Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-08 / 33. szám, szombat

MOZAIK ÍÚJSZÓM 1992. FEBRUÁR 8. EGY KEMPINGASZTALNAL KEZDŐDÖTT Amikor két évvel ezelőtt Somorja főterén a két Czvedler fiú felállította kempingasztalát és elkezdett újságot árulni, nem igen akadt bárki (rajtuk kivül), aki elhitte volna, hogy egy leendő lap- és könyvterjesztő hálózat születésének volt a tanúja. Pedig akkor és ott kezdődött a ma Czvedler Conzorcium néven ismert vállalkozás története. János és Vidor, ez a két talpraesett és igyekvő fiatalember nagy utat tett meg £ kezdeti kempingasztaltól • Elsősorban tehát területileg kívánnak terjeszkedni. És tartalmilag? János: Jelenleg a standjainkon megtalálhatók a szlovák újságok, elég sok cseh újság (ezeket Prágából kapjuk a Mediaprinten keresztül) és természetesen a szlovákiai magyar lapok. De mind a mai napig betöltetlen az az ür, amely a magyarországi lapok árusításának megszűntével keletkezett. Pedig a magyarlakta területeken ma is nagy lenne a kereslet ezek után Czvedler fivérek és az irodaként, raktárként használt családi garázstól e tizenegy alkalmazottat foglalkoztató, közel tucat újságárusstandot ellátó hálózatig. Bár a körülmények még mindig nem a legideálisabbak (éppen csak a garázst cserélték fel egy bérház földszinti helyiségére, s munkájukban már számítógép segíti őket), mondhatni: ők uralják a somorjai piacot, s a velük együttműködő magánárusok révén eljutottak Szenctöl Dunaszerdahelyig, Nagymegyertől Vásárútig, számos csallóközi községbe. Standjaik immár komoly konkurenciát jelentenek az egyelőre még monopolhelyzetben lévő Postai hírlapszolgálatnak is. Az üzlet tehát beindult, a vevők elégedettek, a név is ismerősen cseng már. Lehet-e még innen tovább lépni, s ha igen: merre és hogyan? Ezzel a kérdéssel kerestem fel Czvedler Jánost és Vidort Somorján. János: Elsősorban úgy, hogy terjeszkedünk tovább. Pár héten belül szeretnénk elérni Galántát és Érsekújvárt, s ha ez sikerül, azon fogunk dolgozni, hogy a vonzáskörzetünkbe eső területen minden községbe eljussunk. Ehhez olyan vállalkozókra lesz szükségünk, akik helyben árulnák az újságot. Mi biztosítanánk a megrendelések elintézését, a szállítást, a faktúrázást, a remitenda elszámolását - az újságosnak csak az árusításra lesz gondja. (Méry Gábor felvételei) a lapok után. Mi aláírtunk egy szerződést a Mediaprinttel, rajtuk keresztül kapjuk majd Budapestről a magyar lapokat, így a közeljövőben azokat is árusítani fogjuk. • Valami hasonlóval próbálkozott már a Csemart is... Vidor: No igen, csak ők nem hordták szét a lapokat a falvakra, így azokat vagy a központi boltban lehetett megvenni, vagy megrendelni. Ugyanez vonatkozik a könyvterjesztésükre is. A falvakra már nem jutottak el, hatásuk nem volt érezhető azon a városon kívül, ahol működtek. Mindamellett őket ismerték. Ebben persze nagy szerepet játszott az, hogy mögöttük ott állt a Csemadok, így lehetett, hogy az emberek a Csemartot ismerték, bennünket meg (pedig körülbelül egyszerre kezdtük) nem. De most már bennünket is ismernek, hiszen Csallóköz egy jelentős részében már mi terjesztjük a lapokat. • Ez a továbblépés biztos nem olcsó mulatság... Vidor: Bizony nem. Új helyiségeket kell bérbe venni, vagy megvenni, új autót kell venni, mert az eddigi két autó már nem győzné a szállítást. A számítógépbe is új programot kell csinálni - ez sem olcsó manapság. De vállalni kell, ha azt akarjuk, hogy minden rendben menjen és az emberek elégedettek legyenek. János; Tudjuk, milyen a helyzet az országban. Az emberek meggondolják