Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-29 / 101. szám, szerda

1992. ÁPRILIS 29. AZ ÚJ HATÁR: KILENC MÉTER Nagy ünnepséget rendeztek a közel­múltban áz egyesült államokbeli Indiana­polisban, amelynek keretében átadták a Sűlliván-díjat. Az elismerés azt az ameri­kai sportolót illeti meg, aki a? előző évben a legkiemelkedőbb eredményt érte el. A díjat Mike Powell, a tavalyi tokiói atlétikai világbajnokság távolugró aranyérmese vehette ál, aki 895 centiméteres teljesít­ményével megdöntötte honfitársa, Bob Beámon 23 éve fepnálló 890-es rekord­ját. A távolugrás világcsúcsát általában nem egyszerű megjavítani: az ír Peter O'Connor 1901-ben teljesített 761-es ug­rását 20 évig nem szárnyalták túl, Jesse Owens 1935-ös 813 centimétere pedig kereken 25 esztendeig dacolt az idővel, valamint az újabb és újabb trónkövetelők igyekezetével. E versenyszám már az ókori olimpiák egyik alap sportágának számított. Az első hivatalosan is elköny­velt mérések 1862-ben Angliában kez­dődtek; először 1874-ben az ír John La­ne repülte át a 7 métert. A 8 méteres álomhatár megdöntésére 61 évet kellett várni; Jesse Owens égy michigani verse­nyen küzdötte le először e távolságot, majd 1936-ban a berlini olimpián — a né­metek nem kis bosszúságára—ismét ug­rott egy óriásit (806 cm), amely 24 évig számított olimpiai rekordnak. Gyakorlati­lag a 60-as évekig nem történt előrelépés: ekkor azonban két fenomenális távolugró lépett színre, az amerikai Raiph Boston és a szovjet Igor Ter-Ovaneszjan. ők ketten alaposan megmozgatták a szinte állóvíznek tűnő számot; nem kevesebb, mint nyolcszor javították meg a világre­kordot nyolc év leforgása alatt. Ilyen pezs­gés még nem volt e sportágban! Össze­sen 22 centimétert tettek hozzá Owens teljesítményéhez. És ekkor, mint egy üstökös tűnt fel Bob Beámon. Jött a mexikóvárosi olim­pia, ahol a jelentős tengerszint feletti ma­gasság ugyancsak kedvezett a rövidtáv­futóknak és az ugróknak. Beámon 1968. október 18-án éppen még a reguláris hát­széllel — 2 m/sec — valami elképesztőt produkált. Felállt a nekifutó végén, előre­hajolt, aztán indult. Minden lépésére bic­centett egyet, mintha helyeselne önma­gának, hogy jól van fiú, remekül csinálod. Ellépett a deszkától és repülni kezdett. Nem volt az átmenetben semmi zökkend, föld vagy levegő, neki teljesen mindegy. Fellépett a stadion légterébe, s olybá tűnt, ott is marad. Körözött a lábával, majd e­lőreszúrta és végre nagy lassan eresz­kedni kezdett. Éppen ideje volt, hiszen majdnem túlrepült a homokon. Zűr tá­madt a zsűriben, a lelátó tombolt. A tér­mérők hosszú ideig matattak: kisült, hogy az elektronikus távolságmérő csak 860-ig működik. Nosza elő a hagyományos acélszalagot. Aztán kiírták az eredményt: 890 cm. A riporterek máris fogalmazták a szalagcímet: Ugrás a 21. századba! Kilenc év híján igazuk lett. Carl Lewis 10 esztendeje nem vesztett távolugró ver­senyt, 65-öt nyert egyvégtében. Es soha olyan fantasztikus teljesítményt nem nyúj­tott, mint a tokiói vb-n 1991. augusztus 30-án: 868, belépett, 883,891, 887,884... Valóban, minden idők legfélelmetesebb sorozata. Csak éppen kevés. Mert jön Mi­ke Powell, ez a sörte hajú, csúnya kis ba­juszú, rúgólábú legény, és ötödikre 895­öt ugrik. A 28 éves atléta valamikor kosa­razni szeretett volna, de 190 centijével el­küldték, mint törpét. Volt éjjeliőr, áruházi detektív, buszsofőr, ám tavaly augusztu­sa óta egy legendás rekord túlszárnyaló­jaként ismeri a világ. Beamonról, a nagy elődről nem túl hf­zelgően nyilatkozott a trónfosztó: „Meg­van kazettán a 890 cm-es ugrása