Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-18 / 41. szám, kedd

1992. FEBRUÁR 18. I ÚJSZÓÄ HAZAI KORKÉP L APSZÉLEN HA A HEGY NEM MEGY... A Jókai Színház szakított azzal a demagógiával, mely a színháznak évtizedeken át népnevelő, valamint külön falu,nevelö szerepet szánt Ez a' gyakorlatban azt jelenti: a Jókai Színház lemondott arról, hogy ki­sebb falvakban lépjen fel. Jól tette. Mégha döntésükben közre is játszottak anyagi okok. Ami még „ment" a lázas ötvenes évek­ben, az már a hetvenes években akadozni-szaKadozni látszott, egyre inkább anakronizmusnak tetszett; majd fokozatosan teljesen nyilván­valóvá vált, hogy semmi értelme az olyasfajta tájolásnak, mely a szín­házművészet számára méltó körül­ményekről gondoskodni nem képes, legfeljebb lakodalmak, bálok rende­zésére alkalmas falusi „kultúrházat" is célba vette. Mert a legtöbb eset­ben már nem volt ott kinek játszani, noha igaz, tiz-tizenöt ember is kö­zönség már. A hideg öltözőket, pon­tosabban öltözőnek kinevezett ilyen­olyan helyiségeket, kivert ablakokat, lavóros tisztálkodási lehetőségeket stb. hagyjuk. A színházat, színészt, közönséget megalázó helyzetek sorjázása mellett folyt közben a mű­vészet (már amennyire valóban mű­vészet volt az előadás és nem csu­pán a látszata annak) megerőszako­lása, mely tulajdonképpen mára da­rabok kiválasztásakor megkezdő­dött, majd folytatódott a rendezésük, színpadra állításuk során: az úgyne­vezett közönségigényre-ízlésre hi­vatkozva le kellett (?) mondani erröl­arról, vagy éppen bedobni egy kis mókát. Másrészt eleve úgy kellett alkotni, színpadképet szervezni, díszletet tervezni és építeni, hogy az előadás elférjen majd a falusi „kul­túrházak" szűkre szabott színpa­dán. Profi színház ide, profi színház oda, a darab megkívánta kibontako­zás, szárnyalás helyett a körülmé­nyek által kényszerített beszűkülés, örökös csonkítás. Sok előadásnak ezért is csupán romjait láthatta a fa­lusi néző. Aki ma,'ahogy hallom és tapasz­talom, szívesen beutazik Komárom­ba, a Jókai Színház egy-egy előadá­sára, vagy azokba a városokba, na­gyobb községekbe, ahol továbbra is fellép a társulat. Vagyis, ahol szín­ház lehet a színház, premier méretű minden előadás. Ki kocsival megy, ki busszal, szervezett kirándulás ön­kéntes résztvevőjeként. Jutott mindez eszembe arról, hogy a Jókai Színháztól függetlenül, hasonlóképpen döntött egyik amatör színjátszócsoportunk. Nemcsak azért, mert „ez a darab falun nem élne meg", de a díszletek nem fér­nének el a színpadon, hanem az elmúlt években szerzett keserű ta­pasztalatok nyomán is. Nem kis pénzbe kerüli új előadásuk létreho­zása, mégis inkább lemondanak ar­ról a két-három ezer koronáról, me­lyet egy-egy falusi „kultúrház" elha­nyagolt, a legalapvetőbb műszaki feltételeket is nélkülöző színpadán tartott fellépés hozna. Jobban szere­tik és tisztelik annál a színházat, semhogy jószerivel üres, rideg né­zőtér előtt játsszanak, vagy olyan közönségnek, mely nem éppen az előadás miatt váltott jegyet. Színész számára - mégha amatőr is - nincs letaglózóbb érzés, mint amikor hi­ányzik az atmoszféra, nem alakul ki áramkör közte és a nézőtér között. „Olyan jó volt a legutóbb játszani, majdnem telt ház volt, és vette a kö­zönség a lapot" - mondta a minap a csoport egyik tagja a szomszéd városban megtartott előadásukról. Félreértést kerülendő, nem a falu lebecsüléséről van itt szó, hisz men­nek ők falura is örömmel. És elmen­nének akár a legkisebb községbe. Csak érezzék: kell a színház. Csak tudják: van hol játszani. (bodnár) A farsang a szépségkirálynök vá­lasztásának divatját is elbírja. Ez a szertelen, a régi és immár az új népszokásokat is évről-évre felidéző vidám időszak az elmúlt hétvégen is új szépségkirálynők választását hozta. Ezek közül mutatjuk be felvételünkön Morvaország szépét: Monika Skande­rová 17 éves brünni diáklány középen formás alakját a balettnek, az atlétiká­nak és a röplabdának köszönheti. A KÖZLEKEDÉSI TÁRCA SZERINT SZLOVÁKIÁBAN NINCS SZÜKSÉG VITELDÍJ-EMELÉSRE (Munkatársunktól) - A csehorszá­gi állapotokhoz viszonyítva, az ottani hibákból levont tapasztalatok alap­ján elmondható, hogy Szlovákiában a közlekedésben, s főleg a személy­forgalom területén jóval nyugodtabb a helyzet - állapította meg tegnapi sajtóértekezletén Vladimír Pavle, szlovák közlekedési és távközlési miniszter. A tárca vezetője, akit nemrégiben a szlovák lapokban fi­zetett egész oldalas hirdetés útján szólítottak fel a lemondásra, a vá­dakra is válaszolva hangsúlyozta, Szlovákiában nincs szükség egyet­len vasútvonal felszámolására sem, s az sem szükségszerű, hogy a köz­úti személyforgalomban felemeljék a viteldíjak árát. Elmondta, hogy az ágazat vezetése a napokban ter­jeszti a kormány elé az erre vonat­kozó koncepciót, s ebben a kérdés­ben az ismertetett álláspontot képvi­seli. Ha a kormány ezt elfogadja, az idén valószínűleg nem kerül sor vi­teldíj-emelésre az autóbuszjárato­kon. Munkatársunk kérdésére, vajon ez a koncepció a vasúti közlekedés­ben is érvényesül-e, a miniszter nem adott konkrét választ, lévén, hogy a vasúti közlekedés még a szövetségi kormány hatáskörébe tartozik. Az ágazatban az idén öt közúti közlekedési vállalat privatizációját készítik elő, ehhez a PHARE prog­ram által felkínált nyugati pénzügyi segítséget is igénybe veszik. A sajtóértekezleten tájékoztatást kaptunk a nemrégiben nemzetközi bonyodalmakat is okozó, a kamion­forgalom számára kiadott külföldi li­cencek megítélésének alapvető fel­tételeiről, elveiről. Ezek a hazai szál­lítókat részesítik előnyben, s az ex­porttámogató gazdaságpolitika kö­vetelményeinek megfelelően ez a jövőben is így lesz. Természete­sen a tavaly kiadott licencek kihasz­nálását is felmérik, hiszen a jelzések szerint a kiadott engedélyek elég nagy hányada nem került kihaszná­lásra. A közúti személyforgalomban ugyan nem terveznek áremelést, de ez a lépés a távközlésben elkerülhe­tetlennek látszik. A tervek szerint a második félévben 100 százalékkal növelik a postai levélküldemények árát, a röpirat-küldemények továb­bítási díjait pedig mintegy 200 szá­zalékkal emelik. Az általános tarifa­emelés, amely már tartalmazza majd az energia- és egyéb költsé­gek árait is, később kerül megvalósí­tásra. - tszl­SZERINTEM STRATÉGIAI CÉLJAINK AZONOSAK 1989. november 18-a volt. Vágsellyén összejött a csehszlovákiai szellemi élet színe-java. Újra megszólaltak