Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-18 / 93. szám, szombat

HÚSVÉT «ÚJ SZÓ. 1992. ÁPRILIS 18. M^^WBB

BMm—fcliiďia..

^ M

."'

./.-"' A MEGVÁLTÁS FORRASA HÚSVÉT KERESZTÉNVEKNEK ÉS ZSIDÓKNAK Hogy ki a zsidó (vallású), és ki Jézus követője? - az nemcsak a Péter és Pál apostolok közötti vita tanúit izgatta, hanem az I. századbéli zsidó közvéleményt is. A század utolsó harmadában tevékenykedő Gamliél rabbi, a „Jabnei" előírja, hogy a pészách ünnepén - amikor arra emlékeznek, hogy az Isten miként szabadította ki a zsidó népet megalázó egyiptomi rabszolgaságából - föltétlenül hangozzék el az emlékezés tartalmát biztosítq, három szó: pészach, mácót és márór. AZ ALAP ÉRINTETLEN A Tóra magyarázata szerint azért van ez, mert „elkerülte »pészach« Izrael fiainak házait Egyiptomban, midőn Egyiptomot sújtotta". A mácót - melynek megsütése előtt vízen kívül semmi más anyagot nem esznek, ezért „lehem óni"-nak (a nyomorúság kenyerének) is nevezik - a Tóra szerint arra emlékeztet, hogy az egyiptomi zsidóság kenyértésztája még meg sem kelhetett, Isten . már ki is szabadította népét szolgaságából. A márór (a keserű gyökér) arra inti fogyasztóját, hogy az egyiptomiak miként keserítették meg alávetettségük idején a zsidóságot. Jóllehet Mózes öt könyve korábban már szabályozta a pészach rituáléját, az áldozatot, a Háméc tilalmát (a kovászos kenyér fogyasztását), a mácót kötelezettségét és a rnárór-ételt, illetve az ünnep jelentőségének megmagyarázását gyermekeik számára, de azt, hogy e három szót ki kell ejteni - nem. Miért irta elő mégis Gamliél? Mi késztethette rá a jabnei színhedrion elnökét (Kr. u. 80-117)? Amikor átvette hivatalát, a zsidóság, vallási egységének felbomlásától kellett tartania, noha az ellentétek nem érintették hitük lényegét. Az alap értintetlen: az istenhit ősi fogalma, a Tóra törvényeinek szentsége és a hagyomány törésmentes folytonosságának elismerése - mindkét táborban vitán felül állt. Volt azonban egy másik jelenség, amely a legnagyobb veszéllyel fenyegette ezt a féltett egységet a zsidóságon belül - a fiatal kereszténység. Megváltoztatta az ősi istenfogalmat, hatályon kívül helyezte a Tórát és elvetette a hagyományt. Annak ellenére, hogy e felfogás vallói magukat is zsidóknak, „zsidókeresztényeknek" minősítették. Föllépésük merőben új helyzetet teremtett - a szakadás nem volt feltartóztatható. A zsidó-keresztények, Jézusra emlékezve, példáját követve, az első pészach-estét a szokásos előírás szerint ünnepelték. Csakhogy teljesen más szellem járta át őket. Ezen a pészachon már minden Jézus körül forgott, ó volt a tengelye az egész ünnepi szertartásnak. Az ősi, történeti zsidó emlékezésnek nyoma sincs. Az evangéliumi jelentések szerint Jézus - megtartván tanítványaival a pészach- (széderesti) lakomát - vette a kenyeret (a mácótot), megáldotta, azaz elmondta a b'ráchót, darabkákra törte, és igy szólt: , .vegyétek és egyétek, mert ez az én testem, mely érettetek adatik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". Majd hálákat mondott a borral teli kehelyre, elmondta a b'ráchót, és így szólt: „Igyátok, ez az én vérem, az újszövetség vére, mely sokakért kiontatik". „Az áldozati bárány e kijelentés értelmében maga Jézus, akinek szenvedése és önfeláldozása a megváltás forrása. Egészen pontosan: maga a megváltás. Ö az Agnus Dei (Isten báránya), a messiási eszme és eszmény megtestesülése és megvalósulása. A zsidó-keresztények számára tehát