Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-23 / 96. szám, csütörtök

1992. ÁPRILIS 23. ÚJ szói ÉRDEKESSÉG 6 EZ AHERZ LESZ A VÉGSŐ? NÉVHASZNÁLATÉRT PEREL AZ ÖRÖKÖS Hérz Árminnak, a budapesti szalámigyár alapítójának unokája beperelte a Budapesti Húsipari Vállalatot. Herbert Egon a védjegy használatától akarja eltiltani a céget. A történet az 1880-as években kezdődött, amikor Herz Ármin Budapesten megalapította a szalámigyárát, amelyet Herz Ármin és fiai Részvénytársaság névan jegyeztetett be. Az egyik fiú - Viktor - örökli a gyárat, aki Herbertre változtatja a nevét, majd 1942. január 10-én meghal. Egon fia ekkor kiskorú, s mire örökölhette volna a vagyont, 1948-ban államosították. Később Egont letartóztatják, 12 évre ítélik, melyből kilencet börtönben tölt. Az állani közben 1952 októberében - elvégzi, amit a Herbert család elmulasztott, s bejelenti a szabadalmat, majd a szabályok szerint tíz évenként megújítja a bejelentést, (gy a Herz szalámi a Budapesti Húsipari Vállalat termékeként is Herz szalámi marad a legutóbbi időkig. Herbert Egon a börtönből való szabadulás után műszaki fordításból él, s csak 1988-ban kezdi jogainak fölkutatását. Megtudja ugyanis, hogy Pick Jenő, az ismert szegedi szalámigyáros már 1953ban beperelte a gyárat a névhasználatért, s a pert meg is nyerte. Pick Jenőnek kártérítést és életjáradékot fizettek. Ezen fölbuzdulva Herbert Egon is - ügyvédi segédlettel - tárgyalni kezdett a Budapesti Húsipari Vállalattal. Ötmillió forintot kért az addigi névhasználatért, ám a vállalat vezetői ezt elutasították. A pert akkor ügyvédje sem tanácsolta. Tavaly ősszel újra ügyvédhez folyamodott, aki a demokratikus magyar viszonyokra tekintettel, már beadta a keresetet. A Herz név örököse ezúttal nem pénzt kér, hanem a név és védjegy használatától akarja eltiltani a vállalatot. Nyilvánvalóan abban reménykedik, hogy ezután a gyár újítja fel a tárgyalásokat, hiszen a Herz név nélkül valóban ismeretlen szalámit kénytelenek eladni a vállalat szakemberei. A gyár, persze, ma is jogtalannak tartja a kérést, s egyelőre a bíróság sem foglalt állást. A márciusi tárgyalást elnapolták, az újabb időpontot júniusra tűzték ki a Fővárosi Bíróságon. Herbert Egon igazában, s egyben nagyapja örökségében bízik, ám ő is a tárgyalások elhúzódására számít. V.F.J. GORBACSOV LELENC? Mihail Gorbacsov, a volt Szovjetunió volt elnöke ugyan távozott a nagypolitikából, de személye változatlanul foglalkoztatja az embereket. Nem meglepő, hogy most, amikor már csak magánember, egyszerű állampolgár, egészen vad dolgok is megjelennek róla a sajtóban. Egy ukrajnai kerületi lap például interjút közölt bizonyos Marija Jermolenkóval, aki szerint Gorbacsov nem azoknak a gyereke, akiket szüleinek tartott. A 84 éves idős asszony azt állítja, ő a volt államfő anyja. - Amikor megláttam őt a képernyőn, rögtön tudtam, hogy ő a fiam - idézte az újság äz asszony szavait. Egyrészt felismerte az anyajegyet a homlokán, másrészt Gorbacsov is segített neki, hiszen elmondta, hogy az ukrajnai Csermihov kerületből származik a családja. Marija Jermolenko akkor vesztette el a fiát, amikor az hétéves volt. Csak egy fényképe maradt róla, melyen a kis Misa kísértetiesen hasonlít a későbbi elnökre, s a homlokán jól kivehető az a bizonyos anyajegy. Az ukrán asszony állítását alátámasztják azok a híresztelések is, melyek szerint Gorbacsov árvaházban nőtt fel, szülei örökbefogadták őt. KENNEDY-GYILKOSSÁG REGGEL-ESTE STONE, A MAGÁNYOS TETTES Oswald céllövészi képességeit máig vitatják (és persze azt is, egyáltalán az ő kezében volt-e az a dallasi puska, s még kinek a fegyvere irányult Kennedy elnökre), ám az immár kétségbevonhatatlan, hogy Oliver Stone telitalálatot ért el „JFK" című filmjével. A hatásosan megcsinált, tényeket és tételeket körmönfontan keverő alkotás a karácsonyi bemutató óta már viszszahozta a beléfektetett negyvenmilliót. S a rendező igazán meghálálta az őt megihletőknek a tőlük kapott összeesküvési teóriát: a könyvesboltokban újra a