Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-08 / 33. szám, szombat

. ÚJ szó. HAZAI KÖRKÉP A KECSKE IS MEG A KÁPOSZTA IS Mint ismeretes, hosszú viták után, november közepén a Hydrostav Dunacsunynál megkezdte a bösi vízlépcső ideiglenes üzembe helyezésére szolgáló létesítmények építését Tulajdonképpen még ma is nehéz eldönteni, mennyire volt ez a lépés időzítése szándékos, az mindenesetre tény, hogy december 2-án ez torpedózta meg a nagy gonddal előkészített kormányközi megállapodást. A frontok ezután nemzetközi szinten újra megmerevedtek. Hazánkban Somorja és Pozsony közt a munkagépek megállás nélkül dolgoztak, és nyomukban a Duna mindkét partjáról jól látható, óriási kavicshegyek nőttek ki. A másik oldalon a magyar kormány egyes szakértői pedig minden megmaradt tekintélyüket latba vetve próbálták bizonygatni, hogy C változat pedig nincs, mindössze papírtigrisről van szó. Alexander Dubček és Szabad György csütörtöki tárgyalásán a magyar parlament elnöke új javaslattal állt elő. Eszerint a hónap végén megkezdené munkáját a régóta várt nemzetközi szakértői bizottság és ezzel egyidőben hazánk felfüggesztené a pótmegoldás építését. Mindkét akció június végéig tartana. Az ominózus munkálatok megkezdését Ján Čarnogurský decemberben azzal indokolta, hogy bizonyos tevékenységeket csak a téli hónapok alacsony vízállása idején lehet elvégezni. Február végéig tehát az ilyen jellegű munkákkal lényegében készen kellene hogy legyenek. Ha valóban csak ennyiről lenne szó, a buldózerek számára nyugodtan elrendelhetnének néhány hónapos kényszerpihenőt. Tudjuk viszont, hogy a technokrata lobby érdekei mást kívánnak. Ők viszont a múlt pénteken még a Szlovák Nemzeti Tanácsban is váratlan vereséget szenvedtek. Dubček hazatérése után tehát az összes érdekelt szinten lázas latolgatás és kiszorítósdi indul meg. Ennek végeredményét a mai, teljesen összekuszálódott viszonyok közt nehéz megjósolni, de február végéig várhatóan döntésre kell vinni a dolgot. TUBA LAJOS SEGÍTENI, TENNI A JÓT ÖTVENEZER MÁRKA KELL AZ ÉLETMENTŐ MŰTÉTRE Bár sok brutalitásról, antihumánus cselekedetről olvashatunk nap mint nap, mégis jó tudni, hogy a tisztességes, jó szándékú, segítőkész emberek száma sem elenyésző. Csak Szlovákiában 170 humanitárius szervezetet tartanak nyilván. Ezek közül a Jóakaratú Emberek Kassai Társasága az elsők között, 1990 novemberében kezdte meg tevékenységét, s Marta Hrabovská elnök vezetésével ma már közel háromszázan, szinte Szlovákia egész területén, hasznos munkát végeznek. 1992. FEBRUÁR 8. MKDM-LATOGATÁS MKDM-küldöttség járt a Kereszténydemokrata Néppártnál, élén Sugár Béla elnökkel. A KDNP részéről jelen yolt dr. Csepregi Katalin külügyi titkár, dr. Hölvényi György kisebbségi referens, valamint Domokos Mátyás országos szervező. A vendégek meghívták a KDNP képviselőit a február végén tartandó országos közgyűlésre, valamint kölcsönösen tájékoztatták egymást a párt, illetve mozgalom tevékenységéről. Bizonyossá vált, hogy a keleteurópai kereszténydemokrata akadémián három-öt küldött vehet részt az MKDM részéről. Az MKDM Elnökségének tagjait azután fogadta Molnár Imre kormányfőtanácsos és dr. Pálos Miklós, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára. Megvitatták a kereszténydemokrácia európai jövőjét és az erre épülő politika alappilléreit. A küldöttséget végül fogadta Surján László népjóléti miniszter, akit meghívtak az MKDM országos közgyűlésére. Ezután a miniszter úr, aki egyben a KDNP elnöke és Bugár Béla rövid ideig négyszemközt