a pészach-áldozat, melyet ettek, a Jézusra való emlékezést szolgálja. A mácót, melyet ettek, a bor, amit ittak, Jézus testének és vérének emlékezete. A márór pedig Jézus szenvedéseinek emlékezete. A pészach-lakoma ily értelemben a keresztény egyház alapításának, a Jézusban hívők ünnepe. Aki tehát e háromféle eledelt e szemlélet alapján vette magához, azt nem nevezhették zsidónak, még ha annak vallotta is magát - s az ősi, hagyományos, történeti hűségű zsidó nem is tekinthette és tekintette annak. AZ EMLÉKEZÉS ASZTALA Rabban Gamliél pedig - a zsidóság egységes megőrzése érdekében - tudni akarta: ki zsidó, s ki nem az. Intézkedése érthető, s társai támogatását is élvezte. Mert aki ezt a három szót nem úgy értelmezte, miként a misna (a szóbeli tan törvénygyűjteménye), azaz ahogy Gamliél részletezte, hanem más valakinek vagy más valaminek „emlékezetét" tartotta, az „nem teljesítette kötelességét"; nem pészach-vacsorát, hanem Úrvacsorát ült meg. Az olyan kizárta magát a zsidóság köréből. (Megjegyzendő: a zsidókeresztények is kizárták mindazokat az Úrvacsora részvételéből, akik nem keresztelkedtek meg, s a nélkül vették körbe az emlékezés asztalát.) Ugyanakkor - történeti rálátással - azt is méltányolnunk kell, hogy Gamliél ezen intézkedéseiben nyoma sem volt a vallási türelmetlenségeknek, kizárólag a zsidóság vallási törvényeinek és hagyományainak tiszta fenntartása és a közösség egységének megóvása lebegett szeme előtt. A húsvét keresztényi eszmeköre az emberiség megváltásának, a megváltottságnak közös öröme. Csak a IV. században válik külön liturgikus ünneplése: a pascha staurósimon (a kereszt húsvétja) a pascha anastasimontól (a feltámadás húsvétjától). Egyetlen ünnep illette akkor még a szenvedés és a feltámadás eszméjét, hisz e kettő együtt a megváltás. Az ünneplés legszembeszököbb mozzanata a kereszténység egész elsó évezredében „a fényességes éjszakának édes virrasztása". Mivel úgy gondolták. Jézus feltámadása hajnal előtt történt. Az aranykorban, a IV-V. században már Augustínus azt mondta: az egész világ virraszt ezen az éjjelen. „Ez az a nap, melyet az Úr alkotott, ujjongjunk és örvendezzünk!" Ehhez az éjszakához - különösen az első századokban - sajátságosan kapcsolódott Jézus újraeljövetele (a parusia) gondolata. A parusia, az eljövetel a megváltás befejezése lesz; a teleiósis mindennek megkoronázása. Minél közelebb megyünk az apostoli korhoz, annál lángolóbb, naivabb ez a remény - maga Pál apostol sem volt mentes tőle. A népi öröm, a Krisztus-várás legegyszerűbb kifejezése a kivilágítás. Noha húsvét teliholdja MERY GÁBOR felvétele önmagában is világosságot ad a fény a kereszten egészen „elégő" áldozatot hozó Krisztus jelképe. Amint a fénnyel kezdődött a világteremtés, úgy az újjászületés is fényben fürdik. Krisztussal együtt támadnak föl s születnek újjá, azaz lesznek keresztényekké a hitújoncok: a katechumenek. A hellenista római kor valamennyi misztériumvallásában az ünnepélyes avatás az éj homályában történt. Megkeresztelkedvén hófehér ruhát öltöttek magukra, jelezve lelkük újságát, megtisztulásukat. A megkereszteltek először vettek részt az Úr titkainak ünneplésén. Áldozáskor ezért mézzel édesített tejet adtak nekik jelképként. A húsvét egy hétig tartó ünnep volt: a paschale sacramentum (a húsvéttitok) ujjongó megülése. Megváltott és új életre szült a halállal diadalmaskodó Krisztus. Az ókeresztség minden volt, csak nem elméleti, nem esztétikummal, szép