Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-28 / 50. szám, péntek

MOZAIK . ÚJ SZÓM A KIS ES A NAGY HALAK HARCA A KERESKEDELEM PRIVATIZÁCIÓJA MAGYARORSZÁGON Magyarországon a kereskedelemben már korábban is dolgoztak maszekok, akik szerződés, illetve bérlet alapján vállalkoztak. A rendszerváltás utáni új magyar parlamentnek szinte az első gazdasági törvénye az úgynevezett előprivatizációs törvény volt, amely kimondja: minden olyan állami üzletet, amelyben tíznél kevesebben dolgoznak, privatizálni kell. - Hogyan fogadta a kereskedelmi dolgozók szakszervezete ezt a törvényt? - kérdeztük Rusznák Imrétől, az Élelmiszer-Kereskedelmi Dolgozók Ónálló Szakszervezetének ügyvezető titkárát. - Ezzel "a törvénnyel azért nem . értettünk egyet, mert nem látjuk világosan a munkavállalók sorsát és jövőjét. Tehát nem magával a privatizációval nem értünk egyet. Gond viszont, hogy dolgozóinknak - mivel az elmúlt évtizedekben nem tudtak meggazdagodni - nem volt lehetőségük a boltokat megvásárolni és a hitelfeltételek sem tették ezt lehetővé. A másik nagy probléma, hogy ennek következtében nem a kereskedők kezébe kerültek az üzletek. Azok előtt, akik a boltokban dolgoztak, két lehetőség állt: vagy a meglevő hálózatban helyezkedtek el, vagy pedig más szakmában próbáltak szerencsét. Ez nagy problémát jelentett nekünk is, mert a kis üzletek alkalmazottaival, illetve az új tulajdonosokkal nagyon nehéz kapcsolatot tartani. Tudjuk, ők is nehéz körülmények között dolgoznak, nem vágynak a szakszervezet közeledésére és a kemény adózási feltételek miatt sok olyan egyént alkalmaznak, akik nincsenek bejelentve. Egyszóval: gond az úgynevezett fekete munkaerő alkalmazása a kereskedelemben. - A privatizáció tovább folyik, sorra kerülnek a nagyobb üzletek, elsősorban a fővárosban és az élelmiszer-kereskedelemben.. . - A tapasztalatokról még nem tudok beszámolni, de azt már látjuk, hogy további problémák kerülnek felszínre. A munkavállalók ugyanis nem kapják meg az általunk javasolt garanciákat Főképp a foglalkoztatásra gondolok. Nem akarjuk, hogy azok a kollégáink, akik több évtizede dolgoznak a szakmában elvesszenek, és a szakképzettlenek kerüljenek az előtérbe. Ez gyakorlatilag hosszú évekre megszakítaná a szakképzési folyamatot, ami nagy veszélyt jelent. Nyilvánvaló, hogy az új multinacionális tőkésnek nem az lesz az elsó dolga, hogy a szakmunkásképzést erősítse. - Milyen gondokat hozott még a privatizáció? - Például azt, hogy a privatizációs bevételekből a dolgozók nem részesülnek. Létezik ugyan munkavállalói részvényvásárlási program, de a munkavállalóknak nincs pénzük. Ezért mi azt szeretnénk, hogy az állam - vagy külföldi tőke vagy bankok segítségével - olyan hiteleket nyújtson, amelyekkel nagyon kedvezményesen vagy ingyen juthatnának a dolgozók a részvényekhez, hisz az elmúlt évtizedben általuk végzett munka is benne van abban az értékben, amit az állam most elad. -Az elmondottak szerint egyre kevesebb dolgozó tagja a szakszervezetnek, s ennek az az oka, hogy az eladók magánboltokban dolgoznak. - Valóban nagyon kevés szervezett dolgozó van ezekben az üzletekben. A korábban ott alkalmazótHATÁRSÁVBAN Q —alka és Letkés között fél kiloméO^ ter távolság sincs, de lakóik mégsem találkozhattak egymással akkor, amikor a kedvük úgy hozta. Ennek pedig nem a két falu határában folyó Ipoly volt az oka, bár 1918 után már nemcsak a két község, de két ország határát is jelezte egyben. Mégsem lett (miért is lett volna?) akadálya az évszázados kapcsolatok ápolásának. így volt ez egészen 1945-ig. Akkor viszont nagyot fordult a világ. A folyón átvezető egyedüli hidat katonai objektummá nyilvánították, melyet Szalka felől csehszlovák, Letkés felől magyar katonák őriztek. Csak a hadgyakorlatok alkalmával nyitották fel a sorompókat, s akkor tankok dübörögtek át a hídon az egyik baráti országból a másikba. Ha pedig a szalkaiak és a letkésiek találkozni akartak egymással, s nem volt merszük megkockáztatni a tiltott határátlépést, választhattak: Párkánynál a kompot, s ha az nem üzemelt, kerülhettek egy jó nagyot Ipolyságnak vagy Komáromnak. Nem csoda hát, hogy az elmúlt alig ötven év alatt a valamikori élénk kapcsolat elsorvadt, baráti, rokoni viszonyok szakadtak meg. A fiatalok, akiknek szülei, nagyszülei annak idején farsang, búcsú, szüret alkalmával még együtt mulattak egyszer Letkésen, máskor Szálkán, már nem is ismerik egymást. Pedig a távolság nem lett nagyobb, az Ipoly sem lett szélesebb, csak a két „baráti" államnak nem állt érdekében a szabad átkelés. Most, közel ötven év múltán újra van remény arra, hogy az egykori állapot visszaálljon, a két falu kapcsolata a régi kerékvágásba zökkenjen. Ugyanis az a hír járja, hogy március 1-től - egyelőre csak három hónap próbaidőre - megnyílik a határ Szalka és Letkés között. - S ha a forgalom eléri a napi tíz főt, nyitva is marad - tudom meg Szalka polgármesterétől, Ziman Vilmostól. Mint mondja, korábban is voltak már kísérletek, például 1990. november 1-jén, amikor a Halottak napja alkalmából a letkésiek átmehettek Szalkára és viszont, a szalkaiak Letkésre. tak kiszorultak és az új tulajdonosok elsősorban a családtagokat foglalkoztatják. Mivel munkanélküliség van, az emberek vállalják a fekete munkát is. Elsősorban a fiatalok kaphatóak erre, az idősebbek a nyugdíj miatt már meggondolják magukat. Az üzletekből bármikor kidobhatják őket, nem kapnak táppénzt sem, mert nincsenek bejelentve. Az eladók teljesen ki vannak szolgáltatva. - Mi lenne a megoldás? - Jó volna, ha ezek a pici boltok nagy céggé alakulnának, úgy mint Nyugät-EOropaDan, anoi a nagy vallalkozók begyűjtik a kis tulajdonosokat. Ekkor lenne esély arra, hogy a kollégákat a szakszervezetbe tömörítsük. -A kis üzletekben gyakorlatilag nem működik a szakszervezet. Ez azt jelenti, hogy az érdekvédelem is megszűnt? - Azt nem mondhatom. A törvényhozás során, az érdekegyeztető tanácsban megpróbáljuk támogatni azokat az intézkedéseket, amelyek csökkentik a munkavállalók kiszolgáltatottságát. Azért is hangoztatjuk mindezt, mert az állam is rosszul jár, hisz aki nincs bejelentve, azután a vállalkozó nem fizet adót. Az úgynevezett keret kollektív szerződések előkészítésekor megpróbáljuk leültetni a tulajdonosokat és olyan szerződést kötni velük, amely ezekre a kis üzletekre is kihat és számukra is kötelező lesz. Ez nagyon nagy feladat, és talán csak évek múlva sikerül teljesítenünk. - Magyarországon és nálunk is az a cél, hogy a lehető legjobban felaprózzuk a kereskedelmet, pedig ez hátrányokkal is jár... - Szerintem ez a folyamat meg fog állni, mert a kis boltok nagy része idővel tönkremegy. Ma még - Ki is használtuk a lehetőséget, a múlt évben karácsonykor, ez évben újév napján - mondja Ziman úr, aki nem titkolta, mennyire elégedett a szlovák belügyminisztérium hozzáállásával. - Mi már a múlt év nyarán azon voltunk, hogy Szalka és Letkés között újra megnyíljon a határ. Mi kezdeményeztünk, de a letkésiek is egyetértettek velünk. A letkési polgármester a magyar hatóságok engedélyét sürgette, én pedig a szlovák belügyminisztériumban puhatolóztam. Meg kell mondanom, belügyi szera tulajdonosok nem gondolnak erre. A Nyugaton tíz üzletből három éven belül csak három-négy marad talpon Nyilvánvaló, hogy nálunk is hasonló lesz a helyzet. Érvényesül: a nagy halak megeszik a kis halakat. Sokan azt hiszik, több tízezer apró bolttal meg lehet oldani a korszerű kereskedelmet. Pedig ez sehol sincs így. A modern ellátást nagy cégek végzik, és a forgalom döntő részét ezek hálózatai bonyolítják. Természetesen vannak kis üzletek is, de ezek száma, illetve forgalma jelentéktelen. -Azok, akik a döntéseket hozzák, mindezt nem tudják? - De igen. A politikai vezetés viszont látványos eredményt akar elérni, és úgy gondolja

, hoov ha lehetőséget ad az ilyen kis boltok megvételére, eleget tesz az elképzeléseknek. Pedig pontosan tudják, hogy ez nem felel meg a valóságnak. - A kis üzleteknek tehát nem nagy jövőt jósol... - A kis boltok döntő többségénél csak a bérleti jogot adták el és nem a tulajdonjogot, ennek következtében duplán fizetik meg ezeket az üzleteket. A rezsiköltségekről már nem is szólva. Ha ezeket is állni akarják, kénytelenek az árakat emelni, ez viszont a forgalomra van negatív hatással. Tapasztaljuk, hogy sokan nem tudják a hiteleket törleszteni. - Mindezek alapján ön, mint szakszervezeti tisztségviselő, miben bízik? - Abban reménykedem, hogy a kereskedelemben megmarad az egészséges mag, s ha kialakulnak a nagy cégek, az ott dolgozókra vonatkozóan sikerül megfelelő kollektív szerződéseket kötni. Ennek hatására majd a munkavállalók elismerik, hogy szükség van az egységre, a szakszervezetre. Csak ily módon tudunk majd segíteni az egyre nehezebb helyzetbe kerülő eladókon. DEÁK TERÉZ veink részéről megértést tapasztaltam, és ahogy a letkési kollégától megtudtam, a magyar félnek sem volt kifogása az ötlet ellen. Mégis, amikor sor került volna a konkrét megállapodásra, húzták-halogatták a tárgyalást. Arra hivatkoztak, nincs elég pénzük és nincs elég emberük egy új határátkelőhely megnyitására. Erre a csehszlovák fél magára vállalta az átjáró megnyitásával járó összes kiadás terhét: vagyis vállalta a vámépület, a járda és kerékpáros sáv felépítését, az országút kiszélesítését. Mindez kb. 30-40 millió korona beruházást igényelne. A munka megszervezése és a kivitelezés a község feladata lenne, a költségeket az állam fedezné. Viszont, ha a magyar oldal is beszállna a munkálatokba, a költségek is megoszlanának. Mindenesetre a határátkelőhelyet megnyitjuk. Március 1-jén minden csehszlovák és magyar állampolgár egy határátkelővel gazdagodik. Egyelőre próbaidőre! Nem titok, hogy a tervek között szerepel az átkelőhely nemzetközivé tétele és az éjjel-nappal nyitvatartási idő bevezetése is. Egyelőre csak reggel hattól este hatig lehetséges, de még igy is van értelme, hiszen Budapest csak 54 (!) kilométernyire fekszik Szálkától. A határátkelőhely megnyitása, a beinduló határforgalom a falu fejlődése szempontjából is pozitív lenne, a polgárok nagyobb reménnyel vágnának bele a vállalkozásokba, s talán az elköltözést tervező fiatalok száma is csökkenne... S. FORGON SZILVIA 1992. FEBRUÁR 28. FÖLDÜGYBEN HÁROMBÓL EGY ELTELT! A szövetkezeti transzformációs (42/1992-es számú) törvény (lapunk 1. 15-i számában közöltük) számos záros határidőt tartalmaz. Az egyes határidők a törvényben megszabott időszakaszokkal, illetve feladatok teljesítésével kapcsolatosak, s lekésésük jogvesztéssel jár. Máris időszerű határidő 1992. április 28-a, amely egy három hónapig tartó időszakot zár le. Az időszak január 28-án kezdődött, a szövetkezeti transzformációs törvény hatály-" ba lépésének napján. Kikre vonatkozik ez a határidő? Egyrészt a mezőgazdasági szövetkezetekre. A három hónap alatt a szövetkezetek és az állam kölcsönösen rendezik kárpótlási igényeiket, és ezt követően (de ugyancsak a három hónapon belül) megállapítják a szövetkezet tiszta vagyonának értékét. Ez lesz az a bizonyos vagyonérték), ami a transzformáció tárgyát képezi. A tiszta vagyon 25 százalékát vagyoni hányadokra osztják és a szövetkezeten belül eladják. A fennmaradó 75 százalék felét (50 százalékát) szintén vagyoni hányadok formájában ráírják a földre, 20 százalékát a szövetkezetben ledolgozott évekre, 30 százalékát pedig a szövetkezetbe annak idején bevitt, kisajátított élő és holt leltárra, vagyis arra, amit a 229/1991-es számú (föld)törvény az egyéb vagyonnak nevez. Kik kapják meg a vagyoni hányadokat, illetve kik vehetnek vagyoni betétet a tiszta vagyon 25 százaléknyi részéből? Azok, akik a szövetkezeti transzformációs törvény szerint jogosult személyek. Tegyük fel tehát azonnal a következő kérdést, a mezőgazdasági szövetkezetekben kik (lesznek) a jogosult személyek? A szövetkezeti transzformációs törvény 14-es és 15-ös paragrafusa szerint jogosult személyek a mezőgazdasági szövetkezet tagjai, amennyiben 1991. november 30-ig a szövetkezet tagjai voltak. Függetlenül attól, hogy tulajdonosai vagy nem a szövetkezet által használt földnek, illetve őseiknek vagy nekik volt-e „egyéb vagyona", amit annak idején a szövetkezet átvett, kisajátított. Rajtuk kívül jogosult személyek (lesznek) még a 15-ös paragrafus „c" pontjában emiitett azon földtulajdonosok és „egyéb vagyon" (élö és holt leltár) tulajdonosai, akik nem tagjai a mezőgazdasági szövetkezetnek. A hangsúly a zárójelbe tett lesznek szócskán van, ugyanis jelenleg még nem azok. Csak akkor válnak jogosult személyekké, ha eleget tesznek a szövetkezeti transzformációs törvény 14-es paragrafusának „b" pontjában meghatározott feladatuknak, vagyis a törvény hatályba lépésétől számított három hónapon belül jelentkeznek a szövetkezetben. Ma ennek a három hónapnak telt le az első harmada. Tehát azok, akiknek földjét a mezőgazdasági szövetkezet jelenleg használja, ilieve 1990. május 15-én (a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló, 162/1990-es számú törvény hatályba lépésének napján) használta, és azok, akiktől, vagy szüleiktől, nagyszüleiktől stb. a mezőgazdasági szövetkezet annak idején átvett-elvett legalább 30 ezer korona értékű „egyéb vagyont" (állatot, gépet, szekeret, földmegmunkáló eszközt stb ), és nem tagjai a szövetkezetnek, 1992. április 28-ig okvetlenül jelentkezzenek a mezőgazdasági szövetkezetben, mint (a vagyoni hányadokra) jogosult személyek. A jelentkezés a jogosult személy kötelessége, a mezőgazdasági szövetkezetnek nem feladata, hogy az érdekeltet e kötelességére figyelmeztesse. (egri) A híd, amely majd összeköti Szálkát Magyarországgal... Méry Gábor felvétele r ÉVFORDULÓ A„PESARÓI HATTYÚ" Kevés olyan művésze volt a világnak, aki az életnek annyi fényén és árnyékán ment keresztül, mint a kétszáz éve született Gioacchino Rossini. Földhözragadt szegénységből kivergődve milliomos lett, ami kivételes szerencse, de zeneszerzőből gazdaggá lenni - egyenes csoda. Hiszen tudjuk, hogy Mozartot, akinek nevére Rossini mindig megemelte kalapját, a szegényalapból temették ismeretlen közös sírba, Schubertnek összes hagyatéka 133 váltóforintra rúgott, s Beethoven is sokat nélkülözött. Igaz, voltak művészek - bár kevesen -, akik bőségbe születtek, s bőségben haltak meg, de Rossini, a szegény vándorló zenészpár gyermeke aranyakban gázolt, pompásan élt, s jótékony célra dúsan végrendelkezett... Nevét 1820 táján már Európa-szerte ismerték: bécsi sikerei még Beethoven féltékenységét is fel tudták kelteni. Nem véletlen, hogy karrierje egybeesett a Szent Szövetség és a restauráció korszakával - Stendhal regénye, a Vörös és fekete egyik jelenetében az előkelő királypárti társaság tagjai csak két témáról hajlandók társalogni: az időjárásról és Rossini operáiról, illetve magánéletéről. Mert Rossini élete még ma is valóságos pszichológiai rejtély: pályakezdésétől 37 éves koráig mintegy negyven operát komponált, és Európa zenei fejedelme volt. Hátralevő 39 évében - 1868-ban bekövetkezett haláláig - teljesen visszavonult, és néhány kamaradarabon, zongoramüvön és egy misén, a Stabat Mater új változatán kívül semmit sem komponált! Inkább vendégeket fogadott és szakácskodott; a szarvasgombával fűszerezett vesepecsenyét ma is ,,á la Rossini" néven hirdetik a jobb éttermek étlapjai. Különös ember volt, bogaras furcsaságok egész rajával telítve. Vasútra sohasem ült, nem szerette a „gőzzel való utazást". Vagy saját fogatán, vagy postakocsin utazott. Dolgozni leginkább úgy szeretett, ha a szomszéd szobából pohárcsengés, dal, ének szűrődött át. A zenetörténet összes nagyjai közül a leggyorsabban dolgozott. Egy-két hét alatt megkomponált egy operát. A Sevillai borbélyt például 13 nap alatt irta. Ellentétekben gazdag művészi pályafutása is. Fejlődésének hatalmas íve első operáinak késő-nápolyi stílusától terjed a legnagyobb sikerig: a Sevillai borbély, a Hamupipőke, a Semiramis, a Mózes vagy a késői párizsi operák, elsősorban a Teli Vilmos stiláris újításáig. A melódiának legnagyobb költője volt, minden gondolata a melosz őstömegéből röppent ki. Operáiban az énekhang természetesen uralkodik a zenekar fölött, de a hangszerelés - a kor szerényebb eszközei ellenére - nem kevésbé szellemes, mint a dallamvezetés. A dráma követelményeivel nem sokat törődik, ám a forradalmakban, háborúkban kifáradt Európa - főleg pedig Itália - népe vigasztalást, lelki felüdülést talált Rossini bűbájos dallamaiban. Rossininak, bár kora legnagyobb hatású zeneszerzői közé tartozott, káprázatos nyitányai és a Sevillai borbély mellett az utóbbi évtizedekig alig került színre operája. A zenetörténet is sokáig mostohán bánt a „pesarói hattyúval", aki, ha nem is tartozik a műfaj jövőjét alakító, kimagasló egyéniségek közé, de a XIX. század zeneművészetének izzó sűrűjébe oly hatalmas alkotó kézzel nyúlt bele, hogy méltán megilleti a babér. Szerencsére ma már egymást érik műveinek bemutatói, sorozatos hanglemezfelvételei, amihez kétségtelenül új ösztönzést ad a mostani Rossini-év. (delmár)