Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-17 / 92. szám, péntek

PUBLICISZTIKA iÚJSZÓ

i 1992. ÁPRILIS 17. REGI-UJ FALAK KÖZÖTT A NACIONALIZMUS KÖZÉP-KELET-EURÓPA POSZTKOMMUNISTA ORSZÁGAIBAN Azalábbi szöveg a Helsinki Citizens Assembly pozsonyi kongreszszusán hangzott el 1992. március 28-án, a Nacionalizmus a posztkommunista államokban szekció ülésén. A kongresszus mottója Új falak Európában - a nacionalizmus és rasszizmus falai volt. Mindenekelőtt magát a jelenséget, a Közép-Kelet-Európa posztkommunista államaiban fellépő nacionalizmust kell górcső alá vennünk, hogy pontosan látható legyen az a néhány karakterisztikus jel, mely a térségben előforduló nacionalizmust jellemzi. Véleményem szerint ugyanis a nacionalizmus jelensége Közép-Kelet-Európa posztkommunista országaiban néhány jellegzetességgel különbözik attól a jelenségtől, melyet eddig a nacionalizmus szó alatt ismertünk. Hogy a nacionalizmus jelensége a posztkommunista országokban ily , ' hirtelen és ily hihetetlen töménységben jelent meg, az annak - a szocializmusban közismert módszernek - köszönhető, hogy a megoldatlan problémákat egyszerűen a mélybe süllyesztették (lásd nagyon konkrét példaként a szovjet mérgező atomhulladékot - tengerfenékre süllyesztették). A Közép-Kelet-Európán végigsöprő forradalmi vihar hullámverése hozta fel a mélyből és*vetette partra a többi fenyegető társadalmi problémával együtt a nacionalizmus felpuffadt testét is. A posztkommunista térségben dúló nacionalizmus speciális tünetcsoportja különleges virulenciát biztosít gazdájának. Négy ilyen jellegzetes, egymással szoros kapcsolatban álló szimptómára szeretném felhívni a figyelmet. A hamis történelemtudat Európának ezen a fertályán fontos szerepe volt a történelemhamisításnak. Hamisítások sorozatának köszönhető a szocialista tábor megteremtése, majd szerkezetének megszilárdítása is. A történelemhamisításnak minden válfaja előfordult Közép-Kelet-Európa kommunista államaiban: az apró elírásoktól kezdve egész történelmi korszakok teljes átírásáig. A történelemhamisítás legbravúrosabb teljesítményének_számított, ha sikerült hitelesnek látszók-történelmi hátteret teremteni egy olyan politikai folyamat mögé, melynek során egy vesztes országból háborús győztest kreáltak a Kreml politikusai. Ennek, az általam „pozitív metamorfózisnak" elnevezett folyamatnak az volt az ára, hogy az adott nemzetnek (államnak) „el kellett felejtenie" valódi történelmét és helyette egy bugyuta tündérmesét kellett történelemnek neveznie. így, első hallásra, úgy tűnik fel, mintha a történelemhamisítás kényszer hatására ment volna végbe. Erről természetesen szó sincs. Sőt pont ellenkezőleg történt a dolog, és boldog volt ama nemzet gyermeke, aki valódi háborús múltja helyett képtelen hazugságok tömkelegét kapta „hivatalos" történelem gyanánt. Hisz a meghamisított történelemmel együtt helyet kaptak a győztesek asztalánál is. A valóságos történelemről pedig szó nem esett többé. Tilos volt a történelmi alakok felelevenítése, a múlt titkainak böngészése. Tudunk a tilos dolgok iránti különleges emberi vonzalomról, mely minden embérben jelen van. Miután az emberek kiélvezték a háborús „győzelem" minden ízét és előnyét és már tényleg hittek abban, hogy ők akkor hősi küzdelemben vívták ki szabadságukat, elkezdték kutatni a valódi múltat is. Objektív történelmi adatok és dokumentumok hiányában az emlékezetet hívták segítségül. És a mindent megszépítő emlékezet lassan kitöltötte a hiányzó fehér foltokat. Ezt a folyamatot úgy szokták nevezni, hogy mítoszteremtés. E mítosz nyomán immár kétszeres történelemhamisítás folyt, hisz a hivatásos hamisítók műve mellé odakerült a szépítő emlékezet által teremtett másik történelmi kép is. Ez a két hamis történelmi kép fura interakcióba lépett egymással. A tudatosan hamisított zagyvaságból a győzelem tudata maradt meg az emberek emlékezetében, a mitizált történelmi kép pedig azt sugallta nekik, hogy múltjuk tiszta volt, akár a hó. (Ez konkrétan azt eredményezte, hogy a háborúban vereséget szenvedett fasisztabarát politikát folytató állam/ nép fiai a kettős hamisítás hatására hazájukat a győztes, demokratikus berendezkedésű államok közé sorolják be.) A folyamatnak két fontos következménye lett még: a) A szépítő emlékezet hatására a fasisztabarát rendszerből egy igazi, demokratikus állam képe alakul ki. Ez az álom-államkép szolgál aztán mintául egy új rendszer kialakításához. b) De hiába a mindent megszépítő emlékezet. A múlt néhány evidens gaztettét még ez sem tudja láthatatlanná tenni. (Például a zsidók üldözését vagy deportálását.) Ebben az esetben egyetlen lehetőség maradt: a szörnyűségek elbagatellizálása. Ennek a lépésnek az a következménye, hogy Közép-Kelet-Európa államaiban kialakul a demokrácia új definíciója, mely szerint a kisebbségek diszkriminációja és üldözése nincs ellentétben a demokrácia alapelveivel. A nemzeti érzelmekkel való manipuláció hatásai Mindannyian tudjuk, hogy az ellenségkép fontos szerepet töltött be a volt szocialista államok mindennapi politizálásában. Tudtuk, hogy van külső és belső ellenség, és azt is megtanultuk, hogy a szocializmus létezésére a legnagyobb veszélyt az osztályellenség jelenti. A következetes osztályharc hatására a szocialista társadalom belső struktúrái fokozatosan egybeolvadtak. Lassan nem volt már igazi úr és megszűnt a proletariátus is. Az osztályellenségről kialakított kép egyre kisebb hatást produkált. Szükségessé vált a szociálisan homogenizálódott társadalom egységének megbontása. Ennek érdekében a rendszer ideológusai finom ecsettel megrajzoltak egy új ellenségképet, mely ezúttal nemzeti alapon készült. A sok fi" nomkodásra azért volt szükség, nehogy a nemzeti alapon készült ellenségkép összeütközésbe kerüljön az internacionalizmus szent elveivel. A kényes művelet eredményeként - a homogenizálódott társadalom keretein belül - a nemzeti alapon szerveződő csoportok új hangsúlyt kaptak és e csoportokat a rendszer emberei ügyesen egymás ellen manipulálták. Persze, sohasem adagolták túl az ellenségeskedést kiváltó méregcseppeket, nehogy nyílt konfliktushoz vezessen a nemzeti ellentét, hisz a szocialista rendszer ideológusai nagy gonddal óvták az internacionalizmus eszméjét, mint a rendszer egyik fő támaszát. Eközben azonban arról sem feledkeztek meg, hogy a különböző népcsoportok tagjaiba mindig beoltsanak némi ellenérzést vagy gyűlöletet a más fajtájú és más nyelvű emberek iránt. A szerb-horvát vagy az azeri-örmény. konfliktus nem a szocialista rendszer bukásával kezdődött. De még egy olyan kultivált országban, mint Csehszlovákia is, mindig fellelhető volt némi cseh-szlovák ellentét. Ha az ország leküzdhetetlen gazdasági problémával került szembe, akkor a háttérből csendben mindig elhangzott némi nacionalista felhangú magyarázkodás, illetve vádaskodás. A kommunista rendszerek bukásával eltűnt az internacionalizmus ellenőrző, semlegesítő és kiegyenlítő hatása is, és a nemzeti és etnikai konfliktusok immár teljes erővel tombolhattak. A szocialista rendszer ideje alatt elsajátított nacionalista reflexek továbbra is jól reagálnak. Elég egy elejtett szó, egy piciny manipuláció és a gazdasági vagy szociális problémák máris elmerülnek a nemzeti ellentétek tengerében. A kommunista rendszerben kialakult személyiségdeformációk Ebben az írásomban csak azt a néhány jellegzetes személyiségdeformációt említem meg, mely a tárgyalt témával, tehát a nacionalizmus jelenségével összefüggésben van: a, toleranciaszint lényeges csökkenése, a paranoid jellegű gondolkodás kialakulása, fokozott szuggesztibilitás, az önkritika és az önkorrekció képességének csökkenése, némely extrém emocionális jelenség dominanciája (például a féktelen győlölet, illetve a kritikátlan imádat eluralkodása az érzelmeken), az önbizalom bizonyos torzulásai, az interperszonális és interetnikai kapcsolatok zavarai. A kreatív képességek elsatnyulása, konfliktogén attitűdök hipertrófiája. A Közép-Kelet-Európán átsöprő forradalmak új helyzetet teremtettek. Egyre nagyobb szerepet kap az egyéni kezdeményezés, növekszik a kreatív képességek ázsiója. Nyilvánvaló hát, hogy az az egyén, aki ezekkel a képességekkel nem rendelkezik, hiányosságát a jólismert konfliktushelyzetek újrateremtésével próbálja kompenzálni. Az új politikai vezetöréteg viszonya a nacionalizmus problémájához Bizonyos egyszerűsítéssel élve, a térség posztkommunista államainak új politikai vezetőrétegét két csoportba oszthatjuk: a) Az első csoportba azok tartoznak, akik a régi rendszer idejében is tagjai voltak a szűkebb vagy tágabb politikai vezetésnek. (E politikusok nagyobbik része a megváltozott viszonyokra pártváltoztatással reagált és többségük jelenleg nemzeti színezetű pártokban tevékenykedik.) b) Ebbe a csoportba azok az emberek tartoznak, akik a múltban aktívan küzdöttek a kommunista rendszer megbuktatásáért (az igazi ellenzékiek, a környezetvédők, a művészek egy része), továbbá az ún. független szakemberek. A b) csoport tagjainak fő célkitűzése a társadalom mielőbbi demokratizálódása és a radikális gazdasági reform megvalósítása. Az etnikai és nemzetiségi problémákhoz ezek az emberek nem sokat értenek, e gondok megoldását a gazdasági és szociális problémák függvényeként képzelik el. Ők tehát abban bíznak, hogy a gazdasági helyzet javulásával egy csapásra megoldódnak ezek a gondok is. A nemzetiségi és etnikai problémák megközelítésében nagy különbség van a két csoport tagjai között. A volt kommunisták nagyon pontosan látják a nemzetiségi kérdés fontosságát. Azt is jól tudják, hogy az új viszonyok között csakis akkor maradhatnak versenyképesek, ha a nemzeti érzések manipulációjával olyan konfliktushelyzeteket tudnak teremteni, melyekben otthonosan mozognak. Azt is tudják már, hogy a második csoport tagjainak nincs elképzelésük, illetve hatékony gyógyszerük a nemzeti-etnikai konfliktusok megoldására. Miért vagyok szkeptikus? Ahhoz, hogy hatékonyan megküzdhessünk a Közép-Kelet-Európa posztkommunista államaira oly nagy veszélyt jelentő nacionalizmussal, először önmagunkban kellene rendet tenni. Szükség lenne egy igazi szembenézésre önmagunkkal és múltunkkal. De ha a fentebbi személyiségdeformációkra gondolok, akkor kételyeim támadnak afelől, hogy vajon képes lesz-e egy deformált személyiségű ember korrigálni a hamis történelemtudatot, illetve hajlandó lesz-e egyáltalán foglalkozni ezzel a kérdéssel, hisz épp e hamis történelemtudat hatására alakult ki benne némi büszke tartás és önbizalom. Várhatjuk-e az ilyen embertől, hogy egyszerre csak elkezd toleránsán viselkedni, normális interperszonális és interetnikai viszonyokat kialakítani? Képes les'z-e arra, hogy a többi személyiségzavarát belátható időn belül korrigálja? Ellen tud-e állni a jövőben a nemzeti izgatásnak, a manipuláció varázsvesszejének? És kíván-e egyáltalán ellenállni ezeknek a külső hatásoknak, melyek következtében az általa is jól ismert konfliktushelyzetek állnak elő, a megszokott ellenségkép rajzolódik ki szeme előtt és élete ismét a régi mederben folyik tovább ádáz ellenségek és istenített jóbarátok között? Ha emberünk változtatni akar életmódján és gondolkodásán, segítségre lesz szüksége. De az a politikai vezetőréteg, amely valóban a változásokért dolgozik, épp a nacionalizmus problémájára nem tud hatékony megoldást. A másik csoport tagjainak viszont létérdekük, hogy a nemzeti és etnikai konfliktusok továbbra is uralkodó szerepet játsszanak a társadalom életében, ezért e csoport tagjai, bár jól ismerik a problémát, mégsem a megoldás lehetőségén fognak gondolkodni, hanem azon, hogyan bonyolíthatnák tovább az amúgy is összekuszálódott szálakat a saját érdekükben. A polgári megoldás lehetőségei A fentiekből világosan kitűnik, hogy a nacionalizmus fenyegetésének leküzdéséhez szükség van az olyan csoportok segítségére, melyek jól ismerik a probléma minden buktatóját és nincsenek kapcsolatban a hatalmi struktúrákkal. Az ilyen csoportok nemzetközi megnevezése NGO (non-governmental organisations). A fejlett demokratikus államokban ezek a szervezetek rendkívül fontos szerepet játszanak a társadalmi problémák megoldásában. Az 1989-es forradalom után nálunk is több ilyen NGO jött létre. A jövőben arra lesz szükség, hoqy ezek a csoportok és alapítványok minél nagyobb számban kapcsolódjanak be a nacionalizmus elleni harcba. A Dél-Szlovákiában működő Mára/ Sándor Alapítvány 1992 elején dolgozta ki ún. Open Society (Nyílt Társadalom) elnevezésű programját, melyben rendkívül fontos szerepet játszik az etnikai konfliktusok megoldását elősegítő program. (Ethnic Conflict Resolution). A Márai Alapítvány amerikai és nyugat-európai partnerek segítségével regionális központok kiépítését tervezi, melyekben a térség polgárai megismerkedhetnének az etnikai konfliktusok leküzdésének különféle módozataival. A Nyitott Társadalom elnevezésű program további fontos elemei a mindennapi joghasználat elsajátítása, a demokratikus intézményrendszerek és csoportok újrateremtése és a különböző népcsoportok közti kulturális együttműködés elősegítése. Az Alapítvány kapcsolatot teremtett néhány cseh és szlovák NGO csoporttal, valamint lengyelországi és magyarországi alapítványokkal, hogy tevékenységi körét ily módon is szélesítse, és az egész térség lakosságát megismertesse a nacionalizmus elleni harc módszereivel. Dr. HUNČÍK PÉTER MÁSOK ÍRTÁK A NAGY JÁTSZMA CSEHSZLOVÁKIÁBAN KÜLFÖLDI SZEMMEL Egy éve a kárpótlási törvény parlamenti vitája kapcsán Magyarországon is a politikai csatározások középpontjába került az állami vagyon ingyenes szétosztására vonatkozó javaslat. Akkor ezzel a kezdeményezésével az SZDSZ kudarcot vallott. Körbenézve térségünkben azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon kívül mindenütt az állami politika rangjára emelkedett ilyen vagy olyan ingyenes vagyonosztogatásos projekt. Mind a lengyeleknél, mind Csehszlovákiában az ingyenes vagyonosztás határidejéit folyamatosan módosítgatták. Emlékszem, hogy amikor Dušan Tííska pri-, vatizációs kormánybiztos 1990 januárjában előszót elővezette elgondolásait, úgy képzelte, hogy ,ez még akkor tavasszal le is bonyolódik. Nos, azóta két év telt el, s csupán most került a megvalósulás fázisába az „állampolgári tulajdonlás" első hullámának csehszlovák terve, így is megelőzve a lengyel, román, szlovén stb. projektet. Az 1990 eleje óta rengeteg módosítást megélt terv jelenlegi formája szerint a polgárok 1000 cseh koronáért jutnak a privatizációs „csekkfüzetekhez", melyek a belépőjegyet jelentik a nagy népi társasjátékba. A „csekkfüzet" beruházási pontokat (egy füzet 1000-t tartalmaz), s az állampolgár ezeket költheti a kijelölt vállalatok részvényeire. A jegyzés 1991 őszén lassan haladt, hiszen az állampolgároknak fogalmuk sem lehetett arról, mennyit is érnek a büszke honi ipar gyémántjai, melyekről csak azt tudták, hogy termelésük s foglalkoztatásuk éppen meredeken zuhan. A drámai változást, s ezzel az egész játék új tétjét az hózta, hogy 1991 decemberében agresszív reklámhadjárattal felbolygatta az álló vizet egy 29 éves fiatalember: Viktor Kožený, a Harvard Management Kft. tulajdonosa. Kožený azt hirdette minden médiumon keresztül az embereknek, hogy amennyiben kiváltják füzetüket, s azt leadják neki, tulajdonosaivá válnak egy másik cégnek, a Harvard Befektetési Társaságnak (HBT), melynek menedzselését a Harvard Management Kft. végzi, ő pedig garanciát vállal arra, hogy a társaság bejegyzését követő egy év múlva kívánságra 10 000 koronát ad bárkinek, aki tulajdoni részesedését a HBT-ben meg kívánja szüntetni. Ez felkeltette a derék csehszlovák polgárok érdeklődését, hiszen 1000 koronás beruházásért garantáltan 10 000 koronát kapni egy év múlva, nem rossz üzlet. Az addig gyéren csordogáló jegyzés zuhataggá változott, a füzetüket kiváltók száma félmillióról végül is nyolc és félmillióra gyarapodott. Mit tehettek a később ébredők: ráígértek, 15-, majd 18-szoros árat ajánlottak. S itt kezdődik a nagy játszma. A könyv szerinti értéket alapul véve a kockázat nem lenne nagy, hiszen a játék céljaira felajánlott vállalattömeg egy beruházási füzetre jutó összértéke legalább 35 000 korona. Azonban tudjuk, hogy a könyv szerinti érték mennyit ér a szocialista vállalatok privatizációja során. Másrészt: honnan szerzi majd a vállalkozó fiatalember és sorstársa hirtelen azt a pénztömeget, amit a jó csehszlovák honpolgárok egy év múlva bizony követelni fognak rajtuk? Egyetlen helyen tud majd - esetleg - megfelelő likvid forráshoz jutni: nyugati, elsősorban német befektetési bankoknál. A kérdőjeleknek itt még nincs vége, hiszen ezeket a korábban a szovjet piacra irányított mamutokat valakinek át is kell gyúrnia a világpiacon versenyképes szervezetekké. Vajon a passzív befektetésekben profi befektetési bankok, vagy a Kožený-féle (amúgy igen szimpatikus) fiatalemberek meg tudják-e szervezni alájuk tartozó több száz nagyvállalat hatékony vezetését? Tanulságok? A végső mérleg levonásával még várjunk, de talán ennyi is elég annak illusztrálására, hogy Magyarország esetében a konzervatív óvatosság indokolt volt 1991 tavaszán. Ha van rá lehetőség, a gazdaságpolitikában az effajta kockázatos játékokat érdemes elkerülni. Ez ugyanis a polgárok bőrére megy. MIZSEI KÁLMÁN (A szerző a New York-i Kelet-nyugati Biztonsági Tanulmányok Intézetének projektigazgatója)