Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-04 / 54. szám, szerda

7 KULTÚRA ÚJ szól 1992. március 4. IDEGEN ELEMEK - MÁS MINŐSÉGEK A FESTÉSZETBEN Végiggondultuk-e már, miért van az, hogy ha a képzőművészetről beszélünk, általában a klasszikus szép, az esztétikus, a harmonikus fogalmak jutnak az eszünkbe, s valamilyen ismert természetelvű alkotás látványa jelenik meg képzeletünkben? S miért vagyunk elfogultak, tartózkodók egyéb minőségekkel szemben? Senki se várja el, hogy képzőművészeti ideálként az antiképet, az antiesztétikust, a csúnyát, a rútat, a kiábrándítót, az elriasztót.alig merem leírni, az undorítót éltessük. Ennyire pesszimisták még nem lehetünk! De vizuális megjelenítésük elutasítása a képzőművészeti ábrázolást megszorító korlátozást jelentene. Ezek a minőségek ugyanis a mindennapok velejárói, s ha a képzőművészet az életet hitelesen akarja tükrözni, ezeknek az esztétikai — vagy, ha úgy tetszik antiesztétikai — minőségeknek ott a helyük az alkotásokon (ott vannak a régebbi művészettörténeti korokból származó festményeken is). Ha ez nem így lenne, a szobrászati, a festői alkotófolyamat, a valóságot —visszamenőleg és ma ugyanúgy— hamisan dokumentáló, bizonyos vizuálisan is kifejezhető tényeket a népszerűség kedvéért eltakaró, háttérbe szorító tevékenység lenne csupán. Márpedig nem az! Sőt, az élet és a művészi ábrázolás közötti kapcsolatot igyekezett még szorosabbá tenni az a korábbi általános művészeti törekvés, amely az életet akarta művészetié alakítani, illetve a köztük (az élet és a művészet közön) lévő határt eltűntetni. Ezt, mint tudjuk, a képzőművészetben többfele módszerrel, újszerű megjelenítő eljárásokkal próbálták elérni. Az egyik — technikailag talán a legkézenfekvőbb — eljárás, melyre ma is találunk nem egy példát, hogy a művész közvetlen az életből vett, a klasszikus festészetben nem használt, vagyis annak idegen objektumokat, a mindennapok banális tárgyait némi művészi beavatkozással önálló műtárgyként szerepelteti, illetve a műtárgy részeként mint kompozíciós elemet emel be az alkotásba. Ilyen, a tárgyi elem szerepeltetésére tett kísérlet révén fellazulhat a klasszikus értelemben vett festészet, a kerettel lehatárolt műalkotás és az élet közti határ, változhat a képsík, képmező (plasztikus képek, szoborképek), s a művészi világkép, a közléskényszer irányultságától függően részben vagy teljesen módosulhat az esztétikai ideál. Olyannyira, hogy van művész, aki szándékoltan a csúnya, a brutális, az antiesztétikus minőségekkel fogalmazza meg üzeneteit az életről, az emberről. Tavaly láthattunk erre egy tipikus példát, Adolf Frohner bécsi festőművész kiállítását a Szlovák Nemzeti Galériában. A művész pozsonyi kiállítása előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, nem óhajt szép, idillikus képeket festeni, olyanokat, amelyek hasonló hatást tesznek a nézőre, minta hiteltelen, szirupos filmek, amelyek rövid ideig illúziókba ringatnak, édesdeden elandalítanak. Úgy véli, ma nem olyan képekre van szükség, amelyek rózsaszínűre festik a világot, hogy a bájos, a kecses minőségek révén ideig-óráig elárasszanak azokkal a kellemes érzésekkel, amelyeket az életben esetleg nem kapunk meg. Frohner matrac- és egyéb szoborképeit szemétdombon gyűjtött, eldobott, elhasznált tárgyakból komponálja — antiképpé. Nietzsche egyik tétele mondja ki: ha az ember megszabadul a lelkiismeretétől, szabaddá válik, nincs, ami