Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-28 / 50. szám, péntek

7 KULTÚRA ÚJSZÓI 1992. FEBRUÁR 28. SVÁJCI FILMKOCKÁK H MAGYAR KOVÁCS SOLOTHURNBAN Szabó Sándor, a hajdúböszörményi kovácsmester a lehető legszokatlanabb úton került a Zürich közelében fekvő svájci kisvárosba: filmszalagon. Egy svájci film kockáin. De nemcsak tőle hallhattunk magyar mondatokat a vásznon, a svájci filmek nemzeti fesztiválján. Az Aarejjarton álló többszázéves gabonaraktárból született kultúrcentrum nagytermében, a svájci filmek nemzeti filmfesztiválján a vásznon Sütő Irénnel, Sinkovits Imrével és más magyar művészekkel találkozhattunk. A nyitó est fő filmje, Leo Kaneman A megégett kő című alkotása ugyanis részben Magyarországon és magyar színészekkel készült. Félő azonban, hogy emiatt nem kell büszkének lennünk. A történet: a magyar emigráns, svájci társsal kirabol egy svájci pénzszállító autót, de rövid úton elfogják. A pénz nem kerül elő, ő viszont 13 évre eltűnik egy svájci börtönben. A történet a szabadulásával kezdődik. Tizenhárom év után felhívja Pesten élő szüleit, majd felkeresi, „ a tisztesség" és „polgári házasság" biztonságában élő, le nem bukott egykori tettestársát, akivel elhatározzák, hogy magukhoz veszik az eldugott pénzt és felhagynak a törvényen kívüli élettel. De egyben menekülnek is, mert egy vetélytárs bűnbanda megtudja, hogy a pénzért mennek. Genftől Budapestig vezet a hajsza, s közben a múltjával szakítani kívánó egykori börtöntöltelék, saját „megjavulásának" lehetőségéért, mindenki életét tönkre teszi maga körül. Sajnos, amilyen gyenge a történet, olyan gyenge a film. A magyar fiút egy alig ismert, halvány teljesítményt nyújtó olasz alakítja. A barátot francia színész. A tettestárs feleségét a német l/te Lemper, aki musicalszínészként — miként a német lapok írják: gyönyörű világsztár — itt filmszínészként harmatgyenge, nem is szép, darabos mozgású, altatóan unalmas beszédű. Leo Kaneman játékfilmesnek gyenge rendező, egyszerűen nem marad erejeideje a környezetfestésre, olyan nehezére esik a színészek mozgatása. A magyar partner nyilván csak szolgáltatott, azt és úgy adta, amit és ahogy kértek tőle, és mert ezt a filmet aligha használtatja szolgáltatásai reklámjának, nem is érdemes megnevezni... És most jutunk a kellemesebb élményt jelentő hajdúböszörményi kovácsmesterhez, akit Eugues RytieI és a Svájcban született Mark Hunyadi mutatott be a nézőknek, aki újságíróként lett ismert francia-Svájcban. A hajdúböszörményi kovácsmester Mark Hunyadi nagyapja... A film címe: Sándor jegyzetei, de inkább Sándor naplójának fordítanám. A 85 éves kovácsmester lelkiismeretes naplóíró nap mint nap feljegyzi élete eseményeit. E jegyzetekből indul ki, s mutatja be az embert a film. Tárgyilagos, igaz képet mutat fel Magyarországról és ahol olyan jelenség bukkan fel, melyet nem érthet a külföldi néző, ott Mark Hunyadi rendkívüli irodalmi francia kommentárja segít át, világosít fel. A negyvenkilenc perces dokumentumfilm szépen fényképezett, élvezetes alkotás. Az idén huszonhetedszer megrendezett Solothurni Filmnapokon azonban nemcsak a magyar beszéd jelentette a svájciaknak idegen szavakat. Évek óta egyre erősödő tendencia Solothurnban, hogy mind több a más országokban készült film, melyet svájci rendezők alkottak. Volt aki Hollywoodot vette célba, és persze angolul forgatott. Orosz szót hallottunk A férfi a