Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-12 / 61. szám, csütörtök

7 LAPOZGATÓ ÚJ SZÓ; 1992. MÁRCIUS 12. HA SZLOVÁKIA SZLOVÁKIA AKAR LENNI Milan Ferko, az ismert szlovák író a Literárny týždenník hasábjain a fenti címmel öt folytatásban közötte eszmefuttatásait az ország államjogi elrendezéséről. A IV. folytatásban a köztársaság alkotmánytervezetének javaslatát veszi bonckés alá. írásának azt a részét közöljük, amely a nemzeti kisebbségekre vonatkozik. A nemzetiségek: minden — a nemzet: semmi Ez a további anomália. Ebben az esetben viszont nagyon is módszeres. (A „nemaet'7=szlovák nemzet) fogalma az alkotmánytervezetben csak egyszer fordul elő, a „nemzetiségek ós etnikai csoportok" fogalom hétszer. A második fejezet negyedik szakasza olyan cikkelyeket tartalmaz, amelyek csak a kisebbségek jogairól szólnak, habár ezek már rögzítettek előbb is, utóbb is, mellékesen is és máshol is. De mivel ez sem bizonyult elegendőnek, az SZNT néhány képviselője a vitában előterjesztette (és megfelelő módon publikálta) a nemzetiségek kollektív jogaira vonatkozó javaslatot... A koronát minderre Dušan Kováč tette fel (Kultúrny život, 46/91 sz-: „A kisebbségi jogok közvetlenül az állam demokratizmusának a kritériumai". Ez, természetesen nem érinti a szlovák lakosságot a köztársaság déli részén, akiket a „VPN-es" választási törvény és a magyar politikai pártok intrikái a kisebbség helyzetébe kényszerítették. Ennek az elvnek a konzekvens végiggondolása azt jelenti, hogy nálunk nem a szlovák nemzet (vagy a dolgozók, A legújabb magyar fenyegetések a Bős-Nagymaros Vízerőmű közős felépítéséről szóló szerződés egyoldalú felmondásáról csak igazolják, hogy Budapesten túlsúlyba kerültek azok a vélemények, amelyek nyíltan követelik a kérdésnek nem az ökológiai, hanem a politikai megközelítését. Végül is nincs ebben semmi új, mivel már a múltban, a magyar és a csehszlovák disszidensek találkozásakor, nem is olyan régen, a magyar ellenzékiek ezt a tényt egyáltalán nem titkolták. Szóban Budapest a határok sérthetetlenségének az elvét hirdeti, de nem hivatalos csatornáin keresztül és rendkívül vitális lobbyja által igyekszik meggyőzni a világot, hogy a magyar kisebbségeket a szomszédos államokban bántódás éri, s az lenne a legjobb, ha csatlakozhatnának anyaországukhoz. (Természetesen az illető területtel együtt.) Arról viszont, milyen a nemzeti kisebbségek sorsa Magyarországon, inkább egy mukkanás sincs. A régóta beharangozott törvény sem találta még meg az utat a magyar parlamentbe, bár Alexander Dubčeknek néhány napja jelezték, hogy sor kerül rá a következő hónapban. De térjünk vissza a dolgok lényegére. A Bősért folyó játék sokkal bonyolultabb annál, mintha csak egy vízierőműért folyna. Csak a Dunán több is van ilyen, bár el kell ismernünk, hogy ilyen gigantikus méretű nincs. Emellett egyáltalán nem vitatom Budapest jogát elállni a szerződéstől, persze az ebből adódó összes következményekkel együtt. Emellett egyáltalán nem arról van szó, hogy a dokumentum a totalitárius időszakban látott napvilágot. A kommunista rezsim ideje alatt ugyanis Magyarország Ausztriával is aláírt egy szerződést, amely szerint az osztrák cégek jelentős mértékben részt vesznek Nagymaros építésében. Talán még jól emlékeznek arra Budapesten, mi következett Ausztriában az építkezés leállításának első terveire, majd ezek megvalósítása után. A bécsi kormány