Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-08 / 84. szám, szerda

1992. ÁPRILIS 8. ÚJ SZÓ, SPORT PLUSZ 10 SEBES SPRINTEREK A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) 1956-os tokiói kongreszszusán hozott elöntése értelmében kétévenként 17 kontinensviadalt bonyolítottak le. A tizennyolcadik Stuttgartban lesz, péntektől április 20-ig. Az alábbiakban felidézzük az egyes Európa-bajnokságok legjobb, legeredményesebb játékosait. Az évszám és a helyszín után a férfi és női csapatverseny győztese, ezt követően a férfi és női egyes aranyérmese, majd a férfi és női páros első helyezettje, végül a vegyes páros legjobbja található. 1958, BUDAPEST: Magyarország, Anglia; Bérezik, Kóczián (magyarok); Štipek—Vihnanovský (csehszlovákok); Rozeanu—Zeller (románok); Bérezik—Farkas (magyarok). A házigazdák indították a legtöbb versenyzőt, s a hét aranyból négyet megszereztek. A kis létszámú csehszlovák gárda várakozáson felül szerepelt, amit a négy érem is bizonyít. 1960, ZÁGRÁB: Magyarország, Magyarország; Bérezik, Kóczián; Bérezik—Sidó (magyarok); Rozeanu—

Alexandru; Cobirzau—

Alexandru (románok). Hódító útjára indult a támadó, látványos pingpong. Ismét remekeltek a magyarok, a csehszlovákoknál bemutatkozott az új nemzedék: Miko, Stanék és Polakovič. 1962, NYUGAT-BERLIN: Jugoszlávia, NSZK; Álser (svéd), Simon (nyugatnémet); Markovics—Teran (jugoszlávok), Rowe—

Shannon (angolok); Alser—Harst (svéd—nyugatnémet). A varsói paktum országai bojkottálták az Eb-t... 1964, MALMÖ: Svédország, Anglia; K. Johansson (svéd), Kóczián; Miko—Stanék (csehFEJEZETEK AZ ASZTALITENISZ EURÓPA-BAJNOKSÁGOK TÖRTENETÉBŐL MOST JÖN A TIZENNYOLCADIK VIMI ROLAND betegség miatt nem lehet ott a stuttgarti Eb-n, pedig nagyon készült a kontinensviadalra... (NAGY LÁSZLÓ felvétele) szlovákok), Rowe—

Shannon; Rózsás—Máthé (magyarok). Szokatlanul az év végén, novemberben találkoztak az öreg kontinens asztaliteniszezó'i. A nemzetek éremtáblázatán Csehszlovákia (1-1-4) a 3. helyen végzett Magyarország és Anglia mögött. 1966, LONDON: Svédország, Magyarország; K. Johansson, Alexandru; Alser—

Johansson, Heirits—Kóczián (magyarok); Miko— Lužová (csehszlovákok). Csehszlovákia versenyzői az Empire Pool-csarnokban hét érmet (1-3-3) szereztek. Sok szabálytalan adogatás (zárt tenyér) borzolta a kedélyeket. 1968, LYON: Svédország, NSZK; Surbek (jugoszláv), Voštová (csehszlovák); Sztipancsics—Vecko (jugoszláv), Karlíková—