tanácskoztak. Az MKDM vezetőinek magyarországi látogatása szívélyes vendéglátással ért véget Balczó Andrásnál budakeszi családi otthonában, ahol elbeszélgettek az olimpiai bajnokkal és feleségével, valamint kilenc gyermekükkel. Az MKDM sajtószolgálata r ÉVFORDULÓ NEMCSAK A HALÁLA... Születési évfordulóhoz kötődő megemlékezést nem nagyon szentelt a hazai sajtó dr. Theodor Lessing német filozófus-professzor egyéniségének. A 120 évvel ezelőtt született tudós és publicista neve a Hitler hatalomra jutása utáni időszak fasiszta gátlástalanságának, az életét kioltó fortélyos erőszaknak a meméntójaként kapott - magát a politikai gyilkosságot idézve - figyelmet. Theodor Lessing doktor nevének csengésében ott visszhangzik annak a két pisztolylövésnek a dörrenése, mely 1933. szeptember 30-án a Marianske Lázné-i békés Edelweiss villában véget vetett a nácik elöl Csehszlovákiába menekült német emigráns életének. A gyilkosság hire felháborította a művelt világot. Felemelte tiltakozó szavát többek között Albert Einstein, Bertrand Russel, Max Brod, Karel Čapek és F. X. Šalda. Ők voltak a kezdeményezői a fasizmus elleni összefogásra szólító, a fasizmus első csehszlovákiai áldozatára emlékeztető Lessing-alapítvány létrehozásának. Szembetűnő, hogy a hazai történeti publicisztika az elmúlt két-három évtizedben a megszaporodott megemlékezésekben magának a gyilkosságnak a körülményeire irányította a figyelmet A hazai horogkeresztesek által elkövetett bűntényről dokumentumregény, majd tévéfilm is készült. Theodor Lessing filozófiai nézeteiről, a társadalmi fejlődés törvényszerűségeit megkérdőjelező gondolatairól azonban nemigen esett szó. Az antifasizmus szolgálatába állított munkásságát magasztalva, a hazai írásokban nem maradhatott el a kőtelező megállapítás, hogy távol állt a marxista-leninista szemlélettől. Hitlerék viszont annak idején az antiszemita gyűlöletükben marxizmussal vádolták. Talán nem érdektelen, amit Fábry Zoltán írt róla, aki akkor még a baloldali szűkkeblűség korlátai között szorgalmazta a fasizmus elleni kiállást: ,,Ő volt a legszabadabb szellem közöttünk". Mai olvasatban szinte irigység érződik Fábry soraiból, mintha csak Lessing személyében már akkor megsejtette volna a későbbi felismerést: a szellem szabadsága óv meg az erőszaknak falazó bárminemű szélsőséges csapdájától. (kiss) MÁSOK ÍRTÁK DUNAI KÉRDŐJELEK Ján Jelinek, a Mladá fronta Dnes című cseh napilap szerkesztője 1991. december 17-én kelt levelében Mádl Ferencet, a magyar kormánynak a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer ügyében illetékes miniszterét a következő kérdések megválaszolására kérte: 1) A csehszlovák léi azt rója lel magyar partnerének, hogy nem terjesztett elő semmiféle javaslatot, hogyan is lehetne befejezni a megkezdett bősi müvet. Melyik megoldást tartja a magyar fél legkevésbé károsnak mindkét ország számára? 2) Feltételezhető, hogy a magyar parlament lehetővé teszi kormánya számára, hogy a befejezés egyéb változatairól is tárgyaljon? Hogyan Ítélik meg Vavroušek miniszter parlamenti felszólalását, és a két parlament környezetvédelmi bizottságainak tárgyalását? 3) A kormányküldöttségek utolsó találkozóján a magyar fél az ideiglenes megoldással kapcsolatos munkák tíz napon belüli abbahagyását kérte. Ez nem teljesült, így a magyar kormány valóban az 1977-es szerződés leimondására készül? Mit jelentene ez konkrétan? 4) A C-változat a magyar kormány számára elfogadhatatlan. Önök szerint melyek a fő hátrányai? 