Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-03 / 53. szám, kedd

1992. március 3. . ÚJSZÓÄ MOZAIK 8 ORVOSVALASZTAS Tavaly októberben, majd idén januárban megválaszthattuk azt az orvost, akiben bíztunk, akire rábíztuk gyermekeink kezelését. Valamennyien tapasztalhattuk, hogy megkezdődött a betegekórt folyó harc. Az orvos ugyanis — bármennyire feszengett is —, mihelyt leültette páciensét, azonnal azt kérdezte: a továbbiakban is nála óhajtja-e magát kezeltetni. Ha igenlő választ kapott (ki mondana nemet!), aláíratta a .regisztrációs lapot". Sok orvos elmondta, kénytelen így viselkedni, hiszen ha majd .működni kezd* a betegbiztosító, a betegek számától függ majd fizetése, bevétele. A biztosító 1993. január 1-jével lép életbe! Addig gyűjteni kell a betegeket? — kérdeztem Weibl Sándor mérnöktől. Szlovákia egészségügyi miniszterhelyettesétől. — Szó sincs róla. Az orvos csak annyi beteget vállalhat, ahányat el tud látni a rendelőben, ós beteglátogatáskor. A rendelkezésünkre álló adatokból kitűnik, hogy a lakosoknak csak 2-5 százaléka élt a szabad orvosválasztás lehetőségével, amit mi az egészségügyi reform alapvető feltételének tartunk. • Ám egyelőre csak szabadabb orvosválasztásról beszélhetünk, hiszen csak a lakókörzetünkben levő orvosokkal köthetünk szerződést, Illetve üzemi orvosunkkal. — Egyelőre ez így van, remélhetőleg a jövőben másképp alakulnak a dolgok. Az említett területi megszorítás azért indokolt, mert az általános orvos sürgős esetekben otthonában látogatja meg betegét, tehát nem mindegy, hogy a távolság mekkora. Ezért fordulhat elő, hogy pl. a járási székhelyen rendelő orvos elutasítja a távoleső faluban élő beteg gondozását. Újdonság, hogy az üzemi orvos rendelői nyitottak lettek, az üzemi orvosok elvállalhatják a környéken lakók gyógyítását is. Az ő esetükben viszont nem várható el a házi betegellátás. • Igaz, hogy a beteg szabadon választhat szakorvost, mondjuk sebészt, nőgyógyászt, szemészt, venerológust, genetikust, fogorvost és gyermekorvost? Netán kórházat Is? — A felsorolt orvosokhoz a beteg beutaló nélkül mehet, habár a területi megkötések egyelőre itt is érvényesek Az igazat megvallva, kórházat választani még nem lehet, de ha a beteg megegyezik az adőtt kórház vezetőjével, s az vállalja a gyógyítását, ennek sincs semmi akadálya. • Egyre többször hallható — főleg az Idős lakosok félnek tőle —, hogy a jövőben a betegellátásért fizetni kell... — Tévhit, hogy a múltban a gyógyítás ingyenes volt, s ma sem az. Igaz, hogy közvetlenül nem fizettünk érte, de ott volt (van) az adónk! Az egészségügyi reform nem azt jelenti, hogy a betegellátás .külön pénzbe" kerül majd. Nem a beteg fog fizetni, hanem a betegbiztosító. Azok, akik .magasabb szintű" gondoskodást igényelnek — külön kórházi szoba, külön ápoló, telefon stb. — vagy külön egészségügyi biztosítást kötnek, vagy a többletért készpénzzel fizetnek majd. De erre is csak 1993. január 1-je, az új adórendszer életbelépése után, ill a betegbiztosító életbelépését követően kerül sor. • Van-e szó arról, hogy a mindennapi gyógyszereinkért Is fizetni kell majd? Mert bizony a gyógyszerek ára jócskán megugrott! — A szomszédos országokban már