Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-25 / 121. szám, hétfő
1992. MÁJUS 25. BIZTATÓ KEZDET (Munkatársunktól) - Szombaton Kassán sikeresen zárult az elsó nemzetközi 1 árumintavásár, a Region Market '92, melyen 101 cég állította ki termékeit, köztük 27 olyan külföldi vállalat, mely itteni közvetítői révén mutatkozott be. A vásár rendezője az Incheba részvénytársaság volt. Pavol Lim sajtóértekezleten elmondta, hogy a vásárra 35 ezren váltottak belépőjegyet, de rajtuk kívül számos vendég és neves üzletember is megfordult itt. Hogy hány üzletkötés történt a hét folyamán, arról természetesen ö sem tudott beszámolni, hiszen ez a kiállító cégtulajdonosok magánügye. Peter Šuplata, a vásár igazgatója bejelentette, hogy a következő kassai nemzetközi árumintavásár tanulmánytervezetét már most készítik. Az árukínálatot semmiképpen nem kívánják leszűkíteni a vásár valamilyen irányú szakosításával, sót már több kereskedelmi tanácsost felkértek - köztük külföldieket is -, hogy ötleteikkel, javaslataikkal járuljanak hozzá a földrajzilag nagyon jó helyen fekvő régiónak a nemzetközi kereskedelembe való minél szélesebb körű bekapcsolásához. Ľudovít Korotnoky, a Csehszlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara kassai irodájának vezetője úgy értékelte a rendezvényt, hogy a Region Marketen szervezett szakmai szemináriumok iránt is nagy volt az érdeklődés, ezért hasonló kiegészítő rendezvényeket jövőre is szerveznek. (-szák) MEGERŐSÍTETT START James Baker amerikai külügyminiszter szombaton Lisszabonban találkozott a négy szovjet utódállam diplomáciai vezetőjével, s aláírták a hadászati fegyverek csökkentéséről szóló START-szerződést. Az ünnepélyes aktussal lezárultak az amerikai miniszter, valamint Oroszország, Ukrajna, Kazahsztán és Beloruszszia képviselői közötti mintegy fél évig tartó tárgyalások. A dokumentum arra kötelezi az említett országokat, hogy tartsák magukat azokhoz az elvekhez, amelyekben a Szovjetunióval állapodott meg az Egyesült Államok. Ugyancsak a portugál fővárosban tartották meg azt a nemzetközi konferenciát, amelyen mintegy 60 ország külügyminisztere foglalkozott a szovjet utódállamoknak nyújtandó támogatás összehangolásával. Tegnap az Egyesült Államok, Japán, az Európai Közösségek és Oroszország parafálták a megállapodást, melynek alapján 75 millió dollárt fordítanak a. volt Szovjetunió atomkutatói számára létesített központba. A tervek szerint a moszkvai székhelyű központ már a jövó hónapban megkezdi működését. RENDHAGYÓ HANGVERSENY Az ARDALUS Európai Kulturális Rendezvények Alapítványa rendezésében a Debrecen Dixiland Jazzband május végétől június 8-áig tartó turnéja során több mint tíz koncertet ad Németországban, a brandenburgi tartomány városaiban. Gutái Károly, az alapítvány elnöke felvette a kapcsolatot a Csemadok Galántai Járási Választmányával, s megszervezte, hogy az együttes a turné előtt május 26-án 20 órakor Galántán, a városi művelődési központ esztrádtermében is bemutatkozik. A nyolctagú dzsesszegyüttes háromórás koncertjét rendhagyó módon rendezik meg. A közönség asztaloknál foglal majd helyet, hogy a zene élvezése közben üdítőt is fogyaszthasson. -tháILLEGÁLIS ÁLLATKERT A marokkói rendőrség a közelmúltban csehszlovák turistákat tartóztatott le, akik az AFP hírügynökség jelentése szerint állítólag ,,nem elégedtek meg azzal, hogy csak gyönyörködjenek a helyi faunában, hanem összefogdosták a legszebb példányokat. Az Al-M ISZÁK al VATANI című lap szerint a rendőrök az erdőben valódi állatkertre bukkantak. A turisták 158 teknősbékát, 58 kaméleont, 46 gyíkot, mintegy 20 sündisznót, siklót, viperát, varangyosbékát gyűjtöttek össze. Magyarázatként a turisták azt állították, hogy biológusok, és az állatokon tudományos kísérleteket akartak végezni VÁCLAV HAVEL: ÉN IS NYILVÁNTARTÁSBAN