Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám, szombat
7 SPORT 1992. FEBRUÁR 22. BELMONDO LEGYŐZTE JEGOROVAT Tegnap a női sífutók befejezték szereplésüket. Az utolsó számot, a 30 kilométeres szabadstílusú versenyt a kiváló teljesítményt nyújtó olasz Stefanía Belmondo nyerte Ljubov Jegorova előtt. De Jegorovának sincs oka az elégedetlenségre, hiszen Albertvilleben három arany- és két ezüstérmet szerzett, ami nem mindennapi teljesítmény! Ezúttal sem remekeltek a csehszlovákok, s a legjobb eredményt Alžbeta Havrančiková érfe el, 11-ként ért célba. A jégkorongozók már az elődöntöknél tartanak. Az első mérkőzésen biztosan győzött a FÁK válogatottja az amerikaikai szemben. GYORSKORCSOLYA ~~— jól sikerült a rövidtávú ^ ^ gyorskorcsolya verselj- nyek bemutatkozása az ^^^T ötkarikás játékokon. ' Tegnap három világ_____J csúcs is született. A férfi 1000'méteres távon a koreai Lee, majd nem sokkal később honfitársa. Kim ért el világrekordot. Kanada nöi váltója is követte a koreaiak példáját. Balszerencsésen szerepeltek a kinai hölgyek, sokáig az élen álltak, ám a hajráemberük nem sokkal a cél előtt bukott, ezért a csapatot kizárták. A férfi 1000 méteres gyorskorcsolya olimpiai bajnoka: KIM KI HOON (koreai) 1:30,76, 2. Blackburn (kanadai) 1:31,11, 3. Lee (koreai) 1:31,16, 4. McMillen (új-zélandi) 1:31,32, 5. O'Reilly (brit) 1:36,24, 6. Blanchard (belga) 1:36,28. A 3000 méteres nöi váltó olimpiai bajnoka: KANADA (Cutrone, Daigle, Donatetli, Lanbert, Perrault) 4:36,62, 2. USA 4:37,85, 3. FÁK 4:42,69, 4. Japán 4:44,50. BOB Félidőnél tart a négyes bobok versenye. .Az első két futam után az esélyes Wolfgang Hoppé vezette Németország l-es csapata áll az élen. Második helyen hét századmásodperccel leszakadva az osztrákok, míg a harmadikon a kanadaiak várhatják a holnapi folytatást. A csehszlovákok egyelőre a 21. helyen tanyáznak. EREDMÉNYEK: 1. Németország I (Hoppé, Musiol, Kühn, Hannemann) 1:56,52, 2. Ausztria I (Appelt, Winkler, Haidacher, Schroll) 1:56,59, 3. Kanada I (Lori, Leblanc, Langford, Eachern) 1:56,71, 4. Svájci 1:56,75, 5. Svájc II 1:56,90, 6. Németország II 1:57,09... 21. Csehszlovákia 1:58,96. ÉSZAKI Sl K A 23 éves olasz Stefania Belmondo nyerte a nöi 30 kilométeres (szabad stilus) sífutást. A győztes remek teljesítményt nyújtott, szinte végig vezetett. Ljubov Jegorova ezúttal másodikként ért célba, megszerezve az ötödik érmét, ami az eddigi olimpiákon egyetlen sífutónak sem sikerült! A tavalyi világbajnokságon remeklő Jelena Valbe ezúttal „csak" a harmadik lett. A csehszlovákok közül a rutinos Alžbeta Havrančíková nyújtotta a legjobb teljesítményt, végeredményben a 11. helyen zárta a versenyt. A női 30 kilométeres szabadstilusú sífutás olimpiai bajnoka: STEFANIA BELMONDO (olasz) 1:22:30,1, 2. Jegorova (FÁK) 1:22:52,0, 3. Välbe (FÁK) 1:24,13,9, 4. Nilsen (norvég) 1:26:25,1, 5. Lazutyina (FÁK) 1:26:31,8, 6. di CenSAKK Jelentős sakkesemény színhelye volt az elmúlt hetekben Prága, ahol a Bohemians-sakkör 11. kategóriájú nagymesterversenyt rendezett. A győzelmet William Watson fiatal angol nagymester szerezte meg, igaz, nem állt hadilábon a szerencsével. Akárcsak Watson, úgy a 2-4. helyet osztó pozsonyi Igor Stohl és a német Romuald Mainka is veretlenül végzett, és mindketten a nagymesteri normát is teljesítették. Stohl esetében ez már a cím végleges megszerzését jelenti! Egyébként eddig is ő volt a legmagasabb Élö-pontszámmal rendelkező csehszlovák sakkozó; a mostani 2560 pont a prágai verseny útán még emelkedni fog. Stohlékkal azonos pontszámot ért el az orosz Razuvajev nagymester, míg honfitársa, Szmagin az 5. helyen végzett. A tornagyöztes egyik szép játszmája: CARO-KANN VÉDELEM Világos: Watson - Sötét: Meduna 1. e4 c6 2. d4 d5 3. Hd2 dxe4 4. Hxe4 Hd7 5. Hg5!? (néhány évvel ezelőtt tűnt tel orosz mesterek gyakorlatában ez a különös, a sakk alaptörvényével - ne lépjünk a megnyitásban többször egy tiszttel - ellenkező lépés, melynek megdöntése nem is olyan egyszerű. Természetesen 5. ... h6?? rögtön veszítene 6. He6 miatt) 5. . Hgf6 (Karpov szerint jobb 5. ... Hdf6) 6. Fd3 g6 (természetesebbnek látszik 6. ... e6 majd Fd6) 7. H1f3 Fg7 8. Ve2 0-0 (nem 8. ... h6? 9. He6 fXe6 10. Fxg6+ Kf8 11. Vxe6 és nyer) 9. h4 h6 10. hS! Hxh5 (10. ... gxh5 11. Hh3 és Hf4erős támadással, ill. 10. ... hxg5 11. h6! Fh8 12. Hxg5 Hb6 13. h7+ Kg7 14. Hf3! Hxh7 15. Ve3! és sötét feladhatja.) 11. g4! (elhamarkodott lenne 11. He6 fxe6 12. Vxe6+ BI713. Fxg6He5! miatt) 11. ... Hhf6 (11. ... hxg5-re 12. gxh5 számos fenyegetéssel) 12. He6! fxe6 13. Vxe6+ Bf7 (vagy 13. ... Kh7 14. Fxh6! Fxh6 15. g5) 14. Fxg6 Vf8 15. g5 Hd5 (15.... hxg5-re 16. Hxg5,15.... Hb6-ra 16. Fxf7+ a leggyorsabb nyerés) 16. gxh6 He5 17 Fh7+! és sötét feladta, 17. ... Kxh7 18. hxg7+ Kxg6 19. Vh6 mattot már nem akarta bevárni. 1759. SZ. FEJTÖRŐ G. F. H. Packer (1911) lllllllllllll III B nm ül (1 5 A ÄlllllllŕlHI IBII 11111 BI i lllllllllllll B m íl A Hl Ž •líšili Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Ke8, Vg3, Bb5, Hd1, Fb2, gy: a3, a4, d4, e2 és e7 (10 báb). Sötét: Kc4, Bc2 és (4, Hc1 és fi, Fg7, gy: b3, b6 és f5 (9 báb). A megfejtés beküldésének határideje: március 2. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldök között minden héten 200-200 koronát sorsolunk ki, továbbá állandó létraversenyt vezetünk. Az 1757. sz. fejtörő (E. Palkoska) megfejtése: 1. Fg3! 1. ... hxg2 2. Vd3+ Kc5 3. Fd6 matt, 1.... Ft8 2. He3! He7 3. Vb6matt, 1.... Hc1 2. Fxf2+ Vxf2 3. c3 matt. 200-200-koronát nyert: Trnavský Imre, Léva; Henc Károly, Brünn. DELMÁR GÁBOR ta (olasz) 1:27:04,4 ...11. Havrančiková 1:27:54,9... 22. Zelingerová 1:31:39,1... 27. Janoušková 1:32:43,9... 30. Šimčáková (csehszlovákok) 1:33:10,3. JÉGKORONG AZ 5-8. HELYÉRT Svédország - Finnország 3:2 (2:0, 1:1, 0:1), gólütők: Edström •jr "^C, (9 p), Salming (16. p), Rundquist (26 p), illetve Nieminen (40. p) és Selänne (56. p). Az északi rangadót az orosz Morozov vezette. Kiállítások 6:4; 4000 nézö. Ez a győzelem sovány vigasz a világbajnok számára, amely az albertvillei hokitorna egyik legnagyobb esélyese volt. A play off-negyeddöntőben azonban kikapott a csehszlovákoktól.. Ma 13 órakor a finnek a házigazda franciákkal játszanak a 7. helyért. Az ötdödikért Svédország - Németország találkozó lesz (szombat 17.00). A 9. HELYÉRT: NORVÉGIA SVÁJC 5:2 (2:0, 0:1, 3:1), gólütők Rath, Salsten, Paulsen, KristiEZ LESZ MEG SZOMBAT - 9.00: négyes bob, 3. és 4. futam; 10.00: sífutás (férfiak), 50 km, szabad stílus; 10.00: műlesiklás (férfiak), 1. futam; 13.00: Finnország - Franciaország (a 7. helyért) jégkorongmérkőzés: 14.00: műlesiklás (férfiak), 2. futam, 17.00: Svédország - Németország (az 5. helyért) jégkorongmérkőzés; 20.30: gyorskorcsolya (nök), 500 m és váltó (férfiak); 21.00: jégkorongmérkőzés a 3. helyért. VASÁRNAP - 14.15: jégkorong, döntő; 19.00: záróünnepség. ansen, Dahlsröm, ill Brodmann és Howald. Csak 3000 néző volt kíváncsi a találkozóra, s meglepetésre az esélytelenebb norvégok kezdtek jobban, a 12. percben már 2:0-ra vezettek. A svájciak igyekeztek, de különösebb eredmény nélkül. ELŐDÖNTŐ FÁK - USA 5:2 (2:1, 0:1, 0:3), gólütök: Kovaljov, Bikov, Homutov, Hmilov, Dávidov, ill Hill, Tkachuk. Végig fölényben játszott a FÁK együttese, bár az első két harmad után még 2:2 volt az eredmény. Az utolsó játékrészben már megmutatkozott a Tyihonov-gárda fölénye, s megérdemelten jutottak a döntőbe. A tengerentúliak nagy akarással küzdöttek, de ezúttal ez kevésnek bizonyult. A találkozót 6100 néző előtt a svéd Sold vezette. OTKAfílKAS HIRPELYHEK DOPPING NORVÉG MÓDRA A norvég sportolók nem akarnak Katrin Krabbe hibájába esni, így csak legális eszközökkel „doppingolnak". Az évszázados hagyományokat használják fel, csak színtiszta norvég ételeket esznek: füstölt lazacot, kaviárkrémet és rozskenyeret. Az ételekért nap mint nap autót küldenek Genfbe. És ez még nem minden; a norvégok az éjszakai álmukat is saját készítésű ágyaikban alusszák. E célból speciális faléceket hoztak magukkal, de hogy milyen fából, azt még a svédeknek sem árulták el. Majd pont a szomszédoknak fogják elárulni titkukat... Sportdelegációjuk vezetője naponta felhívja a norvég meteorológiai szolgálatot, ahonnét pontos információkat kap. A 30 kilométeres sífutásra készülődve például jelezték, 15 perccel a rajt előtt havazás kezdődik. A szervizszolgálat ennek ismeretében kente be viasszal a sítalpakat, s az eredmény: a dobogó mindhárom fokára norvég versenyző állhatott fel. BRIDES LES BAINS olimpiai falujában kaszinó is működik. Illetve hát, csak van... Vagyogat, de folyton üres. A szervezők nem tudják mire vélni a dolgot. Értetlenül nyilatkoztak a minap, hogy ez idáig egyetlen sportoló sem játszott, pedig a rulettre még a rajtszámukat is feltehetik tétként. Talán nincs elég zsebpénzük? Vagy nem bíznak a szerencsében? Esetleg csakis a versenyzésre összpontosítanak? Az okokat valószínűleg másutt kell keresni. Talán a felesleges izgalmakat kerülik. Hiszen csúszós a jég, és nagyokat lehet esni a havon is... ELŐFORDULHAT, hogy kitiltják az olimpiai játékok rendezvényeiről Marc Girardelli luxemburgi síelő édesapját, aki összetűzésbe keveredett egy rendezővel. Helmut Girardelli Val d'lsere-ben megkísérelt bejutni a pályára, ebben azonban a rendfenntartók megakadályozták. Az ingerült apa kicsavarta az egyik helyi rendező kezéből az adóvevő készüléket, és minősíthetetlen magatartást tanúsított. JEAN-CLAUDE KILLY, a téli olimpia szervező bizottságának a vezetője bejelentette: az első felmérések szerint körülbelül 2,5 milliárd tévénéző láthatta szerte a világon az albertvillei megnyitóünnepséget. Ez annyit jelent, hogy a franciák közel 20 százalékkal felülmúlták a négy évvel ezelőtti Calgaryban rendezett olimpia rekordját. Az amerikai CBS televíziós társaság szóvivője szerint a tengerentúlon több mint 130 millió néző követte figyelemmel a ceremóniát. E hírhez kötődik, hogy a CBS egyébként nagyon elégedett az albertvillei játékokkal, ugyanis az Egyesült Államokban sokkal több ember nézi a közvetítéseket, mint ahogy azt előzetesen várták. Nap mint nap az amerikaiak 18,3 százaléka kíváncsi az ötkarikás játékokra. A NAGY TENISZVERSENYEK mintájára Albertville-ben VIP-sátrat (VIP - nagyon fontos személyiségek) rendeztek be. A tejjel-vajjal folyó Kánaánban, ahol a legfinomabb falatokat és a legjobb italokat szolgálják fel - természetesen ingyen A NOB, valamint a szponzorok és azok vendégei számára szabad csak a bemenet. Minden esemény színhelyén természetesen külön VIP-fogadókat rendeztek be, azokat persze jóval szerényebb választékkal látták el. NINCSENEK HÍJÁN a tréfának a francia korongozok. Edzés után a csapat legfiatalabb tagját, Fabrice Lhenryt erőnek erejével székre ültetALBERTVILLE 92 ték, és belökték a jégpálya közepére. Hogy ebben mi a csibészség? Csupán az, hogy az ifjú játékoson egy lábszárvédő nem sok, de annyi sem volt. Az ügy pikantériáját fokozta: egy mindig résen lévő fényképésznő megörökítette az ominózus pillanatot. A játékostársak azonban nem hagyták cserben Lhenryt és a hölgyet meggyőzték, adja oda a filmtekercset. TEGNAP AZ EDZÉSEN rendkívül nehéz elemet mutatott be Surya Bonaly, francia műkorcsolyázónő. Egy szaltót ugrott, a taps helyett azonban Benjámin Wright amerikai bíró szigorú intelmét „aratta le". A pontozó szerint ugyanis a szaltó veszélyezteti a többi edző versenyző testi épségét, ráadásul a nemzetközi műkorcsolya versenyeken ez az elem a tilalmi listán van, csak bemutató jellegű seregszemléken adható elő. A FRANCIA RENDEZŐK csak most jelentették be, hogy a játékok folyamán két ízben egy névtelen telefonáló bombamerénylettel fenyegetőzött. Először közvetlenül az ünnepélyes megnyitó előtt, másodszor a díszvendégek tribünjét akarta levegőbe repíteni. Az alapos nyomozás során azonban kiderült: vaklárma az egész. Ország Németország FÁK Norvégia Ausztria Olaszország Franciaország USA Finnország Hollandia Japán Kanada Svédország Svájc Csehszlovákia Korea Kína Luxemburg Bulgária Új-Zéland Spanyolország Románia Nagy-Britannia Észtország Szlovénia Belgium A E B IV. v. VI. P 10 9 6 5 7 6 174 8 6 8 5 7 4 151 7 6 5 4 7 0 125 5 7 7 4 4 4 121,5 4 4 3 6 6 2 91 3 5 1 4 2 5 70 3 4 1 3 2 3 60,5 3 1 3 2 3 4 54 1 1 2 6 5 1 47,5 1 1 3 3 3 0 38,5 2 1 2 0 1 4 33 1 0 3 1 2 6 32 1 0 1 2 0 2 19 0 0 2 1 2 2 17 1 1 1 0 0 0 16 0 2 0 0 0 0 10 0 2 0 0 0 0 10 0 0 0 2 1 0 8 0 1 0 1 0 0 8 0 0 1 0 0 0 4 0 0 0 1 0 1 4 0 0 0 0 1 1 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 1 1 TIZENKILENCEN UTAZNAK A Csehszlovák Atlétikai Szövetség vezetősége kijelölte a február 28-márciúS 1-je között Genovában sorra kerülő fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon résztvevő csehszlovák sportolókat. A következő atléták utaznak - FÉRFIAK, 60 m és 200 m: Jifí Valik, 400 m: Jirí Janoušek, 800 m: Václav Hŕích, Pavel Soukup, 60 m gát: Igor Kováč, Jiŕí Hudec, rúdugrás: Zdenék Lubenský, távolugrás: Milan Gombala, Ivo Krsek, hétpróba: Robert Zmélík, aki még rajthoz áll 60 m gáton, és a távolugrásban, Tomáš Dvoŕák, 500 m gyaloglás: Miroslav Boško, Karol Repaský, Igor Kollár. NÖK, 60 m és 200 m: Monika Špičková, 800 m: Milena Strnadová, 1500 m: Ivana Kubešová, magasugrás: Jana Brenkusová, hármasugrás: Šárka Kašpárková. I. OKOLVÍVÓLIGA „NYUGODT" FORDULÓI?) Legutóbb, két héttel ezelőtt az influenzajárvány miatt csonka forduló volt az élvonalbeli ökölvívó-csapatbajnokságban. Csupán egy találkozót bonyolítottak le: a varannóiak nagy csatában, 12:8-ra legyőzték a sereghajtó Olomoucot. Ma este „nyugodt" fordulóra van kilátás, ugyanis a 10. felvonás valamennyi összecsapása - a papírforma szerint - egyesélyes! Máriatölgyesen és Turócszentmártonban biztos hazai győzelem várható, a brünni és az olomouci szorítóban a vendégek a favoritok... Az I. ökölvívóliga 10. fordulójának párosítása - SZOMBAT, 18.00: Kometa Brno - Spartak Komárno, Olomouc - SKP Sever Ústí, Martin - Vranov és Dubnica - J. Bohunice. 1. Ústí 8 7 1 0 120:40 15 2. Vranov 9 5 2 2 102:78 12 3. Komárno 8 4 2 2 94:66 10 4. Martin 8 4 1 3 88:72 9 5. Dubnica 8 3 2 3 70:90 8 6. J. Bohunice 8 1 4 3 78:92 6 7. Brno 8 1 2 5 48:112 4 8. Olomouc 9 1 0 8 70:110 2 (zsi) SPORTHÍRADÓ • EZENTÚL COIMPEX Topoľníky néven folytatja szereplését a nyárasdi női kézilabdacsapat, amely ma este 17 órakor 1. ligás mérkőzésen a bajnok Slavia Praha együttesét fogadja. • MA ÉS HOLNAP a pozsonyi pasienkyi fedett uszodában rendezik az országos téli vízilabda-bajnokságot. A házigazda Slávia UK, az ŠKP Košice, az NCHZ Nováky, valamint a VŠV Košice játszik körmérkőzést. Az UK - ŠKP örökrangadó ma 18.30-kor lesz... • MEGLEPETÉSEKKEL folytatódott Stuttgartban az 1 millió dollár összdíjazású férfi nemzetközi tenisztorna. Az eredményekből: Siemerink - Becker 6:3, 6:4! Courier - Crajicek 6:3, 3:6, 6:3, Volkov - Lendl 7:6, 5:7, 6:11 Forget - Bergström 7:6, 6:2, Korda - Siemerink 6:4, 6:4. • A KENYAI Moses Kiptanui Sevillában megjavította a 3000 méteres akadályfutás fedettpályás világcsúcsát. Kiptanui eredménye: 7:37,31. • MARK TEWSBURY megjavította a 100 méteres férfi hátúszás világcsúcsát, 52,52-es eredménnyel. A kanadai fiú 25 méteres medencében érte el az eredményt. • PHILADELPHIÁBAN (az összdijazás 1 millió dollár) a harmadik fordulóval folytatódott a férfi tenisztorna. Gilbert - Laurendeau 6:4, 6:3, Krickstein - Gilbert 3:6, 7:6, 7:5, Grabb - Woodbridge 7:6,6:4, Sampras - Pescosolido 7:6, 4:6, 6:4, Mansdorf - Stich 7:6, 7:5! • AZ NHL eredményeiből: Detroit - Toronto 3:2, New York Islanders - New York Rangers 6:2, Pittsburgh - Quebec 4:4, Chicago - New Jersey 4:4. • FÖLENYES győzelmet aratott Bochumban a Bayern München labdarúgócsapata a Bundesliga előrehozott mérkőzésén. Bochum - Bayern München 0:5, góllövök: Wohlfarth (4) és Ziege. • JIŔÍ PARMA nyerte a középsáncon az országos bajnokságot a Csorba-tónál rendezett versenyen, megelőzve Jirí Raškát és František Ježt. • ELŐKÉSZÜLETI labdarúgó-mérkőzésen: Prievidza - Dukla B. Bystrica 1:1 (1:1), góllövők: Heger, ill. Strelec.