Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-27 / 123. szám, szerda

1992. MÁJUS 27. . ÚJSZĎM GAZDASÁG SZAKKÉPESÍTÉST SZEREZHETNEK LEHETŐSÉG MEZŐGAZDÁSZOKNAK .Szombati számunkban már jeleztük, a Csallóközi Régió és a mosonmagyaróvári Pannon Agrártudományi Egyetem kéviselői megállapodtak, hogy korábbi kapcsolataikat kiszélesítve a jövőben együttműködnek a magyar ajkú lakosság mezőgazdasági szakmai képzésében. Az idén ősztől a Dunaszerdahelyi, illetve Komáromi járásból tíz diák kezdi meg tanulmányait az egyetem nappali tagozatán, az általános mezőgazdasági üzemmérnöki szakon. Azok, akik nincsenek a tíz között és érettségizettek, szintén szerezhetnek ilyen képesítést, de nem a nappali tagozaton, hanem levelező formában. Az oktatás most szeptemberben indul, Dunaszerdahelyen. A hallgatók csak a laborműszerezettséget igénylő gyakorlatokra utaznak Mosonmagyaróvárra. A tanulmányi idő négy év, a szemeszterenkénti tandíj 5-6 ezer forint. Az érdekelt felek 30-34 hallgatóval számolnak, ajánlott kor a 18-40 év. Fontos tudnivaló, hogy az oklevelet honosítani kell. Az oktatás szervezője és lebonyolítója a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal, közösen a helyi mezőgazdasági szakközépiskolával. Azok, akiket érdekel a tanulási lehetőség, a jelentkezéshez szükséges formanyomtatványt június elsejétől a városi hivatalban kapják meg. A jelentkezés határideje július 15-e. Az egyetem annak lehetőségét sem zárja ki, hogy megfelelő számú jelentkező esetében más régióban, a körzet mezőgazdasági szakközépiskolájával együttműködve hasonló oktatást szervezzenek. Rövidebb határidejű posztgraduális képzést is felajánlott az agráregyetem az ilyen, illetve főiskolai végzettségűek számára. Menedzser-szemináriumokról van szó, amiket kormányközi megállapodás alapján a németekkel közösen szerveznek. Akit érdekel, annak a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal közvetítésével közvetlenül Mosonmagyaróváron kell jelentkeznie, és természetesen az oktatás is helyhez kötött. A 3-14 napos menedzseri szemináriumok részvételi díja 20-25 ézer forint, de az érdekelt egyetem képviselője szerint a szakember számára, akinek menedzseri feladatokat kell ellátnia, ez sokszorosan megtérülő befektetés. Az együttműködés keretében lehetőségként szóba került szakmai tanfolyamok és bizonyos munkakör betöltésére felkészítő tanfolyamok szervezése. A tanfolyamok időtartama 1-2 hét. A magyarországi tanfolyamok rendszerét mindig egy évre előre kidolgozzák, de ez nem zárja ki a lehetőséget, hogy hazai területi vagy térségi igény szerint meghatározott szakmai tematikájú tanfolyamot szervezzenek. Dunaszerdahelyi vagy máš központtal. Az egyetem az ilyen, kihelyezett tanfolyamok esetében nem szervező, hanem - szolgáltatás formájában - az oktatást vállalja fel. Ugyanez vonatkozik a farmerképző tanfolyamokra. Bár a mezőgazdaság struktúraváltása még csak a kezdet kezdetén tart, ha van ilyen jellegű helyi, regionális igény, az egyetem kidolgozza a farmerképző tanfolyam oktatási programját, és előadókról is gondoskodik. Közösen a hazai szakemberekkel, mivel bizonyos témák ismertetését - adópolitika, ökonómia, könyvelés, törvények - eltérő jellegük miatt természetszerűleg nem vállalhatják. -efFÖLDÜGYBEN P. F., Érsekújvár • A szövetkezetnek nem voltam tagja, de földet örököltem. Azt szeretném megtudni, mi a teendőm. - Amennyiben a transzformációról szóló törvény alapján április 28-ig nem fordult a földjét használó szövetkezethez, hogy részt vehessen a transzformáció folyamatában, akkor most - legkésőbb 1992. december 31-ig - kérheti a föld kiadását, a szövetkezetnek hagyhatja használati díj ellenében, esetleg kimérettethet egy pótparcellát vagy igényelheti a pénzbeli kárpótlást a 229/1991. Tt. sz. törvény értelmében. Bármely lehetőség mellett is dönt, igénye érvényesítését meggyorsíthatja azzal, hogy kérvényéhez csatol valamennyi - a törvényben meghatározott - írásos bizonylatot. Dr. D. D. A két éwel ezelőtti, a négy évtized utáni első szabad választásokból kikerült szlovák kormány is megalkotta programját, melyben egy szóval sem ígért azonnali életszínvonal-emelkedést, elsősorban „csupán azt ígérte, hogy - igazodva az országoá reformprogramhoz - gazdaságunkat a működő piac felé vezető pályára állítja. Ennek érdekében célul tűzte ki mindenekelőtt az árak liberalizálását, a belső konvertibilitás elérését, a privatizációt, a restriktív pénzügyi és költségvetési politikát, illetve a szociális védőháló megteremtését. Mindezt olyan gazdasági környezetben kellett végrehajtania, amely a reformlépések megtételét nemhogy könnyítette, hanem jócskán nehezítette. A gazdasági átalakításban vajon mi az, ami rosszabbul alakult a vártnál? És vajon sikerült elhárítani a visszarendeződés veszélyét? Ezekről, pontosabban a két éwel ezelőtt kitűzött gazdasági átalakítási program teljesítéséről kérdeztük Anton Vavrót, a szlovák kormány alelnökét, aki a tavaly tavaszi kormányválságot követően került ebbe a tisztségbe. AKi AZT MONDJA, NEMZETI... ANTON VAVRÓVAL, A SZLOVÁK KORMÁNY ALELNÖKÉVEL A GAZDASÁGI ÁTALAKÍTÁSRÓL - Nos, ha azt kérdezem, vajon mi alakult a vártnál rosszabbul, akkor e kérdésben az a feltételezés is benne van, hogy valami rosszul alakult. Ilyen következtetés viszont csakis felszínes értékelés alapján vonható le. Mi pedig most nem értékelhetjük úgy gazdaságunkat, mint egy olyan országét, amelyben a fejlődés folyamatos, amelyben nem hajtanak végre alapvető átalakítást. Nekünk a transzformáció végrehajtását, annak sikerességét kell értékelnünk. Mindenkinek, aki kész gondolkodni, akinek gazdasági gondolkodásmódja már elért valamilyen szintet, egyszerűen el kell ismernie, hogy olyan lépést tettünk meg, amely megmentett bennünket a teljes összeomlástól. Azok, akik ilyen vagy olyan mértékben bírálják eddigi eredményeinket, megfeledkeznek arról, hogy a cél ebben az időszakban az elkövetkező időszakban várható fejlődés alapjainak megteremtése volt. Most a gazdaság nem értékelhető a szokványos mutatók szerint, mert megváltoztak a körülmények, megváltozott a helyzet, és mások lettek a célok is. Akkor is bekövetkezett volna a hanyatlás, ha a legszocialistább elméletekhez igazodunk, mivel megváltozott a bennünket körülvevő környezet. És a valt szocialista tábor sem azért szűnt 'meg, mert valaki szétverte. Egyszerűen kilehelte a lelkét, lejárt élettartama. • ön szerint tehát sikerült új pályára állítani a gazdaságot, éspedig a visszarendezés minden veszélye nélkül? - Jómagamat sokkolnak azok a kijelentések, hogy megállítják a privatizációt. A közvetlen eladással történő privatizálás is mindig szóbeszéd tárgya. Ezzel kapcsolatban gyakran elhangzik az esetek többségében jogos kérdés: honnan van annyi pénzük? Egy bátor lépést tettünk meg. Bevezettük a vagyonjegyes privatizációt, ezt a térségünkben szokatlan, de a világon nem teljesen ismeretlen formát, amelynek révén mindenkinek azonos lehetőséget teremtünk vagyonszerzésre. Érdekes, hogy éppen azok kezdtek tiltakozni a valójában szocialista elméletek gyakorlati érvényesítés ellen, akik eddig ezt hirdették. Ebben a folyamatban ugyanis nem az emberek meglópásáról, az általuk teremtett értékek elherdálásáról van szó, hanem ennek éppen a fordítottjáról. Arról, hogy mindenkinek adjunk tulajdont, éspedig névre szólót. Bármennyire is igyekeztek lejáratni egyesek ezt a folyamatot, bebizonyosodott, hogy az emberek megértették, miről van szó. Kíváncsi lennék arra, hogy a vagyonjegyes privatizációt bírálók közül hánynak nincs vagyonjegykönyve. Persze, tudatosítanunk kell mindnyájunknak, hogy ez nem az azonnali meggazdagodáshoz vezető út, hiszen a részvénypiac nyugaton évtizedeken át alakult olyanná, amilyen, de fontos, hogy elstartoltunk. A startot tehát sikeresnek nevezném, de a startvonalon - ismételten hangsúlyozom - nem mérhetünk klasszikus gazdasági mutatókkal. Azok, akik ezt akarják tenni, egyszerűen becsapják a közvéleményt. • Mi az, amiben ön szerint átütő erejűek voltak az itteni kormányintézkedések, reformlépések? - Az, hogy mi egy népszerűtlen, olyan gazdaságpolitika mellett döntöttünk, amely számos lehetséges konfliktus hordozója. És ez nem kevés bátorságot követelt meg. Egy kiegyensúlyozatlan gazdaságot örököltünk, és az ilyen viszonyok között devalváltuk a koronát, liberalizáltuk az árakat. Nálunk azért került sor áremelésre, mert kerestük a kereslet és kínálat metszőpontját. Voltak, akik erre ráfizettek, mert úgy felhajtották az árakat, hogy a keresletet teljesen visszaszorították. Ezt tanulópénznek is nevezhetnénk, és ma már számos termék esetében szépen mennek lefelé az árak. Sokan emelnek szót azért is, hogy védeni kellene a hazai termelőt, éspedig a külföldi áruk behozatalának korlátozásával. Csakhogy ebben az esetben a fogyasztó ellen cselekednénk, tehát nekünk tudatosittatnunk kell a hazai termelővel, hogy Európában élünk, és a határok sem zárhatók le. Az árliberalizáció tulajdonképpen az • egyszeri adó volt azért, hogy az embereknek pénzük volt, ezzel szemben nem volt kellő mennyiségű és minőségű áru. Bebizonyosodott, hogy az állam által irányított áraknak semmi értékük, jelentőségük nincs. Az árliberalizációnak ez az egyik vonatkozása, a másik pedig az infláció. Az inflációt sikerült megfékeznünk, tulajdonképpen nincs, hiszen az idén havonta fél százalékos csupán. Igaz, tavaly 50 százalékos volt, de az egyértelműen az árak elszabad ításának következményeként alakult így. Amint az árak a kereslet és kínálat függvényében valamelyest kiegyenlítődtek, az infláció lefékeződöd. Sok minden természetes lett, és ami természetes, azt az ember gyorsan megszokja, és nem is értékeli. Nem értékeljük például, hogy szabadon utazhatunk, mert ez a természetes. Azok, persze, csalódtak, akik kevesebb munkában és nagyobb keresetben bíznak. Azoknak ezer és ezer okuk van az elégedetlenségre, de nekik egyenesen meg kell mondani, hogy soha nem is lesznek elégedettek, mert a szocializmusnak vége, és az a rendszer is csupán néhány ember számára biztosított privilégiumokat. Kérdés, hogy miért nyugodtunk ebbe bele. Ma senki sem kérdezi meg, hogy miért történt így mindez. Másodrendűbbek voltunk, vagy hülyébbek? • Egyenlőek voltunk a szegénységben ... - Igen, mert a volt politikai-gazdasági rendszer tönkretett bennünket. Es ezt nagyon gyorsan elfelejtettük. • Fontos része volt a gazdasági átaiaktási folyamatnak a korona devalválása is, s ezt nagyon sok politikus bírálja. - Rendkívül fontos volt ez a lépés, azért, hogy megtudjuk, mibe is kerülnek nekünk a szabadon átváltható valuták. Az árfolyamot mindig a kereslet és kínálat határozza meg. A másfél év bebizonyította, hogy az árfolyamot helyesen határoztuk meg, mivel azóta állandó szinten tartjuk. Az is fontos, hogy sikerült megszilárdítanunk ezt az árfolyamot. A valutapiacon eltűnt a feketézés, és ez is szóban forgó intézkedés sikerességét bizonyítja. Persze, ezt csak az tartja annak, aki képes kicsit józanul gondolkodni, és aki egy kicsit ért hozzá. Ennek a lépésnek az áldásos hatását majd akkor értékelik igazán, ha működni kezd az a rendszer, amelynek intézményi és egyéb feltételeit igyekeztünk megteremteni az elmúlt másfél-két évben. Különösen fontos a privatizáció megkezdése, az új tulajdonszerkezet kialakítása, a mezőgazdasági tulajdonosváltás megkezdése. Ezzel kapcsolatban ugyancsak sok az ellenvélemény, és azt hozzák fel a leggyakrabban, hogy a nyugat is dotálja a mezőgazdaságot. Tény, hogy támogatja, csak az a kérdés, hogy mennyit és mire ad. • Vagyis a nyugat megnézi, hogy a termelő költségei indokoltak-e vagy sem, és csak a hatékonyat támogatja. - Mi szeretnénk, ha olcsó lenne az élelmiszer, de ez nem azzal érhető el, hogy mindannyian ráfizetünk, hanem azzal, hogy gazdaságosan állítjuk elő. Vannak statisztikai összehasonlítások, melyek szerint egy földműves Csehszlovákiában 27 lakost lát el élelemmel, Németországban körülbelül hatvanat, az Egyesült Államokban pedig 120-at. Azt hiszem, ezekhez az adatokhoz nem kell kommentár. Más út nincs, mint a hatékonyság növelése, de ez, tudjuk, fájdalmas lesz. Senki sem akarja felszámolni a mezőgazdaságot, de átalakítása a lakosság érdeke is, mert jó és főleg olcsó árut akar vásárolni. • A mezőgazdasági transzformációs folyamat kapcsán a vidék nagyon fél a munkanélküliségtől. - Ez érthető, de' tisztázni kell, hogy mi lesz az, amit előtérbe helyezek, amit támogatok. Azt, hogy mindenkinek adok munkát, még azon az áron is, hogy valójában nincs is rá szükség, vagy olyan életszínvonal elérését támogatom, mint a nyugati. A lakosság egyértelműen ezt akarja, de ehhez végig kell járnunk azt az utat, amit a világ legfejlettebb felében jártak-meg, és az ottaninak megfelelő gazdasági, foglalkoztatási szerkezetet stb. kell kialakítanunk. A nyugati mezőgazdaságban például ismeretlen a műszaki-gazdasági dolgozó kategóriája. A 40-50 hektárt művelő család maga végzi el az ezzel kapcsolatos adminisztratív teendőket is. Mi még a szövetkezeti pártalapszervezeti elnököket is fizettük, nagy apparátussal működtek a járási mezőgazdasági igazgatóságok és sorolhatnánk még a fölösleges munkahelyeket. Persze, mindez lehetséges, de az állampolgár megfizeti - drága élelmiszer formájában. Érthető, hogy most hangosak azok, akikre mindez vonatkozik, és nem akarják a változást, • Cél volt a szociális védőháló megteremtése is, ami ugyan sikerült, de állandó bírálat tárgyát képezi. - Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy éveken át abban a tudatban éltünk, a világon nálunk a legjobb társadalom- és nyugdíjbiztosítási rendszer. Érdekes, hogy amikor a hatvanas években bevezették a nyugdíjak megadóztatását, a sajtóval az élen mindenki ennek az igazságosságáról és előnyeiről beszélt, senki sem tiltakozott. Ezzel csak arra akartam rámutatni, az értékelés milyen gyakran annak a függvényében születik, hogy mi az, amiről szabad és mi az, amiről nem szabad beszélni. Most mindenkit bírálnak. Mi egy adott társadalombiztosítási színvonalat örököltünk, és ez azonnal nem emelhető. Külön kérdés napjainkban a munkanélküliségi segélyé, amely a múltban nem létezett. Azért sem, mert ahhoz, hogy a múltban ilyen „segélyben" részesüljön, munkába kellett járnia az állampolgárnak, függetlenül