gondolatokkal játszadozó édelgés. Ilyen gyakorlati következtetést vont le már Pál apostol is, amikor „Krisztussal együttes feltámadásban az odafent-valók keresésének normáját állítja hívei elé." A consurrectio (az „együttes feltámadás") erkölcsi megújulást jelent. FELTAMADT. A keresztény magyarok nagypéntek délután elindulnak Krisztus koporsójához, a fekete lepelre fektetett feszülethez. Istentapogatásnak nevezik a stációk végigjárását, a feszület, a sebhelyek érintését, csókolását, a lándzsaverte szív simogatását. „Jézuskereséssel" telik nagypéntek éjszakája. Nagyszombat éjjelén a termékenységet hajszolják. Paraszti rettegés viszi őket: az Isten tartsa távol a sarjadni kezdő vetésektől az aszályt, az áradást... Az istenivel való érintkezést keresik a húsvéti ételáldásban. A kimondhatatlan húsvétvasárnap felváltja nagypénteki fekete ünneplőjét a népviselet örömtől ragyogó színeire. A keleti (keresztény) ember köszöntésének bizonyságával: „Krisztus feltámadt!"-ra a „Valóban feltámadt!" válasszal átviszi az ünnep emelkedettségét - hétköznapjainkba... RÁSZLAI TIBOR A emberiség történelmében ü / hét nap elenyészően rövid I VL» idő. A Virágvasárnaptól Húsvét vasárnapjáig tartó hét eseményei azonban nem csak megrengetik a világot, hanem világosan megmutatják az emberi nem életének értelmét és igazi tartalmát is. Sokaknak manapság szinte az alapoktól kell magyarázni ama napok történéseit, de még ha tökéletesen ismerünk ís mindent, akkor is csak hiteles krónikások lehetünk, ami ugyan nem kevés, ám mindenek megértéséhez és megéléséhez mégsem elegendő. Mi olyan világrengető abban, hogy a tömeg egy embert, akiben a jobb élet, a szabadság, igazságosság utáni vágyának megtestesítőjét látja, ünnepel? Ma sokkal nagyobb tömegek ünnepelnek, sokkai kevesebbért arra teljesen méltatlanokat is! Mi a különös abban, hogy a római iga aló! felszabadulni kívánó nép a lehetséges vezér érthetetlen magatartásától felbőszülve „Feszítsd meg!'*-et kiált? Hisz annyi „elhasználódott", félredobott vagy éppenséggel elpusztított „szabadítója" van az emberiségnek! Mí a különös abban, hogy valakit megfeszített a római hatalom, ezzel akarva békülékenységet színlelni? Nem sokkal korábban százakat öletett meg e nép elégedetlenkedői közül, most azt öleti meg, akit a „nép őfensége" kiván halva látni. Igaz, Pilátus látja az őrjöngök mögött az irányítókat is, de a hatalmi harcok útvesztőibe tévedt ember a mai napig áldozatokon gázol keresztül , úgy érezve: AZ ELET FENYE mihelyt csak egyszer is szívére hallgat, úgy ö válik áldozattá? Igaz, a kivégzésnek szokatlan kísérőjelenségei voltak, de hát a feszültségeket hordozó emberi lélek ott is rendkívülit lát, ahol csak a „véletlenek összjátékáról" van szó. Végül is eljön a szombat, a nyugalom napja, s a páska-ünnep, az áldozatbemutatás, a szertartás pompája bizonyosságot ad a népnek arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, csak egy tévtanítóval számolt le a választott nép szent haragja; a hét első napjától majd ismét élhetjük megszokott életünket, gyakorolhatjuk hatalmunkat, kereskedhetünk, ügyeskedhetünk, és nern kell majd azzal a kényelmetlen emberrel ismét találkoznunk, örülhetünk, betegeskedhetünk, szenvedhetünk, vagy eltemethetjük halottainkat...; magyarán élhetjük szürke, unott és sokszor kilátástalannak látszó életünkei! A megfeszített ember sírjához siető asszonyok sem akarnak mást, mint bizonyságát adni kegyeletes érzéseiknek, halálon