Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-28 / 50. szám, péntek
1992. FEBRUÁR 28. UÚJSZÓM ALÁÍRTÁK A CSEHSZLOVÁK-NÉMET SZERZŐDÉST HIREK-VELEMENYEK (Folytatás az 1. oldalról) rágoztatásában, a bűnözés és a terrorizmus visszaszorításában. A szerződés ratifikálásához szükséges, hogy annak szövegét mind a két állam parlamentje is elfogadja. (Munkatársunktól) Körülbelül 200 külföldi és hazai újságíró vett részt tegnap azon a sajtótájékoztatón, melyet a csehsziovák-német jószomszédsági és együttműködési szerződés aláírása után, a prágai vár Spanyol Termében tartott Václav Havel és Helmut Kohl. Bevezető bestédében a szövetségi kancellár elmondta, hogy a szerződés célja ugyan az, hogy közösen formáljuk a jövőnket, nem akarunk azonban a múltról sem megfeledkezni. Hangsúlyozta, hogy tudatában van annak, milyen nehézségekkel kell hazánknak megküzdenie a piacgazdálkodásra való átmenet során, hiszen ugyanezt élték át ók is az új szövetségi tartományokkal való egyesítés után; egyúttal azonban arról is biztosította a jelenlévőket, hogy Németország minden erejével támogatni fogja Csehszlovákiát abban, hogy mielőbb visszatérhessen Európába. Helmut Kohl a sajtótájékoztató során, de az aláírást követő rövid beszédében is kitért a szerződés ellenzőire. Elsősorban hozzájuk intézett üzenetként fogható fel, hogy kijelentette: egész Európa bízik benne, hogy a kontinens közepén élő németek, csehek és szlovákok a békés egymás mellett élés példaképei lesznek, és hogy mindhárom említett nemzet fiainak el kellene fogadniuk ezt a kihívást. A szerződés aláírása elleni hazai tüntetéssorozatra vonatkozó kérdésre Václav Havel elmondta, hogy a tegnapi prágai tüntetésnek szerinte ugyan familiáris hangulata volt, de ez nem jelenti azt, hogy lebecsülné a hasonló jelenségeket: igyekszik elemezni és megérteni őket, és úgy véli, hogy tudja, milyen erők és milyen okoktól vezérelve állnak mögöttük, (kajó) Délután Helmut Kohl és Marián Čalfa húsz percig négyszemközt tanácskozott, majd a megbeszélést a két ország külügyminiszterei, Jirí Dienstbier és HansDietrich Genscher társaságában folytatták. Kohl kancellár kijelentette, hogy az aláírt szerződést nagy jelentőségűnek tartja, de egyetértett Marián Čalfa ama véleményével is, hogy néhány pontját még pontosítani, részletezni kell. Különben az egyik küldöttség tagjai sem foglalkoztak a szerződés elemzésével. Marián Čalfa megköszönte az NSZK eddigi segítségét, és kifejezte reményét, hogy a jövőben is számíthatunk a támogatásra. Megemlítette: határainkon a teherforgalommal sok a probléma, hosszadalmas az ügyintézés, ami nehezíti a két állam közti - illetve a más államokkal való - árucserét. Kohl kancellár megígérte, hogy a kérdéssel foglalkozni fog. Este Kohl kancellár Miloslav Vlk érsekkel és František Tomášek bíborossal találkozott, majd Rudolf Battékkel és Milan Šútoveccel, a parlament alelnökeivel folytatott eszmecserét. Prágai programját ünnepi vacsorával zárta, melyet Václav Havel rendezett a tiszteletére. TUDATOS FÉLRETÁJÉKOZTATÁS (Munkatársunktól) - Annak ellenére, hogy a kisebbségi pártok számára kellemetlen következményekkel járhat a választási törvény módosítása, képviselőink mégis jóváhagyták. Tudják ugyanis, hogy a leendő parlament és kormány működőképessége fontosabb mint a pártérdekek - többek között ezt mondotta el Gyurovszky László, a Magyar Polgári Párt ' szóvivője a tegnapi sajtótájékoztatón. Az újságírók kérdéseire válaszolva elmondotta, hogy az államjogi szerződés milovyi szövegezését, annak bizonyos elfogadhatatlan és problémát jelentő részeitől eltekintve, elfogadhatónak tartják, és a tárgyalások folytatását szorgalmazzák. Amennyiben ugyanis nem