Mexi­kóból. Ha fel akarom dobni magamat, mindig megnézem. És esküdözöm, hogy egyszer úgyis túlteszek rajta. Na, ennek '91. augusztusa óta vége. Most már nézegesse ő az én kazettámat. Egyébként egy kicsit dühös is vagyok rá. Valahányszor megkérdezték, kit tart až utódjának, mindig csak Carl Lewis, meg Larry Myricks nevét emlegette. Mintha én a világon sem lettem volna! Tavaly egyébként az volt a célom, hogy megdöntsem a világcsúcsot és legyőz­zem nagy riválisomat, Carl Lewist. Ez sikerült, azóta újabbakat fűztem ma­gam elé; szeretném elérni a 30 lábas, -azaz 914 cm-es határt, s aranyérmet nyerni Barcelonában." Nem egész há­rom hónap múlva megkezdődik az ötka­rikás seregszemle, s remélhetőleg a játé­kok egyik fényjxintja a távolugrószektor­' ban zajló Powell— Lewis párharc lesz. (só) . ÚJSZÓM SPORT PLUSZ 10 bizonytalanság, már ami a lebonyo­lítást illeti, a kilencnapos torna előtt. Egy dolog viszont régóta ismert: 5 csapat jut(haí) tovább... „A házigazda kanadaiakkal és a kubaiakkal kerültünk egy csoport­ba. A három együttesből kettő' ke­rül a kvalifikáció második forduló­jába. A legfrissebb értesüléseink szerint a kubai válogatott lemond­ta a részvételt, s így módosul a program. Az sem elképzelhetet­len, hogy megváltoztatják a cso­portbeosztást. Erről a helyszínen döntenek. Semmi közelebb:* nem tudunk, május l-jén, a kanadaiak ellen kellene kezdenünk. A cseh­szlovák pólóválogatott 56 éwei ezeló'tt szerepelt utoljára az ötka­rikás játékokon. Mindent megte­szünk, hogy Barcelonában mi is vízbe szállhassunk. Ha ez nem si­kerül, akkor újra nehéz helyzetbe kerül a honi vízilabdasport. Ezt mindannyian tudatosítjuk" — vé­lekedett Bottlik László. A főpróba nem a legjobbra sike­redett, hiszen válogatottunk az utol­só, 8. helyen végzett a párizsi nagy­szabású tornán. Ennek ellenére elé­gedettek^) voltak az edzők a muta­tott játékkal. Állítólag a játékvezetők három ízben is megverették a cseh­szlovákokat. Megint a bírák tehetnek a vereségekért... Stoffan Rudolf: „Rosszabbul már nem fújhatnak, mindenre felkészültünk. Bízunk abban, hogy az olimpiai selejte­zőn nem lehet komolytalanul bí­ráskodni. Ha úgy fogunk játszani, mint Párizsban, akkor biztosan to­vábbjutunk!" így legyen... íme, a 13-as keret: Lukáč (Š KP Košice), Krneťo (Topoľčany) — Borsig (UK Bratislava), Viduman­ský, Bundschuh (Eger—VŠV Košice), Kmeť (UK), Jančich (No­váky), Veszelits (ŠKP), Poláčik (Ca­nottieri Napoli —VŠV Košice), Dinžík (BVSC), Bačík (Wupperthal), Schmuck (Nice), Iždinský (UK). ZSIGÁRDI LÁSZLÓ JÁN KOCIAN ELBÚCSÚZOTT A CÍMERES MEZTŐL utóbbi évekre, csak a Sparta mai menedzserét, Zdenék Nehodát ért ilyen megtiszteltetés. Milan Máčala szakvezető úgy határozott, éppen Németország legjobbjai ellen lép pályára utoljára Ján Kocian. Negyed­órát töltöttajátéktéren, majd Néme­ček váltotta fel. „A találkozó előtt nem is gondoltam arra, hogy elér­kezett a búcsú pillanata. Mikor le­cseréltek, nem szégyellem, a könnyeim is kicsordultak. Szeret­tem volna még részt venni a svéd­országi Eb-döntó'n, de helyettünk Michel Piatini védencei utaznak Skandináviába. Úgy vélem, alakul az új válogatott, és kiharcolja a jo­got az Egyesült Államokban sorra kerülő' világbajnokságra, és még sok kellemes percet szerez a szurkolóknak. Klubomban az el­nök rábeszélt, még egy évig álljak a csapat rendelkezésére, majd edzó'ként dolgozhatom tovább." (szabó) NEHÉZ FELADAT VÁR A CSEHSZLOVÁK VÍZILABDÁZÓKRA „AZ EB-DÖNTŐ CSAK ÁLOM MARADT..." ÖTVENHAT ÉV UTÁN AZ OLIMPIÁRA? Egy héttel ezeló'tt a német válo­gatott ellen, Prágában búcsúzott a címeres