ösztöneSzlovák Nemzeti Galériában Július Koller alkotásaiból, akinek képein (antiképein) betűket, szavakat, szöveget olvashatunk. Ezek kiegészítik, magyarázzák a látványt. Ez sem újkeletű: a festmény és az értelmező felirat eredete az egyik neoavantgarde irányzathoz, a lettrizmusboz vezethető vissza. Érdekes véletlen, hogy a nemzeti képtárban egyidőben láthattuk két olyan művész kiállítását (Július Kollerét és Miloš Urbásekét), akik önálló kompozíciós elemként alkalmazzák a betűt. így alkalmunk nyílott összevetni, hogy ugyanannak az idegen elemnek a használata más-más lényeg kifejezésére irányul és válik alkalmassá. Koller a betűk egymásutánját — a fo Júllus Koller: Ördögi háromszög — UFO (Ľudmila Miéurová reprodukciója) inek gátat vessen. A szemétdombon gyűjtött tárgyak révén Frohner azáltal jellemzi a ma emberét — esetében a fogyasztói társadalom polgáráról van szó —, hogy igyekszik megmutatni, miként viselkedik ebben az állapotban (lelkiismeretétől megszabadulva) tárgyi környezetével szemben. Ezeken a képeken hiába keresnénk, nyoma sincs a klasszikus értelemben vett szépnek, ellenkezőleg, a valóságot kifejező minőség a csúnya. A klasszikus szép általános képzőművészeti fogalmát módosítja egy másik törekvés, amely nem az élet és a művészet közti határ, hanem a médiumhatárok fellazítására irányul, svalamifele intermediális műfajt teremtve, más közeg elemeit kölcsönzi, amelyeket azonban, a klasszikus piktúrával összevetve, úgyszintén idegen formaelemekként épít be a festészetbe. Aurel Hmbušický rendezett kiállítást a galmat jelölő szót — a látvány magyarázataként, kiegészítőjeként, értelmezőjeként verbálisan —fogalmilag—értelmezhető szemantikai jelként szerepelteti. Urbásek a grafikai jelet megfosztja jelentésétől, s a betűket, egymás mellé helyezve őket, rendet, harmóniát kifejező alapvető, egyszerű struktúraként mutatja be. Tárlatokon, reprodukciókon láthattunk a század eleji avantgarde alkotóktól olyan képeket, amelyeken a figura nélküli, lekerekített formaelemekből építkező látvány azonosítását a cím teszi lehetővé. Ez már valamiféle „előfutára" volt az értelmező feliratnak, azzal a különbséggel, hogy a cím, az értelmező felirattól eltérően, nem eleme a képmezőnek. De épp a látványt pontosan azonosító cím tette lehetővé, hogy a művész absztrahálja nemcsak az egyes formákat, hanem az egész kompozíciót. Méginkább érvényes ez az értelmező feliratra, hiszen az ábrázolásra kiválasztott tárgyat nem kell részleteiben bemutatni (egyébként funkciótlan lenne a szöveghasználat). A képalkotó formák egészen minimálisra, esetenként mindössze néhány térmeghatározó elemre redukálhatók anélkül, hogy a képet szemlélve, azonosítva, elvesztenénk kapcsolatunkat a valós tárggyal. Egy olyan alkotásnak, amelyen sötétkékre mázolt vásznon aíengerfelirat olvasható (Koller egyik alkotása), ugyanaz a hatásmechanizmusa, mint egy ugyanilyen tárgyú realista képnek: a saját tengerünk és a művész tengerképe közti különbség indítja el a vizuális megismerés folyamatát. Egy ilyen redukált, a kompozícióba beépülő szöveggel értelmezett képen szintén nem találjuk a klasszikus értelemben elfogadott szépet. De ez nem jelenti azt, hogy a kortárs útkeresést elutasítással kell szemlélni. (Sajnos, az elmúlt rendszer az absztrakt művészeteket a perifériára szorító kultúrpolitikájával erre ösztönzött) . Az azonban tény, hogy a modern kísérletekhez nem úgy kell közelítenünk, mint a művészettörténet klasszikus darabjaihoz. Amennyiben a természetelvű festészettel kapcsolatban megkockáztathatunk egy olyan értékelést, hogy az többékevésbé valamilyen fajta vizuális irodalom, amelyben az egyes alkotások az irodalomban megkülönböztetett műnemeknek és műfajoknak megfelelően tagolhatók műfajokra — a történelmi táblaképek, az életképek például részleteiben pontosan elbeszélhető, tehát valamilyen epikai műfajjal rokoníthatók, a zsánerképek, a portrék, tájképek a lírai műfajok megfelelőivel ábrázolhatók a költői nyelvben —, úgy a mai, a kortárs képzőművészet bizonyos ága vizuális ffiozóffaként fogható fel. Az, amely történetábrázolás helyett a képi jelek áttételes fogalmi használatával valamilyen elvont gondolatot, eszmét, ideát, bölcseletet tárgyiasít. Vagyis feltételezett, megsejtett tárgyi előfordulás révén láthatóvá teszi a láthatatlant, lehetőséget adva ezáltal az alkotásban felvetett tárgy (probléma) továbbértelmezésére, továbbgondolására. Tehát a látvány ebben az esetben egy — a művész intuitív érzéseit elénk vetítő — olyan műtárgy, amely valamely elvont fogalmat próbál vizuálisan felvezetni. S minthogy az ilyen alkotás olvasata a fizikai előfordulásban nem létező tartományokba irányul, a megismerés alapja a meditatlv szemlélődés. Ezért vezet tévútra az a közelítés, amely a természetes előfordulásból ismert hagyományos esztétikai kategóriákat, elsősorban a kellemes érzetét árasztó szépet keresi a lét láthatatlan tartományait leképező absztrakt festészetben is. TALLÓSI BÉLA KÚTFŐ' MALLARMÉ ÉS VALÉRY VERSEI „Semmi, e hab, szűz költemény / jele csupán a fodrozása; / megfúlva fordul visszájára, / mint távoli sereg szirén. // Hajózgatunk, barátaim: én / hátul a hajófaron állva, / ti ahol villám s tél hulláma / elhasad, díszes elején; // Lelkem szép részegségbe szédül / himbálózás félelme nélkül / ós köszöntésem egyenes: // magány, zátony, csillag sugára / akárkinek, ki érdemes / vitorlánk fehér mosolyára. " Köszöntő — Salut — e pompás szonettel kezdődik a Mallarmé-versek ciklusa, s a népszerű Lyra Mundi sorozat e félkötete végül, pontosan egy évszázad késedelemmel a magyar olvasó előtt is megnyitja az utat a modern költészet legnagyobb előkészítője — Keresztelő Szent János felé. Nem mintha ez lenne az első magyarul megjelent Mallarmé-kötet. Vagy két évtizede megjelent már egy gyűjtemény a költő verseiből, nem kisebb költő-műfordító magyarításéban, mint Weöres Sándor, ám az akkori kötet szűk közönségnek készült, s a kritika el is marasztalta bizonyos mértékig a magyar változatot, annak ellenére, hogy Weöres mindent meg tudott csinálni már akkortájt is: a Mallarmé-szonettek nemigen találták meg az utat a magyar olvasóhoz. Aztán a Kockadobás is megjelent, Mallarmé prófétikus költeménye, amelyet franciául is csak mostanság adtak ki (minő iróniája a sorsnak, hogy éppen a Párizsban székelő Magyar Műhely-társaság), ám a magyar fordítás ezúttal naprakész volt. Teller Gyula szinte a nyomdaszagú francia kiadásból magyarított. Az már újra a sors iróniája-törvényszerűsége, hogy a sorozat, amelyben a Kockadobás megjelent, a Helikon Stúdió még szűkebb, beavatott közönségének készült, mint a Weöres-fordítás Európa-kötet, így az Egy faun délutánja költője továbbra is ismeretlenje maradt a magyar versolvasónak. Az Európa kiadó Lyra Mundi-sorozata ellenben, mint köztudott, a nagyközönségnek szánt edíció; aki itt megjelenik, az bizton