Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-09 / 7. szám, csütörtök

9 KÖRNYEZETVÉDELEM ÚJ SZÓ, 1992. JANUÁR 9 AZ IDŐ ELLENÜNK DOLGOZIK GONDOLATOK ÉS TÉNYEK ERDEINK JELENLEGI ÁLLAPOTÁRÓL ' Az elmúlt évtizedek gazdaságpoli­tikája jelentős kihatással volt erdeink állapotéra is. Ma már egyértelműen megállapíthatjuk, hogy amennyiben nem foganatosítanak a közeljövőben hathatós intézkedéseket, erdeink a jövőben nem lesznek képesek mara­déktalanul betölteni sem termelési, sem pedig szociális és természeti funkciójukat. E kedvezőtlen állapotot mindennél jobban tükrözi az a tény, hogy az erdei fáknak jelenleg nem kevesebb, mint 85 százaléka valami­lyen formában károsított. Ennek kö­vetkeztében erdeink ökológiai egyensúlya állandóan romlik, s ezzel párhuzamosan növekszik a különbö­ző károsítások mértéke. Ezek után vizsgáljuk meg, melyek voltak azok a tényezők, amelyek ezt a nem kívánatos állapotot előidézték. Ma már tényként könyvelhetjük el, hogy mindenekelőtt az erdőgazda­ságban is alkalmazott direktív terv­utasításos rendszer, a rosszul értel­mezett gazdaságossági elvek feltét­len elsőbbsége az ökológiai kívánal­makkal szemben s végül, de nem utolsósorban a fakitermelés olyan mértékű fokozása, ami komolyan ve­szélyezteti nemcsak erdeink folya­matos termőképességét, hanem össztársadalmi funkcióinak mara­déktalan teljesítését is. Az említette­ken túlmenó'en nagy károkat okozott a nem megfelelő gépek, illetve gép­rendszerek alkalmazása, valamint a helytelen, semmivel sem indokolha­tó, a világpiaci árakat teljesen figyel­men kívül hagyó erdőgazdasági és faipari árpolitika. Az erdőgazdaság sajnálatos módon nem használta ki kellő mértékben sem a tudományos kutatás eredményeit, se pedig a gya­korlati tapasztalatokat, nem is szólva a nemzetközi együttműködésben rejlő lehetőségekről. A fakitermelés indokolatlanul ma­gas szintjét mindennél jobban érzé­kelteti az a tény, hogy a tudo­mányosan megalapozott mennyi­ségnél az elmúlt 40 esztendő folya­mán állandóan többet termeltünk ki. Például 1950-ben nem kevesebb mint 27,3 százalékkal, 1960-ban 12,8 Ján Malý illusztrációs felvétele százalékkal, 1980-ban 10,6 százalék­kal léptük túl a megengedett határt. Ezen túlmenően nemcsak mennyisé­gileg, de minőségileg is jelentésen romlott erdeink állapota, mivel sok esetben nem az erdőművelési alap­elvek által indokolt egyedeket, ha­nem a faipar számára megfelelő vá­lasztékokat biztosító fákat termeltük ki., Állításainkat további adatokkal is alátámaszthatjuk. Az egy főre eső évi fakitermelés világviszonylatban 1980-ban 0,72 tömör köbméter fa­nyersanyag volt. Európában ez a mennyiség valamivel kevesebb, mintegy 0,69 tömör köbmétert tett ki. Ugyanebben az évben nálunk, Csehszlovákiában az egy főre eső fa­kitermelés nem kevesebb mint 1,23 tömör köbméter volt. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy nálunk egy főre csupán 0,3 hektár erdőterület jut, míg Európában az egy főre eső erdőterü­let 0,4 hektárt, világviszonylatban pe­dig 0,9 hektárt tesz ki, a közölt adatok még kirívóbbak. A fejlett európai, valamint tenge­rentúli országokban már a hetvenes évek elején tudatosították, hogy ater­mészetes környezetet össztársadal­mi funkcióival biztosító erdőket sem­mi mással nem lehet helyettesíteni, il­letve behozatallal pótolni. Éppen ezért ezek a — sok esetben magas erdősültséggel rendelkező — álla­mok inkább import útján gondoskod­nak a gazdaságuk számára szüksé­ges