meztől a 34 éves Ján Koci­an. Megérdemelte ezt a megtisztel­tetést a csupaszív középhátvéd. Ko­rábban sokáig mellőzték a nemzeti 11-ből, csak a Bundesligában mu­tatott jétékát követően 1989 márciu­sában — 31 évesen hívta meg őt a keretbe Jozef Vengloš szakvezető. Ezt kővetően csak sérülés miatt hi­ányzott. Két esztendővel ezelőtt a csehszlovák labdarúgó-szakem­berek őt választották az ország leg­jobb futballistájává. Pályafutása so­rán a B. Bystrica mezében 209 talál­kozón szerepelt, és 20 gólt lőtt. Az A-válogatottban 26-szor, az olim­piai csapatban 20-szorsaz utánpót­lás válogatottban 4 alkalommal ka­pott helyet. A St. Pauli színeiben 91 találkozón lépett pályára a Bundes­ligában, és ötször talált a hálóba. Kistapolcsányban kezdett futbal­lozni, tehetségére hamar felfigyel­tek, és Túrócszentmártonba került. Bevonulását kővetően rövid ideig a Dukla Písek csapatát erősítette, majd Besztercebányára helyezték. Eleinte nem nagyon kapott helyet Kováčik edző együttesében ós köl­csön adták. „Már csaknem abba­hagytam a focit, de szerencsémre új mester került a klubhoz, aki visszahívott a Duklához." Ezt kö­vetően kilenc évig szinte elképzel­hetetlen volt nélküle a katonák gár­dája. Sikerekben és csalódásokban is volt része. Kiesés, majd feljutás (a DAC húzta a rövidebbet), utána az UEFA Kupa-szereplés. „Nagyon szép idó'k voltak, csak kivételes alkalommal kellett zöldbe öltöz­nünk. Legfontosabb az volt, hogy futballozhattam, amit kellően ho­noráltak. Több helyró'l is kaptam ajánlatot, többek között a Slovan is érdeklődött irántam, de felet­teseim az átigazolásról hallani sem akartak." Az olimpiai csapatban 1983-ban, Lengyelországban debütált. De a Los Angeles-i nyári játékokban Csehszlovákia sportolói nem indul­hattak, így a labdarúgóknak nem volt módjuk megvédeni moszkvai aranyérmüket. Egy évvel később, Görögországban csereként szóhoz jutott a legjobbak között, majd 1986-ban az Ausztráliában portyá­zó válogatottban két alkalommal epizódszerepet kapott. Ezután hosszú szünet következett. „Miután betöltöttem 30-dik éle­tévemet, és zsebemben volt a Dukla engedélye is a külföldi szerzó'déshez, Kuhlmann német menedzser segítségével a Bun­desliga újoncánál, a St. Paulinái vettem részt próbajátékon. Érez­tem, nem okoztam csalódást, hi­szen egy hét után szerzó'dtetni akartak. Nehezen értették meg, odahaza formaságok sokaságát kell még elintéznem, elvégre a hadsereg hadnagya voltam. Sze­rencsémre sikerült." Kocián ide­haza nem tartozott a sztárok közé, Németországban viszont bizo­nyított. 150 ezer márkáért szerződ­tették, egy év után a görögök 1 mil­liót ígértek érte! A kezdetekre így emlékezik: ,,Az elsó' szezon volt a legszebb. Uj világba kerültem, mi voltunk a bajnokság meglepetés­csapata. Én ló'ttem az elsó' gólun­kat a Frankfurt ellen. Legnagyobb élményt a Hamburger SV elleni derbi jelentette, 65 000 néző' eló'tt 1:1-re végeztünk a korábbi BEK­gyó'ztessel, és nekem sikerült egyenlítenem." A harmadik idény már nem alakult ilyen fényesen, mert a St. Pauli kiesett az élvonal­ból. Kocian hosszú ideig sérüléssel bajlódott. „Tavaly rpssz évet zár­tunk, búcsúztunk az élvonaltól, és a válogatott sem ért el olyan ered­ményeket, amilyeneket szerettem volna. Egy osztállyal alacsonyab­ban keményebb meccsek vannak. Bár anyagilag nem járunk rosz­szul, győzelemért 2800 márkát adnak. Es ha sikerült volna kihar­Csehszlovákia vízilabda-váloga­tottja 1989 óta nemigen ért el figye­lemre méltó eredményt. Akkor, a bonni Európa-bajnokságon — nem kis meglepetésre — a 7. helyen vég­zett. Többek között legyőzte a ma­gyar együttest, amely a kontinensvi­adal esélyesei közé tartozott. Egye­sek szerint a magyarok elszabotál­ták a meccset, így akarták megbuk­tatni a szövetségi kapitányt... Hogy, mi igaz ebből? Erre a kérdésre talán sosem kapunk választ! Az viszont vi­tathatatlan: STOFFAN RUDOLF edző' legénysége önmagát múlta felül a bonni kontinensviadalon. Bizakodtak a honi vízilabdasport hívei, majd' csak nagyobb támoga­tást kap a múltban annyit ütött-vert, mellékvágányra szorított sportág. Az összefogás, a kölcsönös meg­segítés helyett a szövetségben el­kezdó'dött a hatalmi harc, az egy­másra mutogatás. Több klikk ala­kult, mindenki saját érdekeit he­lyezte eló'térbe (kabaréba iliő, bot­rányos jelenetek történtek a bajnok­ságban). Az illetékesek nem a válo­gatottal törődtek, hanem a külföldi utakért harcoltak. Ezek a kirándulá­sok rendre balsikerrel végződtek (a vezérek véleménye egészen biztos más!), a tartalékos, toldozott-foldo­zott hetes többnyire a rövidebbet húzta a nemzetközi tornákon... Stoffan Rudolf, a magára ha­gyotttréner mi mást tehetett, bedob­ta a törülközőt. A korántsem egysé­ges szövetségben — egyesek csak a külföldi viadalok eló'tt mutatkoztak! — közben döntöttek: Peter Baďu­rát, az egyik legfiatalabb edzőt ne­vezték ki a válogatott szakvezetőjé­vé. Nagy merészség volt igent mon­colnunk a feljutást, 50 000 márkát kaptunk volna fejenként. Sajnos, ebbó'l már nem lesz semmi..." Címeres mezben remek teljesít­ményt nyújtott a világbajnoki selej­tezőkön, az olaszországi Mondialén is a legjobbak közé tartozott. „Leg­szebb emlékeim az itáliai vb-ró'l vannak. Remek kollektívát alkot­tunk. Idehaza nem nagyon bíztak bennünk, mégis a negyeddöntőig jutottunk. Csak a házigazdáktól és a késó'bbi győztes németektől szenvedtünk vereséget. Azt hi­szem, a csapat is és én is az oszt­rákok elleni csoportmérkőzésen játszott a legjobban." Csehszlová­kiában eddig nem sokat adtak a bú­csútalálkozókra. Visszagondolva az Vidumanský László (a labdával), a csehszlovák pólóválogatott csapatkapitánya már évek óta az együttes legeredményesebb játékosai közétartozik... (Eugen V o j t í š e k felvétele) kassai edző. „Csodákat ne várja­nak tó'lünk az Eb-n. Az elsó' tízbe azért beférünk!" — nyilatkozta az athéni viadal előtt. És éppen hogy befért a válogatott — 10. lett. Még a kontinensbajnokságot megelőzően Bottlik László és Stof­fan Rudolf elásta a csatabárdot, mindketten belátták, nincs értelme a kőtélhúzásnak; az egykori két jó ba­rát — sokak bánatára! — kibékült, s úgy döntött, együtt próbál szeren­csét... Már az elmúlt év végén ma­gasra emelték a mércét: az olimpiai részvételt tűzték ki célul. Barceloná­ba azonban Calgaryn keresztül vezet az út. A kanadai városban rendezik ugyanis 13 (12?) válogatott részvételével az olimpiai selejtezőt, amely holnapután kezdődik. Sok a dani erre az ajánlatra! Nemsokára ő is rájött, egyedül képtelen zöld ág­ra vergődni. Közvetlenül az athéni Európa-bajnokság eló'tt váratlanul lemondott, belefáradt a reményte­len szélmalomharcba. Pár nappal az 1991 -es kontinens­viadal eló'tt ki más, mint BOTTLIK LÁSZLÓ ült a válogatott kispadjára. Pedig korábban kijelentette: nem vállalja, hallani sem akar róla. Az­tán meggondolta magát! Annak elle­nére, hogy a Csehszlovák Vízilabda Szövetségben hadiállapot uralko­dott, rá hagyta magát beszélni: „Mit csinálhattam? Ezt parancsolta a lelkiismeretem, nem hagyhattam cserben a fiúkat, akikkel éveken át együttműködtem" — mondta au­gusztusban a külföldön is (eí)ismert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents