Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-04 / 81. szám, szombat
SPORT AZ I. LABDARÚGÓLIGA 21. FORDULÓJA ELŐTT VERETLEN MARAD A SLOVAN? A hét végén rendezik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulóját. Legnagyobb érdeklődés a két éllovas olomouci összecsapását előzi meg. Karel Brückner edző védencei kisebb megingás után újra formába lendültek, ellentelük pedig az eddigi 20 torduló során csupán három pontot vesztett. Érdekes, küzdelmes összecsapásra van kilátás, sajnos, az előzetes tervekkel ellentétben a Csehszlovák Televizió nem közvetíti a szuperrangadót. Dunaszerdahelyre az utolsó előtti helyen álló chebiek látogatnak. A hazaiak a 6. tavaszi meccsükön szeretnék végre megszerezni első győzelmüket. Egy héttel ezelőtt meglepetésre Prágában az Inter nyerni tudott a Slaviával szemben, ezúttal a sereghajtó nagyszombatiakat fogadja. Besztercebányán a Bohemians vendégszerepel, s korábban a katonáktól menesztett Jozef Adamec ezúttal a fővárosi együttes kispadján foglal helyet. . ÚJSZÓM 1992. ÁPRILIS 4. A Haná partján igazi derbire kerül sor. A hazai együttes a listavezető Slovannal találkozik. Előreláthatólag telt ház várja a csapatokat. Ján Gajda, a Sigma elnöke: ,,Hradecban négy kulcsemberünk nélkül is két pontot szereztünk. Hanus büntetése lejárt, minden bizonnyal helyet kap a kezdőcsapatban. Négy pont a hátrányunk a kékekkel szemben, ami nem tűnik behozhatatlannak. Szurkolóink sportszerű biztatására számítunk, még nem mondtunk le a bajnoki címről..." A pozsonyiaknál a 70 éves Rudolf Jurčákot Anton Urban váltotta fel a titkárság élén. „Elismerjük ellenfelünk tudását, de nem félünk. Sajnos, Gostič sárga lapok miatt nem léphet pályára, Glonek és Lancz rajtja kérdéses - sérülés miatt. Bizom a fiúkban, hogy folytatni tudják lassan egyéves veretlenségi sorozatunkat" - nyilatkozta az új titkár. Egy hete váratlan bravúrt hajtott végre az Inter Jozef Jankech mester merész húzásra szánta el magát: kihagyta az együttesből Obšitníkot, Šimčót és Kopčát. Korábban nélkülük elképzelhetetlen volt a sárga-fekete gárda Rudolf Janček, az Inter titkára „Ha a játékosok megközelítik mult vasárnapi teljesítményüket, nem lehet probléma. Az összeállítás az edző dolga, de azt hiszem, ismét Obšitníkék nélkül szerepel a csapat." Nem a legjobb a hangulat a nagyszombatiak háza táján. Milan Malatinsky menedzser: „Michalička eltiltása lejárt, sérültjeink nincsenek. Ha benn akarunk maradni, pontot kell szereznünk Pozsonyban!" Jó teljesítményt nyújtanak a tavaszi MOBIL OIL HELYETT SLOVNAFT '92 (Munkatársunktól) - Csehszlovákia legnagyobb, s talán nem túlzás, Közép-Európa legnívósabb atlétikai seregszemléje, a Pozsony Nagydíj, újra nevet változtat. Az annak idején a Pravda-Televizió-Slovnaft elnevezés alatt jegyzett viadal később a Mobil Grand Prix névre váltott, az idén viszont már Stovnaft '92-ként vezetik a versenynaptárban. Tegnap a sajtótájékoztatón Jozef Mlynár, a Slovnaft igazgatója és Imrich Ozorák, a BAC Bratislava titkára, ünnepélyesen aláirta az együttműködésről szóló szerződést A június 1 -|én rendezendő verseny egyben az első nagyszabású erőpróba lesz Európában és az érdeklődés iránta máris jelentős. Ahogy Imrich Ozorák nyilatkozta, nem a szervezők futnak az atléták után, hanem a sportolók menedzsrei ajánlják védenceiket. Bár a volt Szovjetunióban meglehetősen zilált a helyzet, az évek óta ápolt gyümölcsöző kapcsolatok révén az idén is várható Oroszország, Ukrajna és Belorusszia legjobb atlétáinak bemutatkozása az Inter-stadionban. (sidó) MB ff lM A filmfesztiválok városa, a franciaországi Cannes új és sokakat vonzó rendezvénye a „játékfesztivál". Különböző szellemi játékok - bridge, dámajáték, scrabble, Go stb. - kedvelői találkoztak a festői Côte-ďAzúron. Természetesen a sakkozók sem hiányozhattak. Több mint 1000 gyermek vett részt az Anand és Korcsnoj nagymesterek elleni szimultánon, a szabadban felállított asztalok sora meghaladta az egy kilométert! Az erös mezónyü nemzetközi nyílt versenyt az 55 éves Portisch Lajos nyerte, aki fél ponttal megelőzte a német Lobron, a kanadai Spraggetl és a bolgár Kirov nagymestereket, valamint az örmény Minasian és a francia Bricard nemzetközi mestereket, Minasian - a tavalyi groningeni és moszkvai eredménye után - ezúttal már harmadszor teljesítette a nagymesteri tornát. Egyik szép győzelme: SZABÁLYTALAN MEGNYITÁS Világos: Minasian - Sötét: Pein 1 b3 e5 2. Fb2 Hc6 3. e3 d6 4. Fb5 Fd7 5. Hf3 g6 (a győztes, elemzésében érdekes minöségáldozatra hívja föl a figyelmet: 5...e4l? 6. Hd4 Vg5 7.0-0 Fh3 8. g3 Fxl1 9. Vxf1 Hge7 10. Hc3 nagyjában egyenlő esélyekkel) 6. d4 Fg7 7. dxe5 dxe5 8 Hbd2 (nem lenne jó 8, Fxc6 Fxc6 9. Vxd8+ Bxd8 10. Fxe5 a lehetséges Fxf3 miatt) 8... Hge7 9 Hc4! f6 10 Hcd2 Hf5 11.He4 Ve7 12. 0-0 0-0-0 13. a4 Hb4 14. Ve2 Fc6 15. Hfd2 Hd6 16. Hc3! Kb8 (nem tanácsos 16... Hxc2, mert 17. Baci Hb4 18. Fa3 után világos fölényesen áll) 17. Fa3 Hxc2 (vagy 17... Fxb5 18. Hxb5 Hxc2 19. Fxd6 cxd6 20. Baci Hb4 21. Bc7 Bd7 22. Bfc1) 18 Fxc6 Hxa3 (18... bxc6 19. Fc5 Hxa1 20. Va6 vagy 18... Hxa1 19. Bxa1 bxc6 20. Va6 Ve6 21. Fc5 Hc8 22. Hc4 és világos nyer) 19. Hd5! Ve6 20. Bxa3 bxc6 21.Hb4 Hb7 22. Va6! Bxd2 (22 . . .Bd6 23. He4!) 23 Hxc6+ Kc8 24. Hxa7+ Kd7 25. Vb5+ Kd8 26. Vxb7 Vb6 27. Vc8+ Ke7 28. Vxh8! és sötét feladta, a vezér ütésére 29. Hc8+ dönt. 1765. SZ. FEJTÖRŐ H. V. Tuxen (1920) 111 mi ininuii N 111 i Hl Ä III m 4RI Q a A AH A B A A B ill • Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kc3, Vd2, Ba7 és h6, Ha5 és c6, Fc4 és d4, gy: a2, b5, e4, e7, f3 és f7 (14 báb). Sötét: Kd6, Vf6, Ba8 és g7, He6, Fe8 és h2, gy: d7 (8 báb). A megfejtés beküldésének határideje: április 13. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldök között minden héten két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1763. sz. (I. L. Kubbel) fejtörő megfejtése: 1. Vc7! 1 ...Bxc7 2. Hxf4 és Bg1 matt, 1 ...Fxc7 2. Hxb4 és 3. Ba1 matt, 1.. ,b3 2. Vb7! bxa2 3. Vb3 matt, 1...Í3 2. Vf7! fxg2 3. VI3 matt. 200 - 200 koronát nyert: Szigeti Péter, Érsekújvár, Pavol Stupeň, Buzita. DELMAR GÁBOR I. HOKILIGA, PLAY OFF-DÖNTÖ PLZEŇ-TRENČÍN 2:5 (0:2,1:1,1:2) (t-sz) - Az I. jégkorongliga play off-döntőjének első mérkőzésén Pilzenben küzdelmes találkozón a Dukla Trenčín 5:2 arányban legyőzte a hazai együttest. Ma délután kerül sor a második, kedden Trencsénben pedig a harmadik összecsapásra. Jól kezdtek a katonák és emberelőnyből már a 2 percben a hátvéd Bokros bombájával megszerezték a vezetést. A gól alaposan megzavarta a rendkívül idegesen korongozó pilzenieket A remek formában játszó Pálffy mintaszerű akció után a 14. percben növelte a vendégcsapat előnyét Pejchar, a hazaiak kapusa ezúttal tehetetlen volt. A második harmadban nagy erővel támadott a Skoda, mégis a trencséniek értek el újabb találatot, Pálffy révén. Már-már úgy látszott nagyarányú vereséget szenvednek Strakáék, amikor Bruk lövése Vlček ütőjén változtatott irányt és a korong Hiadlovsky hálójában kötött ki. Ezután feljött a pilzeni csapat, de újabb gólt nem sikerült elérniük. Az utolsó játékrészben előbb Šmíd szépített, úgy tünt nehéz percek várnap Šupler edző védenceire. Azonban nem így történt. Szórványos ellentámadást követően Pálffy ismét növelte a katonák előnyét. Az 58 percben, a hazaiak mestere Sykora merész húzásra szánta el magát: lehívta Pejchart és hat mezőnyjátékossal próbálkozott; bátorságára ráfizetett, mert a szemfüles Pálffy az üres kapuba lőtt, s állította be a végeredményt. A játék képe alapján a vendégek sikere megérdemeltnek mondható. ŠKODA PLZEŇ - DUKLA TRENČÍN 2:5 (0:2, 1:1, 1:2), gólütők: Vlček, Smíd, ill. Pálffy (4) és Bokroš. A találkozót 11 000 néző előtt Danko vezette. Kiállítások 1:3, emberelőny 1:1. SZABAN: MALAYSIA Végre megoldódott Szaban Tibor ügye. Mint ismeretes, a DAC-fulballista az idén januárban nem kötött profiszerződést a klubbal, a B-csapattal edzett. Néhány nappal ezelőtt a Németországban portyázó malaysiai Kadah meghívta próbajátékra. Elégedettek lehettek vele az ázsiaiak, mert a 28 éves labdarúgó ma repúl Malaysiába, hogy április 8-án megkezdhesse felkészülését új csapatával (svéd edzője van) a májusban induló szezonra. Szaban szerződése december végéig szól, a megállapodás értelmében beállóst fog játszani. A Kadah a bajnokság középcsapatai közé tartozik. (tv) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK • ESTORILBAN folytatódott a férfi nemzetközi tenisztorna. A második forduló eredményeiből: Furlan-Muster 6:7, 6:3, 6:4, Bruguera-R Gilbert 6:3, 6:2, Costa-Gomez 6:2, 6:4, Lendl-Molina 5:7, 6:4, 6:2, Peňa-Nováček 7:6, 6:2, Arrese-Riglewsai 7:5, 6:2. • ÚJ VILÁGCSÚCSOT állított fel Canberrában a 400 méteres férfi gyorsúszásban az ausztrál Kieren Perkins 3:46,47-el, megjavítva a német Dassler rekordját. • VERESÉGET SZENVEDETT Jana Novotná a Hilton Headban zajló teniszversenyen (az összdíjazás 550 000 dollár) a kanadai Hyotól. Eredmények: Hyo-Novotná 6:3, 3:6, 6:1. Zvereva-Navrátilová 6:4, 6:2 • CARLOS ALBERTO PERREIRA, a brazil labdarúgó-válogatott szakvezetője a finnek elleni barátságos mérkőzésre meghívta a keretbe a 37 éves Juniort, aki hat év után került vissza a csapatba. • KLAGENFURTBAN megkezdődött a B-csoportos jégkorong-világbajnokság Jugoszlávia - Románia 3:3, Hollandia - Kína 12:2, Ausztria - Bulgária 18:0, Japán - Dánia 4:2. • HÁROM versenyszám után Genyadij Jumerov (FÁK) áll a párizsi öttusaviadal étén 3276 ponttal, megelőzve a svájci Sleinmannt 3268 és honfitársát, Sztarosztyint 3256. • EGY TALÁLKOZÓRA került sor az angol labdarúgó divizióban: Wimbledon Nottingham Forest 3:0, góllövők: Fashunu 2 és Earle. • VASÁRNAP rendezik az Angol Labdarúgó Kupa elődöntőit. Londonban Liverpool - Portsmouth, Sheffieldben pedig Sunderland - Norwich találkozóra kerül sor. • CSALLÓKÖZARANYOSON edzőtáborozik a magyar ifjúsági nöi kézilabda-válogatott, amely április 7-én 18.00, majd egy nappal később 10.30 órakor a helyi sportcsarnokban megmérkőzik a hasonló korú csehszlovák csapattalNŐI KÉZILABDA KUPADÖNTŐK HA MÁR IDÁIG JUTOTTAK... ... akár a végső győzelmet is megszerezhetik. Tibor Csollár edző csapata, a TEMPO PARTIZÁNSKE a kedvező sorsolásnak és kiváló küzdőszellemének köszönve idén a női IHF Kupa döntőjébe menetelt, és ott az ugyancsak erökézilabdát játszó SC LEIPZIG lesz az ellenfele. A cipögyáriak tartanak esélyesebb német riválisuktól, ugyanakkor bizakodnak is. Egy újabb bravúrban reménykednek... Sérültjeik közül Súľovská és Kachová már edzenek, de nem biztos, hogy pályára lépnek. Szombaton 17 órakor Partizánskeban lesz az első összecsapás, április 17-én a visszavágó, Hogyan jutottak a döntőbe: Tempo: Kelalovrysos Kytheras (ciprusi) 49:5 és 45:10, Zeeman Zwaag (holland) 22:14 és 20:17, CSL Dijon (francia) 18:17 és 22:18, Textília Zalau (román) 20:22 és 17:13. A lipcseiek a Vozsdovac Beogradot, a Volán Szófiát és a kubány Krasznodart búcsúztatták. Vasárnap kora délután a DEBRECENI VSC a RADNICSKI BEOGRAD ellen próbál megnyugtató előnyt szerezni a KEK-döntőben. Kiegyensúlyozott összecsapás várható, a két csapat nagyon jól ismeri egymást, a pillanatnyi forma dönthet. Tavaly a jugoszlávok kerültek ki győztesen a párharcukból. A debreceniek útja a fináléba: Halkbank Ankara (38:15, 33:21), Podravka Koprivnica (32:17, 21:24), Byaasen IL (19:19, 23:23) A Radnicski ellenfelei voltak: Ikast FS, Stiinta Bacau és Bayer Leverkusen, Megismétlődik a tavalyi BEK-döntő: LÜTZELLINDEN-HYPOBANK. Egy évvel ezelőtt az osztrákoknak nem sikerült harmadszor elhódítani a trófeát (j. mészáros) NIGEL MANSELL HARMADSZOR? Vasárnap a brazil Interlagos Jósé Carlos Pácéról elnevezett pályája ad otthont a Forma-1 mezőnyének. A Brazil Nagydíj 1973 óta része a világbajnoki versenysorozatnak; 1980-ig a Sao Paulo közelében lévő Interlagos, majd 1981 és 1989 között a Rio de Janeiro melletti, Nelson Piquet-ről elnevezett helyszín látta vendégül a pilótákat. Két évvel ezelőtt ismét a 4300 méterre lerövidített Interlagos lett a szerencsés kiválasztott. Tavaly végre a hazaiak legjobbja, Ayrton Senna szerezte meg itt a győzelmet Riccardo Patrese, Gerhard Berger és a hatszoros Brazil Nagydíj bajnoka, Alain Prost előtt. Akkor a mintegy 130 000 néző önfeledten ünnepelte a világbajnokot rajt-cél elsősége után: s ahogy a dél-amerikaiak üdvöskéje megjegyezte a kimerítő küzdelem után: ..Húsz körrel a céi előtt hirtelen megbolondult a váltómüvem. Alig tudtam sebességet váltani. A győzelmet az Istentől kaptam '' Azóta alaposan megváltozott a kép, a McLaren-Hondák diadalmenetét felváltotta a Williams-Renault sikersororzata. Ráadásul március 20-án Mexikóvárosban a háromszoros világbajnok csúnyán nekicsapódott a védőkorlátnak, minek következtében két nappal később nem bírta teljesíteni a távot. Mindenképpen érdekesnek ígérkezik az újabb Senna-Mansell párharc, s az előbbi bizonyára nem venné zokon, ha újra az „égiek" segítenének neki az otthoni környezetben. Hiába, Nigel Mansell konok szívóssága még Senna számára is idegesítő- A brit pilóta és egyre megbízhatóbb gépe most valódi összhangban van, bizonyíték erre az idei két nagydíjgyőzelme, Vajon a Jósé Carlos Pace pályáján kivívja zsinórban a harmadikat is? Persze a 43. Forma-1-es világbajnokság nemcsak a McLaren és a Williams háziversenye. Tavaly a Benettonban úlö Nelson Piquet szintén eredményesen vadászott a pontokra Interlagosban, most a stafétabotját átvevő Michael Schumacher ugyancsak sikerre éhes. A nagy talány a Ferrari szereplése. Nem tudom, még mi újat kellene kitalálnia a maraneltói istálló műszaki gárdájának, hogy Alesiék végre ne csak a vert mezőnyben végezzenek. Még korai lenne következtetéseket levonni a futam előtt, ám annyi valószínű: ha a Ferrarik vasárnap sem szereznek pontot, pontokat, úgy ismét lemondhatnak a 13. éve hőn áhított világbajnoki címről. (só) FUTBALLMENETREND SZNL I Április 4., SZOMBAT, 15.30: VSS Košice - Pov. Bystrica (Jv.: Bródy); Žilina - Nitra (Rajčány), Sala - Senec (Hriňák), Hurbanovo - VSŽ Košice (Bomba). Április 5., VASÁRNAP, 10.30: Petržalka - Prievidza (Sihelský); 15.30: Jelšava - Lokomotíva Košice (Gavalier), Levice - Senica (Jendrichovský), Humenné - ŠKP Bratislava (Bezák). 1. Nitra 18 13 3 2 49:10 29 2. VSŽ 18 8 9 1 22:10 25 3. VSS 18 9 5 4 19:11 23 4. Prievidza 18 7 7 4 20:14 21 5. Pov, Bystrica 17 8 3 6 22:22 19 6. Žilina 17 6 6 5 22:22 18 7. Šaľa 18 5 8 5 17:17 18 8. Senec 18 8 2 8 14:22 18 9. Humenné 18 7 3 8 28:27 17 10. Lokomotíva 18 6 5 7 19:19 17 11. Jelšava 18 6 4 8 28:28 16 12. ŠKP 18 5 6 7 16:23 16 13. Levice 18 5 5 8 21:22 15 14. Petržalka 18 3 7 8 16:30 13 15. Hurbanovo 18 3 5 10 13:28 11 16. Senica 18 2 6 10 19:40 10 SZNL II Nyugati csoport - április 4., SZOMBAT, 10.30: Slovan B - Vráble; 15.30: TTS Trenčín - Topoľčany, Dubnica - Doprastav, Spoje - Gabčíkovo, Bánovce - Inter B Április 5., VASÁRNAP, 15.30: Sered - Puchov, Dúbravka - VTJ Trenčín, ES N Zámky - Partizánske. 1. Vráble 18 15 1 2 42:17 31 2. Puchov 17 9 7 1 25:7 25 3. Partizánske 18 8 4 6 32:27 20 4. Inter B 18 9 2 7 24:20 20 5. TTS Trenčín 18 8 4 6 28:26 20 6. Sered' 18 8 3 7 30:28 19 7. Bánovce 18 7 4 7 28:33 18 8. ESN, Zámky 17 7 3 7 28:22 17 9. Dúbravka 18 7 3 8 26:33 17 10. Gabčíkovo 18 6 4 8 30:27 16 11. Slovan B 18 5 6 7 26:35 16 12. VTJ Trenčín 18 5 4 9 19:19 14 13. Dubnica 18 5 4 9 21:28 14 14. Topoľčany 18 3 8 7 17:29 14 15. Doprastav 18 4 5 9 19:27 13 16. Spoje 18 2 8 8 15:32 12 Keleti csoport - április 4., SZOMBAT 15.30: Bardejov - Vranov, Sp. N. Ves - Ružomberok, B. Bystrica B - Kys. N Mesto. Április 5., VASÁRNAP, 15.30: Stropkov - Bard. N. Ves, Čadca - Michalovce, Budkovce - Lubeník, Bytča - Trebišov, Rim. Sobota - Giraltovce 1. Trebišov 18 10 5 3 31:9 25 2. Stropkov 18 11 2 5 31:12 24 3. Sp. N. Ves 18 9 5 4 31:16 23 4. Rim. Sobota 18 10 3 5 34:24 23 5. Bytča 18 9 2 7 26:21 20 6-7. Vranov 18 9 2 7 23:20 20 Budkovce 18 9 2 7 23:20 20 8. Giraltovce 18 8 4 6 22:20 20 9. Bardejov 18 7 4 7 20:20 18 10. Bard. N. Ves 18 6 5 7 23:27 17 11. Michalovce 18 5 5 8 27:34 15 12. Ružomberok 18 4 6 8 17:25 14 13. Kys, N. Mesto 18 5 4 9 14:30 14 14. Lubeník 17 4 3 10 16:25 11 15. B. Bystrica B 17 4 3 10 16:32 1! 16. Čadca 18 3 5 10 15:34 11 LABDARÚGÓ NB I Ma bonyolítják le a labdarúgó NB I 20. fordulóját. 16.30: Diósgyőr - BVSC, Vác - Vasas, Tatabánya - Videoton, MTK - Rába ETO, Veszprém - Kispest; 18.30: Újpest - Pécs, Siófok - Haladás, Ferencváros - Zalaegerszeg 1 Kispest 19 11 4 4 35-19 26 2. Vác 19 9 7 3 35-21 25 3. Ferencváros 19 7 10 2 25-15 24 4. Siófok 19 10 4 5 29-21 24 5. MTK 19 9 5 5 32-19 23 6. Videoton 19 7 9 3 26-19 23 7- UTE 19 6 8 5 26-24 20 8. Pécs 19 7 6 6 14-14 20 9 . Vasas 19 6 7 6 21-18 19 10. Rába ETO 19 6 6 7 21-24 18 11. BVSC 19 5 7 7 20-19 17 12. Szombathely 19 5 6 8 18-23 16 13. Veszprém 19 4 8 7 14-23 16 14. Tatabánya 19 5 6 8 15-28 16 15 Diósgyőr 19 4 5 10 16-30 13 16. Zalaegerszeg 19 0 4 15 10-40 4 idényben a chebi rendőrök (bár legutóbb hazai környezetben alul maradtak a Spartával szemben). „Šámalon kívül mindenki egészséges, egy pontért utazunk Dunaszerdahelyre" - jelentette ki Jirí Tichý másodedző. Utoljára a 14 fordulóban örülhettek a sárga-kékek szurkolói, amikor az eperjesieket győzte le a DAC. Vladimir Hrivnák, az együttes edzője „Siago és Prokop játékára nem számíthatunk, a hét közben Pintér és Maixner is kisebb sérüléssel bajlódott. A chebiek idegenben rendkívül veszélyesek, ennek ellenére bizom benne, hogy hosszú idö után végre győzünk. A valószínű összeállítás: Šanta - Mikuš, Tomáš, Pintér, Mintái - Pavlík, Zsákovics, Diňa - Maixner, Radványi, Jančula." A 21. forduló párosítása - SZOMBAT, 17.00: Slavia - Dukla (Jv, Legierský) VASÁRNAP, 16.30: Inter - Trnava (Benedik), DAC - Cheb (Mareš), Sparta - Vítkovice (Ružička), Prešov - Č. Budéjovice (Zvonič), Ostrava - Hradec (Mádl), Olomouc - Slovan (Wencl), B. Bystrica - Bohemians (Marko). 1. Slovan 20 17 3 0 43:10 37 2. Olomouc 20 14 5 1 45:11 33 3 Sparta 20 14 2 4 46:14 30 4 Ostrava 20 11 5 4 36:22 27 5. Slavia 20 10 5 5 42:15 25 6. Inter 20 9 3 8 32:31 21 7. Prešov 20 9 3 8 19:28 21 8 DAC 20 6 4 10 31:31 16 9. Bohemians 20 5 6 9 23:32 16 10. Dukla 20 4 7 9 19:27 15 11. B. Bystrica 19 5 4 10 20:30 14 12. Vítkovice 20 6 2 12 24:42 14 13. Hradec 19 4 5 10 12:23 13 14. Č, Budéjovice 20 5 3 12 19:39 13 15. Cheb 20 4 4 12 19:41 12 16. Trnava 20 2 7 11 11:41 11 (szabó)