5) Készül a magyar kormány olyan intézkedések foganatosítására, amelyek akadályoznák az ideiglenes megoldás megvalósítását? A magyar sajtóban például a csehszlovák kamionok Magyarországról való esetleges kitiltásáról írtak. Mádl Ferenc 1992. január 23-án kelt válaszában leszögezte, hogy a hozzá intézett kérdések elsősorban arra irányultak, mire is készül a magyar fél és elképzelhető-e, hogy egy, a szerződésbontáshoz hasonló egyoldalú lépés következtében a vízlépcső ügye komoly nemzetközi vita tárgyává válik. Véleménye szerint, ha a magyar fél megvilágítja saját álláspontjának lényegét, ezzel megválaszolja az összes feltett kérdést. Eszerint a magyar közvélemény, a parlament és a kormány a következő alapvető értékek és érdekek védelméből indult ki: - a jövendő generációk érdekében a Duna mindkét partján élő emberek élete, természeti feltételeinek védelme, - a két ország népe természetes kapcsolatainak, barátságának és együttműködésének megtartása és továbbfejlesztése, a közös feladatok és gondok európai és emberi módon történő megoldása. Ennek értelmében nem tekintjük döntő ténynek a szocialista rendszerben megkötött szerződést, hiszen a társadalmi átalakulások következtében olyan, ennél sokkal fontosabbnak tűnő megállapodásokat is belbontottunk, mint például a Varsói Szerződés vagy a KGST. Felismertük ugyanis, hogy létezésük megköti a kezünket, ezért közös akaratból megszüntettük őket, és napjainkban helyettük új, minden fél számára előnyös megegyezéseket kötünk. Ebben az esetben ráadásul nem csak egy jogi folyamatról van szó, hiszen már öt vagy hat éve intenzív, komoly környezetrombolással járó munkák folynak, és erősen nyugtalanítják a helyi lakosságot is. A magyar kormány a rendelkezésére álló ismeretek alapján úgy döntött, nem vállalhatja a vízlépcső üzembe helyezése esetén a nem kellőképpen megvizsgált problémákból következő veszélyeket, és ezért 1989 tavaszán leállította az építkezési munkákat. Az összes kockázati tényező közül a legkomolyabb a térség ivóvizének veszélyeztetettsége. A munkák leállítása óta egyre inkább megbizonyosodunk róla, hogy a vízlépcső üzembe helyezése olyan ökológiai folyamatokat indítana be, amelyek mind a két országban komoly környezetvédelemi veszélyekkel járnának. A tervek és építmények újraértékelése is új veszélyekre hívta fel a figyelmet, vagyis a vízlépcső működtetésével öszszefüggő műszaki biztonságra. Az építkezés leállítása óta a terület ökológiai értékeit és a veszélyeztetettségi tényezőket illető számtalan kutatáson kívül többször is felajánlottuk csehszlovák partnereinknek (elsőként 1989 nyarán), hogy gondoljuk át közösen az összes kérdést, változtassuk meg az 1977-es szerződést, illetve kössünk újat, már csak azért is, mert az építkezés előrehaladott állapota növeli a közös döntés felelősségét. Ez az igyekezet a kormányküldöttségek és a kormányfők tárgyalásainak jegyzökönyveivel, illetve egymás közti levelezésükkel dokumentálható. Az 1991 áprilisában lefolytatott tárgyalásokon kimondtuk, hogy a vízlépcsőrendszer ügye nem politikai, hanem szakmai kérdés. Ezt a két parlament környezetvédelmi bizottságainak közös tárgyalása, illetve Vavroušek miniszter budapesti útja is megerősítette. Általában mindig megegyeztünk abban, hogy egyrészt összesíteni kell a már meglévő, illetve meg kell szerezni a még hiányzó ismereteket, hogy így a kormányok minőségileg új helyzetben tudjanak közösen dönteni. A magyar fél már hosszabb ideje kutatja a szakmai kérdéseket, és két éve igyekszik, hogy ismereteit megossza a csehszlovák féllel, illetve