Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-17 / 40. szám, hétfő
MEGÉRDEMELJÜK A SAJTÓSZABADSÁGOT? Dicséretes őszinteségről tett a múlt csütörtökön tanúbizonyságot Vladimír Mečiar. A reá jellemző határozottsággal elmondta, hogy mire számíthatunk. Ő bizony nem kukoricázik azokkal, akik nem értenek vele egyet, hanem hozzásegíti őket, a külföldre távozáshoz. (4. oldal) BAGÓRA MEG FÉLDECIRE AZÉRT LEGYEN... - Januárig a feleségem sem dolgozott. Pincérnő voK, a vendéglő magánkézre került, s a tulajdonos saját embereit alkalmazza. Az eltelt időben a szülők segítettek, mert a segély, ugye, nem elég. (5. oldal) Hétfő, 1992. február 17. * Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 40. szám MARIÁN ČALFA: MEGKEZDŐDÖTT AZ ELSZAKADÁS Szombatesti tévényilatkozatában Marián Čalfa, a szövetségi kormány elnöke kifejtette, hogy az SZNT Elnökségében a közös állam jogi elrendezésének alapelveit lefektető javaslat elutasításával kezdetét vette Szlovákia elszakadása. Véleménye szerint, olyan modellt kerestek, amely valamennyire mindkét fél számára megfelelő lett volna. Ezzel a szavazással azonban mindezt elvetették. Kifejtette azt a nézetét is, hogy több politikai párt, s ezek többsége Szlovákiában tevékenykedik, egyáltalán nem kívánja fenntartani a közös államot. A miniszterelnök szeretné, ha az emberek tudatosítanák, melyek azok a szlovákiai politikai erők, amelyek a közös államot akarják. Tovább gyűrűzik Marosvásárhelyen a román szélsőségesek által kirobbantott, botrányszagú magyarellenes kampány. A legújabb fejlemény, hogy szombaton lemondott tisztségéről a város újonnan megválasztott magyar nemzetiségű polgármestere, Podhradszký László. Mint ismeretes, miután az RMDSZ polgármesterjelöltjét, Király Istvánt törvénytelenül, hamis vádak alapján törölték a jelöltlistáról, a helyi magyarság Podhradszkýt támogatta - sikerrel. A román nacionalisták azonnal léptek, egyebek közt leellenőriztették a Podhradszkýt támogatók jegyzékeit. A hírek szerint ezeken több nem marosvásárhelyi illetékességű, illetve kiskorú személy is szerepelt, és ezért a román körök óvást emeltek az új polgármester ellen. Érdekes, hogy a problémát egyesek már a választások napján is megpendítették. Nem tudni még, hogy kik, de már akkor olyan röplapokat terEzek választási eredményeitől függ majd, milyen lesz az államiság jövője a közös hazában. Megnevezte azokat a pártokat is, amelyeknek képviselői az SZNT elnökségében nyíltan az elszakadás mellett szavaztak. így a választók már világosan láthatják, hogy a Szlovák Nemzeti Párt, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, a Demokratikus Baloldal Pártja és a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőinek egyrésze nacionalista érzelmektől fűtve szavazott. Befejezésül emlitést tett arról a politikai nyomásról, amelynek újabban a törvényesség betartását felügyelő államhatalmi szervek, főleg az ügyészségek ki vannak téve. Ez azonban nem jelentheti azt hogy ezekben a törvényességet továbbra is ne tartanák be jesztettek a városban, amelyek felhívták a magyarokat, ne támogassák Podhradszkýt, mert a Vatrának bizonyítékai vannak arra, hogy le kell majd mondania. Ez sejteti, hogy nagyon tisztázatlan ügyről van szó. Az RMDSZ helyi szervezete nyilatkozatában leszögezte, szándékosan egyetlen illetéktelen név sem került