Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-29 / 51. szám, szombat

MOZAIK mtff^r.mm ÚJ SZÓi 1992. FEBRUÁR 29. ÍGY LÁTJA A JÖVŐKUTATÓ MARAD VAGY SZÉTHULLIK? FEDOR GÁL OPTIMISTA Csaknem három hétig tartott, amíg sikerült felvennem a kapcsolatot Fedor Gállal, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen oszlopos tagjával, a rendszerváltás egyik kezdeményezőjével, aki egy évvel az ún. bársonyos forradalom után - személye és családja biztonsága érdekében - kénytelen volt lakhelyet változtatni. A Szlovákiából Csehországba költözött szociológus és jövőkutató az Új Szónak és a Pesti Hírlapnak adott interjújában tapasztalatai ellenére optimista a szövetségi köztársaság fennmaradását illetően. • A Szlovák Nemzeti Párt, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, a Szlovák Nemzeti Demokrata Mozgalom stb. képviselői gyakran adnak hangot ama véleményüknek, hogy a köztársaság röviddel a választások után felbomlik. Mindenesetre nehezen képzelhető el, hogy a Csehországban legnépszerűbb párt, a Václav Klaus pénzügyminiszter vezette jobboldali Polgári Demokrata Párt szövetségi kormányt tudna alakítani - választási győzelem esetén - a Vladimír Mečiar exkormányfö-féle DSZM-mel, az SZNP-vel, vagy a Demokratikus Baloldal Pártjával, amelyek jelenleg a legnépszerűbbek Szlovákiában. Mi erről a véleménye? - Az utóbbi időben hihetetlenül felgyorsult a mozgás a belpolitikai színtéren, s lehet, hamarosan óriási meglepetéseknek leszünk tanúi. Lehet, a szocdemek elkezdenek politizálni szövetségi szinten, s a Polgári Párt kiterjeszti tevékenységét Szlovákiára is. Fokozódnak az ellentétek a Kereszténydemokrata Mozgalomban, a DSZM-ben... Meggyőződésem, hogy a DSZM támogatóinak többsége sem hive a köztársaság felbomlásának, s ez a többség nem is tudja: a konföderáció voltaképpen a kettészakadás felé vezető út. Bízom abban, hogy a júniusi választásokon a lakosság egyértelműen a közös állam mellett áll majd ki. Az elmúlt évben sikerült azonban valamit elrontanunk. Sikerült bogarat ültetni az emberek fülébe, a cseheket és a szlovákokat egymással szemben bizalmatlanná, kétkedővé tenni. Az emberek szemében az lett a jó politikus, aki kész ellenfelével keményen megmérkőzni, összecsapni, és nem hajlik a kölcsönös engedményekkel járó megegyezésre! A konszenzus lehetőségének elutasítása veszélyesen radikalizálja a csehszlovákiai belpolitikát. • Furcsa ellentmondás olvasható ki a közvéleménykutatásokból. Szlovákia lakosságának csaknem 80 százaléka a jelenlegi államformát tartja mindkét tagköztársaság számára a legelőnyösebbnek. Ugyanakkor az önálló, nemzetközi jogi szempontból szuverén Szlovákiát hirdető politikusok vezetik hónapok óta a népszerűségi listát. Mindezek ellenére fenntartja véleményét a közös állam jövőjével kapcsolatban? - Igen. Tény, hogy az emberek nagyon elbizonytalanodtak és ismét félelem tölti el őket. Növekszik azoknak a száma, akik elégedetlenek mindennapi életükkel, a november utáni fejlődéssel, akik már nem hisznek a gazdasági reformban, s akiknek nincsen elég kitartásuk ahhoz, hogy az életet kihívásként fogják fel, s nem valamiféle büntetésként. Ha másutt élnék, és szociológusként kívülről értékelhetném a mostani helyzetet, azt mondanám: ilyen a több évtizeden át beteg társadalom gyógyulási időszaka, mindez természetes velejárója a lábadozásnak. Én azonban itt élek és nagyon bánt, amit nap mint nap látok, tapasztalok. Ez az időszak