kéri azon adatokat, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a közös munkához. A magyar küldöttség már az 1991 júliusában tartott tárgyalásokon javasolta egy közös bizottság felállítását, így a szükséges kutatások elvégzése után mindkét kormány figyelembe vehette volna ennek ajánlásait. A tárgyaláson résztvevő csehszlovák delegáció viszont annak ellenére, hogy elméletileg egyetértett a javaslattal, a bizottság tevékenysége idejére nem volt hajlandó felfüggeszteni az építkezést. Enélkül viszont a munka értelme kétségessé válik. A múlt év decemberében tartott tárgyalások már majdnem sikerrel végződtek, hiszen mindkét fél beleegyezett a közös szakértői csoport összetételébe, feladataiba és illetékességébe. A bizottság végül is azért nem alakulhatott meg, mert a csehszlovák fél még ennek a tevékenységi idejére sem volt hajlandó az egyoldalú megoldáson folyó munkák leállítására. Mindezekből következik, hogy nehéz válaszolni arra, melyik megoldást tekintenénk mindkettőnk számára a legkisebb rossznak. A jelen helyzetben erre az Önök kormányának és parlamentjének kell válaszolnia. (MF Dnes, 1992. február 3) - Milyen megfontolásból alakították meg a társaságot? - Segíteni a rászorulókon, jót tenni az emberekkel - ez a szándék és akarat kezdettől fogva megvolt bennünk, de mégis hiányzott valami, ami a cselekedeteinket el is indította volna. Ez a szikra végül akkor pattan ki, amikor Prágában az Olga Havlová alapítványára építve létrehozták a Jóakaratú Emberek Társaságát és programnyilatkozatukat közzé tették. Ez pontosan azt tartalmazta, ami bennünk is érlelődött, úgy hogy azonnal felvettük velük a kapcsolatot. - Gondolom, ez nyilván nem csupán formális kapcsolatfelvétel volt? - Természetes, hogy nem. A prágaiakhoz a mi régiónkból is sokan segítségkereséssel fordultak. Nos, eleinte mi afféle közvetítői szerepet vállaltunk, azaz a prágaiak megbízásából és az ö támogatásukkal mi intéztük azok kérelmeit, akik hozzájuk fordultak segítségért. Persze célszerű volt, hogy a Jóakaratú Emberek Társaságát Kassán is megalakítsuk, amivel nem is sokat késlekedtünk, hiszen a társaságunkat 1990. november 21-én bejegyezték a Csehszlovák Humanitárius Tanács Szlovákiai Kamarájába. - Első kassai nagyobb erőfeszítésük a rokkantak érdekében történt, pontosabban az Opácka utcai közgazdasági szakközépiskolán igyekeztek segíteni, ahol mozgássérült, rokkant fiatalok tanításával foglalkoznak. - Valóban. Szívügyünknek tartottuk és tartjuk továbbra is, hogy javítsunk a helyzetükön. Közreműködésünkkel tolókocsikat kapott az iskola, ezeket ünnepélyes keretek között Marián Čalfa kormányfő adta át, később pedig Olga Havlova ügyködésének köszönhetően számítógéprendszerrel, komputerekkel láttuk el az oktatási intézményt. Pozitívumként említhetem meg azt is, hogy az iskola pedagógiai karának összetétele megváltozott, közvetlenebbé, szeretetteljesebbé vált a tanár-diák kapcsolat. Persze még további segítségre lenne szükség, hiszen ezeknek a mozgássérült, rokkant fiataloknak is nagy szükségük lenne egy tornateremre -, hogy csak a legfontosabbat mondjam, de ehhez a pénzt már mi sem igen tudjuk előteremteni. - Milyen pénzügyi forrásokkal rendelkeznek? -Tevékenységünkhöz az induló tökét - 100 000 koronát - Marián Čalfa kormányfőtől kaptuk, majd a Humanitárius Tanács Szlovákiai Kamarájától kaptunk 50 000 koronát, ugyanakkor az üzemek - mindenekelőtt a Kelet-szlovákiai Vasmű, a televízió kassai stúdiója, a borászati üzem is rengeteg segítséget nyújtott. Társaságunkat művészek, magánvállalkozók is támogatják, tavaly ennek az összefogásnak eredményeként tehettük meg, hogy két hétig a Magas-Tátrában fogadtuk a csernobili katasztrófa következményeit magukon viselő gyermekeket, s legutóbb Kassabélán sikerült a polgárháborús borzalmakból kimentve, pár hétnyi biztonságba helyeznünk néhány jugoszláviai gyereket. - Van kapcsolatuk a szlovákiai magyar szervezetekkel? - Kezdetben a Független Magyar Kezdeményezés aktivistáitól kaptuk a legtöbb segítséget, de most már a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal is nagyon jó kapcsolatunk van. Úgy is mondhatnám hogy a központi választmányuk által támogatott karitatív tevékenységük részét képezi a mi társaságunk törekvéseinek. A tennivalókat rendszeresen megtárgyaljuk, ha valamilyen halaszthatatlan dolog miatt esetleg nem tudok elutazni a pozsonyi gyűlésekre, akkor dr. Orosz Ernő, tiszacsernői orvos helyettesít. Az utóbbi időben az egyházakkal is jó együttműködést építettünk ki, közösen többre vagyunk képesek. Az itteni magyarokkal kapcsolatosan még azt említhetem meg, hogy hozzájárulunk azon szülök költségeihez, akiknek anyagi helyzete gyengébb és mozgássérült gyermekük gyógyítására csak a világhírűvé vált, budapesti Pethő intézetben van lehetőség. - Bizonyára súlyosabb, életveszélyes helyzetekben is fordultak már kérelemmel önökhöz... - Igen. Legutóbb a Charta 77 segítségével elintéztük, hogy egy iglói kisfiún Stockholmban sikeres agyműtétet hajtottak végre. Most egy súlyos operációhoz lenne szükség legalább 50 000 márkára. A 21 esztendős kassai Gabika Könighovát már kétszer a klinikai halál állapotából hozták vissza az életbe. Kezelték Pozsonyban, Prágában, de a speciális szívműtétet, amivel egészségét teljesen visszanyerhetné, csak Lassenban tudják elvégezni. Akiknek van lehetőségük és tudnának segíteni pénzadományaikkal, azok ezt a következő bankszámlára küldjék: 34278-848359-512 VÚB (devízy) Košice-mesto, symbol: Gabikiné srdce. - Amint eddigi beszélgetésünkből is kiderült, tevékenységük igen sokrétű. Pedig a különböző gyűjtési akcióikról még nem is szóltunk, nem beszéltünk arról, hogy hány rászorulót láttak el ruházattal, lábbelivel. Kérem, befejezésként mondja el. hogy ebben az évben mit tartanak a legnagyobb feladatuknak? - Az idén is a tőlünk telhető minden segítséget meg akarjuk adni a rászorulóknak. Mindezen túl az egyik legfontosabb feladatunk az lesz, hogy az egészségügyi-, a munka és szociális ügyi minisztériummal közösen kidolgozzunk és megvalósítsunk egy olyan humanitárius tervezetet, mely védett műhelyekben megfelelő munkalehetőséget biztosít a rokkantak nagyobb részének. Ezekben az emberekben fantasztikusan erős akarat, tudás és bizonyítási szándék lakozik. Meggyőződésem, hogy képesek lesznek olyan minőségű áruk előállítására, amelyeknek lesz keletjük a piacon. SZASZÁK GYÖRGY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul) 2734/91 Palinský Ján, 1900. 5. 24., Zempl. Kopčany (Sztalinov) 2735/91 Pavelica Ján, 1914. 12. 31., meghalt, Hybe (Dombasz) 2736/91 Puszulykás Ján, 1909. 10. 6., Bolyk (Dombasz) 2737/91 Palinský Andrej, 1924. 9. 20., Zempl. Kopčany (Szambork) 2738/91 Palinský Ondrej, 1898. 8. 9., Zempl. Kopčany (Szambork) 2739/91 Palinský Vojtech, 1926. 8. 10. Zempl. Kopčany (Szambork) 3786/91 Pelle József, 1915. 3. 18., Petkes (Gyerzsinszkij) 3788/91 Preštak Alexander, 1911. 9. 10., Szomotor (Gorlovka) 3795/91 Pribránsky Michal, Palást, (Dahov) 3796/91 Pintér István, 1915. 2. 3., Ipolyszakállas (Kijev) (Folytatjuk)