Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-16 / 64. szám, hétfő

PUBLICISZTIKA . ÚJSZÓM EMBERTELENÜL AZ EMBERERT? Nagyon remélem, hogy a parlament nem fogadja majd el azt a törvényt, amely a:c asszonyt emberi mivoltában alázza meg. Nem ért majd egyet azzal, hogy a terhességmegszakításról ne a nő, hanem egy számára ismeretlen emberekből álló bizottság döntsön. Mert ilyen javaslatot terjeszt a kormány a tisztelt ház elé, és minden bizonnyal elvárja, hogy a honatyák meg is szavazzák. Hadd higgyem, hogy a képviselő urak emberségesebbek, mint az állam hivatalnokai, mint a kormány tagjai, a miniszterek! Ennek kapcsán felmerült bennem a kérdés: a miniszter uraknak valóban nincs fontosabb tennivalójuk, mint a nem kívánt terhességgel foglalkozni? Mert nekem (és még sok ezer polgártársamnak) lenne bizony néhány megtárgyalandó témám. Čarnogurský úr esetleg azt mondhatná: mit izgat engem ez a kérdés, elvégre nagymama vagyok, minimális annak esélye, hogy engem is a bizottság elé citáljanak. Én viszont úgy érzem, hogy szót kell emelnem a sok százezer lány, asszony nevében, akik szeretik ugyan magzatuk apját, de pillanatnyiig nem szülhetik, esetleg nem akarják megszülni a gyereket. Igaz, a miniszterelnök úr négy gyermek atyja, ám ez még nem jelenti azt, hogy minden családban négy gyermeket akarnak. És az is irritál, hogy egy ilyen fontos sorskérdésben a férfiak akarnak dönteni - holott ez a dolog kizárólag a nőkre tartozik. Sőt! Egyenesen sértő, hogy a törvényjavaslatot előterjesztők nem konzultáltak nőgyógyászokkal, szülészekkel, szociológusokkal, pszichológusokkal, pszichiáterekkel - egyszóval mindazokkal, akik elmondhatták volna: miért is akar egy nő megválni magzatától. Állítom, hogy a nők zöme lelkitusát vív, mielőtt elhatározza, hogy megszakítja a terhességét. E vívódást most még azzal is tetézni akarják, hogy megalázzák, hogy idegenek kénye-kedvére bízzák sorsát, életének további alakulását!? Ez az eljárás nagyon is a letűnt kommunista rendszer módszereit juttatja eszembe, amikór ugyanezt tették a nőkkel: szorongva ácsorogtak a bizottságok ajtai előtt, odabenn pedig többnyire koros háziasszonyok gyűrűjében egy doktor bácsi kimondta az igent, vagy a neÉN AZT F. Zs. 28 éves pozsonyi vállalkozó: - Van egy öt éves kisfiam. Lánykoromban úgy terveztem, lesz vagy három-négy gyermekem. Ma már tudom, ez csak leányálom volt. Albérletben lakunk, bármikor kitehetik a szűrünket, igaz, hamarosan elkészül a szövetkezeti lakásunk, de több mint százezer korona kölcsönt kellett felvennünk, hogy kifizethessük. És még hol van a szükséges berendezés? Az üzletemet is most nyitottam - kölcsönre. Pillanatnyilag a helyzetem nem engedi meg, hogy még egy gyermeket szüljek. Szerintem az anyának kell eldöntenie, mikor és hány gyermeket akar, neki kell a legjobban tudnia, képes-e őket felnevelni. Mert megszülni könnyű, gondoskodni róluk sokkal nehezebb . . E. A. 38 éves egészségügyi nővér: - Nekem három gyermekem van, öt lett volna, de kétszer „elvetettem" a magzatot. Három gyermekem szép, egészséges, boldog, mindent megkap tőlünk, de öt gyermeket már nem tudtunk volna ilyen nivón nevelni. Templomba járó keresztény vagyok, mégis azt mondom, ne más döntse el, kell-e nekem a gyerek, vagy sem. M. N. 40 éves kassai tanítónő: - Szerintem csak olyan gyermeket szabad a világra hozni, amelyet tisztességesen fel is tudunk nevelni. Hivatásomnál fogva nagyon sok szerencsétlen, elkeseredett gyereket láttam. Itt sok a roma, tudvalevő, sokgyerekesek, de még csak tisztán sem tartják a házat, a gyerekeket, gyakran, bizony, éheznek. B. L. 50 éves pozsonyi nőgyógyász: - Sohasem örültem, amikor abortuszt kellett csinálnom, de mindig tiszteletben tartottam a nő akaratát. Nem egyszer met. Akkoriban is harcoltam az efféle módszerek ellen. Mert sok kérvényt szorongató síró lányt és aszszonyt láttam... Ismét feltámaszthatnák hát az ilyen megalázó metódusokat? Most a kereszténység nevében! Senki sem gátolja, hogy minden keresztény, gyakorló hívő megszülje gyermekét, vannak viszont, akik másként gondolkodnak és ítélik meg földi létüket, egy bizonytalan holnapba nem akarják a világra hozni gyermeküket. Nincs nagyobb érték a szabadságnál! Minden embernek joga van szabadon dönteni. Ezt éppen a keresztapasztaltam, hogy a kollégáim megvetéssel bánnak ezekkel a pácienseinkkel, szükséges rossznak tartják a műtét elvégzését. Nekem az asszonyok sokszor elpanaszolták, milyen nagy a lelkiismeret furdalásuk, tudom, hogy legtöbbjük nehezen szánja rá magát a beavatkozásra. Szerintem inkább sajnálni, segíteni kellene azokat a nőket, akik arra kényszerülnek, hogy lemondjanak a még meg nem született gyermekükről. S. Zs. 66 éves losonci háztartásbeli: Hat gyereket szültem, mindet fel is neveltük, valamennyien egyetemet végeztek. Soha eszembe se jutott, hogy egy magzatot el is lehet vetetni. Amikor fiatal voltam, a védekezés nem volt divatban, legalább is mifelénk. Nekem hét testvérem volt, a férjemnek meg öt, természetesnek vettük, hogy nekünk is sok a gyerekünk. De ők már másként gondolkoznak. Csak az egyik lányomnak van három gyermeke, csak azért, mert másodszorra ikreket szült, a többieknek csak egy-egy gyerekük van, azt mondják, több nem is kell. Én bizony nem tudom, melyikünknek van igaza, mert tény és való, hogy csak az én születésnapomkor jön el mindegyik, a karácsonyi ünnepeket már mindenki a saját családi körében tölti és egymás között sem tartják a kapcsolatot, nem igénylik és nem segítik egymást. Már sokszor feltettem magamban a kérdést, mire nekünk ennyi gyerek, amikor öregségünkre tulajdonképpen egyedül maradtunk a férjemmel? L. L. 42 éves rimaszombati hivatalnoknő: - Aki nem akar gyereket, ne is szülje meg - ez a véleményem. Lehet, hogy a keserűség beszél belőlem, de tényeknek kellene a legjobban tudniuk. A legtolleránsabbaknak tartják önmagukat, így el kellene fogadniuk, hogy másnak is lehet saját akarata. Amikor ezeket a sorokat írom, lelki szemeim előtt látom azokat az, asszonyokat, akik tizenöt-húsz évvel ezelőtt riporteri faggatásomra elmondták, milyen nehezükre esik megválni leendő gyermeküktől, mennyire megalázza őket a bizottság elé járulás, mennyire tanácstalanok és tehetetlenek. És ennyire kiszolgáltatottak! - Két gyermekem van, az anyósomnál egy szobában a férjem alaKi ne szeretne egy ilyen szép babát? (ha tehetné...) csony fizetéséből élünk. Két hónapja szültem és most megesett, terhes lettem... Most, ilyen körülmények között nem hozhatom a világra... - Amikor második gyermekemet vártam, megbetegedtem. Olyan orvosságot szedtem, amely károsan hatott a magzatra. Fogyatékosnak született, négyéves. Ismét terhes vagyok, a komisszió azt bizonygatja, meg kell szülnöm, nincs veszély, egészséges lesz a kicsi. Én viszont nem alszom, nem eszem, ideges, veszekedős vagyok, félek, hogy ez a gyermek is hibás lesz. Nem, nem akarom! - Az első gyermekem apja külföldre szökött. A másodiké meghalt. Megint terhes vagyok, de még mielőtt élettársammal összeházasodhattunk volna, börtönbe került. Sikkasztott, mert bizony nagyon szűkös körülmények között élünk. Nem tudom mit kezdenék három gyerekkel egy pincelakásban? Egyedül. Dolgoznom kell, hogy elláthassam két élő gyermekemet... Akkoriban ezeket a sorokat, és még sok más esetet megírtam. Meg azt is, hogy ama bizottság elé háromszor kellett járulniuk, míg megszerezték a művi terhességmegszakításhoz szükséges engedélyt! Aki nem tapasztalta ezeknek az asszonyoknak a szorongását, nem látta a szomorú, megtört tekinteteket, a sápadt, mosolytalan arcokat, a mélyből jövő aggódást, az aligha értheti meg e probléma bonyolultságát. Ezért emelek szót mindazokért, akik ilyen helyzetbe kerülhetnek. Mert, szerintem, önmagáról mindenkinek önmagának kell döntenie! A magzat a nő, az asszony része és senkinek sem lehet köze egy ember legbennsőbb belsejéhez, szervezetéhez, szívéhez, agyához! És aki nem hajlandó segíteni a bajba jutottakon - ez esetben a nem kívánatos terhességbe esetteken -, az hiába hivatkozik a hitre. Előfordulhat, hogy sok pénzért, titokban, tilos abortuszokat hajtanak majd végre az „angyalcsinálók" és a diplomás orvosok is... Mert mindig akad kiskapu! De joggal kérdem: megoldás ez? Mennyivel kedvesebb dolog a titkolódzó csalás, mint az igazsággal, az asszonyi akarattal való szembenézés? Képviselő urak, gondolják meg jól, mire szavaznak majd, milyen törvényt fogadnak el! Remélem, nem kell megbánnom, hogy a parlamentben többnyire férfiak ülnek... 1992. MÁRCIUS 16. HA LESZ ABORTUSZTÖRVÉNY., nagyon mérges leszek. Olyan kérdésről fog dönteni a törvényhozás, amit eddig sehol, senki nem tudott tisztességes módon megoldani S megoldást a Čarnogurský-kormány törvénytervezete sem jelent. Sőt! Amennyiben elfogadják honatyáink, újabb illegális magzatelhajtások ós az ebből származó egészségügyi, s természetesen társadalmi problémák tanúi lehetünk. Szabályozni akarjuk, megszülessen-e a gyermek. Szörnyű: hiszen ahelyett tesszük, hogy a társadalomban várva-várt emberke legyen a megszületendő. Ahelyett, hogy feltételeket biztosítsunk a legszebb női „feladat" vállalásához. S ahelyett, hogy az önzés, a szociális problémák, a felelőtlenség gyakorlatának megszüntetésén fáradozzunk. A történész a múltba tekint, a politikus a jövőbe. Egyikük sem él meg a másik nélkül. A történész megírhatná, milyen is volt egy-egy falu élete, amikor a bábaasszonyok segítettek a „föld megtartásában". Az egykés faluk krónikásai a megmondhatói, mit voltak képesek megtenni a nók azért, hogy a másik gyermek már ne szúlessen meg. Én támogatom az abortuszt. Mert: - kinek mi köze hozzá, hogy egyegy család hány gyermeket vállal és a nem kívánt terhességet megszakítja^ vagy sem; - tudom, hogy a gyermek hány ember életében nem örömöt, hanem nyűgöt jelent; - tudom, hogy hány gyermek jött a világra előre megjósolható rendellenességgel és mindez mennyi terhet rótt szülőre, társadalomra egyaránt; - láttam, milyen az, ha egy gyermek nem kívánt lényként jön a világra; - láttam, milyen az, ha valaki gyermekotthonban nő föl. - elhiszem, hogy semmilyen törvénnyel nem gátolható meg, és nem szeretnék nyomorék nőket és nyomorék gyermekeket látni. Én nem támogatom az abortuszt. Mert: - szerintem a megfogant gyermek is önálló élet. Nem az anya része, az anya csak a megszületésig biztosítja számára az élet és a fejlődés feltételeit; - a nők elég nagy százaléka soha nem szülhet gyermeket és nagyobb csapást nem is tudnak elképzelni az életben; - hal ki az emberiség - legalábbis Európában - hiszen a társadalom reprodukciója korántsem kielégítő; - e művi beavatkozás ÖL. Gyermeket és néha anyát is; - hisszük vagy sem, a gyermek már az anyaméhben reagál, kommunikál és akár elfogadjuk, akár nem: ÉL! - felelőtlen kapcsolatok kezdődnek azzal a jelszóval: legfeljebb elvetetjük; - a nemi élet, az nemcsak élvezet, de felelősségvállalás is. Aki képtelen felelősséget vállalni, ne vállalkozzon a felsőbb élvezetekre sem. Akár tizenéves, akár ötven. - idegen ember nyúl hozzá két egymáshoz tartozó lény egyikéhez. (És megöli.); - semmit sem támogatok, ami az élet ellen van. A halált természetesnek fogom föl. De nem akkor, ha én döntök róla. - mert lehetőséget ad a nőnek arra, hogy egyedül döntsön. Vegyük már észre hogy az apa is szülő. Ha kirekesztjük őt ebből a döntésből, akkor melyikbe akarjuk beavatni?Én támogatom az abortuszt. Én nem támogatom az abortuszt. A törvény eredendő funkciója a társadalom védelme. Nem vagyok meggyőződve a jelen törvényjavaslat kapcsán arról, hogy legalapvetőbb „dolgát" teljesíteni tudja. S ha van népszavazás, miért nem ebben az ügyben? Az államjogi elrendezés annyira mellékes, ha ÉLET rôl van szó. LOVÁSZ ATTILA Kíváncsiak voltunk, mit szólnak a művi terhességmegszakítás törvényjavaslatához az „utca emberei". Találomra szólítottuk meg őket és tiszteletben tartjuk kérésüket: ne tüntessék fel a nevemet. Tapasztaltuk, hogy az emberrel, az élettel kapcsolatos legtermészetesebb kérdésre a legtöbben gátlásosán, szégyenkezve válaszoltak. Bár megvolt a véleményük, csak unszolásra mondták el, mert, amint kisült, „nálunk az ilyen dolgokról nem szokás beszélni". röviden elmondom történetemet. Amikor a fiúm bevonult katonának, rájöttem, terhes vagyok. Sokáig arról leveleztünk, hogy hazajön, elvesz feleségül és minden rendbe jön. Aztán egyre ritkábban irt, nem jött haza, én meg megszültem a kisfiamat. Addigra a szüleim elkergettek hazulról, munkásszállón laktam, a gyereket intézetbe adtam. Jánosom apja egy cseh lányt vett el feleségül, engem látni se akart, mert, amint utolsó találkozásunkkor mondta: lányfejjel szültem. Hogy az ö gyerekét, az az eszébe se jutott. Hányan megaláztak a gyerekem miatt! Miután összekuporgattam egy garzonlakásra, magamhoz vettem a fiamat. Sokat volt szegénykém egyedül, mert nappal dolgoztam, esténként takarítani jártam. Csak neki és a munkának éltem, kerültem a férfiakat, így hajadon maradtam - gyerekkel. Jancsi nagyon agresszív fiatalember lett, bekerült egy bandába, szipózott, ivott, ^meg is vert. És tudja most hol van? A börtönben. Lopott, garázdálkodott, verekedett Egész életemben szégyenlenem kellett a gyerekemet... Bárcsak meg se született volna! A. K. 44 éves dunaszerdahelyi kőműves: - A férfi mindig is a nőt akarta. Hogy közben terhes lett? Hát, Istenem . Szerintem, ez az ö dolga. Ha akarja, szülje meg, ha nem... Nekem három gyerekem van, de az sohasem érdekelt, lett-e volna több, volt-e a feleségem a „kaparónál"... Z. A. 20 éves egyetemista: - Imádom a kisbabákat, nekem biztos sok gyerekem lesz. Szerintem minden terhességet vállalni kell. Ki tudná megmondani, hogy pont az az elvetetett nem lett volna-e egy világraszóló tehetség? V. É. 55 éves fodrásznő: - Nekem hat gyerekem van, de tizenegyszer voltam abortuszon. Amikor felkerestem a nőgyógyászt, már tudta miért jöttem, nevetve mondta: „Éva asszony, már megint megfogta a kilincset?" Végül azt javasolta, vessem magam alá egy műtétnek és többé nem kell tartanom attól, hogy teherbe esek. Soha jobbat nem léphettem volna, azóta harmonikus lett a családi életem, addig csak veszekedtem a férjemmel, mert egyikünk sem akart óvszert használni. Egymásra hárítottuk a felelősséget. Tiszta a lelkiismeretem, hiszen hat gyereket megszültem, felneveltem, végül a beavatkozásokra úgy tekintettem, mint egy foghúzásra. Szerintem a bajba jutott asszonyon segíteni kell. El sem tudom képzelni, hogy tizenhét gyerekem lenne. . P. S. 32 éves kormáromi építészmérnök: - Nekem egy gyermekem van, szeretnék még kettőt, de a feleségem azt mondja: ebbe a bizonytalan világba nem szül többet. Nem neheztelek rá, mert ha belegondolok, hogy velem bármi történhet és akkor egyedül marad három gyerekkel. . Egy nőnek éreznie kell, mire képes és csak annyi terhet kell magára raknia, amennyit el is tud cipelni. Boldog házas vagyok és nem szeretném, hogy ez a harmónia felboruljon csak azért, mert én még szeretnék egy-két gyermeket. Mí abszolút nyíltan beszélünk szexuális életünkről, s mivel a feleségem több gyereket pillanatnyilag nem akar, mindketten óvszert használunk. Meg lehet szokni Szerintem még mindig jobb, mint a nem kívánt terhesség. Ahány ember, annyi vélemény. Nem bánnánk, ha kedves olvasóink is hozzászólnának a témához, mert szerintünk felettébb fontos - az emberiség jövőjét érintő, az ember hozzáállását tükröző a legfontosabb kérdéshez - a léthez, a születéshez, a halálhoz. Minden levélnek helyet adunk, sőt, ehhez a problémához beszélgetésekben, riportokban visszatérünk. Összeállította és írta: OZORAI KATALIN Méry Gábor illusztrációs felvétel