Lužová (csehszlovákok); Gomozkov—Rudnova (szovjetek). Két évvel korábban, az angol fővárosban Vladimír Miko volt a hős, Lyonban pedig a 14 (!) éves Ilona Voštová. 1970, MOSZKVA: Svédország, Szovjetunió; Alser, Rudnova; Sztipancsics—Surbek, Grinberg—Rudnova; Gomozkov—Rudnova (szovjetek). Nyolc érmet szereztek a rendező ország sportolói, ebből négy volt az arany! 1972, ROTTERDAM: Svédország, Magyarország; S. Bengtsson (svéd), Rudnova; Jónyer—Rózsás, Lotaller—Magos (magyarok); Gomozkov—Rudnova. Hat év után ismét aranyérmet nyertek a magyar ásztaliteniszezők. Nagy szenzációnak számított: a csehszlovák férfiegyüttes a harmadik helyért 5:0-ra lelépte Magyarországot!!! 1974, ÚJVIDÉK: Svédország, Szovjetunió; Orlowski (csehszlovák), Magos; Jónyer—Klampár, Lotaller—Magos (magyarok); Gomozkov— Rudnova. Hat év után újra első helyezést nyert csehszlovák versenyző az EB-n. A Gomozkov— Rudnova vegyes páros zsinórban negyedszer (!) lett Európa-bajnok. 1976, PRÁGA: Jugoszlávia, Szovjetunió; Secretin (francia), Hammersley (angol); Johansson—Bengtsson (svédek), Hammersley— Howard (angolok); Sztipancsics—Palatinusz (jugoszlávok). A csehszlovák főváros már három ízben — 1932,1936,1963 — látta vendégül a világ legjobb asztaliteniszezó'it. Európa-bajnokságot azonban csak 1976-ban rendezett, méghozzá a jubileumi, tizediket! 1978, DUISBURG: Magyarország, Magyarország; Gergely, Magos (magyarok); Gergely— Orlowski (magyar—csehszlovák), Alexandru— Mihut (románok); Lieck—Hendriksen (nyugatnémetek). A 11. kontinensviadal a magyarok háversenye volt, nem kevesebb, mint tíz érmet sze-eztek (5-3-2). 1980, BERN: Svédország, Szovjetunió; Hilton (angol), Popova (szovjet); Secretin—Birocheau (franciák), Popova—Aptonyan (szovjetek); Orlowski—

Uhlíková (csehszlovákok). A legnagyobb szenzációt a 28 (!) éves csehszlovák Dvoŕáček szolgáltatta, aki Klampár és Bengtsson legyőzésével ezüstérmet nyert! 1982, BUDAPEST: Magyarország, Magyarország; Appelgren (svéd), Vriesekoop (holland); Surbek—Kalanics (jugoszlávok), Bulatova—Kovalenko (szovjetek); Grubba—Vriesekoop (lengyel—holland). A magyar fővárosban a tapasztalatlan fiatalok kellemetlen perceket szereztek esélyesebb ellenfeleiknek... 1984, MOSZKVA: Franciaország, Szovjetunió; U. Bengtsson (svéd), Popova (szovjet); Surbek—Kalinics, Popova—Antonyan; Secretin—Popova. Fantasztikus teljesítményt nyújtotta négy aranyérmet szerző szovjet Popova... 1986, PRÁGA: Svédország, Magyarország; Persson (svéd), Bátorfi (magyar); Waldner— Lindh (svédek), Bulatova—Kovtun (szovjetek); Panský—

Hrachová (csehszlovákok). A házigazdák öt érmet szereztek, s hat év után ismét aranyat nyertek. Női egyesben a kontinens négy legjobb asztaliteniszezó'je közül egy sem jutott (!) a négy közé. 1988, PÁRIZS: Svédország, Szovjetunió; Appelgren, Bulatova, Lindh—Appelgren, Bátorfi—Urbán (magyarok); Lupuleszku—Fazlics (jugoszlávok). Négy ország osztozott az aranyérmeken: a svédek hármat, a szovjetek kettőt, a magyarok és a jugoszlávok egyet-egyet szereztek. 1990, GÖTEBORG: Svédország, Magyarország; Appelgren, Gergelcseva (bolgár); Lupuleszku—Primorac (jugoszlávok), Bátorfi—Wirlh (magyarok); Gatien—