az említett listákra. Ugyanakkor elítélte a Marosvásárhelyen és országszerte is már hetek óta tartó újabb magyarellenes kampányt. A kedélyek lecsillapítása érdekében Podhradszký úgy döntött, nem várja meg a felsőbb szervek határozatát, önként lemond tisztségéről, s ezt szombaton tudatta a központi választási bizottsággal. Marosvásárhelyen azért meg fogják ismételni a választásokat, azonban a botrány újból felkorbácsolta a kedélyeket, rontotta a román és magyar lakosság közötti kapcsolatok légkörét. (Folytatás a 2. oldalon) Mint ismeretes, a Független Államok Közössége tagországainak pénteken este véget ért minszki csúcsértekezletén nem született megegyezés a hadsereg sorsáról. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott szombaton az ukrán televíziónak Leonyid Kravcsuk elnök. Elmondta, Minszkben két tábor alakult ki, az egyik a fegyveres erók feletti közös ellenőrzést szorgalmazta, a másik pedig a nemzeti hadseregek megalakításának a híve. Ez utóbbi csoportba tartozik Ukrajna, Azerbajdzsán, Moldávia és bizonyos fenntartásokkal Belorusszia meg Üzbegisztán. A résztvevők egyetértettek a hadászati nukleáris erők (Munkatársunktól) - A Magyar Polgári Párt politikai testülete szombaton nyilvános ülést tartott Komáromban. Az MPP ezt a formát nem először választotta a lakosokkal való találkozásra, hiszen így is lehetővé válik, hogy a választópolgárok közvetlenül találkozzanak országgyűlési képviselőkkel, önkormányzatok vezetőivel és kormánytagokkal. Az MPP politikai testületének tagjai röviden beszámoltak a párttá alakulás óta elvégzett munkáról, majd közös irányításával. Kravcsuk szerint az a tény, hogy a FÁK tagjainak a fele saját hadseregre törekszik, ennek a FÁK életképessége szempontjából nincs nagy jelentősége. Sokkal fontosabbak a gazdasági ügyek, Minszkben vagy húsz dokumentumot írtak alá és Kravcsuk szerint a csúcson „jó légkör" uralkodott. Ugyanakkor több gazdasági probléma megvitatását a március 20-i kijevi csúcstalálkozóra halasztották. Minszkben megerősitették Jevgenyij Saposnyikov marsallt a FÁK közös hadereje főparancsnokának tisztségében, de (Folytatás a 2. oldalon) Komárom lakóinak kérdéseire válaszoltak. Mint Dél-Szlovákiában általában, a komáromiakat is elsősorban a földtulajdonnal kapcsolatos kérdések érdekelték, A több mint négyórás találkozón a legtöbb kérdést Világi Oszkár és Vladimil Podstránsky kapták. Az esti órákban az MPP képviselői Marcelháza vállalkozóival találkoztak. Tegnap Paton ülésezett a párt országos választmánya. (-ász) BUKARESTI MUNKATÁRSUNK JELENTÉSE MAROSVÁSÁRMELYEN MEGISMÉTLIK A VÁLASZTÁSOKAT Romániában még egy héttel a helyhatósági választások után sem hozták nyilvánosságra a hivatalos végeredményeket. Kiderült, hogy a számítógépekbe sok helyütt nem a valós adatokat táplálták be, s ezért megyénként kézi módszerrel kell mindent újra feldolgozni. Továbbá rengeteg az óvás, a bírálat, valamint az egyéb politikai és technikai probléma. Mindez a hivatalos nyilatkozatok ellenére azt bizonyítja, hogy nem a legtisztábban mentek a dolgok, bár megfigyelők szerint a helyzet a tavaly májusi parlamenti választásokhoz képest most sokkal jobb volt. Ami már biztosra vehető: a választókerületek több mint felében lesz szükség második fordulóra. Két bangladesi katona, Abdul Hafez és Juszuf Szabidzsan húzta fel szombaton az ENSZ békefenntartó erőinek zászlaját Zágrábban, az ENSZ-erők újonnan létesített parancsnokságának épületében. (Bővebb híreink Jugoszláviáról a 2. oldalon) (Telefoto: ČSTK-AP) KRAVCSUK: A GAZDASAGI EGYUTTMUKODES FONTOSABB SZERZŐDÉS A HADÁSZATI ATOMERŐKRÖL TALÁLKOZTAK A VÁLASZTÓIKKAL KOMÁROMBAN ÜLÉST TARTOTT A MAGYAR POLGÁRI PÁRT DZSINNEK A PALACKBÓL BESZÉLGETÉS JÁN ČARNOGURSKÝ SZLOVÁK KORMÁNYFŐVEL, A KDM ELNÖKÉVEL - Miniszterelnök úr, számos jel mutat arra. hogy a volt keleti blokk országai változatlanul egy hajóban eveznek. Ez is jelzi, hogy együttesen - csehek, szlovákok. magyarok, lengyelek, németek, rutének és mások - talán könnyebben tudnánk kilábalni a kommunizmus negyven esztendejének gödréből. Más oldalról viszont látni kell, hogy hazánkban még országon belül is egyre többen foglalatoskodnak a még meglévő szálak elszaggatásával; ezt tadják az „idók szavának", az Európához való csatlakozás feltételének. Kéznyújtás helyett a hátfordítást forszírozzák, és a társadalomnak ebben az ideges légkörében az összeférhetetlenség, esetleg az erőszak dzsinnjeit is kiszabadíthatják a palackból, önnek nem volt hasonló érzése, amikor tudomására jutott, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségének 1992. február 12-ei ülésén a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői közül Hykisch, Javorský, Klepáč és Kmeť urak simán megbuktatták a leendő államszerződésről alig néhány nappal korábban Miíovyban kötött sokpádi egyezséget? - Aligha lehet véka alá rejteni, hogy ezzel valóban komoly helyzet állt elő, hiszen a Miíovyban létrejött szerződéstervezet mind a cseh, mind a szlovák fél részéről jelentős kompromisszumkészség révén született. Ha e tervezet az SZNT plénumában is megbukik, akkor ez a közös állam megszűnésének első határozott lépését is jelentheti. - A kettéválás konkrét rémének szelleme a Kereszténydemokrata Mozgalomban észlelhető széthúzás miatt szabadulhatott ki a palackból. Nem is titok, hogy Klepáč úr - aki '91 őszén a mozgalom élére is jelöltette magát - a szlovák fegyveres domobranát sürgető, nemzetieskedő frakció élén áll, Petrík úr a KDM vallásos szárnyát preferálja, mig Oberhauser miniszter úr valamiféle szociálkeresztény irányzat szószólója. Mindez világos pádoskodás; a szerződéstervezet megbuktatása pedig a szakadás jele... - Nézze, mindeddig pozitívumként értékelhettük, hogy a mozgalmon belül, a látszategység helyett, különböző szemléletmódok érvényesültek, igy tárgyilagos vitában kristályosodhatott ki a KDM vonalvezetésének fő iránya, ugyanakkor kellő rugalmassággal tudtunk reagálni a momentán adódó politikai helyzetekre is. Persze, vannak az életben olyan szituációk, amikpr mindenkinek ki kell jönnie a farbával! Úgy tűnik, nálunk az ominózus szerződéstervezet hozta meg az őszinteség pillanatát. - ön lát kiutat ebből a zsákutcából? - Pillanatnyilag inkább csak a tényeket. A Kereszténydemokrata Mozgalom szűkebb körű vezetőségében, illetve a KDM tanácsában is elemezni fogjuk a kialakult helyzetet, és szavazással eldöntjük, hogy az SZNT legközelebbi plénumán hogyan viszonyulunk a milovyi dokumentumhoz. - Eszerint esetleg még fordulhal a kocka? - Igen, fennáll ez a lehetőség. -A KDM tanácsában ön személyes tekintélyének latba vetésével kíván rendet teremteni? Ha netán süket fülekre talál, akkor a konzekvenciákat is hajlandó levonni? - Lemondásra egyelőre nincs okom, hiszen alig pár hónapja, mozgalmunk őszi közgyűlésén erősítettek meg tisztségemben. Persze, ha a széthúzás nyílt szakadássá fajulna, akkor valóban rendkívüli közgyűlést kellene összehívni, ahol akár elnökváltásra is sor kerülhetne. - Miniszterelnök úr, vannak akik úgy vétik, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom elnökeként ön inkább a dolgok felszínén lavíroz, semmint a dolgok mélyére nyúlva keresné a megoldást?! - Tény, hogy jobbára a biztosabb talajt keresem, de nem az egyéni karrierem érdekében. Lépésről lépésre, napról napra ugyanis tudatosítanom kell magamban, hogy az én mozgásom többnyire azonos a KDM mozgásirányával; ez pedig Szlovákia politikai és társadalmi törekvéseinek szab irányt. A biztos talajon egész (Folytatás a 3. oldalon) 100 MILLIÓS ÉRTÉKŰ SZERZŐDÉSEK Trencsén - a divat városa. Ezt nemcsak az azonos nevű kiállítás hivatott bizonyítani, hanem azok az itt megkötött szerződések is, amelyeknek értéke meghaladja a 100 millió koronát. A 25. alkalommal megtartott divatvásáron 102 hazai és külföldi cég képviseltette magát Az üzleti sikereken felbuzdulva sokan már a nyári kiállításra is lefoglalták a standokat. Idén naponta átlagosan 3 millió koronás kiskereskedelmi forgalmat könyvelhettek el, ami nem meglepő, hiszen a vásárt és a kiállításokat naponta közel 7 ezer ember tekintette meg. VÁCLAV HAVEL LEVELE MAREČEKNEK Az 53. napja éhségsztrájkoló Miloslav Marečeknek magánlevelet írt Václav Havel köztársasági elnök. A címzett a levelet bizalmasnak nyilvánította, ezért nem volt hajlandó tartalmáról nyilatkozni. Vasárnap délelőtt az 1989-es ú. n. gumibotos törvény kezdeményezőinek megbüntetését és egy korábbi éhségsztrájkja során a jogellenes mesterséges táplálás felelőseinek kinyomozását követelő fiatalembert támogatók 150 fős csoportja Kyjov főterén fejezte ki egyetértését az éhségsztrájkolóval. FEGYVERELADÁSPONTOS ELŐÍRÁSOK SZERINT A Mladá fronta Dnes-nek adott nyilatkozatában Jozef Bakšay szövetségi külkereskedelmi miniszter kifejtette, hogy „pontosan meghatározott feltételek szerint, amelyekről mindenki tud és ellenőrizhetőek", továbbra is eladhatók fegyverek külföldre. Ezzel kapcsolatban Pavol Demeš, a Szlovák Köztársaság külkapcsolatainak minisztere leszögezte, hogy csak akkor lehet erről szó, ha a fegyverszállítás nem háborús konfliktusoktól és terrorizmustól sújtott területekre irányul, vagyis ha a CSSZSZK nem sérti meg az általánosan elfogadott nemzetközi normákat. TÜZESET A SLOVNAFTBAN Szombaton a Slovnaft egyik üzemrészlegét ellátó magasfeszültségű kábelen keletkezett tűz miatt leállt a termelés a Hydrokrakkolóban. A vállalat igazgatójának tájékoztatása szerint az üzemzavar egy-két napos kiesést okoz. A tényleges kár minimális, de a közvetlen termeléskiesésből keletkező kárt csak utólag állapíthatják meg. ISMÉT ÁLDOZATA VAN AZ ALACSONY-TÁTRÁNAK Az AlacSony-Tátra északi oldalán szolgálatot teljesítő hegyi mentők figyelmeztetik a síelőket és a kirándulókat, hogy a megváltozott időjárás következtében a jasnái lesiklópályák eljegesedtek, ezért életveszélyesek Szombaton ennek következtében egy ember életét vesztette és heten súlyos sérülést szenvedtek. Ezért a hegyi mentőszolgálat nem ajánlja a turistáknak, hogy az erdőhatár fölé merészkedjenek.