Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-15 / 39. szám, szombat
VOLT EGYSZER EGY KDM-EGYSÉG Ezért állíthatjuk, hogy a mozgalom Čarnogurský-szárnya ' nem háborút veszített, hanem csak csatát. De egyébként is, az átállásra készülő személyiségek minőség szempontjából össze sem hasonlíthatók a pártelnök és garnitúrája tagjainak minőségével. (4. oldal) FÜGGETLEN NAPIL AP Szombat, 1992. február 15. Ara 2,80 korona XLV. évfolyam, 39. szám DAGMAR BUREŠ0VÁ ÉS FRANTIŠEK MIKLOŠKO LÁNYBAN ÁLLAMSZERZŐDÉS - VÁLASZTÁSOK UTÁN? Feltételezem, hogy tovább tudunk lépni a tárgyalásokban, jelentette ki tegnap Dagmar Burešová, a CSNT elnöke. Elmondta, hogy javasolták a Szövetségi Gyűlésnek, vitassa meg az alkotmánytörvény három bekezdését és hogy figyelmeztessék a szövetségi parlamentet, ragaszkodnak a milovyi alapelvekhez. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségében lezajlott szavazásról František Mikloško azt mondta, hogy az szabályos volt s hogy nyílt konfrontációra került sor a kereszténydemokrata mozgalmon belül, az azt jelzi, a szerződés megvitatása nem lesz egyszerű. Tegnap délután a két nemzeti tanács legfőbb képviselői Lányba utaztak, hogy a tanácskozásról tájékoztassák Václav Havel köztársasági elnököt. Azzal kapcsolatban nyilatkozott tegnap Pavel Rychetský a Szövetségi Gyűlés alelnöke is, hogy az SZNT Elnöksége nem hagyta jóvá a két nemzeti parlament képviselőinek milovyi egyezményét. A szavazás döntetlen eredményét úgy értékelte, mint a szlovákiai helyzetre jellemző politikai szándékot. Szerinte némely szlovák politikai pártok azt szeretnék, ha minden csak a választások után dőlne el, és azt sem kívánják ugyanezek az erők, hogy a jelenlegi kormánykoalíció bármilyen sikereket érjen el. A szerződés jóvá nem hagyása azonban Pavel Rychetský szerint Csehszlovákia alkotmányos létének kétségbevonását is jelenti. A témával kapcsolatban hallatta szavát Jan Kalvoda, a CSNT alel(Folytatás a 2. oldalon) ÚJABB RÉMHÍR EGY ÁLLÍTÓLAGOS SZLOVÁKIAI KATONAI SZERVEZŐDÉSRŐL • SÁNDOR ELEONÓRA NYILATKOZIK LAPUNKNAK A Csehszlovák Sajtóiroda jól értesült forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy az illetékes szervek már megkezdték a nyomozást annak felderítésére, kik és milyen szándékkal írták, illetve - az MF Dnes tudósítása szerint főleg a szlovákiai katonai alakulatoknál - terjesztették a Szlovák Felszabadító Hadseregről szóló röpiratot. A sajtóiroda csütörtökön hírül adta, hogy Miroslav Kŕiženecký katonai főügyész felkereste a Szövetségi Gyűlés védelmi és biztonsági bizottságát, majd kérésére a bizottság zárt ülésen foglalkozott az esettel. A sajtóiroda tegnap teljes terjedelemben közölte a Szlovák Felszabadító Hadsereg állítólagos intéző bizottságának felhívását. A közöltek szerint a Szlovák Felszabadító Hadsereg a szlovák nemzet fegyveres alakulata, amely 1992. január 1-jével jött létre. Feladata Szlovákia területi egységének megőrzése és önállóságának kivívása. E cél érdekében arra kötelezi az SZK lakosságát, hogy fegyvereket és lőszereket gyűjtsön. Abban az esetben kíván harci cselekményeket folytatni, ha a Szlovák Nemzeti Tanács 1992 végéig nem nyilvánítja ki a Szlovák Köztársaság teljes önállóságát és függetlenségét. Az SZFH célja a kormány megdöntése, a parlament feloszlatása és Szlovákia szuverenitásának kikiáltása. Azt ígéri, legkésőbb egy évvel a hatalom megdöntése után sor kerül választásokra, és azt követően a hatalmat az SZK újonnan megválasztott szervei veszik át. A felszabadító hadsereg soraiba - áll a felhívásban - köteles belépni minden olyan férfi, aki az SZK polgára, 18 évtől 55 éves korig, pártállástól, hitvallástól, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. A felhívás kitér azokra a cseh nemzetiségű katonákra is, akik Szlovákiában szolgálnak. A röpirat szerint a harci cselekmények kihirdetése után ők hadifoglyok lesznek, akikkel a genfi konvenciónak megfelelően fognak bánni. Ezért a felhívás szerzői azt javasolják a cseh katonáknak, hogy saját érdekükben már ma tagadják meg a szolgálatot az SZK területén. Tomáš Svec ezredes, a keleti katonai parancsnokság sajtótitkára a fent említett felhívással kapcsolatban azt nyilatkozta: bizonyára provokációról van szó, amellyel a főügyészségnek kellene foglalkoznia. A keleti katonai parancsnokság nem kíván reagálni a hasonló felhívásokra, s továbbra is az érvényes jogszabályok szerint cselekszik majd. (Folytatás a 2. oldalon) PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ I * AZ SZNP KÉSZ KORMÁNYT ALAKÍTANI (Munkatársainktól) - A Szlovák Nemzeti Párt felajánlotta a Kereszténydemokrata Mozgalom nemzeti irányvonalát képviselő tagjainak, hogy amennyiben saját mozgalmuk listáján nem indul(hat)nának a választásokon, úgy megtehetik azt az SZNP listáján, mint független jelöltek. Jozef Prokeš a párt elnöke elmondta, hogy már tárgyalt is néhány képviselővel. Elzárkózott azonban annak közlése elöl, hogy a megszólított KDM-esek miként válaszoltak a felhívásra. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége által szerdán leszavazott szerződéstervezetről az a párt véleménye: csupán elméleti az esély arra, hogy amennyiben a tervezet a plénum elé kerül, úgy a képviselők megszavazzák azt. Az elnök ezt azzal magyarázta, hogy a plénumban nagyobb arányban vannak jelen (Folytatás a 2. oldalon) SZAKADAS A FÜGGETLEN ALLAMOK KOZOSSEGEBEN NEM LESZNEK EGYSÉGES FEGYVERES ERŐK UKRAJNA, MOLDOVA ÉS AZERBAJDZSÁN KÜLÖN ÚTRA LÉPETT Minszkben tegnap megkezdődött a Független Államok Közössége 11 tagköztársaságának csúcstalálkozója. A résztvevőknek mindenekelőtt az egykori szovjet fegyveres erők sorsáról kellett dönteniük. Leonyid Kravcsuk ukrán államfő, a csúcstalálkozó elnöke még az ülést megelőzően az egységes fegyveres erők megőrzése ellen foglalt állást. Meglehetősen szkeptikusan nyilatkozott magának a FÁKnak a jövőjéről is. Pedig Jevgenyij Saposnyikov, a fegyveres erők ideiglenes főparancsnoka csütörtökön azt mondta, a védelmi miniszterek és katonai szakértők csúcsmegelőzö találkozóján sikerült megállapodásra jutni minden katonai kérdésben. A miniszterek és a szakértők 13 kulcsfontosságú dokumentumot dolgoztak ki a fegyveres erők irányításáról és statútumáról. A csúcstalálkozón - melyen megfigyelőként Grúzia védelmi minisztere is részt vesz - néhány gazdasági probléma megvitatását is tervezték. Olyan kérdések kerültek terítékre, melyekről a múlt héten a kormányfők nem tudtak egyezségre jutni. (Folytatás a 2. oldalon) ZDENEK MLYNÁR: A KONKRÉT SZEMÉLYEK BŰNÉT BE KELL BIZONYÍTANI Az 1968-as augusztusi invázió körülményeinek tisztázására folytatott vizsgálat anyagával kapcsolatban, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Szövetségi Belügyminisztérium, már nyilatkoztak néhányan az érintettek közül. Vasil Biľak a hazaárulás vádját hamisnak és semmivel sem bizonyíthatónak tartja, s véleménye szerint a közvélemény tudatos félrevezetéséről van szó. Miloš Jakeš szerint a vád rágalmazás, amelyet határozottan visszautasít. - Sefiol, ahová tanúként behívtak, nem hangzott el ilyen kijelentés, hogy megcáfolhassam - mondta. Zdenék Mlynár a vádat politikai gyalázkodásnak nevezte, hangsúlyozva, hogy pártja, a Demokratikus Munkapárt úgy véli, az 1968-as eseményekért felelősöket jogilag és erkölcsileg is el kell ítélni, de a konkrét személyek búnét be kell bizonyítani, és figyelembe kell venni a „normalizáció" időszakában kifejtett tevékenységüket is. Az általánosítás ebben az esetben ugyanis elkendőzi a probléma lényegét. MEGINT DRÁGÁBB LESZ A FAVORIT? A Škoda részvénytársaság újra ármódosítást fontolgat, de eddig még nem dőlt el, mikortól lesznek érvényesek az új árak - jelentette be a Skoda marketingosztályának főnöke Jirí Jíra. Annyit elárult, hogy az autógyár az ármódosítással az inflációra reagál, és a drágulás semmiképpen sem lesz 20 százalékos, mint egyesek feltételezték. A témához tartozik az a hír is, hogy a Szövetségi Pénzügyminisztérium aggódva figyeli, hogy a személyautók hazai piacán újra nagyobb a kereslet, mint a kínálat, és újra megjelent a sorbanállás is. Ha a helyzet belátható időn belül nem javul, a minisztérium szóvivője szerint készek a külföldi személyautók egyéni behozatalára megállapított 15 százalékos behozatali illetményt megszüntetni. A hírt alátámasztandó közöljük Jaroslav Heizlar (ČSTK) felvételét, amelyen Pavel Hejda, a prágai Mototechna igazgatója látható a vállalat egyetlen utolsó Favoritjával, amely azonban sajnos már csak bakelitból készült SZAKÉRETTSÉGI NÉLKÜL NEHEZEBB (Munkatársunktól) - Immár rendszeressé vált, havonkénti sajtótájékoztatóján Helena Woleková, az SZK munka- és szociális ügyi minisztere tegnap elsősorban a legfrissebb munkanélküliségi adatokkal ismertette meg az újságírókat, és dióhéjban beszámolt az e heti keletszlovákiai körútján tapasztaltakról nem titkolva ezúttal sem a helyenként már javulást tükröző tendenciák feletti örömét. A miniszterasszony sokak által bírált optimizmusa ezúttal abból ered, hogy ha lassan is, de bizonyos régiókban már tapasztalható a munkaerőpiac kialakulása, s a munkanélküliségi kocka helyenként fordulni látszik. Decemberhez képest januárban 17 433-mal (5,4 százalékkal) növekedett a munkát keresők jegyzékén szereplők száma, ugyanebben a hónapban viszont 18 512-en - eddig a legtöbben - találtak közülük új munkahelyet. Persze, az még kérdéses, hogy ez a folyamat folytatódik-e februárban is. A munkanélküliség az értékelt időszakban érthetően ott nőtt a leginkább, ahol eddig a legalacsonyabb (Folytatás a 2. oldalon) VISEGRÁDI HÁRMAK: AZ UKRÁN CSATLAKOZÁS NEM IDŐSZERŰ A lengyel külügyminisztérium jelenleg nem tartja lehetségesnek, hogy Ukrajna csatlakozzon a háromoldalú csehszlovák, magyar és lengyel együttműködéshez. Miután Dmitro Pavlicska, az ukrán parlament külügyi bizottságának elnöke kijelentette: Kijevnek érdeke, hogy csatlakozzon a hármakhoz, a Gazeta Wyborcza című napilap a lengyel fél véleményét kérte ki. A tegnap közzétett válaszban a lengyel külügyminisztérium elmagyarázta, Ukrajna most a posztkommunista változások egy másik szakaszában van, felvétele csak bonyolítaná a három ország közös politikáját az Európai Közösségekhez fűződő viszonyban. A minisztérium közlése szerint tavaly hasonló okok miatt utasították vissza Romániát is. Ám semmi akadálya annak, hogy Ukrajna csatlakozzon a konkrét tervek megvalósitásához. NÉGYSZÁZ MILLIÓ DOLLÁRBA KERÜL HAMAROSAN KÜLDIK A BÉKEFENNTARTÓKAT Marrack Goulding, a világszervezet főtitkárának helyettese 13 ezer főnyi ENSZ-egység kiküldését kérte Jugoszláviába. Ez 3 ezerrel több, mint amennyit Cyrus Vance ENSZmegbízott eredeti terve feltételezett. A Politika című belgrádi napilap szerint az ENSZ-egységeket 12 gyalogsági, egy hadtáp zászlóalj és 500 rendőr alkotná. ENSZ-források szerint 31 ország - köztük Csehszlovákia - értett egyet azzal, hogy részt vesz a nemzetközi egységekben. Eddig azonban nem pontosították, hogy az egyes országok hány katonával képviseltetik magukat. Mint arról már tegnap röviden beszámoltunk, Butrosz Ghalí ENSZfőtitkár javasolta a Biztonsági Ta(Folytatás a 2. oldalon)