bevált a vények differenciált térítési rendszere Számolni lehet azzal, hogy nálunk is lesznek térítésmentes gyógyszerek (a biztosító állja az összeget), de lesznek olyanok, melyeket egy bizonyos százalékig, illetve teljes egészében a beteg térít majd. Ha figyelembe vesszük, hogy a lakosság 75 százaléka rosszul gazdálkodik a gyógyszerekkel, a betegek egynegyede pedig nem tartja be a szedéssel kapcsolatos utasításokat, a szigorítás érthető. Tudjuk, ehhez az is kell. hogy a gyógyszerpiacon a gyógyszer ne legyen hiánycikk. Mihelyt több lesz a magán gyógyszertár, bízom abban, hogy megszűnik a gyógyszerhiány is A betegeknek nem kell tartaniuk az újdonságoktól. Szeretnénk, ha a változást csak úgy észlelnék, hogy javul az orvos-beteg viszony, hogy kevesebb bosszúság éri őket a rendelőintézetekben, hogy elégedettebbek lesznek nemcsak ők, hanem a velük kapcsolatba kerülő egészségügyi dolgozók is. A biztosító-rendszer bevezetése után a betegellátással kapcsolatos adminisztratív munka nem az orvosokat, ápolókat terheli majd. • Mit tehet az a beteg, aki elégedetlen választott orvosával? — A lakosok félévenként kezelőorvost változtathatnak, döntésüket nem kell indokolniuk. Ha netán munkahelyet, lakhelyet változtatnak, a csere természetes. (péterfl) ELUTASÍTÁS HELYETT MEGHALLGATÁS AHOL NEM NEHEZTELNEK A GÉP- ÉS TRAKTORÁLLOMÁSRA Ha témájuk szerint mennyiségi sorrendbe raknánk olvasóink gazdasági rovatunknak címzett panaszleveleit, az első' helyen a gép- és traktorállomásokra neheztelők lennének. Különösen azt követően, hogy az érintettek megtudták, milyen értékű kárpótlást kérhettek azért a gépért, amit az 1950-es évek kezdetén felsőbb utasításra átadtak a gépállomásnak. Mivel a kárpótlásért folyamodókat eddig inkább elutasították mint meghallgatták, a panaszlevelek nyomán több gép- és traktorállomásra is ellátogathattam volna. Első ízben foglalkozva atémával az ellenkező végéről kezdem a sort. A másoknak útmutató értékű példával, amellyel az immár önálló állami vállalatként működő gellei Agromont, a volt gép- és traktorállomás szolgál. Gellébe az Agromont igazgatójának, Ján Pastírnak a levele nyomán jutottam el. Ezt február elején mindenkinek megküldte, aki náluk a kérdéses időpontig kárpótlási igénnyel jelentkezett. A levélben felkérte az érdeklődőket, mérlegeljék, kárpótlásuk ellenértékeként nem akarnak-e a részvénytársasággá váló Agromont részvényesei lenni, amelynek ellenében a jövőben kedvezményes feltételek mellett mezőgazdasági szolgáltatásokat is igényelhetnének. Szól a levél még arról is, hogy az állami vállalat jelenleg hány százalékos rentabilitással dolgozik, mivel foglalkoznak és szolgáltatásaik keretében miként segítik majd a magángazdákat és farmergazdaságokat. A levél hátteréről, az érdekeltek reagálásáról és kárpótlásuk várható alakulásáról Miroslav Vachúň igazgatóhelyettessel beszélgettem. Gellén kárpótlási igénnyel eddig közel másfélszázán jelentkeztek. Senkit sem utasítottak el, annak ellenére, hogy igényének jogosságát a kérelmezők csak mintegy nyolcvan százaléka igazolta elfogadható dokumentumokkal. Az egykori kárvallottak, illetve örököseik megközelítően 400 darab gép (traktor, elevátor, cséplőgép, vontatott talajmegmunkáló, vetó'gép, lokomobil stb) ára ellenében kérnek kárpótlást. Van, aki dérrel-dúrral érkezik, hangosan és követelőzve, sőt esetenként olyan reményekkel, hogy pénzzel tömött erszénnyel távozik. Többségében azonban a csendesebben érkezők vannak, akik érdeklődnek, kérnek, de — és ez a lényeg — szinte kivétel nélkül mindenki elégedetten távozik. Azért, mert érezte, tapasztalta, nemcsak emberien fogadták, hanem kárpótlási igényét természetesnek vették, sőt még tanáccsal is ellátták, hogy hiányzó okmányait hol és miként szerezheti be, esetleg mivel pótolhatja. Ezt közvetlenül is tapasztaltam, amikor beszélgetésünk közben az ekecsi Barczi Márta nyitott be az irodába. Az igazgatóhelyettesnek egy cédulát nyújtott át, amelyre felírta, hogy emlékezete szerint édesapjától annak idején mit vett el a gépállomás, vagyis a gellei Agromont egykori elődje. Az igazgatóhelyettes azt tanálcsolta az érdekeltnek, hogy miután semmiféle okirat sincs a kezében, amivel az elvétel tényét igazolni tudná, menjen el vagy írjon a vágsellyei állami levéltárba. Egy cédulára felírta a levéltár címét, és figyelmeztette az örököst, hogy levelében okvetlenül tüntesse fel annak a nevét és címét, akitől a gépet az akkori járási nemzeti bizottság határozata szerint elvették. Azt is elmondta, hogy a levéltári válaszhoz mellékelnie kell egy bizonylatot, miszerint ő az (egyedüli) örökös, és intézzék a dolgot, mert az év vége még messze, kárpótlási igényükkel csak 1992. december 31 -ig élhetnek. Ha a levéltárban nem találnának bizonylatot, akkor keressenek minimum két tanút, akik becsületbeli nyilatkozatukkal bizonyítják, hogy a kérdéses gépek valóban az örökhagyó tulajdonában voltak. Végére maradt a legfontosabb, amit a kárpótlást kérők mindegyikének elmondanak. A „tartozás" kiegyenlítése a gép- és traktorállomás érdeke is. Az annak idején átvett holt leltár ellenértékét az állam fizeti az állami vállalat vagyonából, és az a huszadnyi vagyonrész, amit az Agromont állami vállalat részvények, szolgáltatások formájában vagy más formában odaad a károsultaknak, nem fog hiányozni a részvénytársaság Agromontnak. A kárpótlás nem az Agromont miatt késik, hanem azért, mert még mindig vannak jogi jellegű problémák, és hiányzik a végrehajtási előírás. Egyelőre megoldatlan kérdés például, hogy ki kárpótolja az érdekelteket azokért a gépekért, amelyeket az egykori gépállomások ugyan átvettek, de 1960-ban átadtak az akkori egységes földműves-szövetkezeteknek. Ez az oka, hogy egyelőre csak öszszesítik a kárpótlási igényeket, és felmérik, ki milyen formában szeretné (őse) kárának ellensúlyozását. Az érdekeltek többsége előrelátó, hosszabb távon gondolkodik. Eddig például a megkérdezettek több mint hatvan százaléka már aláírta, részvényes szeretne lenni abban az Agromontban, amelyik jelenlegi tevékenysége mellett „méretre szabott" gépek és eszközök megvételévei az induló parasztgazdaságok, kertészkedők, állattenyésztők segítségére akar lenni. Ennyit tettek eddig Gellén, és a kárpótlásra várók elégedettek. Azért, mert semmit sem érő elutasítás helyett meghallgatták őket, cserébe elfogadták, hogy a törvény gyakorlati megvalósítására egy darabig még várniuk kell. Ezt a tanulságot a gellei példából más gép- és traktorállomások is levonhatnék. EGRI FERENC KÖZBESZÓLÁS Mária asszony nyájas, emeletes kontyú, erősen molett, kozmetikázott, disztingváltan elegáns elvtársnő volt. Bent a szerkesztőségben inkább „ hölgy " allűrökkel Úgy tudtuk, férjével}aki Kárpátalján, negyvenötöt követően, valami miniszterféle volt, összekülönbözött, így került Pozsonyba, így a szerkesztőségbe, ahol főzte a kávét, gondoskodott a főnök tízóraijáról, kezelte a telefont — és fontoskodott. A főszerkesztői szobában kelten voltunk Gyida, a főnök párnás székben eldugult pipájával bajlódott, én meg hallgattam moszkvai beszámolóját, a Geraszimov műtermében tett látogatásáról A neves szovjet festő „otthoni" alkotásairól mesélt. — Ezek — mondta — nélkülözték a zsdanovi szocreál nyomait. Hónapokkal korábban a szovjet képzőművészeti kiállításon, ahol Geraszimov képeit nem tudtam megemészteni, a Főnök szó nélkül hagyta kritikai megjegyzéseimet. Ez ritka dolog volt, sőt, helyreigazító válasz sem jött tőle. Inkább egyetértést éreztem ki hallgatásából. — Tudod — folytatta főszerkesztőm —, majdnem elszóltam magamat nála, majdnem kicsiíszott a számon, hogy a Pozsonyban kiállított képei kettőnknek határozottan nem tetszettek de aztán, hála a papnak, eszembe jutott a cseh mondás: „Julo, drž hubu, otevň oči! (Tartsd a szád, nyisd ki a szemed, Gyula!) Ekkor kopogtattak s a nyíló ajtórésen begyürkőzött Mária asszony. A szó végeket énekelve, dadogva, vontatottan közölte a hírt: — Vendég van érkezőben, főszerkesztő elvtárs, CL., nevét nem értettem, de valahogy úgy mondta—.v itt hangja elcsuklott a meghatottságtól —, pontosan nem értettem, a budapesti Lenin vagy Gorkij Intézet vezetője. — Mikor érkezik? — ugrott fel ültéből a főnök miközben én is izgatottan simogatni kezdtem nadrágom rég kitompult élét. — Vendég jön, fontos vendégjön!— viharzott át a szerkesztőség minden szobáján. Másodperceken belül az örökké kíváncsi, kedves Viktor bácsi dugta be fejét, Í halkan, szinte motyog\'a kéri bebocsájtást. Utána sorra a többiek Rövid haditanács következett, persze, a szenzációs hírtől meghadított emberek tanácskozása, körömrágással, verejtékezéssel; „jaj, szaladok mert bepisilek", sikított s már szaladt is kifelé a főnöki szobából a szerkesztőség másodrangií, vékonydongájú titkárnője. A főnök meg mint valami hadvezér, intézkedett. — Hadzsi, hozd be szobámba az előszobai Lenin-busztát, idejön az íróasztalomra. — Kis virágot is teszek mellé — kotnyeleskedett Mária asszony, ám a főnök most elemében volt. — Pista, foss, vegyél sonkái, szalámit. — Ebben a kérdésben valóban Pista volt az illetékes, édesapja hentes és mészáros voll, a közeli húsbolt vezetője. —Az elvtársnők—utasította a főnök a titkárnőket —, lássanak majd hozzá a szendvicsek és A SZÉTPUKKANT LÉGGÖMB a kávé készítéséhez, de Mária, előbb hozzon egy porrongyot és tisztítsa meg Sztálin elvtárs szobrát, erről mindig megfeledkeznek — Te meg — intett felém —, gondoskodj italról és poharakról. Gyorsan, gyorsan. Aztán vigyázat, minden rendben menjen. — Kiterelt bennünket a szobájából, de előbb, idegcsillapítóként — mindig ezt lette, ha valami kavarodásba kerüli — pipára gyújtott, s csak aztán tette be az ajtót. Percek tízpercek múltak el, és semmi, senki... Úgy egy jó óra múlva nyílt az ajtó és egy nyeszlett, fiatal, rosszid öltözött, sápadt, miniemberke toppant be. Izgatottan, mégis szerényen, mint aki eltájolódott. Szétnézett a valamikor lakáshallként használt szerkesztőségi előtérben. Mária asszony rá se rántott az érkezőre, inkább elvtársnőjét noszogatta a kávé ügyében. És ekkor... a vékonyka hang hallatta magát: — Elvtársnő, kérem, önnel beszéltem az előbb, hogy jelentsen be a főszerkesztő elvtársnál? Én vagyok az, Csé Sándor Budapestről — Mária a lélegzetét szinte keresztben nyelte le, még jó, hogy akkoriban alacsony volt a vérnyomása, így nem következett be a baj, de máris rohant, kopogtatás nélkül tört be a főnöki szobába, átszellemült, izgatott hangon, inkább dadogva közölte: — Me-meg-jö-jö-jött-a-a-vendég! A főnök felállt, kicsit köhicsélt, pózba vágta magát, de maradt az íróasztala mögött, hogy jobban szemügyre tudja venni az érdemes vendéget. Szemét az ajtóra meresztette, úgy állt ott. akár valami távcsővel nagy vadra váró vadász. Mert ez az ember nézni aztán tudott. Ha kellett, azok a szemek mosolyogtak simogattak de tudtak villámokat is szórni, olyankor az ember még másnap is hideglelős volt. Nos, én ezt a főnöki szempárt lestem. Egyszer csak inkább megéreztem, mint megláttam: itt valami borzalmas dolog történik azok a szemek most nem simogatnak nem nevetnek villámokat sem szórnak azok a szemek ócsárolnak és a főnök hangja is valahogy sértően, bántóan cseng: — Csé elvtárs? — Igen, igen, Csé Sándor vagyok' — Es mi az elvtárs budapesti beosztása? — Kérem, én a Gorkij Intézet igazgatója lennék.. — Óh... — Igen, ez egy kis főiskolás szállás, önkormányzati alapon működik egy elhagyott, háromszobás lakásból alakítottuk ki. Minden szobában öt emeletes ágy, tehát vagy harmincan vagyunk és engem választottak meg a közösség igazgatójának —A vendég megállás nélkül, egy szuszra öntötte ki ezt magából, nem kevés büszkeséggel majd sietett még öntudatosan hozzátenni: — Es hogy el ne felejtsem, azzal kellett volna kezdenem, Gorkij elvtárs tiszteletére az ő nevét vettük feL Ekkor jött be Mária, szinte libegett, kezében tálca, a tálcán tányérok és szendvicsek Mi, akik szem- és fültanúi voltunk ennek a bizarr, léggömbpukkasztó káderezésnek alig bírtuk röhögésünket visszatartani. A padlót figyeltük ajkunkat fogainkkal tartottuk össze. A főnök tekintete is megváltozott. Most már titkárnője felé lövellte a villámokat s magában — hitem szerint — gyors fejszámolást végzeit, mennyibe is keridhetett a balul sikerüli eszem-iszom. De, dicséretére váljon, arcán csak az látta dühét, befelé ordított káromkádását, aki rég ismerte, vagy aki már kitapasztalta a főnök Janusz-arcát, mert a kis, ázott vendég a belső lelki zajlásból mit sem láthatott, mit sem érezhetett. Őhozzá a főnök barátságos, sőt kegyes voll, de kézfeje — láttam — ökölbe szondt, hogy — főnök ide, főnök oda — mégiscsak bedőlt az előtle álló, nyeszlett gyermekember nagyotmondásának Ő, a Nagyfőnök sokkal rangosabb vendégre számított. Spectator HA TRAKTOR NINCS... (Illusztrációs felvétel)