kétféle érzelemnek kedvez. A szeretetnek és a gyűlöletnek. A szeretet furcsa módon a vezérhez kötődik, akiről az emberek azt hiszik, ő a megmentőjük, az, aki képes kihúzni az ország szekerét a kátyúból. A politikában mindig is voltak vezérek. Ám az már tragédia, amikor valaki csak annak árán tudja magához láncolni a tömegeket, hogy a másként gondolkodókkal szemben ellenszenvet, gyűlöletet kelt. Nem akarok kitérni Vladimír Mečiar esetére. Elég egy-másfél évre visszamenőleg elolvasni sajtónyilatkozatait. Mindig démonizált valakit. Á magyarokat, a cseheket, a kereszténydemokratákat, Čarnogurskýt, Mikloškot, Gált... Ez az út nem vezet a demokráciába. Az utóbbi időben sok szó esik a véleményt eddig nem nyilvánító, ún. csendes többségről. Én bízom abban, hogy ez a többség az urnákhoz lépve majd nem azokra szavaz, akik az utóbbi hónapokban hisztériát keltettek, nyugtalanították életüket. • Az államjogi elrendezéssel kapcsolatos sikertelen tárgyalások, az ellentétek a legnagyobb kormánypártban, a KDMben, a szlovák blokk obstrukciója a Szövetségi Gyűlésben stb. már-már azt a benyomást kelti, hogy bármely pillanatban sor kerülhet a szakadásra. Ha a szlovák törvényhozásban ma valaki indítványozná a parlament elnökségének, illetve ezt követően a kormánynak a leváltását, a jelenlegi erőviszonyok között egyáltalán nem lehet tudni, nem menne-e át a szavazáskor a javaslat. - Bár az utóbbi napokban több szlovák és cseh politikus, például František Mikloško vagy Ján Čarnogurský szájából szkeptikus szavak hangzottak el, én valahogy mégis optimista vagyok. Mert ha tegyük fel mégis sor kerülne a szakadásra, úgy nagyon gyorsan kiderülne, milyen katasztrófa felé sodródunk, s nagyon gyorsan felvetődne a kérdés, hogy ki felelős ezért. • Mit gondol, miért ez a keserű hang az eddig jobbára bizakodó politikusok megnyilatkozásaiban? Netán igy szeretnék felrázni a csendes többséget, hogy nyissák ki végre szemüket? - Erre véleményem szerint nincsen szükség. Meg vagyok győződve arról, hogy a lakosság 80 százaléka, amely a közös államot tartja elönyösebbnek, nyitott szemmel jár. Én a reális helyzetfelismerést és a közelgő választásokat látom elsősorban mögötte. Sokan elgondolkodnak ilyenkor politikai pályafutásukról, jövőjükről. S azután látni kell azt is, hogy a politikusok kissé megfáradtak az államjogi elrendezéssel kapcsolatos eredménytelen vitában. Bizonyos, hogy Marián Calfa szövetségi kormányfő tudja, hol húzódik meg a határ a hatáskörelosztásban, amelynek átlépése már a felbomlást jelenti. De ugyanakkor úgy vélem, nincs olyan törvény vagy rendelkezés, amelyet ne lehetne módosítani. A mi feladatunk ma nem a nemzeti hatáskörök definiálása lenne, hanem az, hogy elinduljunk végre a biztos jövőt jelentő úton. A legiszlatív kereteken bármikor lehet módosítani. • Miként látja ma, hol hibázott a NYEE, pontosabban mit kellett volna másként csinálnia? - Ma már könnyű okosnak lenni. Tény, hogy mozgalmunk szerkezeti felépítése nem volt eléggé áttekinthető, nem működtek a kommunikációs csatornák a járási szervezetek, a képviselői klubok és a központ között. Eléggé hozzá nem értően foglalkoztunk a személyi kérdésekkel. Minek következtében több oda nem illő ember került vezető beosztásba, akik visszahívása csak óriási energia és presztízsveszteség árán volt megvalósítható. Nem sikerült rájönnünk, mitől politika a politika, s nem tudtuk megmagyarázni a lakosságnak, miért volt szükség bizonyos lépésekre, intézkedésekre. A közvélemény például máig nem tudja, milyen csatát vívtunk a nyelvtörvény kapcsán, mi volt a lényege. Máig nem sikerült elmagyaráznunk, hogy mit jelent az Európához való csatlakozás a nemzeti identitás megőrzése mellett. Lehet, hogy nem sikerült eléggé világosan definiálni önmagunkat sem. De hasonló sorsra jutottak a forradalmi változásokat kezdeményező pártok és mozgalmak a többi kelet-európai országban. Mindig az elsők kapják a legtöbb pofont, azonban engem most az érdekel, hogy mi lesz ezután. • Ön szerint milyen esélye van a sikeres szereplésre a választásokon a NYEEből alakult pádnak? - Úgy vélem, a PDU-NYEE most éli át utolsó válságainak egyikét, amely a koalíciós kapcsolatteremtéshez kötődik. Két oka lehet, hogy megnövekedett az érdeklődés az immár mindkét országban működő PDP iránt. Az első: az emberek elvesztették reményüket abban, hogy a PDUNYEE zászlaja alatt még véghez tudnak valamit vinni. A második: a radikalizmus, az erősebb partner közelsége azt a benyomást kelti, hogy ez majd megkönnyíti a PDU-NYEE programjának a megvalósítását. Én azt tartom: amennyiben a PDP valóban meg akarja valósítani a társadalom transzformációjának programját, úgy nem kívánhat jobbat magának, mint egy erős partnert Szlovákiában. Ha a PDU NYEE nem lesz liberális értékeket valló erős politikai erő, úgy el kell gondolkodnunk azon, hogy ez mit eredményez majd a szlovákiai politikai porondon. Lehet, hogy a magyar kisebbséget kévpiselő pártok és mozgalmak a liberalizmus legyőzhetőségétől tartva megfeledkeznek politikai célkitűzéseikről és erős nemzeti blokkot alkotnak Ami potenciális feszültségforrás lehet a jövőre nézve. • Milyen értelemben? - Nem a nemzeti, vagy a nemzetiségi hovatartozásnak kellene lennie annak, ami összeköti a politikai pártokat, mozgalmakat, hanem a problémák megközelítésének, megoldásának módja. Az Együttélésnek és a Magyar Polgári Pártnak eltérő a politikai színezete. De még egy veszélyre szeretném felhívni a figyelmet. Amennyiben Szlovákiában sikerülne elnyomni a liberalizmust, úgy a cseh és a szlovák politikai színtér összemérhetetlenné válna, ami megnehezítené a megegyezés lehetőségét. Ennek következtében összemérhetetlenné válnának a gazdasági mechanizmusok a két országban, ami a szó szoros értelmében a széthullás kezdetét jelentené. • A napokban egy cseh lap közölte írását, amelyben lehetségesnek tartotta a lengyel minta csehszlovákiai megismétlődését. Milyen értelemben? - A pártok és a mozgalmak nem mutatnak elég készséget a konszenzusra a koalíciós partnerek keresésekor. Kivel fog például Csehországban kormányt alakítani választási győzelem esetén a PDP? A PM-mel, vagy a PDSZ-szel, amelyekkel fontos kérdésekben nem tud közös nevezőre jutni? Pedig ezek legközelebbi partnerei. Szlovákiában a helyzet hasonló. Ha úgy felaprózódik a politikai színtér a választások idején, mint amilyen ma, úgy a parlamentek működésképtelenek, a kormányok pedig rövid életűek lesznek. Mi a lengyelországi helyzetet még elemezhetjük és tanulhatunk belőle. Még van rá lehetőségünk. • Olvasóink előtt nem ismeretlen, hogy egy évvel a rendszerváltás után önt voltaképpen kiűzték Szlovákiából... - Az újságírók kérdéseire, vajon én vagyok-e az első emigráns, azt szoktam válaszolni: Prága, ahol hatodik hónapja élek, Csehszlovákia része, tehát nem hagytam el hazámat. De van bennem valami, ami az emigráns lelki állapotára hasonlít. Tény, hogy Pozsonyban, ahol születtem és csaknem mostanáig laktam, nem érzem jól magam. Prága szép, és jó hozzám, de nem itt nőttem fel, nem az én városom. Hiszek abban, hogy ez nem tartós érzés. Mert ha az lenne, akkor valamit elveszítettünk. Nemcsak én, mindannyian. Nem lehet, hogy nálunk ne élhessen valaki szülőföldjén csak azért, mert más a véleménye, példaképe, más a faji hovatartozása. • Hadd kívánjak végezetül korai viszszatérést Szlovákiába. Pontosabban: szabad mozgást az utcákon, zaklatás- és fenyegetésmentes életet Pozsonyban! Köszönöm a beszélgetést. GÁGYOR ALÍZ JOBB SORSRA VÁR AZ ESTERHÁZY KASTÉLY Galánta jelképét képező, a város címerében szereplő Esterházykastély napjainkban szomorú látvány. Mintha az idő vasfogának, az időjárás viszontagságainak dobták volna oda martalékul. Mintha történelmi értékeit nem ismerné, s nem becsülné az utókor. A valóság azonban nem ennyire kiábrándító - győződöm meg Izsóf József régésszel, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatójával folytatott beszélgetésem folyamán. A szakember műemlék iránti rajongásával, a muzeális értékért való aggódásával beszél a kastély jelenlegi állapotáról, holnapi sorsáról: - A kastély jelenleg teljesen üres. Még 1989-ben - a felújítási munkálatok megkezdésekor - kiköltöztünk az épületből. A legértékesebb műtárgyainkat a Honismereti Múzeum jelenlegi épületében helyeztük el. Pontosabban annak páncéltermében. Kapóra is jött, hogy volt banképületbe költöztünk át. Igaz, ennek most hátrányai is mutatkoznak, hiszen a volt magánbank visszaköveteli ingatlanát. Merem remélni, hogy a városi elöljáróság közbenjárásával megoldjuk a problémát, s a kastély felújításának befejezéséig nem kell még egyszer költözködnünk. • Jelenleg milyen ütemben folynak a felújítási munkálatok? - Tavaly májustól szünetelnek. A Szlovák Műemlékvédő Hivatal kerületi kirendeltsége - a kivitelező - ugyanis közben megszűnt. Központi hivatala pedig fizetésképtelen, a csőd szélén áll. A kastély egyébként nincs olyan rossz állapotban, mint ahogy kívülről kinéz. Az épület-csoport statikáját érintő legszükségesebb munkálatokat elvégezték. A belső tér felújítása, külső javítások, a homlokzat helyreállítása van még hátra. A kastély javítását mihamarabb folytatni szeretnénk, hiszen igy a már elvégzett munka is kárba vész. • Találtak megoldást? - Úgy tűnik, igen. Mivel felettes szervünk a Szlovák Kulturális Minisztérium erre a célra pénzt nem tudott előteremteni, szponzorok után néztünk, vállalkozók támogatását kerestük. Tavaly ősszel egy magáncég a kastély szélesebb körű kihasználásának közel tíz változatát készítette el számukra. így akarjuk az érdeklődőknek bemutatni, hogy az Esterházykastélyba érdemes beruházni, ez egy jó üzlet. A múzeumot minden szükséges épülettel, kiállítóteremmel mindenképpen meg akarjuk őrizni, de nem zárkózunk el, hogy a kastély területén akár szálloda, étterem, kávéház, s egyéb jövedelmező vállalkozási lehetőség vonzza a tőkét, s a múzeum iránt is érdeklődő fizetövendéget. A Pro Slovakia kulturális alaphoz is fordultunk segítségért, bízunk abban, hogy kapunk anyagi támogatást. • Mit mond a történetírás az Esterházy-kastélyról? - Az Esterházy családnak a városban két kastélya volt. A napokban nyílt meg a nagyközönség számára a régebbi eredetű ún. reneszánsz kastély. A másik, későbbi keletű, egyelőre nem tudjuk pontosan mikor épült. Első változatát Esterházy Imre nyitrai hercegprímás építtette. 