Vörös-térről című svájci pénzen Moszkvában, orosz művészekkel forgatott alkotásban. A Fehér lap Kambodzsába kalauzolt, a Pol Pot rezsim utáni eseményekhez. Belga-Kongo és Lumumba életét villantja fel a hatvannyolc perces Próféta halála. Egy háromperces klip Nyugat-Ausztrália bennszülöttjei közé kalauzol. Megjárjuk Afrika felét repülővel, egy éhségövezetbe szánt segélyszállítmány gépével. Nepálba kalauzol egy 75 perces etnográfiai film. Romániába a Nicolae és Elena, Togóba az Ashakara, Latin-Amerikába a Tanja a partizánnő, mely majd másfél órában mutatja be Che Guevara egykori német munka- ós harcostársát, Tamara Búnkét. Ez tehát a mai svájci film egyik jellemzője. A másik, hogy mint évtizedek óta most is, továbbra is központi stúdiókomplexum, és központi filmgyár megléte nélkül készülnek a filmek, a Solothurnban összesen bemutatott kilencvenhét film között szereplő tizenkét játékfilm is. A játékfilmek tükrében úgy tűnt, hogy az idei fesztiválon nem volt igazán kiugró ós emlékezetes alkotás. A filmtörténetek atelefonrendelésre hölgyekhez látogató taxifiúk életétől és szerelmeitől, egy szellemes tv-szatírán át egészen a Svájcban utoljára elítélt és elégetett boszorkány biográfiájáig terjedtek, és néhány kivétellel igyekeztek a mai svájci valóság és hétköznapok problematikáját felidézni. Idén is feltűnt — és ez a svájci film harmadik jellemzője —, hogy a rendezők, nagyon kevés kivétellel a színészi túljátszás hívei és álalában nem elég jó játékmesterek. Évek óta gond van a filmdramaturgiával Svájcban: a filmek nem elég hatásosak és szakmailag sokszor rengeteg kitűnő művészi lehetőséget hagynak ki. Persze ezt sem lehet általánosítani, de azért a filmek egy nagyon-nagy csoportjára igaz. Mivel Solothurnban minden műfaj filmjei bemutathatóak — évről évre nagy közönsége van az animált filmeknek, melyeknek rangos, és pénzes díjait is a közönség szavazása alapján osztják ki. A tizennyolc filmből álló idei válogatás egyenletes fejlődést mutat, és örvendetesen sok volt a fiatal, de már technikailag magas szinten álló pályakezdő. Végül pedig arról, hogy az idei Solothurn is nagyon sokat árult el a svájci film leendő lehetőségeiből. A svájci filmesek jelentős része korábban Münchenben és Berlinben, esetleg a bécsi filmakadémián tanult. Két-három éve azonban egyre több svájci rendező munkája érkezik angol és amerikai filmiskolákból, és ez idén már nagyon meglátszott a videovetítések programján, ahol nagyon profi művek kerültek képernyőre, javarészt tévéfinanszírozásban, vagy televíziós együttműködés eredményeképpen. A filmek között, az ugyancsak a televíziókra kacsingató, sajátos humorú szatíra, a Hollywood is Over mondható különösen érdekesnek. Peter Merck filmjében a kaliforniai Clarky azért költözött Közép-Európába, hogy egy filmben eljátszhassa Szent Johannát. Mivel azonban (persze pénzhiány miatt) a szerepet nem kaphatta meg, felvállalja egy igen olcsó és jelentéktelennek ígérkező filmecske elkészítését. Egy másik ugyancsak tévére kacsingató kilencven perces film ugyancsak Hollywood nevét viseli címében. A Hollywoodi neveltetésünk a Kalifornia-egyetemen végzett Michael Beltrami tehetséges munkája, tulajdonképpen az üzlet és a művészet kapcsolatát vizsgálja kitűnően kialakított sajátos műfajban, rengeteg klasszikus film részletével, sztárnyilatkozatokkal, producerek, vágók, a „film közszolgái" álláspontjának