Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-29 / 24. szám, szerda

1992. JANUÁR 29. SPORT PLUSZ 10 A VILÁGSZTÁR ÉS A SZEXBOMBA ízlés dolga. Szerintem egy kicsit görbe az örra, nem igazán kifejezésteljes a tekintete és talán egy kicsit izmosabb is, mint kellene... Az viszont tény, hogy ő ma a világ egyik legjobb alpesi síelője. És Itália egyszerűen megvész érte. Főleg persze a hölgyek. Olaszországban a téllel együtt menetrendszerűen megérkezett a Tomba-őrület is. Alberto — merthogy róla van szó — el is menekült, hogy az új évet szúk körben (újdonsült barátnőjével kettesben) tudja tölteni. A szurkolók hada viszont Garmisch-Partenkirchenben is megtalálta. Nincs nap, hogy Tombának ne kellene legalább két tucat autogrammot adnia, hogy ne hívnák újságírók, ne számítanának nyilatkozataira a tévétársaságok. Tómba négy évvel a calgaryi olimpia után is a legnagyobb sztár. Összesen huszonhárom alkalommal nyert Világ Kupa-versenyt, ebből csak az idén négyet. A Gazetta dello Sport benne látja az olasz sport • jelenlegi legnagyobb alakját. „Futballban nem vagyunk többé elsők, a Ferrarinak sem megy mostanában olyan jól...", kommentálta Tómba teljesítményét a lap. „így hát minden rokonszenvünk Albertóé." Még akkor is, ha neki ez egy kicsit már terhes. Aki azelőtt a társaság központja volt, akiből csak úgy dőltek a viccek minden egyes összejövetelen, legyen az hivatalos fogadás, vagy a barátai által szervezett házibuli, ma sokkal csendesebb. Egyedül edz, Gustavo Thönin, a mesterén kívül ilyenkor nem tűr meg senkit a közelében. Amikor a riválisairól kérdezik, csak vállat von. „Nincsenek. Ellenségeim pedig még annyira se, én mindenkivel jól kijövök itt a sícirkuszban. Volt egy barátom, Rudi Nierlich (autóbalesetben vesztette életét). Ma már elárulhatom, hogy folytak a könnyeim a sírjánál". Első idei versenyének pénzdíját egyébként felajánlotta a Nierlich család anyagi gondjainak enyhítésére. Alberto Tómba, mint a legtöbb olasz kisgyerek, szigorú vallásos nevelésben részesült. Rendszeresen járatták a templomba, sőt, saját bevallása szerint van egy igazi szerzetes barátja ís. „Tudom, hogy rá mindig számíthatok, imádkozik értem, és levelekkel bátorít egy-egy verseny előtt. De egy alkalommal már a pápánál is voltam személyes kihallgatáson. Megdicsért az eredményeimért, és gyertyát gyújtott értem". Egyvalami azonban van Tómba életében, ami a vallásosságot feledteti vele: a nők. Katarina Witt iránt érzett — és viszonzatlanul maradt — szerelméről annak idején az egész világ értesült. Ma már nem veri nagydobra az érzelmeit, de elfojtani sem tudja őket. Véleménye szerint — az olaszokat három dolog érdekli: az autók, a finom ételek és a szép nők. Esetleg egyszerre több is. Alberto például éveken keresztül élt együtt egy bizonyos Christina nevil hölggyel, aki egy bolognai luxusüzletben volt eladó. Ezen a nyáron azonban „egy kicsit" beleszeretett Martina Colombariba, a mindössze tizenhat éves Miss Italiába. „Az én Miss-em Riccionéban él, és amióta ismerem, szinte minden hónapban elmegyek oda egy kis kondicionálásra", mesélte az újságíróknak, majd szomorúan hozzátette: „Csak az a baj, hogy a papája nagyon vigyáz rá." Ami egyébként az őrizetet illeti, Tombának is szüksége van rá. Négy testőrrel a nyomában jár-kel a városban, akik még a randevúira is elkísérik. Mellesleg van elég dolguk a testőröknek, Alberto ugyanis szereti házon kívül tölteni az estéit. Legszívesebben barátaival ül valamelyik pizzeriában. Nem iszik mértéktelenül, de nem is él különösebben önmegtartóztató életet. „Nincs semmi kivetnivaló abban, ha olykor-olykor lecsúszik egy kis sör vagy egy kis pohárka vörösbor". Ami persze jócskán hozzájárul ahhoz, hogy Albertónak minden idény kezdetén meggyűljön a baja a kilóival. „Borzasztó" — húzza el a száját. „Mindenki csak a kilóimra kíváncsi. Való igaz, egyszer feltornáztam már magam egy mázsa folé, de most stabilan tartom a kilencvenet. Tíztagú csoport állítja össze és ellenőrzi a diétámat. Nincs többé csokoládé, nincsenek többé torták, sütemények... De a spagettimet senki a világon nem veheti el tőlem!" Talán ez az oka, hogy Tómba külföldön jóval gyorsabban és könnyebben fogyaszt. Legutóbb Amerikában kerek tíz kilót adott le. A kérdésre, hogy mit vár magától az idén, nemes egyszerűséggel csak annyit mondott: „Az olimpiát az én városomban rendezik. Albert/o/viHe-ben". B. E. PETR BARNA AZ EURÓPAI JÉG KIRÁLVA AZARANYAT HOZÓ HAMLET Most is magam előtt látom, amint 1987-ben dúlt-fúlt, fellázadt. Történt ugyanis, hogy Prostéjovban az országos bajnokságot szinte egy jégszekrényben kellett végigcsinálnia — neki és a többieknek is. A rendezők, az edzők, a bírák, a műkorcsolya szövetség tagjai, az újságírók bundában, forró rumosteát kortyolgatva tűrték a mínusz tiz fokot, viszont a versenyzők valóban kékrezöldre fagyva, egy szál trikóban futották kűrjüket. Ekkor Petr fellázadt: — Márpedig én nem kockáztatok egy megfázást, sérülést. Az orrom akár egy jégcsap, az izmaim betonkemények... Civilként, nadrágban és pulóverben teszek Spartacus — mivel kűrjében akkor éppen őt személyesítette meg — vagy sehogy. Akadtak akik jobb belátásra próbálták bírni, győzögették, ne makacskodjon, és hozzátették: te azt az öt percet kibírod. — Nem és nem is akarom — vágta vissza Petr minden tisztelet nélkül. — Ha azt tetszik gondolni, hogy az olyan egyszerű, akkor tessék jégre menni - feleselte a koros bíráknak. — Petmek igaza van, és ha nem akarják pulóverben látni, akkor nem lógják látni sehogy — tett pontot a kellemetlen vita után edzője, František Pechar. Végül országos bajnok lett, de többen is rosszmájúan megjegyezték, csak azért, mert Jozef Sabovéík betegsége miatt otthon maradt. Viszont ők ketten, a versenyző és az edző tudták: elérkezett a bizonyítás ideje, dolgozni és nyerni kell! * * * A korcsolyát a karácsonyfa alatt találta, még nem volt hat éves. — Papa, holnap Jelszereled" a lábamra, és én futkározni fogok a jégen. — Ugyan, ne túlozz, sokáig tart majd, míg megtanulsz korcsolyázni. — Hát fogadjunk, hogy egyből fogom tudni. Másnap, amikor az apjával elment a téli stadionba, megnyerte a fogadást. Valóban „normálisan" korcsolyázott. Az apja csak bámult és faggatta, kivel és mikor járt a jégpályára. — Esküszöm, soha senkivel. De hát ez egyáltalán nem nehéz, korcsolyázni annyi mint sétálni vagy szaladgálni, csak éppen kés van a talpadon. Aznap este a szülei sokáig tanácskoztak a konyhában. Elhatározták, beíratják a kezdő műkorcsolyázók szakkörébe. Igy került Knapešová edzőnőhöz, majd Babickához, és még vagy három más hölgyhöz. Valamennyien azt panaszolták a szülőknek: Petr szófogadatlan, zabolátlan, zavarja a többieket, többé nem foglalkoznak vele. Az akkor már másodikos kisfiú mit sem törődött a tiltással. Akár kapusként is dolgozhatott volna a jégpályán: elsőnek érkezett, utolsóként távozott. Igaz, volt is belőle elég baja. Itt-ott „elfelejtett" elmenni az iskolába, ott meg csak csintalankodott. Bár érdemjegyei nem voltak rosszak, a tanító néni évente egy füzetnyi figyelmeztetést küldött a szülőknek! Szó ami szó, sok bosszúságot okozott tanítóinak, szüleinek. Ma már persze, csínytevésein valamennyien csak nevetnek. Akkoriban viszont úgy gondolták, el kell tiltani a korcsolyázástól. Ekkor bukkant föl dr. Karika, aki apjának, anyjának megmagyarázta, hogy ez lenne a legnagyobb hiba, mert akkor a gyerekből egy csalódott csavargó lesz. És felajánlotta, szárnyai alá veszi. — Karika egy csodálatos ember volt. Sohasem erőszakolt rám semmit. Mindig mindent türelmesen megmagyarázott, aztán azt mondta: tégy úgy, ahogy jónak látod. Amikor csak lehetett, kijártunk a befagyott tavakra, ott kergetőztünk a srácokkal, hokiztunk, futóversenyeket rendeztünk, meg verekedtünk is. Kahka azt mondta, az a legfontosabb, hogy érezd a jeget, hogy tudd, mit engedhetsz meg magadnak és mit nem. Közben, persze, ugráltatott is, megtanította velem a műkorcsolyázáshoz szükséges alaptudnivalókat. Egyszer, akkor már majdnem tizenegy éves voltam, azt mondta: Petr, neked egy jó edzőre van szükséged, kár elfecsérelni a tehetségedet. * * * František Pechar jó műkorcsolyázónak számított, de valójában sohasem tudta felkűzdeni magát az európai élvonalba. Amikor végleg elhatározta, szögre akasztja korcsolyáit, edző lett, és Barna úgy került hozzá, hogy tulajdonképpen „senki sem akarta". Ők ketten viszont egymásra találtak. — Ha Petr azt mondja: elfáradtam, képtelen vagyok a többfordulatos ugrásokra, akkor én ezt neki elhiszem, mert még sohasem csapott be. — Ha Franta azt mondja, fuss még egy kürt, telik az erődből, megteszem, mert tudom, bízik bennem, érzi, hogy képes vagyok rá. Ezernyi órát töltöttek együtt jóban, rosszban, de mindig reménykedve, napra, munkára készen. Együtt vészelték át a sérüléseket, a balszerencséket és együtt örültek a sikereknek. — Peterrel nagyon jó dolgozni. Van véleménye. Nehéz volt a Spartacus, az Amadeus, de ő „megrágta", hetekig tanulmányozta a lázadó és a zseniális Mozart életét, mert tudni akarta, kit is kell a jégen megszemélyesítenie. Igy volt ez Hamlet esetében is. Sőt, ezúttal elolvasta Shakespeare csaknem valamennyi művét is — mondta František Pechar. * * * Vagy tíz éve „Macinak" csúfolták, és nem jósoltak neki fényes jövőt. „Daginak" tartották, lustának, szemtelennek, világfinak. De az embernek egyszer csak benő a feje lágya. Abban az esetben, ha annak a bizonyos fiatalembernek magasak az ambíciói, ez szinte biztos. Petr március 9én huszonhat éves lesz. Szép, közkedvelt, barátkozó fiatalember, sőt, néhány hónap múlva már apa is, mivel feleségül vette a szintén műkorcsolyázó Andrea klubtársnőjót. De míg megszületik az utód, addig bizonyítani kell az olimpián, meg a világbajnokságon. Azután, Petr, tervei szerint „pénzt megy csinálni" a tengerentúlra, profiként. Az Eb-aranyérmével viszont bekerült a sikeres csehszlovákiai műkorcsolyázók közé. OZORAI KATALIN „FUTÁS KÖZBEN FOGOK ÖSSZEESNI...!" íme, Tuska János napi tréningterve. Az öt óra edzés három óra futásból áll, ezt kétóra tornászás és súlyozás előzi meg Naponta 25-30 kilométert fut, havonta háromszor negyvenet. Legszívesebben 30 fokos hőségben vág neki a távnak, s azt vallja: minél nehezebbek a feltételek, annál könnyebb dolga van a versenyeken. Ha esik, ha fúj, ha fagy, Tuska János mindig útra kel! Esténként rendszeresen látogatja a komáromi termállűrdőt és a szaunát — természetesen díjmentesen. Fotós kollégáim kérésére a kertben 500 métert tett meg kézenállva. Elképedve néztünk egymásra, miközben Tuska Jánosné suttogva megjegyezte: „Én még mindig nem hiszem el, hogy bírhat ilyen iszonyatos strapát egy 66 éves ember?" Már az autóban ültünk, amikor Imely Károly elmondta azt, amiről nem szívesen beszél a riportalany: „A közelmúltban mindig a kutyájával tutott a Duna-parton, azonban a házőrző nem bírta a nagy megterhelést, s elpusztult. Azóta egyedül kocog az Örsújtalu—Csallóközaranyos—Nagykeszi útvonalon." Ha valaki 12 óra körül erre jár, egészen biztos találkozik az örökifjú sportemberrel. Minden áldott nap! Két hónap múlva a bécsi nemzetközi maratonon indul. Mint mindig, most is nyerni szeretne... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Tuska János tizenháromszor indult a kassai Békemaratonon, s mindig az élen végzett a veteránok kategóriájában (Fedor Marcis felvétele) TUSKA JÁNOS: 30 ÉV ALATT 101 MARATÓN ÉS 300 000 LEFUTOTT KILOMÉTEF Egy véletlen, sajnálatos sajtóhibának köszönhetően ismerkedtem meg TUSKA JÁNOS 66 esztendős maratoni futóval, aki az utóbbi három évtizedben 101 (!) és nem 11 (ahogy lapunkban tévesen megjelent) maratonon állt rajthoz, s ért célba. Az örökifjú sportember még az elírás napjában felhívta szerkesztőségünket: „Ne haragudjanak, nem dicsekadni akarok, de jóval több hosszútávfutó-versenyen vettem részt, mint ahogy azt önök írtik..." Áz Európa-szerte ismert veterán sportoló csak annyit árult el: Komáromban lakik. Azt, hogy végül is eljutottam hozzá, IMELY KÁROLYNAK, a Spartak ökölvívó-szakosztálya mindenesének köszönhetem. Ha navigátor nélkül indulunk a komáromi Erzsébet-szigetre, egészen biztos fél órát is bolyongtunk volna a Duna partján, így viszont a központból pár perc alatt ott voltunk. Tuska János nem lepődött meg, amikor bekopogtunk hozzá, ugyanis Imely Károly már korábban jelezte érkezésünket. Mint az utólag kiderült, ha „blindre" jövünk, nem találjuk otthon a maratoni futót, aki naponta tíztől délután háromig edz. Tehát a legrosszabb időpontban zavartuk őt, s ezért változtatnia is kellett az edzéstervén. Ennek ellenére igen szívélyesen fogadott, mindjárt a beszélgetésünk elején megjegyezte: „Éverte 10-15 nap kivételt képez, ekkor rendszerint úton vagyok. Nem kell megijedniük, ma még lefutom a tervezett kilométereket. Különös „Ha valaki kocogni szeretne, csak 5-6 kilométert fusson...'." (Méry Gábor felvétele) ember vagyok, talán csak a feleségem ért meg, s természetesen támogat is. Neki is köszönhetem, hogy ilyen teljesítményekre voltam (vagyok) képes!" Részletesen elmondja mozgalmas életét, érdekes s felettébb sikeres sportpálya futását, amely 1955-ben kezdődött. Mivel igencsak sokat nélkülözött gyermekkorában, kint nevelkedett a természetben, ezért sokat dolgozott s talán ennél is többet mozgott. Huszonhat évesen eldöntötte. sportoló lesz. Hivatásos katonaként (az alakulat legszigorúbb tisztje volt!) valamennyi sportversenyen részt vett A hadsereg által rendezett viadalokon mindent megnyert, amit lehetett: héttusában 9 bajnoki címet szerzett, 15 kilométeres terepfutásban tizenötször végzett az élen. „Sosem voltam profi versenyző, nem is gondoltam erre. Most sem ismerem el azokat, akik pénzért sportolnak! A futásért egy fillért sem kaptam. Nálam az a figyelemre méltó ember, aki a löldeken dolgozik, nem pedig az, aki milliókat kap egy-egy győztes meccsért. Tudom, hogy ezért sokan kinevetnek majd. Mindig megdobban a szívem, amikor felém integetnek a hatálban dolgozó emberek Természetesen én is viszonzom ezt..." Harminc évvel ezelőtt Tuska János úgy döntött, megpróbálkozik a maratoni futással. Nos, olyannyira megkedvelte ezt a sokak által kíméletlen, sőt, embertelennek tartott sportágat, hogy e nélkül el sem tudja képzelni életét. Erről tanúskodik a 101 maratón, valamint a 300 000(!) lefutott kilométer. Fantasztikus, párját ritkító teljesítmény. A jubileumi, századik a Békemaraton volt az elmúlt év októberében. Összesen tizenháromszor állt rajthoz a kassai viadalon (a veteránok kategóriájában), s mindig be is fejezte a versenyt! Legutóbb hatalmas tapsot kapott, hiszen túl a hatvanon 3 óra körüli időre volt képes. Ez a bravúr még senkinek sem sikerült a legidősebbek közt... „Eddigi legnagyobb sikeremet négy évvel ezelőtt Wroclawban értem el: második lettem (3:01:33) a veterán Európa-bajnokságon. Azért csak ezüstérmes, mert 10 kilométerrel a cél előtt elszakadt a cipőm, s mezítláb kellett futnom. Készültem a világbajnokságra is; az egyesült államokbeli Oregonba azonban nem tudtam megfizetni a repülőjegyet. Több mint negyvenezer korona kellett volna!" Kicsit eltűnődik a kilencszeres szlovákiai bajnok, ezt használja ki Imely Károly: „ Többet ilyen nem fordulhat elő, besegítek, szponzorok után nézek Az augusztusban, Oslóban rendezendő kontinensviadalon teltétlenül ott kell lennie Tuska úrnak". (Kijelentése teljesen megalapozott, hiszen neki köszönhette a csehszlovák ökölvívóválogatott a világbajnoki részvételt, ő szerezte a támogatókat a sydneyi „kirándulásra"!) E szavak hallatán felcsillan a komáromi maratoni futó szeme, s magabiztosan hozzáteszi: „Ha nem log szponzorálni senki, akkor is elutazom Norvégiába! Valahogy összekaparom az útra szükséges pénzt. Úgy felkészülök, hogy megnyerem az Eb-t. Az eredményeim alapján én vagyok a legjobb a veterán kategóriában. Ezt nem csak én mondom, elég, ha valaki beletekint a ranglistába. Hiszek az erőmben, amennyiben egészséges leszek, aranyéremmel térek haza Oslóból!" Azt is elárulja Tuska János: sose volt beteg, s ezt sportszerű életmódjának köszönheti. Nem dohányzik, az alkoholnak sem hódol. Nem tagadja viszont, hogy edzés után egy pohár sört szívesen megiszik Itt-ott pedig egy kupica házipálinkát De csupán ennyit, nem többet! Amikor megkérdeztem, mi örömet lát a maratoni futásban, azonnal lapozni kezdett több száz oldalas archívumában. „A nehéz élet kitartóvá tett. Kiskorom óta kedvelem a mozgást, a természetet és az állatokat, no meg a csendet Már évekkel ezelőtt rájöttem: csak futás közben tudok igazán kikapcsolódni. Minél többet futok, annál jobb a közérzetem! Én a maratoni távon sem kínlódom, nekem a lutás szórakozást jelent A 30. kilométernél is... Még egy versenyt sem adtam fel! Ha már nem lesz erőm, nem állok rajthoz; azt sem élném túl, ha utolsó lennék Egyelőre könynyűszerrel magam mögé utasítom a fiatalabbakat Minél tovább szeretnék sportolni, kocogni, mert ez az életem. Sokan azt mondják: futás közben fogok összeesni...! Lehet, hogy így lesz? Csak azt tudom ajánlani, ilyen szinten senki se csinálja, mert ez már fanatizmus. Büszke vagyok magamra, hogy képes vagyok erre".