VOLTAM Ivan Gašparovičtól - a CSSZSZK volt főügyészétől - akit az idén márciusban váltottak le tisztségéből - származik a címben jelzett információ. A Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának tegnap elmondta, hogy a tavalyi szovjetunióbeli puccs idején kérte három telefontulajdo(Folytatás az 1. oldalról) mányzati szerepet, mert egy ilyen helyzetben a szövetségi kormány működésképtelenné válna és tulajdonképpen részese lenne a közös állam szétverésének. A munkanélküliséggel kapcsolatban prostéjovi példákra hivatkozva bizonyította, hogy Csehszlovákiában valójában a munkanélkülieknek csak egyharmada keres munkát, egy részük soha nem volt munkaviszonyban és az egyharmaduk pedig segélyt élvezve magánvállalkozóknál dolgozik. A Polgári Mozgalom elnöke, Jirí Dienstbier Jihlaván azt hangsúlyozta, hogy a politika nem fér össze a Jan Kalvoda (PDSZ) féle módszerekkel, az asztalcsapkodással. A mai „debolsevizálókat" az 1948-as káderesekhez hasonlította. .ÚJ szól nos lehallgatását, akiknek kilétét nem volt hajlandó felfedni, minthogy továbbra is köti a szolgálati titoktartás. Egy volt magas beosztású belügyi tisztviselő viszont elmondta, hogy a múlt rendszer három vezető politikusáról van szó. Rámutatott, hogy a lakosok egynegyede tagja volt a kommunista pártnak, a hadsereggel együttműködők és a szovjetbárátok szervezetének. „Nincs értelme a szemrehányásnak azokkal szemben, akik tenni akartak valamit" - mondotta Jirí Dienstbier. Ugyanaznap Brünnben Valtr Komáreknak címezve arra figyelmeztetett, hogy egykori szövetségi miniszterelnök-helyettesként 1989 decemberétől 1990 júniusáig lett volna elég ideje arra, hogy gazdasági reformtervezetet terjesszen be. A Csehszlovák Szociáldemokrata Párt nevében Valtr Komárek Sokolovban annak a nézetének adott hangot, hogy az idei választásoktól függ: sikerül-e változtatni a külföldi töke ölébe hulló csehszlovák gazdaság sorsán. Berlin nyugati és keleti részében 1946 óta tegnap először tartottak közös helyhatósági választásokat. A több mint 2,5 millió választópolgár 23 kerület képviseleti szerveinek jelöltjére adhatta le voksát. A berliniek kegyeiért összesen 17 párt és 10 mozgalom versengett, közülük csupán a szociáldemokraták (SPD), a kereszténydemokraták (CDU), a liberálisok (FDP) és a Republikánusok képviseltették magukat az összes kerületben. Helyhatósági szinten eddig az SPD volt a legerősebb párt, hiszen 17 városkerületben volt szociáldemokrata polgármester. Mircea Snegur, Moldova elnöke tegnap elrendelte a tartalékosok behívását azt követően, hogy az orosz ajkúak által lakott ún. Dnyeszter Menti Köztársaságban is ilyen parancsot adtak ki. Erről az ITAR-TASZSZ hírügynökség tájékoztatott. Snegur ezt megelőzően üzenetet intézett Butrosz Ghali ENSZ-főtitkárhoz, s ebben agresszióval vádolta a FÁK 14. (Folytatás az 1. oldalról) James Baker amerikai külügyminiszter jól informált források szerint a lisszaboni konferencián felszólította az EK tagjait, hogy hagyjanak fel a politikai figyelmeztetésekkel és lássanak hozzá,a konkrét tettekhez. Jacques Poos luxemburgi külügyminiszter szerint a washingtoni képviselő szorgalmazta, hogy szükség esetén katonai úton biztosítsák a segítséget. Ez azonban, mondotta, nem jelenti azt. hogy nagyszabású katonai intervenciót kezdenének. A lisszaboni értekezletet megelőzően Baker Londonban találkozott John Major brit kormányfővel. Az amerikai külügyminiszter a megbeszélések után tájékoztatott, hogy az Egyesült Államok bezáratja a San Franciscóban és a New Yorkban működő jugoszláv konzulátusokat és megszakítja kapcsolatait a juTekintettel arra, hogy a helyhatósági választásokat ezúttal nem a berlini tartományi parlamenti választásokkal együtt rendezték meg, a fő politikai pártok tartottak az alacsony részvételi aránytól. Ugyanis a „nemszavazók" jelentós mértékben növelhetnék a szélsőjobboldali Republikánusokra leadott szavazatok részarányát. Ez pedig a szélsőjobbos radikálisok térnyeréséhez vezethet, úgy, mint Schleswig-Holsteinben és Baden-Württembergben - elemezték a helyzetet a szakértők. A választások eredményeiről lapzártáig nem kaptunk jelentést. hadseregét, amely „gyakorlatilag megszállta Moldova keleti területét". Amenynyiben Oroszország nem vet véget az agressziónak, nem vonja ki egységeit, akkor Snegur hivatalosan kérni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását, hogy a testület vitassa meg a köztársaságban kialakult helyzetet - hangzik a dokumentumban. goszláv hadsereggel. Baker egyben beszámolt róla, hogy az USA valóban fontolgatja az európai országok katonai akciójának támogatását, ám kizárta az amerikai katonák részvételét a jugoszláviai konfliktusban. Nyilatkozata szerint az Egyesült Államok addig nem ismeri el a szerb kormányt, amíg nem vonja ki egységeit Bosznia-Hercegovinából és nem állítja helyre a békét. Koszovóban tegnap az ott élő albánok illegális parlamenti és elnökválasztásokat tartottak, amelyeket a szerb hatóságok eleve semmisnek nyilvánítottak. Ibrahim Rugóvá, Koszovo Demokratikus Szövetségének vezetője volt az egyedüli elnökjelölt, a parlamenti mandátumokért viszont összesen 22 politikai párt versengett. A legnagyobb esélyes Rugova pártja volt Le a CSSZSZK-val! Éljen az önálló Bős-Nagymaros Fedor Vico rajza (Lidové Noviny) „HATÁRNYITÓ" ZENEKAR (Folytatás az 1. oldalról) Letkésre ment férjhez, és egyéves kisfia miatt bizony elég ritkán látogatja meg a családi fészket. Ha mégis rászánja magát, a kétkilométeres távolság helyett ötvenet kell megtennie. A jövő héten szombaton és vasárnap Letkésen búcsú lesz, így két napra, reggel 7-től 19.00 óráig ismét megnyílik a provizórikus határátkelő. Június 4-én és 5-én Ipoly-menti randevú címmel kulturális rendezvényt tart a szálkái Csemadok, s akkor ugyancsak felemelik a két országot elválasztó sorompót, csakúgy, mint augusztus 15 és 17-e között a szálkái búcsú idején. Természetes az eszményi megoldás az lesz, ha a határ majd nemcsak alkalomszerűen, hanem állandó jelleggel lesz nyitva. Hogy erre mikor kerül sor, azt még nem tudni pontosan, de minden bizonnyal még az idén. (ordódy) SZEMÉLYESKEDŐ FELHANGOK KÖZÖSSÉGEKEN KÍVÚU EGYENJOGÚSÁG? Talán még elérzékenyülést is kiváltott a dél-szlovákiai magyar nézők körében, amikor két évvel ezelőtt a hazai magyar pártok képviselői a Csehszlovák Televízió országos adásában anyanyelvükön szóltak a választókhoz. Nem valószínű, hogy a kisebbségi magyar választók megszólításának leghatékonyabb eszköze lett volna a magyar képviselőjelöltek megjelenése a képernyőn, az országos műsorok közötti - a választási kampányösszeállításoknak szentelt szünetekben. Inkáb jelenlétünkre, öntudatra ébredésünkre hívta fel a figyelmet. Persze, akkortájt voltak olyan kisebbségi elvárások, amelyek biztonságérzetet sugalló értékekkel ruházták fel ezt a tágabb nyilvánosságot. Egyes szlovákiai magyar politikusok neofita buzgalommal azt is el tudták képzelni, hogy egyszer s mindenkorra leomlottak a politikában - a nemzeti válaszfalak. Hisz a szlovákiai magyarság kisebbségi érdekeit szlovák és cseh demokratikus pártok is zászlajukra tűzik. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és a Moldván (amelyet - minő furcsaság - a múltban sem kellett a magyar lapokban Vltavának írni nem úgy, mint a színmagyar dél-szlovákiai helységneveket). A fejlemények ismeretesek. Bekövetkezett az a helyzet, hogy a magyarság parlamenti politikai érdekképviselethez csak önerőből juthat, igy szinte fel sem tűnik, hogy a választások előtt a többségi nemzetek páňjai említést sem tesznek - a televízióban és a sajtóban - rólunk. A választópolgárok között ugyancsak megmerevedtek a nemzeti választóvonalak. Erős a gyanú; attól kell tartani, hogy aki megpróbálna átjárót keresni, könnyen csapdába eshet. Nem túl vigasztaló a helyzet, amikor a polgári egyenjogúság és demokrácia a tét. Arról ugyanis a nagy nyilvánosság előtt már nem igen esik szó, hogy a polgár egyszerre tagja kis- és nagy közösségeknek. Nincs fölöttük és kívülük álló, ne adj isten kirekesztettségi egyenjogúság. (ks) LECSAPOTT A MAFFIA A szicíliai Palermo közelében szombaton este bombamerénylet áldozata lett az olasz maffia elleni harc jelképévé vált Giovanni Falcone vizsgálóbíró. Gépkocsiját a palermói autópálya egyik alagútja előtt robbantották fel - tájékoztatott a RIA televíziós társaság. A detonáció kb. 20 méter átmérőjű krátert vájt ki az autópályán, és a bírót kísérő rendőrautót több méterre repítette. Falconét és feleségét a palermói kórházba szállították, de mindketten belehaltak sérüléseikbe. Rajtuk kívül három rendőr vesztette életét és nyolc személy megsebesült, köztük két osztrák turista. BAKER: KONKRÉT TETTEKRE VAN SZÜKSÉG Telefoto: ČSTK/EPA HÍREK-VÉLEMÉNYEK A titkos együttműködésre kiszemelve Václav Havel köztársasági elnök a tegnapi lányi beszélgetésekben Michael Kocábnak, a Szövetségi Gyűlés volt képviselőjének ügyére utalva kijelentette, hogy 27 évvel ezelőtt őt is nyilvántartásba vette az ŠtB a titkos együttműködésre kiszemeltek csoportjában, de három hónap múlva ellenséges személynek minősítette. A köztársasági elnök elmondta, hogy titkos együttműködőként az állambiztonság azt tüntette fel, akit csak akart. Őt magát már az ötvenes évek végén megkörnyékezték. Ezért ugyancsak csodálkozott, hogy több átvilágítás után is „tiszta maradt, mint a ma született bárány, mert mindig a legveszedelmesebb személyek között szerepelt." Václav Havel egyetértett azzal, hogy az üggyel kapcsolatos iratokkal a széles nyilvánosság, a politikusok és az újságírók is megismerkedjenek. Az embereknek joguk van arra, hogy mindent tudjanak, ami a köztársasági elnök körül történik, hangsúlyozta. Hozzátette, hogy ő maga az iratokat nem olvasta és nem is akarja, mert nem kíváncsi rájuk. Dél-szlovákiai látogatására kitérve a köztársasági elnök a cseh-szlovák viszonyt is érintette. Szerinte cseh részről több bizalmat érdemelne a szlovák nép bölcsessége. Szlovákiában azt tapasztalta, hogy az emberek vonzódnak azokhoz, akikről úgy vélik, hogy nem fenyeget részükről a kalandorság veszélye. Érintette az elnök a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló szerződés egyoldalú felmondását is. Elmondta, hogy Szlovákiában a vízművet olyan nagyszabású tervezetnek tekintik, mely nemzeti üggyé válik, ugyanakkor Magyarországon inkább a kommunizmussal szembeni ellenállás jelképének számít. A magyar kormány lépése Václav Havel szerint nem segíti elő a kiút mielőbbi megtalálását, hanem inkább erősíti az ügy politikaivá válását. A mindenki számára elfogadható megoldást még senkitől sem hallott - állapította meg az elnök. AUSZTRIA THOMAS KLESTIL AZ ÚJ ELNÖK Ausztriában tegnap rendezték meg az elnökválasztás második fordulóját. Mint ismeretes, az első fordulóban a négy jelölt közül egyik sem tudta megszerezni a szavazatok abszolút többségét. A szabadságpárt (FPÖ) és a zöldek jelöltje kiesett a versenyből, úgyhogy tegnap már csak a korábbi forduló két első helyezettje, Rudolf Streicher (SPÖ) és Thomas Klestil (ÖVP) szállt harcba a voksokért. A bécsi tévé esti hírmagazinja ismertette a nemhivatalos eredményeket, ezek szerint Klestil egyértelmű győztesként került kí a vokscsatából. Az ÖVP jelöltje a szavazatok 56,85 százalékát szerezte meg, míg Streicher csupán 43,1 százalékot. Ausztria új elnöke tehát Thomas Klestil. HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK BERLINBEN ENGEDELYEZETT TELEFONLEHALLGATÁSOK SNEGUR AGRESSZIÓVAL VÁDOLJA OROSZORSZÁGOT