Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-16 / 64. szám, hétfő

PUBLICISZTIKA . ÚJSZÓM EMBERTELENÜL AZ EMBERERT? Nagyon remélem, hogy a parla­ment nem fogadja majd el azt a tör­vényt, amely a:c asszonyt emberi mivoltában alázza meg. Nem ért majd egyet azzal, hogy a terhesség­megszakításról ne a nő, hanem egy számára ismeretlen emberekből álló bizottság döntsön. Mert ilyen javas­latot terjeszt a kormány a tisztelt ház elé, és minden bizonnyal elvárja, hogy a honatyák meg is szavazzák. Hadd higgyem, hogy a képviselő urak emberségesebbek, mint az ál­lam hivatalnokai, mint a kormány tagjai, a miniszterek! Ennek kapcsán felmerült bennem a kérdés: a minisz­ter uraknak valóban nincs fontosabb tennivalójuk, mint a nem kívánt ter­hességgel foglalkozni? Mert nekem (és még sok ezer polgártársamnak) lenne bizony néhány megtárgyalan­dó témám. Čarnogurský úr esetleg azt mond­hatná: mit izgat engem ez a kérdés, elvégre nagymama vagyok, minimá­lis annak esélye, hogy engem is a bi­zottság elé citáljanak. Én viszont úgy érzem, hogy szót kell emelnem a sok százezer lány, asszony nevében, akik szeretik ugyan magzatuk apját, de pillanatnyiig nem szülhetik, eset­leg nem akarják megszülni a gyere­ket. Igaz, a miniszterelnök úr négy gyermek atyja, ám ez még nem je­lenti azt, hogy minden családban négy gyermeket akarnak. És az is irritál, hogy egy ilyen fontos sorskér­désben a férfiak akarnak dönteni - holott ez a dolog kizárólag a nőkre tartozik. Sőt! Egyenesen sértő, hogy a törvényjavaslatot előterjesztők nem konzultáltak nőgyógyászokkal, szülészekkel, szociológusokkal, pszi­chológusokkal, pszichiáterekkel - egyszóval mindazokkal, akik el­mondhatták volna: miért is akar egy nő megválni magzatától. Állítom, hogy a nők zöme lelkitusát vív, mie­lőtt elhatározza, hogy megszakítja a terhességét. E vívódást most még azzal is tetézni akarják, hogy mega­lázzák, hogy idegenek kénye-kedvé­re bízzák sorsát, életének további alakulását!? Ez az eljárás nagyon is a letűnt kommunista rendszer mód­szereit juttatja eszembe, amikór ugyanezt tették a nőkkel: szorongva ácsorogtak a bizottságok ajtai előtt, odabenn pedig többnyire koros házi­asszonyok gyűrűjében egy doktor bácsi kimondta az igent, vagy a ne­ÉN AZT F. Zs. 28 éves pozsonyi vállalkozó: - Van egy öt éves kisfiam. Lánykoromban úgy terveztem, lesz vagy három-négy gyermekem. Ma már tudom, ez csak leányálom volt. Albérletben lakunk, bár­mikor kitehetik a szűrünket, igaz, hamaro­san elkészül a szövetkezeti lakásunk, de több mint százezer korona kölcsönt kellett felvennünk, hogy kifizethessük. És még hol van a szükséges berendezés? Az üzletemet is most nyitottam - kölcsönre. Pillanatnyilag a helyzetem nem engedi meg, hogy még egy gyermeket szüljek. Szerintem az anyának kell eldöntenie, mikor és hány gyermeket akar, neki kell a legjobban tudnia, képes-e őket felnevel­ni. Mert megszülni könnyű, gondoskodni róluk sokkal nehezebb . . E. A. 38 éves egészségügyi nővér: - Nekem három gyermekem van, öt lett volna, de kétszer „elvetettem" a magza­tot. Három gyermekem szép, egészsé­ges, boldog, mindent megkap tőlünk, de öt gyermeket már nem tudtunk