ismertetésével. A kegyetlen dokum.entáció meggyőzően leplezi le a filmművészet mai kiszámítottsásikerhez a látszólagos magabiztosságot és teljes tanácstalanságot, mert senki sem tudja, mi lesz, lehet siker... Beltrami filmje olyan alkotás, melyet a világ bármely televíziós képernyőjén szívesen fogadnak, és a nézőnek is nagyon tanulságos. Ebből is látható az alig tízezer lal:osú svájci városban, Solothurnban, a figyelmes néző a hajdúböszörményi kovácstól indulva a világ számos égető problémájával találkozhat. Ez Solothurn és a mai svájci film nagy-nagy vonzereje... Fenyves György PERISZKÓP A NÉPNEMZETI POÉZIS ES A MODERN URA KERESZTÚTJÁN A 175 évvel ezelőtt (1817. március 2-án) született Arany János úgy áll a 19. század magyar poézisének keresztútján, mint a költő Buda felé mutató halhatatlan hőse abban a bizonyos nagyfalusi elágazásban. Csakhogy az ő karja (és legsúlyosabb versei) mintha nem a népnemzeti Buda, hanem inkább a modern líra metropolisai felé mutatnának. „Sosem álltunk közelebb ahhoz, hogy egy elsőrangú összegzői, egy Cervantes', Shakespeare-t, Arisztophanészi adjunk a világnak, mint mikor a kvietált színészfiú tollat fogott" — írja Aranyról Németh László. S én a Cervantesbó'l, Shakespeareből, Arisztophanészből álló sorhoz nyugodtan odatenném még Dosztojevszkijt, sőt Mallarmét is, s tovább megyek: a Bolond Istókban vagy a Vojtina ars poeticájában a huszadik század hermeneutikusait is felfedezni vélem. Igaz, nem mindig vélekedtem így Aranyról, viszonyom hozzá irodalmi eszmélkedésem során meglehetősen ellentmondásos volt, de elismertem bár vagy tagadtam nagyságát, hatása rám mindig meghatározó volt. Ismerkedni tízévesen, a háború után, a szlovákiai magyar történelem Bach-korszakában kezdtem vele. Magyar iskola akkor nálunk már nem volt, de magyar tanító még igen, igaz, hogy már kitelepítés előtt állt. Mindenesetre apám megkérte a tanító gimnazista fiát, hogy foglalkozzon velem, mikor megteheti. Hogy ne felejtsem el a magyar betűt. S talán a cseh vonatkozások miatt, Pásztor Öcsi, így hívták a tanító fiát, bemagoltatta velem a Toldi egész 11. énekét. Fölséges hazafias iskola volt, azt meg kell hagyni. Kint már zúgtak a katonai teherautók, készültek a Csehországba szállításunkra, én meg bent Toldi Miklós szövegét zúgtam, amint az álnok cseh vitézt leckézteti: Most, mint alamizsnát, megadom életed, Hanem tégy hit alatt erős ígéretet: Hogy habár mély tenger nyelné el hazádat, A mi országunkra mégsem teszed lábad. Akkor egy életre megtanultam, hogy Arany János a legnagyobb nép-nemzeti költőnk, s nincs történelmünknek olyan jelenete, amelyre az Arany életműben ne lenne felemelő szentencia. De később éppen ez a vélt egyértelmű nép-nemzetiség taszított el Aranytól. Mikor már magam is verselgettem, sőt a szintén Arany-ihletésű Illyés Gyulából már ki is ábrándultam, összehasonlítgattam Aranyt világirodalmi kortársaival, s elhűlve állapítottam meg, hogy Baudelaire négy év híján egyidős a költőnkkel, hogy Dosztojevszkij születési és elhalálozási éve szinte hajszálra megegyezik az övével, s ha jól megnézem, Mallarménak is kortársa volt. Baudelaire-ról írja Gaetan Picon, hogy 1857-ben a Romlás virágaival véget vetett az anekdotizmus, a didaxis, a felszíni lirizálás, a moralizálás korszakának, nos, az ötvenes évek második felében, s a hatvanas években az avandgárd és neoavandgárd bűvöletében én úgy