számíthat széles olvasótáborra. Nem mintha Mallarménak, vagy tanítványának s társbérlőjének a kötetben, Paul Valéry nak nagyon fontos lenne a nagyközönség véleménye s a széles körű népszerűség. Hiszen köztudott, hogy ha valakik, akkor a modern költészetben éppen ők ketten voltak azok, akik leginkább megvetették a tömeget, s az olcsó, tömegeket kiszolgáló irodalmat-kőltészetet. „Testvér liliomok, pőre szépségetek / epeszt, mert magunkat kívántam bennetek, / és nimfa, nimfa, ó, forrás nimfája, hozzád / jövök leróni itt könnyem meddő adóját. // Nagy nyugalom les, és én a reményt lesem. / Most hangot válta víz s az estről szól nekem. // Hallom, hogy az ezüst fű nő a szent homályban; / s tükrét a hitszegő hold a rejtelmesen / kihunyt forrásnak is fölemeli tavában". Nárcisz beszél — az idézett Valéry versnek viszont ez a címe, s Nárcisztól, az önmagát szerető görög mitikus hőstől identikusabb Valéry(de akár Mallarmé-hó'st) aligha tudnánk elképzelni, legföljebb, persze a Faunt, az Egy faun délutánjából, Mallarménak, a Kockadobás mellett leghíresebbé vált költeményéből (noha, e hírnevet, mindenekelőtt annak köszönheti, hogy Debussy megzenésítette, s méginkább a Debussy-zenére készült különböző melodramatikus s balett-földolgozásoknak). Dehát Isten s a költészet útjai, úgy tűnik, kiszámíthatatlanok. A gőg, az önmagába fordulás nagy mesterei, sorra „divattá" válnak. Mallarmé ós Valéry mellett ugyanez a sors jutott ki Lautréamont-nak, Ezra Poundnak, Eliotnak, Gottfried Bennek, Musilnak, Joyce-nak, hogy csak a legkirívóbb példákat említsem, a magyarokról (Csáth Géza, Füst Milán, Kassák Lajos, Hamvas Béla, Szentkuthy Miklós, Weöres Sándor, Pilinszky János, Erdély Miklós) már nem is szólva. „Kilátta valójában Paul Valéryt"— kérdezi az iker-kötet utószavában az összeállító Szegzárdy-Csengery József, miután, mottóként idézi a költő egy levélrészletét (Csak a tökéletességet szeretem), s így folytatja: „Paul Valéryt nem a maga esendő emberi mivoltában, nem az ő nemes, finom és törékeny alakját, nem a Sorbonne-nál is előkelőbb főiskola, a Collége de France költészettani katedrájának professzorát..., hanem a költőt és gondolkodót a maga bonyolult, összetett, nehezen megkülönböztethető és elemezhető szellemi valóságában, in statu nascendi, az üres papírlap fehér végtelenje előtt, amely maga a legszebb, legtökéletesebb költemény, legalábbis Mallarmé szerint, hiszen még magában hordozza a kifejezés minden lehetőségét". Nem csoda, persze, hogy KeletKözép-Európában, különösen annak utolsó negyven-ötven esztendejében, nem voltak divatban az ezoterikus, tömegeket és olcsó kultúrát megvető költők. Nemigen voltak divatban a Lajtától nyugatra sem, lásd a Kockadobás esetét, amely száz évig pihent kéziratban Párizsban, minden avantgárd hazájában, s melyet végül is kelet-közép-európai emigránsok juttattak el magukhoz a franciákhoz is? Ám, mint látjuk, változnak az idők. Mallarmé s Valéry tömegkiadványban jelennek meg Magyarországon, s Rilke, Kafka hazatalál végül Prágába is. Ki a megmondhatója, hogy e tény nem jelenti-é egyik ösvényét az Európa felé vezető keleti utaknak? Netán a legfontosabb ösvényét? SZÁZNYOLCVAN JELENTKEZŐ vrucasnALYOS GHÚzmi WUKMMMMI Köztudomású, hogy a komáromi magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium a legszínvonalasabb szlovákiai magyar iskolák egyike, és — több mint 600 diákjával — a legnépesebb magyar középiskola Az 