volna ilyen nivón nevelni. Templomba járó keresztény vagyok, mégis azt mondom, ne más dönt­se el, kell-e nekem a gyerek, vagy sem. M. N. 40 éves kassai tanítónő: - Szerintem csak olyan gyermeket sza­bad a világra hozni, amelyet tisztessége­sen fel is tudunk nevelni. Hivatásomnál fogva nagyon sok szerencsétlen, elkese­redett gyereket láttam. Itt sok a roma, tudvalevő, sokgyerekesek, de még csak tisztán sem tartják a házat, a gyerekeket, gyakran, bizony, éheznek. B. L. 50 éves pozsonyi nőgyógyász: - Sohasem örültem, amikor abortuszt kellett csinálnom, de mindig tiszteletben tartottam a nő akaratát. Nem egyszer met. Akkoriban is harcoltam az effé­le módszerek ellen. Mert sok kér­vényt szorongató síró lányt és asz­szonyt láttam... Ismét feltámaszt­hatnák hát az ilyen megalázó metó­dusokat? Most a kereszténység ne­vében! Senki sem gátolja, hogy min­den keresztény, gyakorló hívő meg­szülje gyermekét, vannak viszont, akik másként gondolkodnak és ítélik meg földi létüket, egy bizonytalan holnapba nem akarják a világra hoz­ni gyermeküket. Nincs nagyobb érték a szabadság­nál! Minden embernek joga van sza­badon dönteni. Ezt éppen a keresz­tapasztaltam, hogy a kollégáim megve­téssel bánnak ezekkel a pácienseinkkel, szükséges rossznak tartják a műtét el­végzését. Nekem az asszonyok sokszor elpanaszolták, milyen nagy a lelkiismeret furdalásuk, tudom, hogy legtöbbjük nehe­zen szánja rá magát a beavatkozásra. Szerintem inkább sajnálni, segíteni kelle­ne azokat a nőket, akik arra kényszerül­nek, hogy lemondjanak a még meg nem született gyermekükről. S. Zs. 66 éves losonci háztartásbeli: Hat gyereket szültem, mindet fel is nevel­tük, valamennyien egyetemet végeztek. Soha eszembe se jutott, hogy egy mag­zatot el is lehet vetetni. Amikor fiatal voltam, a védekezés nem volt divatban, legalább is mifelénk. Nekem hét testvé­rem volt, a férjemnek meg öt, természe­tesnek vettük, hogy nekünk is sok a gye­rekünk. De ők már másként gondolkoz­nak. Csak az egyik lányomnak van három gyermeke, csak azért, mert másodszorra ikreket szült, a többieknek csak egy-egy gyerekük van, azt mondják, több nem is kell. Én bizony nem tudom, melyikünknek van igaza, mert tény és való, hogy csak az én születésnapomkor jön el mindegyik, a karácsonyi ünnepeket már mindenki a saját családi körében tölti és egymás között sem tartják a kapcsolatot, nem igénylik és nem segítik egymást. Már sokszor feltettem magamban a kérdést, mire nekünk ennyi gyerek, amikor öreg­ségünkre tulajdonképpen egyedül marad­tunk a férjemmel? L. L. 42 éves rimaszombati hivatal­noknő: - Aki nem akar gyereket, ne is szülje meg - ez a véleményem. Lehet, hogy a keserűség beszél belőlem, de tényeknek kellene a legjobban tud­niuk. A legtolleránsabbaknak tartják önmagukat, így el kellene fogadniuk, hogy másnak is lehet saját akarata. Amikor ezeket a sorokat írom, lelki szemeim előtt látom azokat az, asszonyokat, akik tizenöt-húsz évvel ezelőtt riporteri faggatásomra el­mondták, milyen nehezükre esik megválni leendő gyermeküktől, mennyire megalázza őket a bizott­ság elé járulás, mennyire tanácstala­nok és tehetetlenek. És ennyire ki­szolgáltatottak! - Két gyermekem van, az anyó­somnál egy szobában a férjem ala­Ki ne szeretne egy ilyen szép babát? (ha tehetné...) csony fizetéséből élünk. Két hónapja szültem és most megesett, terhes lettem... Most, ilyen körülmények között nem hozhatom a világra... - Amikor második gyermekemet vártam, megbetegedtem. Olyan or­vosságot szedtem, amely károsan hatott a magzatra. Fogyatékosnak született, négyéves. Ismét terhes vagyok, a komisszió azt bizonygatja, meg kell szülnöm, nincs veszély, egészséges lesz a kicsi. Én viszont nem alszom, nem eszem, ideges, ve­szekedős vagyok, félek, hogy ez a gyermek is hibás lesz. Nem, nem akarom! - Az első gyermekem apja kül­földre szökött. A másodiké meghalt. Megint terhes vagyok, de még mie­lőtt élettársammal összeházasodhat­tunk volna, börtönbe került. Sik­kasztott, mert bizony nagyon szűkös körülmények között élünk. Nem tu­dom mit kezdenék három gyerekkel egy pincelakásban? Egyedül. Dol­goznom kell, hogy elláthassam két élő gyermekemet... Akkoriban ezeket a sorokat, és még sok más esetet megírtam. Meg azt is, hogy ama bizottság elé három­szor kellett járulniuk, míg megsze­rezték a művi terhességmegszakítás­hoz szükséges engedélyt! Aki nem tapasztalta ezeknek az asszonyoknak a szorongását, nem látta a szomorú, megtört tekinteteket, a sápadt, mo­solytalan arcokat, a mélyből jövő aggódást, az aligha értheti meg e probléma bonyolultságát. Ezért emelek szót mindazokért, akik ilyen helyzetbe kerülhetnek. Mert, szerin­tem, önmagáról mindenkinek önma­gának kell döntenie! A magzat a nő, az asszony része és senkinek sem lehet köze egy em­ber legbennsőbb belsejéhez, szerve­zetéhez, szívéhez, agyához! És aki nem hajlandó segíteni a bajba jutot­takon - ez esetben a nem kívánatos terhességbe esetteken -, az hiába hivatkozik a hitre. Előfordulhat, hogy sok pénzért, titokban, tilos abortuszokat hajtanak majd végre az „angyalcsinálók" és a diplomás or­vosok is... Mert mindig akad kiska­pu! De joggal kérdem: megoldás ez? Mennyivel kedvesebb dolog a titko­lódzó csalás, mint az igazsággal, az asszonyi akarattal való szembe­nézés? Képviselő urak, gondolják meg jól, mire szavaznak majd, milyen törvényt fogadnak el! Remélem, nem kell megbánnom, hogy a parla­mentben többnyire férfiak ülnek... 1992. MÁRCIUS 16. HA LESZ ABORTUSZTÖRVÉNY., nagyon mérges leszek. Olyan kérdésről fog dönteni a törvényho­zás, amit eddig sehol, senki nem tudott tisztességes módon megolda­ni S megoldást a Čarnogurský-kor­mány törvénytervezete sem jelent. Sőt! Amennyiben elfogadják hona­tyáink, újabb illegális magzatelhajtá­sok ós az ebből származó egész­ségügyi, s természetesen társadal­mi problémák tanúi lehetünk. Sza­bályozni akarjuk, megszülessen-e a gyermek. Szörnyű: hiszen ahelyett tesszük, hogy a társadalomban vár­va-várt emberke legyen a megszü­letendő. Ahelyett, hogy feltételeket biztosítsunk a legszebb női „fela­dat" vállalásához. S ahelyett, hogy az önzés, a szociális problémák, a felelőtlenség gyakorlatának meg­szüntetésén fáradozzunk. A történész a múltba tekint, a poli­tikus a jövőbe. Egyikük sem él meg a másik nélkül. A történész megír­hatná, milyen is volt egy-egy falu élete, amikor