Wang (franciák). Kétségtelenül a 18 esztendős Wirth Gabriella volt a kontinensviadal főszereplője: a csapatversenyben aranyérmet szerzett, a női párosban (Bátorfi Csillával az oldalán) szintén első lett, vegyes párosban (Saiva-vel) a második helyet harcolta ki, egyesben pedig a harmadikat! 1992, STUTTGART: ??? (zsi) Két évvel ezelőtt, Göteborgban a bolgár DANIELA GEfíGELCSEVA nyerte a női egyest... (BOHUŠ KAŠIAK felvétele) Vannak sportágak, kerületi mezó'nyben, ahol szlovákiai, esetleg az élsportban végezni komoly visszhangot kelt, különösen, ha kisváros egyesületéről van szó. A vívás nem tartozik az ilyen reflektorfényben fürdő versenyágak közé. Mégis Somorja névét, ha sportberkekben szóba kerül, elsősorban a tó'rvívók öregbítik. Igaz, ők nem kerületi, még csak nem is szlovákiai nívón űzik „mesterségüket", hanem országos szinten, és ott a legjobbak között tartják őket számon. A SOMORJAI TŐRVÍVÓK FÖLÉNYE LÁTHATÁRON EGY NAGYCSAPAT? Száz méter síkfutásban világcsúcsot javítani nem egyszerű dolog. Világcsúcsot felállítani soha semmiben nem kis teljesítmény, ám 100 síkon szinte a lehetetlenséggel határos. E táv világrekordját az első olimpia idején Luther Cary tartotta 10,8-al. A legjobb idő ma — 96 évvel később — 9,86. Vagyis a tempó majd egy évszázad alatt még csak egy másodperccel sem lett gyorsabb. " Ha nagyon szigorúak akarunk lenni, a villámemberek az elmúlt évtizedek során szinte semmivel sem lettek „villámabbak". Jó, az elektromos időmérés valamicskét rontott a hivatalos eredményeken, de a rajtgép bevezetése, a repülő szőnyegnek is nevezhető rekortán, no meg az egyre tudományosabbá vált edzésmódszer ezt a különbséget bőven pótolta. Az egyenleg tehát módfelett szerény. Úgy tűnik, a 100 síkon elérkeztünk az emberi teljesítőképesség határvidékére, és látványos, forradalmi javulás aligha várható. Hogy miért? A reakciósebességet és az alapvető gyorsaságot hazulról hozza magával az atléta, ez csak igen csekély mértékben növelhető. A vágta erőszám, az izomzat fejleszthető ugyan, de a sérülés, húzódás, szakadás veszélye miatt szintén csak egy bizonyos határig. Aki viszont ehhez a vegyipar segítségét is igénybe veszi, akkor az egyik pillanatban világcsúccsal nyeri az aranyérmet, a következő minutumban pedig, mint Ben Johnson távozhat a hátsó kijáraton... A vágtázok világát meglehetősen színes—a szó szoros értelmében is —, szellőlábú, tűzrőlpattant legények alkotják. Minden nyári olimpia egyik legizgatottabban várt száma, az ötkarikás játékok Forma-1-e a férfi 100 méter. Pillantsunk bele a spirinterek gazdag arcképcsarnokába egy-egy rövid portré erejéig! Mivel már az első olimpián rendkívül kiegyenlített volt a mezőny, a futók bizony időnként trükkökhöz folyamodtak, mind például Archie Hahn, az 1904-es St. Louis-i ötkarikás játékok vágtázója. A rajtnál úgy tett, mintha ki akart volna ugrani, de még idejében visszafogta magát. Három ellenfele léprement, elindult. A rajtot visszalőtték, s a kor—akkori—szabályai szerint ennek a háromnak most már egy méterrel hátrábbról kellett nekirugaszkodnia. Hahn öt méterrel nyerte a döntőt, csibészsége mellett futni is tudott. Berlin, az 1936-os olimpia egyet jelentett Jesse Owens, a fekete villám nevével; négy aranyat nyert (100 rn, 200 m, 4x100 m, távolugrás) a német fővárosban. Nem is fűtött, szinte suhant a pályán, lába alig érintette a salakot. Aztán 28 évvel később Tokió — és Bob Hayes... Már az ötödik méter után vezetett. Válla jobbra-balra járt, kacsázva száguldott. Különleges, soha nem látott mozgás ez, szabálytalan, a világ legjobb futóinak bársonysimára vasalt technikája mellett. Csak repült, és repült, ahányat lépett, kerek 10 másodperces idejével biztosan hagyva maga mögött ellenfeleit. Négy év múlva Mexikóvárosban a nyolcas döntő valamennyi tagja sötét bőrű. És folytathatnánk a sort: Münchenben Valerij Borzov arat, Montrealban a trinidadi Crawford tarol, 1984ben pedig felbukkan a jelenlegi világcsúcstartó, Carl Lewis. Igaz, a fekete tollpihe módjára tovaszálló atléta fényét Szöulban egy pillanatra Ben Johnson elhomályosította. De csak egy villanásnyi időre, hiszen — mint kiderült —, szenzációs 9,79-es idejét a doppingnak köszönheti. És végül tavaly Tokió. Ez ugyan nem volt olimpia, „csak" világbajnokság, ám a 100 méteres döntő minden eddiginél gyorsabb volt. A rajtpisztoly eldördülése után Leroy Burrell—az éppen ügyeletes világrekorder — elrobban a rajtgéptől, Carl Lewis ottmarad. Mindenki veszi a kalapját, mindenkinek sürgősebb..

King Lewis csak a táv felénél kapcsolódik be érdemben a versengésbe. Az ő ideje a finis finisében jött el, sokszor megcsodált hajrája azon az augusztusi vasárnapon még gyorsabb volt, mint máskor. Mikor beviharzott a célba, az óra 9,86-nál állt meg, és a mezőny erősségét jelzi, még a negyedik helyen befutó brit Linford Christie is Európa-csúcsot (9,92) állított fel! Rohamosan közeleg Barcelona. Ott, csakúgy, mint Tokióban, tengerszinten és magas páratartalom mellett száguldhatnak majd a vágtázok. Talán a tenger felől fúvó könnyű, mediterrán szellő még gyorsabb iramra ösztökéli Lewiséket? (só) Csehszlovákiában a vívást meglehetősen kevés egyesületben művelik, ennek ellenére nem jellemző, hogy Somorja, az egyik fegyvernemben, a tőrben meghatározó szerepet játszón. Hogyan is kezdődött az egész? — kérdeztem Forgács Krisztiánt, a somorjai vívó klub elnökét, Csehszlovákia férfi tőrvívóinak felelős edzőjét. „Városunkban édesapám, Forgács Oszkár kezdeményezésére 1962-től kezdtek foglalkozni a sportággal. Néhány évvel később, v 1969-ben megalakult a Slávia Šamorín vívószakosztály, melynek nevét éppen tavaly októberben módosítottuk. Kezdetben az egyik alapiskola tornatermében edzettünk, a meglehetősen szűkös körülmények ellenére is egyre gyarapodott tömegbázisunk." A három évtized alatt szlovákiai, sőt csehszlovákiai bajnokok egész sora rajzott ki a szakosztály falai közül, akik később már mint edzők adták tovább az alapító, Forgács Oszkár tanításait. A somorjai vívó klub jelenleg 79 tagot számlál. A fegyvernemek közül csak a tőrvívást űzik — régebben kard is volt—, de azt mesteri fokon, ráadásul minden korcsoportban. Tavaly a diák, kadét, junior és felnőtt egyéni, valamint csapatbajnokságokon nyolc országos címet szereztek sportolóik. Talán még ennél is beszédesebb a tény: az 58 országos válogatottból 26-ot Szlovákia ad, s ennek több mint a fele, pontosan 15 somorjai. Vajon milyen lenne az arány, ha nem csupán atőrt, hanem a vívás minden válfaját űznék? E félelmetes sikersorozatot bizonyára nem lehet csak azzal magyarázni, hogy harmadik éve az új sportcsarnokban edzhetnek. 1989ben 3,5 millió koronáért átadott vívóterem egyike hazánk legkorszerűbbjének; a hat páston azóta minden évben több tornát rendeznek — legutóbb április első hétvégéjén az országos junior tó'rvívó bajnokságot. A modern edzőterem tehát megvolna, ennél nagyobb gondot okoz — a többi sportegyesülethez hasonlóan — az anyagi fedezet biztosítása. Ahogy Forgács Krisztián megjegyezte: „Jelenleg csak tárgyalunk a különböző szponzorokkal, konkrét szerződést még nem sikerült nyélbe ütnünk. Jelenleg a Szlovák Vívó Szövetség támogat bennünket, amely a pénzt az egyes szakosztályok eredményessége szerint egy átszámítási kulcs alapján osztja szét. Ám ez csupán a villanyszámla kifizetésére elegendő, s akkor még hol van a fűtés? Szó van arról, hogy a város önkormányzata szintén beszáll a kiadásokba, úgy mint 1989 előtt. Egyelőre azonban ígéreteken kívül mást nem kapunk." Szlovákiában összesen 10 vívószakosztály működik; ebből öt Pozsonyban, egy Besztercebányán és Kassán. Egyértelműen a nagyvárosok „kiváltsága" e pénzigényes sportág. Mégis, ha a csehszlovák férfi tőr-ranglistákat nézzük, mindenütt somorjai vívók nevei bukkannak fel: a kadétoknál a 2., 3. és 4. (Soóky, Javorčík, Lelkes), a junioroknál a 3., 4. és 5. (Pongrácz, Pirk G., Soóky), míg a felnőtteknél az első öt helyet (Nagy, Lančarič, Pirk R., Sármán és Kovács) a délszlovákiai versenyzők foglalják el. Ennek megfelelően a nemzetközi viadalokon szintén szép sikereket érnek el. Igaz, az 1989-es bársonyos forradalomig nem sok kapcsolatuk volt a nagyvilág legjobbjaival; a különböző kupák főleg az egykori szocialista országok sportolói seregszemléinek számítottak. Az elmúlt két évben már a párizsi, velencei, linzi és a bécsi Világ Kupáról sem hiányoztak a somorjai vívók, sőt az 1990-es lyoni felnőtt, és az 1991-es foggiai kadét-világbajnokságon szintén indultak (az utóbbi versenyen Pongrácz 24. helye egyben a legjobb csehszlovák helyezésnek bizonyult). Legközelebb a májusi bonni, kadét-világbajnokságon szerepelnek a somorjai sportolók (Soóky és Javorčík). A kisebb szakosztályok egyik hátulütője, hogy mire a versenyzői felnőtt korba érnek, a nagyobb sportegyesületek — különösen ez Pozsony környékére érvényes — elszipkázzák tőlük. Nem volt ez másként itt sem, bár az utóbbi években változott a helyzet. „Régebben a sportiskolák és a katonacsapatok lecsaptak neveltjeinkre. Az elmúlt két-három évben fokozatosan megváltozott a kép; a tényleges katonai szolgálat és a főiskolai tanulmányok után vívóink nagy része visszatér hozzánk, így a férfi csapatunk erős összeállításban képviselheti színeinket" — mondta a klubelnök. Forgács Oszkár, a somorjai vívó klub nesztora mind a mai napig egyengeti az újabb vívógenerációk lépteit, tanítja őket a tőrvívás mesterségére. Nehéz megmagyarázni, hogyan lehetséges a prágai, az olmützi, a pozsonyi vagy a kassai vívószakosztályokkal eredményesen felvenni a versenyt, sőt a tőrben minden korosztályban egyértelműen a legjobbnak bizonyulni. Lehet, hogy egyetlen ember sportszeretete, tudása — majd később a többiek segítsége — elegendőnek bizonyul egy ütőképes és eredményes gárda összekovácsolásához. SIDÓ H. ZOLTÁN