megveszik-e a 2,80-as Új Szót, meg a legolcsóbb divatlapot, pl. a Deti a Móda címűt, ami tizenöt koronába kerül. Hiszen ezen a pénzen már kenyeret vagy vajat is vehetnek, amire biztosan nagyobb szükségük van. Mi sem szeretnénk elrugaszkodni a földtől, de ha van lehetőség, miért ne használnánk ki. Kockázattal jár, de az volt a legelején is. Akkor például fölvettünk 120 000 korona kölcsönt, ami számunkra nagyon nagy pénz volt, s bizony, ha nem ment volna az üzlet, éhen halt volna a családunk, mert a hitelt könyörtelenül törleszteni kellett. Most is így vagyunk: belevágunk egy új dologba, ami sokkal több pénzbe kerül, de most kell lépnünk. Nem szabad félnünk! • Úgy hirlik, bevezetik a házhozszállítást is... János: Egyelőre csak Somorján, de idővel más városokban, falvakban is. Ennek az a lényege, hogy reggel hatkor minden megrendelő kézbe veheti kedvenc napi- vagy hetilapját. Megszervezni nem lesz probléma, mert mi már reggel kettőkor megkapjuk a lapokat, s öt órakor négy-öt srác szétszórhatja őket a városban. Vidor: Mi az újságok házhozszállításával szolgáltatást szeretnénk nyújtani a városnak. Mert az képtelenség hogy a huszadik század végén az ember tízkor meg tizenegykor kapja meg napilapját. Azt akarjuk elérni, hogy a megrendelő már a reggeli mellett elolvashassa kedvenc lapját, és ne kelljen sorban állnia érte. Egyelőre féléves megrendeléseket vállalunk, de ha egy hónap elteltével az ügyfél úgy dönt, hogy lemondja a megrendelést, megteheti, pénzét visszakapja. János: Emellett minél több helyen szeretnénk árusítani, hogy aki nem akarja megrendelni a lapot, annak se kelljen a város másik végébe zarándokolnia. • Tehát a lapterjesztést igy képzelik el. És mi a helyzet a könyvterjesztéssel? Vidor: Az az elképzelésünk, hogy szerződést kötünk az irántunk érdeklődő kiadókkal, vagy magával a szerzővel, és Szlovákiában vállaljuk könyvének terjesztését. Ehhez megfelelő kapcsolatok, hálózat kiépítésére van szükségünk, amihez már megvan az alapbázisunk. Ám előbb a lapterjesztést szeretnénk tökéletesíteni, csak azután térünk át a könyvterjesztésre. János: És amiről még nem volt szó: Somorján fel szeretnénk építeni egy magyar kulturális központot, amely valójában egy könyvesház, kiállítóterem, művelődési klub együttese lenne. Van két társvállalkozónk is, az egyik „házunkban" cukrászdát, kávéházat szeretne nyitni, a másik meg egy kisvendéglőt. A városi hivatal kedvezően fogadta tervünket, igaz, eddig is mindenben segítettek. A kért telket nekünk adták el. Egyelőre még folyik a pecsétháború. Szeretnénk, ha még ebben az évben tető alá kerülne az épület. Ennek érdekében most támogatókat keresünk. Tudjuk, hogy a kultúrára a vállalkozók nem nagyon szórják a pénzt azért sem, mert ez a terület valóban nem olyan, ahol látványos üzleteket lehet nyitni, pénzt lehet „csinálni". Vidor: Mi sem leszünk milliomosok. Újságon, könyvön nem fogjuk magunkat betegre keresni. Azért vállaltuk, hogy ezzel valamiféle szolgáltatást nyújtsunk a városnak. Azt szeretnénk, ha vevőink, megrendelőink elégedettek lennének. És még valami: hogy mindenki tudja, aki ilyesfélén töri a fejét - ránk számíthat. Akár lap- akár könyvterjesztésröl, akár kiállítás vagy szerzői est megszervezéséről van szó. Bennünket itt, Somorján mindenki mindig megtalálhat... S. FORGON SZILVIA Eggyel több stand Somorján A HÁZGYÁRI LAKÁSÉPÍTÉS AZ UTOLSOKAT RÚGJA? LOSONCON ÉS RIMASZOMBATBAN EREDMÉNYES ÉVET ZÁRTAK A MAGASÉPÍTŐK Építőipari vállalataink csillaga lehanyatlott - gondoljuk és mondjuk ezt azért, mert tudjuk, az építtetőknek nincs pénzük, a házgyári lakásépítés iránt az árak miatt gyérebb lett az érdeklődés, az állami dotációk szűk csatornákon folydogálnak és megjelentek a magánvállalkozók, a különböző társulások, melyek konkurenciát jelentenek az állami vállalatok számára. Milyen a helyzet a Palócföld két szomszédos járásában, ennek néztem utána, s mi tagadás, alapos meglepetés fogadott. Itthon és külföldön Ladislav Mráz a Losonci Magasépítő Vállalat igazgatója panaszkodás helyett az állami vállalat elmúlt évi kiegyensúlyozott termelését boncolgatta. - Házgyári lakásokból a múlt évben 289-at adtunk át, de ez jószerivel mind szövetkezeti lakás volt. Az állami lakásépítésben rosszabb a helyzet, de ez már nem a mi gondunk. Ebben az évben további 136 lakást adunk át, olyanokat, melyeket tavaly pénzhiány miatt nem tudtunk befejezni. Panelgyárunk ugyan működik, de csak egy műszakban, mert ez idén mindössze 74 lakáshoz lesz szükség házgyári elemekre. Egyelőre úgy néz ki, ezzel lezárul egy fejezet, hisz nem tervezik a panelházak további építését. Még szerencse, hogy nemcsak a lakásépítésből élünk. Az egészségügy és az iskolaügy bizonyos fokig fizetőképes, a múlt évben is tőlük származott a bevétel nagy része. A losonci sebészeti pavilont és a rimaszombati egészségügyi központot mint nagyberuházást említhetem elsősorban. Igaz, az utóbbi tempója ebben az évben, a pénzhiány miatt kisebb, de így is mintegy tízmilliós tételre számítunk. Ami pár évvel ezelőtt még púp volt a hátunkon az most kihúzott a sárból. A külföldi építkezésekre gondolok: Krivoj Rogbari dolgozunk, ahol a nyitrai magasépítőkkel együtt lakásokat építünk és a budapesti megbízatásra, ahol irodaházak kivitelezését vállaltuk. Stabilitásunkra jellemző, hogy a 400 fős kollektíva tavaly keveset változott és ebben az évben sem tervezünk létszámcsökkentést. A múlt évet egyébként kétmillió korona nyereséggel zártuk és remélem így lesz ez az idén is. A versenypályázatokat rendszerint mi nyerjük... A Rimaszombati Magasépítő Vállalat vezetőit sem a leépítés foglalkoztatja. Meghökkenve hallgattam Koska István termelési- és műszaki igazgatóhelyettes beszámolóját arról, hogy a 260 fős gárda tavaly közel 4 millió koronás nyereséget könyvelhetett el. Az viszont itt is csakhamar kiderült, hogy a házgyári lakásépítés az „utolsókat rúgja", mert a tavalyi 350 panellakáshoz képest az idén csak 130-at terveznek befejezni, és egyetlen újat sem kezdenek el. Ennek megfelelően a házgyári elemeket gyártó üzemrészleget már az elmúlt esztendő tavaszán bezárták. Az egykor nyereséges lakásépítésből tehát ők sem profitáltak. Hogy hogyan és miből tettek szert a nyereségre, azt az igazgatóhelyettes mondta el. - A versenypályázatokat rendszerint mi nyerjük. Jó szakembereink vannak, munkagépekkel, szállítóeszközökkel rendelkezünk jobb felszerelésünk van mint a magánvállalkozóknak. Hírnevünk, erkölcsi hitelünk van eredményeket mutathatunk fel. Ezért történik hát az, hogy a nagy beruházásokat ránk bízzák. Az idén például közel harminc millió koronával építjük a rimaszombati Nyugat lakótelep 20 tantermes alapiskoláját. Az idén kell átadnunk a járási székhely takarékpénztárának új épületét is, a losonciakkal együtt építjük tovább az egészségügyi központot, Nyústyán folytatjuk az iskola építését. Ami a jövőt illeti - dolgozókat nem bocsátunk el, csak bizonyos átcsoportosításokat végzünk - egyes szakmákban viszont szakképzett munkaerőket keresünk. Nem szeretném, ha nagyképűségnek tűnne, de különösebben nem félünk ettől az évtől sem, munkánk van bőven. Más lapra tartozik a fizetőképesség alakulása. Sok helyen még nem ismerik költségvetésük végleges formáját és tavaly is ebből kifolyólag volt a legtöbb gondunk. POLGÁRI LÁSZLÓ ÉN, VÉDTELEN VÁSÁRLÓ? Még a háborús évekből emlékszem egy csábító hirdetésre: Szeretne könnyen milliót szerezni? Ha azokban a rettegéssel teli években nem is a pénz volt a legnagyobb érték, egy ilyen ajánlat sokak érdeklődését felkeltette. A milliomossá válás egyetlen feltétele az volt, hogy az érdeklődő a megadott címre megküldjön egy pengőt, aminek ellenében a hirdető elárulja a könnyű meggazdagodás titkát. Az ember hiszékenységre hajlamos lény. Már puszta kíváncsiságból is elküldtem a titokban összekuporgatott filléreimet. Hosszabb idd után megérkezett a milliót érő tanács egyetlen mondatba sűrítve: Ön is tegyen úgy, ahogy én tettem... Az egyszer becsapott ember már óvatosabb. A csábító kínálatokat azóta is kétkedéssel fogadom. Pedig akad belőlük manapság! A tévé képernyőjén már hetek óta pereg egy reklám. Csinos háziaszszonyt ábrázol mosás közben, aki elégedetlen az eddig használt mosóporral. Ám jön a „megmentő", aki új mosóport ajánl „európai egyes" megjelöléssel. Ezzel még nincs vége. Másnap másik háziasszonynak ugyanaz a cég más (úgyszintén saját gyártmányú) mosóport ajánl. Furcsa: az is „európai egyes". És következik a többi. Csupa kiválóság: Persil, Vizir, Ariel stb. Egy pillanat! Ki osztályozza minőség szerint a kínált termékeket? Ki más, maga a gyártó! S mit tegyen az évtizedeken át kínálathoz nem szokott vásárló? Hisz a reklám szerint minden áru kiváló... Erre gondoltam nemrégiben a pozsonyi rádió adását hallgatva, amelyben épp a sokat reklámozott mosóporokról hangzott el szakvélemény. Lehetséges, épp a reklámra sok pénzt költő külföldi cég vetélytársai kiderítették, hogy a cég védjegyével immár nálunk gyártott termékek túl sok környezetkárosító anyagot tartalmaznak. Ezért a nyugati országokban ilyen összetételben nem is forgalmazhatják őket. Nálunk ezt is megtehetik. Persze, erről a reklám hallgat és a vásárló is szinte véletlenül szerez róla tudomást. A vásárlót valóságos reklám-tenger veszi körül. S minden cigány a maga lovát dicséri. A forgalmazó mindent elkövet, hogy portékáján túladjon. A kereskedelmi felügyelet a megmondhatója, hogy a kereskedők egy része lelkiismeretlenül becsapja vásárlóit: súlyban, árban, minőségben. Az ellenőrzések eredményei bizonyítják, hogy az élelmiszereket sok esetben a szavatossági idő leteltével is árulják. (Ez az igazi üzlet, mert az ilyen árut jóval olcsóbban szerzik be.) A vásárló védelemre szorul. A reklámtól kezdve. A reklámozott áru esetében is fel kellene tüntetni a valós minőséget. Ha lenne, aki megállapítaná! Ahogy ezt a kávé esetében tervezik, amelyet a jövőben A, B, C és D minőséggel jelölnek. A legjobb ellenőr azért mégis maga a vásárló. Csakhogy a múltban nem kényeztettek el bennünket. Nem is volt miből válogatnunk. Most a kínálat tarkább, gazdagabb. A vevő választhat. S ilyenkor gyakran elvakítja a nyugati áru pazar csomagolása. Eszébe se jut, hogy például a szavatossági időt ellenőrizze. Nem lenne hasznos a termékek minőségmegállapításáhak intézményesítése? A lelkiismeretlen kereskedők és az elszaporodott zugárusok addig érezhetik magukat biztonságban, amíg az illetékes szervek nem szigorítják meg az ellenőrzést. Talán segítene, ha az ismétlődő esetek szereplőinek nevét is közzétennék és többszöri bírságolás után az engedélyt is bevonnák tőlük. Az igazi és a legszigorúbb ellenőr azonban mégis a vásárló. Csakhogy ezt a szerepét még tanulnia kell... zs. I.