túl is tartó hűséges szeretetüknek. Ennek jele, hogy szeretnék bebalzsamozni a testet. Ez a sír azonban nem az ismert gyászos és fájó érzésekel ébresztő sír, ahol a szeretet elmulasztott alkalmaiért nemegyszer háborgó lelkiismeretünket úgyahogy megnyugtathatjuk, hanem a mi üres és önáltató szokásaink sírja; nagyravágyásunk és önzésünk sírja; gyűlölködéseink és irigységünk sírja... Ez nem csupán egy földrajzi hely, ahova a múlt emlékei kötnek, hanem ez az a HELY, ahova lélekben mindannyiunknak el kell jutnunk, ha valóban ünnepelni akarunk, és érteni akarjuk ezt az ünnepet! Miért? - hangzik sokak kérdése. Azért, mert ezt a sírt nem a gyász sötétsége, hanem az ÉLET FÉNYE töltötte be! Az a fény, amely láttatja a tömeg elesettségét is; azt a mindenkori vágyát, mellyel szeretné Isten országának ügyét saját céljaira felhasználni. Ez a fény már nem csupán a történelmi események színfalait világítja meg, hanem láttatja a mögöttük lezajló eseményeket is, a tanítványaival vacsorázó és beszélő Urat, valamint a Gecsemáné kertjében imádkozva szenvedő Jézust. Ez a fény nem engedi, hogy elnagyolva szemléljük a lezajló történéseket. A lelkében és testében egyaránt gyötrődő Jézust olyannyira közelünkbe hozza, hogy érezzük: egyek vagyunk Vele! Érezzük, hogy az ő elárultatásában, megcsúfoltatásában és halálában benne van minden csalódásunk, nyomorult testi és lelki állapotunk, halálfélelmünk. S ha van bátorságunk szólni egymáshoz, nem mondhatunk mást, csak amit a Jézus mellett megfeszített gonosztevő mondott a megfeszített Úr szemrehányást tevő társának: „Nem félsz az Istentől, hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy? Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ez semmi rosszat nem követett el. Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." Ez az ember kivégzése helyén ismerte meg az élet fényét! A százados a bekövetkező halál kísérőjelenségei hatására mondta ki: „Bizony ez az ember Isten fia volt!" A sírhoz siető asszonyok és a tanítványok ott döbbennek rá arra a tényre, hogy Mesterük szavaiból mindig ez a fény sugárzott! A ma kételkedő és tékozló lelkületű emberének Tamás hitre jutása segít megszabadulnia szorongató bizonytalanságaitól, mert a Krisztus sebeit megérintve nyerte el a tapasztalás bizonyosságát, elmondva nekünk és velünk: „Én Uram és én Istenem!" ! A

mai ember tudja, milyen nagy szükség van az élethez a fényre. Ahol kevesebb a fény, mint a tenger mélyén, a pólusok közelében, ott csak alacsonyabb rendű élettel találkozhatunk. Korunk emberében is él a vágy, hogy a sok hiábavaló igyekezet után igazabb és emberibb életet élhessen, a teljes életet. Ennek eléréséhez nekünk is szükségünk van az éltető fény erejére, arra a fényre, amely legyőzte a halált, s megvilágította az örök élet útját. Ez a Húsvét legyen mindannyiunk számára a feltámadott Krisztus felé fordulás, hogy körülvegyen és betöltsön minket az Élet Fénye! CSOMA LÁSZLÓ, református lelkész TÖLTÖTT BÁRÁNY ÉS HjMES TOJÁS (Folytatás az 1. oldalról) ünnepe számunkra azért is szép, mert együtt lesz az egész család. BODRI GYÖRGY, Vízkelet: Sok hagyományt ápol családunk a húsvéttal kapcsolatban. Tartjuk a böjtöt, a nagyszülőktől örökölt vallási és népi szokásokat. Megtiszteljük a templomot is. Nálunk nem maradhat el a húsvétvasárnapi nyuszi hagyománya. Két kislányunk számára mindig nagy élmény kinn a kert zöldjében megtalálni a nyuszihozta csomagot. Húsvétvasárnap már a vendégvárás, az öntözésre való készülés jegyében telik el. A húsvéti étlapról nálunk sem hiányozhat a tojásos füstölt sonka, s a nagypénteki hal. MEDE KRISZTIÁN, Egyházasbást: A húsvét nálunk a nagytakaritások, sütések, főzések, templomi imádságok és a fiataloknak természetesen az első tavaszi bál ideje. Mi srácok előre betanuljuk a verseket és hétfőn, a locsolkodás napján a falu elején összegyűlünk, hogy megbeszéljük a haditervet. A lányokat az udvaron vödörből vagy lavórból öntjük meg. Miután beinvitálnak, elmondjuk a verset és a kölnivíz is előkerül. Sonka, főtt tojás, töltött bárány, kalács és más finomságok, no meg egy kis szíverősítő vár a terített asztalokon. Persze, csak mértékkel fogyasztunk, mert sok helyre kell mennünk. Este vár a bál, ami a mi falunkban már elmaradhatatlan tartozéka az ünnepnek. SZÉPLAKI MAGDOLNA, Balogfala: Az én lányom négyszer-ötször is átöltözik húsvéthétfőn. A locsolkodókat sajátkezűleg festett tojással lepi meg. Mi idősebbek jókat derülünk a pikáns locsolóverseken. Sajnos, mifelénk is halványul a húsvéti szokások egykori fénye. Egyedül a templomban van meg az, ami régen is volt. A vasárnapi és hétfői szentmisén és a templom körüli körmeneten a falu apraja-nagyja ott van, jóval többen, mint néhány évvel ezelőtt. Ez a legszebb hagyomány. JÁNOSDEÁK ZOLTÁN, Pelsőc: Az idei készülődés az ünnepekre más volt, a múlt év nyarától egy magán-élelmiszerboltot üzemeltetünk. Sok ott a munkánk, húsvét előtt még több volt. Arra törekedtünk, hogy a csokinyuszikból és más húsvéti cikkekből megfelelő legyen a választék. Füstölt sonkából többet is el tudtunk volna adni. Az ünnepek alatt tehát egy kicsit lazítunk. Van egy kislányunk, meg egy kisfiúnk, így nem marad el a hagyományos locsolkodás sem. S természetesen, meglátogatjuk a Lekenyén élő szülőket és a nagyszülőket is. TÓTH MÁRIA, Királyhelmec: Bennem a régi húsvétok emléke most is elevenen él. Nagypénteken szigorúan betartottuk a nagyböjtöt, délután fekete ruhába öltözve mentünk a templomba és ibolyát vittünk Jézus jelképes sírjára. Húsvét első napján korán keltünk, mert akik az elsők között érkeztek a pászkával a templom elé, azokat tartották a legügyesebbeknek a faluban. A tisztelendő úr megszentelte a kosárban lévő sonkát, kolbászt, főtt tojást, sárga túrót és kalácsot. Szentelni mindig csak annyi ételt vittünk, amennyit aznap reggel elfogyasztottunk. Ebből egy morzsa sem veszhetett kárba. A délutáni nagymisére már vidámabb hangulatban mentünk. Az egyházi szokásokat valamennyien változatlanul tovább éltetjük. Módosult viszont, hogy ma már nem vízzel, hanem kölnivel locsolkodnak, és nemcsak a gyerekek és legények, hanem a nős férfiak és nagyapák is. DUDÁS PÉTER, Kassa: A húsvétnak nálunk is megvan a hagyományos forgatókönyve, csakhogy az idén a szereposztás más lesz, mint eddig. A feleségem 4 napos Bálint fiammal még a szülészeten van és csak vasárnap jönnek haza, így az ünnepi teendők hétéves Szabolcs fiamra és rám hárultak. Társulatunk a szepsiszentgyörgyi színházi kolokviumon vett részt, ahonnan csütörtökön érkeztünk vissza Kassára. Szerencsére, a hagyományos húsvéti ételeket, a sonkát, kolbászt, tojást, céklát már megvettem, a sárga túró is időben elkészül - és biztos vagyok benne, hogy még valamit sütök is. Sajnálom, hogy az idén nem volt időm búzát csíráztatni. Az húsvétra mindig szépen megnőtt és az ünnepi asztalon a hímesek között nagyon jól mutatott. Természetesen Szabolccsal a kölnit is megvásároltuk.