fanyersanyagról, s így megkímé­lik erdeiket a túlzott fakitermeléstől. Teszik ezt annak ellenére, hogy a fa­import számukra sok esetben pilla­natnyilag gazdaságilag előnytelen. Ugyanakkor tudatában vannak an­nak, hogy távlatilag ez nemcsak öko­lógiailag, de gazdasági szempont­ból is csak előnyös lehet. Az elmondottak illusztrálására áll­jon itt néhány konkrét adat. Norvé­gia, ez az erdőkben köztudottan gaz­dag ország, 1981-ben évi összes fa­kitermelésének 12,57 százalékát ex­portálta, ugyanakkor viszont nem ke­vesebb mint 16,69 százalékát impor­tálta. A fanyersanyag import tehát jó­val meghaladta az exportot. Hasonló volt a helyzet az említett esztendő­ben Németországban ís, ahol az ex­port az évi fakitermelésnek csupán 8,25 százalékát, míg az import 13,15 százalékát tette ki. Még szembetű­nőbb esettel találkozunk Finnország és Svédország tekintetében. Finnor­szág például 1981-ben évi fanyers­anyag-termelésének 2,96 százalékát exportálta, míg az import aránya 8,62 százalék volt. Ugyanakkor Svédor­szág fanyersanyag-exportja 1,93 százalék, -importja pedig 5,54 száza­lék volt az évi fakitermelésnek. Vége­zetül hadd említsük meg a szom­szédos Ausztria esetét, ahol az ex­port 6,49 százalékot, az import vi­szont 24,19 százalékot tett ki. Hason­ló képet mutat az európai átlag is, ahol 1981-ben az évi fakitermelés 6,04 százalékát exportálták, míg 14,8 százalékát importálták. Ezek után nézzük meg, mi történt e téren az em­lített évben Csehszlovákiában. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy az export elérte a 14,8 százalékot, míg az im­port csupán 0,4 százalékot tett ki, va­lóban lesújtó képet kapunk. Semmi­vel sem kedvezó'bb a kép, ha az 1970-től 1980-ig terjedő időszakot vesszük e téren figyelembe, amely időszak alatt a fanyersanyag-export mintegy 113 százalékkal emelkedett. Ugyancsak érdemes még megemlí­teni, hogy az egy főre eső fanyers­anyag-export 1981-ben elérte Cseh­szlovákiában a 0,2 tömör köbmétert, ami a világátlagnak csaknem száz­szorosa. Helytelen árpolitikánkról ta­núskodik viszont az a tény is, hogy míg 1971 és 1981 között a fa világpi­aci ára megháromszorozódott, addig nálunk csupán kétszeresére emelke­dett. A fentiekben tudatosan használ­tam a fanyersanyag kifejezést. Isme­retes ugyanis, hogy a fát nem nyers­anyag, hanem modern, kész fater­mékek formájában gazdaságos csak exportálni. Tekintettel erdeink fentebb vázolt jelenlegi állapotára, az elkövetkező időszakban feltétlenül változtatnunk kell eddigi szemléletünkön. Az or­szág területének csaknem 40 száza­lékét kitevő erdeink további sorsáról nekünk kell dönteni. Csupán rajtunk múlik, megvalósítjuk-e a szükséges intézkedéseket. Egy dolog bizonyos: az idő sajnos ellenünk dolgozik. Cse­lekedjünk, amíg nem késő'! KOHÁN ISTVÁN ÖKOLÓGIA ÉS OKONÓMIA AZ ÁLLAGÓVÓ GAZDÁLKODÁS IS LEHET GAZDASÁGOS Amikor az USA-ban jó néhány éve megindult és elterjedt a USA mozgalom, nálunk a szakemberek ajkán inkább csak enyhe szánakozó mosolyt gerjesztett a hír. Hogy mi is a LISA? Betűszó, a Low Inpunt Sus­tainable Agriculture rövidítése, amely csekély befektetéssel műkö­dőállagóvó gazdálkodást jelent. Pár éve ez a szemlélet még szálka volt azoknak a szakembereknek a sze­mében, akik fennhangon hirdették, hogy a terméshozamok felső határa a csillagos ég, s nem számít, hogy mibe kerül, csak lehetőleg jó sok te­remjen. A volt tervutasításos gazdaság­politikában általános elvként alkal­mazták, hogy a gazdasági élet fejlő­dését elsó'sorban a munkatermelé­kenység alakulásával lehet mérni. Ez igaz is, csak azt már elfelejtették hozzátenni, hogy a termelékenység mellett a hatékonyságot is figyelem­be kell venni. Sokéig élt a köztudat­ban az a tévhit, hogy ez a két mutató, tehát a termelékenység és a haté­konyság jószerivel párhuzamosan változik egymással. Vagy legalábbis az egyik növekedése maga után vonja a másikat. Ma már tudomásul kell venni, hogy a két mutató görbé­je nem szükségszerűen párhuzamo­san halad egymás mellett. Sőt, a ter­melékenység egyirányú hajszolása, elkülönített növelése bizonyos pon­ton túl kevesebb hasznot hoz, ese­tenként kárt is okozhat. Az ún. fede­zeti pont, vagyis a termésmennyi­ség, amelynek értéke fedezi a terme­lési költségeket, viszont az elmúlt évtizedek hozamhajszoló gazda­ságpolitikája következtében a ho­zamgörbén egyre magasabbra ke­rült, tehát a termelés csak e szint fe­lett lehetett gazdaságos, s adhatott ilyen-olyan jövedelmet. A termelők tehát adottságaiktól függetlenül, akarva-akaratlanul kerül amibe kerül alapon kénytelenek feltornászni ma­gukat a fedezeti pont feletti tarto­mányba. Itt azonban már nemcsak gazdasági, de ökológiai veszélyek is fenyegetnek, hiszen a mestersé­ges hozamfokozók nélkül vajmi ke­vés remény van a sikerre. S köztu­dott, hogy ezek a szerek nem éppen környezetbarát módon hatnak. Szakemberek bizonyítják, a leg­több nyereség nem a hozamcsú­csok közelében képződik, hanem az ún. optimális tartományban, amely­ben a hozamok és a ráfordítások op­timális aránytan vannak egymás­sal. Számtalan példával igazolható ugyanis, hogy a termésszint emelke­désével nagyobb arányban nő a nö­vekedéshez felhasznált pótlólagos ráfordítás, tehát a hatodik tonna ku­koricánál jóval többe kerül a tizedik tonna, s még többe a tizenegyedik hektáronként. Az állattartásban is ki­mutatható, hogy az egy tehénre jutó tejtermelés növelésével — bizonyos határon felül — drágul a fajlagos ab­rakfogyasztás, emelkedik a takar­mányköltség. Nem beszélve arról, hogy az ajzószerekkel felfokozott teljesítményű állatok életkora jóval lerövidül a természetes körülmé­nyek között tartott társaikéhoz viszo­nyítva. Korántsem véletlen, hogy a gazdaságokban két-három éven­ként kell selejtezni az állományt. Ezt azonban a rekordok könyvébe nem jegyezték fel. Oda általában csak az került be, hogy 10-12 ezer liter tejet fejtek egy-egy csodatehéntől, amiéri hullott az elismerés, a kitüntetés és a prémium. Hogy utána rövidesen a tehén is elhullott, arról általában nemigen szólt a fáma. Nos, kétségtelen, hogy az előző gazdaságirányítási rendszerjellegé­ből adódóan politikai megfontolá­sokból igyekezett egyrészt egyre fel­jebb tolni az elérhető maximumot a terméseredményekben, másrészt a termelést e szint körül állandósítani. S ha a törekvések nem is jártak min­dig sikerrel, az állam már a szándé­kot is bőkezűen méltányolta. A szakemberek azt állítják, s a LI­SA is erre épül, hogy a hozamgörbe optimális tartományában az ered­ményekettermészetszerű, tehát kör­nyezetbarát termesztési módszerek­kel is el lehet érni. Nincs szükség műtrágyázásra, vegyszeres ápolás­ra, sem pedig arra, hogy a termés­eredmények érdekében a talajból hashajtóval hajtsuk ki az erőt. A ter­mészetszerű, talajkímélő gazdálko­dás meghonosítására a biogazdál­kodás hivatott. Ez a termesztési mód kínálja fel a lehetőséget a környezet­kímélő s egyben hatékony gazdál­kodásra, az ökonomikus és az öko­logikus szemlélet összekapcsolásá­ra. A gazdaságos termesztés nyitja ugyanis nem abban keresendő, hogy mekkora tömeget (mennyisé­get) takarítunk be egy egységnyi te­rületről, hanem inkább abban, hogy mennyi jövedelmet eredményez ez a terület. A jövedelem pedig részint a minőséggel, valamint a termelési költségek csökkenésével is növel­hető. Természetesen jelentős szel­lemienergia-befektetés árán. A hazai mezőgazdaság jelenlegi állapotáttekintve úgy tűnik, megfon­tolandó az ökonomikus és ökologi­kus szemlélet összekapcsolása. Gazdasági vezetőkön múlik, hogy a meglévő hagyományos termelési mód béklyóitól megszabadulva át­térnek-e a környezetkímélő terme­lésre. Már csak gyermekeink és uno­káink egészsége érdekében is meg­fontolandó a lépés. -tszl­ZÖLD TELEFON - A GALÁNTAI JÁRÁSBAN A Szlovákiai Természet és Tájvé­dők Szervezetének Zöld telefonja a közelmúltban a Galántai járást pász­tázta végig. Kiderült, a faluk lakóit vi­szonylag kevéssé nyugtalanítják környezetvédelmi problémák. Annál többet panaszkodtak viszont a váro­sok, elsősorban Sellye, Szered és részben Galánta lakói. A sellyeiek érdekes módon viszonylag keveset emlegették a Duslo Vegyipari Kom­binátot. Részben azért van így, mert az uralkodó széljárás a város szem­pontjából kedvező. Sok fejtörést okoz viszont a város 36 kazánháza, amelyek közül ezidáig csak egyre si­került szűrőt szerelni A városi víztisztító is jelentősen túlterhelt. Emiatt a viszonylag vízigé­nyes magánvállalatoknak (ilyenek például a fodrászatok) sem adhat­nak működési engedélyt. Ezzel szemben a vecsei városrész tisztító­állomása távolról sincs kihasználva, de az illetékesek szerint a csatorná­zás nem vezethető a Vágón keresz­tül. Korábban a városban szerettek volna felépíteni egy közös tisztítóál­lomást Galánta és Sellye részére. A rendszerváltás után viszont a helyi VPN tiltakozott ez ellen, és így ez az ügy a mai napig se zárult le. A járás másik nagy gondját a sze­redi nikkelkohó meddőhányója je­lenti. Korábban a szél a lakótelepek felé fújta a port, és a városban jelen­tős mértékben megnőtt az allergiás betegek száma. A nikkelgyártáshoz pedig a rákos betegségek nagyobb előfordulása kötó'dik. Egy idő óta a meddőhányót öntözik, így a por­szennyezés jelentősen csökkent. A városban ismert, hogy a meddő fel­használására több kísérlet történt. Ez idáig mindössze egy külföldi vál­lalkozó szállít el rendszeresen kis mennyiségeket, amelyeket építőipa­ri nyersanyagként használ fel. A jövő évben a tervek szerint leállítják a nik­kelkohót. Ezt a lakosság egyrészt megnyugvással fogadja, viszont so­kan az állásukat féltik ettől a lé­péstől. Országos viszonylatban a Galán­tai járásban van a legkevesebb er­dő, az összterületnek mindössze öt százaléka. Sokan panaszkodtak a mezőgazdasági parcellák között ta­lálható zöldsávok felszámolására. Ezek egyrészt a vadállomány mene­dékéül is szolgáltak, másrészt fékez­ték a talajeróziót és a szennyeződé­sek terjedését. (Zelené Slovensko-Práca) POLITIKUS KÖRNYEZETVÉDŐK Társadalmunk viharos átalakulá­sa során a zöld mozgalmak pótolha­tatlan szerepet játszanak abban, hogy a piaci viszonyok megteremté­se ne járjon a múlt rendszer rabló­gazdálkodása által különben is tönkretett környezetünk további rombolásával. A környezetvédelmi mozgalmak politikai képviseletét el­sősorban a Zöldek Pártja látja el, a parlamenti választásokon Szlováki­ában bejutott a Szlovák Nemzeti Ta­nácsba is. Ezen a síkon egyrészt a születendő jogállam keretein belül komoly harc folyik a modern környe­zetvédelmi legiszlatíva kialakításá­ért. A végső cél, hogy a polgárok ökológiai jogait és kötelességeit az alkotmány ún. zöld fejezete rögzítse. A Zöldek Pártja parlamenti képvise­lőinek ezenkívül sikerült több nem teljesen tiszta ügyletre is felhívni a fi­gyelmet, amelyek során a megfelelő hatalommal rendelkező gazdasági, illetve politikai vezetők nem éppen az ország hosszú távú érdekeinek megfelelően próbáltak egyez­ségeket kötni. A parlamenti és általában a politi­kai munka viszont az élet sok más te­rületén is állásfoglalásra kötelezte a zöld politikusokat. Mivel azonban a Zöld Párt természeténél fogva nem kötelezte el magát egyetlen politikai irányvonal mellett sem, képviselőik állásfoglalásai az általános politikai problémákkal kapcsolatban teljes­séggel csapongóak voltak. Sőt, a legtöbb esetben személyes vélemé­nyüket tálalták a párt állásfoglalása­ként. Az SZNT-beli képviselők közül külön fejezetet érdemel Gabriela Ka­liská, akit eddigi tevékenysége alap­ján nyugodtan a szlovák parlament leghevesebb nacionalistái közé so­rolhatunk, de ilyen vonások a többi négy zöld parlamenti képviselőnél is megfigyelhetőek voltak. Ezért nem is lehet csodálkozni azon, hogy a legismertebb szlovák környezetvé­dő, Mikuláš Huba, a Szlovákiai Ter­mészet- és Tájvédők Szövetségé­nek elnöke nagyon gyorsan függet­lenítette magát tó'lük. Ami a tágabb környezetet illeti, az európai zöld politika ugyan egyálta­lán nem nevezhető egységesnek, de nyugodtan elmondhatjuk, hogy épp a nacionalista frakció hiányzik belőle. Ennek következtében ez a szlovákiai „specifikum" oda veze­tett, hogy először a csehországi zöl­dekkel romlottak meg a kapcsola­tok, majd a közelmúltban Pó'styén­ben tartott kelet-nyugati zöld találko­zón a nyugat-európai kollégákkal sem tudtak megegyezni. Egészen december elejéig tartott, amíg a politikai szempontból józan­nak tekinthető zöldek végül is lépés­re szánták el magukat. Ekkor több is­mert, annak idején pártalapító sze­mélyiség föderáció-népszavazás­decentralizáció jelszóval a párton belül új platformot alapított. Felhívá­sukban egyértelműen hitet tesznek az ország föderációs elrendezése és Václav Havel elnök mellett. Követe­lik, hogy a lényeges kérdésekben a környezetvédelem maradjon szö­vetségi hatáskörben. A prágai cent­ralizmuson kívül szükségesnek tart­ják a pozsonyi leépítését is, és a ha­talmat a lehető legnagyobb mérték­ben regionális és községi szintre szeretnék decentralizálni. Ezzel egy­idejűleg kijelentik, hogy az országos vagy helyi jellegű problémák megol­dására teljes természetességgel kell élni a népszavazás eszközével. Peter Sabo elnök pártjában elfér­nek a különböző nézetű áramlatok. Ez természetesen nagyon szép gon­dolat, csak éppen akkor ütközünk meg rajta egy kissé, amikor ennek szellemében a balkáni Maticás­nyelvtörvényjavaslat alatt is zöld képviselő nevét látjuk. A mai szlovákiai politikai élet több ismert alakja pályafutását annak ide­jén a környezetvédelmi mozgalmak­ban kezdte. Sajnos, távozásukkal az általuk kialakított erkölcsi tőke nem mindig a legjobb kezekbe került. Ezért fontos jelzés a Szlovákiai Zöl­dek Pártján belül jelentkező új irány­zat arra, hogy a józan gondolkodású eró'k újra lábra kaptak, és a jövőben várhatóan az élet minden területén megpróbálják befolyásolni a párt politizálását. TUBA LAJOS

Next

/
Thumbnails
Contents