Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-15 / 39. szám, szombat

KULTURA VIGYÁZZ, MIELŐTT EGYET KÖPSZ EURÓPÁBAN TALLOZAS MAGYAR FOLYÓIRATOKBAN Se szeri, se száma azoknak a minden bizonnyal jogos panaszoknak, amelyek fölsorolják a magyar folyóiratokat fenyegető veszélyeket. Az Új írás például anyagi támogatás hiján megszűnt. Láthatjuk, hogyan „karcsúsodnak" a romániai és a vajdasági magyar folyóiratok, s a kényszerű fogyókúrának pontosan megállapítható anyagi okai vannak. A magyar irodalom azonban nem véletlenül - folyóirat-irodalom: élete, mozgástere leginkább itt érhető tetten. Most méginkább így alakul a helyzete, mert a könyvek nehézkesebbek, a napi- és hetilapok egyre felületesebbek (tisztelet a kivételnek), tehát marad a folyóirat. Marad? Ha megszűnik egy, támad helyébe kettő. Lám, igaz a folyóiratokat fenyegetői veszély, de az is igaz, hogy egyre nehezebb eligazodni a folyóiratok dzsungeljében. A hagyományos, úgynevezett központi lapok mellett, amilyen az ugyancsak megkarcsúsodott Kortárs vagy a változatlan Mozgó Világ, most már hagyománya van az Európai Utasnak meg a Holminak is. Sajnos hozzánk alig jutnak el ezek a folyóiratok és társaik. Legföljebb azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy úgysem győznénk a gazdag termést nyomon követni. Tallózgatásom ezért sosem törekedhet teljességre. Mindössze figyelemfelkeltő jelleget, feladatot vállalhatok időről időre. De talán ez is több a semminél. Bennünket is érint például az a beszélgetés, amelyet a szegedi Tiszatáj közölt Aniszi Kálmán tollából Czine Mihály tanszékvezető professzorral ,,a nagyvilág magyarjairól". Czinét mindenkor űgy ismertük, mint akinek szívügye a Magyarország határain kívül működő magyar literatúra, véleményére nálunk is érdemes odafigyelni. Most egy látszólag mellékes, valójában fontos gondolatát idézném: „Aki csak magyarul olvas, az is a világ szinte minden dolgáról tudomást szerezhet. Mert ez a sokágú magyar irodalom mindenről közvetít valamit, és ezek az irodalmi alkotások közelítik a szomszédos, sőt a nem szomszédos népek érzületét is. Mindazt, amiben ezek az irodalmak születtek. Például a nyugati magyar irodalom ilyen vagy amolyan módon közvetített sok modern áramlatot a magyar irodalomban. A torditásirodalom is naKUTF

O „állni lábujjhegyen / lassan meredeken / dőlni hanyatt hátra / dőlni / míg talpat érint a haj / mig a haj forgója / a sarkat körülzárja / akkor / a fejtetőről elrugaszkodva / röpülni fejtetőig / áttörni a koponyát / átülni a talpal / belső végtelenségünkbe kitön/e / körbe-körbe / röpülni röpülni röpülni" A vers címe: Az állatöv artistája. Ezt a címet viseli egyébként egy egész ciklus, amiből logikusan következik, hogy ez a metafora különösen jellemző kell, hogy legyen a költőre, vagy legalábbis jellemzőnek érzi önmagára Marsall László. De kicsoda Marsall László? Nemzedékünknek, a hatvan felé közeledő generációnak, a Pilinszky-Nagy László-Juhász Ferenc-nemzedéket követő magyar költészetnek egyik legfontosabb lírikusa. Igen, jól hallottuk. Az egyik legjobb élő magyar költő, annak ellenére, hogy keveset hallani felőle. Az oly sok nagy tehetségben tobzódó magyar irodalom egyik rákfenéje, hogy minden nemzedékből kitippel magának egy-egy vezérbikát, s csak akörül pörög-forog, a többi magára hagyva - mint jeleztük nemrég Rákos Sándorral kapcsolatban. Ahogy ő árnyékban maradt Juhászék, Pilinszkyék mögött, ugyanúgy maradt árnyékban Marsall Tandoriék, Orbán Ottóék, Utassyék, Petriék mögött. Hogy nemzedékének határon túli költőiről, Szilágyi gyon érdekes és értékes eredményeket hozott. A magyar torditásirodalom az egyik leggazdagabb az egész világon. A románnak a magyar a második anyanyelve, hisz majdnem minden román művet lefordítottak magyarra, ami arra érdemes. A szlovák, a szerbhorvát irodalomnak ugyancsak a magyar a második anyanyelve..." Czine professzornak nagyon igaza van. Csak halkan kérdezem: a könyvkiadás pangása lehetővé teszi-e majd, hogy igaza meg is maradhasson? Szóval, a közvetítő szerepet tudjuk továbbra is vállalni? Közép-európai gond ez, mert a szomszédnak sem lehet közömbös, hogy mennyire ismerjük őt, mint ahogyan nekünk sem mindegy, hogy tőlünk mit ismernek. És közben egyre több szó esik térségünk történelmi, sorsszerű összetartozásáról, s ebben a magyarság helyzetéről is. Domokosról, a Magyar Műhely nemzedékéről, Tolnai Ottóról, Domokos Istvánról vagy Tőzsér Árpádról már ne is szóljunk. Igen, az 1933-ben született Marsall László e nemzedék talán legmarkánsabb alkotója. A beavatottak, a vájtfülűek, tudták már ezt jó két évtizede, pontosan azóta, hogy 1970-ben megjelent a költő megkésett első kötete, a Vízjelek, majd az ezt követők, a Szerelem-alfapont, a Portáncfigurák, az Egy világ mintája és a Negyvennégy öregek. Valamennyi figyelemre méltó teljesítmény, de a kritika és a közvélemény nem tud velük mit kezdeni, tisztelet a nagyon ritka kivételnek. Amilyen például Bata Imre recenziója volt, aki szerint „Weöres Sándor Tüzkútja óta líránknak nem született még olyan verseskönyve, amelynek a Tűzkőéhez hasonló drámai szerkezete volna, mint a Portáncfiguráknak." Meg is kapja érte Bata a magáét, mégpedig nem kisebb műítésztől, mint Lengyel Balázstól, aki nem átallja bevallani, hogy „Mi tagadás, ámulattal adózom kritikustársaimnak, akik példás erőfeszítéssel törekednek Marsall eszmerendszerének kihüvelyezésére. Erőmből erre nem Az Európai Utasban Eduard Goldstücker értekezik Közép-Európa - Prágából nézve címmel. Goldstücker felvidéki származású, s noha csehül ír, igazán kitűnően beszéli nyelvünket is. Nevét az tette ismertté a világban, hogy Franz Kafka rehabilitálását szorgalmazta a hatvanas évek első felében, s ezért aztán emigrációba kellett távoznia a hatvanas évek végén. Csaknem negyedszázada él Angliában, de azért nem vesztette el tájékozódását a hazai tájakon sem. Elmefuttatását személyes emlékkel vezeti be: ,,Az általános közép-európai életkörülményekre gondolva az 1946-os párizsi békekonferencia egy apró mozzanata jut az eszembe. Az ausztrál külügyminiszter... az egyik probléma tárgyalásakor saját megoldási javaslatával állt elö. A csehszlovák delegáció vezetője, Jan Masaryk aztán türelmét vesztve egy sajtókonferencián mintegy mellékesen megjegyezte: »az úr olyan országból jött, ahol hónapszám nem lát, csak tágas tereket, legfeljebb ugráló kengurukkal. Mégis meglepő biztonsággal tudja, mit és hogyan kellene tennünk Európa e részében, ahol mielőtt egyet köpnénk, azon kell gondolkoznunk, nem érzi-e majd egyik vagy másik szomszédunk megbántva magát"". Kosáry Domokos történész, a Magyar Tudományos Akadéŕnia elnöke hasonló gondokról szól a Mozgó Világnak adott interjújában, persze, külön kiemelve a magyarországi érdekeket. Érdekes, hogy mennyire összehangzik gondolatmenetének indítása Goldstückerével. „Európának ez a zónája - mondja Kosáry - a politikai előzmények, a gazdasági viszonyok és a megoldatlan etnimérték a reális helyzetet és világosan megfogalmazták a gazdasági, oktatásügyi, kulturális célkitűzéseiket, sőt még egy közös pénzalapot is létrehoztak, melyből falujuk fiataljait akarják segíteni, azokat, akik szeretnének továbbtanulni. Hasonló értelmes elképzelésekkel rukkoltak elö Csoltón, Pelsöcön, de a bodrogközi Nagytárkányban is. - Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a Csemadok munkájában érdemi fellendülést, minőségi változást az értelmiség aktivitása hozhat, ön hogyan tátja ezt a kérdést? - Pozitív jelenség, hogy a rendszerváltást követően magyar műszaki értelmiségünk zöme az elsők között kapcsolódott be az új vállalkozási formákba, és sokan ma már tekintélyes vagyonnal rendelkező polgárok, akik szponzorálják a magyar kultúrát. A humán értelmiség helyzete viszont nem a legjobb. A Pozsony-centrikusság következtében a mi tájainkon kulturális műhelyek nem alakultak ki a múltban, s e hiány most erősen érezhető. A Thália Színházon kívül erretelik, mert a kapható eredmények nagyszámú variációja visszariaszt". írja, íme mindezt az Újhold-nemzedék első számú szervezője-esztétája, aki évtizedeken keresztül, verseskönyvről-verseskönyvre figyelemmel kíséri az új magyar lírát, s mindenképpen meghatározó potentátja a mai (és a jövö!) magyar poézisének. Mit akarunk hát akkor? A kutya, szerintem, most is ott van elásva, ahol Rákos Sándor esetében sejtettük: Marsall, Rákoshoz hasonlóan, mindmáig nem volt hajlandó dönteni a népi-urbánus vitában. Nem népfi költő és nem urbánus. A mi szerény véleményünk szerint, éppen ezért jó (többek között), ahogyan Rákos Sándor, Mészöly Miklós, Oravecz Imre, Szilágyi Domokos vagy Tőzsér Árpád. „Fehér szomorúság / tejescsupor méhében / ficánkoltam kis varangy / mennyi milosztben valék // Igátlan szép távolok / Fehér a szomorúság / teremtüvé elevé / lépdelek a szélrózsán // Mivel rákivánkozék / oz tiluit gyimelcsre / Fehér a szomorúság / betűt hivő papírlap // Turkuk migé szokasztja / gödörből ett krizantém / mivel véle fonnyadok / Fehér a szomorúság". A Holdraforgó Marsall László válogatott verseit tartalmazza. De mit keres akkor benne a Hogyan találkozhatnánk kai kérdések miatt olyan állapotban van ami könnyen előidézheti a destabilizáció veszélyét... Ebben a térségben Magyarország a legnyugodtabb pont - még ma is... E zóna minden országában vannak olyan tendenciák, amelyek a ráció és az európai érdek szempontjából közelítik meg a konfliktusokat, függetlenül attól, hogy azok mennyire fájdalmasak. Minden országban van viszont olyan törekvés is, amelyik az indulatok, az emóciók alapján teszi ezt. A két közelítésmód aránya ezekben az országokban nem egyforma. Magyarországon eddig az európai megközelítés látszott erósebbnek. Nekünk - mint nemzetnek, mint országnak, nekünk, mint egyéneknek - az az érdekünk, hogy legyünk úrrá saját indulatainkon." Kosáry egészen más pályát futott be, mint Goldstücker: a magyar tudós, Teleki Pál mellett töltötte ifjúságát, az egykori prágai tanár pedig baloldali volt, Kosáry szinte egész életében kizárólag magyar témákkal foglalkozott (igaz, mindenkor európai összefüggésekben), Goldstükker szakmája pedig a német literatúra. S mégis, a két értelmiséginek szükségszerűen találkoznia kell. Mert nem csupán a két_ egymástól függetlenül született gondolatmenet indítása hasonló, hanem a zárás is. Goldstücker ekként fejezi be esszéjét: „Bár gondjaink nagyok, mégis remélem, hogy a felszabadulás öröme még sokáig velünk marad, s nem az ökölbe szorított kezek, hanem a jobb élet reménye vezeti majd Közép-Európát". Ezekre az óhajokra nemcsak illik, hanem kötelező is rámondani: ámen, azaz, így legyen. BROGYÁNYI JUDIT felé nincs más jelentősebb magyar kulturális intézmény. Kassán nagy erőfeszítésekkel létrehoztuk a Keleti Napló független társadalmi és kulturális lapot, melynek - bízunk benne - kellő szellemi kisugárzása lesz. Örülünk annak is, hogy Nagykaposon Ungi Táj cimen szintén szerkeszteni kezdtek egy regionális lapot. Megjelenik már a Tornaija és Vidéke című újság és Rozsnyón szintén újraindult a regionális sajtó. A Csemadok a magyar kultúra ápolásában és fejlesztésében továbbra is a pedagógusoktól várja a legnagyobb segítséget. Szerintem olyan időszakot élünk, amikor ismét meg kell szólítani azokat az embereket, azokat a szülőket, akiktől elsősorban függ, hogy közösségeink önmagukra találnak-e, vagy sem. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy a Csemadok a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével valamint területi elöljáróságaival, továbbá az egyházakkal jó kapcsolatokat építsen ki, mert az életképes közösségek működtetésének kulcsa az ó kezükben van. SZASZÁK GYÖRGY ha című Játék négy jeleneiben, A rekviem megtagadása ciklusban található Misztériumjáték öreg gyerekeknek, avagy az Amíg a föld forog című buffo misztérium hangokra, amelyet jellemző módon in memoriam Dylan Thomasnak ajánl a szerző? Éppen ez az a bizonyos nagyszámú variáció, amely annyira visszariasztja Lengyel Balázst s hangadó kritikus-társait. Ahogyan az urbánus-népi mai kocsmán túllépett Marsall, ugyanúgy túllépett a líra-epika-dráma szentháromság skatulyáin is, ahogy Dylan Thomas A mi erdőnk alján című hangjátéka költészet, ugyanúgy költészet Marsall idézett három játéka-buffója-misztériuma is, s igenis, ott a helye a válogatott versek között, inkább, mint egy közepes versnek, amilyet, tudomásunk szerint a különben matematikus Marsall alig-alig írt, vagy legalábbis nem közölt, főleg nem válogatott verseit tartalmazó gyűjteményében. Igaza volt Bata Imrének 1980-ban. A Tűzkút óta alig-alig akadt jelentősebb verseskönyve a magyar irodalomnak Marsall köteteinél. Noha akadt azért Domonkos Istvántól Oravecz Imréig, Kiss Annától Szilágyi Domokosig, de az bizonyos, hogy kevés méltó társa akadt Marsallnak az utóbbi évtizedek magyar lírájában. 1992. FEBRUÁR 15. MADACH-BIBLIOTEKA DOBOS LÁSZLÓ: A KIS VIKING Szép, szomorú kis regényt (nem kisregényt!) írt Dobos László a gyermekeknek. Olyat, hogy a felnőttek is értsenek belőle. S így tulajdonképpen két regény ez az egy regény, söt meggyőződésem, hogy - mint minden lélekből szakadt műnek - ennek is annyi oldala, jelentése van, ahány olvasó olvassa. Én itt most csak a két legáltalánosabb lehetséges olvasatát mondom el. A gyermekolvasó számára a mesék és az utazás könyve A kis viking. A történet hőse egy óvodás korú kisfiú, a norvég-magyar Lars, aki állandóan útban van apja északi hazája s anyja Duna-menti szülőföldje között, norvég és magyar nagyszülei között, de lélekben apja és anyja között is megállás nélkül utazgat. Egyéb élete, játékai alig vannak, de ő nem érzi életét sivárnak, útjait benépesítik a kitalált figurák, az anyjától, nagyszüleitől hallott mesék, sagatöredékek hősei, s ő, mint egy libahát helyett szánon, autón, söt repülőn utazgató norvég-magyar Nils Holgersson, gyakran keveri össze saját valóságát a legendák valóságával. Csak akkor szomorú, ha Mamája arcáról lefagy a mosoly, s csak akkor fél, ha Mamája és Papája veszekednek. S mivel gyakran veszekednek (söt végül el is válnak), elég sokszor fél, s lassan, észrevétlenül minden tettébe belopózik valami korához nem illő furcsa melankólia. S ez a direkt módon sehol, egyetlen utalásban sem megfogalmazott mélységes szomorúság erősödik föl - mintegy második olvasatként s csak a stílus üzenetére is érzékeny felnőtt olvasó számára hallhatóan - a kis mű nyelvének zeneiségében, a lassan kibontakozó mondatszerkezetekben, a rikító színeket kerülő leírásokban, a felnőtt szereplők viszszafogott mozdulataiban, szűk jelenlétében. S így - s ez szerzői bravúr - annak ellenére, hogy a narrátor maga is kis föhös, ott zeng a könyv lapjain a felnőtt (a szülő, az apa, a nagyapa?) bánata is, az afölött a tény fölött érzett tehetetlen fájdalma, hogy gyermekeinknek - akár a gyermek József Attilának - egyre ritkábban jut „kis ló, kis eke, kis ház, kis kapu, kis buza", kis világ, s egyre gyakrabban sorsuk a gyermek s az ember méreteit elhagyó nagyvilág. (Madách, 1991) (tör) HELYESÍRÁSI VERSENY A Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége az idén első ízben rendezte meg a középiskolások országos helyesírási versenyét. Az országos döntőt 1992. február 13-án a galántai magyar gimnáziumban rendezték 32 résztvevővel. A feladatlapokat Cs. Nagy Lajos, a Nyitrai Pedagógiai Kar magyar tanszékének vendégtanára állította öszsze. Az első díjat a komáromi gimnázium diákja, Szabó Szilvia szerezte meg, második helyezett a dunaszerdahelyi Űllős Edit lett, a harmadik helyen holtverseny alakult ki a komáromi Szabó Ingrid és a füleki Kósik Andrea között, a pótkérdésekben azonban az utóbbi versenyző bizonyult a jobbnak, ezért az első és a második helyezettel együtt ő vehet részt a magyarországi helyesírási verseny döntőjében. (Sz. G.) ÉLETKÉPES KÖZÖSSÉGEKET BESZÉLGETÉS MÁTÉ LÁSZLÓVAL, A CSEMADOK OV TITKÁRÁVAL Három évtizeden át szerzett sokrétű pedagógiai gyakorlattal és tapasztalatokkal a birtokában Máté László három hónapja a Csemadok Országos Választmányának titkára. A Losonctól Nagykaposig működő Csemadok-alapszervezetek és területi választmányok munkájának irányításával bízták meg; székhelye Kassa. - A rendszerváltás közepette számos jogos és jogtalan bírálat, támadás érte a Csemadokot. Volt, hogy ön is bírálta, aztán később mégis elvállalta a titkári tisztséget. - Én ma is hiányolom, hogy szövetségünk még mindig nem működik egyfajta természetesebb, átláthatóbb struktúrában. El kell érni, hogy az információk ne bürokratikus utakon jussanak el a címzettekhez, azaz, hogy rugalmasabb legyen a kölcsönös tájékoztatás. Erre azért van szükség, hogy jobban tudjunk egymásról, mert akkor vállalni is jobban tudjuk egymást, és igy kisebbségi helyzetünket, amely általában hátrányokkal jár. Fábryval szólva, helyzeti előnnyé alakíthatjuk. - Manapság mindenütt az egzisztenciális kérdések kerültek előtérbe, a kultúra meglehetősen háttérbe szorult, ön szerint ez hogyan érinti a Csemadokot? - Tény, hogy manapság a kultúrára jut a legkevesebb pénz, de nem hiszek abban, hogy a mostani nehéz gazdasági és szociális helyzetben is ne érdekelné az embereket anyanyelvük állapota, szülőföldjük sorsa, jövőjük alakulása. Hogy mennyire foglalkoztatja őket, hogy menynyire veszik komolyan ezeket a kérdéseket, arról legutóbb a Hanván megtartott évzáró tagsági gyűlésen is meggyőződtem. Abban a kis faluban alaposan felMARSALL LÁSZLÓ: HOLDRAFORGÓ