a bábaasszonyok se­gítettek a „föld megtartásában". Az egykés faluk krónikásai a meg­mondhatói, mit voltak képesek meg­tenni a nók azért, hogy a másik gyermek már ne szúlessen meg. Én támogatom az abortuszt. Mert: - kinek mi köze hozzá, hogy egy­egy család hány gyermeket vállal és a nem kívánt terhességet meg­szakítja^ vagy sem; - tudom, hogy a gyermek hány em­ber életében nem örömöt, hanem nyűgöt jelent; - tudom, hogy hány gyermek jött a világra előre megjósolható rend­ellenességgel és mindez mennyi terhet rótt szülőre, társadalomra egyaránt; - láttam, milyen az, ha egy gyermek nem kívánt lényként jön a világra; - láttam, milyen az, ha valaki gyer­mekotthonban nő föl. - elhiszem, hogy semmilyen tör­vénnyel nem gátolható meg, és nem szeretnék nyomorék nőket és nyomorék gyermekeket látni. Én nem támogatom az abortuszt. Mert: - szerintem a megfogant gyermek is önálló élet. Nem az anya része, az anya csak a megszületésig bizto­sítja számára az élet és a fejlődés feltételeit; - a nők elég nagy százaléka soha nem szülhet gyermeket és na­gyobb csapást nem is tudnak el­képzelni az életben; - hal ki az emberiség - legalábbis Európában - hiszen a társadalom reprodukciója korántsem kielégítő; - e művi beavatkozás ÖL. Gyerme­ket és néha anyát is; - hisszük vagy sem, a gyermek már az anyaméhben reagál, kommuni­kál és akár elfogadjuk, akár nem: ÉL! - felelőtlen kapcsolatok kezdődnek azzal a jelszóval: legfeljebb elve­tetjük; - a nemi élet, az nemcsak élvezet, de felelősségvállalás is. Aki képte­len felelősséget vállalni, ne vállal­kozzon a felsőbb élvezetekre sem. Akár tizenéves, akár ötven. - idegen ember nyúl hozzá két egy­máshoz tartozó lény egyikéhez. (És megöli.); - semmit sem támogatok, ami az élet ellen van. A halált természe­tesnek fogom föl. De nem akkor, ha én döntök róla. - mert lehetőséget ad a nőnek arra, hogy egyedül döntsön. Vegyük már észre hogy az apa is szülő. Ha kirekesztjük őt ebből a dön­tésből, akkor melyikbe akarjuk beavatni?­Én támogatom az abortuszt. Én nem támogatom az abortuszt. A tör­vény eredendő funkciója a társada­lom védelme. Nem vagyok meggyő­ződve a jelen törvényjavaslat kap­csán arról, hogy legalapvetőbb „dol­gát" teljesíteni tudja. S ha van nép­szavazás, miért nem ebben az ügy­ben? Az államjogi elrendezés annyi­ra mellékes, ha ÉLET rôl van szó. LOVÁSZ ATTILA Kíváncsiak voltunk, mit szólnak a művi terhességmegszakítás törvényjavasla­tához az „utca emberei". Találomra szólítottuk meg őket és tiszteletben tartjuk kérésüket: ne tüntessék fel a nevemet. Tapasztaltuk, hogy az emberrel, az élettel kapcsolatos legtermészetesebb kérdésre a legtöbben gátlásosán, szégyenkezve válaszoltak. Bár megvolt a véleményük, csak unszolásra mondták el, mert, amint kisült, „nálunk az ilyen dolgokról nem szokás beszélni". röviden elmondom történetemet. Amikor a fiúm bevonult katonának, rájöttem, ter­hes vagyok. Sokáig arról leveleztünk, hogy hazajön, elvesz feleségül és minden rendbe jön. Aztán egyre ritkábban irt, nem jött haza, én meg megszültem a kisfiamat. Addigra a szüleim elkergettek hazulról, munkásszállón laktam, a gyereket inté­zetbe adtam. Jánosom apja egy