Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-28 / 124. szám, csütörtök

1992. MÁJUS 28. MÚJSZÓM KÖRKÉP KÖZÉRZETÜNKRŐL ÉS EGY SZIGETRŐL (Folytatás az 1. oldalról) a háború nem lesz hosszú, ,,mert minden házat, amelyből lőnek, ágyúval fognak megsemmisíteni", a lojális polgárok marádhatnak, s a kisebbségeknek is minden joguk szavatolva lesz, ám a szakadárokra és a szélsőséges kisebbségi pártokra nem sok jó vár, így a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetői

i valamint a VMDK hívei készüljenek fel a megtorlásra. Seselj ellen egyébként bizonyos Adam Sabotic Crna Gora-i nyugdíjas hétfőn este merényletet követett el. Amikor letartóztatták, csak annyit mondott:,,Gyűlölöm, s mára könyökömön jön ki". A kézigránát 41 személyt sebesített meg, Seseljnek nem történt baja. Ehhez kapcsolódóan, s még mindig közérzetünkről szólva teszünk említést a Jugoszláv Vajdasági Szo, ciáldemokrata Liga közleményéről, amely arra szólítja fel a tartomány vállalatait és a polgárokat, hogy tegyenek meg mindent a boszniai menekültek megsegítése érdekében. Nenad Csanak, a közismert békeharcos, a Liga elnöke tegnap szerkesztőségünkben járt, s szavaiból megtudtuk a felhívás lényegét. A boszniai szerb menekülteknek Seseljék a Vajdaságban házakat, lakásokat ígértek (ez volt a recept a horvátországi menekültekesetében is), s hogy Vajdaságban otthonhoz jussanak, mindenekelőtt az itt élő magyaroktól és horvátoktól kell megszabadulni. A bosznia-hercegovinai kormány tájékoztatási irodájának most közzétett adatai szerint Bosznia-Hercegovinában a háború kezdete óta 2200an vesztették életüket, közel nyolcezren sérültek meg, mintegy fele rokkant marad, az eltűntek száma 2550, hozzávetőlegesen egymillió személy pedig elmenekült. Tegyük hozzá: közülük mintegy százötvenezren a kétmillió lakosú Vajdaságba. Szarajevóban egyébként csillapodni látszik a helyzet, a repülőtér zárlatát feloldották, érkezhetnek a segélyszállítmányok. Ám az elvadult indulatok esztelen vérszomja - úgy tűnik - megállíthatatlan. Kedden este Szarajevó egészségügyi létesítményeit lőtték, bombatalálat érte a szülészeti klinikát is, ahol a támadás idején 130 szülésre váró nő, 173 gyermek és 70 újszülött volt. - Az értelem már megszűnt- mondta telefonon dr. Srecko Simic, a klinika igazgatója a városban már éhenhalnak az emberek, a tetemeket a parkokban temetik el, rálőnek a járókelökre, megsemmisítenek mindent, ami elvezethetne bennünket az élethez és a szabadsághoz. Más hírforrásból tudjuk, Bosznia -Hercegovina fővárosában, s más városokban is a szüléseket az óvóhelyeken vezetik le. Közben az új Jugoszláviában va-i sárnap választásokat tartanak, összetartást, békés életet - hangzik a Szerbiai Szocialista Párt jelmondata. A szocialisták biztos befutónak számítanak. Nemcsak azért, mert az ellenzék, tiltakozása jeléül, nem indít jelölteket, hanem elsősorban azért, mert - s ez már aztán igazán demokratikus! - nem lesz szükség a szavazópolgárok többségének a megjelenésére. Mindenütt az a jelölt győz, akire a szavazáson részt vevő polgárok közül a legtöbben szavaztak. Egyszerű, nemde? Azért történik valami más is. Ma tizenhetedik napja tartják magukat Oromhegyesen (félúton a Tisza menti Zenta és Kanizsa között) azok a fiatalok, akik nem vették át a behí- vót és nem akarnak háborúba menni. És tartják őket a falubeliek is. Élelemmel, jó szóval. Az elhelyezésükről is gondoskodnak. Vannak, akik házaknál alszanak. Mások sátorban. Néhányan a kocsma leborított biliárdasztalán. Napközben eljárnak dolgozni, este jönnek össze. Most mintegy négyzázan. Szerte a Vajdaságból. A katonaság először fenyegetően lépett fel, aztán békén hagyta őket. így vált Oromhegyes jelképes értelemben a béke szigetévé. Reménnyé. S mennyire kell most minden ilyen reménycsillanás, amikor sötétben a lelkek. SINKOVITS PÉTER AZ UTOLSÓ ÓRAKBAN Itt élünk, magyarok, több mint ezer év óta, a Kárpát-medencében. Más nyelvű, más kultúrájú népek vesznek körül minket, sorsunk ezer vonalon kapcsolódik az övékhez. Voltak időszakok, amikor egymással harcban álltunk, voltak - sajnos, kevesebbszer amikor egymást segíteni tudtuk. Értékes ezer év van a hátunk mögött, amelyre méltán lehetünk büszkék. Voltak idők, amikor a történelmi Magyarország Európa leggazdagabb, legerősebb államai közé tartozott. A kultúrában, a művészetekben, a tudományban számos olyan eredménnyel dicsekedhetünk, amelyek méltán emelnek minket azon nemzetek sorába, amelyek igazi kincsekkel ajándékozták meg az emberiséget. Voltak persze Mohácsaink is, Trianonjaink is. Önmagunknak talán bevallhatjuk, máig sem tudtunk magunkhoz térni ezekből a traumákból. S ha így, utólag megkérdezzük, miért kellett ennek így lennie, csak nagyon csendben merjük bevallani: a legnagyobb vétkesek saját magunk voltunk, amikor nem akartuk meghallani a kor szavát, fülünket és szemünket befogtuk, hogy csak ne is lássuk, ne is halljuk, mi történik körülöttünk. S a történelem ilyenkor mindig ütött egyet rajtunk. Hetven éve kisebbségi sorsban élünk itt, Csehszlovákiában. Ennek a hetven évnek is voltak elfogadhatóbb fejezetei, de voltak nagyon csúnyák is. Az okok vizsgálatánál itt azonban már némileg más a kép. A megpróbáltatásokba itt már nem önhibánkból kerültünk, hanem mások taszítottak bele. A hatalmi téboly és az ököljog tobzódása volt az, amely többször is kiszolgáltatott helyzetbe kényszerített. Az elmúlt két évben nagyon sokszor ajánlottuk: lépjük meg a kikerülhetetlen lépést, valósítsuk meg a történelmi megbékélést az országban élő magyar nemzeti kisebbség és a többségi nemzetek között. Magam legutóbb ezt a szlovák parlament utolsó, május 11-i ünnepi ülésén vetettem fel - mély hallgatás volt rá a válasz. Ebben az országban az elmúlt két évben őrült hatalmi harc dúlt, s ez folytatódik ma is. Aki egy picit is odafigyelt a politikára, teljesen világos számára,' hogy ebben az országban lényegében még semmi sem dőlt el. Nyitva maradt az ország jövőjének kérdése, nyitva az alkotmányok kérdése, benne a mi jogaink biztosításának kérdésköre, alig indultak be a rehabilitációk, vontatottan halad a földtörvény megvalósítása, nem dőltek el az alapvető gazdasági kérdések stb. Sokáig folytathatnám még, de gondolom, fölösleges; Olvasóim mindegyike naponta érzi ennek a társadalomnak az átmeneti, nem megállapodott jellegét. S közben a jövendőbeli napóleonok lefasisztáznak minket (Mečiar), mellébeszélnek (Čarnogurský, Mikloško), ámítják a népet (Weiss). Egy mondatot sokáig nem akartam leírni, de most úgy érzem, mégiscsak ide kell írnom. Két évet töltöttem el a szlovák parlamentben, s számomra az elmúlt két óv legszebb napja 1992. május 12-e volt. Május 11-én ugyanis befejezte munkáját a parlament, s 12-én a felelősség óriási sziklái hullottak le a vállamról. 12-én felszabadult, béklyók nélküli embernek éreztem magam. Bizonyára vannak olyanok, akik azt mondják most, túlzok. Nagyon szerettem volna, ha ott lettek volna velünk tavaly, tavasszal, amikor a megvadított tömeg ránk törte a parlament ajtaját. Szerettem volna, ha ott lettek volna velünk, amikor a nyelvtörvény körüli, csatározásokkor, éjjel fél kettőkör slisszoltunk ki František Mikloškóval (aki egyébként a szlovák parlament elnöke) a hátsó ajtón, ahol a rendőrök sorfalán át a vérmesebb tüntetők még ránk köptek és áruló magyarnak tituláltak mindenkit, szlovákot, nem szlovákot egyaránt. Szeretném, ha egyszer megtapasztalnák a gyűlöletnek azt a kisugárzását, amely akkor áramlik felénk, ha magyar dolgokat hozunk fel a törvényhozásban, vagy ha - netán - magyarul szólalunk fel. Mégis azt mondom: valakiknek ezt a feladatot fel kell vállalniuk. Ott kell lennünk a parlamentben, különben teljesen kiszolgáltatottakká válunk. Június 5én és 6-án minden állampolgár erről dönt, a magyar nemzetiségűek is. Négy évre minden állampolgár valakinek a kezébe teszi le a saját sorsát. Nagyon nem mindegy, hogy kinek a kezébe. A csehszlovákiai magyarság már számtalanszor bizonyságot tett politikai érettségéről. Meg vagyok róla győződve, hogy nem lesz ez másképpen június 5-én és 6-án sem. ' Meggyőződésem, hogy mindanynyian tudatosítani fogják a magas, hét százalékos választási küszöbben rejlő veszélyeket is. 6,99 %-nál ugyanis a koalíció egyetlen képviselője sem jut be a parlamentbe; a magyar szavazatoknal<jlehát nem sza-__ bad osztódniuk. Meg vagyok róla győződve, hogy a Csehszlovákiában élő magyar választópolgár, mielőtt az urnákhoz járul, újból végiggondolja saját helyzetét és saját felelősségét. Felidézi maga előtt, hogy ebben az országban még sajnos, nem fejlett a demokrácia. Itt ingyen még semmit sem adnak nekünk; amilyen erősek leszünk, olyan magasak lehetnek a reményeink. Tudom, hogy a Csehszlovákiában élő magyar állampolgár mindezt átgondolja, s az eszére és a szívére fog hallgatni. S bár eredetileg esetleg másokhoz is vonzódott, közösségünk érdekeit az esetleges egyéni ós csoportérdekek elé helyezi. S a számára is kikézbesített szavazócédula-csomagból előveszi a két darab 15-ös és egy darab 20as számút, azokon karikáz be maximum négy nevet, azokat teszi majd a lepecsételt hivatalos borítékba, s azt helyezi majd a választási urnába. A megmaradás, a józan ész és a tiszta erkölcs parancsa követeli ugyanis mindezt - mindannyiunktól. CSÁKYPÁL (») ® KERJUK SZAVAZATAT! ÉJFÉLTÁJT, TEMETŐ ELŐTT, FÜTYÖRÉSZVE Kamaszkoromban velem is megtörtént, hogy éjfél órájában temető előtt haladtam el, és - fütyörésztem. Nem jókedvemben. A távolból még odahallatszott az imént elvonult vihart kísérő égzengés, a templomtoronyban bagoly huhogott kísértetiesen, az útmenti árokban pedig talán sün moccant, vagy kóbor kutya mozdult meg vackában. Mit tagadjam, féltem, és félelmemben elkezdtem fütyörészve cifrázni | a Rákóczi-indulót, igy bátorítot- J tam magam... 1 Elolvastam a szlovákiai ma- I gyar sajtóban néhány politikusnak az utóbbi hét nap alatt megjelent öt-hat cikkét, illetve nyilatkozatát, és ezekről nekem egyfolytában az a régesrégi Rákócziindulófütyörészés jutott az eszembe. „Fütyörésznek" oly módon, hogy azt emlegetik, melyik párt melyik rokonszenvezője mikor és mi módon esett bűnbe Vladimír Mečiarral. „Fütyörésznek" az által, hogy régi sérelmeket emlegetnek, amelyeket nem és nem tudnak még a szlovákiai magyarság holnapja érdekében sem elfelejteni. Fújják a marsot a koalícióstárgyalási porhintésről, amit a magyarság üdvét szolgáló szolid tárgyalásoknak igyekeznek feltüntetni. Szó esik ezekben a fütyörészésekben mindenről, csak a leglényegesebbről nem: a parlamenti választások magyarokat közvetlenül érintő várható eredményéről nem esik szó. Mondjuk ki végre nyíltan, hogy mitől félnek kisebb mértékben, és mitől nagyon, nagyon: Kisebb hangerejű a temető előtti fütyörészés, ha arra gondolnak a koalícióhoz tartozó pártvezetők, hogy a MAGYAR POLGÁRI PÁRT eléri az 5 százalékot, és bejut a parlamentbe. így ugyanis csak mérsékelt lesz a szlovákiai magyar felháborodása az igazi hármas koalíció elszabotálása miatt. Valóban mérsékelt lesz, mert a MAGYAR POLGÁRI PÁRT eléri az 5 százalékot. Ez - hogy úgy mondjam - villámhárító lesz a hármas koalíció létrejöttének megakadályozásában vétkesek számára. Éjfél tájt temető előtt haladva azonban hatalmasra fokozódik a fütyörészők hangereje, valahányszor arra gondolnak, hogy esetleg egyetlen képviselője se lesz a magyarnak. Mert ebben az esetben mind a személyi, mind a szervezeti konzekvenciákat le kell vonni. És a szlovákiai magyarok is levonják a konzekvenciát. Szerencsére vannak még jó matematikusok a három koalíciós pártban, és felfedezik azt, amit már minden egyszerű keresztény, illetve együttélési magyar felfedezett: az elérhetetlen célok helyett érdemesebb az elérhetőkre fordítani a figyelmet. Ami így is kifejezhető: az 5 százalék kevesebb, mint a 7 százalék. Egyesek úgy próbálják beállítani a dolgokat, hogy a MAGYAR POLGÁRI PÁRT szabotálja a magyarok parlamenti képviseletét, mert csak a biztos 5 százalék elérésére törekszik. Megfeledkeznek arról, hogy az 5 százalék nem szükségszerűen lesz 5 százalék, hanem lényegesen több is lehet. Ha viszont a 7 százalékból csak 10 szavazat hiányzik, akkor a 6,99 százalék semmit sem jelent. Pontosabban: a töredékszavazatok elosztásánál többletszázalékokat jelent a kommunistáknak, a nacionalistáknak, azoknak, akik úgy viszonyulnak a magyarokhoz, ahogy viszonyulnak. A MAGYAR POLGÁRI PÁRT már kétszer nyújtott kezet a többi két magyar pártnak. Mi most, hogy bekerülünk a parlamentbe sem kívánjuk velük megszakítani a kapcsolatokat. Kikérjük véleményüket, és munkálkodunk az egységes magyar fellépés megteremtésén. Ezek megcáfolhatatlan érvek, és most a többi magyar párt vezetőihez fordulok, mutassanak példát a magyarság jövőjét szolgáló bölcsességben, és párthíveiket is erre ösztönözve szavazzanak a 40-es jelöltlistával, szavazzanak a MAGYAR POLGÁRI PÁRTRA TÓTH MIHÁLY, a MAGYAR POLGÁRI PÁRT képviselőjelöltje (politikai hirdetés) ÚP-1022 LUK0VICS ISTVÁN A Demokratikus Baloldal Pártjának képviselőjelöltje a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájába. Feketenyéki lakos, 44 éves, a Közlekedési Központ galántai részlegének vezetője, autósiskolái oktató. Mátyusföldön nőttem fel, hű maradtam e vidékhez, az itt élő dolgos emberekhez. Őket, a szlovákiai magyarságot, anyagi és szellemi felemelkedésüket akarom szolgálni! SZAVAZZON RÁM, SZAVAZZON A 0 SZÁMRA!!! Ú-1 629