attól, hatékony volt-e az, amit csinált vagy sem. Mindenkinek naponta jelentkeznie kellett a munkahelyén, mert az állam így ellenőrizte az állampolgárt, mindig mindent tudott róla. Ezért volt szükség a lehető legkülönbözőbb munkahelyek, járási bizottságok - mezőgazdasági, szovjetbarát stb. - működtetésére, amelyek most egyszeriben fölöslegesnek bizonyultak. Ez is hozzájárul a munkanélküliség növekedéséhez, aminek - természetesen - egyetlen kormány sem örül. A szocialista rendszer ezt úgy oldotta meg, hogy adminisztratív úton hozta létre a munkahelyeket, és tíz embert helyezett oda, ahol öt is elegendő lett volna. • Gyakori érv a Szlovákia önállósodását követelők részéről, hogy Csehországban sokkal kisebb a munkanélküliség, mint nálunk. - Ez az eltérő gazdaságszerkezettel magyarázható, az ezzel kapcsolatos elemzés ezt nagyon szépen kimutatja. A csehországi vállalatok sokkal kisebbek és rugalmasabbak, könnyebben igazodnak a nyugati piachoz is. Az elemzés rámutat többek között, hogy ha ugyanolyan szerkezetű iparunk lenne, mint Csehországnak van és ugyanolyan arányban alakulna a munkanélküliség mint ott, akkor a jelenlegi 8 pontos különbség 3,2 ponttal csökkenne. A nyolc pont a 12 százalékos szlovákiai és a 4 százalékos csehországi munkanélküliségi arány közt van. Ha a nyugdíjasok is ugyanolyan arányban vonultak volna ki a termelésből nálunk, mint Csehországban, akkor további 1,4 százalékkal csökkenne az említett különbség, és így folytathatnánk az elemzés eredményeinek felsorolását. Mindent összevetve, ha minden ugyanolyan lenne, mint Csehországban, akkor a munkanélküliség is ugyanolyan arányú lenne. Tehát ebből is látható, hogy mindennek megvan a magyarázata, semmi sem történik ok nélkül. • És mi lenne annak a következménye, ha az ilyen különböző szerkezetű gazdasággal működő országrészeket kettévágnánk? - Nagyon rossz lenne a helyzet, és ez abból következne, hogy egy éveken át egységesen épített gazdaságot osztanánk el. Nagyon egy- , szerű példán magyarázható meg ennek a várható következménye. Vegyünk egy háromszobás szövetkezeti lakást, melyet lakói valamilyen okból ketté akarnának osztani. Oszthatnák azt bármilyen módon, soha sem lenne a két rész különkülön egy teljes egész, mindig megmutatkoznának rajta annak a jelei, hogy valamikor a két lakásrész egy egység volt. Most mindenkinek a kezében van a döntés lehetősége. Eközben azt is figyelembe kell vennünk, hogy a mai Európa már annyira összefonódott, hogy senki sem csinálhatja benne azt, amit akar. Még az olyan nagy országnak, mint Oroszország is meg kell hajolnia a nemzetközi követelmények előtt, ha be akar jutni egy-egy világszervezetbe. Azok, akik most Szlovákia önállósodásáról beszélnek, azt mondják, nekik nem lesz szükségük Éurópára, de ez a recept azt is „tartalmazza", hogy Szlovákia aligha veheti majd igénybe azokat a támogatásokat, amelyeket Európa adhatna. Persze, nem ajándékokról van szó, hanem olyan kereskedelmi-gazdasági együttműködési lehetőségekről, amelyek átsegítenek bennünket az átalakítás nehézségein. A külföldi tőke is csak oda áramlik, ahol annak megvannak a feltételei, ahol biztos a megtérülése. Az, aki Szlovákia lakosai számára nemzeti államot akar létesíteni, az egyúttal azt is mondja, hogy valaki nem tartozik ebben az államba. Azok pedig, akik megéreznék, hogy nincs helyük ebben az államban, persze, nem nyugodnának bele, és reagálnának. Napjaink Európájában már - sajnos - van erre példa, hová vezethet mindez. Ott van Jugoszlávia esete... • Alelnök úr, köszönöm a beszélgetést. PÁKOZDI GERTRÚD