cseh lányt vett el feleségül, engem látni se akart, mert, amint utolsó találkozásunkkor mondta: lányfejjel szültem. Hogy az ö gyerekét, az az eszébe se jutott. Há­nyan megaláztak a gyerekem miatt! Miu­tán összekuporgattam egy garzonlakás­ra, magamhoz vettem a fiamat. Sokat volt szegénykém egyedül, mert nappal dol­goztam, esténként takarítani jártam. Csak neki és a munkának éltem, kerültem a fér­fiakat, így hajadon maradtam - gyerekkel. Jancsi nagyon agresszív fiatalember lett, bekerült egy bandába, szipózott, ivott, ^meg is vert. És tudja most hol van? A börtönben. Lopott, garázdálkodott, ve­rekedett Egész életemben szégyenle­nem kellett a gyerekemet... Bárcsak meg se született volna! A. K. 44 éves dunaszerdahelyi kő­műves: - A férfi mindig is a nőt akarta. Hogy közben terhes lett? Hát, Istenem . Szerintem, ez az ö dolga. Ha akarja, szülje meg, ha nem... Nekem három gyerekem van, de az sohasem érdekelt, lett-e volna több, volt-e a feleségem a „kaparónál"... Z. A. 20 éves egyetemista: - Imádom a kisbabákat, nekem biztos sok gyerekem lesz. Szerintem minden terhességet vál­lalni kell. Ki tudná megmondani, hogy pont az az elvetetett nem lett volna-e egy világraszóló tehetség? V. É. 55 éves fodrásznő: - Nekem hat gyerekem van, de tizenegyszer vol­tam abortuszon. Amikor felkerestem a nő­gyógyászt, már tudta miért jöttem, nevet­ve mondta: „Éva asszony, már megint megfogta a kilincset?" Végül azt javasol­ta, vessem magam alá egy műtétnek és többé nem kell tartanom attól, hogy teher­be esek. Soha jobbat nem léphettem volna, azóta harmonikus lett a családi életem, addig csak veszekedtem a fér­jemmel, mert egyikünk sem akart óvszert használni. Egymásra hárítottuk a felelős­séget. Tiszta a lelkiismeretem, hiszen hat gyereket megszültem, felneveltem, végül a beavatkozásokra úgy tekintettem, mint egy foghúzásra. Szerintem a bajba jutott asszonyon segíteni kell. El sem tudom képzelni, hogy tizenhét gyerekem lenne. . P. S. 32 éves kormáromi építész­mérnök: - Nekem egy gyermekem van, szeretnék még kettőt, de a feleségem azt mondja: ebbe a bizonytalan világba nem szül többet. Nem neheztelek rá, mert ha belegondolok, hogy velem bármi történ­het és akkor egyedül marad három gye­rekkel. . Egy nőnek éreznie kell, mire képes és csak annyi terhet kell magára raknia, amennyit el is tud cipelni. Boldog házas vagyok és nem szeretném, hogy ez a harmónia felboruljon csak azért, mert én még szeretnék egy-két gyermeket. Mí abszolút nyíltan beszélünk szexuális éle­tünkről, s mivel a feleségem több gyere­ket pillanatnyilag nem akar, mindketten óvszert használunk. Meg lehet szokni Szerintem még mindig jobb, mint a nem kívánt terhesség. Ahány ember, annyi vélemény. Nem bánnánk, ha kedves olvasóink is hozzá­szólnának a témához, mert szerintünk felettébb fontos - az emberiség jövőjét érintő, az ember hozzáállását tükröző a legfontosabb kérdéshez - a léthez, a születéshez, a halálhoz. Minden levélnek helyet adunk, sőt, ehhez a problémá­hoz beszélgetésekben, riportokban visszatérünk. Összeállította és írta: OZORAI KATALIN Méry Gábor illusztrációs felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents