Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-06 / 56. szám, péntek

KULTURA ÍÚJSZÓM 1992. március 6. P

nw iskola jó hírét az a tuy j dásszint teszi közismertté, amellyel növendékei megállják helyüket a világ előtt. A világ előtt pedig leginkább az iskolán kívüli megmérettetés bizonyítja a pedagógusi erőfeszítések helyességét. Ilyen alkalom lehet a különböző tantárgyak iskolaközi versenye, majd később az egyetemi tanulmányok sikeres elvégzése. A Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium néhány diákjára hívták föl a figyelmet azok az eredmények, amelyek az utóbbi időben országos méretekben is hírét viszik az iskolának. Főképpen a matematika olimpiákon való jó helyezésekről hallottunk" de nem elhanyagolhatók a biológiai és a kémiai versenyeken elért kerületi szintű sikereik sem. Mészáros József matematikatanár mutatta be nekem azt a hat fiatalt, akiknek a további pályafutását nagymértékben meghatározza tehetségüket gondozó tanáraik irányítása. Mészáros tanár úr közel harminc éve pedagógus Galántán. A kezdetektől bekapcsolódott a tehetséggondozás nem éppen energiakímélő folyamatába. Egykori diákjai között akad, aki maximalistának tartja őt, legtöbben viszont úgy emlékeznek rá, mint aki egy életre megszeretteti tantárgyát azokkal is, akiknek nem kimondottan kenyerük a számtan. A matematikával továbbfoglalkozók szerint az első egyetemi évben „meg lehet élni abból, amire a tanár úr megtanított". — Kitűnő magyar folyóirat a KOMA L, a Középiskolai Matematikai Lapok, de van egy gyorsabban visszajelző verseny, a levelező szeminárium — indítja a beszélgetést Mészáros József. — Használom azonkívül a romániai, az orosz és a hazai matematikai lapok versenyeit, és természetesen részt veszünk az iskolák közötti megmérettetéseken is. Egy verseny mutatja meg a legjobban, mit tud az ember, és mit nem. Kapcsolatban vagyunk a komáromiakkal, az ógyallaiakkal és másokkal, háziversenyeinken kitűnő alapokat kapnak diákjaink az olimpiai megmérettetéshez. Jó hatásfokkal csak azokkal tudok foglalkozni, akiknél óraadó vagyok, akikkel napi kontaktusban állok. Másokkal együtt én is azt tartom, hogy a tehetsúges fiatalokat állami védelemben kéne részesíteni. Elhanyagolásuk a nemzet gazdagságának lelkiismeretlen tékozlása. Mészáros tanár úr bevezette az iskolában a sávos oktatást, vagyis azt, hogy együtt van órájuk a harmadik és negyedik osztályból kiemelkedőknek, aztán megint különegyütt az érettségizni akaróknak, az ügyeseknek, a csak érdeklődőknek és az érdekteleneknek. Ezzel iktatja ki a lemaradozók visszahúzódó hatását a tehetségesekre. Szenvedélyes matematikus, az életét tette rá. Pedig eredetileg az irodalom és a történelem érdekelte. Most kikapcsolódásként is példákat old meg. Szakköröket vezet és vendégelőadónak hívják meg. Büszke az iskola hatalmas szakkönyvtárára. Különben ő foglalkozik a galántai magángimnázium első osztályával is. Az idei sikeres matematikai olimpikonok közül kettőt esélyesnek tart a prágai országos versenyen. OLIMPIKONOK GALÁNTÁRÓL Futó Norbert Majerník Péter Bugár Zoltán (Prikter László felvételei) A hat diákkal az iskola harmadik emeletén, az ún. vörös szobában ültünk le beszélgetni. A helyiség ragadványneve még az elmúlt időkből maradt fönn, de legalább lehet kuncogni rajta. Most házigaléria és társalgó gyanánt működik. Először a lányokat „kérdeztem ki". Mészáros Ágnes deáki illetőségű, mostani sikereit Darázs Ilona kémiatanárnő felkészítésével érte el. — Mielőtt a gimnáziumba kerültem, jól ment a matek, úgyhogy eljutottam a kerületi olimpiára. De már másodikban rájöttem, hogy a kémia sokkal jobban érdekel, így aztán harmadikban a kémiai olimpia kerületi versenyén szerepeltem. Sikeresen. Decemberben zajlottak Nyitrán a kerületi versenyek, bizony nehezek voltak a feladatok. Négy témából kaptunk elméleti és gyakorlati megoldanivalót: szerves, szervetlen, fizikális és biokémiából. Az írásbelim sikerült, tehát részt vettem a gyakorlati versenyen. Titrálás volta feladatom, de peches voltam, mert magyarul írtam az indoklást, s úgy látszik, nem fogadták el. A matek olimpián mindig van magyar értékelő. Úgyhogy kevés pontot szereztem a gyakorlati feladatokból. Pedig utólag ellenőriztem, jól oldottam meg őket. Ági különben szavalóversenyeken is szerepelt már, azonkívül énekel egy leánykarban, amely ugyancsak elnyerte a legjobb, vagyis aranykoszorús minősítést. Biokémiát szeretne tanulni, legszívesebben Prágában járna egyetemre, de addig még előtte az érettségi és a felvételi vizsgák. Gajdošík Mária Hidaskürtön járt alapiskolába. Már ott érdekelte a biológia. Galántán hamar észrevette, hogy a gimnázium lehetőségei jóval sokrétűbbek, eljárt a bioszakkörbe, majd tanára, Bartalos Ottmár biztatására benevezett a biológiai olimpiára. Először másodikban jutott el a kerületi versenyre, ahol sikeres megoldó lett. Bizonyos pontszám elérése esetén így nevezik a jól dolgozó versenyzőket. Harmadikban aztán megjött a helyezés is, a kerületi olimpián harmadik lett, s ez a siker meghívást jelentett Prágába, az országos bajnokságra. Ott ismét a sikeres megoldók közt végzett: — Az olimpiára önálló munkával kell benevezni. Én a szemszínek öröklődésével foglalkozom, ezzel a munkámmal pályáztam tavaly, idén pedig ugyancsak ezzel fogok benevezni, a témát persze alaposabban földolgozom és kiegészítem. Az olimpiai feladatok közt szerepel boncolás, laboratóriumi gyakorlat, növénytani, állattani felismerés és besorolás. Az országos versenyen néha gondot okozott a cseh nyelv, különben mindent három nyelven tanulok meg, magyarul, latinul és szlovákul. Mária hobbija a festés, és persze ő is tovább fog tanulni. Az orvosi egyetemre adta be kérvényét, mentő megoldásként pedig biológiára. A negyedikes matematikusok között egy sikeres páros állt össze: Drinka Tibor és Futó Norbert osztálytársak. Jó barátok is, együtt nyüstölik a matekpéldákat, és együtt kosaraznak a suliban. Elsőtől kezdve Mészáros tanár úr kezdett velük foglalkozni, idén jól szerepeltek a matematikai levelező szeminárium első fordulójában, a legmagasabb pontszámot érték el. Megosztott első helyezés tehát. Norbert: — Nyolcadikban már járási olimpiát nyertem, de a kerületin rosszul fordított szöveg miatt eltoltam a példát. Idén viszont sikerült a szereplés a kerületi versenyen. Ilyenkor úgy kétszázötven diák jön össze és vagy harmincan lesznek közülük sikeres megoldók. Tibor: — A fölkészülés úgy megy, hogy először példákat oldunk meg, azután jön egy iskolai forduló, amelynek az eredményeit elküldik Nyitrára, ott ellenőrzik és ha jól dolgoztunk, meghívnak. A tanár úr adja a példákat, a könyveket, az irodalmat, és a legvégén már csak a jótanácsokat. A kerületi olimpián alighanem könnyűek lehettek a példák, hiszen Tibor a fél tízkor startoló versenyen már fél tizenkettőkor leadta a maga példáit, pedig a határidő fél kettő volt. A jó helyezés egyben felér egy sikeres felvételivel. Norbert a Károly Egyetemen fog továbbtanulni, matematika—fizika szakon, s ha Tibor is vele tarthatna, akkor a két jóbarát továbbra is együttmarad. Ám Tibor nehezebb anyagi körülmények között él, ki tudja, nyugdíjas szülei vállalhatják-e a prágai költségeket. Pozsony kevesebb kiadást jelentene, hiszen közelebb van. Mégis reménykednek, hogy talán mégsem kell elválniuk. Majerník Páter is negyedikes, akárcsak eddig bemutatott társai. Őt még Borsányí mérnök úr vezette be a programozás szépségeibe. Neki is van párja, Bugár Zoltán személyében, aki harmadikos ugyan, de együtt gyakorolnak, és együtt járnak versenyekre is. Most éppen a Komenský Egyetem levelező szemináriumának feladataival foglalkoznak. Félévente szakmai találkozóra járnak, egy hétig mást semm csinálnak, csak ülnek a gép előtt és verik a billentyűket. Péter: — Mikor először voltunk egy ilyen pőstyéni programozó táborban, éreztük, hogy elég gyengék vagyunk, de aztán egyre jobbak lettünk. Tavaly a kerületi olimpián ötödik lettem, meghívtak az országos bajnokságra is. De hát csehül voltak a példák. Későn tudtam meg, hogy volt ott magyarul tudó tanár, aki lefordította volna őket. Még nem tudjuk az eredményt, bár mindegy, mert engem a műszaki egyetemre már a tavalyi eredményeim alapján is fölvesznek felvételizés nélkül. De csak Pozsonyba. Viszont én Prágában szeretnék tanulni. Zoltán, a „kicsi", harmadikos, egy szép napon a nádszegi alapiskolából gimnáziumnézőbe jött Galántára. Akkor lobbant föl a nagy szerelem a számítógép iránt, noha még szinte alig tudott vele bánni. Végül is miatta döntött úgy, hogy gimnáziumban tanul tovább. Elsőben még matekozott is, később számítógépes levelező szemináriumba kapcsolódott be, aztán jött a Zenit verseny, ahol a kategória második helyezettje lett. Innen egyenes út vitt az országos versenyre. Idei kerületi szerepléséről még nincsenek eredmények, de úgy érzi, jól sikerült a megoldás. Ő is főiskolára készül, bár még az messzebb van, de már eldöntött dolog, hogy Pozsonyba fog járni. Van ugyanis egy parasztzenekara, amelynek a tagjai jórészt Pozsonyban tanulnak már, így ott együtt tud maradni a csapat. Zoli hamiskásan mosolyog: — Nem lett volna szabad előhozakodnom a zenekarommal, de csak kijött belőlem. Prímás vagyok benne, és nagyon fontos nekem. BROGYÁNYI JUDIT PERISZKÓP HOGYAN KELL MEGSZABADULNI A KÉNYELMETLEN LILIPUTIAKTÓL A szlovák társadalomban — a politika zajlásával párhuzamosan — az irodalmi életben is baljós dolgok történnek. A Szlovák írók Társaságának (a későbbiekben röviden Spolok, ami a. m. társaság) nemrég megejtett közgyűlésén elhangzott egy indítvány: a mintegy háromszáz tagot számláló szervezet ne tűrje, hogy a sokkal kisebb taglétszámú szervezetek állandóan leszavazzák a küldötteit, a Spolok lépjen ki a különböző profilú írószervezeteket összefogó ún. Asszociációból. Az eset kísértetiesen emlékeztet arra a parlamenti megmozdulásra, amelynek során néhány képviselő kétségbevonta a kisebbségek beleszólási jogát a Szlovákia függetlenségéről folytatott vitába. Csak még annál is antidemokratikusabb. Lévén Irodalomországban mások a demokrácia szabályai, mint mondjuk a Houyhnhmm-ek országában. Az Asszociáció az 1989-es rendszerváltást követően született, az egykori Szlovákiai írók Szövetségének utódaként. A Szövetség széthullása annak a mintegy félszáz írónak az elégedetlenségével kezdődött, akik a szervezetet totalitarista szellemiségűnek és megújulásra képtelennek tartva, 1989 decemberében (a Szövetség utolsó kongresszusán) saját szervezetet alakítottak, az ún. Szlovák írók Közösségét (a továbbiakban Obec, ami a.m. közősség). Az Asszociáció ma hat szlovákiai írószervezet szabad hálózata (a mér említett Spolok-on és Obec-on kívül a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága is teljes jogú tagja), választmányában minden szervezetnek kétkét küldötte és vétójoga van. Ez a paritásos elv nyilvánvalóan az irodalmi demokráciának abból a sajátosságából ered, amely szerint az irodalmi érték nem függvénye a mennyiségnek, s ilyenféleképpen háromszáz dilettáns sem ellensúlyozhat (és nem szavazhat le) egyetlen tehetséget. Az asszociáció hat tagszervezete közül ugyan valóban a Spolok a legnépesebb, de ez távolról sem jelenti, hogy Szlovákiában minden irodalmi értéketők képviselnek. Sőt (ahogy azt Peter Zajac, irodalomkritikus a napokban a Národná obroda című lapban kimutatta) a súlyosabb íróegyéniségek éppen a kisebb taglétszámú szervezetekben találhatók. Az erősen nemzeti beállítottságú mamut-Spolok viszont képtelen értékekben és demokráciában gondolkodni, képtelen elviselni, hogy a számbeli kisebbségnek véleménye, szava, sőt akarata van. Tagjai meg akarnak szabadulni a kényelmetlen kisebb szervezetektől (köztük a hazai magyar ós ukrán írók szervezetétől is!), s hogy ne kösse a kezüket holmiféle demokratikus etikett, önállósítani akarják magukat. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ezek a „Hej-szlovákoknak" is aposztrofált író urak, módszereiket illetően, nem valami találékonyak. Ajánlom nekik, hogy egymás művei helyett olvassák inkább Swiftet, akinek a műveiből bőségesen meríthetnek ötleteket ahhoz, hogy hogyan kell megszabadulni a liliputiaktól és más kényelmetlen kisebbségektől. Első helyen azt a javaslatot ajánlom szíves figyelmükbe, amelyet az ír óriás az ír kérdés megoldására tett. Azt ajánlotta ugyanis az angoloknak, hogy egyenek meg minden ír csecsemőt. Ezzel — úgymond — az ír kisebbség ügye is megoldódna, s a húshiány is enyhülne. TŐZSÉR ÁRPÁD KODÁLY SZELLEMEBEN - KELLENE... Kodály Zoltán születésének 110. ós halálának (március 6.) 25. évfordulójára emlékezünk az idén. Én most nem kívánom méltatni a Mester sokoldalú munkásságát, hisz azt már sokszor megtettük. Inkább arról szeretnék szólni, hogy az ő eszméi milyen hatással voltak a mi kisebbségi kulturális életünkre. Zenei életűnkre (ha van ilyen), zenepedagógiánkra, népzenei mozgalmainkra, beleértve a népdalkutatást és a hagyományok továbbadását is. Kezdjük a zenepedagógiánál. Sajnálatos, hogy a Mester útmutatásai alapján kidolgozott és ma már világszerte elismert zenepedagógiai módszerből mi csak néhány fogást, vettünk át. A „Kodály-módszer" lényege, úgy látszik, elkerülte a szakemberek figyelmét. Vagyis azt, hogy elsődleges a zenei anyanyelv, ez képezi a módszer alapját, erre épül. Ugyan jelen van iskoláinkban (az ének—zenei tankönyvekben) mint tananyag, de a zenei írás-olvasás tanítása nem épül rá, és heti egy órában képtelenség is megvalósítani. A zeneiskoláinkban sem ezen nevelkednek gyermekeink, pedig ott nagyobb lehetőség nyíina a módszer alkalmazására. A relatív szolmizáció gyakorlati jelentőségét a mai napig sem tudatosították az illetékesek. Valószínűleg csak azért, mert a szlovák iskolákban sem használják. Pedig nagyon eredményes módszer a tanulók belső zenei hallásának fejlesztésére. A Mesternek ezzel kapcsolatban volt egy alaptézise. Lényege a következő: a zenei írást és olvasást párhuzamosan kell tanítani. Úgy, hogy a növendékek lássák, amit hallanak, és fordítva, hallják is (hangszeres megszólaltatás nélkül), amit látnak. (A kottával leírt zenei gondolatot, a dallamot.) A mi zeneiskoláinkban, sajnos, csak olvasni tanítják a gyerekeket. A zenei írás csak másolásból áll. A konzervatóriumot végzett zenészek, tanítók, énekesek sem tudnak egy dallamot leírni hangszer segítsége nélkül (tisztelet a kivételnek), mert nem fejlesztették ki belső zenei hallásukat. A népzenekutatás a mai napig csupán néhány megszállott ember ügye. Intézményes keretek között sosem folyt, támogatója is alig akadt. Az eddig összegyűjtött népdalkincs kiadására pedig manapság mégcsak gondolni sem lehet. Amit eddig sikerült megjelentetni, csupán kis töredéke a néhány lelkes ember által tájainkon összegyűjtött anyagnak. Ez a szlovákiai magyarság népdalkincse, amely ma meghaladja a 15 ezer gyűjtési egységet. (Vajon mi lesz a sorsa?) A Mester sem azért gyűjtötte a magyarság népzenéjét, hogy a Magyar Tudományos Akadémia adattárában porosodjék. Idézem szavait: ,JÉs mint az ékszer is holt kincs a láda fenekén, életet akkor kap, ha viselik: a népdal is mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz világító ós melegítő ereje". Nemrégiben jelent meg Liszka József Ki miért felelős? című írása az Új Szóban. A benne felvetett kérdésekre ugyan kitől várjuk a választ, ha még egy fórumunk sincs, ahol bizonyos fogalmakat tisztázhatnánk. Volna mit tisztáznunk. Például: mi a folklór és mi a folklorizmus jövője, mit értünk hagyományőrzésen és hagyományápoláson. Mi az autentikus hagyomány, ós mi az, amit nem szabadna terjeszteni? Mi a hagyományban a tiszta búza, és mi az ocsú? A Csemadok, a rendszerváltás után, áldását adta a különböző társaságokra. De hogy e társaságok tevékenységét egyeztetni is kellene, azzal már senki sem törődik. Melyik társaság hivatott arra, hogy népzenei hagyományunkat, mely több mint negyven éven át segígtette megőrizni az itteni magyarság nemzeti öntudatát, tovább ápolja, gondoskodjon tisztaságáról? A Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság? Vagy az Ének- és Zenebarátok Társasága? Netán az erősen táncközpontú folklórunió? Ne hagyjuk, hogy az az érték, melyet megmentettünk, mint holt kincs a láda fenekén maradjon, mert kell a világító ós melegítő erő a következő nemzedékeknek is. így őrizhetjük meg magyarságunkat, így élhet tovább Kodály Zoltán szelleme, világító fáklyaként, zenei anyanyelvünk megőrzésében. ÁG TIBOR Mészáros Ágnes Gajdošík Mária Drinka Tibor