Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-10 / 59. szám, kedd

1992. MÁRCIUS 10. OJSZÓI MOZAIK 4 MILYEN LESZ A BETEGELLÁTÁS? MÁS UGYAN, DE INGYENES A társadalombiztosítás jövője valamennyiünket foglalkoztat. Nem vitás, legfőképp arra vagyunk kíváncsiak, hogy a változások mennyire érintik a zsebünket? Pontosabban: tudni szeretnénk - ha betegek leszünk -, mennyit fizetünk majd az orvosi ellátásért? - Az egészségügyi reform egyik fontos feltétele az egészségügyi biztositó létrehozása. Csehszlovákiában negyven évvel ezelőtt egy nagyon jól működő biztosítási rendszer volt. Akkoriban mindenki tudta, mire megy az adója Mi is ezt szeretnénk, ezért ez év januárjától megkezdte tevékenységét az az intézet, melynek feladata kidolgozni azokat a játékszabályokat, melyek alapján 1993. január 1 jétől működni fog az egészségügyi biztositó. A Cseh Nemzeti Tanács már elfogadta az általános biztosításról szóló törvényt, a Szlovák Nemzeti Tanács a törvénytervezetet a következő ülésen tárgyalja majd. Ez a látszólagos „fáziseltolódás" nem jelent semminemű hátrányt, hiszen ma már Szlovákiában is szimuláljuk a biztosító tevékenységét. Igaz, mindkét országrészben még csupán az állami költségvetésből, s tudvalevő, az egészségügyre szánt anyagi eszközök nem fedezik a valós kiadásokat - tájékoztatta az újságírókat dr. Peter Tatár, az SZNT szociális és egészségügyi bizottságának elnöke. Szólt a társadalombiztosítás feltételeinek megteremtéséről, melynek keretében majd működni fog a betegbiztosító. Tudni kell viszont azt, hogy a biztosítási rendszerből eredő változások a lakosokat anyagilag nem érintik. Ugyanis az orvosi ellátás költségeit az egészségügyi biztositó téríti az egészségügyi intézetnek, a beteg táppénzét viszont a betegbiztositó folyósítja majd. Szóbeszéd tárgya, hogy a színvonalasabb betegellátásért külön kell majd fizetni. - Megnyugtatásképpen közölhetem - hangsúlyozta dr. Tatár, - hogy a jelenlegi orvosi ellátás színvonala standard minőségűnek számit, amire mindenkinek törvény adta |oga van. Nemcsak azoknak, akik alkalmazásban vannak, (tehát adófizetők), hanem azoknak is, akik még (gyerekek) vagy már (nyugdíjasok) nem dolgoznak. A kezelési költségeket az állam állja illetve téríti meg az egészségügyi biztosítónak Ugyancsak az állami költségvetést terhelik a katonák, a munkanélküliek, a gyermeküket nevelő anyák stb. egészségügyi kiadásai A csehországi tapasztalatokról dr. Petr Lom, a CSNT szociális és egészségügyi bizottságának elnöke számolt be. - Az egészségügyi reform alapelvei a két országrészben szinte egyformák Tudjuk, hogy mit akarunk elérni, és nem baj, hogy a célhoz vezető utak az egyes országrészekben eltérőek. Ám mivel tudni szeretnénk egymás lépéseiről, a két parlamenti bizottság tagjai folyamatosan tájékoztatják egymást. Közösen döntöttük el, hogy nem kívánunk kötődni semmiféle bevált nyugati biztosítási modellhez. Úgy véljük, hogy az egészségügyi biztosítást a sajátos körülményeinkhez alakítjuk. Mindkét országrészben elvként fogadtuk el azt, hogy minden dolgozó állampolgár számára kötelezővé tesszük az adó által az egészségügyi biztosítást, amit majd a betegek „költenek el". A nehézségek arra valók - vallotta mindkét bizottság elnöke -, hogy legyőzzük őket. Tudjuk, hogy átmeneti jellegűek, s megoldásuk a parlamentekre, kormányokra tartozik. A lakosok viszont megnyugodhatnak, az orvosi kezelésekért a jövőben sem kell fizetniük, hiszen kiadásaikat a biztositó állja. Fizetni csupán azokéit a műveletekért kell majd, melyek nem az alapellátást szolgálják Mint megtudtuk, számolnunk kell azzal, hogy megváltozik a gyógyszertérítés módja. Az alapgyógyszerekért továbbra sem kell majd fizetni, de ha valaki hazai gyógyszer helyett hasonló külföldire tart igényt, a különbözetet meg kell térítenie Ezen kérdések megvitatása folyamatban van, pontos tájékoztatásra még várni kell És mi várunk, hiszen mi mást tehetnénk? Várunk, s közben bízunk abban, hogy nemsokára (?!) kedvesebben fogadnak bennünket az orvosi rendelőkben, hogy kórházi betegként az ápolónő megmegáll ágyunk mellett, netán megkérdi, mire van szükségünk... Persze, ehhez az is kell, hogy megoldódjon az egészségügyi dolgozók bérezése, a kórházak műszerezettsége, hogy megkezdődjön az egészségügyben is a privatizáció. S ettől sem kell tartani, hiszen a magánrendelők szerződéses viszonyban lesznek az egészségügyi biztosítókkal, s ezek a kezelés költségeit - a beteg helyett - megtérítik. Számolnunk kell azzal, hogy az egészségügyi reform valóra váltása nem történik egyik napról a másikra, s nem is lesz egyszerű. Ám ha negyven évig kibírtuk, legyünk még egy kis türelemmel . . (péterfi) AZ ÉRTÉKKÖZVETÍTÉST SEGÍTVE INTERJÚ KISS GY. CSABA IRODALOMTÖRTÉNÉSSZEL AII. szlovák-magyar fórum záróakkordjaként hangzott el, hogy közös szlovák-magyar kulturális alapítványt hoznak létre, A kedvező visszhangot kiváltó bejelentésből kiderült, hogy az ötlet Kiss Gy. Csaba irodalomtörténésztől, a Teleki Alapítvány Középeurópai Intézetének igazgatójától származik. Ö maga is ott volt a vitázó résztvevők között, s a tanácskozas végeztével személyesen érdeklődtem az indítékokról. Nem csendesedik a vita - a vihar! - a szlovákiai nemzetiségi kultúrák támogatására megszavazott 140 millió korona körül. Megvalljuk, számítottunk is rá, hogy elosztása nem lesz sima ügy. Történjék bár az törvényes formában és módon, lesznek elégedetlenek, s hallatszanak majd közben a tárgyilagosságot mellőző, ugyanakkor személyeskedő hangok is, sajnos. Tájékoztatnunk viszont kell, különösen az ilyen, a nemzetiségi sajtónk és kultúránk egészét érintő kérdésben. Ezt tesszük alábbi összeállításunkban, az eddigi félreértések tisztázásának szándékával is. Egyszersmind megjegyezzük: a vitát - a nemzetiségi sajtóval foglalkozó tanácsadó testület március 20-ra tervezett üléséig - berekesztjük. KÖDÖSÍTÜNK... ?! MIRE VÁGYIK A KÉPVISELŐ? MIT TARTALMAZ A KÉRVÉNY? A Gömöri Városok és Falvak Társulása elmúlt heti ülésén petíciót fogalmazott meg s mintegy 70 polgármester aláírásával elküldte azt az SZNT Elnökségének. Mit tartalmaz a kérvény? - tettük fel a kérdést Svarc Árpádnak, Tornaija polgármesterének, a Gömöri Városok és Falvak Társulása elnökének. -Ahhoz, hogy a falvak és városok létezni és fejlődni tudjanak, nem elég a jogkör, anyagi eszközökre is szükség van. Sajnos, a.községek költségvetését szabályozó törvény a mi kis településeinket, ahol helyenként csak 150-200 ember él, kedvezőtlenül érinti. Igaz ugyan, hogy a béradó 18,5 százaléka a múlthoz képest növekedést jelent, viszont van a törvényrendeletnek egy olyan kitétele is, miszerint az adóhivatalok körzete szerint történik a részesedés. Ez egyértelműen a nagy ipari városok malmára hajtja a vizet, mert a mi régiónkban helyi igazgatású üzemek, vállalatok nem nagyon vannak - nem is beszélve a munkanélküliek magas számáról és a termelő (adózó) üzemek leépüléséről. Míg Tornaiján 13 korona adó jut egy lakosra, addig Pozsonyban, Besztercebányán és másutt ez az összeg az ezer koronát is meghaladja. A kis falvak helyzete még rosszabb. Egészen egyszerűen úgy is fogalmazhatnám, hogy a mi lakosaink másoknak, más településeknek adóznak. Ez ellen emeltük fel a szavunkat petíciónkban. Azt szeretnénk, hogy a munkalehetőségekben szegény régiók ne legyenek kétszeresen sújtva, hiszen akkor itt a fejlődés, az előrelépés szinte lehetetlen. Javasoljuk egy országos átlag bevezetését, ami az emiitett diszkriminációt az adózásban megszüntetné. Tudomásunk szerint egy hasonló tartalmú módosító javaslat fekszik a legfelsőbb törvényhozó testület asztalán, csakhát azt még nem tárgyalták meg. (polgári) r ÉVFORDULÓ HONEGGER ÉS JOHANNÁJA Messze túl zeneszerzői pályájának csúcspontján, az első szimfóniák, a Nyári pásztorjáték, a Dávid király, a Pacific sikere után komponálta 1932-ben az akkor negyvenéves Arthur Honegger legnépszerűbb művét, a Johanna a máglyán című drámai oratóriumot. Mint oly sokszor a század első évtizedeinek Párizsában, Ida Rubinstein, az orosz származású balett-táncosnő majd színésznő állt egy-egy mű születésének hátterében - most is ő beszélte rá az oratórium megírására a költő Paul Claudelt és a zeneszerző Arthur Honeggert. A költő eleinte vonakodott a feladattól, hiszen a téma, az orleáns-i szűz alakja túlságosan ismert volt és sokszor megénekelték. De végül megszületett a mű, amelyet 1938-ban Bázelben a modern zene egyik apostola, Bartók müveinek nagy propagátora, Paul Sacher mutatott be. Claudel és Honegger talán nem is tudatosították, hogy koruk nagy témáját szólaltatták meg. Mert az oratórium időszerűsége napról napra érezhetőbbé vált: a kis parasztlány hősiessége és mártíriuma fokozott jelentőséget nyert egy olyan korban, amikor Európa felett az embertelenség sötét felhői gyülekeztek. Néhány évvel később - akárcsak Johanna idejében - Franciaország kettészakadt, s míg az egyikben a német megszállókkal kollaboráló árulók a roueni törvényszékhez hasonlóan az emberek százait küldték a halálba, a másik oldalon a szabadsághoz hü hazafiak Jeanne d'Arc példájából merítettek erőt. Honegger zenéje sok forrásból táplálkozik: van benne bachi polifónia, népdal, modern táncritmus, gregorián ének. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik elismerték, hogy századunk zenéje éppúgy benne gyökerezik a hagyományokban, mint az előző koroké. Ezzel az évszázados örökséggel egész életművében méltóképpen gazdálkodott. Arthur Honegger, századunk zenéjének e nagy szelleme svájci szülök gyermekeként száz évvel ezelőtt, 1892. március 10-én született a franciaországi Le Havre-ban. (del) • Hogyan is született a szlovák-magyar alapítvány gondolata? - Először is szeretném hangsúlyozni, hogy a javaslattal már két évvel ezelőtt előálltam, amikor még nem voltam igazgató. Ami pedig a kezdeményezést illeti, az ok alighanem kézenfekvő. Furcsa, de az átalakulás időszakában megnehezültek azok az irodalmi és kulturális kapcsolatok, amelyek a korábbi időszakban természetesek voltak. Gondolok itt a könyvek kiadására, irók, tudósok közötti szakmai csereakciókra. Tudjuk, a múltban a fordításirodalom állami támogatást élvezett, de protokollisták alapján, s igy igazából nem ment ez jól. Ezért javasoltam a visegrádi háromszög országainak, hogy a gazdaságilag kedvezőtlen helyzetben szerény, megfontolt hozzájárulással a valóságos értékek közvetítését segítsük elő, számolva az üzletemberek, a politikusok, a kultúrapártolók anyagi támogatásával. • Most viszont úgy tűnik, hogy bilaterális alapon ez talán könnyebben megvalósítható. - igy van A mostani tanácskozás is bizonyítja, hogy a kapcsolattartás mind szerteágazóbb szálainak megragadása közelebb visz az előfeltételek javításához, ahhoz, hogy szerény kezdetekkel ugyan, de látható eredményt mutathassunk fel Ezért évente egy-két szépirodalmi és tudományos mű megjelentetésével számolunk itt szlovák, otthon pedig magyar nyelven. • Az ön részvétele a tudós, az irodalmár és a politikus közötti olyannyira óhajtott kölcsönhatást egy személyben testesítette meg. - Ami a politikát illeti, én, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója vagyok Ezt a tanácskozást magyar részről inkább az ellenzéki pártokhoz közelálló személyiségek részvétele jellemezte, de én ezt vegü! is természetesnek tartom, mert azért magyar oldalon is érvényesül a többféleség Úgy gondolom, hogy ha a politika képes kellóképpen odafigyelni a szellem embereinek szabad szárnyalására, a kettő szerencsésen kiegészítheti egymást. • Konrád György bevezetőjében említést tett arról, hogy az utóbbi időben egyre inkább érződik a politikusok magatartásában a kettősség. Másként nyilatkoznak szűkebb értelmiségi közegben és megint másként a politikai fórumokon. - Úgy gondolom, hogy ez részben természetes. A politikus gyakran kényszerpályára szorul, belpolitikai nyomásoknak kitéve igyekszik úgymond jó magyarnak, vagy jó szlováknak látszani. Szerencsétlen dolog, amikor lapok és újságírók pontatlanul idéznek és kijelentéseket félreértelmeznek, s a politikus ezért kerül ellentmondásos helyzetekbe. Szerintem az az igazi, a szellemi élettel is összefonódó jó politikus, aki a közvéleménnyel szemben is mer valamit mondani K. J. Az Új Szó március 4-i számában Szigeti László, ,,a szlovák kulturális miniszter nemzetiségi és etnikai sajtóval foglalkozó tanácsadó testületének választott (?-M. L.) elnöke" legitimitását többek között a kormány nemzetiségi tanácsától származtatja. Az említett ülésen (1992. február 20.) - annak ellenére, hogy a meghívóban jelezve volt egy írásbeli anyag, melyet a tanács tagjainak az ülés előtt kellett megkapniuk - a kulturális minisztérium képviselője csak hevenyészett szóbeli információval szolgált. Bárminemű testületPrológus! Az 1992-es költségvetést a Szlovák Nemzeti Tanács a múlt év decemberében, karácsony előtt tárgyalta. A jól informált olvasó tudja, nem éppen békés csevely közepette. Egyrészt a költségvetési és nemzetgazdasági bizottság, másrészt pedig az oktatásügyi és kulturális bizottság tárgyalásain ugyanis világossá vált, hogy a szövetségi keretből 2 milliárd korona került Szlovákia költsétvetésébe, mint utóbb kiderült, „névleg" a nemzetiségek szükségleteinek fedezésére. Ebből másfél milliárd az iskolaügy, fél milliárd a kulturális tárca költségvetésében jelent meg. Mivel ez az összeg a költségvetésben „felszívódott", a nemzetiségek valós szükségleteit, igényeit a gazdasági helyzethez képest nagyon is mértéktartóan figyelembe véve, sok-sok tárgyalás után döntöttünk úgy, hogy a költségvetést csak akkor szavazzuk meg, ha a nemzetiségek kultúrájára fordított összeget a kulturális tárca fölemeli 140 millióra, ezen tölül a költségvetés a rádió és tévé nemzetiségi adását külön is támogatja, s ezeket az összegeket külön számlán vezetve. Ez biztosítékot nyújt arra, hogy a szóban forgó pénzt csak és kizárólag a meghatározott célra lehessen meríteni. Kemény küzdelem árán, sok-sok konzultációval a hátunk mögött a kulturális tárca képviselői és az SZNT ezt a gondolatot végül is jóváhagyta. Miután, úgy tűnt, megtettünk mindent, amit az adott helyzetben tehettünk, kezdődtek a problémák... I. A jóváhagyott költségvetési törvény „kis csúsztatással", pontatlanul jelent meg a törvénytárban. Nem a képviselők figyelmetlenségén múlott, s nem is a nem létező legiszlatív tanácson - ergo - ennek nem létező magyar nemzetiségű tagjain! Akár azt is lehetne mondani, hogy a nyomda ördöge, vagy a hivatal figyelmetlensége? ... packázása? Ez az, amit mindenütt egyformán nehéz helyre tenni, hisz a Hivatal nem szívesen ismeri be, hogy tévedhet. A java még csak ezután jött. Teltek a hetek, a nemzetiségi intézmények egy garas nem sok - annyit sem kaptak. A nagy csend nem sok jót Ígért. A Csemadok OV titkársága megpróbálta fölmérni és összegezni az igényeket. Már akkor is úgy tűnt, hogy kulturális intézményeink képviselői nem részesítik egyértelműen előnyben a nyílt, egyenes megegyezést. .Az elmúlt sok-sok év megtanított mindnyájunkat a hátsó ajtókon ki- s bejárni, és a képviselők „okvetetlenkedését" is egyszerűen fönntartásokkal fogadják néhányan. Pedig, ha érdekeket kell képviselni, akkor azokat elsősorban világosan kell megfogalmazni, ütköztetni őket; majd konszenzusra kell jutni. II. Normális körülmények között ennek az egyik törvény szabta kerete lehetne a kormány nemzetiségi tanácsa. Csakhogy a kormánynak néha terhére van bárminemű tanács, így azt inkább ki sem kéri. így volt ez a nyelvtörvény előkészítésének esetében, s most a költségvetés e célra megszabott részének elosztásában is. Hisz konkrét tájékoztatást a 140 millió tervezett elosztásáról a tanács tagjai nem kaptak, így nagyjából csak abban re tett javaslatról szó sem esett! Az egészet önkényesen a kulturális minisztérium „adminisztrálta". Hogy milyen „érdekektől" vezérelve, az nyilvánvaló! Miképpen az is önmagát minősíti, hogy az említett testület 702 000,- koronát juttat egy nem is létező lapnak, igaz annak „gazdája" a szóban forgó testület „választott" elnöke...! Pozsony, 1992. március 6-án MÁTÉ LÁSZLÓ, a kormány nemzetiségi és etnikai tanácsának tagja egyezhettek meg, hogy majd kinevezett bizottságok osztják el. III. Február 25-én megalakult a két kinevezett tanácsadó testület: az egyik a sajtó, a másik a könyvkiadók érdekeit képviselendő. Eddig a dolog rendben is volna. Csak éppen a bizottságok nem úgy jöttek létre, ahogy az egy alulról épitkezö demokráciában elvárható lenne. A bizottság tagjait a kulturális miniszter nevezte ki, s távollétében két miniszter-helyettese sem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy ki javasolta őket. így a bizottság tagjainak nincs érdekképviseleti megbízatásuk, ennek híján inkább csak a maguk vagy szűkebb csoportok érdekeit képviselhetik. Elképzelhető lenne, hogy szakértőként kapták a megbízatást, de ahhoz viszont legtöbbjük túlságosan is érdekelt. S ha a tájékoztatás helytálló, összesen csak 34 millió elosztásáról döntenek, illetve tesznek ajánlást a miniszternek, a többi 106 milliót a minisztérium, a Hivatal fogja elosztani saját belátása szerint... IV. S ezt is hogyan? A miniszter távollétében két helyettese sem tudja, hogy került az elosztásba az a 20 milliós tétel, mely a külföldön élő szlovákok támogatását szolgálná... Tárgyalásaink során nem az egyes bizottságokba igyekeztünk befurakodni, vagy azok döntését felülbírálni, hanem arra kértünk választ, hogyan, miként osztották és osztják el ezt a 140 milliót. ígéretet kaptunk arra, hogy az egész összeget (a 20 milliót is beleértve) az itt élő kisebbségek kultúrájának támogatására fogja a tárca fordítani. Epilógus. Végül hadd mondhassa el a képviselő, hogy mit is szeretne. Ugyanis egyáltalán nem arra vágyik, hogy, mint hivatásos politikus kizárólagos jogot birtokoljon a magyar nemzeti kisebbségek intézményes megnyilvánulásai fölött. Nem akar „dönteni arról, hogy milyen könyvet adnak ki kiadóink" A saját vesztébe rohanna, ha ó akarna dönteni „a sajtó létét és nem létét érintő szakmai kérdésekről", s bűnösen rövidlátó, ha ö akarná meghatározni, „hogy a Jókai Színháznak mire van szüksége" (Új Szó, 1992. március 5.) Ha így elvetné a sulykot, illetve a baltát, akkor bizony megeshetne, hogy csak a veszett fejsze nyelét markolná... Ellenben a parlament, s a képviselő kötelessége a kormány tevékenységét követni, ellenőrizni az egyes minisztériumok ténykedését. Ezt senki más nem teheti helyette. Hogy pl. az önszerveződés elve szerint, a kulturális önigazgatás előjeleként (?) alakuló bizottságoknak legyen mit elosztaniuk. Hogy ügyeljen az elfogadott törvények betartására. És vannak vágyai is. Hogy egyeztetett, konszenzuson alapuló érdekeket képviselhessen. Hogy ne vádolják minden indok nélkül sanda szándékkal, olyankor, mikor kézenfekvő, az egész bizottságot érintő létérdeket képvisel. Hogy ne kelljen hazai pályán is kanossát járnia. Hogy az elvakult gyűlölködés ne láttasson törvénytelenséget akkor, mikor övéi érdekében csak a hivatallal perel. Mert a hivatal packázása nem törvény. És mert amit a hivatal ad, azt el is kell tudni venni. Méltósággal BAUER EDIT