1992/93-as tanévtől lényeges változásokat vezet be a gimnázium. Dr. Ipóth Barnabás igazgató, mint fizikatanár évtizedek óta kitűnő szakmai eredményeket ér el a magyar diákok tehetséggondozásában, hazai és külföldi versenyeken egyaránt. — Igazgató úr, tudomásom szerint 1992 szeptemberétől nyolcosztályos gimnáziumot nyitnak... — A közelmúltban megkaptuk az engedélyt, hogy a következő iskolaévtől öt osztályt nyithassunk. Ebből az ötből egy nyolcéves és négy négyéves lesz. A nyolcosztályos gimnáziumba az általánános iskola negyedik osztálya után jelentkezhetnek a diákok. Ebben az osztályban gimnáziumunk legjobb pedagógusaitanítanak majd, és ha szükséges, az alapiskolákból hívunk meg további pedagógusokat. — Miből tesznek felvételi vizsgát a jelentkezők? — Matematikából és magyarból, azonkívül feladatuk megoldani egy pszichológiai tesztet is. Erre azért van szükség, mert a kisdiákoknál éppen az alkalmazkodási készséggel lehet probléma. — Milyen az érdeklődés a nyolcosztályos gimnázium iránt és hány diákot vesznek föl? — Nagyon sokan jelentkeztek a nyolcosztályos gimnázium első osztályába. A tervek szerint kb. 30-35 jelentkezőt veszünk föl. Szeretném felhívni a szülők figyelmét, hogy a szigorú követelmények ellenére bátran küldjék el gyermekeiket a felvételi vizsgára, mert lesz lehetőségük a bejutásra. Azok a jelentkezők, akik a különböző tantárgyi versenyeken járási vagy felsőbb szinten a legjobb öt helyezett között szerepeltek és tanulmányi átlaguk eléri a kívánt szintet, eleve bekerülnek. Ezenkívül idén február 20-án matematika—fizika versenyt szerveztünk, március 6án pedig magyar—szlovák nyelvi versenyt rendezünk azzal a céllal, hogy az itt legjobb eredményt elért tanulók felvételit nyerhessenek. Természetesen csupán abban az esetben, ha tanulmányi átlaguk az előbbiekben elmondottak szerint alakul. — Milyen irányzatú osztályt nyit a nyolcosztályos gimnázium? — Természettudományi osztályt, ahol főként a matematikára és a fizikára fektetjük a hangsúlyt. Fontosnak tartjuk a nyelveket is, a nyolc éven keresztül nagyobb óraszámmal végigvinnénk egy idegen nyelvet. A felsőbb évfolyamokban pedig a diákok felvehetnének egy következő fakultatív idegen nyelvet. Szeretnénk ugyanis elérni, hogy tanulóink minden főiskolára és egyetemre hasonló eséllyel induljanak, mint a szlovák jelentkezők. Egyik fő célkitűzésünk, hogy diákjaink nyolc év alatt egy témakörben sokkal alaposabb szakmai tudást szerezzenek, mintáz eddigi — négyéves gimnázium által megszabott — feltételek mellett. — Milyen irányzatok lesznek a négyosztályos gimnáziumban? — A négyosztályos gimnáziumban matematika—fizika, nyelvi, természettudományi és általános osztály működik majd. Az általános osztályban szeretnénk bevezetni a vallási nevelést, itt tanulnának a vallási beállítottságú diákok, akiknek lehetőségük nyílik majd hittannal, latin nyelvvel, bibliaértelmezéssel és énekkel foglalkozni. Ezek a diákok a délutáni foglalkozásokon is egyházi irányzatú képzést kapnának. — Milyen az érdeklődés a négyosztályos gimnázium iránt és hány tanulót vesznek föl? — A négyosztályos gimnáziumba osztályonként 35 diákot veszünk föl, a jelentkezők száma viszont több mint száznyolcvan. — Mikor lesznek a felvételi vizsgák? — A nyolcosztályos gimnáziumba a felvételi vizsgákat március 20-ig kell lebonyolítanunk, míg a négyosztályos gimnázium felvételi vizsgáinak időpontja május 4—5 és június 16—17. TARICS PÉTER