fő polcon a régi munkák, igaz, már csak papírkötésben, s a bestsellerlista felső tíz helyéből hármat is a Kennedy-merénylet konspirációját állító művek foglalnak el. Nemzeti napirenden tehát a Kennedy-merénylet, ez immár vitathatatlan. így aztán nem csoda, ha a magányos tettes máig vitatott tételét hivatalossá tevő Warren-bizottság még élő tagja, Ford exelnök követőkre talált: az egykori vizsgálóstáb 13 tagja is sürgette a zárolt anyagok közzétételét, abban a meggyőződésben, hogy azok semmiben sem módosíthatják a korábbi változatukat. Kivált az újraválasztásnak elébe néző pennsylvániai Specter szenátornak, a Warren-bizottság hajdani munkatársának kínos a talány, hiszen belőle név szerint csinált bohócot a JFK című filmben az egykori New Orleans-i ügyészt, Jim Garrisont alakító Kevin Kostnér: nem is nevettek, vihogtak a moziban, amikor Stone főhőse teátrálisan magyarázta, hogyan bóklászott Kennedy nyakán át a kocsiban előtte ülő Tonally kormányzóéba az a „csodagolyó", amely Arlen Specter ötletéből adódóan a Warren-jelentés kulcseleme. Ha nem „magányos lövedék" sebesítette meg mindkét politikust, akkor volt negyedik lövés is, amit viszont semmiképpen sem adhattak le Oswald puskájából. Már az összeesküvés lehetőségét nyitva hagyó 1979-es kongresszusi vizsgálat is e negyedik golyó körül forgott (utóbb szakértők viszont cáfolták a vizsgálatot elindító akusztikai állítást). Rendben, nem volt „csodagolyó" - felelte erre több tévében is a Warren-jelentés mostani fő védelmezője, David Belin, de akkor, viszont hová tűnt a másik lövedék, merthogy nem találták az elnöki limuzinban. Hát persze - kiáltják erre a gyanakvás hasonlóan hajlíthatatlan képviselői - eltüntették. Ahogyan összeesküvéshez illik. így megy ez, hetek óta. Ugyanis a Kennedy-merényletről eddig vagy 600 könyvet írtak, s azok gyakran egymásra cáfolnak. S vele egyik vagy másik konspirációs tétel Achilles-sarkára tapintanak. Ráadásul negyedszázad múltán rengeteg téveszme késztet embereket különböző meghökkentő állításokra, mivel fogalmuk sincs róla, hogy amit számonkérnek diadalmasan, az benne van a Warren-jelentésben, avagy régóta nem lehet vita tárgya. Például a közhit szerint Oswald a pár másodperc alatt le sem adhatta a három lövést, találatot érve el végképp nem. Holott a CBS felidézte, hogy céllövők csapatával ennek lehetőségét ők már másfél évtizede bizonyították, híven rekonstruálva a körülményeket a mozgó célponttal. A Warren-stáb pedig - Forddal s az anyagba 1978-ban betekintő Stoke képviselővel egybehangzóan - állítja, hogy a zárolt iratok jelentéktelenek: a vizsgálati iratok alig két százalékáról van szó, s benne nemcsak az érthetően védett CIA- és FBI-kapcsolatok adatai vannak, hanem olyasmi is, amit pusztán jogi okokból volt kötelező titokban tartani (például Oswald adóbevallása...). Igazi vihart Stone persze „átfogó" összeesküvési tételével kavart. Mert abban már régóta egyetértés van, hogy a Warren-bizottság túl sok kérdést hagyott nyitva, nem járva utána - szándékosan vagy kapkodásból - számos nyomnak (de azért többnek, mint sok bíráló hinné, ámde a 26 kötetes hivatalos változat már régen nem bestseller). Ezekben a reggel-esti tévétálalásokban már képernyős skatulyákba rakják az egyes konspirációs lehetőségeket: van KGB-, Castro-, maffia-, CIA-dosszié, érvekkel és cáfolatokkal mindegyikben. Az NBC-ben a Warren-bizottságot kirendelő Johnson elnök egyik legbelsőbb embere, Califano először mondta el: főnökének és barátjának nemcsak szent meggyőződése volt, hogy a Kennedy-Castro merényletpárbajt a kubainak sikerült megnyernie, hanem az utód elárulta embereinek a havannai „utolsó figyelmeztetés" megérkezését titkos csatornán a Fehér Házba, pár nappal a dallasi gyilkosság előtt. Ez tagadhatatlanul a leglogikusabb magyarázat arra, ami Stone JFKjának legképtelenebb tétele: hogyan lehetett - miként a rendező feltünteti - korának kiemelkedő, Amerikát megváltoztató liberálisaként Earl Warren egy gonosz és konzervatív összeesküvés eltussolója. Ki