Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-21 / 44. szám, péntek

1992. FEBRUÁR 21 ÚJ szól HIT és ÉLET 6 MA NÉKEM, HOLNAP NÉKED Az élet és a halál titkát igazán még senki sem' fejtette meg. E tényből eredendően azt sem, hogy az egyik ember miért hal meg fiatalon, a másik pedig, akár a bibliai Jób, száznegyven évesen. (Jób 42:17.) Úgy hiszem, az élet útján már sokan és sokszor feltették a kérdést: tulajdonképpen miért is élnek a másokra rászoruló tehetetlen öregek, az aggok, a szegények, a magatehetetlen betegek? Erre a kérdésre Isten Igéjének szavaival próbálok választ adni; azért, mert: „(...) tartozunk mi erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk". (Róma 15:1.) Tudom és érzem, hogy sokakat talán nem elégít ki és nem nyugtat meg ez a magyarázat. Pedig akkor is így van ez, és akkor is így igaz: mert így rendeltetett el. Isten ugyanis azért hagyja élni a tehetetlen betegeket és öregeket, az elesetteket, mert a gyengék és erőtlenek által — rajtuk keresztül — adja a felséges alkalmakat számunkra, hogy megmutathassuk és bebizonyíthassuk a lelkünkben levő szeretetnek valódi és igaz voltát. Megváltó Urunk, az Úr Jézus Krisztus ezzel kapcsolatban a következőket mondja: .Bizony mondom néktek, hogy amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, hogy adtatok nekik egy pohár vizet, énvelem cselekedtétek meg azt". (Máté 25:40). Assisi Szent Ferencről jegyezték föl a következő kis történetet: Egyszer az utcán menve, találkozott egy mankóra támaszkodó béna koldussal és a következőt kérdezte tőle. - Mivel hálálnád meg, ha valaki visszaadná testi épségedet? Erre a koldus arcán fölcsillant egy lágy mosoly, és ezt felelte: - Rabszolgája lennék egész életemben! Kedves felebarátom, embertestvérem, aki e sorokat olvasod — intelek — néha jusson eszedbe, hogy még Te is lehetsz elhagyott, vagy tehetetlen, beteg vagy öreg és akkor jaj lesz neked, de nekem is, ha nem lesz senki, aki a te megsegítéseden — a néked adott pohár vízen keresztül — nem mutatja meg az Isten nagy és sok jósága iránti háláját. Szívleljük meg és ne feledjük el Isten evangéliumi figyelmeztető szavát: ,Aki tudna jót cselekedni és nem cselekszi, bűne az annak!" (Jakab 4:17.) VÖRÖS BÉLA, MARAD A HIT ÉS A REMÉNY NÉZETKÜLÖNBSÉGEK A RIMASZOMBATI TEMPLOM FELÚJÍTÁSÁRÓL A város főterén álló, az egyetemes magyar történelem motívumainak falfestészeti remekműveivel, freskókkal, faragott oltárokkal ékesített, monumentális késő barokk épület nem véletlenül került a totalitárius rendszerben is a védett műemlékek listájára. Az ide vetődő turisták itt kezdik az ismerkedést a város történetével. A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templom az idén kétszáz éves, 1792-ben szentelték fel. Az évfordulót a hívők méltó módon ünnepel(het)nék meg szeptemberben. Hogy lesz-e hozzá kedvük, az addigra még elválik... Aminek híre ment Az Igló mellől idehelyezett Jozef Dluhoš esperes alig másfél éve került a plébánia-hivatal élére. Az ő kezdeményezésére kezdődtek meg tavaly októberben a templomfelújítási munkálatok. A fejlemények után ezt többen és nyíltan a múlt értékeinek kisepréseként, önkényes, a hívők akaratával ellentétes beavatkozásként, a templom belső arculata átalakításaként emlegetik. Főleg a magyarajkú hívők. Az eleddig békét, hitet sugárzó hely egy elharapódzó, kínos, nemzetiségi alapokon kezelt vita tárgyává kezd válni. A nézeteltérések a hívők, illetve az esperes és a hívők között keletkeztek. Elsősorban azt vetik az esperes szemére — s ezt a mintegy 140 személy által aláírt levélben magam is olvastam —, hogy az Isten házáról egyedül akar dönteni. Csak részben értenek egyet a már elvégzett munkálatokkal. Ráadásul a magyarajkú közösséget érezhetően mellőzi az esperes: ennek mintegy bizonyítékául hozzák fel a kiközösített kántor esetét. Nehezményezik, hogy az ökumenikus istentiszteleteken való részvételre sem igen mutat hajlandóságot. Ahogy a hívők látják Nehéz lenne megmondani, hányan ellenzik és mennyien támogatják a templom belterének átalakítását, kik vannak többen: akik egyetértenek az eddig elvégzett munkálatokkal, vagy azok, akiknek fenntartásai vannak a változásokkai szemben. De nézzük, mit kifogásolnak a hívők: Vetrák Anna: Negyven éve járok ebbe a templomba, ahová eleim több mint egy évszázadot jártak. A maga nemes egyszerűségében szerettem meg ezt a helyet, éppen ezért ragaszkodom minden kis részletéhez. Amit meg kell javítani, arról nem kell vitatkozni, de amikor az idősebbek sfrva panaszkodnak és rombolásnak, nem pedig javításnak nevezik, ami ott folyik, akkor már baj van. Négy hónap alatt gyors iramban változott a templom belvilága. Eltűnt az 1908-ból származó kovácsoltvas mennyezeti csillár, eltűnt a fából készült miséző oltár, a szentély előteréből a gyóntatószékek egy félreeső helyre kerültek. A legnagyobb túlkapás a templom új megvilágítása. A kályhákat a templom tartópilléreibe építtette be az esperes, holott az épület egyik oldala így is süllyed. Én is aláírtam azt a levelet, melyben tilta kozunk a tervezett további rombolás, a kisoltárok eltávolítása ellen. A püspök úrtól is meghallgatást kórtünk, s remélem megértésre találunk. Margita Antalová: Úgy tudom, a csillárt kidobták a parókia udvarára, mert egyesek kitalálták, hogy miatta nem látni az oltárra: Ez nem érv. Aztán itt van az új megvilágítás - ez vendéglőbe való, és nem templomba. A másik dolog a fűtés. A templom déli oldala meg van süllyedve és ennek ellenére a tartóoszlopokba ágyazták a kályhákat. Ráadásul még hidegebb van mint azelőtt. A gyóntatószékek pedig? Azt mondták, teret kell nyerni, de egyelőre nincs semmi a helyükön. Úgy tudom, a szívünkhöz nőtt bútordarabokat ki akarják dobni a templomból, azzal a nevetséges magyarázattal, hogy nagyok. Helyet, teret akarnak nyerni, ezért akarják a kisebb oltárok asztalait is eltávolítani. Nem értem! Igaz, többen vagyunk mint két évvel ezelőtt, de azért még kényelmesen elférünk. Az esperes érvei Jozef Dluhoš esperes magyarázatát alkalmam volt megismerni azon a tanácskozáson, ahol a plébániatanács tagjai is jelen voltak. Az esperes úrnak az üggyel kapcsolatos hosszú fejtegetéséből lássuk a lényeget. - Igaz, nem sok időt töltöttem el ebben a gyülekezetben, de van ítélőképességem, ismerem a liturgiát és a templomokra vonatkozó biztonsági előírásokat is. Az egyház változásokon ment keresztül, modernizálódott az utóbbi években. Az itteni helyzetet látva, bizony elcsodálkoztam, összeírtam a hiányosságokat, majd a plébániatanács elé terjesztettem javaslataimat. Jóváhagyásuk után tettem meg a további lépéseket. A tervrajzokat az iglói Resa cég dolgozta ki és ők vállalták a kivitelezést is, a villanyszerelési munkát pedig a verebélyi Auden magáncég végezte. Szakemberek tervei alapján folytak tehát a munkálatok. A szentélyben alkalmazott márványpadló a hátterben lévő eredeti márványoszlopokkal van összhangban. A miséző oltár, szószék és a gyertyatartó is sikerült mesteri munka. A megvilá gítást sem konzervatív szemmel kell nézni - halogén égők, reflektorok ma már más templomokban is vannak. Vitathatatlan, hogy helyszűkében vagyunk. A gyóntatószékeket is ezért helyeztettem át, másrészt azért, mert az első padsorokban ülőkre és a miséző papra is zavarólag hatott a gyóntatás. A fűtőtestek elhelyezésével is teret akartunk nyerni. A kis oltárok átalakításának kérdése egyelőre nyitott, viszont a bejárati ajtó cseréjével a műemlékvédők is egyetértettek. Ez, valamint a padlózat teljes felújítása és a sekrestye átalakítása is tervbe van véve, de a templom festése is sürget. Persze, mindez pénzbe és nem is kevés pénzbe kerül. Bárhogy is van, félúton nem állhatunk meg. Elszomorítóak viszont a vádaskodások, amelyeket most már nemzetiségi alapon szítanak. Videofelvétel készült arról, hogyan nézett kl a templom a felújítás előtt - a tamáskodók így saját szemükkel láthatják, összehasonlíthatják, hogy építtettem-e avagy romboltattam. A műemlékvédők észrevételei Az aggályaiknak, kételyeiknek hangot adó hívők segélykérő levele az állami hivatalokba is eljutott. Először múlt év októberében jöttek össze a besztercebányai műemlékvédők, a körzeti hivatal főépítésze és az esperes a munkálatok helyszínén. A jegyzőkönyv tanúsága szerint jószerivel minden elvégzett munkával egyetértettek, viszont külön kikötötték, hogy az oltárokat nem szabad megbontani. Érdekes, ebből a feljegyzésből kimaradt a fűtőtestek elhelyezése, a csillár eltávolítása és egyebek is. Ez év elejétől a Rozsnyói Műemlékvédelmi Hivatal hatáskörébe került a Rimaszombati járás. Februárban már e hivatal munkatársainak jelenlétében folyt a tanácskozás. Közel négyórás eszmecserének, vizsgálódásnak voltam a tanúja. Mi tagadás felemás vélemények, észrevételek hangzottak el. A megtörténtet, a visszafordíthatatlant már különösebben nem firtatták, viszont a csillár helyét ők is a templomban látják, a kis oltárok megbontását pedig nem tartják indokoltnak. A gyóntatószékek kérdése sem lezárt, kifogásolták jelenlegi elhelyezésüket. Külön aláhúzták a templom festésének fontosságát és a pillérek megbontásának szakemberek általi kivizsgálását. A szerző véleménye Nem akarok ítélkezni a templom belső terének eddig elvégzett felújítása fölött, de nem is a „semmi sem változhat" elvet vallom. Inkább a módszerekkel, a direktív döntésekkel, a türelmetlenséggel nem értek egyet. A Biblia emberbaráti szeretetre, kölcsönös tiszteletre és megbecsülésre, az értékek megőrzésére bíztat - de sajnos, érzésem szerint, a rimaszombati gyülekezetben ezen csorba esett. A vallás a hitre épül. Nem marad más hátra, mint a templom 200 éves jubileumának évében sokadmagammal bízni ós hinni abban, hogy a püspöki és a műemlékvédelmi hivatalok, az esperes és a hívők megtalálják a közös hangot, a lelki megnyugvást hozó megoldást. POLGÁRI LÁSZLÓ KEVESEN VAGYUNK BESZÉLGETÉS GYURCSÓ ZOLTÁN RÓMAI KATOLIKUS ESPERESSEL A február másodikáig végzett előzetes felmérések szerint mintegy kétszázan jelentkeztek Ersekújvárott az egyházi iskolába, de szeptemberig ez a szám még biztosan emelkedni fog, a szülők be-bejárnak érdeklődni a plébániára. • Úgy tudom, tavaly szeptemberben kellett volna megnyílnia az iskolának... — Nem olyan egyszerű megnyitni egy iskolát. Először is épület kell. A Flengerbe (egykor az Isteni Megváltó Leányai vezetése alatt álló leánynevelő intézet; a szerk. megj.) például fogyatékos gyerekek járnak. Nem tehetjük őket az utcára. Az egyik legnehezebb dolog megtalálni a békés megoldást, hogy senkit ne érjen sérelem. Végül is megegyeztünk az iskolaüggyel, hôgy a Flenger helyett megkapjuk a Bástya II. lakótelepen épülő tizenkét tantermes iskolát. Az építővállalat megígérte, hogy idejében végeznek és 1992 szeptemberében megkezdődhet a tanítás. Az 1-4. osztályok létszáma 28-31 gyerek; a felsőbb osztályokba még várjuk a jelentkezőket. • Jó tantestületet sem könnyű összehozni. Kik fognak tanítani? — Pályázatot írunk ki, s a szülők képviselői is beleszólhatnak a választásba. • Milyen lesz a tanítás? — Olyan, mint az állami iskolákban. Azokból a könyvekből fogunk tanítani. Idegen nyelvek is lesznek. • Miben lesz mégis más ez az iskola? — A szellemében. A felfogás lesz más. Saját tapasztalatunk nincs, de amit Nyitrán láttunk, jó benyomást tett ránk. Ott a gyerekeknek külön vallásos programjaik vannak, havonta egyszer szentmisén vesznek részt, ha gondjuk van, bemennek imádkozni a kápolnába... • Az iskolába nemcsak katolikus gyerekek járhatnak, de tanítani csak katolikusok, vagy más vallású pedagógus is taníthat? — Nyilvánvaló, hogy katolikus tanárokat választunk, viszont a gyerekek valóban lehetnek más vallásúak is. • Tudomásom szerint ez szlovák tanítási nyelvű iskola lesz. Magyar tagozat nem nyílik? — A lehetőség mindenki számára adott volt. Mindössze tizenöt magyar jelentkező volt. • Ezek szerint magyar osztály nem nyílik... — Ahhoz képest, hogy Érsekújvárban 2500 gyerek jár hittanra s ebből mintegy 700 a magyar iskolából — sajnos nem volt komoly érdeklődés. • Elképzelhető, hogy volt párttag tanítson az iskolában? — Arra fogunk törekedni, hogy ne tanítson. Bár nem szabhatunk ilyen szigorú kritériumokat — hiszen van, akit belekényszerítettek a pártba. Ellenben az is igaz, hogy akit a meggyőződése miatt eltanácsoltak a tanítástól, az kiesett a gyakorlatból. így talán kompromisszumok árán kell megalakítani a tantestületet, bár törekedni fogunk arra, hogy a tanárok erkölcsileg is tiszták legyenek. • Tandíj lesz? — Nem. • Az egyházra mindig jellemző volt a jótékonyság. Mit tudnak tenni ebben a nehéz gazdasági helyzetben? — Rengeteget lehet segíteni, és segítünk is. Sok a lehetőség. Sajnos,intézményesen ezt még nem tudjuk végezni. Ha szerzetesek, apácák volnának itt, többet tehetnénk. A munkanélküliek, a szociális problémákkal küszködők a legtöbbször nálunk kötnek ki. • Munkát önök sem adhatnak... — Némi anyagi támogatást nyújthatunk. Eltelik még egy kis idő, amíg az egyházon belül is kialakul a karitatív szolgálat. Ez még nem működik intézményesen. Az volna a jó, ha volna egy helyiségünk, ahol naponta adhatnánk egy tányér levest. Ha jól tudom, a városi önkormányzat készül erre, s ehhez mi is hozzájárulhatunk. Vagy közösen segítő hálózatot hoznánk létre. Sok a rászoruló. Naponta jönnek pénzt kérni azzal az űrüggyel, hogy utazni szeretnének, de tudjuk, hogy nem erre keli. Ezek az emberek szerencsétlenek, s ha valaki bajban van, nem azt kell firtatni, hogy kinek a hibájából került oda ahol van. Sajnos, sokan visszaélnek vele, elisszák a pénzt. • Milyen az együttműködés a plébánia és a városi önkormányzat között? .— Jó. Tavaly augusztusban országos ifjúsági találkozót szerveztünk mintegy kétszázan jöttek el. A költségekhez a város is hozzájárult bizonyos összeggel. A magyar iskola megértéssel volt irántunk, ott kaptak szállást, ott is főztek nekik. A képviselőkkel is beszéltünk a szociális gondokról, s előbb-utóbb sor kerül rá, hogy a várossal közösen létrehozzunk valamit. • A hitoktatáson kívül foglalkoznak-e fiatalokkal? — A legnagyobb súlyt a hitoktatásra helyezzük, de vannak különböző csoportok, énekkarok, bibliaórák és hasonló elfoglaltságok, ahol a fiatalok találkozhatnak egymással. Ezzel szeretnénk megelőzni, hogy rossz társaságba keveredjenek. • Mi lesz azokkal, akik már odakeveredtek? — Mi pasztorálunk, esketünk, temetünk foglalkozunk a fiatalokkal, hitoktatók vagyunk. Keressük az új utakat, módszereket. Nem hiszem, hogy például a bőrfejűeknek segítséget tudnánk nyújtani. Vannak mások, akik erre rászorulnak: az öregek, a betegek, a fiatal családok, akik anyagi nehézségekkel küzdenek akiknek a puszta létük forog kockán. Vannak céljukat vesztett emberek, alkoholisták... Sok elfoglaltságunk mellett, egyelőre, nem is bírunk mindent felvállalni. KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA A PÁSKAHÁZAI TEMPLOM MOTESIKY ARPAD (A szerző' felvétele) Páskaháza nevét először 1318ban jegyezték be az oklevelekbe. A pelsőci Bebekcsalád birtoka volt. Pásztorkodó nép lakta a falut, de voltak, akik favágással, szénégetéssel és mészégetéssel tartották el családjukat. A zsellérek pedig a földeket művelték. A falu központjában találjuk a klasszicista stílusban felépített református templomot, amely a régebbi — nyilván katolikus templom maradványaira épült 1802-ben. Erdélyi Géza, Gömör megye templomainak históriáját feldolgozva, Páskaházáról ezeket írta: „A református gyülekezet krónikája 1776-ban említi először a templomot, amely a község főutcájának mintegy lezárása a pelsőci fennsík irányába. Fundamentuma és a körbefutó kőfal nyilvánvalóan korábbi. Poligonális (sokszögű) végződésű teremtemplom, deszkamennyezettel. Falai simák. A krónika szerint a község már 1530-ban protestáns volt, a XVI. század hatvanas éveitől pedig »kálvinista«, s ez annyit jelent, hogy temploma, amely a régi templom falait részben ma is őrzi, egyike a legrégibb református templomoknak." A község lelkipásztora Radícsi Károly tiszteletes úr Pelsőcről jár a vasárnapi istentiszteletekre. Hat egyházközösség híveinek lelkivilága felett őrködik. A gömöri kis templomról még annyit szeretnék elmondani, hogy értékeinek megőrzése okán ráférne már egy alaposabb restaurálás. Úgy hírlik, hogy hamarosan a falu összefog és munkához látnak.