az agyon­hallgatottak és az elhallgatottak. Először hallottam Szabó Rezsői, Popély Gyulát, Varga Sándort De felszólalt Sándor Eleo­nóra, Tóth Károly, Püspöki Nagy Péler, Bába Iván, Molnár Imre és sokan mások. Csak Dobos László és Duray Miklós hiányzott - külföldön tartózkodtak. Egysé­gesek voltunk, mert tudtuk mit nem aka­runk, hogy elég volt a Nagy Negatív Utópiából. Aztán differenciálódtunk. Ki-ki meg­győződése, hite, vérmérséklete, lelkiis­merete szerint. Voltak, akik politikai ambí­cióik érvényesítését tartották elsődle­gesnek. Az 1990-es parlamenti választásokon már megosztottak voltunk. Elkezdődött egymás minősíthetetlen támadása, vélt és valós sérelmek felsorolása. Mindig szomorú vagyok, ha erre az időszakra gondolok. Pedig nem hiszem, hogy a csehszlovákiai magyarság szempontjá­ból téves politikai döntés lett volna a 90­es döntés. A politikai lehetőségeink di­menziói tágultak azzal, hogy lett egy kor­mánypárti mozgalmunk s egy erős, lénye­gében ellenzéki koalíció. Véleményem szerint, lényegtelen hibákat leszámítva, mindhárom politikai mozgalmunk tisztes­séggel helytállt ebben a nehezen demok­ratizálódó országban. Mindhárom mozga­lomnak köszönet jár, hogy az ország politikai stabilitása úgy-ahogy még meg­van, s kétségkívül a demokratikus politikai erök közé sorolandó mindhárom mozgal­munk. Újra választások előtt állunk. A két év folyamán a választóink elbizonytalanod­tak, a gazdasági és szociális helyzet rosz­szabbodott, az országot a széthullás, s ta­lán még nagyobb veszély is fenyegeti. A VPN nem meghatározó politikai erő immár, s erősödik a szociálbolsevizmus és a nacionalizmus. Folynak a koalíciós tárgyalások. Meg­született a negyedik magyar politikai erő, a Magyar Néppán is. Csatlakozom James Kálmán véleményéhez, szerintem sem hozott semmi újat a csehszlovákiai ma­gyar politikai színtéren. Hiszen a konzer­vatív keresztények számára ott az MKDM, a radikálisabb nemzeti célokat követőek számára az Együttélés, a liberá­lisoknak a volt FMK, most már a Magyar Polgári Párt. Lenn élek vidéken, a Csemadok járási elnöke vagyok, a járási munkahivatal igazgatója. Rengeteg emberrel találko­zom munkám során. Állítom, hogy az egyszerű emberek, választópolgáraink számára a legtöbb esetben érthetetlen, miért nem tudunk megegyezni. 1991. de­cember 6-án az FMK OV Léván úgy döntött, hogy a hármas magyar választási koalició kérdését kiemelt kérdésként ke­zeli. Ezt megerősítette a Magyar Polgári Párt alakuló közgyűlése is. Mégis úgy néz ki, hogy a tárgyalások megfeneklettek. Állítólag elsősorban az Együttélés zárkó­zik el a közös koalíció kialakításának lehetőségétől. Szeretném, ha akár a sajtóban kifejte­nék véleményüket, hogy mik azok az elvi akadályok, melyek nem teszik lehetővé sok százezer cseh-szlovákiai magyar vá­gyának megvalósítását. Hiszen stratégiai céljaink szinte azonosak: tisztességes polgári társadalom építése, parlamenti demokráciánk továbbfejlesztése, födera­tív államrendezés, a magántulajdon és piacgazdaság kialakítása, az alapvető emberi és kisebbségi jogok akadálytalan érvényesítése. Ezért tisztelettel megkérek minden fe­lelősségteljes, józanul gondolkodó és mérlegelő csehszlovákiai magyar politi­kust, hogy vegye tekintetbe ezeket a szempontokat, s ne riasszuk el válasz­tópolgárainkat önző, hatalmi ambicióikkal túlfűtött, kicsinyes, személyeskedő vá­lasztási kampányainkkal. Hiszek politikusaink józanságában és felelősségében. ZOLLER MIHÁLY, a Magyar Polgári Párt Elnökségének tagja REFLEX NYOMOZÁS -KÖZERZETÜNK ÜGYEBEN Amerikában - mint a napokban olvashattunk róla - rendszeres időközökben arról is hivatalos jelentést tesznek közzé, hogy a földke­rekség egyes országaiban mennyire tartják tiszteletben az emberi jogokat. Ha nem áhitanánk oly nagymértékben a jó szót, azt írnám erről hányavetien: a semminél ez is jobb. Szóval megjelent a lajstrom, és Csehszlovákia sokkal több elismerő szót kapott, mint mondjuk 5-6 évvel korábban, de azért elmarasztaló szavakat is tartalmazott az értékelés: a Dél-Szlovákiában élő magyarság helyzetével, illetve a zsidóellenesség némely megnyilvánulásaival volt kapcsolatos a kri­tika. Országos feltűnést keltett, hogy Ján Klepáč, a Szlovák Nemzeti Tanács kereszténydemokrata alelnöke nyomban a jelentés közzété­tele után magához kérette az USA pozsonyi főkonzulját, és magyará­zatot követelt. Azt próbálta kinyomozni, milyen forrásokra alapozva fogalmazták meg Washingtonban a bírálatot. Az SZNT alelnökének ügybuzgalma és módszere engem arra az esetre emlékeztet, amikor évekkel ezelőtt, még mélyen bent a pártál­lam időszakában Pozsonyban valaki közvetlen közelről pisztollyal agyonlőtt egy sorsjegyárust, és a pillanatokon belül a helyszínre érkezett detektívek percekig csak arról faggatták az elfogott tettest, hogy honnan szerezte a pisztolyt nem azt tették, amit minden épeszű ember tett volna; nem gyorsmentőért telefonáltak. így a szegény áldozat elvérzett, pedig lehet, hogy meg lehetett volna menteni. Itt. Európának ezen a táján bizony túlérzékenységben szenvedünk valamennyien. Majdnem mindent megteszünk azért, hogy valahol a nagyvilágban egy-két jó szó elhangozzék a javunkra. Az ügy érdekében akár két-három évtizedenként is átírjuk a történelmet, amiért tavalyelőtt még szégyenkeztünk, azt az idén már érdemként prezentáljuk, és fordítva; lényeges dolgokat elhallgatunk, jelentékte­lenségeket pedig kiemelünk. És e térségben minden ország teszi ezt annak érdekében, hogy minél jobb színben tetszeleghessék a világ előtt. Nem vagyok benne biztos, hogy Ján Klepáč a helyzetfeltárás leghatékonyabb és legcélravezetőbb útját választotta, amikor az USA főkonzulátusán kezdett nyomozni. Remélem, azért nyomozott, mert ki akarja deríteni, hogy mit kellene helyrehozni a szlovákiai magyarság közérzetének javítása érdekében. Azért, hogy a jövő évben az amerikai külügyminisztérium jelentésében már annyi elmarasztaló megállapítás se szerepeljen hazánk említésekor, mint amennyit az idén olvashatott a világ. Remélem, hogy az SZNT alelnökét az ország jövőjének féltése vezérelte. Feltehetően azt akarta megtudni, hogy némely jelenségek­ről hogyan vélekedik a szlovákiai magyar. Röviden: milyen a közérze­tünk, nincs-e, amit e téren még tökéletesíteni lehetne. Ha az ő helyében vagyok, én nem az amerikai külképviseleten kezdek nyomozni, hanem azok között, akikre a külügyminiszteri