éreztem, hogy Arany költészete tömény anekdotizmus, tömény didaxis és tömény moralizálás. Babits nyitotta aztán rá a szememet a tényre, hogy Arany — népnemzeti „anekdotizmusa, didaxisa és moralizálása" mellett — „agyonsebzett lelkű dekadens költő is: "szimbolikus, művészien inpasszibilis ós l'art pour l'art-os". Akkoriban (a hatvanas évek végén, s a hetvenes évek elején) már Nemes Nagy Ágnes és Rába György „tárgyias" iskolájába jártam, s rajtuk keresztül, mintegy visszafelé haladva jutottam el Babitshoz. S magam is a tárgyverset próbálgatva, s Babits útmutatását követve meghökkenve fedeztem fel az olyan nagy versekben, mint az Ősszel, a Visszatekintés, az Ágnes asszony, a Vojtina ars poétikája, s a Bolond Istók — Mallarmét, Dosztojevszkijt, sőt még a modernebbeket is. A Visszatekintésben a költő — talán egyenesen Dante lázadni nem merő, s ezért ég és pokol által egyaránt kivetett és a Pokol kapujában ácsorgó-bűnhődő angyalai közé képzelve magát — azt írja, hogy: Vágytam a függetlenségre, Mégis hordám láncomat, Nehogy a küzdés elvégre Súlyosbítsa sorsomat: (...) Nem valók erős meghalni, Mikor halnom lehetett: Nem vagyok erős hurcolni E rám szakadt életet. Ennek az „agyonsebzett léleknek" a naturalista hátterét, mintegy intellektuális-önironikus genezisét kapjuk a Bolond Istókban, s csak találgathatjuk, hogy ha a mű befejezetlen nem marad, vajon arisztophanészi, puskini, vagy dosztojevszkiji szintézis lett volna-e belőle. Egy biztos: ezzel a takaratlansággal a szenvedő alany nemigen szól többet életéről, lelkéről, beteges érzékenységéről, aggályos erkölcsiségéről, önpusztító kételyeiről, hogy annál többet szóljon minderről a személyességet elburkoló tárgyvers és műalkotáslíra: az „impassibilité" eszközeivel. Mert ha úgy vesszük, a férjgyilkos asszony — hogy úgy mondjam — kettőzött őrültségét roppant precizitással elemző Agnes asszony is tárgyvers, s kevesekhez szóló műalkotáslíra az Ősszel bonyolult, művelődéstörténeti szimbólumrendszere is. S ha így igaz, akkor máris megfogtuk Aranyban Dosztojevszkijt és Mallarmét, s csak sajnálhatjuk, hogy nem ment ezeken az utakon tovább, s lélektani igényéből — balladái mellett — nem születtek modern regények is, s a Vojtina-versek formai tudatossága mellett nem fogott bátrabb mallarméi formai kísérletekbe is. Mint ahogy azt is csak sajnálhatjuk, hogy ezt a modern Aranyt irodalmi közvéleményünk tulajdonképpen a mai napig sem fedezte föl, Babits ugyan elkezdte a fölfedezését, de Arany művét Petőfiével közvetlen szembe helyezve, végül is inkább csak az egészséges Petőfi valamiféle dekadens komplementereként tárgyalja költőnket, s a mi feladatunk lenne, hogy kimutassuk: Arany nem kiegészíti Petőfit, hanem irodalomtörténeti értelemben, s a modern európai irodalom felé kilépve — meghaladja. TŐZSÉR ÁRPÁD Kis NYELVŐR BARÁTKOZÁS ÚJ SZAVAKKAL „Újabban igen gyorsan változik a nyelvi módi" — jegyezte meg a minap egyik ismerősöm, akit az utóbbi időben újságolvasási láz kerített hatalmába. Állítása alátámasztására a legkülönbözőbb napihírekben előforduló új szavakat és eddig nem használt szókapcsolatokat, kifejezé- " seket sorolt fel. Csak nehezen tudtam meggyőzni, hogy az általa felsorolt példákban nincs szó „a nyelvi módi" megváltozásáról, hanem arról, hogy a magyar nyelvnek is ki kell fejeznie az életünkbenbekövetkezett változásokat. Ez a szükségszerűség hozza létre a magyar szókészlet újszülötteit. így aztán nemcsak a jó pap, hanem az újságolvasó is holtig tanul. Ha figyelmesen hallgatjuk a rádióban elhangzó előadásokat, vagy tallózunk a napilapokban, alig múlik el nap, hogy ne találkoznánk á napjainkban divatba jött idegen szavak mellett nyelvünket gazdagító új magyar szavakkal. Az elektronika korában még a többi — kevésbé furcsa szavakon, szókapcsolatokon sem csodálkozunk. Egyszerűen tudomásul vesszük, hogy egy elektronikus agy a közelmúltban legyőzte a sakkozás koronázatlan királyát, a jelenlegi világbajnokot. Olvasóink talán arra is felfigyeltek, hogy az utóbbi időben elég gyakran esik szó az elektronikus sajtóról, ugyanis újabban a rádiót és a televíziót szokták így emlegetni. Szemle szavunkat többféle összefüggésben használjuk. Előfordul folyóiratok helyszíni, katonai, rendőrségi, szakértői szemléről, bizonyos dolgokat vagy tárgyakat pedig közszemlére szoktak kitenni. Ismert szavak a díszszemle, könyvszemle, lapszemle, seregszemle meg a terepszemle. Ez a sorozat újabb taggal bővült, amióta a rádió és a televízió aznapi műsorának ismertetése hangszemle lett. Akit sem a hazai tévéműsor, sem a szomszédos országokéi nem elégítenek ki, válogathat a műholdprogramok közül. A tudomány és a technika kérdéseivel foglalkozó egyik írásban arról olvashattunk, hogy a műholdas műsorszórás számára egy újabb frekvenciasávot jelöltek ki, hogy a szórakozni vágyók kielégítésére ezentúl az űrtx5l több műsort szórhassanak. Az újszerű szókapcsolatoknak se szeri, se száma. A forradalom szót eddig a véres, vérbe fojtott, vagy esetleg az ipari, gyarmati, kulturális, nemzeti, szocialista szavakkal kapcsolatba állítva használták, a közelmúltban megismerkedhettünk a nemzeti megbékélést szolgáló bársonyos, békés, csendes forradalommal is. Az egyik vezércikk írója megállapította, hogy „a második világháború után nyugtalanító békében éltünk, 1989-ben pedig a szelíd forradalmak korát éltük meg". A napilapok beszámoltak a felgyorsult eseményekről és ezekkel kapcsolatban nem ment ritkaságszámba a műsor átszerkesztése. Ugyanis politizálni kezdtek az utcák meg a terek, és a tömegek átlépték a tűrési küszöböt. Esedékessé vált az államosítás ellentéte, az üzemek és vállalatok államtalanítása A privatizáció által nyújtott lehetőségek iránt élénk érdeklődést tanúsítanak a külföldi befektetők, akiknek az a céljuk, hogy minél előbb megtermeljék a nyereséget. A napilapok arról is beszámolnak, hogy néhány országban egyre nagyobb méreteket ölt a bevásárló turizmus. Egyes államokban a kormány egyik fő gondja a vágtató infláció megfékezése, más országokban pedig az utóbbi időben mutatkozó ellátási feszültség mielőbbi felszámolása. Nagyon elszomorítóak azok az újsághírek, amelyek arról számolnak be, az egyes európai országokban a lakosok kénytelenek erélyesen tiltakozni a lakóhelyük környékén tervezett atomtemetők létesítése ellen, mert ezek sugárveszélynek teszik ki az embereket. Viszont megkönnyebbüléssel olvashattunk a Nyugat és a Kelet közötti feszültség lényeges enyhüléséről, ugyanis az érdekelt államok helyesléssel fogadták a bizalomerősítést célzó nyitottégbolt-konferencia tervezését. A háziasszonyok örömére hírt adott a sajtó egy nagy időmegtakarító háztartási gépről, a forgótányéros mikrohullámú sütőről, amely egy-két perc alatt frissé és tálaihatóvá varázsolja a mélyhűtőben tárolt ételeket. HASÁK VILMOS