túdja, mire vezetett volna esztendővel a kubai rakétaválság után e „Castro-szál" leleplezése, Johnson netán ezzel az érvvel beszélte rá Warrent. Mindenki fő gondja a „nagy öszszeesküvéssel", hogy képtelenségnek tartják negyedszázados eltitkolását, ha egyszer oly sok kormány... és a filmbéli szerv volt beleavatva. Hiszen amennyire, mondjuk, a Watergateügy okkal kelt gyanút, legalább annyira éppen ezek óvhatnak attól, hogy a szélsőjobb és -bal észjárást követve, a világot irányító titkos erőkben hihessünk. Nixon emberei nemcsak hamar lebuktak, hanem ráadásul elképesztő ügyetlenséggel vesztettek rajta a Watergate-épületben, majd hagytak olyan nyomokat maguk után, amin egyszerű hírlapírók is eljutottak a Fehér Házig, s persze szájukat sem tartották igazán. Mivel akad már merényletkönyv, amely eljutott Bush elnökig is, mint hajdani öszszeesküvőig (texasi!), valaki okkal gúnyolódott, hogy a dallasi könyvraktár előtt alighanem sorsolással döntötték el, ki lőheti le JFK-t... Érdekes módon még nem tűnt fel senkinek, hogy Stone - két valóságos hajdani tisztből gyúrva figuráját - a filmjében Mr. X-nek hívptt és Donald Sutherland alakította nagy leleplezőjének e kitalált léte cáfolja a negyedszázados hallgatás lehetőségét: ha már 1968ban akadt ilyen pentagoni „Mély Torok" (súgó a Watergate-ügyben a hírlapíróknak), miért nem állt elő utóbb újabb és újabb, a botrányok, törvényhozási vizsgálatok éveiben, de legalább halálos ágyán „felülve". A The New York Timesban írta William Manchester, aki Robert Kennedy és az elnök özvegye megbízásából folytatott hosszadalmas, mindenkit (még a mindig hallgató Secret Service-embereket is) kifaggató párhuzamos nyomozást, és ő sem bukkant összeesküvés semmi jelére. Oliver Stone-t azonban ez mit sem zavarhatja: végtére is, övé a költői szabadság (III. Richard sem az volt, akinek Shakespeare feltüntette), s mert kettős célját t- filmje eladását és a téma napirendre tűzését - máris elérte, mi baja lehetne belőle, ha végül netán mégis kiderül, hogy a merénylő és rendező egyaránt magányos? (Magyar Nemzet) VILÁGCSODA LEHET A PÁRIZS-ALASZKA AUTÓPÁLYA Új világcsodát akar építtetni Alekszandr Kutetaladze, egy hamburgi német-orosz vállalkozás, a Kaukasika Consulting vezetője: 18 ezer kilométer hosszú autópályát Párizstól New Yorkig, Szibérián át. Mint a Bild am Sonntag beszámolt róla, a nevéből ítélve feltételezhetően grúz Kutetaladze tervei igen konkrétak: ha rajta múlna, Jelcin elnök, vagy valaki más, 1994 márciusának végén, a transzszibériai vasút fennállásának 100. évfordulóján már ünnepélyesen el is végezhetné az első kapavágást. A világ leghosszabb autópályájának, az útvonal mentén szállodákkal, éttermekkel, benzinkutakkal, tíz éven belül kellene elkészülnie. „Az út hárommilliárd embert kötne össze, a gazdaságnak és turizmusnak új lökést adna" - közölte a fantáziadús szakember. Kutetaladze elképzelései szerint a meglévő autópályák adnák az alapot, a Párizs és Berlin, vagy a Breszt és Moszkva közötti, de az orosz fővárostól keletre mindent meg kellene építeni. A transzkontinentális autópályából Jekatyerinburgnál (a volt Szverdlovszknál) déli irányba, India felé ágazna el egy másik autópálya, Csitánál Peking, Habarovszknál pedig Szöul és Tokio felé. Csitától az út északi irányba fordulna, Jakutszkon és Magadanon át a Bering-szorosig tartana, ahol híd vezetne az amerikai kontinensre. Onnan „már csak" ezer kilométer a távolság Fairbanksig, az amerikai-kanadai autópálya-hálózat északi végpontjáig. Kutetaladze úgy számol, hogy a költségek húszmilliárd dollárt tennének ki, ebből Oroszországnak negyven százalékot kellene vállalnia. A nehézségek nem lebecsülendőek ugyan - az autópálya 47 százalékban az örök fagy birodalmán át vezetne -, de a mai technika mellett a terv kivitelezhető. A végső szót Jelcinnek kellene kimondania és Kutetaladze abban bízik, hogy az orosz elnök nyitott az elképzelés iránt: Jelcin tanulmányai után 14 évig útépítő mérnökként dolgozott az Urálban. (MTI) Az igazi merénylet...