Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-10 / 8. szám, péntek

1992. JANUAR 10. . ÚJSZÓÄ HAZAI KORKÉP VILLÁMINTERJÚ A KIS CSERKÉSZMANÓ ÚJ KEZDEMÉNYEZÉSE ALAPÍTVÁNY A BETEG GYERMEKEK MEGSEGÍTÉSÉRE Aki forgatta kezében a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség lapját, a Cserkészt, az tudja, hogy a Kis Cserkészmanó egy jóaágos figura, aki nemcsak levelez a gyerekekkel, hanem segíteni próbál mindazoknak, akik azt kérik töle. A Cserkészmanó, illetve a cserkészszövetség fél évvel ezelőtt elhatározta, hogy alapítvány formájában próbál segítő kezet nyújtani azoknak a gyerekeknek, akik külföldi kezelésre, nehezen beszerezhető gyógyszerekre, segédeszközökre szorulnak. A kezdeményezésről Hodossy Gyulát, az SZMCS ügyvezető elnökét, az alapítvány kuratóriumának tagját kérdeztük. - A cserkész eszméhez mindig is közel állt a mások megsegítése. A cserkészek egyik alaptörvénye úgy szól: a cserkész ahol tud, ott segít. Mi is ebből indultunk ki, amikor elhatároztuk, hogy létrehozunk Csehszlovákiában egy gyermekorvosi-csoportot. Tagjai fogadják majd a gyermekeket tizenöt éves korig, akik azért fordulnak alapítványunkhoz, mert kezelésük Csehszlovákiában valamilyen oknál fogva körülményes, esetleg lehetetlen, vagy nehezen beszerezhető külföldi gyógyszerekre, segédeszközökre van szükségük. Célunk, orvosilag indokolt esetekben biztosítani, vagy anyagilag hozzájárulni a külföldi gyógykezeléshez. • Említést tett az orvoscsoportról. Miként szerezhetnek tudomást a rászorulók az alapítványról, illetve a segítségnyújtás feltételeiről? - Az alapítvány központja Dunaszerdahely. A kuratórium elnöke az érsekújvári dr. Balázs Ferenc. További tagjai a szintén érsekújvári dr. Török József és dr. Bauer Ferenc, dr. Hideghéti Éva Somorjáról és jómagam. A csoportot jelenleg tizenkét gyermekorvos alkotja Pozsonytól Királyhelmecig, akiket telefaxokkal látunk el, hogy a lehető leggyorsabban eljuttathassák a szakorvosi jelentéseket központunkba, illetve kapcsolatot teremthessenek a szaktanácsadói testülettel. Alapítványunk külföldi szakemberekkel is felveszi a kapcsolatot Az alapítvány létrehozását szombaton jelentjük be a Kis Cserkészmanó somorjái buliján, amelyre 12 órától kerül sor a művelődési házban. A segítségnyújtás feltételeiről, részleteiről egy hasonló rendezvényen kívánunk beszámolni, valamikor tavasszal. • A külföldi gyógykezelés nagyon sok pénzbe kerül. Ha valóra akarják váltani elképzeléseiket, nem támaszkodhatnak csak a véletlen adományokra... - Felvettük a kapcsolatot különböző nyugat-európai és amerikai kórházakkal, szervezetekkel, szeretetrendekkel, így például a Máltai Szeretetszolgálattal, a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányával, melynek Amerikában van a központja, továbbá a külföldi magyar cserkészszövetségekkel, a Cserkészmozgalom Világszövetségével, valamint több hazai ifjúsági és gyermekszervezetekkel. Ezen kívül vállalatokat és intézményeket is felkértünk, hogy nyújtsanak segítséget a gyógyszerek és a műszerek kedvezményes beszerzésénél. A Cserkészmozgalom Világszövetsége, melynek 130 országban vannak szervezetei, minden évben felvállalja valamilyen alapítvány támogatását. Az idén a Campana Aurea Alapítványt támogatja. Óriási összeg gyűlhetne össze, ha mind a 260 millió cserkész a világszövetség felhívására befizetne a számlánkra. GÁGYOR ALIZ A Campana Aurea Alapítvány számlaszáma: VÚB Dunajská Streda Ú200/8332-122 TEKINTSÜK A MAGUNKÉNAK EGY RÁDIÓMŰSOR: HATÁRON TÚL Mintha hallgatói identitászavarom lenne kialakulóban. Eddig ugyanis pontosan tudtam, hogy amikor a Magyar Rádió a határon - Magyarország határán - kívül élő magyarokról készített műsort, elsősorban és meghatározó módon magyarországi hallgatóit informálja. Most viszont kimondottan, mindenáron engem, bennünket, titeket, őket, magukat hívja este nyolc óra harminc perckor a készülékekhez. A Kossuthon akkor szólal meg a Határon túl című félórás műsor. De csak (legalábbis Pozsony környékén) középhullámon, ott ahol a Szokol és a Tesla kisrádiókon, s a japán világvevö csodamasinákon néha még Prágában is hallgathatjuk az éjféli magyar híreket. 1991. január 6-ától külön műsora van az „onnan" nézve határon túli magyaroknak. Nekünk. Szlovákiában vagy a Felvidéken, ha így jobban tetszik. Nekik Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban, Burgenlandban, meg talán messzebb is, Amerikában, Nyugat-Európában. Nem vagyunk ugyanis egyformák, nem ugyanazon kultúra szomszédságában, vonzáskörében élünk. Másmás feltételek között járnak gyerekeink magyar iskolákba, tanulhatnak egyetemeken, vagy egyáltalán nem tanulhatnak Egymástól merőben különbözőek a posztsztalinista rendszerek megdöntése után létrejött politikai struktúrák. Máris csökkenőben identitászavarom, ha erről, ezekről szeretnének bennünket a műsor szerkesztői és munkatársai tájékoztatni. A teljesség igényével, elfogulatlanul és a manipulálás szándéka nélkül. Jobb műsort el sem tudnék képzelni, hiszen mi „határontúliak" bizony elég keveset tudunk egymásról. A szakmájukból eredően érdeklődők újságírók, tanárok, irodalmárok, politikusok - talán még tartják a kapcsolatot, de már nem sorolhatom közéjük a vállalkozókat, a kereskedőket, a mezőgazdászokat, a kisiparosokat, mert alig tudnak valamit a most születő piacgazdaság országonként különböző feltételeiről. Ezért is volt hasznos, hogy már a második műsorban megszólaltattak egy vállalkozót, aki a „határon túli" piacokat keresi, hogy a megszűnt KGST helyén a piac törvényei szerint változó regionális kapcsolatokat kiépítse. Erősödne identitászavarom, ha ez a műsor valamifajta kormánypárti külpolitika és nemzeti kisebbségi politika propagandaműsorává válna. Dicséretes, hogy László József szerkesztő az első adásban Katona Tamás és Horn Gyula egyidöben történt megszólaltatásával ennek a látszatát is el akarta kerülni. Az meg egyenesen megnyugtatóan hatott, hogy a bevezetőt Bodor Pál, a magyar ujságírószövetség elnöke mondta, aki évekkel előbb Romániából települt át Magyarországra. írói munkássága garanciája lehet a műsor arculatának megformálásához. Jó ötletnek tetszik, hogy pénteken (január 10-én) az irodalomé lesz ez a félóra, és szombaton Miska bácsi levelesládája is itt hangzik majd el. Gondolom, sokan lesznek olyanok, akik írnak majd a Magyar Rádió címére (1800, Budapest, Bródy Sándor u. 5-7) Ezt szeretnék a műsor szerkesztői is. Visszatérve a bevezetőmben emlegetett hallgatói identitászavaromra: jó lenne, ha a Határon túl igazán nekünk, kisebbségben élő magyaroknak szólna. Emellett a műsor természetes sajátosságaiból következően bizonyára érdekli majd a magyarság egészét is. Remélhetőleg, megőrzi szellemi nyitottságát, politikai elfogulatlanságát és mindenekelőtt a mi létérdekeinket követi. Most is zavarban vagyok, amikor leírtam a ,,mi" személynévmást, mert elkülönít, mássá tesz, mint amilyen a „határon belül" élő magyar lehet. Márpedig én eddig rádióhallgatóként és tévénézőként voltam minden megkülönböztetés nélkül magyar. Ugyanúgy bosszantottak rossz műsorok, elkeserítettek rossz hírek, felderítették arcomat bölcs politikusok és megborzongtam a gyönyörűségtől, ha egy kiváló színész versmondását hallgattam, akárcsak a pécsiek vagy a nyíregyháziak. Most kicsit zavarban vagyok, mert lett egy műsor, amelyben csak rólam akarnak beszélni. Elbizonytalanodom. mert tartok attól, hogy kevesebb adásidő jut majd az egyetemes magyarság gondjaira, örömeire más műsorokban. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de nekem az okozza a legnagyobb örömet, ha Magyarországon egyszerűen magyarnak tekintenek; nem felvidékinek, nem szlovákiainak, nem olyannak, aki valamilyen csoda folytán „igen jól megtanulta a nyelvünket", hogy azt már ne is minősítsem, amikor csakúgy egyszerűen „csehek" vagyunk. Minden kezdődő hallgatói identitászavarom ellenére is tudom, hogy lesz ennek a műsornak egy bizonyossága: magyarok készítik magyaroknak, magyarokról. Márpedig ebben a felállásban nincs helye önsajnálatnak, majomszeretetnek, üres érzelgősségnek, mások elleni uszításnak, szellemi ködösítésnek, indulatnak, politikai kizárólagosságnak. Többet a Határon túl című rádióműsor hallgatójaként nem várok el a szerkesztőktől. DUSZA ISTVÁN A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethettük tel a neveket magyarul.) 4248/91 Mórik Ernő, 1925. 3. 9., Vaján (Sztalinov) 4250/91 Mosurák Jozef, 1903. 3. 17., Nálepkovo (Baksejov) 4251/91 Mosuráková Irma, 1923. 3. 17., Nálepkovo (Baksejov) 4252/91 Motyka Štefan, 1922. 10. 14., meghalt, Kassa (Ordzsonikidze) 4253/91 Musitz Dezső, 1924. 1. 1., Nyárasd (Szumi) 4254/91 Mücska Bálint, 1921. 5. 7., Jóka (Krasznaural) 4691/91 Magyar Bertalan, 1907. 12. 9., Bese (Sztalinov) meghalt 4700/91 Máté András, 1915. 12. 2., Alsólánc (Cserepovec) 4701/91 Matiš Ladislav, 1921. 4. 9., Felsőtúr (Odobedzs) 4705/91 Méri Vilmos, 1925. 1. 11., Nagymegyer (Szokologorovka) 4707/91 Mészáros József, 1925. 4. 11., Muzsla (Szocsi, Tbiliszi) 4709/91 Markó József, 1904. 4. 11., Csicser (Szamborg) 4711/91 Michač Jozef, 1925. 3. 15., Csúz (Szaratov) 4712/91 Michnya István, 1924. 10. 6., Csúz (Szaratov) 4945/91 Macko Anton, 1923. 6. 6., meghalt, Lesenice (Ivanovo) 4948/91 Máté Tibor, 1926. 7. 23., Párkány (Asztrahány) 4950/91 Mészáros Károly, 1910. 11. 4., Jóka (Ivanovo) 4952/91 Mészáros Vince, 1920. 11.3., meghalt, Érsekújvár (Sztalinov) 4954/91 Mokos István, 1924. 7. 3., Udvard (Jalta) 5038/91 Molnár Barnabás, 1916. 4. 15., meghalt Lénártfala 5109/91 Markó István, 1920. 4. 21., Bese, meghalt (Sztalinov) 5112/91 Molnár József, 1912. 11. 15., meghalt, Feketenyék (Szibéria) 5187/91 Marčák Ondrej, 1920. 4. 16., Igló (Janakijev) 5203/91 Mázsár Sándor, 1915. 3. 1., meghalt, Feketenyék (Karélia) 5205/91 Méri Mihály, 1927. 6. 12., Szőgyén (Tiraszpol) 5206/91 Mikus Imre, 1925. 5. 26., Búcs, (Varcsil) 5246/91 Mikle Sándor, 1923. 5. 25., Naszvad (Dombasz) (Folytatjuk) BÍZZUNK EGYMASBAN Ismét ránk köszöntött egy új év, s mint ilyenkor általában, most sem árt megállni néhány percre a mindennapok rohanásában és megpróbálni átgondolni néhány számunkra fontos dolgot. A felelősséggel kimondott év eleji jókívánságok közösségünk szintjén ugyanis csak akkor lehetnek őszinték, ha tükrözik a realitásokat Ugyanakkor nem árt néhány közösségi célt is kitűzni ilyenkor magunk elé, ami megadva a stratégiai irányokat, némiképp talán csökkentheti év közbeni eltévelyedéseinek veszélyeit. Miért mondom mindezt? Azért, mert egy tipikus átmeneti év áll mögöttünk, amely, bár számos problémát felvetett, a megoldásukban már korántsem tudott jeleskedni. Számos fontos kérdés eldöntése áthúzódott 1992-re, s az sem biztos, hogy ez az év pontot tesz majd akár a legfontosabb problémák után is. Egy ilyen rövid Írásnak nem lehet célja az elmúlt év részletesebb értékelése, itt csak néhány, témánk szempontjából fontos összefüggés kiemelésére szorítkozhatok. Először is, úgy gondolom, 1991 fényesen bebizonyította, hogy a Cseh-Szlovákiában élő magyar nemzettest érdekeit valóban csak saját politikai mozgalmaik, saját legitim képviselők képviselik igazán, mégpedig elsősorban azok a mozgalmak, amelyek képesek fenntartani maguknak az idegen befolyásoktól maximálisan mentes, szuverén politizálás jogát és lehetőségét. Többszörösen bebizonyosodott, hogy azok a magyar nemzetiségű képviselők, akik nem a kisebbségi mozgalmak tagjai, gyakran előtérbe helyezik a pártérdekeket és köti őket a pártfegyelem. Mára, úgy érzem, az is nyilvánvalóvá vált, hogy az olyan mozgalom, amely valós vagy vélt partnerei elvárásait túlontúl respektálja, előbb vagy utóbb saját célkitűzéseivel, programjával kerül szembe, s igen komoly belső megrázkódtatásokat lesz kénytelen átélni. Mindazonáltal azt is el kell, hogy mondjam, hogy a magyar választók 1990-ben túlnyomó többségükben kitűnőre vizsgáztak, s az általuk megválasztott képviselők kisebbségünk specifikus érdekeinek karakteres képviselete mellett az ország demokratizáláódásának elősegítőivé, eme száz bajjal küzdő, sokszor teljesen torz jegyeket is felmutató, de mégiscsak demokrácia egyik megtartóivá váltak - elsősorban Szlovákiában. A fenti mondatokkal egy pillanatig sem szeretném azonban elkendőzni azokat a valós problémákat, amelyek az elmúlt évben két ellenzéki mozgalmunk életében és tevékenységében megjelentek. A problémák kezelése, a két mozgalom belső fejlődése azonban, úgy érzem, optimizmusra ad okot, s nem győzőm eléggé hangsúlyozni: az esetleges nézeteltéréseket tisztázni kell, a problémákat mozgalmakon belül és közöttük megoldani. Az azonban soha, egyetlen pillanatig sem lehet kétséges, hogy ezekre a mozgalmakra szükség van, s a Cseh-Szlovákiában élő magyarság a jövőjéről mondana le, ha önálló, szuverén politikai képviseletéről lemondana. S ha bárki azt mondaná, ezen a ponton eltúloztam a dolgokat, kérem, hallgassa meg a másik felet is: a Szlovák Nemzeti Kongresszus néven formálódó nacionalista blokkot, esetleg más „klasszikusokat", Brňák, Prokeš vagy éppen Márkus urakat. Ismét csak felvetődik a kérdés, miért kell itt és most erről újfent beszélnünk? Azért, mert a közelmúltban már megjelentek első nyomai egyfajta mozgalmak közötti - vagy mozgalmak és sajtó közötti - előcsatározásoknak. Meg vagyok róla győződve, hogy mindannyiunk számára a lehető legszerencsétlenebb dolog lenne, ha ez folytatódna, sőt, ne adj Isten, elmérgesedne. Az embereknek, úgy tapasztalom, épp a torzsalkodásokból, a széthúzásból, a ki a jobb, okosabb, stb. botor önmutogatásból van elegük, s az ilyen purparlék fokozódása egy biztos eredménnyel zárulna: azzal, hogy a csehszlovákiai magyarok egy része apatikussá válna, nem jönne el szavazni az idei parlamenti választásokon. Ez pedig kétségkívül a legnagyobb öngól lenne - nemcsak mozgalmaink: agész kisebbségünk számára. Teljesen világosan kell látnunk és láttatnunk a mai helyzetet: éppen abból kifolyólag, hogy számos probléma megoldása áttolódik majd az új választási időszakra. Mindannyiunk számára létfontosságú, hogy kisebbségünk milyen erős politikai reprezentációt lesz képes kiállítani a következő választásokon. Az első minimális konszenzusunk tehát ez kell, hogy legyen: júniusban minden csehszlovákiai magyar választópolgárnak ott a helye a választási urnáknál. A jelenlegi képviselőgárdánk persze addig sem pihenhet, a mozgalmakon belül is folytatni kell a jövő stratégiáinak kidolgozását. Arról is meg vagyok győződve, hogy a közeljövőben nem elég csupán csak esetleges választási koalíciós tárgyalásokat folytatni, ennél sokkal többre van szükség: elsősorban közös belpolitikai stratégia kialakítására, amely a választások után is gyümölcsöző együttműködést tehet lehetővé. Ebben, a kisebbségvédelmi és politikai kérdések mellett, hangsúlyos helyet kell kapjon a gazdaságpolitika. Az itt élő magyarságnak minden lehetőséget ki kell használnia a gazdasági gyarapodásra, így élnie kell a földtörvény, a privatizáció, a restitúció minden lehetőségével - és lehetetlenségével is. A földet például akkor is vissza kell kérni, ha - úgymond - mint árulótól és kollaboránstól vették el, tehát ama bizonyos törvény c, pontja értelmében; ha nem volt bírósági ítélet, jogtalan a besorolás, s e kérdésben ismétcsak politikai mozgalmainknak kell lépniük az új évben. Amíg fel nem vált minket az új képviselőgárda, tisztáznunk kell, mit értünk pontosan a kulturális és iskolaügyi önigazgatás alatt, el kell készítenünk a kisebbségi kódex munkatervezetét és össze kell hangolnunk fellépésünket az alkotmányok kérdésében is (még akkor is, ha nagyon remélem, hogy a választásokig nem fogadunk el semmilyen alkotmányt. A jelenlegi erőviszonyok mellett ugyanis, elsősorban a szlovák alkotmány, számunkra valószínűleg igen kedvezőtlen lenne.) Próbáljunk meg nagyobb rendszerességet bevezetni a munkánkba, s talán azt sem haszontalan elmondani, mit ne tegyünk: lehetőleg ne bántsuk egymást és ne próbáljuk meg újra és újra feltaláni a csehszlovákiai magyar spanyolviaszt. Építsük tovább külföldi kapcsolatainkat, ez a jövőben létfontosságú lehet, próbáljunk elmozdulni a nagyobb fegyelem és a magasabb szintű professzionalitás felé. Fogjuk fel végre: nem az a lényeg, ki győz esetleges vitáinkban, melyikünk érvel talán jobban, ennél sokkal inkább az, melyikünk képes a körülöttünk lévő világ objektivitásait jobban abszorbálni. Nyíltan meg kell mondanunk: nehéz év vár ránk. Demokráciánk tudatilag fejletlen, gazdaságilag lerobbant társadalmunkban nagyon nehezen fog tudni csak fejlődni. Segítséget másoktól gondjainkra csak korlátozott mértékben remélhetünk, kisebbségként is elsősorban magunkra vagyunk utalva. Bizonyítsuk be magunknak is, hogy egy szabadságszerető, büszke nép gyermekei vagyunk, akiket nem törnek meg az átmeneti nehézségek. Folytatnunk kell kisebbségi paralell struktúráink kiépítését, tökéletesítenünk kell munkánkat, együtt kell dolgoznunk és bíznunk egymásban. Vannak persze ebben az országban olyanok is, akik abból remélnek politikai tőkét kovácsolni, hogy a mi jogainkat csorbítanák. Szegény szerencsétlenek - de veszélyesek, persze. Ezért kell gátat emelnünk velük szemben is. Ne feledjük, a magyarságnak olyan becsülete lesz ebben az országban, amilyet kivív magának. Vállaljuk tehát önmagunkat, múltunkat és jövőnket is itt, szülőföldünkön. Most nem a siránkozások ideje van: a tetteké. Ehhez persze erősnek kell lennünk; minden kétely és kiábrándultság, minden ingadozás és kishitűség ellenére, minden hiba és tökéletlenség ellenére tehát: júniusban mindannyiunknak ott a helyünk az urnáknál CSÁKY PÁL