1862-ban történt átépítésekor kapta jelenlegi formáját - romantikus neogótikus stílusát. A kastély 1918-ig volt az Esterházy család birtokában. Utána főleg közigazgatási hivatalok, közszolgáltatási vállalat helyéül szolgált. 1969-től a Honismereti Múzeum kezdi meg működését a kastély termeiben. Ekkor kezdtünk törődni az épülettel, amelyben az idő vasfogán kívül, a közömbös és lelkiismeretlen viszonyulás ütötte a legfájóbb sebeket. Sajnos a kastély eredeti berendezéséből szinte semmi sem maradt múzeumunkra. • Mutatnak-e érdeklődést az Esterházy család leszármazottai néhai kastélyuk iránt. - Igen, bár vagyonjogi követeléssel nem álltak elő. Németországban élő két leszármazottjukkal tartjuk a kapcsolatot. Tárgyalások folynak, hogy a kastélyban két termet az Esterházy család történetének szentelnének eredeti dokumentumok, családi ereklyék stb. bemutatásával. (mázsár) SZÖKONÉVNAP? Február 29. Ajándék ez a nap. Ráadás. Időgép-késleltető. Hogy mit tartogat számunkra, majd később derül ki, lehet az meglepetés, öröm, de - ne adj' isten! - bosszú is. Az Eleméreknek ünnep, hiszen ma tartják névnapjukat. - Hogy szólíthatom? - kérdezem Tóth Elemér költőt, a Tábortűz szerkesztőjét. - Élinek, Elkónak vagy Elinkónak? - A kollégáimnak Elemér vagyok, a legjobb barátaim viszont Öcsinek hívnak, mert én vagyok a legkisebb gyerek a családban, s amikor megszülettem, három évvel idősebb Ernő bátyám azonnal elkeresztelt Öcsinek. - Édesanyja is így kereste, amikor gyerekként elbújt előle? - Igen, Öcsikémnek becézett ő is. - S a felesége hogy szólítja, amikor dühös magára? - Sehogy. Olyankor hallgat. - Élete legnagyobb szerelme, két perccel a gyönyör után mivel ölelte magához? - Te jó isten... nem is tudom. Talán azt mondta, hogy Elikém. Vagy azt, hogy drágám, kedvesem. Ilyesmire emlékszem. - Kedves Elemér, akkor én most boldog névnapot kívánok. Méry Gábor felvétele - Köszönöm. - Talán tudja: a legrégibb magyar személynevek egyike a magáé. Vörösmarty a Zalán futása című költeményében és Jókai az Egy magyar nábob című regényében újította fel. Eredete azonban, ahogy azt Ladó János Magyar utónévkönyv című munkája is megjegyzi: vitás. Egyesek állítása szerint a finnek tímár nevű mondai hősével függ össze, de sok köze lehet a szláv Velemirhez is. - Én beszéltem egyszer egy arab fiatalemberrel, s amikor bemutatkoztam neki, nagyon elcsodálkozott. El Amír? Király? Mert azt jelenti nálunk ez a név, mondta. Akárhogy van is, én csak egyet mondhatok: édesapám Géza volt, a nagyapám Márton... szerintem volt ebben egyfajta parasztravaszság is. Olyan nevet adni a gyereknek, hogy felnőtt korában legfeljebb csak négyévenként nyissanak rá a cigányok, hogy muzsikálni jöttünk, névnapot köszönteni. - Ezek szerint minden szökőévben tart csak névnapot? Mert Ladó János azt írja, februárban, augusztusban és októberben is tarthat. - Igen? Én ezt nem is tudtam eddig. Még a naptárban sem láttam. - Tehát koccintani is csak négyévente szokott ebből az alkalomból? - Én február 28-án mindig megtartom a névnapomat, ha szökőév van, ha nem. - S csak úgy egészen mellékesen: szereti a nevét? - Nem foglalkozom én ezzel, Elemér vagyok és kész. Amire viszont nagyon büszke vagyok, én még a legvadabb időkben is Elemér voltam, Elemir soha! Nem hagytam, hogy átkereszteljenek. - Mit kívánjak akkor névnapja alkalmából? - Erőt és egészséget. - Akkor sok erőt és jó egészséget, kedves Tóth Elemér. -szabó-