Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-25 / 21. szám, szombat

SPORT BOKSZRANGADÓ A DUNA PARTJAN: KOMÁRNO-ÚSTÍ Rangadóval kezdődik az élvonalbeli ökölvívó-csapatbajnokság visz­szavágó sorozata. Ma este 18 órai kezdettel a komáromi sportcsarnok­ban vérbeli bokszderbi lesz: a második helyen tanyázó Spartak a lista­vezető és százszázalékos Ústí együttesét fogadja. Mint ismeretes, augusztus végén, a bajnok otthonában - a pontozók közreműködésével - a házigazdák nyertek 12:8 arányban. Most is szoros, színvonalas összecsapásra van kilátás. Egy biztos: telt ház előtt rendezik az I. liga slágermérközését! Annak ellenére, hogy alaposan meg­gyengült a komáromi gárda, bizakodik a jó szereplésben. íme, azoknak a listája, akik különféle okok miatt nem léphetnek szorítóba. Búkor január 2-án bevonult. Glofák hétfőn sárgaságot kapott, Szabó Viktor lába gipszben van, Hencz Gábor kezét törte. Dzogan a hét végén Kassán vizsgázik, Várhegyi másfél évre a német Bundesligába szerződött. Kányái az Ústi­hoz igazolt, Ferenczi pedig már hetek óta nem edz... Ezek után vajon, mire lesz képes a Spartak? Győrfi György edző: „Azt most kár hangoztatni, hogy mi lenne, ha... I Ret­tenetesen nehéz feladat előtt állunk, hiszen szombati ellenfelünk már évek óta az I. liga kimagaslóan legjobb csa­pata. Azt is mindenki tudja: a címvédő kitünö feltételeket biztosít bokszolói­nak. Mi pedig? Szponzorokra vadá­szunk, és továbbra is a sportcsarnok egyik raktárában tréningezünk. Szor­galmasan készült a társaság, s min­dent megtesz, hogy ne okozzon csaló­dást szurkolóinknak. Sportszerű buz­dításukra ezúttal is nagy szükség lesz. Legalább az egyik pontban reményke­dünk. De, ha kijön a lépés... Két ma­gyar bajnok is 'a Spartak színeiben öklözik az Ústí elleni rangadón!" Az ellenfél együttesében pedig három egykori Spartak-bokszoló lép ringben: Flachbart, Chrtiansky V. és az olimpiára készülő Rafael. Minden jel arra mutat, szombaton este érdemes lesz kilátogatni a komáromi sportcsarnokba. Az I. ökölvívóliga 8. fordulójának további műsora - SZOMBAT, 17.00: Kometa Brno - Vranov (az öszi idényben 6:14), Olompuc - J. Bohunice (6:14); VASÁRNAP, 10.00: Dubnica - Martin (6:14). Innen folytatják: 1. Ústí 7 7 0 0 10:30 14 2. Komárno 7 4 12 84:56 9 3. Vranov 7 4 12 80:62 9 4, Martin 7 4 0 3 78:62 8 5. Dubnica 7 3 13 60:80 7 6. J. Bohunice 7 14 2 62:78 6 7- Brno 7 115 38:102 3 8. Olomouc 7 0 0 7 48:92 0 (zsi) —ÚJ SZÓ MŰKORCSOLYA- ÉS JÉGTÁNC-EB BARNA: VÉGRE A CSÚCSON (t-só) - Csehszlovák győzelem született Petr Barna révén a férfiak ver­senyében Lausanne-ban a műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokságon. A kötelezők utáni első he­lyét megőrizve koronázta meg eddigi pályafutását az újdonsült Európa-bajnok. E teljesítményével felirat­kozott Karol Divín (1958­ban és 1959-ben Európa­bajnok), Ondrej Nepela (1969, 1973) és Jozef Sa­bovcík (1985, 1986) mellé és megszakította a volt Szovjetunió versenyzőinek évek óta tartó töretlen si­kersorozatát. Újabb éremre van kilátás a nők mezőnyé­ben: Lenka Kulovaná az el­ső versenynap után a har­madik helyen áll. Viktor Petrenko, az ügyeletes bajnok, a kőtele­zők során alaposan rontott; bár a csütörtöki szabadon választott gyakorlata a leg­jobban sikerült, ez csak a második helyre volt elegen­dő. A Független Államok Közösségének másik két versenyzője, Jurmanov és Za­gorodnyuk kűrje során elesett, a szintén éremre aspiráló lengyel Filipowski pedig néhányszor elbizonytalanodott, igy Petr Barnának „csupán" annyi volt a dolga, súlyosabb hibái nem vétve, nyugodtan teljesítse műsorát A legjobb csehszlo­vák versenyző valóban többet nem is nyújtott, kerülte a nehéz ugráskombi­nációkat és biztonságra törekedve fu­totta kürjét. Barna, aki a Hamlet motívu­mát dolgozta fel, eldöntötte tehát a kissé módosított hamleti kérdést - nyerni vagy nem nyerni. Nyerni volt a válasza - s ez jó előjel a közelgő albertville-i olimpia előtt. Egyébként az ötkarikás játékok és a már­ciusi világbajnokság után befejezi pálya­futását, pontosabban átigazol a profikhoz. EREDMÉNYEK, férfiak: 1. Barna (csehszlovák) 2,5, 2. Petrenko 3,0, 3. Jurmanov 4,5, 4 Zagorodnyuk (mind FÁK) 5,0, 5. Filipowski (lengyel) 8,0, 6 Peterin (francia) 8,5 Nők, a kötelezők után: 1. Bonaly (francia) 0,5, 2. Lang (német) 1,0, 3. Kulovaná (csehszlovák) 1,5. 4 Meske (német) 2,0, 5. Kielmann (német) 2,5, 6. Racskova (FÁK) 3,0. ...14. Czakó (magyar) 7,0. A „MACI" NAGY NAPJA ÉJFÉLI TELEFONBESZÉLGETÉS AZ EURÓPA-BAJNOKKAL Szó ami szó, nem igen szokás, hogy egy Európa-bajnok, néhány perccel az eredményhirdetés után Svájcból felhívjon egy csehszlovák újságírót. Pedig ez történt. A drót túloldalán PETR BARNA volt - néhány perccel éjiéi előtt - és tulajdonképpen csak az örömét akarta megosztani. - Tetszik már tudni, hogy végre aranyérmes lettem? - Hát persze, szívből gratulálok. - Fájlaltam, hogy hiányolnom kell, most, amikor végre bizonyítottam... - Hát, Petr, én már nem vagyok a Start sportlapnál, már nem foglalkozom a sporttal... - Kár, nagy kár... Lelket öntött belénk... - Ez már a múlt. Beszélj a versenyről. Gyakran többet tudtál annál, mint amit a döntő pillanatban bemutattál... -Hát ez most is így volt... Csak a pontelönyömnek köszönhettem, hogy legyőztem Viktor Petrenkót, mert bizony néhány triplaugrást kihagytam, néhányat elrontottam, néhányszor meginogtam... - Tudod, leginkább azt becsülöm benned, hogy képes vagy bevallani a gyengéidet is... - Gyakran annyira tökéletes szeretnék lenni, hogy talán éppen azért rontok. Mégis nagyon örülök, hogy végre a