az osztrák építő- és gépészeti üzemek nyomására nyugodtan, de határozottan reagált a kimondottan arrogáns magyar elutasításra a leállított szerződések bármilyen kártérítését illetően. Ennek az eredménye volt az az egyezmény, hogy Budapest kötelezte magát 3,2 milliárd schilling megtérítésére, s arra, hogy Ausztriának bizonyos mennyiségű villanyáramot szolgáltat. Nyilván a hazai fogyasztás rovására. Ezzel felszabadította az egyik oldalt, s ez lehetővé tette, hogy Szlovákia felé irányítsa a nyomást. esetleg a hívők) jogai döntenek, hanem a kurdok vagy a prostituáltak vagy a militáns ateisták. Beszéljünk viszont csak a nemzeti kisebbségekről vagy az etnikai csoportokról. Köztudott, hogy nálunk nemzetiségi jogaikért nem harcolnak sem a romák, sem a lengyelek vagy a ruszinok és az ukránok. Ezek ebből a szempontból itt optimális helyzetben érzik magukat. Csupán egy kisebbség marad, de ez is elégedett, mert semmi a világon nem kifizetőbb, mint szlovákiai magyarnak lenni. A mi magyarjainknak több polgári és más jogai vannak, mint a magyarországi magyaroknak. A válságos években (1956, 1968, 1989) is legalább passzív módon kinyilvánították, hogy nekik itt jó és előnyös, sőt szenzációs. Miértis ne, hiszen „vezéreik" állandóan jogaik ad absurdum kiszélesítéséért kiáltanak — miért? Hogy ösztökéljék őket Magyarország újjászületésének kezdeményezésére, a Szent lstván-i korona árnyékába való visszatérésre. De ők nem és nem, ők itt jól érzik magukat, ők nálunk Európában vannak — szóval, mintha élne bennük a régi idők emléke, amikor az őseink tanították őket a földet művelni, a mesterségekre, az államszervezetre, az udvari életre a Nagymorva Birodalom szellemében... Ügyesen kihasználva a szlovák-cseh vitákat az államjogi elrendezésről, hangsúlyozva a trianoni szerződés érvényességét a finom diplomáciai játék széles skáláját kezdi játszani, azzal a céllal, hogy Trianon revízióját érje el. Sajnos, egyes ún. nemzeti erők Szlovákiában ezt a tényt nem akarják látni, miközben az egységes cseh reprezentáció s a löderalisták egy része is nem rest céljai érdekében az ún. magyar kártyával játszani. Megdöbbentő, hogy a csehszlovák diplomácia milyen következetlenül harcol a magyar kampány ellen, holott helyénvaló lenne az offenzívabb fellépés minden lehetséges nemzetközi fórumon, amelyeknek az adott esettel foglalkozniuk kellene. S nem kevés van belőlük. A szerződésszegőket sehol sem kedvelik. Főleg nem az olyanokat, akik nem a tudományos tények alapján (hiszen azok ellenük szólnak) kezdeményezik a mesterséges ellentéteket, s fenyegetőznek, mint ahogy azt ismételten megtette az állítólag nagyon elismert magyar nemzetközi jogi szakember, Dr. Války. Nem Budapest, hanem Csehszlovákia fog kártérítést követelni (ugyanúgy, ahogyan ez Magyarország és Ausztria viszonylatában történt), s nem kap egy kilowattnyi villanyáramot sem stb. S pontosan a jogi regulák szerint. Ezért a magyar vezetésnek kevesebbet kellene használnia a kemény szavakat s a jó szomszédságot inkább tettekkel kellene bizonyítania. Hiszen az egész szlovákiai magyar kisebbség sem akar visszatérni Budapest fennhatósága alá. Fennhangon ezt sokan félnek kimondani, de magánbeszélgetésekben, főleg az idősebbek emlegetik, hogyan viselkedtek a csendőrök és a nyilasok Dél-Szlovákia megszállásának idején saját honfitársaikkal is. Ráadásul az okosabbak azt is tudják, hogy a budapesti elit számára a felvidéki magyarok mindig csak parasztok, másodrendű állampolgárok lesznek, hasonlóképpen, mint a többi szomszédos államban élő magyarok. A budapesti elit őket ugyanis kimondottan saját hatalmi céljai érdekében használja fel, amely a Trianonban elkövetett, s a második világháború után is megerősített állítólagos történelmi igazságtalanság felszámolására iányul. Annak, aki egy igazságtalan dolog oldalára áll, végül is számolnia kell a következményekkel. Sajnos, Magyarországnak ebben az évszázadban ez már két alkalommal is sikerült. IVAN HORSKÝ Národná obroda, 1992. febr. 15. De térjünk vissza az alkotmányjogi javaslatokra. František Mikloško, az SZNT elnöke az SZNT említett Deklarációját úgy terjesztette elő, mint a nyelvtörvényt — hogy át ne menjen. Csak az egyes politikai pártok klubjai elé terjesztette. Mindegyik klubnak egy szavazata van, s így arról, hogy a nyilatkozattervezetet a plénumban nem fogják tárgyalni, a magyar politikai pártok klubjainak szavazata döntött. Szlovákia főbenjáró problémájáról tehát nem a szlovák nemzet, hanem egy kisebbség döntött... Visszásság? Erre nincs is kifejezés! De mindezt még nem tartottam katasztrófának, mert a legutóbbi beszélgetés alkalmával erről a témáról Mikloško megnyugtatott: — Az lesz a döntő, hogy a Deklaráció gondolatai bekerüljenek a Szlovák Köztársaság Alkotmánytervezetébe. Mint látható, az alkotmány és a szerződés javaslatából éppen a deklaráció leglényegesebb pontjai hiányoznak, amelyet a tervezett alkotmány esszenciájának képzeltem el, mint ahhoz hasonló nyilatkozatot, amelyet a szlovének, az ukránok, a horvátok, a litvánok stb. tettek. Joggal tartok tőle, hogy az alkotmány végső formájáról majd annak az egy kisebbségnek az agresszivitása dönt. Miért? Erre megadja a választ Bős, megadja a választ Sörös (sic!) — de lehet, hogy egy ilyen Bakšay (vagy Baksay?) is. MILAN FERKO Literárny týždenník, 1992. jan. 3. A Zmena című „független hetilap" legújabb számában is folytatja eddig „jól bevált" irányvonalát a méregkeverést, az ellenségképgyártást. A Főleg csendesen című cikkében arról számol be, hogy a Csallóközi Régió önkormányzatába nem jutott be a szlovák nemzetiségű mudroňovói polgármester. Ugyanebben a cikkben a következőket írja: „A köztársasági elnök úr egyik szlovákiai tanácsadójának a fiókjában egy lajstrom fekszik. A szlovák délvidék magyar lakosainak kb. 300 000 aláírását tartalmazza, amelyben politikai (kiemelés K.T.) autonómiát követelnek." Egy kis csúsztatás, egy kis pontatlanság, egy kis szándékos elírás, s máris kész az ellenségkép. A lap R.M. jelzésű szerkesztőjének páratlanul bra vúros „mutatványa" sikerült. Rövid írásában két legyet is ütött egycsapásra. írását az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük. 1992 márciusának második felében Václav Havel Gömörbe látogat. Ha nincs az az influenza, a gömöriek már nyugton lehetnének. A magyar-szlovák kapcsolatok különböző formáikban ós változataikban a gyakori, de nem túl kedvelt témák közé tartoznak. Kiélezettségük főleg a Bős-Nagymaros Vízierőmű kontójára íródik. (...) A nemzetiségi kultúra eddig hiába várja a végső döntést, hogy milyen arányban oszlik meg az a jóváhagyott 140 millió korona a színházak, kulturális intézmények és a sajtó között. A további kérdés: milyen sajtó között. Dobos László szerint a gyermeklapok mindezt túlélik. De mi lesz a többi sajtótermékkel, például a napilapokkal? Azok közé tartozom, akik azt vallják, hogy a nemzeti kisebbségek létének egyik fontos feltétele — legyen szó a hazai magyar vagy a magyarországi szjovák kisebbségről — az ilyen módon való megnyilatkozás is. Teret kell adni ahhoz, hogy visszatükröződjenek a kölcsönös viszony pozitívumai és Ugyanez a lap közli „A polgári kezdeményezés a közös államért" elnevezésű tömörülés állásfoglalását Milan Ferko cikksorozatával kapcsolatban, amelyből egy részt emelünk ki: Milan Ferko a Szlovák Köztársaság Alkotmányára hivatkozik az 1939-es évből. Olyan megfogalmazásokat idéz, amelyek többnyire ártatlanul hangzanak, bár bizonyára alaposabb vizsgálatot érdemelnének átvételük előtt bármely modern alkotmánytörvénybe. Akkor bújik ki a szög a zsákból, amikor az alábbi formulációért rajong: „A nemzetiségi csoportok jogai, amelyeket az alkotmány feltüntet, olyan mértékben érvényesek, amennyire ugyanilyen jogokat élvez a valóságban a szlovák kisebbség az illető nemzetiség anyaországának a területén". Milan Ferko jól tudja (vagy nem tudja?), hogy az ilyen megfogalmazás ellentétben áll az emberi jogok chartájával. Mit akar tehát? Azt, hogy az ő önrendelkező Szlovákiája az emberi jogok elnyomásán alapuljon? Hogy elfogadhatatlanná váljon a modern Európa számára? Vagy csupán a szlovákoknak déli szomszédaink iránt érzett nemzeti komplexusával való hidegvérű játszadozásról van szó? Tudatában van mint szlovák értelmiségi a hasonló démonok felébresztéséért? JÁN ŠALAMON Literárny týždenník, 1992. febr. 15. . Havel elnök Krasznahorka, a püspöki hivatal, a városháza megtekintése után meglátogatja a domicai barlangot is. Itt kell találkoznia Göncz Árpád magyar köztársasági elnökkel. Különös körülmények között. A két köztársasági elnök ugyanis majd elfűrészeli azt a rácsot, amely a domicai barlangot szlovák és magyar részre osztja. Ezzel az aktussal a cseh-magyar kapcsolatok „új minősége" nyer igazolást, illetve annak a politikának a megerősítése lesz, amely Dél-Szlovákiának autonómiát követel a magyar kisebbség számára. Természetesen a tévékamerák és fotoriporterek lencséi előtt. Lehet, hogy nem hiányzik majd a hangos (sic!) halászlé sem, pezsgővel együtt. Érdeklődik majd vajon Havel elnök afelől is, miért romlottak meg a szlovák-magyar kapcsolatok Rozsnyón és Gömör déli részén? Vagy igazolja a Visegrádi egyezményt Csehország és Magyarország között, s ezek politikáját Szlovákia ellen? Zmena, 10/92 negatívumai. A kulturális autonómia biztosítása ilyen módon szintén bizonyos kiutat jelenthetne a zsákutcából. De nem a durva hangú megnyilatkozások, amelyek sértik a vitázó partner személyiségét. Azoknak a szerzőknek a tollára van szükség akik tiszteletben tartva a szólásszabadságot toleránsán viszonyulnak mások jogához a saját, bár eltérő véleményük kimondására. Ezeknek az alapelveknek a jegyében működik a Magyarszlovák párbeszéd című rovat a Dialóg című irodalmi és kulturális-társadalmi, negyedévenként megjelenő folyóiratban. Miért ne létezhetne Szlovákiában is egy ilyen szabad, kétnyelvű fórum, amelyben a magyar ós a szlovák szerzők és az olvasók fejtenék ki véleményüket a magyar kisebbséggel kapcsolatban. Csak ha a minisztérium nem hallgatna... Marta Ivanová Práca, 1992. március 2. UKRAJNA NEMZETISÉGI JOGAINAK NYILATKOZATA Az Ukrajna Legfelsőbb Tanács Ukrajna állami szuverenitási nyilatkozatából, Ukrajna függetlenségének kikiáltási okiratából kiindulva; — az emberi jogok egyetemes nyilatkozatától, az emberi jogok és szabadságjogok Ukrajna által ratifikált nemzetközi egyezményektől vezérelve; — törekedve a független, demokratikus Ukrajna megerősödésére, Ukrajna népe valamennyi etnikai csoportjának szabadsága, humanizmusa, szociális igazságossága ésegyenlősége szent elveinek elismerésére; — figyelembe véve, hogy Ukrajna területén több mint 100 nemzetiséghez tartozó állampolgárok élnek, akik az ukránokkal együtt alkotják Ukrajna 52 milliós népét, elfogadja Ukrajna nemzetiségi jogainak jelen nyilatkozatát: 1. CIKKELY Az ukrán állam a területén élő minden népnek, nemzetiségi csoportnak, állampolgárnak garantálja az egyenlő politikai, gazdasági, szociális ós kulturális jogokat. A népek és nemzetiségi csoportok képviselőit egyenlő jogok alapján választják be a valamennyi szintű államhatalmi szervbe, bármilyen tisztséget betölthetnek az igazgatási szervekben, a vállalatoknál, az intézményekben ós szervezetekben. A nemzetiségi jegyek alapján történő megkülönböztetés tilos és azt a törvény bünteti. 2. CIKKELY Az ukrán állam minden nemzetiség számára garantálja a jogot hagyományos települései megőrzésére, biztosítja számukra a nemzetiségi-közigazgatási egységek létét, magára vállalja minden nemzetiségi nyelv és kultúra fejlesztéséhez szükséges körülmények megteremtésének kötelezettségeit. 3. CIKKELY Az ukrán állam minden népnek és nemzetiségi csoportnak garantálja a jogot anyanyelve használatára a társadalmi élet minden területén, beleértve a közoktatást, a termelést, az információszerzést és terjesztést. Az Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa az Ukrán SZSZK nyelvtörvényének 3. cikkelyét úgy értelmezi, hogy azon adminisztratív területi egységek határain belül, ahol egy tömbben élnek bizonyos nemzetiségek, a nemzeti nyelv az államnyelvvel együtt használható. Az ukrán állam állampolgárai számára biztosítja a jogot az orosz nyelv szabad használatára. Azon térségekben, ahol több nemzetiségi csoport ól egy tömbben, az ukrán állami nyelv mellett párhuzamosan használható az a nyelv, amely az adott helység egész lakossága számára elfogadható. 4. CIKKELY Ukrajna minden nemzetiségű állampolgára számára garantált a jog a vallás gyakorlására, a nemzeti szimbólumok használatára, a nemzeti ünnepek méltatására, a hagyományos népi szertartásokon való részvételre. 5. CIKKELY Ukrajna területén törvény védi a népek és nemzetiségi csoportok történelmi és kulturális emlékeit. 6. CIKKELY Az ukrán állam minden nemzetiség számára garantálja a jogot, hogy saját kulturális központot, társaságot, egyletet, egyesülést hozzon létre. Ezek a szervezetek tevékenykedhetnek a nemzeti kultúra fejlesztése érdekében, a törvény által megadott rendben tömegrendezvényeket szervezhetnek, alapíthatnak nemzeti újságokat, folyóiratokat, kiadókat, múzeumokat, művészeti kollektívákat, színházakat, filmstúdiókat. 7. CIKKELY A nemzeti kulturális központoknak és társaságoknak, a nemzetiségi kisebbségek képviselőinek joguk van szabadon kapcsolatot létesíteni történelmi hazájukkal. 1991. november 1. Ukrajna Legfelsó'bb Tanácsa (Kárpáti Igaz Szó, 1991. nov. 1.) Az oldal anyagát összeállította: KULCSÁR TIBOR BOS NEM ÖKQLOGIAI, HANEM POLITIKAI KERDES FOLYTATÓDIK A HARC TRIANONÉRT DOMICA: A CSEH-MAGYAR KÖZÖSSÉG SZIMBÓLUMA HAVEL ÉS GÖNCZ ELFŰRÉSZELI A RÁCSOT ...ÉS A MINISZTER HALLGAT