Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-19 / 42. szám, szerda

1992. FEBRUÁR 19. ÚJ szól MOZAIK 6 MÖGÖTTEM A TÖRTÉNELEM SORSFORDULÓK TANÚJÁNAK VISSZAEMLÉKEZÉSE E. történet hőse dr. Soldos Béla, az egyik legősibb gömöri nemesi család sarja, akit 1948-ban árulásért, a fasiszta Magyarországgal való kollaborálásért ítéltek el és küldtek öt évi kényszermunkára a jáchymovi uránbányákba; aki hosszú évtizedeken át kényszerült hontalanul élni szülőföldjén; akit még a közelmúltban is mint megbízhatatlan, az államra veszélyes elemet figyeltetett az államrendőrség. Szülőföldjének Gömört, pontosabban Rimaszombatot tudhatja, otthonra - immár élete alkonyán - Rozsnyón lelt. Hazája pedig, ahogy azt ö rňegfogalmazta; ,,a Kárpát-medencében a magyar etnikum". Beszélgetésünk a családi képekkel, régi bútorokkal, patinás dísztárgyakkal és használati cikkekkel telezsúfolt négyszobás lakótelepi lakásban épp ezért a haza és az állampolgárság tisztázásával kezdődött. - Apám Gömör megye alispánja volt, én 1911-ben születtem. A trianoni döntés után Budapestre kerültünk. Ennek az volt az előzménye, hogy a trianoni békeszerződésnek volt egy paragrafusa, amely lehetővé tette, hogy az elszakított területeken élők valamely állam mellett döntsenek. Ha Csehszlovákia mellett döntöttek, akkor 1922-ben csehszlovák állampolgárságot kaptak. Ha nem, akkor magyar állampolgárságot annak a városnak az illetőségével, ahonnan kikerültek, illetve kiutasíttattak. Ugyanis aki nem tett hűségesküt, azt kiutasították Csehszlovákiából. Valójában ez volt az első kitelepítés; így nagyon sokan települtek át Magyarországra, a katonatisztek, tisztviselők, tanítók, orvosok, ügyvédek nagy része. A tehetősebbek könnyebben átvészelték a kezdeti nehéz időszakot. Néhány tisztviselőt a magyar állam azonnal alkalmazott, de bizony sokan - főleg a tanárok, orvosok és más értelmiségiek - nem kaptak állást. Nekünk szerencsénk volt, mert édesapámat, aki kitelepítésünk után Putnokon maradt mint főszolgabíró - miután a járást Borsod és Nógrád megyéhez csatolták - kinevezték Borsod megye főispánjának. A családunk Budapestre költözött, ahol én folytathattam a Rimaszombaton megkezdett gimnáziumi tanulmányaimat. Katona vagy tisztviselő szerettem volna lenni. Ez nálunk már 1300 óta amolyan családi hagyománynak számított. A fiúgyermekek egyike a birtokon gazdálkodott, a többi vagy katona vagy tisztviselő lett. A Ludovika Akadémiára azonban nem vettek fel, mivel az érettségi bizonyitványom nem volt éppen a legfényesebb, ezért apám tanácsára a jogra jelentkeztem, amit el is végeztem. - Sorstársaival számítottak-e arra, hogy egyszer majd visszamehetnek szülőföldjükre... - Arra mindig számítottunk, az első perctől fogva. A trianoni békeszerződést ugyanis, mondanom sem kell, nem tartottuk igazságosnak és jogosnak, mi ebben a tudatban nőttünk föl. Úgy modták: nacionalista, irredenta felfogásban nevelődtünk. De mi másban nevelődtünk volna? Itt volt az otthonunk, itt volt a családunk, itt volt a szülőföldünk, tudtuk, hogy itt nem kínaiak, hanem magyarok éltek. Erről a földről elüldöztek bennünket és mi 1938-ig mindig azt hallottuk, azt tanultuk, hogy ezt a földet elrabolták tőlünk. Az irredentizmus egyébként 1920 és 1938 között korszellem volt Magyarországon, ugyanúgy, ahogyan korszellem volt a németeknél, az osztrákoknál vagy a lengyeleknél. Ezért ma már senkit nem lehet felelősségre vonni. De hogy ezt a jelenséget elfogulatlanul értékelhessük, bele kell magunkat élni abba a korba, amelyben kialakult. Mi a Felvidékre soha nem úgy tekintettünk, hogy azt a szlovákok rabolták el tőlünk. Ha annak idején, Trianon előtt, népszavazást tartottak volna, szerintem a szlovákságnak több mint a fele Magyarországra szavazott volna Rimaszombat környékén, ahol születtem, a szlovákok és a magyarok soha nem bántották egymást, nem volt az a nagy gyűlölködés, ami most van. Még akkor sem, amikor az első bécsi döntés után bevonultunk a Felvidékre. Én akkor, 1938 őszén tulajdonképpen haza jöttem. Az első huszárezreddel éppen Rimaszombatba vonultam be, ahonnan annak idején bennünket kiutasítottak AzMéry Gábor felvétele tán már vissza se mentem Budapestre, mert ahogy leszereltem, várt a miniszteri áthelyezés Szobról, ahol szolgabíró voltam, Tornaijára. - Hogyan fogadták az ott élő szlovákok a magyarok visszatérését? - A szlovákokkal Tornaiján sem voltak problémáink. Laktak néhányan a környező pusztákon, amelyeket ezek a jóravaló, tisztességes szlovák emberek a saját pénzükön vettek meg. Őket nem lehetett kiutasítani, de nem is akarta senki. Se bántani. Kiutasítottuk a cseh légionáriusokat, de azok mentek maguktól is. A szlovák hivatalnokok, tanárok, maradhattak a helyükön, ha akartak. Gömör megyében például egy Jano Barták nevezetű volt az aljegyző, Dobšinán egy Štempl nevű szlovák fiú volt a löszolgabíró. Aki viszont nem akarta a magyar hatalmat kiszolgálni, az bepakolt és elköltözött. önként. De hogy mi valakit elűztünk volna, bántalmaztunk volna, nem igaz. Legalábbis a Tornaijai járásban erre nem volt példa. Előfordulhatott, míg a katonai közigazgatás fönnállt, hogy egy-két parancsnok túllépte a hatáskörét, de olyan brutalitásokra, amilyenek 1945-ben folytak, nem került sor. - Miként alakult a helyzet és az ön személyes sorsa a nyilasok halalomra kerülése után? - A fasizmust egyetlen |ózan gondolkodású ember sem fogadhatta el. Én mindig középutas voltam, bár erősen nemzeti érzelmű (és maradok is, míg élek), de a nyilasokkal nem rokonszenveztem. Tornaijai főszolgabíró koromban, 1941-ben internáltattam az ottani nyilaskeresztes párt vezérét, Pünkösdi Mihályt. 1943-ban, miután visszakerültem a frontról, Feledre helyeztek. Ott ért a Szálasi-puccs is. Október közepén bent vagyok a hivatalomban, mikor megjelenik négy fekete ruhás, zöld inges, zöld karszalagos fiatalember - nyilasok. Az egyikük éppen az a Pünkösdi volt, akit én Kistarcsára internáltattam. Úgy mutatkozott be, mint Borsod, Gömör és Kishont vármegye Szálasi által kinevezett kormánybiztos főispánja. Azt kívánta, hogy lépjek be a pártba és tegyem le az esküt Szálasiékra. Én erre nem voltam hajlandó, inkább bevonultam újra katonának. Október 18-án már Rimaszombatban voltam az ezredemnél. De előzőleg még mint főszolgabíró kiadtam egy rendeletet, hogy szabotálni kell a leventék kivitelét Nyugatra, valamint a szarvasmarha-állomány és a meglevő gabonakészlet elvitelét is. A Feledi járásból nem is vittek el a nyilasok egy fiatalt sem, de egy kiló búzát, egy darab marhát sem. - Hogy történhetett, hogy önt fasiszta kollaboránsként mégis elítélték? -Miután 1947 őszén az orosz fogságból. Magyarországra kerültem, jelentkeztem a régi munkahelyemen, ahol egy bizottság felülvizsgálta a múltamat. Miután kiderítették, hogy a Szálasi-rendszerben ilyen módon ellenálltam a fasizmusnak, engedélyezték, hogy régi minőségemben tovább működhessek. 1948 tavaszán beidéztek az ügyészségre és közölték velem, hogy Csehszlovákia mint kollaboránst kikért. Az ügyész akkor megnyugtatott, erre nincs jogi alapjuk, s ők egyébként is tisztázták már a múltamat. Egy hét múlva jött értem az ÁVO, bevittek, kötelességszerűen elverték rajtam a port, aztán közölték, hogy kiadatási eljárás van ellenem folyamatban. Én persze védekeztem, de hiába. Azt válaszolták, hogy majd Csehszlovákiában tisztázhatom magam. Dehogy tisztázhattam! Beültettek a magánfogdába Feledre, onnan Rimaszombatba, majd Lipótvárra vittek, végül Jáchymovba. Ott lehúztam öt évet, de Magyarországra azután sem engedtek; itt kellett maradnom, mint állítólagos „bezdomovecnek". Hiába állítottam, hogy én magyar állampolgár vagyok, sose voltam csehszlovák állampolgár, se kollaboráns. Mit tehettem, Rozsnyón beálltam bányásznak. Onnan 1955 decemberében átkerültem a murányi méneshez először mint kocsis, majd mint belovagló kiképző, később csoportvezető. 1957-ben udvarvezető letten Dobšinán, ahol az erdészet és a hadsereg részére képeztük ki a lovakat. Innen mentem nyugdíjba 1979-ben. - önnel igazságtalanság történt. Gondolt-e a kártérítésre? - Mindenképpen el szeretném érni, hogy peremet elővegyék és újratárgyalják, hogy adjanak erkölcsi jóvátételt, amiért engem 1948-ban jogtalanul elítéltek. Hiszen nem lehettem kollaboráns, mert legfeljebb önmagammal kellett volna kollaborálnom. Anyagi jóvátételt nem várok, de erkölcsit igen. Ezzel tartoznak nekem. íme, egy olyan ember vallomása, aki végigélte Ferenc Józsefet, Károly királyt, a Horthy-rendszert és Rákosit, megismerte Gottwald börtöneit, kiérdemelte Novotnýék, sőt még Husákek figyelmét is. Nyugdíjasként immár azzal tölti idejét, hogy a máltai lovagrend tagjaként segíteni igyekszik a rászorulókon. Rozsnyón, ahol él, mindenki ismeri és tiszteli. Azt hiszem, nem véletlenül. . S. FORGON SZILVIA * >> 1 'iS v , •r M ' HÍVATLAN LÁTOGATÓK ifMunkatársunktól) - A lakosok megfigyelése szerint szokatlanul sok a róka a Rimaszombati járás északi részében. Különösen Nyústyán és környékén figyeltek föl arra, hogy egyre sűrűbben merészkednek ezek a négylábúak emberközelbe. Azt itt mindenki tudja, hogy a közeli Sinec dombon sok róka tanyázik, de mostanság már a város utcáin, konténerek közelében is láttak belőle. Kellő komolysággal akkor kezdték kezelni az ügyet, amikor egy vadász az udvarában puskavégre kapott két hívatlan látogatót, és az egyik tetemet kivizsgálásra küldte el a Kassai Állatorvosi Klinikára. S minthogy pozitív leletről érkezett távirat, azonnal elterjedt a hír, hogy veszett rókák garázdálkodnak a környéken. A járási állatorvosi központ készültséget rendelt el, s megtették a legszükségesebb intézkedéseket. Nyústyán kívül további öt települést tartanak a veszélyeztetett helyek listáján. Itt elrendelték a kutyák kötelező oltását, és kilátásba helyezték, ha a helyzet nem változik, elrendelik a közeli erdőkben tanyázó rókák és kóbor kutyák, illetve macskák kilövését is. A járás területén betiltották a kutyák, macskák és egyéb húsevő állatok sétáitatását és szabadon engedését. Felhívták a lakosokat, hogy ne keltsenek feleslegesen pánikot, hisz a helyzet annyira nem veszélyes, ám kérik, ha valahol rókát vagy kóbor állatot látnak, azonnal értesítsék őket. (polgári) VW-TERVEK POZSONYBAN MIRŐL ÁLMODOZNAK A NEGYVENKETTEDIKBEN? A múlt év végén, december 21 -én Pozsonyból röppent világgá a hír, hogy a városközponttól mintegy 15 km-re fekvő dévényújfalui autógyárban beindult az európai rangelső Volkswagen konszern 42. üzeme. Ekkor hagyta el a szerelőszalagot az első kettő VW Passat Variant jármű, amelyek - akárcsak az utánuk következők - nagyobbrészt még német földön készültek, de már a pozsonyi szerelők közreműködésével. A termelés felfuttatása keretében idén februártól fokozatosan egyre több alkatrész beszerelését végzik a pozsonyi üzemben, egyelőre a készen érkező lakkozott karosszériákba. Hosszú, meglehetősen bizonytalan múlt után alighanem sínre került a sokak által ismert BAZ. Világhírű, tőkeerős és feltörekvő céggel fonódott össze. Maga Karl Hahn, a VW társaság elöljáróságának elnöke még a decemberi üzemavatás ünnepi pillanataiban dicsekedte el hallgatóságának, hogy miközben mindenfelé autógyártó üzemeket zárnak be, márkájuk tovább folytatja hóditó útját. Tavaly több kocsit adtak el, mint amennyit sikerült legyártaniuk. Üzemet nyitottak Portugáliában és Pozsonyban, s az Audi, SEAT és VW néven ismert kocsiaikhoz betársult a Skoda is. Amíg a Mladá Boleslav-i gyár önálló márkaegységként tevékenykedik majd. a pozsonyi üzem, mintegy kinyújtott karként, a VW Passat kocsik szerelését bővíti. Az itt készülő személyautókat a konszern nyugat-európai értékesítési láncolata viszi a vásárló felé, de árusítanak belőlük Csehszlovákiában, s idővel célba veszik a középeurópai piacot is Ilyen szempontból Pozsony fekvése rendkívül kedvezőnek ígérkezik. Pillanatnyilag csak a sorozatgyártás első heteiben járnak. A szerelőszalagok mellett Németországban tanult hazai szakemberek végzik munkájukat. Számuk alig lépi túl a százat, de rövidesen újabb kétszáz visszaérkezésével számolnak. S ahogy lépésről lépésre gyarapodik a hozzáértés az üzemcsarnokokban, úgy emelkedik majd a teljesítmény is. Kilencvenötre várhatóan 1500 ember talál munkát a dévényújfalui Volkswagen autógyárban. Idén már 3000 jármű összeszerelését kellene elvégezniük. Lényegében a 1973 óta gyártott Passat Variant harmadik nemzedéke fut le a szalagokról. Kilencvenháromtól a termelés lényeges felfuttatását tervezik, évi 30 ezer jármű összeszerelésével. Két műszakban dolgoznak majd, s várható a már létező lakkozó üzembe helyezése is. Ily módon valamennyi alkatrész itt kerül majd az autókba. Emellett fokozatosan beindul a sebességváltók gyártása is. Kilencvennégy tavaszától naponta 1400 ilyen gépegységet szándékoznak előállítani. A majdani alkalmazottak nagyobbik fele - mintegy 800 - éppen ezzel a termeléssel keresheti a kenyerét. Lényegesen kisebb tökével szállt .

.. . r—y A legelső Pozsonyban összeszerelt Volkswagen Passat Variant személygépkocsit a látáskárosultak fővárosi bentlakásos iskolája kapta. Vladimír Benko felvételén az intézet igazgatója (jobbról) a jármű átvétele közben. (Foto: Archív) be a német konszern a pozsonyi Volkswagen Kft-be, mint a Skoda gyár esetében. Ám Szlovákia fővárosában nincs szükség olyan nagyméretű fejlesztésre, mint a Mladá Boleslav-i gyár üzemeiben, itt adottak az aránylag új szerelőcsarnokok, a lakkozó, ahol csak némi felújítás várható. Mindössze a Passat jármüvek szerelésének meghonosításáról van szó. Erre Hahn úrék 48 millió márkát (az alaptőke 80 százalékát) szánták. A BAZ készpénzben 12 millió márkával, de leginkább épületeinek, berendezéseinek értékével társult a társaságba Két éven belül a Volkswagen további 140 millió márka befektetését tervezi, amivel 6 százalék híján az alaptöke teljes tulajdonosa lesz. Amellett, hogy végre igazi termelési programhoz jutott a pozsonyi autógyár (legalább is társult része), amely fokozatosan 1500 embernek ígér munkát és szerelőszalagjairól lefutó jármüvei révén hírnevet a városnak, rejteget még egy további esélyt Szlovákia ipara számára. A köztársaság vállalatai alvállalkozóként kapcsolódhatnak be az alkatrészgyártásba. Persze, ez csak helyzeti előny, amelyet szigorú versenypályázatok megnyerésével lehet sikerré koronázni, ám kár lenne eleve lemondani róla. Mint jeleztem: alighanem sínre került a BAZ. Bár csak minél több hazai üzemről, gyárról elmondhatnánk ezt. Igaz, a Volkswagen pozsonyi tervei ma még inkább a számok előrevetítésével lenyűgözöek, a valóság ennél jóval hátrább tart, viszont tökeínséges reformgazdaságunkban nincs annál nagyobb támaszték, mint a tapasztalt, megbízható hátteret biztosító külföldi partner befogadása. Akár olyan áron is, mint amilyenért a VW gyökeret eresztett mindkét hazai autógyárban. (j. mészáros) « ro JÜ £ c NO -UJ g> a t» r. N CL J? t LU jc ( V LU i. SiS" N q3 Df 0 t k(D § | e c 1 B -o i 2 i -ä 3