bronz és a két európai ezüst után sikerült felállnom a dobogó legmagasabb fokára. Nemcsak én óhajtottam felettébb, hanem Pechar edzőm, meg a műkorcsolyázó szövetség tisztségviselői is. igy sikerült felsorakoznom Divín, Nepela, Sabovcík mögé. - Petr, már évekkel ezelőtt "abba akartad hagyni, elnézést, abba akarta hagyni a műkorcsolyázást... - Csak tegezzen nyugodtan, hiszen hat éves korom óta istápolt, igaz, közben huszonat éves lettem... - Szóval, felettébb megörvendeztettél, hogy ott, abban a dicsőséggel teli órában rám gondoltál. Remélem, helyt állsz majd a világbajnokságon és az olimpián is. - Igyekezni fogok. Csak elkerül a balszerencse, a sérülések. - Hát sok szerencsét. Kösz, hogy hívtál. - A közeli viszontlátásig... Aztán kattant a telefon, megszakadt az összeköttetés. Én meg hajnalig nem tudtam elaludni, mert visszapergettem az időt, magam előtt láttam a kis Petrt; hatévesen, meg tíz évvel később, amikor „Macinak" szólították, mondván: „Ebből a srácból nem lesz soha semmi, dagi és lusta." Lám-lám, a szakemberek is tévedhetnek, leginkább akkor, amikor nem is feltételezik, hogy egy fiatalemberben mennyi akarat, dac szorul, amikor bizonyítani akar a világnak. Az aranyérmet valóban megérdemelte. OZORAI KATALIN AUSZTRÁL NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG EDBERG ÉS COURIER A DÖNTŐBEN • DAKARBAN már az elődöntőnél tart a labdarúgó Afrika Kupa. Ghana - Ni­géria 2:1 (1:1), Kamerun - Elefántcsont­part 1:3 - tizenegyes rúgások után. -f AZ AUSZTRÁL kosárlabda-váloga­tott szóvivője bejelentette, a barcelonai olimpián bojkottálni fogják az Egyesült Államok csapatát, ha annak válogatottjá­ban helyet kap az AIDS-vírussal fertőzött Magic Johnson. + NÉHÁNY EREDMÉNY az NHL-böl: Boston - Montreal 1:3, Detroit - Vancou­ver 1:3, New York islanders - Toronto 3:4, Philadelphia - Winnipeg 0:1, Pitts­burgh - Buffalo 4:5 - hosszabbítás után, Chicago - Quebec 4:2, St. Louis - Los Angeles 5:6, Edmonton - N. Y. Rangers 1:3. • A MAGAS TÁTRÁBAN edzőtábo­rozó csehszlovák olimpiai jégkorongválo­gatott edzömérközést játszott a helyi Pop­A résztvevők átlagos értékszámát te­kintve az olaszországi Reggio Emiliában rendezett 18. kategóriájú verseny, min­den idők legerősebb sakktornájának te­kinthető. A volt ifjúsági világbajnok, a 22 éves ind Visvanathan Anand az utolsó fordulóban sötét bábokkal legyőzte a tel­jesen formán kívül játszó Beljavszkijt. és ez az elsó helyet biztosította számára, miután vetélytársai, a világbajnok Kasz­parovés Gelfandcsak döntetlent értek el. Az exvilágbajnok Karpov lett a negyedik, a további helyeket Halifman. Ivancsuk és Polugajevszkij osztotta, megelőzve Gure­vicsot és Szalovot, míg Beljavszkij az utolsó lett! A tornagyőztes már a második fordulóban jó játszmában legyőzte a vi­lágbajnokot: FRANCIA VÉDELEM Világos: Kaszparov - Sötét: Anand 1. e4 e 6 2. d4 d5 3. Hd2 c5 4 exd5 5. dxc 5 (elkerüli az elmélet által javasolt 5. Hgf3 cxd4 6. Fc4 Vd6 7. 0-0 Hf6 8. Hb3 Hc6 9. Hbxd4 Hxd4 10. Hxd4 a6 folytatást, melyben világosnak csak cse­kély térelönye van) 5. ... Fxc5 6. Hgf3 Hf6 7. Fd3 (7. Fc4 sem ad többet, pl. 7 .... Vc6 8. Ve2 0-0 9. 0-0 a610. He5 Vc7 11. Hdf3 b5 11. Fd3 Fb7 és sötétnek nincs mitől tartania) 7. ... 0-0 8. Ve2 Hbd7 9. He4 b6 10. Hxc5 Vxc5 11. Fe3 Vc7 12. Fd4 Fb7 13. 0-0-0 (jobb volt a rövid oldalra sáncolni) 13. ... Hc5 14. Fe5 (14. Fxf6-ra Vxf4+ és Vxf6) 14 ... Hxd3+ 15. Bxd3 Vc4! (hogy Fxf6-ra is­mét Vf4+ jöhessen) 16. Hd4 Fe417. Be3 Vxa2 18. Fxf6 Fg6! (leszereli világos tá­madását), 19. Ba3 Vd5 20. h4 (nincs jobb, 20. Fe5-re f6-al sötét visszakapja a tisztet) 20. .. gxf6 21. h5 Vxd4 22. hxg6 hxg6 23. Bah3 f5 (Anand hi­degvérrel védekezik és megtartja csekély anyagi előnyét) 24. Bh4 f4 25. Vf3 Bac8! 26 Bxf4 Vc5 27. c3 Kg7 28 Bhh4 Ve5 29. g3 Vel+ 30 Kc2 Bcd8 31. Bd4 Ve5 32. Bhf4 (fenyeget Bxd8 és Bxf7+)32 ... raddal: Poprád - Csehszlovákia 5:11 (0:5. 4:3. 1:3). + NIGEL MANSELL, a Williams csa­pat Forma-1 -es pilótája szokatlan felada­tot kapott főnőkétől, Frank Williamstól: mivel 80 kilójával ö a mezőny legsúlyo­sabb pilótája, az idénykezdetig 5-6 kilót le kell „dobnia". + SZAPPORÓBAN a junior világbaj­nokságon a kétszemélyes szánkók küz­delmében a csehszlovák Pekar, Duchek kettős aranyérmet szerzett. + MA ÜNNEPLI 50. születésnapját Eusébio Ferreira da Silva, minden idők egyik legjobb labdarúgója. A Benfica Lis­sabon gólgyárosa, az Aranylabda és az Arany futballcipő tulajdonosa tiszteletére a da Luz-stadion előtt szobrot lepleznek le. + ELŐKÉSZÜLETI labdarúgó-mérkő­zésen: Nitra - Trencin 3:0 (2:0). Vc7 33 Ve3 e5! 34 Bxd8 35. Be4 Bd5 36. g4 b5 37. g5 Vd6 38 f3 (38. Vxa7? Bd2+ és Vd3+ vagy Vd5+) 38.... a5 39. Ve2 Ve6! 40. Vh2 (40.f4?? Vf5 41.fxe5 Bxe5) 40. Vf5 41 Vg3 Vd7 42. Vei b4! (ezzel a játszma eldőlt, a vi­lágbajnok királya nem talál menedéket) 43. cxb4 Va4+ 44 b3 Va2+ 45. Kc3 a4! 46. bxa4 Va3+ 47 Kc2 Vxa4+ 48. Kc3 Va3+ 49. Kc2 Bd3 és világos feladta, 50. Bxe5-re Vb3+ 51. Kc1 Bc3+ 52. Kd2 Vc2 matt következne. 1755. SZ. FEJTÖRŐ Bakcsi Gy. - A. Dombrovszkij ­Páros Gy. (1961) ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kb6, Vf7, 6a4 és d3, Hf5, gy: c6, e3 e6 és g6 (9 báb). Sötét: Ke5, Hh2, Ff8, gy: d7, e7 és g7 (6 báb). A megfejtés beküldésének határide­je: február 3. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfej­tést beküldők között minden héten két könyvet sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1753. sz. fejtörő (I. Werner) megfej­tése: 1. Hd7! Az e heti nyertesek: Scheffer Frigyes, Léva; Lády László, Nagymegyer. DELMAR GÁBOR (t-só) - Amilyen nagy küzdelmeket hozott a viadal eddigi menete, oiyan sima lefolyásúnak bizonyult a férfiak elődöntő­je. A Jim Courier - Richard Krajíoek mérkőzés a holland teniszező sérülése miatt elmaradt. Ahogy a csehszlovák származású játékos megjegyezte: ,,Ját­szani vagy nem játszani - ez volt életem legnehezebb döntése. Ki tudja mikor jutok újra egy Grand Slam-torna elődöntőjé­be ... Stefan Edbergnek ugyan pályára kellett lépnie, de ellenfele nem tudta őt igazán megszorítani. A dél-afrikai Wayne Ferreira csak az első szettben tanúsított komoly ellenállást, amit csak a rövidítés döntött a tapasztaltabb svéd javára. A másik két játszma lefolyása meglehető­sen egyoldalú volt, és alig két óra kellett csupán a jelenlegi világelsőnek a döntőbe jutáshoz. Vasárnap tehát a fináléban a Jim Courier - Stefan Edberg mérkő­zés lesz, ami akár a tavalyi U. S. Open döntő visszavágójának is tekinthető. Ak­kor a hazaiak nagy bánatára Courier vereséget szenvedett, íme itt az alkalom a revansra.. Bejutott a női páros döntő­jébe a Suková, A. Sanchez duó, igy mégis csak lesz a csehszlovák tenisznek képviselője a Grand Slam-torna kicsúcso­sodásában. EREDMÉNYEK - férfiak, elődöntő: Edberg - Ferreira 7:6 (7:2), 6:1, 6:2. Női páros, elődöntő: Fernandez, Garrison - Rehe, Schultz 6:2, 6:1; Suková, A Sanchez - Schriver, Zvereva 6:3, 6:3. Vegyes, páros, elődöntő: A. Sanchez, Woodbridge - McQuilan, MacPherson 6:3, 7:6; Provis, Woodforde - White, Da­vis 6:2, 6:1. 1992. JANUÁR 25. DAC-MENETREND A DAC I. ligás labdarúgócsapata teg­nap befejezte pöstyéni edzőtáborozását, és ma délelőtt 11 órakor Nagyabonyban lejátssza sorozatmeccseinek első előké­születi találkozóját a dióspatonyi gárda ellen. A formábahozás időszakában még a következő összecsapásokon lép lályára - január 29.: Nitra (i), február 1.: Krems (o), február 4.: Pécs (o), február 6.: Szombathely (i), február 8.: Vasas (i), február 12.: krems (i), február 15.: Rába ETO (o), február 18.: Wisla Krakkó (o), február 20.: Szombathely (o), február 22.: Videoton (o), február 25.: Hurbano­vo (o). Mint ismeretes, a DAC a tavaszi idény első mérkőzését már szomba­ton, február 29-én lejátssza hazai pá­lyán a Sparta Praha ellen. Ami a játékosokat illeti, Pavlík, iránt nemcsak a Slovan, hanem egy osztrák csapat is érdeklődik, s valószínűleg ma már dűlőre viszik a dolgot. Kapko ugyan­csak Ausztria felé gravitál. Hogy kik erő­síthetik a szerdahelyi gárdát? Még semmi se biztos. A képzeletbeli kalapban van Őabala (iránta a Dukla, a Bohemians és a Viktória Zizkov is érdeklődik), Fitzel, a zsolnai Mintái. No és hétfőre várják az amerikai Deyl Mul Holland érkezését. A tengerentúli futballista (középcsatár) korábban a német Bundesliga ll-ben, a Koreai Köztársaságban, Hongkongban és legutóbb a moszkvai Lokomotivban játszott. (tv) CUMPLOVÁ ÉS SETLÍK Prágában nyilvánosságra hozták az elmúlt esztendő legjobb csehszlovák női és férfi kézilabdázóinak ranglistá­ját. A szakemberek szavazatai alapján a legtöbb pontot Petra Óumplová, a Sla­via Praha 19 esztendős szélsője és Mar­tin Setlik, a Skoda Plzen 22 éves beállósa kapta. A sorrend - nők: 1. Óumplová, 2. Kostková (BCT Danubius), 3. Óerná (Olo­mouc), 4. Korandová (Slavia), 5. Preko­pová (Sal'a), 6. Tarhaiová (Sal'a), Buchto­vá (Slavia), 8. Pospisilová (Sala), 9. Kole­cániová (Nitra), 10. Tomasovicová (Parti­zánske). Férfiak: 1. Setlik, 2. Lipták (Ko­sice), 3. Sovadina (Rostock), 4. Svajlen (SKP Bratislava), 5. Becvár (Hagan), 6. Vanék (Dukla), 7. Fol'ta (Presov), 8. Me­siarik (Trnava), 9. Sedlácek (Kosice), 10. Szűcs (Juventus Alcala) Madrid). (jmk) SÍASTNY VEZET Az észak-amerikai jégkorong NHL­ben az eddigi fordulók során 21 cseh­szlovák hokis jutott szóhoz. Stastny (New Jersey) 44 mérkőzés - 49 pont (22 gól + 27 gólpassz), Jágr (Pittsburgh) 45^18 (21 +27), Pivonka (Washington) 47-41 (16+25), Rúzicka (Boston) 44-40 (21+19), Reichel (Cal­gary) 45-38 (15+23). Bondra (Washing­ton) 43-33 (17+16), Klíma (Edmonton) 39-28 (16+12), Volek (N. Y. Islanders) (42-27 (16+21), Beránek (Edmonton) 39-21 (9 + 12), Holík (Hartford) 39-19 (8 + 11), Nedvéd (Vancouver) 42-16 (5+11), Svoboda (Montreal) 45-15 (5 + 10), Hrdina (Pittsburgh) 29-12 (3+10), Musil (Calgary) 44-8 (3 + 5), Ku­cera (Chicago) 29-6 (0 + 6), Kron (Van­couver) 29-4 (2+2), Látal (Philadelphia) 10-3 (1+2), Hosták (Philadelphia) 5-1 (0 + 1), Rucinsky (Edmonton) 2-0, Lanz (Chicago) 1-0. Dominik Hasek, a Chicago kapujában eddig 449 percet védett, 20 gólt kapott, ami 2,67 átlagot jelent. TIPPELŐKNEK A NIKÉ sportfo­gadási irodákban a következő tét­mérkőzésekre tip­pelhetünk, OLASZ LABDARÚGÓ A-LI­GA, január 26.: Mi­lan - Ascoli 1,1-4,0-14,0; Torino - Bari 1,4-2,6-7,0; Sampdoria - Cagliari 1,3-2,8-8,5; Cre­monese - Genoa 3,2-2,2-2,4; Foggia - Internazionale 2,7-2,2-2,9; Fiorentina - Juventus 3,2-2,2-2,4; Parma - Lazio 2.3-2,2-3,4; Atalanta - Napoli 2.4-2,2-3,2; Roma - Verona 1.5-2,4-7,0. NÉMET JÉGKORONG-BAJNOK­SÁG, január 26.: Krefeld - Freiburg 1.5-4,5-3,2; Schwenningen - Mannheim 1.7—4,5-2,6. SKÓT LABDARÚGÓ KUPA (90 perc után), január 26.: Aberdeen - Gl. Ran­gers 2,8-2,8-2,2; St. Mirren - Hearts 3.8-2,8-1,7. SPANYOL LABDARUGÓ-BAJNOK­SÁG, január 25.: Espanol - San Sebasti­an 2,4-2,6-2,8; január 26.: Mallorca - Zaragoza 2,6-2,6-2,6; Burgos - Ovido 1,7-2,8-3,8; Albacete - Atl. Madrid 2,7-2,8-2,3; La Coruna - Osasuna 2,1-2,8-2,9; Logrones - Valencia 2.6-2,6-2,6; Real - Teneriffa 1.1-5,0-12,0; Gijon -Cadiz 1,4-3,0-6,0; Sevilla - Valladolid 1,4-3,0-6,0; Bilbao - Barcelona 2,9-2,8-2,1.

Next

/
Thumbnails
Contents