jelentés utal. Pozsonyból negyed óra alatt eljuthatott volna az érintettek közé. Hogy például megkérdezze azt a 78 éves dunaszer­dahelyi öregasszonyt, akit januárban vallatóra fogott egy nyelvtör­vény-őrjárat. Vagy elbeszélgetnék azokkal a maszek kisvállalkozók­kal, akik sehogy sem tudják megérteni, miért nem lehet az adóbeval­lás-nyomtatványt kétnyelvűre készíteni, ahogy azt az első republika évtizedeiben is tették. Véleményt cserélnék számos község lakosai­val arról is, káros-e Csehszlovákiára nézve, ha a szlovák nyelvű helységnévtábla alá magyar nyelven is odaírják a falu nevét. Rászán­nék egy félórácskát, hogy megtudjam, hogyan érzi magát a magyar anyanyelvű polgártárs, valahányszor a nemzeti érzelmű újságok cikkírói sokallják a jogait. A második világháború után mutatóban megmaradt zsidókból is felkeresnék néhányat. Megérdeklődném, mit gondolnak arról, hogy helyenként horogkereszttel csúfították el réges-rég elhunyt hittársaik síremlékét. Ha Ján Klepáč helyében vagyok, az ilyen kiszállás tapasztalatai alapján beszámolót írnék, és megnyugtatnám a világot, Amerikát is, hogy már tudják a szlovák vezetők, hol vannak még helyrehozni valók az emberi jogok érvényesítésében. A jövő évi USA-külügyminiszteri jelentés kidolgozásáig bőven lenne idő Szlovákia hírnevének helyre­hozására. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul) 7282/91 Parajos József, 1927. III. 16., Újfalu (Dombasz) 7292/91 Puzsér Ernő, 1922. II. 2., meghalt, Gellér (Ogyessza) 7397/91 Pauhof František, 1919. X. 7., meghalt, Horvátjárfalu (Dombasz) 7719/91 Pápay Lajos, 1905. X. 22., Negyed, (Boriszov) 7717/91 Pénzes Pál, 1919. I. 6., Harmac, meghalt (Baku) 7718/91 Pénzes Márton, 1923. IV. 23., Harmac (Szovjetunió) 7726/91 Pöhm Pál, 1913. I. 15., meghalt, Kassa (Janakiev) 7727/91 Prokop József, 1926. II. 20., Somodi.(Nuzal) 7730/91 Pópely András, 1908. X. 25., Iske, meghalt (Szamborg) 7950/91 Pándy Bertalan, 1926. V. 15., Csicser, (Kijev) 7955/91 Pásztó József, 1909. I. 27., Naszvad, (Paskej) 7956/91 Pavelko Štefan, 1921. XI. 2., Igló, (Dombasz) 7959/91 Petőcz Gyula, 1926. III. 4., Csilizradvány (Boriszov) 7960/91 Petőcz István, 1927. VIII. 11., Csilizradvány (Boriszov) 7961/91 Petrezsély Sánaor, 1921. I. 27., Ipolynyék (Kijev) 8205/91 Pásztor István, 1910. VI. 28., Pólyán, meghalt (Szamborg) 8206/91 Pavlik Vojtech, 1907. 1.13., Gelnica (Nuzal) 8207/91 Pechs Michal, 1900. V. 30., Kasa (Janakiev) 8207/91 Pechs Michal, 1900. V. 30., Kassa (Janakiev) 8212/91 Polednik Karol, 1894 II 10., Kassa, (Janakiev) 8315/91 Penger Ondrej, 1912. IV 11., meghalt, Kassa (Asztrahány) 74/91 Ružbacký Ján, 1907. III., 29., meghalt, Švedlár (Kaukázus) 153/91 Rigó János, 1925. I. 12., Zetény (Sztalinov) 154/91 Rigó Zoltán, 1925. VII. 19., Zetény (Janakiev) 159/91 Román László, 1926. V. 5., Szomotor (Sztalinov) 951/91 Révai Sándor, 1911. II. 28., Málas (Szovjetunió) 952/91 Rášiová Jolana, 1922. X. 23., meghalt, Hubó (Vorosilovka) 953/91 Ruszó István, 1925. VI. 16., Gömör, (Kijev) 954/91 Rudó László, 1926. V. 17., Kassa (Orel) 967/91 Rakeň Ondrej, 1916. V. 19., meghalt, Šivetice (Ogyessza) (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents