Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-24 / 46. szám, hétfő

KINÉL AZ IGAZSÁG, MÁTYÁS? A privatizációs miniszter számára is egyértelmű a 403-as törvény betűje. A főiskola rektora szomorúan jegyzi meg, mennyi műemlék, régi becses épület pusztulását volt kénytelen végignézni az .utóbbi évtizedekben, itt, Pozsonyban. (4. oldal) KATI, TE MAGYAB VAGY? Mi, kisebbségben élők, könnyebben tudjuk megérteni a másik nemzethez tartozót, ez nekünk erősségünk, s van, aki ezt nem tudja érzékelni. (5. oldal) Hétfő, 1992. február 24. * Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 46. szám DÖNTÖTT A BIZTONSÁGI TANÁCS MENNEK AZ ENSZ-KATONÁK JUGOSZLÁVIÁBA Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombatra virradó éjszaka egyhan­gúlag döntött arról, hogy tizen­négyezer katonát küldenek ki Jugo­szláviába a tűzszünet ellenőrzésére és a helyi lakosság védelmére, amíg nem születik meg az átfogó politikai rendezés. Úgynevezett felderítő csoportokat azonnal Jugoszláviába küldenek, s az első ENSZ-katonák két héten belül érkeznek meg a vál­ságövezetbe. Hogy pontosan mikor, az az egész hadmüvelet finanszíro­zása kérdésének megoldásától függ. Az ENSZ védelmi erői (UNP­ROFOR) egy évre kaptak mandátu­mot, de a Biztonsági Tanácsnak jo­ga van azt lerövidíteni vagy meg­hosszabbítani. (Folyt, a 2. oldalon) SZIMULTÁN KIÚTKERESÉS VARANNÓN ÉS IGLÓN VISSZA A TÁRGYALÓASZTALHOZ? (Munkatársainktól) - Országszerte nagy érdeklő­dés előzte meg a Kereszténydemokrata Mozgalom Tanácsának, illetve a Polgári Demokrata Unió Taná­csának szombaton tartott üléseit. Különösen a va­rannói tanácskozás mutatkozott sorsdöntőnek, hi­szen a belső viták kereszttüzébe sodródott mozga­lomnak arról kellett határoznia, vajon a KDM-ben megvan-e az együttműködési készség az államszer­ződés-tervezet esetleges jóváhagyására; illetve a vi­tatott pontok újratárgyalására. Munkatársaink mind­két szlovákiai mozgalom szimultán tartott tanácsko­zásán jelen voltak. VARANNÓ: PARÁZS VITA UTÁN BIZALMI SZAVAZÁS Kelet-Szlovákiának ebben az egyébként csendes városkájában tegnapelőtt mindenki kíváncsian várta, hogyan folytatódik az egyik legerősebb szlovákiai kormánypárti mozgalom vezető testületében az államszerződés kapcsán indult diffe­renciálódás; s hogy a belharcban a Ján Čarnogurský képviselte mér­sékeltebb irányzatot támogató politi­kusok, avagy a Ján Klepáč köré csoportosuló radikálisok kereked­nek-e felül. A mozgalom elnöke, Ján Čarnogurský szlovák kormányfő a tanácskozást jellemezve úgy véle­kedett: a felszólalók többsége nem tartja megfelelőnek a Milovyban született szerződéstervezetet, kifo­gásolják a jelenlegi javaslat egyes pontjait, illetve a szövegben előfor­duló fogalmakat. Így például szerin­tük a szerződést nem a két ország­rész nemzeti tanácsainak kellene megkötnie, hanem a két köztársa­ságnak. Ján Čarnogurský szerint a tanácskozáson elhangzott az is, hogy a szerződésjavaslatból nem eléggé világos, milyen hatáskörük lesz a nemzeti bankoknak az ország bankrendszerében, s a gazdasági önállóság, valamint együttműködés szabályait sem tisztázza a javaslat. Az SZNT alelnöke, Ján Klepáč úgy látja, a tanácstagok fele a Mi­lovyban készült tervezet mellett van, a másik fele ellene. Ö lényegében ugyanazokat a kifogásokat említet­te, mint Ján Čarnogurský, azzal a különbséggel, hogy amíg a kor­mányfő e vitás kérdés elfogadható tisztázását a jelenlegi cseh politikai vezetéssel való párbeszéd folytatá­sában is látja, addig Ján Klepáč azt (Folytatás a 2. oldalon) 4 i _ A férfi sífutómaratont (50 km) a norvég Däh­lie nyerte ÓZONSZOMJ! Húsz évvel ezelőtt még kinevették azt a tudóst, aki a freonok gyorsan terjedő felhasználásával kapcsolatban az embe­riség létének veszélyeztetettségére fi­gyelmeztetett. Napjainkra a légkör felső rétegeiben felgyülemlő klórvegyületek oly mértékben károsítják a földi élet számára létfontosságú ózonpajzsot, hogy emiatt több körzetben komoly következmények­kel kell számolni. Kézzelfogható veszély ugyan csak a sajátos, zárt légköri áramlá­si rendszerrel rendelkező antarktiszi kör­zetben fenyeget, de a helyzet súlyossá­gára való tekintettel a hozzá legközelebb eső lakott területeken, vagyis Új-Zélandon és Ausztráliában naponta közzéteszik a meteorológiai szondák által észlelt ózonkoncentráció mértékét. A legújabb riasztó adatokkal a NASA, az amerikai űrhajózási hivatal szolgált. Eszerint már Észak-Amerika, sőt Skandinávia felett is komoly ózonfogyás tapasztalható. A to­vábbi romlás megakadályozására első­ként az amerikai kormány reagált és a ter­vezettnél jóval korábban megtiltotta az ilyen veszélyes anyagok gyártását. Sokan óvatosságra intenek és azt ta­nácsolják: mivel ez a folyamat az ultraibo­lya sugárzás intenzitásának növekedésé­vel jár, a legforróbb, déli órákban nyáron is tartózkodjunk majd a napozástól, -tl­VÉGET ÉRT A XVI. TÉLI OLIMPIA ALBERTVILLE BÚCSÜZIX A SPORTOLÓKTÓL (t-zsi) - Vasárnap este véget ért a február 8-án kezdő­dött téli olimpia. A megnyitóhoz hasonlóan a záróünnep­ség is párját ritkító volt. Tizenhat napon át a franciaországi Albertville-re figyelt a sportvilág, ahol izgalmas, színvona­las versenyeket láthatott a közönség, s a tévénézők népes tábora. Csehszlovákia képviselői - a síugró csapat, Petr Barna és a hokisok jóvoltából - három bronzérmet szereztek. Főleg az utóbbi számít nagy meglepetésnek, hiszen Ivan Hlinka edző védencei kritikán aluli teljesít­ményt nyújtottak a közelmúltban. A világbajnok svédek elleni negyeddöntőbeli diadal minden várakozást felülmúlt. Az elődöntőben balszerencsésen vereséget szenvedtek Rosolék, szombaton este viszont, az „érmes" mérkőzé­sen remek játékkal lepték meg az amerikaiakat, akiket alaposan elpáholtak. A hokitornát és az utolsó aranyérmet a Független Államok Közösségének fiatal együttese nyer­te. Viktor Tyihonov edző ismét bizonyított! Az ötkarikás játékok előtt kijelentette: elbúcsúzik a szbornajától. Az olimpiai győzelem után azonban ezt aligha veszi valaki is komolyan... Részletes olimpiai beszámolónk a 7. oldalon. DULAKODAS MOSZKVÁBAN SEBESÜLTEK A TÜNTETŐK KÖZÖTT Moszkvában tegnap viharosra si­keredett a haza védői napjának - ta­valyig a szovjet hadsereg napjának - megünneplése. A Tverdszkoj su­gárúton, az orosz főváros központjá­ban kb. 15 ezer ember gyűlt össze, és megpróbált eljutni a Manyezs térre. A sugárutat a rendőrség már kora reggel lezárta, minden keresz­teződésben kordont vontak, több helyen tehergépkocsikkal zárták el az utat. A prokommunista tüntetők, akik követelték Jelcin lemondását, mivel őt tekintik felelősnek a Szov­jetunió széthullásáért és a Széles tömegek elszegényedéséért, sarlós­kalapácsos vörös zászlókkal, vala­mint orosz monarchista zászlókkal vonultak fel. Megjelentek Sztálin és a populista-nacionalista Vlagyimir (Folytatás a 2. oldalon) MA KEZDŐDIK A SZLOVÁK PARLAMENT UJABB ÜLÉSE BUKTATÓK ÉS ESÉLYEK Feszültségekkel, kétségekkel teli időszakban ül ma össze a szlovák parlament. Minden bizonnyal állást foglal a Szlovák és a Cseh Köztársa­ság közti szerződés tervezetével kapcsolatban is, amelyet a parlament elnöksége a közelmúltban nem fogadott el. Mit várnak a ma kezdődő tanácskozástól a pozsonyi parlamentben képviselt magyar pártok és mozgalmak? Erre a kérdésre keresett választ munkatársunk. • A KDM tanácsának varannói ülése után a mozgalom továbbra is megoszlik az államrendezés kérdé­sében. A Magyar Polgári Párt megí­télése szerint milyen hatással lesz ez a Szlovák Nemzeti Tanács ülé­sére? GYUROVSZKY S. LÁSZLÓ, a párt szóvivője: - Ezek után nincs remény arra, hogy a szerződés szö­vegén változtatni lehetne, de való­színű, hogy a tervezet elfogadásá­hoz sem lesz meg a többség. Olyan határozat születhet, hogy folytatják a tárgyalásokat, vagy pedig leveszik a kérdést a napirendről. - Pártjuk elnökének nyilatkozata szerint a milovyi szerződés elvetése megsemmisítette a két köztársaság vezetőinek egy éves erőfeszítéseit és utat nyitott az ellenőrizhetetlen szenvedélyeknek, ön viszont kilá­tásba helyezte, hogy amennyiben nem marad ki a szerződés szövegé­ből a nemzetállam fogalom, akkor képviselőik esetleg a szerződéster­vezet ellen fognak szavazni. Nincs némi ellentmondás a két kijelentés között? Gy. S. L.: A. Nagy László kijelen­tése arra vonatkozott, hogy a szlo­vák politikai reprezentáció egy ré­szében nincs meg az akarat, hogy közös államban éljen. Az én kijelen­tésem egy lehetőséget fogalmazott meg, ami több lépés után következ­hetne be. Első lépésként indítvá­nyoznánk, hogy a szövegből vegyék ki a vitatott részeket, s utána a hely­zettől függően a képviselők maguk döntenek, hogyan szavaznak, vállal­ják-e továbbra is a kompromisszu­mot a kisebbség jogait illetően. - Egyesek szerint zsákutcába ke­rült a parlament, sőt a szlovákok és csehek közös állama is. Valóban ilyen kilátástalan a helyzet? A választásokig lényeges válto­zás már nem történik. Előfordulhat, hogy valamelyik képviselő ismét fel­veti Szlovákia szuverenitásának kérdését. Úgy gondolom azonban, egyetlen komoly párt sem vállalja, hogy most mellette szavazzon. Nyil­ván tartanak attól, hogy milyen ha­tással lenne választóikra az önálló (Folytatás a 3. oldalon) A ,,DOKTOR" ÜGY DUBČEK MEGSZÓLALT A „Doktor" álltólag Vladimír Me­čiar fedőneve, e néven jegyezték volna a titkos ügynökök, az Štb tag­jai között. Azzal gyanúsítják, hogy a rendszerváltás előtt ő figyelte Ale­xander Dubčeket, a Szövetségi Gyűlés mai elnökét. A vádaskodás­sal kapcsolatosan Alexander Dub­ček a Csehszlovák Sajtóirodának tegnap így nyilatkozott: „Tudtam, hogy megfigyelés alatt vagyok és arra is rájöttem, kik azok, akik szemmel tartanak. Vladimír Me­čiart 1990-ig nem ismertem és nem feltételezem, hogy bármi köze lett volna az Štb-hez. Viszont az ezzel kapcsolatos hir közlését inkorrekt­nek tartom, mivel egyetlen újság sem jogosult arra, hogy olyan hírt kürtöljön a nagyvilágba, amelynek nincsenek tényszerű alapjai. Tu­dom, hogy az SZNT bizottsága most vizsgálja a Vladimír Mečiar ellen emelt vádakat. De mert nem isme­rem a vizsgálat eredményét, nem is nyilatkozhatom, nem ítélkezhetek. Elhárítom iva Koloveská újságírónő állítását, hogy mindenről tudok, hogy fényt deríthetnék a történtekre, de ezt - szerinte - csakis azért nem teszem, mert spekuláns vagyok. Hogy nyilatkozhatnék bármiről is, ha nincsenek információim, ha az egész problematikát csak a sajtóból ismerem?" KULAN KONTRA MEČIAR Petr Kulan, a Szövetségi Gyűlés kép­viselője beperelte Vladimír Mečiart! Ezt adta hírül a Zemédelské noviny 43. száma. Kulan nem azért pereli Szlovákia legnépszerűbb politikusát, mert esetleg a titkosrendőrség tagja lett (lehetett) vol­na; hanem azért, mert nyilatkozataival másokra terelte a gyanút. Kulan azzal én/el, hogy Mečiar, az egykori belügymi­niszter, olyan aktákhoz jutott, amelyek szigorúan titkosak voltak, de neki lehető­sége nyílt azok mások ellen irányuló fel­használására. Már csak azért is, mert maga Vladimír Mečiar sem tagadja, hogy abban az időben (amikor a szlovák kor­mány elnöke volt) sok „hasonló jellegű anyag került az asztalára". Petr Kulan furcsállja az akkori belügyminiszter Anton Andráš lemondatását is, és többek között azt követeli, hogy vizsgálják felül, milyen körülmények között lett a pozsonyi autó­gyár a Volkswagen társa - mert az akkori kormány úgy döntött, hogy a társtulajdo­nos az amerikai General Motors lesz. ÜLÉSEZETT AZ MPP ELNÖKSÉGE LESZ-E HÁRMAS KOALÍCIÓ? Pénteken első ülését tartotta a Magyar Polgári Párt Elnöksége Pozsonyban. A párt legfelsőbb tes­tülete értékelte az elmúlt hét esemé­nyeit. Az elnökség beszámolót hall­gatott meg az Együttéléssel folyta­tott hétfői megbeszélésről. Sajnálat­tal vette tudomásul, hogy az ESWS­küldöttségének nem volt felhatalma­zása az MPP-vel koalíciós megbe­szélést folytatni. Reményét fejezte ki, hogy az ESWS Intéző Bizottsága a hétvégén pozitív döntést hoz a hármas magyar koalíció létrehozá­sának kérdésében. Az elnökség foglalkozott az SZNT soron következő ülésével és a KDM­en belüli ellentétekkel is. (FS)

Next

/
Thumbnails
Contents