folytatódnának a tárgyalások, az alkotmányos utat megkerülő megoldások is teret kaphatnának. A szóvivő bírálta a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom képviselőit, mert azt állítják, hogy a földtörvény módosítása lehetőséget ad a nagybirtokosok kárpótlására. Gyurovszky László szerint ez tudatosan téves információ, mivel a nagybirtokok kérdése már az első földreformkor megoldódott. A földtörvény DSZM általi hibás értékelését tudatos dezinformációnak tartja, hiszen közel egy év alatt tisztázódhattak volna a félreértések, főleg a szlovák érdekekkel kapcsolatban A magyarok kárpótlása ugyanis a jelen törvény szerint nem sérti a dél-szlovákiai szlovákok érdekeit,mert ezt az inkriminált jogszabály 12. paragrafusa meggátolja. -lovászGORBACSOV, A KOMMENTÁTOR Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök rendszeresen ir majd cikkeket a Bunte cimü német folyóiratnak - közölte szerdán a müncheni székhelyű Burda kiadó. Gorbacsov politikai kommentárjai kizárólag a német olvasóknak szólnak majd, s az érdeklődők az első cikket már a március 5-én megjelenő 11. számban megtalálhatják Ez évre a Bunte kb. 12 kommentárral számol. A múlt héten Gorbacsov a rendszeres együttműködésben állapodott meg a moszkvai Komszomolszkaja Pravdával, a New York Times-szal és a torinói Stampával. A múlt hétfő óta a brazíliai Estado de Sao Paulo című lap is megkezdte az orosz politikus kommentárjainak közlését. Gorbacsov honoráriumainak összegéről senki nem tett említést. VALUTAÁRFOLYAMOK ERVÉNYBEN: 1992. FEBRUÁR 28-TÓL Eladási árfolyam Pénznem 1 egységre, koronában DEVIZA VALUTA . Angol font 51,46 52,26 Francia frank 5,25 5,33 Német márka 17,87 18,15 Olasz lira (1000) 23,81 24,17 Osztrák schilling 2,54 2,57 -Svájci frank 19,67 20,01 USA-dollár 29,24 29,65 EGYETEMEK FUTÓSZALAGON (Folytatás az 1. oldalról) után született meg a döntés: Besztercebányán megalakul a Bél Mátyás Egyetem, amelynek két pedagógiai és egy idegenforgalmi kara lesz. A vitában kétségek merültek lel azzal kapcsolatban, hogy Szlovákiában divattá vált a főiskolák egyetemmé való nyilvánítása. Miroslav Kusý professzor rámutatott, hogy a névváltoztatás még nem szavatolja a felsőoktatás színvonalemelését. A leghosszabb vita a nyitrai egyetem kérdésében bontakozott ki. A pedagógiai és a mezőgazdasági töiskola összevonásának ötlete nem aratott osztatlan sikert. Kétségek merültek lel azzal kapcsolatban, hogy nem megy-e a közös egyetem létesítése a mezőgazdasági szakemberek képzésének rovására. E vélemény képviselői a mezőgazdasági főiskola vezetőinek ellentmondásos nyilatkozataira hivatkoztak. Ugyancsak eltértek a nézetek az új egyetem nevéről, olyannyira, hogy a kérdés eldöntésére összehívták a politikai grémiumot. Amint az várható volt, a magyar képviselők is felszólaltak Berényi József (MPP) elsőként előterjesztette pártja javaslatát a nemzetiségi és etnikai kultúrák karának létesítésére (a javaslatot lapunkban már közöltük), amelyen pedagógusokat, kulturális dolgozókat és népmüvelöket képeznének a nemzetiségek számára Sok ellenvetést váltott ki a javaslata. Többen rámutattak, hogy a karok létesítéséről kizárólag az egyetemi szenátus dönthet, a képviselők legföljebb ilyen irányú javaslatot tehetnek a szenátusnak. Bauer Edit a magyar iskolaügy helyzetét ismertette, és kérte a képviselőket, támogassák azt a határozati javaslatot, amelyben az egyetemi szenátusnak indítványozzák: létesítsenek magyar pedagógiai kart. Többen elmondták: nincs ellenvetésük, de szerintük csak egy-két éven belül valósítható meg. Ezzel szemben Ján Pišút oktatási miniszter kifejtette, hogy a feltételek adottak, a karon akár szeptember elsején is megindulhat az oktatás. Persze voltak, akik cáfolták, hogy hiány volna magyar pedagógusokból, sót Marián Januš (SZNP) szerint tanuljanak a magyarok Budapesten, vagy pedig a szlovák felsőoktatási intézményekben, hogy elsajátítsák a szlovák nyelvet. A képviselők végül megszavazták a törvényt az intézmény neve Nyitrai Egyetem lett. Külön határozatként elfogadták Berényi József indítványát, miszerint az SZNT javasolja az egyetem szenátusának a nemzetiségi és etnikai kultúrák karának létesítését és feladatul adja az oktatási miniszternek, hogy legyen az ügy kezdeményezője. A parlament ma folytatja munkáját. (csizmár-gágyor) FÖLDTULAJDONOSOKNAK KÖNNYÍTÉS - NŐKNEK...? (Munkatársunktól) - Ülést tartott tegnap a szlovák kormány legiszlatív tanácsa. A tanácskozás délutáni szünetében Rudolf Mékota szaktanácsadó tájékoztatta az újságírókat a napirenden szereplő öt SZNT-törvényjavaslatról. A vadászattal kapcsolatos, átmeneti időre szóló törvényjavaslat rendezi a mezőgazdasági föld- és erdőterületek új tulajdonviszonyai közepette a vadászati jogot. A napirenden szereplő további törvényjavaslat az ingatlanok tulajdonviszonyának rendezését szabályozza azokban az esetekben, amikor a tulajdonjog nem vagy csak közvetve igazolható, mivel a telekkönyvi bejegyzések hiányosak, illetve elvesztek vagy megsemmisültek a betétlapok. A tulajdonviszonyok rendezését szövetségi törvény szabályozza, az SZNT-javaslat pedig a szlovákiai sajátosságokat veszi figyelembe. Például azt, hogy Szlovákiában jobban felaprózódott a földtulajdon. Ugyancsak szlovákiai sajátosság az úrbéri földek tulajdonjogi viszonyainak a rendezése. E két törvényjavaslatot, akárcsak a további kettőt - a légszennyezésért, illetve a hulladékok elhelyezéséért fizetendő illetékeket szabályozó rendelkezést - a tanács módositásokkal jóváhagyta, és a kormány számára megvitatásra javasolja. A sajtótájékoztató idején még tartott az egészségügyi minisztérium által kidolgozott törvényjavaslat feletti vita. Ez a jogszabály az egészségügyi gondoskodással és az emberi élet megóvásával kapcsolatos kérdéseket rendezi. Központi témája a terhességmegszakítás megszigorítása a jelenlegi szabályokhoz viszonyítva. Az új jogszabály az abortuszt a jövőben feltételekhez kötné, és engedélyezéséről bizottságok döntenének. -efARAB - IZRAELI BÉKETÁRGYALÁSOK EREDMÉNYEK NINCSENEK Az arab-izraeli béketárgyalások hétfőn kezdődött washingtoni negyedik fordulójának harmadik napja sem hozott kézzelfogható eredményeket - közölte az AP hírügynökség. Tegnapra virradó éjszaka az izraeli és a palesztin delegáció között elvi ellentétek merültek fel a tárgyalások célját illetően, melyeket az amerikai kormánynak sem sikerült áthidalnia. Ezek után jó hírnek számít, hogy a megbeszélések tegnap délután folytatódtak, s a korábbi fordulókkal ellentétben eddig még egyetlen küldöttség sem fenyegetőzött azzal, hogy megszakítja a megbeszéléseket. A szerdai eredménytelen tárgyalások után Eljakim Rubinstein, az izraeli küldöttség vezetője azt mondta, bíznak abban, hogy a palesztinok végül is hajlandóak lesznek fogadni az izraeli szakembereket, akikkel megvitatnák az egészségügy, az oktatás és más területek palesztin felügyelet alá való átadását. Izrael ugyanis - mint arról már beszámoltunk - hétfőn előterjesztette úgynevezett autonómia-tervét, amely a helyi ügyek egy részének irányítását a palesztinokra bízná. A palesztinok viszont egy ennyire korlátozott autonómiáról nem hajlandók tárgyalni. New Yorkban a szíriai ENSZ-misszió épülete előtt a tegnapra virradó éjszaka bomba robbant. Az amerikai rendőrség szerint senki sem sebesült meg. New York egészen más részén a rendőrök egy telefonfülkében találtak egy még fel nem robbant bombát, amelyen a következő felirat állt: Szabad szíriai zsidók. Az FBI nyomozói szerint a két bomba azonos szerkezetű volt. Eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára a felelősséget. A béketárgyalásokkal közvetve összefüggő hír, hogy Dan Meridor izraeli igazságügy-miniszter az amerikai zsidók képviselői előtt Jeruzsálemben mondott beszédében kijelentette, faji megkülönböztetésre vall az amerikai kormánynak az a követelése, hogy Izrael szüntesse be a megszállt arab területek betelepítését, ha kormánygaranciákat akar kapni a tízmilliárd dolláros hitelre. Meridor szerint az USA ezzel vissza akarja kényszeríteni Izraelt 1967 előtti határai közé. ÖSSZECSAPÁSOK ESZÉK ÉS DUBROVNIK TÉRSÉGÉBEN KRAJINÁBAN NEM ZÁRULT LE A HATALMI HARC Lord Carrington szerdán három és fél órán át tárgyalt Belgrádban Szlobodan Milosevics szerb elnökkel az Európai Közösségek Jugoszlávia-konferenciájának folytatásáról. A szokásához híven rendkívül szűkszavú Carrington az újságírókkal semmilyen részleteket sem közölt, mindössze annyit mondott, hogy megbeszélései Miloseviccsel különösen eredményesek voltak. A sokkal bőbeszédűbb szerb elnök bejelentette, a Jugoszláviakonferencia március második hetében immár kedvezőbb feltételek között felújítja munkáját. Úgy vélekedett, megvannak a feltételek ahhoz, hogy tárgyalásokon rendezzék a válságot. Nagyon reménytkeltőnek nevezte Jugoszlávia kontinuitásának gondolatát, amely szerinte egyre nagyobb támogatást élvez. Hozzáfűzte, a tárgyalásokból arra a következtetésre jutott, hogy a Szerbiával szembeni szankciók már nem lesznek hosszú életűek. Borovo Szelóban tartották tanácskozásukat szerdán a horvátországi három úgynevezett szerb autonóm terület képviselői. Az összesen 275 „parlamenti képviselő" közül 236 vett részt a tanácskozáson. Krajinát, Nyugat-Szlavóniát, valamint Szlavóniát, Baranyát és NyugatSzerémséget képviselték. 230 szavazattal Goran Hadzsicsot választották meg az úgynevezett Krajina Szerb Köztársaság új elnökévé. Krajina új „miniszterelnöke" Zdravko Zecsevics lett. Hadzsics látványos győzelmével azonban távolról sem tisztázódott, ki is Krajina vezetője. A terület vezetőinek egy része ugyanis változatlanul az eddigi elnököt, Milan Babicsot támogatja. A tegnapra virradó éjszaka súlyos fegyveres incidensek robbantak ki Eszék és Dubrovnik környékén. A szembenálló felek kölcsönösen egymást vádolják provokációkkal. A Tanjug szerint az Eszéken állomásozó horvát erök lőttek egy közeli szerb falut, ezzel szemben a horvát rádió azt állította, hogy a hadsereg és a szerb szabadcsapatok nyitottak tüzet a városra. Az ö adataik szerint hozzávetőleg félezer tüzérségi gránát hullott Eszékre. Ugyancsak a Tanjug híre, hogy Dubrovnikből a horvátok nyitottak tüzet a hadsereg állásaira. KANADA KIVONJA CSAPATAIT EURÓPÁBÓL Kanada az eredeti tervekkel ellentétben 1994-ig kivonja a Nyugat-Európában állomásozó összes katonáját. Ez derült ki abból a levélből, amelyet a kanadai kormány küldött Brüsszelbe az Észak-atlanti Szövetség parancsnokságának. Manfred Wörner, NATO-főtitkár csütörtökön csodálkozását fejezte ki e döntés miatt, ám elmondta, megérti azokat az okokat, amelyek az ottawai kormányt e lépésre kényszerítették, Kanada az állami költségvetés hiányával indokolta döntését. Kanadának mintegy 7 ezer katonája van jelenleg Németországban, az eredeti tervek szerint 1100-nak Európában kellett volna maradnia 1994 után is. Brüsszeli források tegnap jelentették, hogy a NATO jelentós fegyverzet-átcsoportosításra készül, ami azt jelenti, hogy a földközi-tengeri szegényebb tagországokba több ezer harckocsit, tüzérségi rendszert, páncélozott szállítójármüvet küldenek, azokat, amelyekre Közép-Európában már nincs szükség. Ehhez azonban az kell, hogy Törökország és Görögország megsemmisítse elöregedett fegyverzetét, mert csak így tudják tartani a leszerelési megállapodásokban az egyes fegyverzetekre kiszabott plafonokat. Tehát a fegyverek mennyisége nem növekszik, csupán a minőség javul, az értesülések szerint néhány héten belül megkezdik a haditechnika elszállítását Közép-Európából. HIÁBAVALÓ PRÓBÁLKOZÁS A Szövetségi Gyűlés egyeztető bizottsága a tegnapi - immár negyedik - ülésén sem fogadta el az alkotmány három fejezetének novelláját így a parlament elé március 3-án két nyitott problémát terjeszt: azt a kérdést, hogy az alkotmányban leszögezett szerződés legyen-e az új alkotmány alapja, vagy az alkotmánybeli változtatásokat a nemzeti parlamentek külön-külön hagyják-e jóvá. Jan Sokol, az egyeztető bizottság elnöke szerint a megegyezést leginkább a Demokratikus Baloldal Pártja és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom képviselői gátolják, akik túl radikális követelésekkel állnak elő. Ám ezek minden más párt számára elfogadhatatlanok. Jan Sokol szerint lehetséges, hogy a parlament az alkotmány három fejezetének módosítását nem hagyja jóvá. HIHETÜNK-E AZ ÁTVILÁGÍTÁSOKNAK? Ahogy lapunk szerdai számában arról hírt adtunk, a Szövetségi Belügyminisztérium Ján Lángoš miniszter aláírásával igazolta, hogy Jan Kavan, a Szövetségi Gyűlés képviselője nem szerepel a volt Állambiztonsági Testület nyilvántartásában, tehát kizárható, hogy bizalmas, titkos ügynökként valaha is együttműködött volna a rendőrséggel. A november 17-ei eseményeket vizsgáló parlamenti bizottság viszont kitart ama megállapítása mellett. hogy Jan Kavan bizonyíthatóan a titkos, bizalmas ügynökök sorába tartozott. A megvádolt képviselő védekezik, s a „tisztaságát" bizonyító belügyminisztériumi igazolás birtokában újabb bírósági feljelentést szándékszik tenni a parlamenti bizottság néhány tagja ellen. Szerinte ugyanis a bizottság szavazással döntött arról, hogy ö ügynök volt-e vagy sem. Új fejleményként s a feddhetetlenségi bizottság döntését igazoló bizonyítékként értékelhető a Londonban élő dr Bohumil Kobliha levele, amelyet tegnap közölt a Svobodné slovo A levél írója - aki 1968-tól Londonban a csehszlovákiai emigránsok tevékenységét szervezte - 12 402, 332 szám alatt megnevezi azt a birtokába került állambiztonsági doszsziét, amely Jan Kavan - Kato-ügynök jelentései alapján róla és családjáról készült a naardeni mozgalom 1969-70-ben történt szervezése kapcsán. Bohumil Kobliha állítja, hogy a dosszié olyan konkrét adatokat tartalmaz, amelyeket személyéről és családjáról csakis Jan Kavan közölhetett Ezen kivül több esetet is felsorol, amelyek egyöntetűen bizonyítják Kavan elkötelezett együttműködését az állambiztonsággal A Kato-ügy két, merőben ellentétes kifejlete a maga nemében ha nem is döbbenetes, de mélyen elgondolkodtató. Miben bizhatnak azok a százezrek, akik már átestek az átvilágításon, vagy a feddhetetlenségi vizsgálat még csak vár rájuk Elhihetik-e, hogy nem lesznek manipulációk áldozatai? (mázsár) Az üggyel kapcsolatban Jirí Rumi is nyilatkozott: „Az átvilágositást végző bizottság egyértelműen megállapította, hogy Kavan az StB ügynöke volt Azt, hogy a belügyminisztérium más álláspontra jutott, annak tudom be, hogy az üggyel nem foglalkozott olyan mélyrehatóan, mint a bizottságunk." Jirí Rumi elmondta, hogy a bizottság rendelkezésére álló dokumentumokat lepecsételték, azok felbontásáról csak a parlament dönthet, ő viszont úgy véli. hogy minden pozitívan lusztrált egyénnek lehetővé kell tenni, hogy beletekinthessen a vele kapcsolatos feljegyzésekbe, hasonlóképpen, mint ahogy ez Németországban van