úgy", ha viszont német vagyok, akkor azon derűlök, hogy a lerongyolódott szovjet katonák alighanem német mundérban szaladgáltak Prágában '45 májusában, én pedig szovjet katonai zubbonyban és usankában sétálgatok. Géppuskám ugyan nincs, a pénztárcám viszont tömött. '92 májusát írjuk, és annyit időközben mi is megtanultunk, hogy többet pénzzel, mint erővel). Óvárosi tér: usanka le, bédekker ki. „A Slaroméstské náméstí (Óvárosi tér) nagyjából négyszög alakú, mintegy 9000 nr° nagyságú tér, a kusza óvárosi utca hálózat központja. Két utca ágazik ki belőle közvetlenül, közvetve sokkal több... alapos megtekintésére egy nap kevés..." Husz-szobor, Orloj, Szent Miklós-templom - húsz perc alatt végzek a térrel, beleértve egy sört is (dobozos). Irány a Károly híd! „A híd hossza 516 m, szélessége nem egészen 10 m, 16 pillér tartja, anyaga csehországi fehér mészkő ... kiváltképp barokk szobordíszitéséről vált híressé..." (bedekker be, ebből elég volt). Hosszan szemezek az egyik Madonnával', de a mellette álló Szent Domonkos és az Aquinói Szent Tamás (M. V. Jacket, 1708, másolat) olyan mogorván néz rám, hogy ijedten, a szememet lesütve szaporázok Lörincz János felvétele A Vöröskereszt számlája: č. ú. 35 - 8437 - 012, VÚB Bratislava A szelvényen jelezzék: Na záchranu života a pomoc trpiacim MEGKÉRDEZTÜK DR. HAJNAL BLANKÁT, A CSEHSZLOVÁK VÖRÖSKERESZT KASSA-VIDÉKI JÁRÁSI TITKÁRÁT • Járásukban milyen rendezvény lesz a Vöröskereszt világnapján? -Tulajdonképpen munkával „ünnepelünk", s nem május 8-án, hanem május 11-én. Ebből az alkalomból, a Vöröskereszt szervezet talán legaktívabb régiónk székhelyén, Szepsiben a Slovakia Alfa közúti mentőszolgálattal közösen egész napos elsősegélynyújtási bemutatót, gyakorlatot tartunk. Ugyanakkor a városka alap- és középiskoláiban a helyi kórház, valamint a rendelőintézet egészségügyi dolgozói váltják fel egy tanítási órára a pedagógusokat, s ismertetik meg a fiatalokat az elsősegély szabályaival. Mivel a szepsiek és Szepsi környékiek a volt Szovjetunió népének megsegítésére nemrégen szervezett gyűjtési akcióba is példásan bekapcsolódtak, ezen az összejövetelen szeretnénk ezt megköszönni nekik. Mindamellett tájékoztatni kívánjuk őket a Vöröskereszt hazai és nemzetközi nyári ifjúsági táboraiban való részvétel feltételeiről is. Megjegyzem még, hogy -Bódva-parti-rendezvfiűyünjiJölM Imrich Tóth, a helyi kórház igazgatója—ésdr. Szmerek Gábor, a Vöröskereszt járási elnöke vállaltak védnökséget. (gazdag) át a hídon. A kisoldali kettős hídtorony alatt azért még (ezúttal az ijedtségre) iszom egy sört. „A Malá Strana, a Kisoldal, Prága Budája. De, persze, mint minden hasonlat, egy kicsit ez is sántít. Először is: Buda a Duna jobb partján fekszik, a prágai Kisoldal a Moldva bal partján..." (természetesen bedekker). Kisoldali tér (pestisszobor), egy újabb Szent Miklós-templom, a Liechtenstein-palota meg egy kávé, húszért). Megkérdezek néhány bennszülöttet, hogyan juthatnék fel a várba. A hatodik meg is érti, hogy mit akarok. Azt mondja, a Neruda utcán. Megkeresem, meredek. Hát nem, talán majd holnap. Ma már kutyagoltam eleget. 750+516 métert dokumentálni is tudok. Vagy... taxi! Vigyen a várbal Illetve mégse: a Fórumba! És útközben álljon meg valamilyen jó kis sörözőben... Nos, ennyi: ezt vagy legalábbis valami ilyesmit akartam álmodni a minap (is). Nem sikerült. Még alvás közben sem tudtam ugyanis elhitetni magammal, hogy képes lennék 85 (vagy akár „csak" 25) koronát adni egy sörért, 20-at egy kávéért stb., hogy figyelmen kívül tudnám hagyni azokat az asszociációkat, amelyeket égy szovjet katonai zubbony megpillantása kelt a magunkfajtákban, hogy gondtalanul, csupán a történelmi nevezetességekre, illetve a bedekkerre összpontosítva figyelmemet tudnék sétálgatni Prága (mellesleg valóban figyelemre méltó) belvárosában. Talán majd 10 (20, 30) év múlva. Álmodni egyébként már hónapok óta nem álmodtam^EJalvás előtt többnyire megiszom egy-két, a šärkf túszeresnéí vásárolt 10-es velkopopovíceit (5,50), aztán (álomtalanul) alszom néhány órát. Álomtalanul, ahogy - szerintem talán csak a gyermekeket, de nem csupán a prágaiakat kivéve - mostanában majdnem mindenki ebben az országban. (klu ka)